2013.VIII.31. NB III, Putnok – Ferencváros II.: 1-2

fradi_cimerA labdarúgó NB III Keleti csoport 3. fordulójában megszerezte első győzelmét második csapatunk.

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

“Bosszantó vereség után vagyunk, hiszen Kazincbarcikán sokáig vezettünk és helyzeteink is voltak – mondta Dan Manaila, vezetőedző. – Nincs azonban sok idő keseregni, hiszen újabb feladat előtt állunk. Mindenképpen le szeretnénk győzni a Ferencváros második együttesét. Szükségünk van minden pontra, hogy a céljainkat elérjük. Kerékgyártó Tamás sajnos továbbra is beteg, í­gy rá nem számí­thatok, de a többiek harcra készen és motiváltan várják a találkozót.”

A mérkőzés:

Putnok – Ferencváros II.: 1-2 (1-1)
Putnok, ? néző, vezette: Telek Ákos (Dobsonyi, Takács A.)

Putnok: Manisor – Szemere, Szelecki, Kovács R. (Pistol 59.), Sebők – Kelemen (Puscas 46.), Zimányi, Szabó A., Bene – Zabos, Tóth A. (Horváth B. 81.)
kispad: Meskó, Matei, Komlóssy, Ukrainets
vezetőedző: Dan Manaila

Ferencváros II: Rácz – Girán, Erdei G., Csilus T., Simita – Popgeorgiev (Marcinaskó 66.), Nagy D. (Kónya 90.), Nagy Á., Korkut – Majzik (Csanálosi 46.), Erdei V.
kispad: Ordasi, Hodgyai, Gyurácz
vezetőedző: Lipcsei Péter

Gól: Bene (20.) illetve Erdei G. (30.), Marcinaskó (80.)
Sárga lap: Sebők (32.), Szabó Á. (45.), Zimányi (61.), Manisor (68.) illetve Erdei G. (11.), Csilus T. (50.), Nagy D. (79.)

A hazaiak honlapjának beszámolója:

Jól kezdődött csapatunk számára a mérkőzés, hiszen már a 11. percben büntetőhöz jutottunk. Zabos csúsztatott egy labdát Bene elé, akit Erdei egyértelmű gólhelyzetben már csak szabálytalanul tudott megállí­tani. Telek sporttárs sárga lapot adott a szabálytalanságért, a piros lap sem lett volna csoda. A büntetőt sajnos Kelemen nem tudta értékesí­teni. A lendület azonban nem tört meg, a 20. percben Szeleczki pontos labdát adott Benének, aki kicselezte a kapust, majd éles szögből a kapuba talált. Három perccel később egyenlí­thetett volna a vendégcsapat, ám Manisor az utolsó pillanatban szögletre tudott menteni. A 28. percben Bene növelhette volna az előnyt, ezúttal is Zabostól kapott remek labdát, ám bal lábas lövése elkerülte a kaput. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, ugyanis a 30. percben egyenlí­tett a fradi, egy oldalszabadrúgást követően Erdei talált a kapuba. A 32. percben Sebők szabálytalankodott sárgát érően. A félidő hátralevő részében Zabos oldalszabadrúgásai jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. Először Kovács elől tudtak menteni az utolsó pillanatban, majd Szeleczki és Bene is megcsúsztatott 1-1 labdát, de gól nem született. A félidő utolsó percében Szabó is besárgult.

A második felvonásban a csapatok egymásnak estek, kezdett kicsit durvulni a játék. Az 50. percben egy szöglet után Csilus kapott sárga lapot, miután hátulról két kézzel fellökte Kovácsot. Az eset után tömegjelenet alakult ki, de további lapok nem kerültek kiosztásra. A 61. percben Zimányi csúszott oda szabálytalanul az egyik vendég játékos lábára, neki is villant a sárga. A 68. percben Manisor jött ki egy labdára, ám a 16-oson kí­vül elcsúszott, és már csak kézzel tudott hozzáérni a labdához, őt is figyelmeztette a játékvezető. A 70. percben Zabos cselezgetett az ellenfél 16-osán belül, majd ballal lőtt, ám Rácz hárí­tani tudott. A 75. percben Szabó adott egy labdát középre, ám mindenki lemaradt róla, pedig a kapu üresen tátongott. A 79. percben Nagy D. rúgta fel Szabót, ő is sárgát kapott. A 80. percben aztán gólt szerzett a fradi. Egy középre tett labdát Marcinaskó emelt be az 5-ösről Manisor hálójába. Sajnos ezután hiába támadott mindent egy lapra feltéve csapatunk, nem sikerült újabb gólt szereznünk.

Ezen a napon semmi nem sikerült. A vendég csapat jóformán két lehetőségből két gólt szerzett. A játék ugyan akadozott, de a küzdőszellem, amit a játékosok a pályára vittek, az dicséretre méltó. Reméljük, hogy a szerencse megfordul, és Fortuna innentől kegyes lesz hozzánk, ugyanis a srácok mindent megtettek ma is a sikerért.

(A Ferencváros és a Putnok hivatalos honlapja és az MLSZ adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011101ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK