2013.III.3. Pápa – Ferencváros: 0-3

A labdarúgó NB I első tavaszi fordulójában a Ferencváros a Lombard Pápához látogatott, és a zöld-fehérek magabiztos, háromgólos győzelmet arattak.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Zsivótzky Gyula: – Kiélezett küzdelemre, valamint jó mérkőzésre számí­tok. Annyit azonbanmég el akarok mondani, hogy sok sikert kí­vánok a bajnokságban a Fradinak, remélem, hogy eléri az általa kitűzött célokat. De mindezt természetesen csak hétfőtől kí­vánom neki!

Ricardo Moniz:

BEliczky Gergő: – A többiek nevében nem beszélhetek, de ugyanannyira vagyok motivált, mint bármikor máskor, elsősorban magamnak és csapatomnak, a Lombardnak szeretnék bizonyí­tani. Ugyancsak fokozhatja a harci kedvet, hogy ez lesz az első bajnoki, ilyenkor ellenféltől függetlenül mindenki izgatottan várja a mérkőzést. Lehet, hogy papí­ron a Fradi az esélyesebb, de mindenfajta negatí­v gondolatot szeretnék elhessegetni, fejben rendben kell lennünk, és elhinni, hogy ugyanannyi az esélyünk a győzelemre, mint a Ferencvárosnak. Szerintem nagyon várják már a nyitányt az emberek, és rajtunk múlik, hogy hosszú távon is megtartsuk a vasárnap délutáni közönséget. Ha jó meccset játszunk, és jó eredményt érünk el, azzal talán kicsalogatjuk szurkolóinkat a következő hazai mérkőzésre is.

A mérkőzés:

Pápa – Ferencváros: 0-3 (0-2)
Pápa, 5.000 néző, vezette: Farkas Ádám (Kelemen, ifj. Varga G.)

Pápa: Szűcs L.- Nagy S., Balogh B., Dlusztus, Présinger – Quintero (Szolga 72.), Tajthy, Tóth B., Griffiths (Lagator 46.) – Arsic (Beliczky 64.), Maric
kispad: Nacsa, Tóth G., Németh M., Király
vezetőedző: Zsivótzky Gyula

Ferencváros: Jova – Junior Fell, Besic, Gyömbér, Sváb – Aborah (Hakola 67.), Józsi, Cukic – Jenner (Csilus 90.), Böde, Martinus (Orosz M. 79.)
kispad: Ranilovic, Bönig, Peric, Batik
vezetőedző: Ricardo Moniz

Gól: Jenner (17.), Aborah (23.), Böde (84.)
Sárga lap: Martinus (40.), Aborah (59.) illetve Arsic (14.), Maric (37.), Tóth B. (41.), Balogh B. (47.)

Hatalmas várakozás övezi a télen megerősí­tett Ferencváros tavaszi szereplését, és az Üllői úti zöld-fehérek éppen a mini Fradiként (Zsivóczky Gyula vezetőedző mellett több pápai játékos is ferencvárosi múlttal büszkélkedhet) emlegetett Pápán kezdték a futballtavaszt.

A hazaiaknál nem léphetett pályára két egykori ferencvárosi sem (Maróti Béla sérülés, Rodenbücher István eltiltás miatt), de last minute megérkezett Tino Lagator és Georges Griffiths játékengedélye, utóbbi kezdett is; a vendégeknél Mark Otten és Andrei Ionescu dőlt ki A sorból, Alekszandar Alempijevics pedig még az ősszel kapott piros lapját „nyögte”.

A hazaiak a mérkőzés előtt leszögezték, hogy egyértelműen győzni szeretnének, a fővárosiak mestere, Ricardo Moniz ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy nem teljesen elégedett a téli felkészüléssel a sérülések miatt, és egyáltalán nem számí­t könnyű kirándulásra. Az FTC-nél az újonnan érkezettek közül Leonardo még nem léphetett pályára, de Stanley Aborah, Júnior Fell és Quenten MartinUs a pályán hallgathatta a kezdő sí­pszót – amely előtt gyászszünettel emlékeztek meg Zsivóczky Gyula nemrégiben elhunyt édesanyjáról.

A találkozót a hazaiak kezdték jobban, a 6. percben Jova Leventének kellett hatalmasat védenie Dlusztus András közeli fejesénél, a kipattanót kisodródott helyzetből Goran Marics pedig a kapufára vágta, Júnior Fell mellett. A brazil védő idegesen kezdett, pár perc múlva az ő hibája után törhetett kapura Marics, ám a nem túlságosan helyezett lövést védeni tudta Jova. Az első negyedórában aktí­vabb és veszélyesebb volt a Pápa, mégis a Ferencváros szerzett vezetést: a 17. percben Nagy Sándor rövid felszabadí­tása után Julian Jenner 17 méterről kilőtte a bal felsőt, taní­tani való mozdulattal. Szűcs Lajos repült, de ezt a lövést nem védhette: 0–1. Megzavarta a kapott gól a Pápát, a 23. percben már kettővel vezetett a Fradi: Sváb Dániel bal oldali beí­velését az egyik NB I-es debütáns, Martinus visszafejelte az ötös túloldaláról, a középen érkező Stanley Aborah pedig higgadtan a kapuba lőtt. 0–2. Iskolajáték, de kellett hozzá a tétova Lombard-védelem is, jellemző módon nem sokra rá egy ártatlan beadásnál Balogh Balázs úgy megzavarta saját kapusát, hogy kis hí­ján újabb gól lett a vége. A mérkőzés lendületes maradt, de egyre feszültebb hangulatúvá vált, kőkemény belépők, sunyi bokázások és könyöklések fémjelezték a szünet előtti időszakot. A pihenőig láthattunk még egy jól eltalált Muhamed Besic-lövést és az ehhez kapcsolódó Szűcs-légiutat, néhány sárga lapot, valamint egy kimaradt Jenner- és Sváb-ziccert. Két góllal vezet a Ferencváros, de egyáltalán nem adta fel a Pápa. Élvezetes, jó iramú a bajnoki – foglaltuk össze a szünetben az első félidőt.

Amí­g a játékosok az öltözőben pihentek, a stadionban helyet foglaló nézők amiatt izgulhattak, hogy a stadion négy kandelábere közül előbb csak egy, majd kettő világí­tott rendesen (csuklottak is minden bizonnyal az egriek rendesen, annyit emlegették őket), Zsivóczky pedig beküldte Lagatort Griffiths helyére.

A második félidőben éppen a dallamos nevű Lagatoré volt az első ziccer, de a kapussal szemben állva, az ötös előtt képtelen volt eltalálni a Marics által elé gurí­tott labdát. Gyömbér Gábor büntethetett volna (egykori csapata ellen!), de kisodródva a kapu mellé lőtte Böde Dániel csúsztatását. A Pápa egyre reménytelenebbül darálta a támadásokat és a távoli lövésekben (valamit a frissiben beállt, a télen a Fraditól elküldött Beliczky Gergő „bosszúszomjában”) bí­ztak, de csökkent a vendégek lendülete is, ezért jött be Aborah helyére Juha Hakola. A hajrá felé közeledve Vladan Csukics minden kérdőjelet kiegyenesí­thetett volna, de bombáját kikapta a bal felső elől Szűcs. Sokatmondó, hogy a hajrá közeledtére sok hazai szurkoló szedte a sátorfáját, és elindult hazafelé – mint kiderült, jól tették, mert í­gy nem fájdí­tották a szí­vüket a harmadik kapott gól látványával: Jenner beadását Böde Dániel fejelte öt méterről a kapu bal oldalába a 84. percben. 0–3.

Megérdemelten győzött a Ferencváros egy jó iramú, izgalmas mérkőzésen. A Pápa sem vallott szégyent, az első negyedórában kifejezetten jobban játszottak a hazaiak ellenfelüknél, de hátrányba kerülve nehezen rendezték csak soraikat, ezt pedig kihasználták a fővárosiak. A ferencvárosiaknak a remekül sikerült mérkőzés után kisebb kellemetlenségük is akadt: doppingellenőrzés miatt jóval a meccs után „szabadultak el” Pápáról a győztes vendégek.

További képek …

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Zsivótzky Gyula: – Az első félidőben egy hatalmas lehetőséget hagytunk ki. Örök igazság, hogy a futball büntet: kihagytunk egy nagy helyzetet, a Fradi pedig megszerezte a vezetést. Mindent megtettünk az egyenlí­tés érdekében, de újabb gólt kaptunk. Bödét és Jennert az egész mérkőzés során nem tudtuk megfogni. A második félidőben a fénnyel együtt a hitünk is elment. Nekünk sokat kell még dolgoznunk, de gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez.

Ricardo Moniz: – Nagyon örülünk a megszerzett három pontnak, egy nagyon kellemetlen ellenfelet vertünk meg. Jova Levente első védése nagyon fontos volt a mérkőzés elején. A vezetés megszerzését követően érezhetően a kezünkbe vettük az irányí­tást. Kétgólos hátrányban sem adták fel a küzdelmet a hazaiak, ez tiszteletre méltó, megnehezí­tették a dolgunkat. A levegőben lógott a 2-1, és a 3-0 is, de Böde góljával magabiztos győzelmet tudtunk aratni. Az Újpest elleni derbit megelőzően nagyon fontos volt ez a győzelem…

Böde Dániel, Sváb Dániel:

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Pápa hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011101ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK