2011.II.15. FK Sloboda Tuzla – Ferencváros: 0-0


FK Sloboda Tuzla – Ferencváros: 0-0
Medulin

Ferencváros: Haber – Sosa, Dragóner, Zukic (kölcsönjátékos – FK Sloboda Tuzla), Junior – Tóth B., Birge, Andrezinho, Saric (próbajátékos – NK Lucko) – Hassan, Miljkovic

Nagy küzdelmet és 0-0-ás döntetlent hozott a Sloboda Tuzla elleni előkészületi mérkőzésünk. A mieink valamivel veszélyesebbek voltak kapura, mint a bosnyák ellenfelünk, de összességében igazságosnak mondható a döntetlen. Csapatunk a találkozó után elindul Zágrábba, majd holnap Csáktornyán, az NK Cakovec ellen lép pályára.

Prukner László: – Jó időben érkeztünk, jó időben távozunk és elvégeztük, amit akartunk, í­gy elégedett vagyok. Csak kisebb achilles-í­n sérülések és Junior és Maróti esetében betegségek hátráltattak, de füves pályákon edzhettünk, a körülményekre semmi panaszunk nem lehet. A hátralévő időben már csak egy, a holnapi edzőmeccsünk lesz jövő péntekig, régen sem játszottunk az utolsó szakaszban meccseket: kell ilyenkor a meccséhség a srácoknak. Kapnak a fiúk még majd 2-3 nap pihenőt is, az elmúlt időszakban 5000 kilométert tettünk meg, ami nagyon sok, de megérte, í­gy különböző futballkultúrákkal találkoztunk, ilyen hajtós ellenfél is kevés van otthon, mint a tuzlai.

* * *

Tizenkét játékos vett részt a délelőtti edzésen, melyet Prukner László vezetett le. Két kapus (Ranilovic és Mester), valamint tí­z mezőnyjátékos (Csizmadia, Tutoric, Rósa, Józsi, Stanic, Heinz, Schembri, Morales, Maróti, Balog) részvételével. A bemelegí­tés után egymás közti játék, majd lövőgyakorlatok következtek, Heinz ez utóbbiakat kihagyta, meghúzhatta derekát, azt fogva idő előtt otthagyta az edzést.

(A Ferencváros hivatalos honlapja, a mérkőzés jegyzőkönyve és az üllői129.hu alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK