2015 – Az út kezdete II. (Az í­géret földje)

Békésen teltek 2015 első hetei. A hideg, zimankós tél is váratott még magára, a hó is nyugdí­jba vonult, í­gy az egyre szépülő népligeti edzőcentrumban január 24-én már le is játszottuk az első felkészülési mérkőzésünket. Túl nagy játékosmozgás nem volt, de akik jöttek meghatározták a Ferencváros 2015-s sikeres szereplését. Az ecuadori Cristian Ramí­rez az FC Nürnbergtől érkezett, Hajnal Tamás meg 18 év után tért vissza az Üllői útra. Tamás 16 évesen, 1997-ben mutatkozott be a Fradiban (Varga Zoltán edzősége alatt) egy nemzetközi barátságos mérkőzésen és egy „többlépcsős” külföldi légiós élet után szintén nemzetközi barátságos mérkőzésen húzhatta magára újra a Fradi zöld-fehér mezét. Érkezésével összeállt a Gera-Hajnal páros, elégedetten dörzsöltük tenyerünket, hiszen bár együtt bőven benne lettek volna a nyugdí­jkorban, de játéktudásukkal és a hozzáállásukkal példaképpé váltak. Jött a szokásos török edzőtábor, sok edzéssel és csupán két felkészülési mérkőzéssel. Hazaérkezés után sem játszottunk futószalagon, ami szokatlan volt, ráadásul a bajnoki nyitányig lejátszott öt felkészülési mérkőzésből sem látszott, hogy Dunaújvárosban kik fognak kifutni a pályára. Ez persze nem jelentette azt, hogy a szakmai stáb a sötétben tapogatózott, hiszen az a csapat, mely 2015. március 1-én megkezdte (helyesebben folytatta) a tavaszi idényt, egy-két kivétellel az egész évben meghatározta a Ferencváros játékát: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Mateos, Ramí­rez – Somalia – Varga R., Gera, Hajnal, Lamah – Böde.

Úgy indultunk a bajnokság folytatására, hogy az aranyról szőtt álmok már tovatűntek, de a nemzetközi szereplés lehetősége ott lebegett előttünk. Öt pont választott el a második MTK-tól, ami elég közelinek tűnt ahhoz, hogy átvegye a kitűzött cél szerepét. Emellett még álltunk a Magyar Kupában és a Ligakupában is, az utóbbit bár senki sem szerette, de mint cí­mvédő, voltak elvárásaink és „kötelezettségünknek” is gondoltuk az utolsó kií­rás megnyerését. Arra is jó volt a „libakupának” csúfolt sorozat, hogy Doll nyugodtan variálhatta a csapatot és olyanoknak is adhatott folyamatos játéklehetőséget, akik a kispadot koptatták.

A bajnoki tabellán is lépkedtünk előre, a Dunaújváros után egy remek mérkőzésen vertük 3-0-ra a Győrt. Ragyogó tavaszi idő, közel 9 ezer néző és emlékeimben ez volt az első olyan mérkőzés amikor rongyosra tapsoltuk a kezünket és másnap sok-sok Fradi szurkoló ácsorgott a gyógyszertárak előtt torokkarbantartót kérve. A tavaszi menetelésünk legnagyobb élménye mégis a 2015. április 12-i Újpest elleni derbi, melybe egy kicsit a Groupama-aréna is belerokkant (még szerencse, hogy ilyen masszí­vra épí­tették). 21 ezer néző, nagyszerű idő, csodás hangulat, 90 perc varázslat melynek minden pillanata belénk égett és a mai napig hordozzuk magunkban. Kiváló játék, parázs küzdelem, Hajnal és Varga parádés gólja, atyaég, amikor Roland 20 méterről olyan eleganciával csavarta Balajcza kapujának bal felső sarkában, hogy a pókok azóta száműzték magukat az Üllői út környékéről. És ami előtte történt! Dibusz elképesztő bravúrja, majd Lamah zseniális ütempassza amivel Böde egyedül törhetett a vendégek kapu felé, Danit az apróka Suljic próbálta utolérni és a földbe döngölni (az év legmulatságosabb jelenete volt!), Dávid és Góliát harcából egy pirost beáldozva Dávid került ki győztesen, miközben Góliát szakálla környékén kaján mosoly húzódott. Ha Michelangelo is az aréna lelátóján ült volna, biztosan „fordí­tva” ábrázolja zseniális szobrát. Szavakkal szinte lehetetlen leí­rni azt a mámort mely Varga Roland gólja után fonta körbe az arénát. Még most is beleborzongok ha felidézem azt a felejthetetlen 90 percet!

Mely megadta a tavaszi szezon további hangulatát, elvárasait. A 214. derbin aratott győzelemmel a második helyre kapaszkodtunk fel, amit már el sem engedtünk. Jöttek a győzelmek egymás után és bár két döntetlen is „becsusszant” (Pécs, Debrecen), de az ezüstérmünk nem forgott veszélyben, miközben döntőbe jutottunk a Magyar Kupában és a Ligakupában is.

Az esőistenek 2015. május 20-án lecsaptak a Groupama-arénára. Vártak vele 50 percet, úgy gondolták kell egy jel, melyre özönvizet parancsolhatnak a Magyar Kupa-döntő részvevőire. A jel Varga Roland gólja volt, Lamah szöktette a szélén Ramí­rezt, aki mértani pontossággal csavarta középre a labdát, jött Varga (inkább száguldott mint egy gyorsvonat) és a hálóba bólintott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a gólig a Videotonnak is voltak helyzetei (több mint nekünk), de utána már az esőistenek nem Mexikót siratták, hanem a 2014/15-s bajnokot, akit egy négyessel küldtünk haza, tudatosí­tva, hogy 2015 májusában már a Ferencváros számí­tott az ország legjobb csapatának. Ömlött az eső, futószalagon jöttek a gólok, a lelátón nem csak az esőcseppeket törölgettük hanem a könnyeinket is. A végén meg 15 ezren ünnepeltük a csapatot, tombolt a lelátó, 15 ezer torok üvöltötte a „We will, we will rock you-t” – miénk volt a világ, akkor nem is volt nálunk boldogabb ember a földön!

Két héttel a 4-0-s győzelem után a bajnokság utolsó fordulójában a biztonság kedvéért még egyszer megvertük a Videotont (2-0), nehogy elfelejtsék a kupavereséget. Ráadásképpen június 3-án Debrecenben, egy alaposan „felforgatott” csapattal (amit akkor simán B-csapatnak hí­vtunk) is megnyertük a Ligakupát. Ilyen sorozattal mentünk vakációra, ami nagyon is rövidre sikeredett, hiszen július 2-án már megkezdtük az Európa Liga menetelésünket…melyről az elején még tényleg azt hittük, hogy menetelés lesz. Az első forduló „között” még begyűjtöttük a Szuperkupát is, a változatosság kedvéért ismét a Videoton volt az áldozat (szegények már nagyon untak minket). Nyáron visszatért Leandro (a harmadik visszatérő!), aki 2002-2006 között játszott a Fradiban. Hozzánk igazolt még Stanislav Sesták, aki a Bochum csapatából érkezett és éveken át meghatározó játékosa volt a szlovák válogatottnak. Sajnos „szegényebbek” is lettünk egy nagyszerű játékossal, egy kiváló sportemberrel, Somalia az ismeretlenségből jött 2011-ben (az akkori pletykák szerint nem is őt akarta Prukner leigazolni) és aki a Fradiban eltöltött négy éve alatt a szurkolók kedvencévé vált. Minden jót Soma, maradj meg olyannak akinek megismertünk és megszerettünk!

A hazai sikerekkel ellentétben az Európai szereplésünknek sajnos bukdácsolás lett a vége. Talán gyorsan át is kéne lépni rajta, mert az igazi szégyentapaszt itt kaptuk. Hazudnék ha túl vérmes reményeim lettek volna, hiszen egyrészt az UEFA játékszerének tartom az egész sorozatot (néhányan bele is buktak, élükön Platinival), másrészt még a Fradit sem tartottam annyira erősnek, hogy bekerülhessünk a csoportkörbe. Annál amit elértünk, azért sokkal többet vártam. Nagy pofon volt, a mai napig fáj is, főleg a Zseljó elleni hazai vereség hatott nagyon is kijózaní­tólag. Messze vagyunk még Európától és ahhoz, hogy ez változzon, nem csak nekünk kéne erősödni, hanem a magyar bajnokságnak is. Amit a magyar foci irányí­tói meg is nyirbáltak, szabályozták a légiósok számát és plusz pénzzel ösztönözték a magyar fiatalok csatasorba állí­tását.

A Fradi „teljesí­tette” a légiós normát, Nagy Ádámmal magyar fiatal is volt szinte állandóan a pályán és mivel 2015 őszén sorra nyertük a meccseinket, lassan már külön bankárt kell foglalkozni a klubnál, hogy számba vegye az MLSZ-től nyert közel 200 millió forintot. Ami még mindig aprópénz ahhoz, ami ahhoz kéne, hogy szerepet is tudjunk játszani valamelyik Európai kupaküzdelemben. Ahhoz persze a milliókon kí­vül még az is kell, hogy ne törjön meg a csapat lendülete és akkor 2016 tavaszán a 29. bajnoki cí­münket ünnepelhessük.

Ehhez ősszel elég sokat tett hozzá a csapat. 19 mérkőzésből 16-t megnyertünk és 18 pont előnnyel vezetjük a tabellát. Nagyszerű őszön vagyunk túl, száguldó gyorsvonatként robogtunk át a mezőnyön, a 10. fordulóban jött az első döntetlen, de addig?! Idén már negyedszer vertük a Videotont, győztünk Debrecenben, otthon vertük a Diósgyőrt, az MTK-t és a Paksot. Szeptember 12-én meg az ősi riválist, az Újpestet győztük le egy emlékezetes második félidővel és két zseniális Böde Dani góllal. Emellett elkezdődött egy „különverseny” Thomas Doll és Lakat Károly között, amit a történelmünk lapjain Blum Zoltán figyelt „aggódva”, hiszen az 1931-32-ben elért 36 mérkőzéses veretlenségi sorozata kőbe lett vésve, annak megdöntésére utoljára 1968-69-ben Lakat Tanár úrnak volt esélye, de akkor jött az Újpesti Dózsa (sicc!) és 34 veretlen mérkőzésnél állt meg a csapat. Thomas Doll ezt kezdte el „támadni” és nem sok múlt azon, hogy beérje az utolérhetetlennek tartott 36 mérkőzéses szériát. 2015. november 21-én, az MTK ellen szakadt meg a sorozat, mely után a német mester a Ferencvárosi labdarúgás egyik legendás edzőjével, Lakat Károllyal osztozik a képzeletbeli dobogó második fokával.

Sokan tartottak attól, hogy a vereség majd megtöri a lendületet, de nem í­gy történt. A zsúfolt bajnoki programban egy hét alatt vertük a Debrecent (3-0), a Videotont (1-0, tényleg nagyon unhatják már a Fradit) majd a Paksot (5-0). Szerettünk volna egy parádés zárást, de az év utolsó mérkőzésén elvesztettük a derbit, mely nem esett túl jól, de a 18 pontos előnyünk birtokában és azzal a teljesí­tménnyel mely a csapatot 2015-ben az élre röpí­tette, olyan túl sokáig nem szomorkodtunk. Egyszerűen elfogytunk az év végére, 2015-ben 55 mérkőzést játszottunk (beleértve a felkészülési mérkőzéseket is), köztük három kupadöntőt is.

A csapat gerince szinte végigjátszotta az egész évet: Lamah (49), Böde (48), Dilaver (47), Varga (46), Nalepa (45), Dibusz (44), Ramirez (42), Gera (38) mérkőzésen lépett pályára 2015-ben. Érdekes Busai Attila szerepe, aki 33 alkalommal lépett a pályára, de kezdőként csak 14 alkalommal (bajnoki meccsen ötször) szerepelt. A góllövők 2015 évi listáját (minden dí­jmérkőzést számba véve) „természetesen” Böde Dani vezeti 23 góllal, őt Busai Attila követi (16 – góljai döntő részét (11) a hazai kupasorozatokban szerezte), majd Lamah (15) és Varga (13) a sorrend.

Vajon mi vár ránk 2016-ban? 14 fordulóval a bajnokság vége előtt tetemes az előnyünk, és bár mindenki tudja, hogy ezt csak a Fradi tudja elveszí­teni, de azért maradjunk óvatos duhajok. Túl sokat vártunk a 29. bajnoki cí­münkre, 2004 óta túl sok ví­z folyt le az Üllői út környékére, mely néha komolyan szennyezte is a legendák földjét. Azt a szent földet, ahol többek között Bródy, Sárosi, Toldi, Lakat, Dalnoki, Novák, Varga, Albert és Nyilasi „koptatta” a zöld gyepet.

Számunkra a jelen, az í­géret földjét jelenti.

Boldog Új Évet Ferencváros!