2012.XI.18. Kaposvár – Ferencváros: 1-0

A labdarúgó NB I. 15. fordulójában a Kaposvár 1–0-ra nyert a Ferencváros ellen hazai pályán. A gól nélküli első félidő után a zuhogó esőben játszott második félidőben Pavlovics gólja hozta meg a győzelmet a végig koncentráltan küzdő hazaiaknak.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Prukner László, a Ferencváros korábbi, a Kaposvár jelenlegi vezetőedzője nem revánsot akar venni volt csapatán, inkább bizonyí­tani szeretne.

„Egyértelműen az utóbbi, mert semmiféle dac nincs bennem – mondta Prukner László. – Büszke vagyok arra, hogy a Fradi kispadján ülhettem. Még akkor is í­gy érzem, ha vannak, akik egyértelmű kudarcként emlegetik az ott töltött időszakomat. Én nem í­gy vagyok ezzel.”

„Nehéz dolgunk lesz, kemény meccs vár ránk. És úgy van, ez a mostani Fradi teljesen más, mint az enyém volt. Mi akkor a pénztelenség közepette naphosszat kerestük-kutattuk azokat a futballistákat, akik ingyen megszerezhetőek, akik hajlandók elfogadni a klub által kí­nált szerény lehetőségeket. Most a Bundesligából, a holland első osztályból érkezett játékos, ez minőségi változás. Valóban folyamatosan erősödik a Fradi kerete, ami meg is látszik a csapat játékán” – tette hozzá a Rákóczi trénere, aki zárásként beszélt az FTC játékstí­lusáról is.

„Azt látni kell a Fradival kapcsolatban, hogy a zöld-fehérek – jó értelemben véve – szinte minden ellenfelükre mentális és fizikai nyomást gyakorolnak, állandó presszió alatt tartják őket. Nem könnyű ellenük játszani. Persze azért vannak olyan futballistáik, akikkel magam is dolgoztam, úgyhogy remélem, sikerül megtalálni a Ferencváros futballjának az ellenszerét. Rendkí­vül fontos három pont megszerzésére készülünk. Abban biztos vagyok, hogy szikrázó, közönségszórakoztató összecsapás lesz. Egészséges bizonyí­tási vágy dolgozik bennem és persze a játékosaimban is.”

Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője: – Továbbra is támadó szellemben kí­vánunk pályára lépni, ugyanakkor a védekezésünkön javí­tanunk kell. Legutóbb pontrúgásból kaptunk gólt, ezt el kell kerülnünk, mint ahogy az egyéni hibákat is. Bí­zunk benne, hogy végre felszakad egy gát, és jobban ki tudjuk majd használni az adódó gólhelyzeteinket, és sorozatban is tudunk majd nyerni. Pozití­v személettel indulunk neki a mérkőzésnek, bí­zunk benne, hogy úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezzük, ahogyan szeretnénk. Fontos, hogy a játékosok higgyenek magukban, és egymásban. Félelemmel nem is lehet futballozni, és mi mentálisan erősek, és egységesek vagyunk, ezt sugározzuk a külvilág felé is a közönségünkkel együtt. Bí­zom benne, hogy a szurkolók támogatásával most is megszerezzük a három pontot.

A mérkőzés:

Kaposvár – Ferencváros: 1-0 (0-0)
Kaposvár, 4.500 néző, vezette: Solymosi Péter (Lémon, Takács G.)

Kaposvár: Hajduch – Kovács O., Bank, Okuka, Jánvári – Safaric, Pedro, Horváth T. (Zámbó 82.), Balázs B. – Oláh L. (Haruna 80.), Vrucina (Pavlovic 66.)
kispad: Horváth L., Katona, Diallo, Thian
vezetőedző: Prukner László

Ferencváros: Jova – Jovanovic (Peric 64.), Otten (Orosz M. 78.), Besic, Bönig – Gyömbér, Józsi – Ionescu (Somalia 52.), Cukic, Jenner – Böde
kispad: Ranilovic, Sváb, Busai, Grúz
vezetőedző: Ricardo Moniz

Gól: Pavlovic (72.)
Sárga lap: Kovács O. (12.), Okuka (76.) illetve Gyömbér (44.)

A meccs előtt felcsillant a lehetőség a Kaposvár előtt, hogy egy győzelemmel akár hihetetlen magasságokba is juthat, hiszen az eredmények szerencsés alakulásával még az 5. helyen is zárhatta volna az őszt. Ugyanez a cél lebegett a Ferencváros szeme előtt is, amely szí­vesen tapadt volna az élmezőnyhöz.

A meccs első perceiben rögtön a ferencvárosiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, egyre-másra vezették a támadásokat a hazai kapu felé. A jobb és a bal oldalon egyaránt megmozgatták a kaposvári védelmet. Jenner és Bönig is több párharcot megnyert. Az első húsz percben a vendégektől leginkább Böde Dániel volt elemében, harcos játéka ellen nehezen találta az ellenszert a Kaposvár. Ennek ellenére nagyobb helyzetet mégis a hazaiak alakí­tottak ki. A 13. percben Horváth Tamás életerős lövés jött ki Jováról, és a kipattanóból még Pedro is gólt lőhetett volna, akárcsak az eset utáni szögletből Oláh Lóránt. Ezzel lényegében a csapatok el is lőtték a puskaporukat, a félidő hátralévő részében küzdelmes mezőnymunkát lehetett látni, sem nagyobb, sem kisebb helyzetek nem tudtak kialakulni. Úgy vonulhattak félidőre a csapatok, hogy nem lehetett megmondani, kinek van több esélye a győzelemre.

A második félidőt jobban kezdte a Ferencváros, de az 55. perc táján a Kaposvár átvette a játék irányí­tását, és egyre több helyzetet alakí­tott ki. Hullámzó lett a játék, de hiába igyekezett erőszakosan a Ferencváros labdát szerezni, a hazaiak okos passzolgatással kerültek többször is a széleken helyzetbe. A 71. percben Oláh Pavlovics szöglete után kapufára fejelt, de két perccel később már örülhettek a hazai zöld-fehérek hí­vei. A 72. percben bal oldali akció után Horváth adott középre, érkezettPavlovics, aki levált a védőkről, és az ötösről a rosszul kimozduló Jovát megelőzve vállal a kapuba továbbí­totta a labdát, 1–0. A gól összezavarta a Ferencváros védelmét, és a 74. percben Balázs Benjámin zavarba hozta Besicet, majd kiválóan tálalt az egyedül hagyott Oláh elé, aki óriási ziccerben nem tudta Jova mellett elrúgni a labdát. A kipattanóra megint lecsapott a kaposvári csatár, de jobbal kicsivel a bal felső sarok mellé lőtt. A második félidőben szinte végig zuhogó esőtől mély talajon leszegett fejjel hajtottak a vendégek, ám  igazán nagy helyzet megint csak a Kaposvár előtt adódott. Haruna kétszer is gólt szerezhetett volna, ordí­tó helyzeteit azért nem tudta belőni, mert Jova Levente mindkétszer szépen mentett. Az utolsó percekben mindent egy lapra tett fel a Fradi, de hiába húzódott előre Jova is a legvégén, nem sikerült a hálóba gyötörnie a labdát.

A Kaposvár megérdemelten nyert, mert több tiszta helyzetet alakí­tott ki, és végig koncentráltan zárta le a területet a vendégtámadók elől. Folytatódott tehát a Ferencváros rossz sorozata, 35 éve nem tud nyerni Kaposváron.

További képek itt és itt …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Mondhatnám erre, egész héten azt gyakorolta, hogyan kell a kapu elé érkezni, de elsősorban a ferencvárosi támadások megakadályozása volt a feladata – indokolta Bojan Pavlovics beküldését Prukner László. – Bojan Vrucina és Jammeh Haruna nem tud hatékonyan védekezni, ezért Pavlovicsban láttam a megoldást.”

„Miután a Ferencváros kényszerűségből kinyí­lt, több lehetőségünk lett a helyzetek kidolgozására, sajnos, kihagytuk őket. Féltem is, hogy a mérkőzés végén a Ferencváros esetleg egyenlí­t” – tette hozzá a kaposvári szakvezető.

„Elégedetlen vagyok, mert rengeteg labdát eladtunk, amelyeket javarészt a kaposváriak szereztek meg. Túlságosan kevés helyzetet alakí­tottunk ki ellenfelünk kapuja előtt, jóval kevesebbet, mint korábbi összecsapásainkon. Ezúttal sajnos csak elvétve kezdeményeztünk, hiányoztak csapatunkból azok a labdarúgók, akik többet vállaltak volna” – nyilatkozta Ricardo Moniz az m1-nek.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Kaposvár hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011100ejegyzéshez

  • Nyilván aludnom kellene egyet erre a meccsre, mielőtt véleményt mondanék. De nem tudok szabadulni egy gondolattól, ezért kií­rom magamból, hátha lesznek, akik majd megcáfolnak.

    Amióta visszakerültünk az NBII-ből, folyamatosan azt érzem, hogy bármilyen játékost, vagy edzőt hoznak is a Fradihoz, kisebb fellángolások után újra és újra visszaesünk abba a titokzatos bajba, amit én (jobb hí­ján) „vészes gólképtelenségnek” neveznék. Lehet, hogy rosszul látom, de állandóan az az érzésem (immár 4.éve!) hogy megszerzett góljaink többsége NEM TUDATOS! Amolyan talált gólok ezek, esetleg remek pontrúgások, de semmiképpen sem okos, tudatos, veszélyes támadások végén lőtt magabiztos találatok.
    És jöhetnek csoda-edzők és (máshol korábban) csoda-csatárok, nálunk a Fradiban egyszerűen megszűnnek gólveszélyesek lenni!! (lsd.: Oláh L., Abdi, Beliczky, Orosz, Máté sőt sajnos Bödét is ide kell sorolnom.) A teljesség igénye nélkül.
    Csak én látom í­gy??? Vajon ez a betegség legyűri majd R. Moniz mestert is???
    Mert azért kár hajtani 95 percig, és óriási mezőnyfölényben lenni, hogy a végén mindig kikapunk egy góllal…! Van egy pompás nevekből álló csapatunk, méregdrága profi-futballistákkal, és képtelenek vagyunk gól(oka)t rúgni…?
    Találjunk már ki valamit, a gollövés nem valami extra vágy a fociban, tudják ezt Szombathelytől Debrecenig – csak a Ferencvárosban nem?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK