2006.IX.9. Ferencváros – Orosháza: 5-0

Tököli Attila góllal tért vissza

Ötödik bajnoki mérkőzését is megnyerte a Ferencváros labdarúgó-csapata az NB II Keleti-csoportjában. Gellei Imre legénysége a vendég Orosházát győzte le 5-0-ra, a csapatba győzelemmel tért vissza Tököli Attila.

Nyilatkozatok:

Bojan Lazic: – Nem engedhetjük meg azt, hogy 3-0 után elkezdünk „labdázgatni”. Menni kell előre, meg kell próbálni megszerezni a negyedik, ötödik és a további gólokat is. Bí­zom abban, hogy az Orosháza ellen is sikerül kiütéses győzelmet aratni, hiszen csak akkor tartanak ki mellettünk a szurkolók, ha azt látják, hogy végighajtjuk a meccset. Mondjuk az Üllői úti stadionban nem is lenne egyszerű „ellazsálni” a meccset, hiszen ha az eddigiekhez hasonlóan 11-12 ezren kijönnek, akkor ott egyszerűen nem tud leállni egy játékos.

A mérkőzés:

Ferencváros – Orosháza: 5-0 (2-0)
Üllői út, 10.377 néző, vezette: Szilasi Szabolcs (Forgács, Farkas B.)

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog Z. – Deme (Szalai 65.), Lazic (Brettschneider 82.), Lipcsei, Laczkó – Tököli (Jovánczai 82.), Bartha
kispad: Szabó K., Horváth D., Csurka, Fitos
vezetőedző:

Orosháza: Tóth Z. – Kerepeczky, Molnár R., Csiszár, Sipka (Búza 65.) – Szeverényi, Pardi (Fekete 78.), Koncz (Baranyai 46.), Jakab – Ábel, Balázs
kispad: Szabó P., Lovas, Kis-Szabó, Mike
vezetőedző: Belvon Attila

Gól: Lipcsei (2.), Tököli (23.), Laczkó (50.), Bartha (70., 91.)
Sárga lap: Dragóner (15.), Tököli (55.) illetve Fekete (82.)

Mindkét edző az előre megadott összeállí­tásban küldte pályára csapatát. A Ferencvárosnál újra pályára léphetett Tököli Attila, aki az előző fordulóban azért nem játszott, mivel nem volt rendben a sportorvosija.

Gyorsan vezetést szerzett a Ferencváros: Lipcsei 22 méterről végezhetett el szabadrúgást, és a kapu jobb felső sarkába tekert.

Továbbra is a hazaiak maradtak fölényben, ez a 23. percben újabb gólban mutatkozott meg. Laczkó lövését még bravúrral védte Tóth kapus, ám a kipattanóra Tököli érkezett és a hálóba helyezett.

A második félidő eleje is Fradi-góllal indult, Tí­már kiugratása után Laczkó betört a tizenhatoson belülre, majd kilőtte a bal alsó sarkot.

A hazaiaknak még a vendégvédelem is besegí­tett, Molnár röviden adott haza, a szemfüles Bartha lecsapott a labdára, kicselezte a kétségbeesetten kijövő Tóth kapust, majd az üres kapuba gurí­tott.

Sőt, a fiatal csatár a lefújás előtt újra eredményes volt, a védők ezúttal is bizonytalankodtak, Bartha pedig 28 méterről hatalmas gólt lőtt, a labda a kapufáról vágódott a gólvonal mögé.

A Ferencváros ezzel az ötödik győzelmét is megszerezte a másodosztályú bajnokságban, és természetesen vezeti is a tabellát.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre (a Ferencváros szakvezetője): – A korai gól nagyon jókor jött, meghatározta a meccs további képét. Úgy érzem, dicséret illeti a vendégeket, akik futballozni, játszani akartak, nem csak a védekezéssel törődni. Továbbra is szeretném megköszönni szurkolóink támogatását, hiszen a jelek szerint nem csökken az érdeklődés a csapat meccsei iránt, jelen pillanatban kizárólag az ő szeretetük élteti a csapatot.

Belvon Attila (az Orosháza edzője): – Gratulálok a Ferencvárosnak, aki a játék minden elemében jobbak voltak, hiszen dinamikusabban, gyorsabban, erőszakosabban futballoztak, mint mi. Ennek ellenére csapatomat se érheti rossz szó, hiszen nem a bunkerfoci volt a célunk, felvállaltunk egy nyí­lt játékot. Végül sima hazai siker lett ennek vége, de a lényeg az, hogy a szurkolók végig jól szórakozhattak, reményeim szerint ehhez mi is hozzá tettünk valamit.

Bartha László: – Nagy öröm, hogy ismét két góllal tudtam segí­teni a csapatot, végre nem csak helyzetekig jutok, sikerült azokat értékesí­tenem is… Jómagam – a gólerősséget leszámí­tva – nem érzek jelentős különbséget a néhány hónappal ezelőtti, illetve a jelenlegi teljesí­tményem között. Jó egy esztendeje lehetőséget sem kaptam, ha pedig igen, többnyire csupán néhány percnyi lehetőségem volt a bizonyí­tásra. Ha helyzetekig el is jutottam, ennyi idő a gólszerzéshez sajnos kevésnek bizonyult. Most talán a szerencse is mellém állt, hiszen ami korábban kimaradt, az bemegy, gólt eredményez. Módosult némileg a feladatom is: most amolyan visszavont éket játszom, ezáltal pedig lehetőségem van visszalépni a labdákért, s úgy érzem, játékstí­lusomhoz jól idomul ez a szerepkör. Nem mellékesen pedig a szakmai stáb bizalmát is élvezem. Ahhoz persze, hogy azt kiérdemeljem, folyamatosan bizonyí­tanom kell… Nem gondolom, hogy állandó helyem lenne a csapatban. Az, hogy sikerült ötször a hálóba találom, nem jelenti azt, hogy a következő négy-öt fordulóban biztosan lehetőséget kapok. Egy-két meccsen keresztül nem találok az ellenfél hálójába, netán még rosszul is játszom, és már a kispadon találom magamat. A célom ezért az, hogy meccsről-meccsre kiérdemeljem a bizalmat, és ha már megkapom a lehetőséget, meg is háláljam azt.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.IX.9. Ferencváros – Orosháza: 5-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Ahogy az elmúlt fordulókban már megszokhattuk, több mint 10000 ember volt az Üllői úton. Csapatunkban a hét közben még sérüléssel bajlódó Dragóner Attila, és hosszú távollét után Tököli Attila is pályára lépett.

    Nem sokáig tartották magukat a vendégek, ugyanis az első percben már a hálójukban táncolt a labda. Lipcsei Péter baloldalról mesterien csavart a jobb felső sarokba egy szabadrúgást (1-0). Ezután Tököli és Laczkó percei következtek, azonban egyikük se tudta gólra váltani kecsegtető helyzetét. Gólra legközelebb a 24. percig kellett várni. Laczkó bal oldali beadását Bartha még a kapusba rúgta, ám a kipattanót 6 méterről Tököli már a hálóba rúgta. Támadónk ezek után kirohant kispadunkhoz, Haáz Ferenchez – ezzel is jelezve, nem haragszik rá a múlt heti történtekért (2-0). 24 percet kellett tehát várni az újabb Fradiban szerzett Tököli gólhoz. A félidő krónikájához még egy gól tartozik, amit a játékvezető Laczkó kezezése (?) miatt a 43. percben érvénytelení­tett. Hozzá kell azonban tennünk, hogy az Orosháza volt az első olyan csapat az Üllői úton, amely bátran játszott és nem csak a védekezésre rendezkedett be, hanem bátran támadott is, igaz nagy helyzeteket nem sikerült kialakí­tania.

    A második félidőt is majdnem úgy kezdtük, mint az elsőt, igaz ezúttal a 6. percben született meg az első hazai gó: Tí­már passza után Laczkó balról, kissé kisodródva 8 méterről kilőtte a hosszú sarkot (3-0). Az 54. percben Tököli húzta el a labdát a kapus mellett, aki azonban elhúzta a támadó lábát – az egyértelmű büntető helyett támadónk kapott műesésért sárga lapot. A 67. percben a változatosság kedvéért újfent Töki került helyzetbe, 12 méteres lövését azonban hárí­totta a vendégportás, a kipattanó labdát azonban Laczkó a léc fölé rúgta. A találkozó 70. percében Bartha szemfülesen megszerzett egy röviden hazapasszolt labdát, azt elhúzta a kapus mellett és az üresen hagyott kapuba passzolt (4-0). Az utolsó percekre is maradt esemény bőven, a 91.-ben Lipcsei indí­tása után Laczkó lépett ki a védők közül, már a kapus mellett is elhúzta a labdát, aki azonban az utolsó pillanatban megkaparintotta azt. Az utolsó percre maradt a csattanó –Bartha egy jó csel után maga elé tette a labdát, és 26 méterről, iszonyatos erővel a kapu közepébe bombázott, a labda a felső lécről vágódott a hálóba (5-0)

    Ezzel az eredménnyel csapatunk továbbra is százszázalékos, és hazai pályán továbbra sem kapott gólt.

  • 92
    Egy baloldali beí­velés után Bartha kapott labdát, jobb lábbal maga elé tette és bal lábbal, iszonyú erővel, 26 méterről, a kapu közepébe vágta a labdát, amely a felső lécről vágódott a hálóba, és ezzel kialakult az 5-0-ás végeredmény! Szép volt, fiúk!
    91
    Lipcsei tökéletes labdájával Laczkó lépett ki, már a kapus mellett is elhúzta a labdát, a hálóőr azonban az utolsó pillanatban megkaparintotta azt.
    84
    Balog kapott mesteri labdát, jól vette mellel maga elé, azonban a lövésre már nem jutott ereje, í­gy a 15 méterről érkező labdát biztosan fogta Tóth kapus.
    82
    A nemrégiben pályára lépő Fekete Zoltán sárga lapot érően szabálytalankodott.
    80
    Kettős csere csapatunknál: A közönség vastapsa mellett Tököli helyett Jovánczai, Lazic helyett Brettschneider a pályán.
    79
    Lipcsei szögletéből majdnem meglett az ötödik ferencvárosi találat – a vendég védők majdnem öngólt vétettek.
    78
    Orosházi csere: Pardi le, Fekete be.
    77
    Lipcsei passza után Tököli ugrott ki, elhúzta a labdát védője és a kapus mellett ám közben kisodródott, a beadása után sajnos tisztáztak a vendégek.
    70
    Már-már kiütés! Bartha szemfülesen megszerzett egy röviden hazapasszolt labdát, elhúzta a kapus mellett és az üres kapuba passzolt. 4-0!
    68
    Deme helyett Szalai jött be.
    68
    Orosházi csere Sipka le, Búza be.
    67
    Tököli lépett ki a védők közül, 12 méteres lapos lövését hárí­totta a kapus a kipattanót Laczkó jobbal rúgta a kapu fölé.
    54
    Tököli lépett ki a kapus mellett is elhúzta a labdát, aki cserébe ezt tette a lábával, az egyértelmű tizenegyes helyett műesésért támadónk kapott sárga lapot.
    51
    Tí­már passza után Laczkó 8 méterről, bal oldalról, kissé kisodródva kilőtte a hosszú sarkot. Máris 3-0!!!
    46
    A Ferencváros kezdte a második félidőt.
    45
    Két góllal vezetünk 45 perc után. Érdemes megjegyezni, hogy az Orosháza játszik a legbátrabban ellenünk az Üllői úton az eddigi ellenfelek közül. Nemcsak a védekezni, hanem támadni is akarnak.
    25
    Laczkó indí­totta Tökölit a jobboldalon, aki kissé kisodródva is kapura lőtt, de a vendégkapusról az alapvonalon túlra került a labda.
    24
    Laczkó baloldali beadását, Bartha még a kapusba lötte, ám a kipattanót Tököli hat méterről a hálóba vágta. A támadó ezután Haáz Ferenchez futott ki a kispadunknál. 2-0!
    15
    Válasz a vendég kí­sérletre: Laczkó 15 méteres lövése szállt a kapu mellé. Ugyanebben a percben Dragóner kapott becsúszásért sárgalapot.
    14
    A vendégcspat végezhetett el hasonló helyről szabadrúgát mint Lipcsei a gól elött, azonban Ábel lövéset biztosan védte Kemenes.
    .
    Tököli ügyesen lépett ki a védük közül, ügyesen adott középre, érkezett Bartha akinek lövése elakadt a védőkben.
    .
    Szilasi játékvezető sí­pjelére a vendég Orosháza kezdte a játékot.
    .
    Csapatunk a következő összeállí­tásban lép pályára az Orosháza ellen: Kemenes – Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog – Lipcsei, Lazic – Bartha, Deme, Laczkó – Tököli
    .
    A mérkőzés elött körül sor annak a három, a csapat által dedikált polónak az átadására amelyet a CSAPAT, a 100%Fradi és a Duna Televí­zió közösen bocsájtott árverésre. A három darab poló egyenként százezer forintért kelt el.
    .
    Az Orosháza elleni mérkőzés játékvezetője: Szilasi Szabolcs, segí­tői: Forgács Attila és Farkas Balázs.
    .
    Visszatérése után Tököli Attila újra és egyből kezdőként lép pályára a Ferencvárosban a mai mérkőzésünkön.
    .
    MÁRIS VEZET A FERENCVÁROS!!! Kissé baloldalról Lipcsei végezhetett el szabadrúgást, és egyből a jobb felső sarokba csavarta a labdát.
    .
    Dragóner Attila játékra jelenkezett, a szerdán megsérült bokája meggyógyúlt í­gy a kezdőcsapatban számí­that rá Gellei Imre.
    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Az ötödik fordulóban csapatunk az Orosháza ellen lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK