2016.III.5. Ferencváros – DVTK: 2-2
Pontot ért a Diósgyőr kétszeri egyenlítése a Ferencváros ellen
A zöld-fehérek Gera, majd Pintér révén is vezetést szereztek a Groupama Arénában, de ez is kevés volt a sikerhez.
A Diósgyőr kétszer is egyenlített a Ferencváros otthonában, így egy ponttal távozott a Groupama Arénából a labdarúgó NB I 23. fordulójában.
Nyilatkozatok:
Thomas Doll: – A mostani felkészülési időszakban ugyanolyan keményen dolgoztunk, mint korábban. Az idei bajnokságot eddig teljesen domináltuk, hatalmas előnyünk van. Emiatt néhány játékosban az az érzés kerekedhetett felül, hogy már nem kell 100 százalékot beleadni, teljes mértékben koncentrálni, majd jönnek magától az eredmények. A tavaszi szezon elején a mérkőzések nagy részében többet birtokoltuk a labdát, de volt, amikor nem tettünk meg bizonyos mozgásokat, nem mentünk bele a párharcokba, és az utolsó harmadban sem sikerült jó megoldásokat hozni. Ez nem maradhatott így! Tavaly az Újpest elleni meccs után, vagy most a Honvéd-találkozót követően fel kellett dolgoznunk a történteket. Ami a legnagyobb pozitívum, hogy a játékosok önmaguktól jöttek rá, hogy a hozzáálláson változtatni kell. Világossá vált számukra is, hogy a fontos hónapok még csak most jönnek, a díjakat most ítélik majd oda, ezért nagyon örültem a Videoton elleni játéknak. A szerdai mérkőzés több volt, mint egy győzelem, megmutattuk, hogy nincs krízis. A csapat összeállt, mindenki egymásért harcolt, és bebizonyítottuk, hogy a Fradi ellen nagyon nehéz győzni. Ezt kell folytatnunk most szombaton is.
Egervári Sándor: – Kétségtelen, nem így képzeltük el a tavaszi rajtot. A játékunkban javulás tapasztalható, a hatékonyságunk azonban legkevésbé sem megfelelő, Felcsútról és Sopronból sem pont nélkül kellett volna távoznunk. Sürgősen javítanunk kell szerény idegenbeli mérlegünkön. A Ferencváros elleni mérkőzés óriási kihívás, egyúttal nagy élmény, hiszen két nagyszerű szurkolótábor előtt feszülünk egymásnak. A helyzetek kihasználását sokat gyakoroltuk a héten, jóllehet a gólszerzés adottság kérdése is. Egyre több helyzetet dolgozunk ki, ami bizakodásra ad okot, csakhogy teljesen más éles körülmények között célba venni a kaput. Ami a szombati mérkőzést illeti, bravúrnak számítana a pontszerzésünk.
A mérkőzés:
Ferencváros – DVTK: 2-2 (1-1)
Groupama Aréna, 7.144 néző.
Vezette: Andó-Szabó Sándor (asszisztensek: Buzás, Bozó; alapvonali jv.: Farkas Á, Takács J.; tartalékjv.: Farkas B.)
Ferencváros: Dibusz – Leandro, Nalepa, Pintér Á., Ramírez – Gera Z. – Varga R. (Radó 43.), Nagy Á., Trinks (Nagy Do. 46.), Lamah (Gyömbér 87.) – Böde
kispad: Jova, Gera D., Adamcsek, Cukic
vezetőedző: Thomas Doll
DVTK: Rados – Okuka, Lipták, Tamás M., Nemes – Barczi (Manjrekar 54.), Egerszegi (Kovács G. 83.), Koman (Novothny 88.), Elek, Bognár I. – Bacsa
kispad: Zöldesi, Nikházi, Ternován, Eperjesi
vezetőedző: Egervári Sándor
Gól: Gera Z. (10. – 11-esből), Pintér Á. (85.) illetve Bognár I. (17.), Novothny (88.)
Sárga lap: Nagy Do. (70.), Pintér Á. (90+1.) illetve Nacsa (24.), Egerszegi (26.), Bognár I. (44.), Okuka (54.), Manjrekar (60.)
Az NB I-ben és nemzetközi szinten, a válogatottban is képes tömegével gólt szerezni – dicsérte Robert Lewandowski-i magasságokig Böde Dánielt edzője, Thomas Doll a Diósgyőr elleni bajnoki előtt, és a támadó az első félidőben igyekezett meghálálni a szép szavakat.
Elsősorban azzal, hogy kiharcolt egy büntetőt, amelyet Gera Zoltán értékesített (1–0), a maga helyzetét azonban elrontotta. Ez már csak azért is érintette kellemetlenül a zöld-fehéreket, mert Bognár István jól eltalált lövésével már 1–1 volt ekkor az állás.
Noha igen bátortalanul kezdtek a vendégek (az ötödik percben csak a léc mentette meg őket), az egyenlítés után távoli lövésekkel többször is veszélyeztették Dibusz Dénes kapuját, és egyre lelkesebben futballoztak – mondhatni, felvették a jó 800 fős DVTK-tábor diktálta ritmust.
A hajrára páran túl is pörögtek, de megkegyelmezett nekik Andó-Szabó Sándor játékvezető.
Doll ritmusát viszont nem tudta felvenni a Fradi, a német szakember ismét többet futott a kispad előtt, mint páran bent a pályán, Varga Roland például még a szünet előtt az öltözőbe ballaghatott, a lehetőséggel szintén nem élő Florian Trinks pedig a szünetben maradt ott.
A hajrára egyre jobban nyomott a Fradi (a hazai szurkolók sem csak némám szemlélték az eseményeket), a vendégek pedig látványosan ráültek az eredményre – a futball törvénykönyve szerint érkezett is a büntetés, Pintér Ádám némi szerencsével visszaszerezte a vezetést csapatának (2–1).
De a három pontot nem, mert a 88. percben a csereember Novothny Soma első labdaérintéséből a kapuba talált, így 2–2-re végződött a rangadó.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt
Nyilatkozatok:
„A mérkőzés elején jól játszottunk, megtaláltuk a ritmusunkat és a megfelelő pillanatban gólt szereztünk. Ezt követően bealudtunk hátul, így az utolsó pillanatban egyenlített a Diósgyőr. Nem tudok a csapatomnak szemrehányást tenni, mert szerdán kemény mérkőzésünk volt. Nagyon fáradtak voltak a fiúk, a Diósgyőr beállt a tizenhatoson belülre védekezni, nehéz volt rést találni a védelmében. Varga Rolandot a térde miatt kellett lecserélnem” – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.
„Nagy örömmel hagytam el a pályát – mondta Egervári Sándor, a DVTK vezetőedzője. – Nem vagyok elégedetlen, bár a második félidő jelentős részében a Fradi akarata érvényesült. Sokkal jobban beengedtük őket a védőzónánkba, mint ahogyan szerettük volna. Az egy pont erőt adhat a továbbiakban. Igen, jól cseréltem, amikor beküldtem Novothny Somát. Ilyenkor szoktam mondani, hogy miért nem tettem be mindjárt kezdőként. A szervezettséggel nem volt problémánk, talán egy kicsit jobban behúzódtunk a tizenhatosunkhoz a kelleténél. A védekezésünk rendben volt, de a második félidőben kevés kontrát tudtunk vezetni.”
Pintér Ádám:
Rados (Diósgyőr) 5 – Piermayr (Békéscsaba) 6, Pintér Á. (Ferencváros) 6, Nemes (Diósgyőr) 5 – Horváth Zs. (Debrecen) 6, Elek Á. (Diósgyőr) 6, Szakály P. (Debrecen) 6, Bognár I. (Diósgyőr) 5 – Punosevac (Békéscsaba) 6, Torghelle (MTK) 5, Eccleston (Békéscsaba) 6 A forduló játékvezetője: Erdős József (Debrecen – Puskás Akadémia) 8 – Tóth II Vencel, Albert István, Pintér Csaba, Urbán Eszter |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
Nem akartam hozzászólni,mert nem szeretném kitenni magam elmarasztaló megjegyzéseknek.Vannak olyan kommentelök akik a saját véleményüket szentírásnak tartják,de a másikét azt kritikusan kezelik.Nos, én élek a szólásszabadság lehetőségével és leírom a tegnapi játék résztvevőinek a teljesítményét.Először is a jelenlegi Fradi,- Gera, Ramírez,Lamah,Leandró,
Nagy Ádám nem játszana,-sehol sem lenne.Akiknek a teljesítménye nem csak tegnap,hanem voltak mérkőzések mikor nem tetszett.azokat most nevesítem.Pintért egyenlőre nem tudom hova tenni,Varga hiába gyors nem észjátékos (talán Ő az egyik csalódás ) Radó játéka önző,inkább egyéni sikerekre törekszik,Böde nekem zsíros kenyér,a többi fiú játéka elfogadható volt azalatt a rövid idő alatt amit a pályán töltöttek.Az a szerencse,hogy van egy kiváló kapus a Dénes, aki a védelem hibáját sokszor menti,de neki ez a dolga.Sajnálom az edzőt,mert mindent elkövet,hogy a csapat ne csak bajnokságot nyerjen,hanem jó játékot is produkáljon.Már elkezdődött a kritizálása,de ezzel csak azt fogják elérni,hogy elmegy.Netán ez bekövetkezik, én csak a magyar válogatottnak fogok szurkolni, bárhogy fáj a szívem a Fradiért.Ha,nagyon fog hiányozni az élő futball, átszaladok a Vasas pályára és idegeskedés nélkül szotyolázok.Bízom a fiúkban,hogy nem kerül rá sor.Hajrá Fradi
Az ultrák meg ne keverjék a bizonyost,mert ennek csak a csapat látja kárát.Értem Őket, jó lenne már egy kicsit törni-zúzni, anyázni,verekedni.
Tisztelt Lipócziné Lázár Gabriella !
Mindig szivesen olvasom hozzí szòlí siat, mert Ön is elkötelezett.
Tökéletessen egyetértek Önnel, amit a kritikí kat illeti. Jelenleg — a Fradival kapcsolattal — ezek a kritikí k bosszantòan í rnyalatlanok és sokszor felületesek. Vagyis olyan emberektôl valòak, akiknek a Fradi nem szìvügy, hanem csak valami szenzí ciò és garancia arra, hogy bí rmit mondjanak ròla és bí rmilyen dicséretet gyüjtsenek be „okos” megjegyzésükkel.
Talí n erre utal a megjegyzése : „…akik a saját véleményüket szentírásnak tartják…”.
Bosszantòak a Doll edzô felé irí nyìtott (nem nyìlt, hanem takart) szemrehí nyí sok. Valòjí ban nem tudom, hogy mit is akarnak az illetôk, akik mindent sokkal jobban tudnak és mindenhez sokkar jobban értenek, mint az edzô maga.
Minden esetre szivesen olvastam sorait.
Meg kell ìrni azt, ami van. Sokszor el kell hallgatni azonban azt, ami (még) nincs, vagy még készülôben, vagy í talakìtí sban van. Ezzel a felépìtò megjegyzésekkel tudunk csak valòjí ban segìtségre lenni. A rombolò kritika olyan mint a rombolò jí ték a pí lyí n.
Tönkretesz. Nem csak a jí tékot, hanem az ember kedvét is a focihoz.
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-ftc-meccs-nelkul-siralmas-a-helyzet-nezoszamok-2487755
http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/juhasz-melyponton-fradista-ellovas-merlegen-az-nb-i-es-storck-keret-2488019
PERCRŐL PERCRE
Ebben az idényben még nem kapott gólt odahaza.
Legutóbb tavaly májusban fordult elő, hogy a Fradi egymást követő két bajnokit nem nyert meg.
A vendégszurkolók megemlékeztek a nemrégiben tragikus körülmények között elhunyt debreceni ultrákról.
90`
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90`
Ramírez ballal 20-ról a jobb alsó mellé talál.
90`
Jó döntés, tényleg les volt.
90`
GÓL, NEM GÓL! Bacsa a kapuba fejel Bognár beadása után, de les.
90`
Pintér Ádám felrúgja a jobbon Novothnyt, sárga.
90`
Nalepa hatról balla a léc fölé lő.
88`
NEM DŐLT EL, 2–2! Elek passzát Nemes a 16-os bal sarkától, Lenadrót megelőzve Novothny Soma elé birkózza, aki ballal hétről okosan ballal a túlsó alsóba lő. 2–2!
87`
Koman le, Novothny Soma be.
87`
Lamah leballag, Gyömbér Gábor érkezik erősíteni a középpályás védekezést.
85`
ELDŐLT? Gera jobb oldali szögletét Lamah a bal felső felé fejeli meg, Koman és Rados közös erővel ment, de a labda középre pattan, ahol a Bacsát magáról könnyedén lerázó Pintér Ádám jobbal a jobb sarokba lő. 2–1!
84`
RADOS II! Kikapja a bal alsó elől Radó 19 méteres, jobblábas tekerését.
84`
RADOS! Radó bal oldali beadása megtalálja az ötösön Böde fejét, de Rados odaér a bal alsó elé, bal lábbal védeni tud.
83`
Egerszegi le, Kovács Gábor be. Szűrő helyett középső védő.
81`
BÖDE! Sarokkal maga mögött az ötösről a bal alsó mellé teszi Leandro bal oldali beadását.
A DVTK elveszítette legutóbbi öt idegenbeli bajnokiját, az is sovány vigasz, hogy mindig csak egy góllal (Videoton–DVTK 2–1, DVSC–DVTK 1–0, Újpest–DVTK 2–1, PAFC–DVTK 1–0, Haladás–DVTK 2–1).
Az FTC legutóbbi 33 hazai bajnoki mérkőzéséből egyet veszített csak el, tavaly decemberben az Újpest kapta el a derbin (0–1).
79`
Okuka szereli a balon Ramírezt, majd visszadja a labdát. Lipták tesz végül rendet, majd szereli nem sokra rá Radót is a 16-oson belül.
78`
Nagy Dominik betör a 16-osra, majd elcsúszik csel közben, majd Okuka kap görcsöt. Ápolás.
77`
Bognár jobbal nem sokkal talál a bal felső mellé, jó 25-ról. Dibusz biztosított.
75`
James és a gúnyosan tapsoló Okuka is közel állt a piros laphoz, majd Gera bal oldalról érkező ívelését nem találja el fejjel az ötösön Pintér!
73`
Szép vendégkontra egy borzalmas Ramírez passza után, Bognár indít, Elek elfut, Nagy Ádám szerel.
71`
Böde az ötös előtt. Lipták elrúgja előle a labdát, hátulról.
Egerszegi válogatott szinten játszik ma, Tamás meg csak egyet hibázott. De az gólba került.
70`
Az viszont egészen biztos, hogy Nagy Dominiké ez a sárga, Egerszegit buktatta a balon.
68`
Nem is Lipták, a dvtk.eu szerint Tamás volt az.
68`
Radó bal oldali kornerét Pintér elől a jobb sarok mellé fejeli Lipták.
67`
Rados kitolja a léc alól Gera bal oldali, 30 méteres szabadrúgását.
66`
Tamás higgadtan teszi haza fejjel Gera jobb oldali beadását. Az ötösről, ismét.
62`
Egerszegi megsérül, miközben szereli Lamah-t, rosszul lépett. Folytatja.
60`
Elek cselezget, Pintér szereli, Gerát indítja, James Manjrekar meg földre viszi. Gera felkapta a vizet. Egykori pécsiek egymás között.
59`
Ramírez balos beadását mesteri csukafejessel tisztázza középen Lipták, Okuka meg elcsípi még a labdát a jobbon.
Koman megy ki a jobb szélre, James szűr majd.
54`
James Manjrekar be, Barczi le.
54`
Drazsen Okuka csak kap egy sárgát, lerántotta Lamah-t.
52`
Okuka odalép Nagy Dominiknak, de sárga nincs. Megért volna egyet talán.
50`
Ramírez bal oldali beadását Nemes csoda higgadtan fejeli haza az ötösről.
49`
Elek ballal az oldalhálóba lő balról, igen éles szögből. Három méterről.
46`
Lamah elmegy a balon Okuka mellett, de fennakad Egerszegin.
46`
FOLYTATJUK!
45`
Nagy Dominik be, Trinks le.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
A Ferencvárosnak immár három veresége van a bajnoki szezonban, viszont fővároson kívüli csapattól még nem kapott ki. Az FTC legutóbbi kudarca nem budapesti klub ellen 2014. október 10-ére datálódik, ekkor pont a DVTK győzte le, Diósgyőrben.
A DVTK eddig csupán négy győzelmet tudott aratni a Ferencváros otthonában (1941, 1972, 1998 és 2009). Az FTC a legutóbbi négy hazai meccsét mind megnyerte a diósgyőriek ellen (2–0, 2–1, 3–0, 3–1). A legnagyobb hazai győzelmi sorozat tizennyolcas a párharc történetében (1942–71).
A szurkolókra nincs panasz, de ez nem a tavasz legjobb első félideje volt.
„Kínában a Csangcsung Jataj csapatában jól éreztem magam, és a játékomra sem lehetett különösebb panasz. Huszonnyolc találkozón léptem pályára, két gólt szereztem, s úgy vélem, gyorsan beilleszkedtem. Marasztaltak, sőt Európa három országából is kerestek, de én azt mondtam magamnak: vissza kell mennem Magyarországra, mert a válogatott és az Európa-bajnoki szereplés számomra most a legfontosabb. Szeretnék szem előtt lenni, hogy a szövetségi kapitány hétről hétre megbizonyosodhasson róla, hogy helyem van az utazó keretben. A mai a tavasz egyik legjobb hangulatú találkozója lehet, és tartozunk annyival a drukkereinknek, hogy örömet szerzünk nekik – hogy boldogan induljanak majd haza Miskolcra” – így a meccs előtt Elek Ákos.
45`
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
Egy perc a ráadás.
44`
Sárga a Nagynak odarúgó Bognár Istvánnak. Egerszegi elindul reklamálni, de meggondolja magát. Trinks beadása közben jó középen Nalepának, aki hat méterről, kiszorított helyzetből a jobb felső mellé fejel.
43`
Varga le, Radó András be. Varga nem tűnik sérültnek, jó döntés Dolltól, abszolúte jogos a német mester döntése. Megunta.
41`
Radó az oldalvonal mellett, csere lesz.
40`
Egerszegi parádés becsúszással szereli az ötös bal oldala előtt Lamah-t, nincs 11-es.
38`
Lamah meghúzza a bal szélt, beadása megtalálja Bödét, aki jobbal a léc fölé lő 14-ről. Bő fél méternyivel.
A DVTK az elmúlt időszakban rendszerint otthon nyert, idegenben veszített. Vendégként a legutóbbi öt bajnoki mérkőzését elveszítette. A 2015–2016-os idényben vendégként játszott 11 bajnokijából csak hármon nem szerzett gólt. A teljes bajnoki mezőnyben a Diósgyőr szerezte a legkevesebb pontot idegenben, mindössze ötöt (mlsz.hu).
A listavezető a 2015–16-os idényben eddig csak az Újpest elleni bajnokiját nem nyerte meg az Üllői úton. Új stadionjában ez lesz a 27. bajnoki mérkőzése, ezek közül huszonhármat megnyert, tizenheten nem kapott gólt. A Diósgyőr eddig kétszer játszott bajnoki meccset a Groupama Arénában, tavaly áprilisban és júliusban is három gólt kapott, Böde Dániel mindkét találkozón betalált a kapuba.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
34`
Bognár kiharcol egy szabadrúgást a balon, de rosszul adja be, Pintér fejjel ment Egerszegi elől a hosszú saroknál.
32`
Leandro passza után Trinks háromszögez Bödével, majd jobbal 20-ról nagyon elvéti a jobb alsót.
Bognárnak 5. Fradi elleni meccsén született meg első gólja, egy asszisztja volt már.
Gerának ez az ötödik meccse hazatérése óta a DVTK ellen, és második találata. Assziszt nincs.
26`
Egerszegi Tamás kap sárgát Lamah felrúgásáért.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
23`
Bacsa Patrik kezez a jobbon, teljesen fölöslegesen, sárga.
20`
Barczi távolija már nem ilyen pontos.
Hová lett a Diósgyőrből a sokszor válogatott szinten játszó védő, Senad Husic? Katt ide, megtudja!
18`
Koman! Jobbal centiméterekkel lő a jobb sarok mellé, félmagasan.
Nagy nagyon lemaradt, Dibusz nem hibázott érzésünk szerint.
17`
DERÜLT ÉGBŐL AZ EGYENLíTÉS! Nemes balról érkező passzát Bognár István jobbal 22-ről a jobb alsóba lövi. Dibusz vetődött, de nem ért oda: 1–1!
16`
Ramírez bal oldali beadása túlságosan magas Lamahnak.
14`
Dollt igen szereti a hazai közönség, ennek hangot is ad. Hangosat.
12`
Elek az ötösről jócskán a bal sarok mellé fejeli Koman jobb oldali szögletét. VENDÉGHELYZET!
10`
BENT IS VAN! Gera Zoltán jobbal a jobb alsóba lő. Rados hiába érezte az irányt és a magasságot is: 1–0!
Jogos.
10`
BÜNTETŐ! Böde az ötös bal sarka előtt visszahúzza a labdát, az elcsúszó Tamás elhúzza estében az ék lábát.
Egymás elleni mérkőzések a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!
9`
Barczi ívelése éppen csak hosszú az ötösön ólálkodó Bacsának.
7`
Ramírez és Barczi dulakodik egy jót, a szélső nehezményezte, hogy átdobta magán a védő. Átejtették Barczit.
6`
EZ MEG LÉC! Trinks jobb oldali szögletét Leandro Nalepa elé csúsztatja, aki az ötös elől ballal, estében a lécre továbbítja a labdát, amely onnan kifelé pattan, le a földre, majd egyik hazai játékost sem találja meg.
5`
Nagy mentés! Nagy jobb oldali beadását Trinks kapura tenné jobbal 14-ről, Okuka blokkol az utolsó pillanatban.
Jó 800 szurkolója kísérte el a DVTK-t.
2`
Gera a földön, fogja a fejét, Koman futott neki véletlenül.
1`
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak tiszta fehérben, a vendégek piros-fehér mezben és piros nadrágban.
NB I, 23. forduló, március 5., 18.00. Groupama Aréna, 7000 néző. Játékvezető: Andó-Szabó Sándor.
A hazai kispadon: Jova (k.), Nagy Do., Gera, Csukics, Gyömbér, Radó és Sesták.
A vendégekén: Zöldesi (k.), Kovács G., Eperjesi, Nikházi, James, Novothny és Ternován.
Egy kis örökmérleg: 88 élvonalbeli bajnoki mérkőzést játszottak eddig, az örökmérleg 55–15–18 – már, ha nem számítjuk be az 1924–25-ös idényt lezáró országos bajnoki döntőt (2:2 és 2:1-es FTC-siker). Ha megtesszük, akkor 90 mérkőzésre és 56–16–18-ra változik a mérleg.
JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
2009, Zsivóczky Norbert
2005, Berki Krisztián
2002, Németh Gábor, ingyen
1999, Páling Zsolt
1988, Kvaszta Lajos
A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
2006, Jeremías Emanuel Buz
1999, Kulcsár Sándor
1986, Dzurják József
1982, Szántó Gábor
Eltiltott: a hazai Emir Dilaver.
A hazaiaktól Batik (részleges térdszalagszakadás) sérült, a vendégektől Antal (térdszalaggyulladás), Halmai (térdműtét után), Németh és Kitl (térdszalagszakadás) maródi.
A Diósgyőr tizenegy idegenbeli bajnoki mérkőzést játszott eddig a 2015–2016-os NB I-es szezonban, és mindössze egyet, a Vasas ellenit nyerte meg (1–0), kétszer döntetlenre végzett, nyolcszor pedig kikapott. Utóbbi öt idegenbeli fellépését egyaránt elveszítette.
„A helyzetek kihasználását sokat gyakoroltuk a héten, jóllehet a gólszerzés adottság kérdése is – folytatta Egervári Sándor. – Egyre több helyzetet dolgozunk ki, ami bizakodásra ad okot, csakhogy teljesen más éles körülmények között célba venni a kaput. Ami a szombati mérkőzést illeti, bravúrnak számítana a pontszerzésünk.”
A korábbi szövetségi kapitány kiemelte, hogy csapata rázós időszak előtt áll, mert az FTC után a Videotonnal, majd az Újpesttel csap össze, ettől függetlenül megpróbálnak minél több pontot gyűjteni.
„Kétségtelen, nem így képzeltük el a tavaszi rajtot – mondta Egervári Sándor vezetőedző. – A játékunkban javulás tapasztalható, a hatékonyságunk azonban legkevésbé sem megfelelő, Felcsútról és Sopronból sem pont nélkül kellett volna távoznunk. Sürgősen javítanunk kell szerény idegenbeli mérlegünkön. A Ferencváros elleni mérkőzés óriási kihívás, egyúttal nagy élmény, hiszen két nagyszerű szurkolótábor előtt feszülünk egymásnak.”
Csupán 33.3 százalékos a DVTK tavaszi teljesítménymutatója: vereséget szenvedett Felcsúton a Puskás Akadémiától és Sopronban a Haladástól, míg hazai pályán legyőzte a Budapest Honvédot.
„Amikor úgy dominál egy csapat, mint mi tavaly, amikor sokat nyer és ekkora előnyt halmoz fel, eluralkodhat az érzés, hogy nem kell mindig száz százalékot adni, mert jön majd a győzelem magától. Hát nem jön. A kényelmességet táplálhatja, hogy remek felkészülésen vagy túl, ami után mindenki fitt, a tudatalattiban ott lapul a húszpontos fór biztonsága, nos, ilyenkor nemcsak az edzőnek, hanem a klub valamennyi tagjának ébernek kell maradnia, nem szabad egymást folyton hátba veregetve, mosolyogva közlekedni, hogy te is milyen jó vagy, barátom, meg te is, hanem küzdeni tovább. Ha múlóban az akaraterő, a tűz, ha a párharcokba nem maximális erőbedobással veted bele magad, ha nem harcolsz a másikért is, abból az lesz, mint amit a Honvéd ellen láttunk. A szerdai pedig azért is volt több szimpla győzelemnél, mert megmutattuk, nincs krízis, a Fradit továbbra is nagyon nehéz legyőzni.”
„Miért ne állhatná meg? – kérdezett vissza a Ferencváros mestere. – Dani rengeteget fejlődött az elmúlt két évben, és ha valaki az NB I-ben és nemzetközi szinten, a válogatottban is képes tömegével gólt szerezni, a Bundesligában sem esélytelen rá.”
No de térjünk vissza a rangadóra! Thomas Doll a Videoton legyőzése után nyilvánvalóan viccesen azt találta mondani, Böde Dániel mellett Robert Lewandowskinak sem jutna hely a Bayernben. De vajon az is csak vicc, hogy a Fradi centere a Bundesligában is megállná a helyét?
A klub a rangadó előtti napon jelentette be, hogy Nagy Ádám és Batik Bence után újabb fiataljával, a húszéves Nagy Dominikkal is szerződést hosszabbított. A korábban Pécsen és a Kozármislenyben játszó támadó középpályást 2013 nyarán igazolta át a Fradi.
A kilencvenegyedik Ferencváros–Diósgyőr (illetve Diósgyőr–Ferencváros) bajnoki következik, mi tagadás, a vendégeknek lenne mit törleszteniük. A zöld-fehérek eddig ötvenhatszor győztek, tizenhat döntetlen mellett a miskolciaknak csak tizennyolcszor sikerült. A Groupama Arénában rendezendő mérkőzésnek is a Ferencváros az esélyese.
Csaknem hat és fél éve, 2009. október 31-én nyert legutóbb bajnoki mérkőzést a DVTK a Ferencváros otthonában, akkor 3–0-ra győzött. Az azóta lejátszott öt egymás elleni budapesti összecsapásból négyet nyert meg a Fradi, egyszer pedig döntetlen született. Az előző szezonban 3–1-gyel küldte haza a Diósgyőrt haza az FTC, a gólokat Michal Nalepa, Leandro és Böde Dániel, illetve Barczi Dávid szerezte.
„Lélektanilag csakugyan nem tett jót a kettő egyes vereség – magyarázta Barczi Dávid, a diósgyőriek szélsője. – Nyilván sokkal jobb érzés úgy elkezdeni az új hetet s felkészülni a következő mérkőzésre, hogy előtte nyertél. Tudom, elcsépelt szöveg, de az a jó a futballban, hogy a következő mérkőzésen javíthatsz.”
Két Haladás-mérkőzés között három jelentős erőpróba vár a Diósgyőrre: előbb a Ferencváros vendége lesz, majd a Videotont fogadja, végül pedig Újpestre látogat. Ezért (is) jött volna jól egy önbizalom-növelő siker a szombathelyiek ellen múlt szombaton.
A billentyűknél: B. J.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DIÓSGYŐRI VTK NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETíTÉSÉBEN!