2015.V.24. Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0
Ferencváros: kupaarany után bajnoki ezüst
Biztosan 2. lesz a Honvédot legyőző Fradi, a kispestieknek még izgulniuk kell a kiesés miatt.
Somália első félidei találata döntött a zöld-fehérek javára a Ferencváros–Budapest Honvéd bajnokin a labdarúgó NB I huszonkilencedik fordulójában. A hazaiak ezzel bebiztosították ezüstérmüket, a kispestiek pedig még kieshetnek, de az utolsó fordulóban az élvonaltól már biztosan búcsúzó Lombard Pápát fogadják odahaza. A biztos bennmaradáshoz még egy pont kell a Honvédnak.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Szép győzelmen vagyunk túl, eufórikus érzés volt megnyerni a Magyar Kupát, tagadhatatlanul ez volt számunkra az év mérkőzése. Azonban nem szabad, hogy elvigye a fejeket a hév, hisz a Honvéd ellen egy győzelemmel bebiztosíthatjuk a bajnokságban eddig elért második helyezésünket. Nehéz mérkőzésre számítok, Marco Rossi jó edző, jól tudja motiválni a játékosait és elég csak megnéznünk, hogy a Videoton ellen is pontot tudtak rabolni. A sors fura szeszélye folytán a Ligakupában és a bajnokságban rövid időn belül háromszor játszunk a Honvéd csapata ellen, az is igaz, hogy egyszer már sikerült győznünk a ligakupa során. Azonban úgy gondolom, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, a csodálatos stadionunkban ismét szeretnénk egy szép győzelemmel megörvendeztetni a szurkolóinkat.
Marco Rossi: – Egy hihetetlenül jó formában lévő és sikeres csapat otthonába látogatunk. A szerda kupagyőzelem még erősebbé tette a Ferencvárost. Tudjuk, hogy jelenleg a legnehezebb feladat a Groupama Arénában pontot szerezni, de nekünk szükségünk van minden pontra, és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni.
A mérkőzés:
Ferencváros – Bp. Honvéd: 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 6.745 néző, vezette: Erdős József (Ring, Király)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Batik, Pavlovic (Kukuruzovic 89.), Ramírez – Gyömbér, Somalia – Varga R. (Haris 46.), Böde, Lamah – Lauth (Bönig 75.)
kispad: Jova, Havojic, Nagy Dá., Ugrai
vezetőedző: Thomas Doll
Bp. Honvéd: Kemenes – Botka (Ihrig-Farkas 46.), Ignjatovic, Elez, Baráth – King, Godoy, Hidi, Nagy G. (Meza 83.) – Youla, Holender (Prosser 76.)
kispad: Horváth A., Csábi, Marku, Gazdag
vezetőedző: Marco Rossi
Gól: Somalia (43.)
Sárga lap: Nagy G. (15.), Godoy (77.)
Egyáltalán nem volt tét nélküli a Fradi és a Honvéd összecsapása: a történelmi múlt ugyan keveseknek jelenthetett sokat a most pályára lépők közül, de a zöld-fehérek hazai veretlenségük meghosszabbítása mellett bajnoki ezüstérmüket szerették volna bebiztosítani ezen a mérkőzésen, míg a kispestiek a bennmaradásukra tettek volna pontot. Egy ponttal.
Marco Rossi, a Honvéd olasz mestere arról beszélt a mérkőzés előtt, hogy nyerni szeretnének ott, ahol pontot szerezni is szinte lehetetlen – és nem a kincstári, fizetett optimizmus beszélt a vezetőedzőből, mert az első félidőben bátran, lelkesen futballoztak tanítványai, többször is nagy szerencsével úszta csak meg a Fradi, hogy gólt kapjon, Benjamin Lauth kezezése után pedig 11-es járt volna a Honvédnak.
Mateo Pavlovic ellenben majdnem bevette Dibusz Dénes kapuját egy borzalmas hazaadással, de figyelt a „címzett”, és mentett lábbal a gólvonal előtt. A másik oldalon Kemenes Szabolcsnak viszont kapitulálnia kellett: egy pocsék felszabadítás után Somália mattolta az exferencvárosi kapust, 1–0!
Somália tehát góllal lett csúcstartó – társbérletben, ugyanis ez volt a 150. díjmérkőzése a Fradiban, a légiósok közül eddig csak Dragan Vukmir jutott ilyen messzire a klubban.
A pihenőt követően is a Honvéd vezetett veszélyesebb támadásokat, de Dibusz továbbra is remekelt, Souleymane Youla lövésénél azonban a reflexei mellett a szerencsére is szüksége volt, mert a lövés a lába után a kapufát is érintette. Roland Lamah is kihagyott egy ziccert, majd jó húsz percen át csak mezőnyjátékot láthattak a nézők, egészen a hajráig.
A végén két kisebb lehetősége is akadt a Honvédnak, de sem Alekszandar Ignjatovics, sem az egykori ferencvárosi Ihrig-Farkas Sebestyén nem járt szerencsével – győzelmével bebiztosította magának a Magyar Kupa-arany után a bajnoki ezüstöt a Fradi, a már kiesett, menthetetlen Lombard Pápa ellen kell bebiztosítania az utolsó körben odahaza a kispestieknek.
További képek: fradi.hu, üllői129.hu
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
„Keményen dolgoztunk, nem szabad elfelejteni, hogy szerdán is pályára kellett lépnünk – mondta Thomas Doll a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. – Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak a hozzáállásáért. Nem volt örömfoci, de sok a sérültünk, ezért örülök, hogy hamarosan vége a bajnokságnak. Ma sem kaptunk ki itthon, megnyertük a Magyar Kupát, és ezüstérmesek lettünk az NB I-ben, nem lehetünk elégedetlenek. A mérkőzés előtt is mondtam a csapatnak, csak az eredmény a fontos. Hiányzott Gera Zoltán, Hajnal Tamás, Busai Attila, akik a támadásban nagy szerepet játszanak. Böde Dániel így támadó középpályást játszott, és bekerült Benjamin Lauth is. Tudtam, hogy nehéz találkozó vár ránk, ahogy szerdán a Ligakupában is. Nem tudom, ki az, akit bevethetek még… A szünetben Varga Rolandot is sérülés miatt kellett lecserélni, de az övé nem olyan súlyos, mint Busaié.”
„Nagyon mérges, ugyanakkor elégedett is vagyok. Sohasem láttam még a Ferencvárost ilyen rosszul játszani. A Fraditól még ilyet nem láttam, hogy a hetvenedik perctől húzta az időt. Sokszor érkeztünk a kapu elé, de minden ziccerünk kimaradt. A Ferencváros egy gólt szerzett ellenünk, és akkor eggyel kevesebben voltunk a pályán. Olasz vagyok, kiskorom óta ismerem a Honvédot. Tisztelni kellene a Honvédot, Magyarországon pedig ez nem így van annak ellenére, hogy külföldön a legismertebb klub. Csak annyit kérek, hogy tiszteljék a Honvédot. Hogy kik? Nem a Ferencváros játékosaira, szurkolóira vagy dolgozóira gondolok. Hanem, akkor találják ki önök, hogy kire…” – mondta Marco Rossi, majd arra a kérdésre, hogy a játékvezetőre gondolt-e, azt válaszolta, ezt nem ő mondta…
Az olasz tréner még a pályán a mérkőzés után a SportTV-nek a következőt mondta: „Érthető, hogy feldúlt vagyok, mindenki láthatta a mérkőzést. Egy Ferencváros szintű csapatnak nincs szüksége külső segítségre. A helyzeteket kihagytuk, ez tény, nyilván megvan az oka annak, hogy a Honvéd ott áll, ahol. Amúgy elégedett vagyok a játékosaimmal, büszke vagyok rájuk, de azt el kell mondani, hogy a játékvezető nem látott egy kezezést a tizenhatoson belül, és a kérdéses szituációkban is mindig a Ferencváros javára ítélt. Ez nem történhet meg.”
*
Cellár (Győri ETO) 5 – Vági (Paks) 5, Vinícius (Videoton) 4, Szabó J. (Paks) 4 – Balogh B. (Újpest) 5, Suljic (Újpest) 6, Pátkai (Győri ETO) 5, Kleinheisler (Puskás Akadémia) 6, Andrics (Újpest) 6 – Priskin (Győri ETO) 5, Tischler (Puskás Akadémia) 8 A forduló játékvezetője: Solymosi Péter (9) (Puskás Akadémia–Újpest) – Kelemen Attila, Demeter János, Karakó Ferenc, Kulcsár Katalin |
(Az nso.hu, a Ferencváros és a Bp. Honvéd hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)
Csak a második félidőt láttam (láthattam) és nem értem, hogy állhat a Honvéd ott, ahol? Vagy a 100 éves szindróma jött elő, mely szerint a Fradi ellen mindenki a dupláját nyújtja saját tudásának?
Elsősorban azért. mert a Honvéd a „Farkas Mihály rézágyúja” kor hagyományaiból csak a védelem durvaságát őrizte meg. Csakhogy annakidején egyedül Lóránt Gyula járt ebben az élen (Kertész Tomit is ő tette tönkre), most meg majd’ az egész csapat. A „régi jó sípmesterek” közül egy Zsolt István vagy Palotai Károly (egy nemzetközi kupameccsen három játékost állított ki a Real Madridból!), de még a virágkorában lévő Puhl Sándor is kiszórt volna egynéhányat közülük…
szerintem sem volt a legjobb mérkőzés,a szerdai volt az oka ? lehetséges ! mindegy, az a lényeg,hogy győztek.Azt a stílust amit a Honvéd produkált,még álmomban se lássam.A sérülteknek mielőbbi gyógyulást és a többiekkel együtt, jó pihenést kívánok.Jó felkészülést és a következő szezonra kimagasló teljesítményt szeretnék látni,mert képesek rá.Hajrá Fradi