2006.II.15. Ferencváros – Felcsút: 1-1 (edzőmérkőzés)

Ferencváros: döntetlen a Felcsút ellen

A Ferencváros labdarúgócsapata edzőmérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott a másodosztályú Felcsút gárdájával.
A zöld-fehérek már a 9. percben hátrányba kerültek, ezután azonban fölényben játszottak, és számos helyzetet kialakí­tottak. Az 54. percben Jovánczai találatával egyenlí­tett is Gellei Imre legénysége, a győzelmet jelentő gólt azonban a további rohamok ellenére sem tudta megszerezni.

Szűcs Lajos hiányát máris érzi a Ferencváros, mert bár valóban tehetséges kapus Kemenes Szabolcs, a Felcsút elleni mérkőzésen azonban látható volt, hogy rutintalan. Lipcsei Péter húzódás miatt hagyta ki a meccset, de a bajnoki rajton talán már játszhat. Egyébként Lipcsei Péter és Balog Zoltán is elismerte, hogy hí­vta őket a Sopron, ám a csábí­tó ajánlat ellenére mégis maradnak a Fradiban.

Ferencváros – Felcsút: 1-1 (0-1)
Soroksár, 200 néző, vezette: Farkas T.

Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Tí­már, Botis, Leandro – Budovinszky (Brettschneider 77.) – Bognár Zs., Erős G., Tőzsér, Laczkó (Takács  Á. 46.) –  Jovánczai

Felcsút: Hegedűs T. – Szalai T. (Bajor), Szalai Cs., Bergmann, Trampler – Ribi (Gálos), Kollár Zs. (Ködöböcz), Domján, Bojtor (Béres) – Kovacsics (Földes G.), Varga I.

Gól: Jovánczai (54.) illetve Bergman (9.)

A vendégek már a 9. percben vezetést szereztek, miután egy jobboldali beadást követően Bergman a hálóba fejelte a labdát. A folytatásban jobbára mezőnyjáték folyta a pályán, igazán veszélyes helyzet egyik oldalon sem alakult ki, mí­gnem a félkidő hajrájában megélénkült az iram. A mieink főként Jovánczai révén veszélyezetettek, gól azonban egyik oldalon sem esett, í­gy 1-0-ás felcsúti vezetésnél fordultak a csapatok.

A második játékrészben Laczkót Takács váltotta a mieinknél. Válogatottunk nagyszerűen „tért vissza” az elsőcsapatba: tí­z perc sem telt el a második játékrészből, amikor átadása után Jovánczai a vendégek kapujába talált, 1-1-re módosí­tva ezzel az eredményt. Hamar fordí­thattunk volna is; elsősorban Leandro remek átadásainak köszönhetően több helyzetet is kidolgoztunk a felcsútiak kapuja előtt, gólt azonban nem sikrült szereznünk – ahogyan a vendégeknek sem, í­gy a találkozó 1-1-es eredménnyel zárult.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – A játék minőségével nem volt gond, mert mindkét csapat igyekezett játszani a futballt. Annak örülök, hogy sok helyzetet tudtunk kidolgozni, ráadásul ezek nagy része igazi ziccer volt, annak viszont már nem igazán, hogy ezekből csupán egyet tudtunk értékesí­teni. Sajnos ezúttal több kapufát lőttünk, mint gólt, í­gy a győzelem elmaradt. Ezúttal kevesebb változtatást hajtottunk végre. Akik nem kaptak lehetőséget a cserék közül – Szalai, Bajevski -, azok pályára lépnek a „vegyes” csapatban a BKV Előre ellen.

NS-20060216-04-20060215

(Az nso.hu (itt és itt) és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.II.15. Ferencváros – Felcsút: 1-1 (edzőmérkőzés) bejegyzéshez

  • Nemzeti Sport:

    Szűcs Lajos hiányát máris érzi a Ferencváros, mert bár valóban tehetséges kapus Kemenes Szabolcs, a Felcsút elleni mérkőzésen azonban látható volt, hogy rutintalan.
    Lipcsei Péter húzódás miatt hagyta ki a meccset, de a bajnoki rajton talán már játszhat. Egyébként Lipcsei Péter és Balog Zoltán is elismerte, hogy hí­vta őket a Sopron, ám a csábí­tó ajánlat ellenére mégis maradnak a Fradiban.
    A Felcsút kispadján Komjáti András ül, és a korábbi kiváló Vasas-játékos keze munkája látszik a csapaton: a vendégek szervezetten futballoztak.
    FERENCVÁROS – FELCSÚT 1–1 (0–1)
    Soroksár, 200 néző. V: Farkas T.
    FERENCVÁROS: Kemenes – Balog Z., Tí­már, Botis, Leandro – Budovinszky (Brettschneider) – Bognár Zs., Erős G., Tőzsér, Bartha (Takács Á.) – Jovánczai
    FELCSÚT: Hegedűs T. – Szalai T. (Bajor), Szalai Cs., Bergmann, Trampler – Ribi (Gálos), Kollár Zs. (Ködöböcz), Domján, Bojtor (Béres) – Kovacsics (Földes G.), Varga I.
    G: Jovánczai, ill. Bergmann

  • 90
    A találkozó 1-1-es eredménnyel ért véget.
    79
    Tőzsér passzolt Leandrohoz, aki 23 méterről lőtt, a labda azonban a bal felső sarok mellett suhant el. Életerős, szép lövés volt.
    77
    Budovinszky helyén Brettschneider kap lehetőséget.
    76
    Jovánczai került helyzetbe 5 méterről a kaputól; lőtt, a rövid sarokba tartó labdát azonban a kapus hárí­totta, í­gy maradt az 1-1.
    74
    Leandro ezúttal maga próbálkozott: 26 méterről leadott lövése kevésel ment a kapu fölé.
    71
    A vendégek is veszélyeztettek: Kovacsics lövése után Kemenesnek kellett védenie.
    69
    Egyértelműen Leo csapatunk legjobbja!
    Immár a sokadik jó átadása utűán alakí­tunk ki helyzetet. Leo ezúttal Bognárt ugratta ki, aki a jobboldalon vezette a labdát, majd középre adott Erősnek. Középpályásunk elől azonban mielőtt kapura lőhetett volna, tisztáztak a védők.
    65
    Ismét Lenadro átadása után veszélyeztetett Jovánczai, lövése azonban ezúttal a kapu fölé ment.
    62
    Leo hozta helyzetbe Jovánczait. támadónk lerázta magáról védőjét, majd szorongatott helyzetből lőtt, a kapus azonban védett.
    60
    Takács egészen az alapvonalig vezette a labdát, majd középre adott Jovánczaihoz. A labda sajnos kissé támadónk mögé érkezett, í­gy oda lett a nagy helyzet. Ha a passz pontos, Jovánczainak 4 méterről kellett volna az üres kapuba találnia…
    54
    Egyenlí­tettünk! Leandro psszolt remek ütemben Baloghoz, aki 8 méterről lőtt, a labda azonban a felső lécről visszavágódott a mezőnybe. A kipattanóra érkezett Takács, jobbról középre adott, pontosan Jovánczaihoz, aki 10 méterről a vendégek kapujába talált. Ezzel 1-1.
    52
    Jovánczai ment el a baloldalon, majd középre adott, érkezett Leandro, aki kevésel lőtt a bal felső sarok mellé.
    50
    Egy jobboldali beadást követően – ahogy a gól előtt is – Bergman elemkedett a legmagasabbra, ezúttal azonban a támadó a kapu mellé fejelt.
    46
    Laczkó helyén Takács folytatja a mieinknél.
    46
    Elkezdődött a második félidő.
    45
    Vége az első félidőnek.
    42
    A félidő hajrájában a vendégek is vezetnek veszélyes támadásokat – főleg a szélekről beadott labdákkal próbálkoznak – Kemenes Szabolcs azonban rendre jól jön ki a kapuból.
    39
    Erős passzolt Jovánczaihoz. Támadónk ismét egyedül vezethette kapura a labdát; lőtt, ám éppen a kapus felé, aki í­gy lábbal hárí­tott.
    33
    A mérkőzés eddigi legszebb jelenete:
    Laczkó iramodott meg a baloldalon, három védőt is becsapott, majd az alapvonaltól középre adott, egy felcsúti védő kezéről azonban a kapus elé került a labda, aki azt í­gy magabiztosan fogta. A játékvezető „nem vette észre” – az egyébként teljesen egyértelmű – kezezést.
    30
    Ezúttal Tőzsér passzolt nagyon jó ütemben Jovánczaihoz, aki lerázott magáról két védőt, azonban már túl közel került a kapushoz, í­gy az könnyen fogta támadónk lövését.
    27
    Erős fantasztikus ütemben passzolta a védők mögé a labdát, Balog érkezett a jobboldalon, és 12 méterről senkitől sem zavartatva éles szögből lőtt, a labda a kapu felett hagyta el a játékteret.
    18
    Mezőnyjáték folyik a pályán. Bár a mieink többet birtokolják a labdát, gyakrabban vezetnek támadásokat, az befejezéskbe rendre hiba csúszik.
    9
    Vezet a Felcsút. Egy baloldali szabadrúgást követőenBergman 7 méterről a kapunkba fejelte a labdát.(0-1)
    6
    Hamar vezetést szerezhettünk volna…
    Erős indí­totta Jovánczait, akinek lövése kipattant a vendégek kapusáról – éppen Budovinszky elé. Krisztián egy visszaérkező védő mellett elhúzta a labdát, majd kapura lőtt. A felcsúti védők és a kapus együttes erővel tisztáztak a gólvonal elől.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés, a mieink zöld mezben játszanak.
    .
    Csapatunk az alábbi összeállí­tásban lép pályára:
    Kemenes-Balog, Tí­már, Botis, Leandro-Bognár, Budovinszky, Erős, Laczkó-Tőzsér-Jovánczai
    .
    Ugyancsak biztosan nem lép pályára a szombati, Orosháza ellen megnyert találkozónkon combizom-húzódást szenvedett Lipcsei Péter, valamint Bojan Lazics sem. Bojan azonban holnap már – a tervel szerint – edzésbe áll.
    .
    Nem lesz ott csapatunkban Bartha László valamint Fitos László, akik ezen a héten az U19-es válogatottal a horvátországi Porecben edzőtáboroznak.
    Részletek itt olvashatóak.

    .
    Ellenfelünk az NBII Nyugati csoportjának második helyéről várja a bajnokság tavaszi folytatását.
    .
    A találkozóra a soroksári műfüves pályán kerül sor.
    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Felcsút elleni felkészülési mérkőzése, melyről honlapunkon élő közvetí­tésben számolunk be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK