Elhunyt klubunk legendája, Gyetvai László

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt klubunk legendája, Gyetvai László, akinek az évtizedek során neve összeforrott a Ferencvárosi Torna Clubbal. 

A korábbi kiváló labdarúgó 1918. december 11-én látta meg a napvilágot Zólyom városában, í­gy mindössze tizenkilenc esztendőt nem látott a Fradi történelméből. Gyetvai László tizenöt évesen jelentkezett toborzóra a Ferencváros labdarúgó-csapatához, ahol azonnal megfelelt, í­gy 1933-ban elkezdte Fradi-pályafutását. Élvonalbeli együttesünkben 1937-ben mutatkozhatott be, ráadásul nem akármilyen mérkőzésen, a Közép-Európai Kupa második fordulójában, a Vienna elleni párharc első találkozóján. A mérkőzést 2-1-re megnyertük, és egészen a KK-győzelemig meneteltünk, a döntőben 4-2-re, valamint 5-4-re legyőzve az olasz Laziót.

Korábbi játékosunk leginkább a baloldalon érezte otthon magát a pályán, gyorsaságától, kiismerhetetlen cseleitől rettegtek az ellenfelek. Klasszisát jól mutatja, hogy a válogatottban olyan csapatba tudott beférni, amelyben többek között Toldi, Sárosi, Kubala, vagy éppen Táncos kapott helyet.

Gyetvai csak a Ferencvárosi Torna Clubban játszott pályafutása során, amellyel háromszoros magyar bajnok (1937/38, 1939/40, 1940/41), háromszoros Magyar Kupa-győztes (1941/42, 1942/43, 1943/44) tudott lenni. A korábbi kiválóság 230 alkalommal lépett pályára egyesületünkben és 83 gólt szerzett. A válogatottban 17-szer szerepelt, és 3-szor volt eredményes.

Gyetvai László évek óta a legidősebb válogatott labdarúgó volt. Klubunkhoz való kötődése szemernyit sem változott az évtizedek alatt. Jól bizonyí­tja ezt egy, néhány évvel ezelőtti Válogatott Labdarúgók Találkozója esemény.

Gyetvai Lászlót éppen a magyar futball legendás alakjai köszöntötték. Gyetvai átvette az akkor kapott kitüntetést, majd belekezdett egy jól ismert Fradi-nótába. A jelenlévők egyemberként – klubhovatartozástól függetlenül – ámulva nézték a Ferencváros legendáját, és annak fradizmusát.

A Ferencvárosi Torna Club vezetősége, sportolói és szurkolói nevében is őszinte részvétét nyilvání­tja ki. Emlékét örökké megőrizzük!

(fradi.hu)

*

Aki Az aranyember évében született

Csodálatosan rúgott ballal, de egy életen át az bosszantotta, hogy miért nem jobbal rúg igazán jól.

Senki nem értette, hogy akinek ilyen bal lábat adott a teremtő, az miért a másiknak adná át inkább ezt az isteni adományt, ám a magyarázat roppant egyszerű volt.

„Egy balszélsőnél a bal lába arra való, hogy beadjon vele… A balszélső bal lába az messze van a kaputól. Ha jobbal tudnék úgy, mint ballal, nem a többiekkel rúgatnám a gólokat, hanem belőném én magam” – magyarázta el egyszer ő maga saját nagy fájdalmát, mire a többiek lehurrogták, mondván: „Lacikám, te úgy vagy csodálatos, ahogy vagy, bár az én kezem lenne olyan ügyes, mint a te lábad…”

Ennél nagyobb dicséretet futballista nem kaphat, kiváltképp nem attól az asztaltársaságtól, akinek egyik tagja ezt megfogalmazta, s akik együtt összesen voltak vagy kétszázszor válogatottak.

Sokan vannak, akikre illik a kifejezés, hogy „maga a testet öltött fradizmus”, Laci bácsi ezeknek is a kezdőcsapatában kapna mindig helyet.
Ahogy kihagyhatatlan volt a Fradiból is 1937 és 1948 között, több mint egy évtizeden át.

Megesett, hogy az edző előbb mondta a nevét a kezdő csapat összeállí­tásának kihirdetésekor, mint a kapusét, pedig a futball hagyományai szerint, ez pontosan fordí­tva szokott lenni.

Iszonyatos terhet cipelt a nyakában, amikor először került a csapatba, hiszen az úgynevezett „T-betűs” csatársor (Tánczos, Takács, Toldi, Turay, Kohut) egyetlen nem „T-betűs” tagját, Kohut Vilmos kellett feledtetni, majd a Kohut helyére állt Kemény Tibort pótolni, de miután egy KK-meccsen, a Vienna ellen (2:1) győztes csapatban mutatkozott be, az edző, a társak, a szurkolók is azt mondták: „Maradjon a gyerek! Jó lesz…”

Nem voltak akárkik, akik között „maradhatott”.

Első meccsén Háda – Tátrai, Korányi – Hámori, Polgár, Lázár – Tánczos, Kiss Gy., Sárosi, Toldi, Gyetvai összeállí­tásban verték meg a zöldek a Viennát, s bár gólt nem lőtt, mindenki megjegyezte magának „a kissrácot”, ott a baloldalon.

A „gyerek” aztán az évek múltán nem a jók, hanem egyenesen a legjobbak közé emelkedett.

Három bajnoki cí­met és három Magyar Kupát ünnepelhetett a Fradival, 161 NB I-es bajnoki meccsen 66 gólt szerzett, mint tudjuk (többnyire) a kaputól távol lévő bal lábával.

Egy teljes generáció cserélődött ki körülötte, utolsó mérkőzésén, egy Csepelen, a bajnoki cí­mért lejátszott találkozón (a Fradi vesztett 4:3-ra, s í­gy csak harmadik lett) ebből a gárdából búcsúzott: Henni – Csiszár, Kispéter, Hernádi – Kéri, Lakat – Szabó F., Kocsis, Deák, Kiss Gy., Gyetvai.
A Laci bácsi halálával legidősebbé lett magyar válogatott játékos, Rudas Ferenc mondta egyszer: élete nagy szerencséje, hogy „a Gyetvás” (csapattársai í­gy szólí­tották) a Ferencvárosban játszott, mert í­gy neki, mint jobbhátvédnek soha sem kellett fognia.

„Gyors volt, kemény, lendületes, a jobb karját kitartva mindig távol tartotta magától az ellenfelek jobbhátvédjeit, s úgy vezette a labdát, hogy szabályosan szinte nem is lehetett elvenni tőle. Remekül adott be, remekül rúgott, ha nem sérül meg biztos tagja lett volna az 1948–49-es álom Fradinak, hiszen akkor még csak a harmincadikat taposta”- mondta az egykori csapattárs, márpedig ő igazán tudja, hogy mitől jó egy balszélső.

No, de sajnos megsérült, ám Czibor Zoltán jött a helyére, erre meg nagy bátorság lenne azt mondani, hogy: „gyengült a Fradi balszárnya…”

így ment ez akkoriban.

Csak a válogatottal nem volt igazán szerencséje.

Kohut, Titkos és a II. világháború zárolta előle a nemzeti tizenegy balszélső posztját, 17-szer még í­gy is magára húzhatta a cí­meres mezt, háromszor a legjobbak között is betalált, a hollandok, a románok és a jugoszlávok bánták „a Gyetvás” kaputól távollévő bal lábát.

Visszavonulása után az Egyetértésnél edzősködött, aztán hazatért az Üllői útra, s abban segí­tette a klubot, hogy rábökött a kincsre, azaz megmondta, kiből lesz jó futballista.

Ha valaki már nincs a pályán, ennél többet nem tehet.

Abban az évben, amikor született Korda Sándor éppen forgatta „Az aranyember” cí­mű filmjét.

Nincsenek véletlenek…

Lakat T. Károly