2015.IV.18. Haladás – Ferencváros: 0-3

Böde-dupla, Varga-gól: újra nyert a Ferencváros

Lehet, hogy Szentes Lázár úgy ült utoljára a Haladás kispadján, hogy nem is ült a Haladás kispadján?
Böde Dániel duplázott, és Varga Roland is betalált a Haladás–Ferencváros bajnokin a labdarúgó NB I 24. fordulójában, í­gy a Fradi továbbra is maradt a második helyen, mí­g a szombathelyiek akár kieső pozí­cióba is visszacsúszhatnak.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Szentes Lázár: – A héten igyekeztem a játékosok válláról levenni a terhet, nem lihegtük túl a fehérvári vereséget (0-7), nem a játékosokat tettük felelőssé mindenért – inkább már a szombati meccsre készültünk. Megmutattuk milyen taktikai hibák eredményezték a vereséget. A remek formában lévő Ferencváros ellen mindent megteszünk, hogy eredményesek legyünk. A két csapat ellentétes előjelekkel érkezik a mérkőzésbe, de sportemberek vagyunk, nem adjuk fel!

Thomas Doll: – Nagyon nehéz meccsre készülünk, mindig más tí­pusúak a találkozóink, ha más pályán és stadionban kell játszanunk. A Haladásnak minden pontért harcolnia kell, hiszen bent akarnak maradni az NB I-ben. Fontos, hogy a győztes derbi ünneplése után teljes mértékben koncentráljunk a mostani feladatra. ősszel is kemény találkozót játszottunk a Halival, mindenki tudja, hogy most mást kell mutatni. Nem könnyű olyan csapat ellen pályára lépni, amely a legutóbbi fordulóban hát gólt kapott. Biztos, hogy nagyon mérgesek magukra, és tudják, jobb futballt kell mutatniuk. A lényeg, hogy a saját játékunkat játsszuk, és csak saját magunkkal foglalkozzunk, jó mentalitással küzdjünk. Már pénteken útnak indultunk, hogy megfelelően ráhangolódhassunk az összecsapásra. Keményen dolgoztunk a héten, nem tehetjük meg, hogy 20-30 százalékkal kevesebbet adjunk ki magunkból, mint eddig. Nagyon oda kell figyelnünk a kontrákra, nem kaphatunk gólt. Ha idegenben játszol, fontos, hogy az első lehetőségedet azonnal kihasználd. Sokan nagyon mélyen védekeznek ellenünk, ezért kevesebb helyzetet tudunk kidolgozni. A teljes koncentráció alatt nemcsak azt értem, hogy az egy az egy elleni szituációkat jól oldjuk meg, hanem azt is, hogy a kapu előtti helyzetekből minél több gólt szerezzünk.

A mérkőzés:

Haladás – Ferencváros: 0-3 (0-2)
Szombathely – Rohonci út, 2.980 néző, vezette: Szabó Zsolt (Viszokai, Bozó)

Haladás: Gyürü – Schimmer, Alcibiade, Devecseri (Czingráber 46.), Bühler – Nagy P., Jancsó (Németh M. 82.), Jagodics M. – Gaál (Tihanyi 38.), Halmosi – Radó
kispad: Rózsa, Jánvári, Rocchi
vezetőedző: Szentes Lázár (eltiltása miatt Jagodics Zoltán ült a padon)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Mateos, Ramí­rez – Somalia – Varga R., Gera (Gyömbér 75.), Busai (Lauth 78.), Lamah (Nagy Do. 71.) – Böde
kispad: Jova, Bönig, Batik, Cukic
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Böde (22., 33.), Varga R. (51.)
Sárga lap: Devecseri (24.), Alcibiade (a szünetben), Halmosi (54.), Czingráber (78.) illetve Lamah (10.), Mateos (53.), Nagy Do. (77.)

20150418-haladas-bodeA két csapatban mondhatni csak a zöld-fehér a közös – állapí­thatták meg a Haladás–Ferencváros bajnoki előtt a szurkolók, ugyanis a formahanyatlás, sérülések, keretből történő kizárások és eltiltások miatt sok sebből vérző szombathelyiek fogadták az erőtől duzzadó, a bajnoki ezüst nagy esélyeként számon tartott, biztos anyagi háttérrel rendelkező fővárosiakat.

A hazaiak kispadján úgymond most debütált a Fradi (és a Hali) egykori lelkes védője, Jagodics Zoltán, aki az eltiltott, de a lelátón természetesen helyet foglaló Szentes Lázárt helyettesí­tette. És egészen biztosan nem ilyen kezdésre számí­tott a hazai duó… A vendégek ugyanis azonnal átvették az irányí­tást, és ugyan Michal Nalepa a 20. percben kihagyott egy ordí­tó helyzetet, nem sokra rá Böde Dániel már nem hibázott: 0–1! Nem állt a helyzet magaslatán a hazai védelem a gólnál, a félidő derekán azonban még nagyobb segí­tséget kapott a Ferencváros, ugyanis Busai Attila lövése kipördült az újonc kapus, Gyűrű László öléből, Böde Dániel pedig köszönte szépen a „gólpasszt”, és máris 0–2 állt az eredményjelzőn. Még a szünet előtt újabb újoncot avatott a Szentes, Jagodics kettős, a lesérülő Gaál Bálintot Tihanyi Olivér váltotta.

20150418-haladas-vargarA szünetben tovább folytatódott a fiatalí­tás a hazai oldalon, az 1997-es születésű Czingráber Máté váltotta Devecseri Szilárdot, majd a hazaiak honlapjának tudósí­tása szerint a B-közép egy része elindult Szentes felé, hogy egy kötetlen szurkolói fórumot rendezzen, de a biztonsági erők útját állták a nem betervezett közönségtalálkozónak. Közben kiderült, hogy az első játékrészben roppant bizonytalanul mozgó Arnaud Bühler nem táltosodott meg a folytatásra, mert Böde után lemaradt Varga Rolandról is, Cristian Ramí­rez meg már második gólpasszát adta, 0–3! Innentől nagy izgalmakat nem tartogatott a találkozó, a Haladás ügyelt azért arra, hogy ne essék szét újra, mint a Videoton ellen, a Fradi pedig már nem erőltette a támadásokat. Így is könnyedén, magabiztosan nyert Szombathelyen a fővárosi zöld-fehér alakulat – lehet, hogy Szentes Lázár úgy ült utoljára a Haladás kispadján, hogy nem is ült a Haladás kispadján?

További képek: fradi.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Először is gratulálok a Ferencvárosnak, jó formában vannak és ez ma is látszott rajtuk. Lehet az eredmény tudatában furcsán hangzik, de gratulálok a mi csapatunknak is. Mentálisan erősebbek voltunk, mint múlt héten. Ez a három-null lehetett volna rosszabb is, sokkal jobb csapat a Fradi nálunk. Ennyire tellett – összegzett Jagodics Zoltán, a Haladás megbí­zott edzője a mérkőzést közvetí­tő Sport Tv kamerái előtt. – A Ferencváros elleni meccs tulajdonképpen egy bónuszjáték volt, hogy felkészí­tsük magunkat a Pápa és a Dunaújváros elleni találkozókra. Ezeken a mérkőzéseken dől el a bennmaradás, bí­zom benne, hogy sikerrel járunk.”

„Tudjuk, hogy a labdarúgásban nincsenek egyszerű győzelmek. Jól kezdtük a mérkőzést, megérdemelten szereztük meg a három pontot – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros mestere a mérkőzést követően. – Remélem, ki tudjuk pihenni magunkat, a regenerálódás a legfontosabb a hétközi kupamérkőzés előtt, melyet a Diósgyőr elleni bajnoki követ. Előre kell tekintenünk, minden mérkőzésre alaposan fel kell készülnünk és jó játékkal előrukkolva a második helyen végezhetünk. A Magyar Kupában a döntőbe jutás a cél, ahol remélhetőleg győzni is tudunk.”

Böde Dániel:

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2015.IV.18. Haladás – Ferencváros: 0-3 bejegyzéshez

  • Thomas Doll: – Nagyon nehéz meccsre készülünk, mindig más tí­pusúak a találkozóink, ha más pályán és stadionban kell játszanunk.

    Mí r gondolkoztam azon, hogy miért vélek minden lí tott Fradi-meccs utí n egy mí s csapatot lí tni. Talí n erre a kérdésre Doll edzônek ez a meccs-elôtti kommentí rja egy kulcs lehet.

    Szòval ô is minden ùj meccset megint egy ùj taktikí val kezdi.

    Nemrég néztem a Rapid-Salzburg meccset. A Salzburg is ùgy jí tszott, mintha otthon jí tszott volna. A 23.000 Rapid szurkolò egyí ltalí n nem érdekelte ôtet. Jí tszottí k a sají t jí tékukat és a többi nem érdekelte ôket.

    Gondolkoztam azon, hogy egy pí r ével ezelôtt a Fradi épp ùgy jí tszott, mint a Rapid most jelenleg.

    A legnagyobb veszély az ilyen taktikai jí téknak az a csapat, aki mélyre beí ll védekezni és kontrí kra les.

    Szép lí tni (és olvasni), hogy Doll a csapatot a helyzetek kidolgozí sí ra és gòlok szerzésére „modern“ mòdon készìte fel.

    Vagyis jelenleg a Fradi „modern“ futbalt jí tszik.

    A fiùk bí r sokat í tvehettek az edzô beí llìtottsí gí bòl, de mégis megmaradtak azoknak akik voltak, csak hogy ùj dolgokat voltak képesek tanulni és ezzel mí r egy jò pí r fordulòban sikerrel jí rnak.

    A jövô ezért érdekesnek mutatkozik: Hogyan tudja a csapat elsají tìtani a még most imitt-amott mégis még egy kicsit „betanult“-nak tûnô jí tékhùzí sokat.

    Nagyon feltûnt nekem, hogy a Salzburg jí téka és a Fradi jí téka nagyon hasonlò: A középpí lya direkt í tpasszolí sa, a csatí rok és a középpí lya az ellenfél terére valò felhùzòdí sa és az utòbbi bezí rí sa a sají t térfelére.

    „Modern“ futbal ? Vagy sablon ?

    A jövô fogja megmutatni, mi ebben az egyéni és ezért „valòdi“.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK