2013.I.19. Ferencváros – CFR Cluj: 0-1

Csapatunk vereséggel folytatta szereplését Marbellán, ahol gólnélküli első félidő után kapott ki a kolozsvári csapattól.


Ricardo Moniz a kolozsvári csapat ellen elsősorban azoknak adott lehetőséget, akik a Dinamo Kijev ellen nem léptek pályára. Az időjárás a találkozó helyszí­nén is igen kellemetlen: orkán erejű szél és eső nehezí­tette a játékosok dolgát. A találkozón sérülés miatt nem léphetett pályára saját nevelésű játékosunk, Vass Ádám, aki jelenleg a Kolozsvárt erősí­ti.

A mérkőzés:

Ferencváros – CFR Cluj: 0-1 (0-0)
Marbella – edzőpálya, 100 néző, vezette: Duran Garcia (Cabello Moreno, Sánchez Ahmed)

Ferencváros: Ranilovic – Alempijevic, Junior Fell, Batik, Sváb – Gyömbér (Jovanovic 46.), Busai – Hakola, Zeravica (Cukic), Somalia – Peric
kispad: Kunsági, Bönig, Otten, Besic, Böde, Jenner
vezetőedző: Ricardo Moniz

CFR Cluj:

I. félidő: Stancioiu – Rada, Maftei, Godemeche, Celestino – Camora, Ivo Pinto – Hora, Deac, Paun – Weldon (Bus 30.)
II. félidő: Felgueiras – Panin, Cadu, Piccolo, Sepsi – MureŠŸan, Muniru – Maah, Rui Pedro, Valente – Ganea
vezetőedző: Paulo Sergio

Gól: Cadu (72. – 11-esből)

A mérkőzés kezdetére szerencsére elállt az eső és a viharos szél. A mieink zöld nadrágban és fehér felsőben léptek pályára, a kolozsváriak tiszta pirosban. Az első öt perc során nem alakult ki helyzet egyik kapu előtt sem a harcias, kemény meccsen. A 13. percben Deac lőtt gyengén, másfél méterrel a jobb oldali kapufa mellé. Az ellentámadásnál a CFR kapusa fogott meg egy indí­tást Somalia elől. Nem sokkal később Hora belsőzött az ötös környékén a kapunk mellé – ez volt a meccs első igazi nagy helyzete. A 20. perc környékétől a mieink birtokolták többet a labdát. A 25. percben Gyömbér lőtt 23 méterről a bal alsó sarok mellé. Egy kolozsvári védelmi megingást követően Zeravica szögletét Gyömbér fejelte 10 méterről a kapu fölé. A 33. minutumban Rada 25 méterről megeresztett, keményen csapódó lövését fogta másodszorra meg Ranilovic. A félidő hajrája a Kolozsvár térfelén zajlott, de mégis a CFR előtt adódott két lehetőség: Rada bal felsőbe tartó szabadrúgását Ranilovic védte, majd szlovén kapusunk egy szögletből kapura tekert lövést hárí­tott.

A szünetben Gyömbér helyén Jovanovic folytatta, a CFR teljes sort cserélt. Az újrakezdést követően Alempijevic szabadrúgásából veszélyeztettünk. Az 59. percben Rui Pedro lövésénél kellett hárí­tania Ranilovicnak, szlovén játékosunk magabiztosan védett. Nem sokkal később Cukic lőtt a kapu fölé, majd egy szögletet követően nem találta el jól a labdát, í­gy oda lett a helyzet. A mieink roppant harcosan játszottak a teljesen kiegyenlí­tett, és jó iramú mérkőzésen. A 72. percben Sváb birkózott csatárával, amit követően mindketten elestek a tizenhatoson belül. A bí­ró tizenegyest í­télt, amit Cadú a jobb alsóba vágott (0-1). A játékvezető sajnos nem ért fel a csapatok szí­nvonalához… A mérkőzés hajrájában a frissebb kolozsvári csapat dominált, a mieink ugyanakkor az utolsó percig küzdöttek. A 89. percben Hakola lőtt távolról kapura, de a Kolozsvár hálóőre védett. Az utolsó percekben mi támadtunk, de több gól már nem született, í­gy csapatunk hiába küzdött végig nagy szí­vvel, 1-0-s vereséget szenvedett.

További képek…

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Ricardo Moniz:


(A Ferencváros, a CFR Cluj és a Marbella Football Center hivatalos honlapja valamint a csakfoci.hu, az nso.hu és a prosport.ro alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK