2006.IV.9. Győri ETO – Ferencváros: 1-1
Egyik zöld-fehér csapat sem örülhet
Döntetlennel zárult a Borsodi Liga 22. fordulójának mérkőzése, a Győr és a Ferencváros összecsapása. Az egy ponttal igazán egyik csapat sem lehet elégedett, hiszen mindkét oldalon voltak gólhelyzetek, de ezek kihasználatlanul maradtak. Hozzátartozik a mérkőzéshez, hogy Bajzát a 89. percben mentette meg a hozaiaknak a pontot.
Győri ETO – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Győr, 3.500 néző, vezette: Arany Tamás (Vámos, Tompos)
Győri ETO: Stevanovic – Zsók (Lajtos 70.), Jäkl (Hegedűs 82.), Varga R., Hanák – Regedei, Vincze O., Bank, Mátyus – Bajzát, Priskin (Szabó Zs. 57.)
vezetőedző: Csank János
Ferencváros: Kemenes – Bognár, Tímár, Balog Z., Leandro – Szalai (Csepregi 69.), Lipcsei, Budovinszky, Laczkó – Jovánczai (Bajevski 86.), Tőzsér
vezetőedző: Gellei Imre
Gól: Bajzát (89.) illetve Tőzsér (47.)
Sárga lap: Bajzát (90.)
Csank János, a Győr vezetőedzője két helyen is módosított az előre megadott csapathoz képest: Lajtos valamint Tóth P. helyett Mátyus és Bajzát – két rutinos játékos – került be a kezdők közé.
Gellei Imre meglepő húzással érkezett a Rába partjára. A meglepetés Budovinszky Krisztián személye volt, aki Lazics helyett lehetett már a kezdő sípszónál is a pályán.
Az első félidő úgy kezdődött, ahogy egy rangadónak kezdődni kell: lendülettel, méghozzá győrivel. Priskin és Bajzát is megpróbált helyzetbe kerülni, de mindig odaért egy láb, amely hárított.
Majd’ negyed óra kellett a Fradi eszméléséhez. Ekkor Laczkó fejelhetett kapura, de Sztefanovics védte a kísérletet.
Az első 15 perc után mindkét csapat visszavett az iramból. Főleg a mezőnyben zajlott a játék. Nagyon sok pontatlan passz volt jellemző erre az időszakra, helyzetig nem igazán jutott sem egyik, sem pedig másik csapat.
Ezt követően valamivel pontosabban kezdett játszani Gellei Imre együttese, és ez jelentősen megváltoztatta a mérkőzés menetét. Az első félidő vége egyértelműen a Lipcsei-vezette Fradié volt. Ezt legjobban Tímár lesgólja, valamint Balogh felső kapufája is bizonyítja.
Aztán a második félidő egyből változást hozott: Mátyus röviden fejelte ki a labdát, Tőzsér mellel átvette a kipattanót, és ballal a kapu jobb oldalába lőtt.
Először Csank János gondolta úgy, hogy változtat a kezdőcsapaton, és Priskin helyett Szabó Zsoltot hozta be.
A hazaiak továbbra sem tudtak komoly gólhelyzetet kidolgozni, nem igazán tudták a Tímár vezette védelem ellenszerét.
Főleg a két 16-os között zajlott a mérkőzés, attól nem kellett félnünk, hogy gólzáport láthatunk a záró 45 percben.
Görcsös akarás, kevés helyzet, Tímár blokkolásai. Talán ezekkel a motívumokkal lehetne leginkább jellemezni a találkozó második félidejét, melynek végén előbb Laczkó, majd a csereként pályára lépő Csepregi dönthette volna el a meccset.
Amikor már mindenki a lefújást várta, Bajzát okosan csapott le egy lehetőségre, és Kemenes lábai között begurította az egyenlítést jelentő találatot.
A gólmentes első félidő után végül két gólt láthattunk igazságos elosztásban. A nagyobb helyzeteket a Fradi hagyta ki, míg a Győr inkább mezőnyfölényében érvényesült. Ha a vége előtt Csepregi góllá váltja a Sztefanovicsról kipattanó labdát, akkor biztos, hogy Gellei Imre csapata három ponttal gazdagodik.
Nyilatkozatok:
– Csalódott vagyok, hiszen ezen a mérkőzésen három pontot kellett volna szereznünk, ehelyett azonban megajándékoztuk egy ponttal az egyik legfőbb riválisunkat – mondta Gellei Imre. – A csapatjátékkal összességében elégedett vagyok, ugyanakkor a vezetés megszerzését követően, hiába volt benne a játékunkban a kontrázás lehetősége, képtelenek voltunk újabb gólt szerezni, eldöntve azzal a mérkőzést. Ellenfelünk nem adta meg magát könnyen, végig hajtottak a hazaiak, végül azonban akkor és úgy egyenlítettek, hogy azt senki sem várta.
Csank János: – Rendkívül idegesen játszott csapatom, hogy mi miatt, azt magam sem tudom. El kell, hogy ismerjem, az első játékrészben jobban játszott a Ferencváros, sőt, a mérkőzés bizonyos részében egyértelműen fölénk kerekedtek a vendégek. A második félidőt nagyon rosszul kezdtük: gólt kaptunk, csapatomat azonban nem vetette vissza a hátrány, mentek, küzdöttek játékosaim, ennek köszönhetően pedig legalább egy pontot sikerült itthon tartanunk.
Tőzsér Dániel: – Meglehetősen sokat váratott magára ez a gólom. Nagyon vártam már, hogy újra góllal segítsem a csapatot. Örülök, hogy végre eredményes tudtam lenni, ellenben bánt, hogy a mérkőzés hajrájában ziccert hibáztam.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: Megérdemelt győzelmet mulasztott el csapatunk a Győri ETO elleni idegenbeli mérkőzésén. Az 1-1-es végeredmény a rendes játékidő utolsó percében alakult ki.
Győri ETO – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Győr, 1.500 néző, vezette: Arany (Vámos, Tompos)
Győr: Sztevanovics – Zsók (Lajtos 71.), Jäkl (Hegedűs 83.), Varga R., Hanák – Regedei, Bank, Vincze O., Tóth P. – Bajzát, Priskin (Szabó Zs. 57.)
Ferencváros: Kemenes – Balog Z., Budovinszky, Tímár, Leandro – Szalai (Csepregi 69.), Bognár, Lipcsei, Laczkó – Jovánczai (Bajevski 87.), Tőzsér
Gól: Bajzát (89.) illetve Tőzsér (47.)
Sárga lap: Bajzát (90.)
Együttesünk igen aktívan kezdte a mérkőzést, a megszerzett labdák megjátszásába azonban rendre hiba csúszott. Különösen aktív volt a baloldalon Laczkó, aki többször is zavarba hozta védőjét, helyzeteink azonban valamennyiszer kihasználatlanul maradtak, így 0-0-ás állásnál fordultak a csapatok.
Alig kezdődött meg a második félidő, amikor egy Laczkótól induló támadás végén Tőzsér bevette a hazaiak kapuját vezetést szerezve ezzel csapatunknak (0-1). A gól után a korábbiakhoz képest magára talált a Győr, védelmünk azonban rendre tisztázott. Sőt, a hajrában bebiztosíthattuk volna győzelmünket, ám a ziccert sem Tőzsérnek, sem a csereként beálló Csepreginek nem sikerült értékesítenie. A kimaradt helyzet végül megbosszulta magát: mindössze egy perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor Bajzát révén kiegyenlített az ETO (1-1). A játék képe alapján csapatunk megérdemelte volna a győzelmet, a találkozó végét azonban elrontottuk, így be kellett, hogy érjük egy ponttal.
93
Vége a mérkőzésnek, egy pontot szereztünk Győrben.
90
Három perc hosszabbítás következik.
90
Megszületett a mérkőzés első sárga lapja: Bajzát kapta túlzott gólörömért.
89
Egyenlített a Győr! Bajzát lépett ki védőink közül és lőtt a kapunkba. Ezzel 1-1-re módosult az eredmény.
87
Jovánczai helyén Bajevszki bizonyíthat.
86
Eldönthettük volna a mérkőzést! Laczkó tört be a tizenhatoson belülre, majd visszagurított Tőzsér elé, aki lőtt, a labdát azonban kiütötte Sztevanovics. A kipattanó Csepregihez került, aki 5 méterről, az üres kapuval szemben állva ellőtte a labdát – a kapu előtt keresztbe. Nagy helyzet volt…
83
Jäkl helyén Hegedús folytatja a hazaiaknál. Ezzel a Győr kihasználta mindhárom cserelehetőségét.
81
Balog csaknem 60 méteres sprintet követően szerzett meg egy előzetesen reménytelennek tűnő labdát, majd Jovánczaihoz továbbított. Támadónk igen kisodródott helyzetből is megpróbált kapura lőni, a hazaiak hálóőre azonban kiütötte a labdát.
76
Tímár hibáját Bajzát használta ki: a győri játékos akár kapura is lőhetett volna, Budovinzsky azonban az utolsó pillanatban beérte, és szerelte őt.
75
Egy kontratámadás végén Tőszér remek helyzetből, 18 méerről lőtt, Sztevanovics azonban nagy bravúrral kiütötte a labdát. Ha Csepregi egy kicsit hamarabb startol, zavarba hozhatta volna a győri kapust…
71
Másodszor cserélnek a hazaiak: Zsók helyett Lajtos folytatja.
69
Szalai helyén Csepregi bizonyíthat.
A Győr éppen a cserénket megelőzően kapott szabadrúgást, Gellei Imre azzal az utasítással küldte pályára Csepregit, hogy legyen ő a kiugró ember. Az lett… Hanák erős lövése éppen középpályásunkat találta telibe, aki a földre is került, ám szerencsére hamar talpra állt.
66
a korábbiakhoz képest aktívabbak a hazaiak. Egy lepattanó labda megszerzését követően Bajzát került lövőhelyzetbe, Tímár azonban bravúrosan vetődött a lövésbe. Fontos mentés volt!
60
Kontrázhatott volna a Győr, Budovinszky azonban remek ütemben tisztázott. Védőnk ezt követően passzolt, a labda elrúgásának pillanatában azonban elcsúszott. Kispadunk jókedvűen meg is jegyezte: Budo bemutatott egy testcselt…
57
Priskin helyett Szabó Zsolt folytatja a hazaiaknál.
56
Két perc alatt négy szögletet végezhetett el Győr, ám egyik után sem alakult ki veszélyesebb helyzet a kapunk előtt. a negyedik után Laczkóhoz került a labda, aki akár egyedül is megindulhatott volna a hazaiak kapuja felé – védője elmélázott -, ám a labda játékosunk sarkára pattant, így végül elakadt a gyors akciónk.
47
Vezetünk! Laczkó vitte el – immár sokadszor – a labdát a baloldalon, majd középre adott. A védők képtelenek voltak tisztázni, így a labda Tőzsér elé került, aki fordulásból a jobb alsó sarokba lőtt. Ezzel 1-0 a javunkra!
46
Folytatódik a mérkőzés.
45
Vége az első játékrésznek, a szünetben 0-0-át mutat az eredményjelző.
Csapatunk a hazaiaknál lényegesen magabiztosabban teljesít, a játék képe alapján vezetnünk kellene. Ugyanakkor sajnos akad együttesünkben néhány, a többiekénél gyengébb egyéni teljesítmény is. Amennyiben el szeretnénk érni célunkat, azaz mindhárom pontot el akarjuk hozni Győrből, a támadójátékunknak tovább kell javulnia.
45
Lipcse passzolt Jovánczaihoz, aki egy szép csel után lövésre szánta el magát, a labdát azonban könnyedén fogdta a hazaiak kapusa.
44
A félidő hajrájában egy-egy veszélyes beadát jegyezhettünk fel mindkét oldalon Balog illetve Regedei részéről, a pontos passzok után azonban egyik térfélen sem került veszélybe a kapu.
42
Leandro került át a jobboldalra, játékosunk azonban nem jött zavarba itt sem: Hanák mellett – egy csellel becsapva a győrit – elvitte a labdát, majd innen is hajszálpontosan adott középre Jovánczaihoz, támadónk fejese azonban jócskán a kapu fölé ment.
40
Újabb nagy ferencvárosi helyzet maradt ki. Lipcsei tört be remek cselekkel a tizenhqtoson belülre, elvitte a labdát Sztevanovics mellett is, így azonban már kisodródott, nem tudott kapura lőni. Csapatkapitányunk középre adott, ahol érkezett Jovánczai, ám a hazai védők nagy nehézségekkel ugyan, de tisztáztak.
38
Leandro beadása után Tímár talált a hálóba, a játékvezető azonban nem adta meg a gólt. A győri kispadon ülők a fejüket csóválva megjegyezték: valószínűleg nem volt les…
36
Lipcsei rántotta vissza ellenfelét, a közönség sárga lapot reklamált, Arany játékvezető azonban következetes volt, és ahogyan az előző, Zsók által elkövetett szabálytalanságnál, úgy most is a zsebében maradt a lap.
33
Egy kontratámadás után veszélyeztetett a Győr: Mátyus vezette a labdát gyakorlatilag a teljes térfélen keresztül, majd kiugratta Hanákot, akinek lövése a visszaérkező Tímárban akadt el.
30
A második nagy helyzetünk maradt ki: egy lecsorgó labdát Laczkó lőtt kapura-. Játékosunbk meglehetősen kiszorított helyzetben volt, ennek ellenére veszélyesen célzott, a hosszú sarokra tartó lövés centikkel kerülte el a kaput.
29
Priskin fordult volna volna kapura Budovinszky mellett, védőnk azonban jól szorította ki a győrit, aki a bal lábával kissé elsodorta a jobb elől a labdát, így nem tudta jól kapura irányítani azt. A labda méterekkel elkerülte a kaput.
23
Zsók már sokadszor szabálytalankodott Laczkóval. Arany játékvezető ezúttal oda is lépett a védőhöz, ám lapot végül – érthetetlen módon – most sem mutatott fel neki.
17
Immár sokadszorra teremtették le a győri védők a jobbhátvéd Zsókot, aki mellett rendre jól megy el Laczkó. Mátyus keményebb, koncentráltabb játékra kérte társát. Közben aczkó azt az utasítást kapta, hogy bár eddig sikeresek egyéni megmozdulásai, amennyiben társa előnyösebb helyzetben van, próbáljon hamarabb „szabadulni” a labdától.
13
Kishíján megszereztük a vezetést. Laczkó ment el a vonal mellett, a hazai védők azonban szögletre tisztáztak. Lipcsei beadását Laczkó csúsztatta a kapu felé, Sztevanovics vetődve, kevéssel a gólvonal elől hárította a jobb sarokba tartó lövést.
9
Priskin tört be jó cselekkel a tizenhatoson belülre, majd Bajzáthoz továbbított. A támadó kapura fordult volna, ám Kemenes nagyszerű ütemben lépett ki a kapujából, és felszedte a labdát a győri elől.
5
Igen sok labdát szereznek játékosaink, megjátszani azonban eddig nem igazán tudtuk ezeket.
3
A mieink kezdtek aktívabban, az első percekben inkább a győriek térfelén volt a labda, mégis a hazaiak alakíthatták volna ki az első helyzetet: Priskin ugratta volna ki Bajzátot, Balog azonban remek ütemben keresztezett, megakadályozva így a győri helyzet kialakulását.
1
Elkezdődött a találkozó. A mieink zöld-, a hazaiak fehér alapú mezben játszanak.
.
Ott lesz ellenben a pályán Bognár Zsolt, aki egykori csapata ellen játszik majd.
.
Nem lép pályára a mai találkozón Sorin Botis, védőnk ugyanis az örökrangadón begyűjtötte a href=index.php?action=main&nid=15267&sact=news>harmadik sárga lapját.
.
Amennyiben csapatunk pontot vagy pontokat szerez Győrben, már biztosan félévesre nyúlik idegenbeli veretlenségi sorozatunk.
.
Együttesünk jelenleg a tabella nyolcadik helyén áll (a legtöbb gárdánál két mérkőzéssel kevesebbet tudhatunk magunk mögött), míg ellenfelünk a hetedik pozícióból vág neki a találkozónak. Mindkét csapatnak 27 pontja van…
.
Köszöntjük Szurkolóinkat! Hamarosan kezdődik csapatunk Győri ETO elleni idegenbeli mérkőzése.