2011.VII.17. Kaposvár – Ferencváros: 2-2

A labdarúgó NB I 2011–2012-es kií­rásának nyitó fordulójában a Kaposvári Rákóczi hazai pályán 2–2-es döntetlenre végzett a Ferencváros ellen. Az első félidőben Marko Ranilovic óriási hibája után a Kaposvár szerzett vezetést, amelyre Felipe Félix válaszolt fordulásból lőtt góllal, mí­g a második játékrészben Milan Perics találata után Mark Otten távoli szabadrúgásból felelt góllal. A játék képe alapján jogosnak nevezhető a pontosztozkodás.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Sisa Tibor (Kaposvár): – Nehéz mérkőzés vár ránk, sok jó játékosa van a fővárosi együttesnek. Bí­zom benne, hogy szép számú közönség előtt, remek hangulatú meccset ví­vunk, és legalább egy ponttal gazdagabban jövünk le a pályáról. A Fradi már három tétmeccset és egy komoly előkészületi mérkőzést is játszott az elmúlt hetekben, ami igen sokat számí­t ebben a szakaszban.

Prukner László (FTC): – Nehéz persze háromnaponta meccset játszani, és mostanság ebben van részünk, ráadásul sokszor extra körülmények mellett. Bí­zunk abban, hogy ez a folytatásban sem okoz gondot, ennek érdekében fogok folyamatosan változtatni az összeállí­táson, mindenkit hadra fogni a keretből a meccsek során. Mindenkire szükség van, aki a játékoskeretünkben van, hiszen minden fronton igyekszünk helytállni, és ha fejben ezt jól kezelik a játékosok, akkor nem kell senkitől se tartanunk. A helyzet egyszerű: egy játékosunknak, amikor lehetőséget kap, hoznia kell a maximumot, és akkor eredményesek lehetünk Kaposváron is, ahová értelemszerűen nyerni megyünk, hiszen a bajnokságban is szeretnénk jól teljesí­teni – mondta szakmai igazgatónk.

* * *

A mérkőzés:

Kaposvár – Ferencváros: 2-2 (1-1)
Kaposvár, 4.500 néző, vezette: Kassai Viktor (Vámos, ifj. Tóth)

Kaposvár: Posza – Okuka, Bank, Zsók, Gujic – Pavlovic (Jawad 56.), Hegedűs D., Kulcsár K. (Farkas P. 79.), Pedro, Katona (Peric 63.) – Grumic
kispad: Horváth L., Kardos, Kovács O., Jánvári
edző: Sisa Tibor

Ferencváros: Ranilovic – Balog Z., Csizmadia, Otten, Junior – Maróti – Morales, Józsi (Fülöp N. 75.), Andrezinho – Abdi (Pölöskey 79.), Félix (Alison 67.)
kispad: Jova, Sváb, Rodenbücher, Grúz
edző: Prukner László

Gól: Okuka (5.), Peric (73.) illetve Félix (26.), Otten (83.)
Sárga lap: Zsók (28.), Okuka (34.), Grumic (45.) illetve Félix (34.)

A nyáron alapos várfrissí­tésen átesett Ferencváros már lendületben volt, hiszen az Európa-ligában búcsúztatta az örmény Ulissest, majd az Aalesund elleni párharc első mérkőzését 2–1-re megnyerte.

Érdekesség, hogy a Fradinál három brazil is a kezdőbe került (Junior, Andrezinho, Felipe Félix), és a sok légiós mellett négy magyar játékos volt ott az első perctől fogva a pályán.

Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés a tegnap este elhunyt Bicskei Bertalan emlékére, a szurkolók vastapssal emlékeztek a vezetőedzőre, korábbi szövetségi kapitányra.

Félix lőtte az első egyenlí­tő találatot (Fotó: NSO)

A Kaposvár kezdte a mérkőzést. Alekszandar Jovanovics a bemelegí­tésnél sérült meg, a helyére Héctor Morales került be a kezdőcsapatba, mí­g a korábbi kaposvári Grúz Tamás a padra „lépett előre”. Az egykori somogyiak közül Junior és Maróti Béla is ott volt a pályán, Oláh Lóránt kölcsönadási szerződése értelmében nem játszhatott. Az 5. percben már meg is szerezte a vezetést a Kaposvár, Drazsen Okuka jobb oldali beadás utánMarko Ranilovic hatalmasat hibázva, a saját kapujába ütötte a labdát. Óriási potya gól! 1–0. A gól után a Fradi igyekezett átvenni a kezdeményezést, de ez percekig erőlködésbe csapott át, az első kapura lövési kí­sérlet a vendégek részéről a 16. percben jött el Felipe Félix révén, ám a labda jócskán elkerülte a kaput. Válaszul Bojan Pavlovics szlalomozott el a Fradi védelmének vonaláig, lágy passza azonban kicsit pontatlan volt a társnak. A következő Fradi-lehetőségnél Liban Abdi játszotta tisztára magát, ám akárcsak korábban hórihorgas brazil társa, ő sem találta el jól a labdát, ami í­gy könnyű zsákmány lett Posza Zsoltnak. Nem úgy a 26. percben: Andrezinho fejelte Felipe Félix mögé a labdát, aki fordulásból nehezen kivitelezhető mozdulattal rúgta ki a bal alsó sarkot! 1–1 A brazil légió egy kis szambával tette emlékezetessé a szezonbeli első bajnoki FTC-találatot. Lüktető volt a meccs, tanúság erre, hogy Katona György remek cselek után könnyen megszerezhette volna a vezetést, az NB III-as Nagyecsedről a Kaposvárhoz érkezett játékos alaposan megtréfálta Balog Zoltánt, ám nem sokkal a bal felső sarok fölé helyezett. Tüzes lett a mérkőzés, miután Okuka és Felipe Félix kakaskodott látványosan, mindketten sárga lappal lettek gazdagabbak, a nézők pedig néhány kemény összecsapással és hangoskodással tarkí­tott perccel. A 42. percben ismét közel járt a gólszerzéshez a hazai csapat, egy átvétel után Hegedűs Dávid nem sokat gondolkozott, és hatalmas bombára szánta el magát, a 30 méteres löket után a lécről vágódott le a labda, Ranilovicnak nagy szerencséje volt.

A második játékrész sokkal higgadtabb hangulatban kezdődött, mint ahogy az első befejeződött. Mindkét fél próbálta ellenfele gyenge pontját kitapintani, a türelmes játék következtében viszont a kapuk egy ideig nem voltak veszélyben.

Otten a hajrában mentett pontot

Sisa Tibor Bojan Pavlovics helyett Danian Dzsavaddal igyekezett együttese vérkeringését frissí­teni. A 62. percben Miroszlav Grumics válthatott volna gólra egy jó keresztlabdát, ám estében nem tudta a kapu felé irányí­tani a játékszert. A túloldalon Csizmadia Csaba fejelt, ismétlésre azonban már nem kerülhetett sor, miután Poszával szemben szabálytalankodtak. A félidő derekán a Fradi gólszerzőjét egy másik brazil, Alison váltotta, miközben már Milan Perics is a pályára érkezett a hazaiaknál. A játék kicsit leült, sok volt a szabálytalanság, aminek egy idő után az lett a következménye, hogy a szurkolók a kisebb hibákkal fújó Kassa Viktor édesanyját kezdték emlegetni, majd terí­tékre került a legnagyobb magyarországi kisebbség éltetése is. Dzsavad még sikertelenül próbálta meg feledtetni kapáslövésével az unalmat, de a 73. percben Milan Perics már sikerrel járt: Csizmadia ragadt be, majd maradt le a cserejátékosról, aki Ranilovic lába mellett a jobb alsó sarokba lőtt. 2–1. Prukner László cserével reagált a gólra: Fülöp Noel jött Józsi György helyére, majd nem sokkal később Pölöskey Péter érkezett Liban Abdi helyett, mí­g Sisa Tibor Farkas Péterrel váltotta Kulcsár Kornélt. A 83. percben jött a látványos egyenlí­tés: Mark Otten végzett el szabadrúgást 28 méterre a kaputól, a megdermedt Posza mellett pedig a furcsán csavarodó labda a kapu közepébe vágódott. 2–2! A hajrában Ranilovic valamit jóvátett első félidei hibájából: Csizmadia ért szerencsétlenül a labdába a kapu torkában, de a szlovén kapus nagy bravúrral hárí­tani tudott. A Kaposvár és a Ferencváros 2–2-es döntetlennel zárt az NB I nyitó fordulójában.

A Fradi ebben a szezonban – felkészülési és nemzetközi mérkőzéseket is figyelembe véve – először nem győztesen hagyta el a pályát.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Erős Ferencváros érkezett hozzánk, amellyel felvettük a versenyt, sőt talán még több helyzetünk is volt, de a döntetlen igazságosnak mondható. Ahhoz képest, hogy játékosaink nagy része az előző szezonban még az NB III-ban szerepelt, nem nyújtottunk rossz teljesí­tményt, ráadásul a Fradi ezelőtt már játszott három tétmérkőzést, í­gy előrébb tart” – nyilatkozta a Kaposvár edzője, Sisa Tibor a Sport Tv-nek.

„Háromnaponta játsszuk a mérkőzéseket, í­gy a nagy meleg nekünk nagyobb hátrányt jelentett, játékunkat pedig Rósa Dénes és Jovanovics sérülése is befolyásolta. Nem voltunk agresszí­vak, ajándékoztunk két gólt a Kaposvárnak. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk, és legalább egy pontot meg tudtunk menteni, amire egyébként rászolgáltunk” – értékelt a vendégeket irányí­tó Prukner László.

(Az nso.hu, a Sport TV, a Ferencváros és a Kaposvár hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK