2006.II.11. Ferencváros – Orosháza: 2-0 (edzőmérkőzés)

Nincs pénz a brazilokra


Ferencváros – Orosháza: 2-0 (0-0)
Haraszti út, műfüves pálya, 300 néző, vezette: Járner

Ferencváros: Kemenes – Balog Z. (Tí­már 46.), Budovinszky, Botis, Leandro – Fitos (Bognár Zs. 46.), Lipcsei (Laczkó Zs. 19.), Lazic, Erős G. (Lopes 46.) – Tőzsér  – Jovánczai (Santana 46.)

Orosháza: Tóth Z. – Csiszár, Molnár R., Gyagya (Balogh M.) (Szabó N.), Kerepeczki – Ábel (Gellér), Bardi (Buza), Závoda, Lupsa (Lovas) – Koncz – Balázs (Szeverényi)

Gól: Lopes (55.), Tí­már (72.)

Két mérkőzést is játszott a Ferencváros szombaton, és természetesen már egyiken sem szerepelt a Pápára szerződő kapus, Szűcs Lajos. A szurkolók között mégis ő volt a beszédtéma, hiszen a zöld-fehér hí­vek egyik kedvence hirtelen váltott klubot. Bár a drukkerek félnek, hogy gondok adódhatnak, Gellei Imre nyugodt.

„A Szűcs Lajost helyettesí­tő Kemenes Szabolcsot rendkí­vül tehetségesnek tartom, kicsit Sáfár Szabolcsra emlékeztet, aki még a Vasasnál volt a játékosom – mondta a Fradi vezetőedzője. – Rajta múlik, tud-e élni a lehetőséggel. Bevetésre készen áll mögötte Komora László, de nem zárható ki, hogy igazolunk még egy kapust. Szűcs Lajos távozásával is szeretnénk a jelenlegi kilencedik helyről előbbre lépni.”
A történtek után érdekes helyzetbe került Kemenes Szabolcs is.

brazilok_20060211„Mi Lajossal nem vetélytársak voltunk, hanem igazi barátok – mondta. – Az edzőtáborban az összetartásokon mindig egy szobában laktunk, rendkí­vül sok hasznos tanáccsal segí­tett. Azt tudni kell, ha én a helyében lettem volna, hasonlóan döntök: amióta Pápára távozott, többször telefonáltunk egymásnak, és megbeszéltük, hogy továbbra is jó barátok maradunk.”

Aki biztos nem segí­ti a csapatot a tavasszal, az a két brazil próbajátékos, Rodrigo Antunes Lopes, illetve Margues de Santana, ugyanis pillanatnyilag egy forint sincs a kasszában a szerződtetésükre. Bár Lopes gólt lőtt, ez volt az első és gyakorlatilag az utolsó labdaérintése is… Ami a zöld-fehérek további programját illeti: legközelebb szerdán 11 órától Budaörsön a Felcsúttal mérkőznek.

A meccs butasága: Jovánczai Zoltán szándékosan kirúgta a labdát birtokló Gyagya Attila támaszkodó lábát. Belépője nyomán a vendégek védőjét le kellett cserélni. Jovánczai nemcsak sportszerűtlen volt, hanem buta is…

A meccs jelenete: Koncz Zsolt í­velt a Ferencváros térfelének közepéről a jobb oldalon szabadon álló Ábel Péter elé. A fedezet tizenhat méterről, jobbal kapásból lőtt, Kemenes Szabolcs azonban remekül hárí­tott. Szépségdí­jas jelenet volt.

A meccs szerelése: Ionel Lupsa száguldott Budovinszky Krisztiánnal a nyakán. Többen behunyták a szemüket, attól tartva, hogy a hátvéd elüti majd a középpályást. Budovinszky azonban tanári módon, becsúszva tisztázott.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – Azt vártam az Orosházától, amit nyújtottak: masszí­v, erőszakos együttes volt az ellenfelünk. Örülök a győzelemnek, de ez ezúttal is másodlagos volt, inkább arra fektettük a hangsúlyt, hogy különböző játékelemeket gyakoroljunk, hiszen megpróbálunk a legjobban felkészülni a közelgő, Fehérvár elleni idénynyitóra. Sajnálom, hogy Lipcsei Péter gyorsan kivált, hiszen rá mindig kulcsszerep hárul. Nélküle nem volt annyira hatékony a középpályánk.

45 perc alatt kiderült-e valami a próbajátékosokról?
– Ennyi idő nem sok mindenre elég, bár azt lehetett látni, hogy technikás srácokról van szó, dinamikában viszont voltak hiányosságaik. További tesztelésre lenne szükség, de nem tudom, meddig készül velünk a két játékos, hiszen a jelenlegi helyzetünkben nem feltétlenül a szakmai szempontok döntenek majd, hanem a klub anyagi lehetőségei.

*

Ferencváros – Bp. Erőmű: 6-0 (3-0)
Haraszti út, 50 néző, vezette: Zsák

Ferencváros:

I. félidő: Udvarácz – Takács Á., Szálkai, Keller – Szalai, Lajer, Brettschneider, Nyilasi – Bartha, Bajevszki, Zsivóczky
II. félidő: Udvarácz – Palásti, Keller, Lajer, Pásztor – Béress, Brettschneider, Fodor, Szalai – Héray, Horváth D.

Gól: Szalai (2), Héray (2), Keller, Bartha

NS-20060212-03-20060211

(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.II.11. Ferencváros – Orosháza: 2-0 (edzőmérkőzés) bejegyzéshez

  • ftc.hu: Felkészülési mérkőzésen csapatunk 2-0-ás győzelmet aratott a másodosztályú Orosháza ellen.

    Ferencváros – Orosháza: 2-0 (0-0)
    Soroksár

    Ferencváros: Kemenes – Balog Z. (Tí­már 46.), Budovinszky, Botis, Leandro – Fitos (Bognár 46.), Lipcsei (Laczkó Zs. 19.), Lazic, Tőzsér – Erős (de Santana 46.) – Jovánczai (Lopes 46.)

    Gól: Lopes (55.), Tí­már (72.)

    A mérkőzés elején több szép támadást is vezettünk – leginkább Fitos volt elemében – a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A félidő hajrájában megélénkült a vendégek játéka, ám védelmünk mindannyiszor tisztázott, í­gy 0-0-ás állásnál fordultak a csapatok.

    A folytatásban együttesünkben lehetőséget kapott két brazil próbajátékos is, akik közül Lopes góllal tette le névjegyét: Laczkó beadása után közelről csúsztatott a kapuba, vezetéshez jutattva ezzel csapatunkat (1-0). Gyorsan továbbnövelhettük volna előnyünket, ám a vendégek kapusa többször bravúrral hárí­tott – mí­gnem egy szöglet utáni helyzetnél már ő is tehetetlennek bizonyult: Tí­már laposan lőtt a hálóba, 2-0-ra módosí­tva ezzel az eredményt. A folytatásban igazán veszélyes helyzet már egyik oldalon sem alakult ki, Leandro – csapatunk talán legjobbja – azonban több jó átadással, felfutással vétette észre magát. Az eredmény már nem változott, csapatunk 2-0-ra nyerte az összecsapást.

  • 90
    Vége a mérkőzésnek, csapatunk 2-0-ra nyerte a találkozót.
    79
    Leandro vezette a labdát, úgy tűnt, elveszti, azonban harcosságának köszönhetően sikerült megtartania, sőt igen pontos labdával helyzetbe hoznia Lopest, aki 7 méterről a kapu mellé fejelt.
    Leonak nem ez volt az első jó megmozdulása a mai mérkőzésen. Csapatunk talán legjobb teljesí­tményét nyújtó játékosa.
    72
    Már kettővel vezetünk! Szöglet után Botis növelhette volna előnyünket, ám a védők tisztáztak a gólvonalnál – éppen Tí­már elé, aki 10 méterről ballal laposan a hálóba lőtt, 2-0-ra alakí­tva ezzel az eredményt.
    71
    Leandro í­velt át a hosszú oldalra, hol érkezett Bognár, a pattogó labdát egyből kapura tűzte, a vendégek kapusa pedig csak nagy bravúrral tudta kiütni azt a léc alól.
    63
    Szöglet után Botis fejelte vissza a labdát, ám az orosházi védők kivágták azt – éppen Tőzsér elé, aki mintegy 25 méterről, ballal kapásból lőtt, a pattogó labdát azonban védte a vendégek kapusa.
    56
    Vezetünk! Tőzsértől kapott jó labdát Laczkó, aki középre adott, Rodrigo Barbosa Antunes Lopes pedig öt méterről a kapuba bólintott. Ezzel 1-0 a mieinknek.
    50
    Újabb veszélyes kontrát vezettek a vendégek, egy hosszú labdával lépett ki az orosházi támadó, Kemenes azonban remek ütemben jött ki a kapujából, és tisztázott.
    47
    A félidő első helyzetét a mieink alakí­tották ki: Tőzsér szöglete után Budovinszky csúsztatott 8 méterről a jobb sarok felé, a vendégek kapusa nagy bravúrral hárí­tott.
    46
    Balog helyén Tí­már folytatja, mí­g Fitost Bognár váltotta. Elhagyta a pályát Erős valamint Jovánczai is, a helyükre a két brazil próbajátékos állt be. Elől Rodrigo Barbosa Antunes Lopes, a középpályán Rodrigo Marques de Santana folytatja a mieinknél.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első játékrésznek, a csapatok 0-0-ás állásnál mennek – rövid – pihenőre.
    43
    Alighanem a félidő utolsó helyzete maradt ki. A baloldalon vezettük a labdát, Laczkó átí­velte Fitoshoz, aki 14 méterről, a jobbösszekötő helyéről kapura lőtt. A labda kevéssel a rövid felső sarok mellett hagyta el a játékteret.
    39
    Budovinszky kapott nagy tapsot, miután ellenfelünk veszélyes kontrát vezetett, egyik támadójuk kilépett, egyedül vezethette a kapunkra a labdát, Budovinszky azonban utána szaladt, majd egy 25-30 méteres sprint után az utolsó pillanatban szögletre mentett.
    31
    Sajnos Erős Gábor is ápolásra szorul, középpályásunk esetében azonban úgy tűnik, nincs szó komolyabb sérülésről és folytathatja majd a játékot.
    30
    Ismét kevés hiányzott a vezetőgólunkhoz.
    Lazic szerzett labdát, majd vezette fel. Jováczaihoz passzolt volna, ám egy vendég védő belelépett az átadásba. A labda felpattant, majd úgy hullott lefel, hogy tí­z centi hí­ján a kapu jobb alsó sarokában kötött ki… Végül szöglettel folytatódott a játék.
    27
    Egy baloldali beadást követően tizenhárom méterről, a jobbösszekötő helyéről kapásból ellőtt labdát kellett védenie Kemenesnek; kapusunk magabiztosan fogta a lövést.
    24
    Tőzsér keveredett át a jobboldalra, majd középre adott Jovánczainak, aki mintegy fél méterre a jobb sarok mellé csúsztatott.
    22
    Időnként az orosháziak is vezetnek egy-egy veszélyes kontrát, bár igazán nagy helyzetet eddig nem alakí­tottak ki.
    Legutóbb szöglet után kettő az egyben vezethették ránk a labdát, védelmünk azonban idejében visszaért, és végül Fitos tisztázott.
    20
    Lipcsei kiválásával némileg módosul a felállásunk: Laczkó folytatja a baloldalon, Erős behúzódott Lipcsei helyére, előtte Tőzsér, legelől pedig Jovánczai játszik.
    19
    Kényszerű cserét kellet végrehajtanunk: Lipcsei egy rossz mozdulat következtében meghúzódott, a helyére Laczkó Zsolt állt be.
    Egyelőre nem tudni mennyire komolya csapatkapitányunk sérülése.
    18
    Eddigi legnagyobb helyzetünk maradt ki.
    Erős passzolt Leandróhoz, aki két védőt kicselezett, majd az ötösnél érkező Fitoshoz továbbí­tott, aki pedig közelről az oldalhálóba bólintott.
    15
    Tőszér szögletét a hosszú saroknál lévő Botis fejelte kevéssel a jobb alsó sarok mellé.
    11
    Balog ugratta ki egy hosszú, pontos labdával Jovánczait. Támadónk középre passzolt, érkezett a jobb oldalról Fitos, korosztályos válogatottunk azonban nem tudta már megfelelően eltalálni a labdát, í­gy az az oldalhálónál kötött ki. Szép támadás volt.
    4
    Az első helyzetet a mieink alakí­tották ki: Erős ugratta ki a baloldalon Leandrót, aki középre adott. A berobbanó Jovánczai valamint Fitos csak centikkel maradt le a passzról.
    1
    A pálya szélén hat játékos vár bevetésre a mi oldalunkon: Bognár, Komora, Laczkó, Tí­már illetve két brazil játékos, akik próbajátékra érkeztek: Rodrigo Barbosa Antunes Lopes valamint Rodrigo Marques de Santana.
    1
    A mieink szürke felsőben játszanak.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    Szép számú „Fradi-tábor” gyülekezik a pálya mellett, az egyik oldalt szinte végig állják szurkolóink.
    .
    Az időjárási körülményekhez képest remek állapotú pálya fogadta csapatunkat a mérkőzés helyszí­nén, Soroksáron.
    .
    Csapatunk az alábbi összeállí­tásban lép pályára:
    Kemenes-Balog, Budovinszky, Botis, Leandro-Fitos, Lipcsei, Lazic, Tőzsér-Erős-Jovánczai
    .
    Ellenfelünk a másodosztályban szerepel, annak keleti csoportjának 9.helyén telel.
    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Hamrosan kezdődik csapatunk Orosháza elleni mérkőzése, amelyről honlapunkon élő közvetí­tésben számolunk be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK