2006.V.27. Ferencváros – Tatabánya: 2-3
Focibohózat futball helyett
Visszavágott az őszi, tatabányai vereségéért az újonc a Ferencvárosnak. Akárcsak Tatabányán, az Üllői úton is 3–2-es vendégsiker született. Az FTC gyatra játékkal köszönt el szurkolótáborától.
A mérkőzés:
A mérkőzés előtt került átadásra a Simon Tibor-díj. Az elismerésben ezúttal Laczkó Zsolt részesült. Utánpótlás játékosaink közül Kovácsik Ádám vehette át a díjat.
Laczkó Zsolt: – Hatalmas öröm számomra, hogy én vehetek át egy olyan nagyszerű sportemberről elnevezett díjat, mint Simon Tibor. Külön öröm, hogy a elismerés odaítélésében a szurkolók is részt vettek, az eredmény az ő véleményüket is tükrözi, és nagyon jó érzés, hogy legtöbbjük engem tartott érdemesnek a díjra. Ugyanakkor úgy vélem, más is megkaphatta volna azt. A fiatalabbak közül például Takács Ákos. Taki rendkívül nagy küzdő, rendre végighajtja a meccseket, rá talán még inkább illenek azon jelzők, melyek Simon Tiborról az eszünkbe jutnak… Ez számomra azt jelenti, hogy a szurkolók látják rajtam az akarást, hogy valóban mindent megteszek a Ferencváros sikeréért. Talán ebben látják a hasonlóságot Simon Tibor és az én személyiségem között.
Ferencváros – Tatabánya: 2-3 (1-3)
Üllői út, 2.500 néző, vezette: Szabó Sándor (Albert, L. Tóth)
Ferencváros: Kemenes – Bognár Zs., Tímár, Botis, Leandro – Lazic – Szalai T. (Takács Á. 66.), Lipcsei, Tőzsér (Laczkó 46.) – Jovánczai (Horváth D. 79.), Bajevski
vezetőedző: Gellei Imre
Tatabánya: Poleksic (Postrk 86.) – Kerényi, Bakrac, Filó T., Megyesi – Tóth Z., Deme, Dupai, Hajdú – Márkus (Vámosi 90.), Kouemaha (NdJodo 88.)
vezetőedző: Sisa Tibor
Gól: Lipcsei (28. – 11-esből), Bajevski (90.) illetve Megyesi (31.), Deme (35., 45.)
Sárga lap: Lazic (82.) illetve Filó T. (28.), Dupai (62.), Kerényi (87.)
Kiállítva: Tímár (91.)
Elismerően dörgött a taps az Üllői úti stadionban, amikor élvonalbeli karrierjének első ferencvárosi meccsén dirigáló Szabó Sándor először a sípjába fújt. A kezdőrúgást ugyanis a jövő hónapban 100. születésnapját ünneplő Weigl Lajos végezte el. A hajlott hátú, ám örökifjú fradista a kezdés előtt egy műanyag kerti széken üldögélve várta, hogy sorra kerüljön. Az ülőalkalmatosságot a nyitányt követően lecipelték a játéktérről, az évad végi kerti partis hangulat azonban csak nem akart eloszlani.
Energiatakarékos tempóban kezdték ugyanis a munkát a felek. A Tatabánya korai nekibuzdulásai után a Ferencváros kottája alapján zajlottak az események, bár túlságosan sok érdemi fejlemény nem akadt. A zöld-fehérek többnyire a jobb szárnyon próbálkoztak, ott is javarészt Szalai Tamás aktivitása révén. A védelem két széléről Bognár Zsolt, illetve Leandro ellenben nemigen lépett be a játékba, pedig egyéb teendőik miatt ezt bátran megtehették volna. Így is elgyötörték a házigazdák a tatabányai tizenhatos környékére a labdát, de a rengeteg riasztó pontatlanság miatt ott már széttöredeztek akcióik. A túloldalon javarészt a kameruni Dorge Kouemaha fejét keresték a társak, ám a brikett darabosságú szénfekete fiúnak esélye sem volt arra, hogy légicsatákat nyerjen Sorin Botisszal szemben.
A kora esti bágyadtságnak egy – legalábbis vendég részről igen erőteljesen vitatott – büntető vetett véget. A Lipcsei Péter által értékesített tizenegyes ugyanis áramütésként rázta meg a látogatókat, akik elkezdték gyártani a gólokat. Mi tagadás, mindhárom találatuk roppant mutatós volt, bár egy kevésbé roskatag Fradi-védelemnek azért nem kellett volna ilyen gyakorisággal kapitulálnia. Fájdalmas tőrdöfés lehetett a hazai publikum számára, hogy a második és harmadik gólt ráadásul az a Márkus Tibor készítette elő, aki hajdanán a Ferencvárosnál nevelkedett…
A második félidőre Gellei Imre, az FTC szakvezetője Laczkó Zsolt bevetésével igyekezett életet lehelni a meglehetősen erőtlen ferencvárosi bal szárnyba. Időlegesen csavart is egyet a sebességi fokozaton a Ferencváros, mindez azonban csupán egyértelmű, gyakorlati hasznot viszont nem hajtó mezőnyfölényre volt elegendő. A Csőszer alkalmi kontráiban ott lapult a gólveszély (lásd Márkus Tibor kapufáját), hiába taposták hátul egymás sarkát a hazai bekkek. Ilyen ingatag védelem mellett különösen felértékelődött Gellei Imre munkája, hogy a hátsó régiókból a középmezőny élére kormányozta a csapatot.
A folytatásra a fedezetsorok szinte láthatatlanná váltak, ekként a pálya középső részén szinte ellenállás nélkül jutott át az éppen támadó fél. És ha koncentráltabbak a befejező emberek, akár gólrekord is születhetett volna. Jó mulatságnak ezzel együtt sem igen lehetett minősíteni ezt a grundjellegű előadást (amelynek végeredménye mellesleg az őszi meccset idézte) – más kérdés, hogy a látogatók rajongói nyilvánvalóan remekül szórakoztak a végén focibohózatba fúló meccsen is. Ezzel együtt képzeljék csak el, mi lesz itt majd az ősztől, ha a friss híreknek megfelelően valóban tovább duzzad majd az élvonal mezőnye…
Nyilatkozatok:
Gellei Imre (az FTC szakvezetője): – Jól kezdtünk, de aztán az első játékrész utolsó 15 perce valódi hidegzuhany volt számunkra, gyakorlatilag ez el is döntötte a meccset. A második félidőben még megpróbáltunk fordítani, de sajnos csak a szépítésre futotta, pedig a helyzetek alapján legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna. Úgy láttam, hogy az utánpótlás válogatottban rendszeresen szereplő játékosainknak, Kemenesnek, Tőzsérnek és Jovánczainak talán kicsit sok volt a fejben a kettős front, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy az ő nyakukba varrnám a vereséget.
Sisa Tibor (a Tatabánya edzője): – A szezon vége felé a középmezőnyben szereplő csapatoknál nincs könnyű helyzetben egy edző, mert ilyenkor már jóval nehezebb igazán motiválni őket. Ennek ellenére ezúttal ez sikerült, örülök, hogy ilyen játékosaim vannak. Jól futballozott a Ferencváros is, de érzésem szerint megérdemelten nyertünk.
(Az nso.hu és a Ferencváros hivatalos honlapja alapján)
ftc.hu: A Borsodi Liga 29. fordulójában csapatunk 3-2-es vereséget szenvedett a Tatabányától.
Ferencváros – Tatabánya: 2-3 (1-3)
Üllői út, 4.500 néző, vezette: Szabó S. (Albert I., L.Tóth)
Ferencváros: Kemenes – Bognár, Tímár, Botis, Leandro – Szalai (Takács Á. 65.), Lazic, Lipcsei, Tőzsér (Laczkó 45.) – Bajevski, Jovánczai (Horváth D. 78.)
Tatabánya: Poleksic (Postrk 86.) – Kerényi, Bakrac, Filó T., Megyesi – Tóth Z., Deme, Dupai, Hajdú – Márkus (Vámosi 92.), Kouemaha (Ndjodo 88.)
Gól: Lipcsei (28. – 11-esből), Bajevski (90.) illetve Megyesi (31.), Deme (35., 45.)
Sárga lap: Lazic (81.) illetve Filó (29.), Dupai (62.)
Kiállítva: Tímár (91.)
A félidő első felében egyértelműen a mieink irányították a játékot, sorra alakítottuk ki a helyzeteket a vendégek kapuja előtt, a befejezésbe azonban rendre hiba csúszott. A 28.percben így teljesen megérdemelten szereztünk miután a Jovánczai buktatásáért megítélt büntetőt Lipcsei értékesítette (1-0).
A folytatásban azonban együttesünk hiába támadónk, a vendégek szereztek gólt, gólokat… Három perccel a vezető találatunkat követően Megyesi szabadrúgásból szerzett találatával egyenlítettek a vendégek (1-1). Négy perccel később ellenfelünknél volt az előny, miután Deme bevette a kapunkat (1-2), majd a félidő hajrájában ismét a középpályás volt eredményes, s így 3-1-es tatabányai vezetésnél mehettek pihenőre a csapatok.
94
Vége a mérkőzésnek, 3-2-re nyert a Tatabánya. Szurkolóink a vereség ellenére megtapsolták a végig támadólag játszó, a hajrában különösen küzdő csapatunkat, így mindkét együttes kölcsönösen megtapsolta egymást szurkoló táborával.
93
Megyesi lőtt a bal felső sarok mellé.
92
Márkust Vámosi váltja a vendégeknél.
91
Egy ellentámadás végén Ndjodo lőtt kapura, Kemenes védett. Közben a játékvezető már sípolt, és kiállította a Ndjodoval szabálytalankodó Tímárt.
90
Nagy nyomás alatt tartjuk a vendégek kapuját, előbb Horváth egyenlíthetett volna, majd pár pillanattal később Takács előtt adódott lehetőség, ám sajnos nem változott az erdemény.
90
Szurkolóink hatalmas hangerővel buzdítják a csapatot, játékosaink hajtanak is.
90
Csökkentettük hátrányunkat! Egy beadást követően Lazic fejelt, a gólvonal elől azonban tisztáztak a védők, érkezett Bajevski, és másfél méterről megszerezte második gólunkat. Ezzel 2-3-ra módosult az eredmény.
89
Horváth Dávid került helyzetbe: támadónk észre vette, hogy Postrk kissé kint állt a kapujából, így átemeléssel próbálkozott, ám a labda sajnos elkerülte a kaput.
88
Márkus lépett ki egy hosszú átadással, majd lőhetett, ám Kemenes hárított.
88
Ndjodo váltja a vendégeknél Koumahát.
87
Leo szabadrúgását követően Botis csúsztatott a bal alsó sarok mellé.
86
Kerényi szabálytalankodott Bajevskivel, és kapott sárga lapot.
86
Poleksic szerencsétlenül ütközött a levegőben Tímárral, a kapus nem tudja folytatja a játék, a helyére Postrk áll be.
85
Rövid idő alatt a harmadik tatabányai játékost „kell” ápolni – alighanem ebben már az időhúzás is közrejátszik…-, így több perces hosszabbításnak kellene következnie.
81
Lazic kapott sárga lapot lerántásért.
78
Horváth Dávid kap lehetőséget, Jovánczai Zoltán hagyja el a pályát.
69
Most a baloldalon vezettünk akciót, Lipcsei lépett ki a labdával, majd lőtt 13 méterről, de a labda mintegy másfél méterrel elkerülte a hosszú sarkot.
67
Nagy helyzet maradt ki: Jovánczai kapott remek labdát Leotól, támadónk egy csellel elvitte a labdát védője mellett, majd célba vette a kaput, a lövés azonban nem volt elég erős, Poleksic így fogta.
65
Szalai helyett Takács kap lehetőséget.
64
Folyamatosan a mieink támadnak, ennek következtében azonban a vendégek előtt adódnak kontrázási lehetőségek. Ezúttal Koumaha labdájával Márkus lépett ki középen, majd 13 méterről lőtt, ami azonban az első félidőben bemnet, az most nem: a labda a felső lécről ezúttal kifele pattant.
62
Ellenfelünk sajnos remekül kontrázik, ellentámadásai rendre veszélyesek, és egyelőre nemigen találjuk azok ellenszerét.
61
Villámgyors kontratámadást vezettek a tatabányaiak: Koumaha-Márkus összjáték után a kamerumi – szerencsénkre – lesen kapta vissza a labdát, így odalett a vendégek helyzete.
55
A jobboldalon vezettünk akciót, majd a labda a baloldalon felfutó Leohoz került, aki levette, és 14 méterről célba vette a kaput. A veszélyesnek tűnő labdába végül beleért egy védő, így a helyzetből szöglet lett.
50
Szalait buktatták 19 méterre a kaputól. A szabadrúgást Lipcsei végezte el, csapatkapitányunk csak kevéssel lőtt a bal felső sarok mellé.
47
A vendégek kontratámadásokból szerezték góljaikat, és ezúttal is ellentámadás után veszélyeztettek: egy jobboldali beadást követően Koumaha lőtt 17 méterről, Kemenes azonban szép vetődéssel mentette meg góltól csapatunkat.
47
Támadóbb felállásban játszunk, Laczkó is a támadósort erősíti, így három csatárral folytatjuk.
46
Rögtön a második félidő első percében csökkenthettük volna hátrányunkat: egy jobboldali beadást követően Tímár érkezett, és lőtt 6 méterről, Poleksic nagy bravúrral lábbal hárított.
46
Folytatódik a mérkőzés.
45
A második félidőben Tőzsér helyén Laczkó folytatja a mieinknél.
45
A két együttes őszi mérkőzésén hátrányból fordítva nyert csapatunk…
45
A szünetben a Nike Premier Cup európai döntőjét megnyerőU15-ös csapatunkat köszönti a közönség.
45
Vége az első játékrésznek, a csapatok 3-1-es tatabányai vezetésnél mennek pihenőre.
45
Már 3-1-re vezet a Tatabánya… Márkus vezette kapura a labdát, majd lőtt 16 méterről. Kemenes a jobb sarok elől kiütötte a labdát, ám érkezett Deme, és éles szögből a léc alá lőtt. Ezzel 3-1 a vendégeknek.
35
Második jelentősebb helyzetét is gólra váltott váltotta a Tatabánya…Egy védelmi hibánkat kihasználva Márkus csapott le a labdára, majd vezette keresztbe. Végül nem a gólkirály-jelölt lőtt, hanem az érkező Deme, aki így szinte „elvette” Márkustól a labdát, amelyet 14 méterről jobbal küldött a hálónkba, úgyhogy az a felső lécről vágódott a gólvonal mögé. Kemenesnek esélye sem volt. A vendégek – a mieinkkel ellentétben – eddig remekül használják ki helyzeteiekt, így 2-1-re vezetnek.
31
Az első veszélyesebb helyzetüket gólra váltották a vendégek, miután a 18 méterre a kapunktól megítélt szabadrúgást Megyesi ballal a hálónkba csavarta. Kemenes jó irányba vetődött, azonban már nem érte el a félmagas lövést, így 1-1-re módosult az eredmény.
29
A tizenegyesünknél hevesen reklamáló Filó kapta a mérkőzés első sárga lapját.
28
Megvan a megérdemelt vezetésünk! Egy kapu előtti kavarodást követően Jovánczai került volna helyzetbe, ám támadónkat buktatták. A jogosan megítélt büntetőt Lipcseivégezte el. Csapatkapitányunk a jobbra vetődő Poleksicet becsapva a bal alsó sarokba küldte a labdát, ezzel 1-0.
26
A vendégek első veszélyesebb támadása: Márkus lépett ki, és lőtt 14 méterről az oldalhálóba.
25
Ismét a jobboldalunkon vezettünk tetszetős támadást: Szalai lépett ki, majd ívelt középre. Poleksic épp hogy csak bele tudott érni a labdába, ám ennyi épp elég volt, hogy a hosszú oldalon érkező Bajevski ne tudjon tisztán fejelni. Játékosunk ugyan beleért még a labdába, ám az nem jelentett komoly veszélyt a kapura.
23
Újabb szép akció – ezúttal is a mieinktől. Jovánczai-Szalai összjáték után utóbbi lépett ki a labdával, majd 14 méterről célba vette a kaput, a lövés azonban elakadt egy keresztező védőben. Kár érte, hiszen nagy veszélyt jelenthetett volna a vendégek kapujára…
18
Ismét veszélyt teremtettünk a tatabányai kapu előtt. Lazic egy jó csel után ballal tisztán lőhetett, a labda azonban elakadt egy védőben, majd pedig pont a baloldalon felfutó Tőzsérhez került. Középpályásunk felnézett, majd középre adott, ám a beívelés sajnos magas volt Bajevskinek. Több volt ebben az akcióban…
17
Lazic ugratta ki a jobboldalon Bajevskit, aki egy csellel becsapta védőjét, majd az alapvonalról lágyan középre adott Poleksic felett. Sajnos azonban a kapu előtt nem volt érkező emberünk, így a vendég védelem simán tisztázni tudott. Pedig üres volt a kapu…
12
Szép támadás futott végig a jobboldalunkon: Jovánczai játszotta vissza a labdát Szalaihoz, aki 17 méterről, kissé jobbra sodródva lőtt, a labda nagyjából fél méterrel a kapu felett hagyta el a játékteret.
10
Leo a tavasz folyamán immár sokadszor tapsoltatta meg a közönséget. Játékosunk két szép csellel – melyek közül az egyik kötény volt – elvitte a labdát a baloldalon, majd középre adott. A kapu elé érkező Jovánczait azonban ha kevéssel is, de megelőzte a vendégek kapusa, Poleksic.
8
Szalai egy szép csellel becsapta az ellenfelet, majd befele vitte a labdát. Beadása elsuhant a csatárok előtt, a hosszú saroknál azonban pont jó volt az érkező Tőzsérnek, aki 14 méterről lőtt, a labda azonban elakadt a védőkben.
6
Nagy küzdelem zajlik a pályán, a játékosok mindenegyes labdáért csatát vívnak, komolyabb helyzet azonban egyelőre egyik oldalon sem alakult ki. Ennek ellenére nem unatkoznak a nézők…
1
A mieink indították útjára a labdát. Ezúttal – a megszokottaktól eltérően a Nagyvárad tér felöli kapura támadunk. Ellenfelünk sárga-zöld mezben játszik.
.
Szurkolóinktól hatalmas tapsot kapott a Simon Tibor-díjat Dragóner Attilától átvevő Laczkó Zsolt, valamint Kovácsik Ádám. Ugyancsak elismerő taps köszöntötte a Zöld Sas Trófeát megkapó Lipcsei Pétert.
A kezdőrúgást elvégző, hamarosan a 100.születésnapját ünneplő Weigl Lajos is nagy ováció fogadta.
.
Szintén ma kerül átadásra a Simon Tibor-díj. Az elismerésben ezúttal Laczkó Zsolt részesül. Utánpótlás játékosaink közül Kovácsik Ádám veheti át a díjat. Ádám sajátnevelésű játékosunk, jelenleg U15-ös csapatunkat erősíti – szószerint, hiszen a kapus tagja a korosztályos válogatottnak, és ő védte a Nike Premier Cup európai döntőjét megnyerő Fradi kapuját is. Ádámra utánpótlás edzőink szavazatai alapján esett a választás. A fiatal tehetséget hamarosan részletesebben is bemutatjuk szurkolóinknak.
.
A kezdősípszót megelőzően több díjátadásra is sor kerül a pályán. Lipcsei Péter a Ferencváros iránti hűsége jutalmául Zöld Sas Trófeát vehet majd át a Fradi Baráti Kör Pápái Csoportjától. Ugyanezt a díjat vehette át nemrégiben kézilabdázóinktól Kirsner Erika.
.
Csapatunk ma zöld-fehér csíkos mezben játszik.
.
A találkozó kezdőrúgását a 100.(!) születésnapját a közeljövőben ünneplő Weigl Lajos végzi el. Lajos bácsi évtizedek óta Ferencváros-szurkoló, a ma is aktív játékosok közül Lipcsei Péter a kedvence.
.
A 100%Fradi eheti számában a vendégek vezetőedzője, Sisa Tibor úgy nyilatkozott, hogy ezen az összecsspásonnem fogadna tatabányai győzelemre. Kemenes Szabolcs szerint ez altatás az ellenfél részéről.
.
Csapatunk az alábbi összeállításban kezdi a mérkőzést:
Kemenes-Bognár, Tímár, Botis, Leo-Szalai, Lazic, Lipcsei, Tőzsér-Bajevski, Jovánczai
Csereként Szabó K., Brettschneider, Budovinszky, Erős, Horváth D., Laczkó valamint Takács kaphat lehetőséget.
.
A találkozó játékvezetője Szabó Sándor lesz.
.
Köszöntjük Szurkolóinkat! A Borsodi Liga 29.fordulójában csapatunk a Tatabányát fogadja. Ez lesz szezonbeli utolsó hazai mérkőzése együttesünknek.