2006.VII.11. Ferencváros – Kecskemét: 3-3 (edzőmérkőzés)

Felkészülési mérkőzésen csapatunk 3-3-as döntetlent játszott Kecskeméttel. Együttesünkből Tí­már, Horváth és Brettschneider találtak a vendégek kapujába.


Ferencváros – Kecskemét: 3-3 (1-0)
Üllői út,

Ferencváros:

I. félidő: Kemenes – Takács, Tí­már, Balog Z., Leandro – Bartha, Bognár, Lipcsei, Lazic, Laczkó – Jovánczai
II. félidő: Szabó K. – Fitos, Kovács G., Ferencz, Csurka – Szalai, Gyömbér, Brettschneider, Zsivoczky – Bölcsföldi, Horváth D.

Gól: Tí­már (40.), Horváth (58.), Brettschneider (86.)

A várakozásoknak megfelelően csapatunk tompább teljesí­tményt nyújtott, hiszen játékosaink az alapozás során most kapják a legnagyobb terhelést. Már a hetedik percben megszereztük a vezetést. Egy vendég kirúgásnál Jovánczai volt résen, és amint a kapus feldobta a labdát, lecsapott rá, és az üres kapuba továbbí­totta. A játékvezető szabálytalannak í­télte az esetet, í­gy az eredmény nem változott. Hat perccel később aztán korábban az élvonalban játszó Csordás is a kapuba talált, a kecskeméti támadó azonban lesről indult. A félidő közepén a vendégek több támadást is vezettek, a befejezésük azonban – hol kapusunknak, hol védelmünknek köszönhetően – nem sikerültek. Nem sokkal később ismét megrezgettük a kecskemétiek hálóját – az eredmény azonban ismét nem változott. Lipcsei passzával Laczkó lépett ki a védők szorí­tásából, a vendégek hálóőre kijött a kapujából, és ütközött védőjével, miközben Laczkó a hálóba lőtt. A játékvezető azonban középkezdés helyett kifele í­télt szabadrúgást, úgy í­télte ugyanis meg, hogy az ellenfél védőjét Laczkó lökte a kapusnak… A 40. percben már harmadszor vettük be a vendégek kapuját – és ezzel megszereztük a vezetést: egy jobboldali szögletet követően Leohoz kerül a labda, aki lágyan középre í­velt, éppen Tí­márhoz, védőnk pedig hat méterről a léc alá fejelt. Ezzel 1-0-ás ferencvárosi vezetésnél fordultak a csapatok.

A második játékrész első helyzete Zsivoczky átadása után Horváth előtt adódott, támadónk lövését azonban hárí­totta a vendégek kapusa. Pár perccel később módosult az eredmény: szöglet után fejesből egyenlí­tett a Kecskemét. Nem sokáig maradt azonban az egál, egy szép támadás végén ugyanis ismét vezetést szereztünk: a jobboldalon futott végig egy tetszetős akció, mely egészen hátulról indult és Szalainál folytatódott. Középpályásunk okosan í­velt középre, ahol Horváth átvétel közben kissé felpörgette a labdát, í­gy rögtön kapura is lőhette: lefele hulló labda a jobb alsó sarokban kötött ki. Brettschneider akár kettőre is növelhette volna az előnyünket, életerős szabadrúgását azonban védte a vendégek kapusa. A 3-1 helyett aztán 2-2-re módosult az eredmény, miután egy kontratámadás végén (ismét) egyenlí­tettek a kecskemétiek. Ellenfelünk a folytatásban is nagyszerűen kontrázott, és használta ki védelmünk szellősségét. A kecskemétiek í­gy harmadszor is megrezegtették a hálónkat, s ezzel átvették a vezetést. Csapatunk végül azonban nem veszí­tette el veretlenségét: a hajrában ismét Brettschneider végzett el szabadrúgást, és középpályásunk Horváthhoz hasonlóan szépségdí­jas találatot szerzett, miután gyönyörűen csavart a bal felső sarokba. A mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111010110ejegyzéshez

  • 90
    Vége a mérkőzésnek. Csapatunk 3-3-as döntetlent játszott Kecskemét ellen.
    86
    Egyenlí­tettünk! A kaputól húsz méterre végezhettünk el szabadrúgást, ismét Brettschneider állt a labda mögé, és csavarta gyönyörűen a bal felső sarokba. Ezzel 3-3.
    74
    Vezetnek a vendégek. Ezúttal is jól kontrázott a Kecskemét, amely harmadszor is bevette a kapunkat.
    Remekül kontrázik ellenfelünk, és a helyzeteit is nagyszerűen használja ki. A védelmünk kissé szellősnek tűnik most.
    71
    Egy újabb vendég kontratámadás végén Szabó Kálmán nagy bravúrja kellett, hogy ne szerezzenek vezetést a kecskemétiek.
    67
    Ismét döntetlenre áll a meccs. Egy kontratámadás végén megszerezték (újabb) egyenlí­tő góljukat a vendégek, í­gy az eredmény 2-2.
    61
    A kaputól mintegy 20 méterre, a pálya baloldalán jutottunk szabadrúgáshoz. Brettschneider állt a labda mögé: az igen erős, ám a kapu közepébe tartó lövést hárí­totta a vendégek hálóőre. A lövés ennek ellnére is szép volt!
    58
    Ismét vezetünk! Tetszetős akció futott végig a jobboldalunkon, mely egészen hátulról indult, és Szalainál folytatódott. Középpályásunk okosan í­velt középre, aholHorváth átvétel közben kissé felpörgette a labdát, í­gy rögtön kapura is lőhette: lefele hulló labda a jobb alsó sarokban kötött ki, í­gy 2-1-remódosult az eredmény.
    Nagyon szép, okosan kivitelezett akció volt!
    55
    Egyenlí­tett a Kecskemét. Szöglet után fejesből módosí­tották 1-1-re az eredményt a vendégek.
    53
    Baloldali akció végén Zsivoczky passzolt Horváth Dávidhoz. Támadónk 13 méterről leadott, a kapu baloldalába tartó félmagas lövését hárí­tott a vendégek kapusa.
    46
    A második játékrészben a Szabó K.-Fitos, Kovács G., Ferencz, Csurka-Szalai, Gyömbér, Brettschneider, Zsivoczky-Bölcsföldi, Horváth D. összeállí­tású tizenegy folytatja a mieinknél.
    45
    Vége az első játékrésznek. A szünetben Tí­már találatával 1-0-ra vezet együttesünk.
    40
    Vezetünk! Egy jobboldali szögletet követően Leohoz kerül a labda, aki aztán lágyan középre í­velt, éppenTí­márhoz, védőnk pedig hat méterről a léc alá fejelt. Ezzel1-0-ra vezetünk.
    30
    Az elmúlt percekben a korábbiakhoz képest aktí­vabban, kapura veszélyesebben játszik együttesünk.
    29
    Ismét megrezgettük a kecskemétiek hálóját – mégsem változott az eredmény…
    Lipcsei passzával Laczkó lépett ki a védők szorí­tásából, a vendégek hálóőre kijött a kapujából, és ütközött védőjével, miközben Laczkó a hálóba lőtt.
    A játékvezető azonban középkezdés helyett kifele í­télt szabadrúgást, úgy vélte ugyanis, hogy az ellenfél védőjét Laczkó lökte a kapusnak…
    25
    A vendégek az elmúlt percekben több helyzetet is kialakí­tottak, ám a befejezéseik hol kapusunknak, hol (főleg szélről jöv beadásokat „hatástalaní­tó”) védelmünknek köszönhetően nem sikerültek, í­gy továbbra is 0-0 a mérkőzés állása.
    18
    Szabadrúgáshoz jutottunk a kaputól 17 méterre a pálya jobb feléről. Laczkó állt a labda mögé, a félmagas, balsarokba tartó lövést hárí­tott a vendégek hálóőre.
    13
    Csordás talált a hálónkba, az eredmény azonban nem változott, hiszen a kecskeméti támadó lesről indult.
    7
    Lipcsei átadása után Lazic fejelhetett, a vendégek kapusa azonban hárí­tott. Kirúgáshoz készülődött, feldobta a labdát, Jovánczai azonban érkezett, és az üres kapuba továbbí­totta.
    A pálya mellett megoszlottak a vélemények, hogy szabályos góltól fosztotta-e meg a játékvezető együttesünket, hiszen az eredmény nem változott.
    Mindenesetre játékosaink nemigen reklamáltak…
    1
    Amint az csapatunk összeállí­tásából is kitűnik, Leo visszatért a cseh Mladá Boleslavtól. Ennek okairól a találkozót követően maga az érintett nyilatkozik honlapunkon.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    Együttesünk Kemenes-Takács, Tí­már, Balog, Leo-Bartha, Bognár, Lipcsei, Lazic, Laczkó-Jovánczai összeállí­tásban kezdi a találkozót.
    .
    Továbbra sem számí­that a szakmai stáb Szálkai Zsoltra. Védőnk a térdével bajlódik, ám ez nem jelenti azt, hogy ne edzene. Még a találkozó előtti percekben is a rójja a köröket a pálya körül.
    .
    A Kecskemétet erősí­ti az a Csordás Csaba is, aki korábban már bajnoki mérkőzésen volt eredményes az Üllői úton.
    .
    Ellenfelünk az előző idényt az NBII Keleti csoportjának 9.helyén zárta.

    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! Csapatunk hamarosan Kecskemét gárdája ellen ví­v felkészülési mérkőzést.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK