2016.IV.16. Ferencváros – MTK: 2-2

Hiába fordí­tott a Fradi, Torghelle feje ismét megvillant

A második félidő méltó volt az örökrangadó elnevezéshez a bajnok és az ezüstesélyes mérkőzésén.
Kanta József szabadrúgásból elért góljával az MTK szerzett vezetést a Ferencváros otthonában a 209. örökrangadón, majd a hazaiak a csereként beálló Varga Roland vezényletével fordí­tottak, ám a szintén a kispadon kezdő Torghelle Sándor egyenlí­teni tudott a labdarúgó NB I 30. fordulójának záró mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: –

Teodoru Vaszilisz: – A Fradi nagyon erős, otthonában játszik, szerdán hármat rúgott a Debrecennek, még a kispadon is válogatott játékosok ülnek. A mi fiaink többsége az akadémiánkról jön, egyre többen vannak már a keretben. Nagyon jó munka folyik Agárdon, a ’97-es, a ’98-as, valamint a ’99-es korosztály pár év múlva, sok örömöt fog okozni szurkolóinknak az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Pontokat kell szereznünk, hogy a dobogón maradjuk, és azon leszünk, hogy ez minél többször sikerüljön az elkövetkező találkozóinkon, és elkerüljék a sérülések játékosainkat.

A mérkőzés:

Ferencváros – MTK: 2-2 (0-1)
Groupama Aréna, 5.043 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Berettyán, Lémon; alapvonali jv.: Takács J., Nazsa; tartalékjv.: Horváth Z.)

Ferencváros: Dibusz – Leandro, Nalepa, Cukic, Ramí­rez – Pintér Á. (Trinks 70.) – Nagy Do. (Lamah 46.), Gera Z., Hajnal, Radó (Varga R. 46.) – Böde
kispad: Jova, Gyömbér, Busai
vezetőedző: Thomas Doll

MTK: Hegedüs – Bese, Grgic, Poór, Vadnai – Thiam, Vass Á. – Gera D., Kanta J. (Baki 90.), Hajdú (Deutsch 82.) – Nikac (Torghelle 73.)
kispad: Groppioni, Vukmir, Varga Sz., Vogyicska
vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

Gól: Gera Z. (59.), Varga R. (63.) illetve Kanta J. (25.), Torghelle (77.)
Sárga lap: Pintér Á. (10.), Cukic (25.), Varga R. (63.) illetve Gera D. (30.), Vass Á. (60.), Hegedüs (88.)

20160416-mtk-geraMost nem szabad elhinni, hogy megnyertük a meccset! – intette társait a félidőbeli pihenőre vonuló Kanta József, akinek remekbe szabott szabadrúgásával vezetett az MTK (0–1) a Ferencváros elleni mérkőzés első félidejében.

Igen jókor rázta meg magát a karmester, aki az ezt megelőző kilenc bajnokiján nemhogy gólig, gólpasszig sem jutott, és a sérült támadók közül Torghelle Sándor ugyan a kispadra már leülhetett, de Marek Strestí­k, Hrepka Ádám és Myke Bouard Ramos még mindig maródi, a kezdőben helyet kapó Darko Nikacs pedig csak egy borzalmasan eltalált lövéssel hí­vta fel magára a figyelmet az első 45 percben.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője olyannyira elégedetlen volt csapata addig mutatott játékával, hogy kettőt cserélt a szünetben, beküldve Roland Lamah-t és Varga Rolandot is, utóbbi előbb kihagyhatatlan helyzetbe hozta Gera Zoltánt (1–1), majd Leandro sarkazása után éles szögből maga is betalált (2–1).

20160416-mtk-vargarÉrdekes, hogy Doll kollégája, Teodoru Vaszilisz a meccs előtt ráérzett, hogy a válogatott játékosokkal telt hazai kispad dönti majd el a meccset – ilyen szempontból ő sem panaszkodhat, hiszen Torghelle Sándor is bevethető volt, a hajrára a pályára is vezényelte, ő pedig első fejesével egalizált. 2–2!

A második félidő méltó volt az örökrangadó névhez, az MTK tovább harcol az ezüstéremért – minden idény előtti előjellel és várakozással ellentétben.

További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Az első félidőben egyetlen pontrúgásunk sem volt a tizenhatos környékén. A szünetben nem kellett sok mindent mondnai a fiúknak, maguk is mérgesek voltak. Egy fokozattal feljebb kellett kapcsolnunk a második félidőben és nagyobb lendületet vinni a játékunkba” – mondta az M4 Sportnak Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője.

„Az első félidőben jól játszottunk, de a második félidőben két olyan cseréje volt a Ferencvárosnak, aki ellen nem volt ellenszerünk. Aztán jött Torghelle, akit nagyon vártam, már az elején úgy számoltam vele, hogy a 70. perc környékén beküldöm. Ő egy olyan karakter, aki ilyen mérkőzéseket el tud dönteni vagy döntetlenre hozni” – értékelt az M4 Sportnak Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője.

Leandro: – Emir jelezte a bemelegí­tésnél, hogy van valamilyen problémája a lábával, í­gy percekkel a találkozó kezdete előtt mondta az edző, hogy a jobb oldalt kell játszanom. Kicsit furcsa ez ilyenkor, hiszen nem sokszor futballozom ezen a poszton, de ahogy haladt a meccs, felvettem itt is a ritmust. Az első félidőben nem működött, amit elterveztünk, nem is játszottunk jól. A második játékrészben azonban a két Roli (Varga Roland és Roland Lamah) lendületet adott a csapatnak. Sikerült is fordí­tani, de a végén egy kihagyás után egyenlí­tett az MTK. Örülök a szép gólpasszomnak, de sajnos nem volt elég ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést.

A HÉT EMBERE: GERA ZOLTÁN

Az FTC válogatott középpályása a DVSC elleni kupaelődöntőben két gólt szerzett (egyet tizenegyesből), majd három nap múlva betalált az MTK elleni bajnokin is.

Miközben sokan panaszkodnak a feszí­tett menetre, a válogatott futballistának 36 évesen sem jelent gondot a szerda-szombat ritmus, ezért őt választottuk a hét emberének.

Gera az elmúlt egy hónapban a horvátok elleni válogatott meccsel együtt nyolc mérkőzésen lépett pályára (ebből öt bajnoki, kettő pedig Magyar Kupa-meccs volt), ebből hetet végig is játszott, több találkozón csapata legjobbjai közé tartozott.

Érdekesség, hogy Gerán kí­vül két harminc fölötti játékos, a 33 esztendős Torghelle Sándor (az MTK-ban éppen a Fradi ellen talált be) és a Vasas egyszer már visszavonult csatára, a 38 esztendős Ferenczi István (Vasas) is gólt szerzett múlt szombaton.

A 30. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Király (Haladás) 6 – Vaskó (Békéscsaba) 5, Lipták (Diósgyőr) 5, Vadnai (MTK) 5 – Egerszegi (Diósgyőr) 6 – Varga R. (Ferencváros) 6, Gera Z. (Ferencváros) 5, Kanta J. (MTK) 5, Elek Á. (Diósgyőr) 5, Laczkó (Békéscsaba) 5 – Torghelle (MTK) 5
A forduló játékvezetője: Erdős József (Vasas – Diósgyőr) 9 – Erős Gábor, Varga II Gábor, Karakó Ferenc, Urbán Eszter

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2016.IV.16. Ferencváros – MTK: 2-2 bejegyzéshez

  • Nekem a Fradi-MTK minden időben,korban a MÉRKŐZÉS.Ilyenkor az egyik szemem sí­r a másik nevet.Tegnap is ez volt.Valahogy kibí­rtam ! Az első félidőt elfelejtem,a második már jobb volt.Gera, Hajnal jól játszottak mindent megtettek a jó eredményért,a két gól és az előkészí­tés szép volt.A két kapott gólról nem kí­vánok véleményt í­rni.Akiről viszont igen,az a agyon ajnározott Böde ! egyáltalán a pályán van mostanában,mert mindent csinál csak nem futballozik. Ramí­rez,Lamah kezdenek jó formában lenni Nagy és Radó viszont nem. Nekem is könnyű kritizálni és leí­rni meg megmondani,hogy hogyan kellett volna játszani.Ezért,hogy formában legyek kénytelen vagyok lemenni a parkba és láb teniszezni,és akkor tettem valamit én is,hogy elmarasztaljam a fiúkat.:)

  • PERCRŐL PERCRE

    Hat év után játszottak ismét döntetlent a felek.

    ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    A második félidő méltó volt az örökrangadó névhez, az MTK tovább harcol az ezüstéremért – minden idény előtti előjellel és várakozással ellentétben.
    90`
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90`
    Ramí­rez távoli lövése éppen ilyen pontos.
    90`
    A vendég Gera elront egy 27 méteres szabadrúgást, kirúgás.

    Akitől győztes gólt vár ismét Teodoru mester.
    90`
    Kanta le, Baki Ákos váltja.
    90`
    Gera Zoltán távolija sem különb.
    88`
    Deutsch lőhet a 16-os elől, de ez csemege Dibusznak.
    88`
    Hegedüs Lajos végzi el a szabadrúgást, de olyan gyorsan, hogy kap jutalomképpen egy sárgát.
    87`
    Leandro lerántja és felrúgja Kantát egyszerre, fő a biztonság.
    86`
    Poór odalép és szereli határozottan Hajnalt a 16-oson belül, tovább.
    83`
    Hajdú le, Deutsch Bence be.

    A felek 2010 áprilisa óta nem játszottak döntetlent, ebben a szezonban a Groupama Arénában a Ferencváros nyert 2–0-ra, mí­g a Fáy utcában az MTK 1–0-ra – ez volt a Fradi első bajnoki veresége a 2015–2016-os kií­rásban, a kék-fehérek a Ferencváros 34 meccses győzelmi sorozatát zárták le.
    79`
    Hajnal jobbról, 11-ről a túlsó felsőbe lőne jobbal, Hegedüs véd azonban, szép vetődéssel.

    Torghelle 11. bajnoki gólja az idényben, a Fradi ellen 9 meccsen 4 gól és 2 assziszt a mérleg. Egyelőre.

    Tulajdonképpen a mellette felugró Thiam veszélyesebb volt Torghellére, mint a két védő.
    77`
    EGYENLŐ ISMÉT! Vadnai bal oldali, de jobblábas beadását a bal sarok elől Torghelle Sándor a rövid felsőbe fejeli, Ramí­rez és Csukics közül. 2–2!
    73`
    Nikacsot Torghelle Sándor váltja.
    73`
    Ramí­rez is lő éles szögből, mint Varga, de nagyon pontatlanul teszi ezt. Balról, ballal.
    71`
    Pintért lehozza gyorsan Doll, mielőtt pirosat nem kap. Florian Trinks váltja.

    2015. október 17. – a PAFC legyőzése – óta nem győzött idegenben az MTK, nyeretlenségi sorozata öt bajnoki meccsből áll.
    69`
    Varga keresztpasszát Böde kissé balról jobbal nem sokkal teker a bal felső mellé!
    68`
    Pintér örülhet: felrúgja Thiamot, de nincs második sárga.
    68`
    Hegedüs kiöklözi Böde elől Varga jobbos beadását.

    Torghelle melegí­t!
    66`
    Hajnal jobb oldali szabadrúgását Nalepa az ötösről nem sokkal csúsztatja fejjel a bal alsó mellé.

    „Ellenfelünk nem véletlenül nyerte meg a bajnokságot, rendkí­vül erős csapat, hazai pályán különösen. Beszédes adat, hogy még a kispadján is válogatott játékosok ülnek” – í­gy meccs előtt, az MTK vezetőedzője. Ráérzett.
    64`
    Sárga a gólszerzőnek, Varga Rolandnak mezlevételért.

    Varga Roland nem kevesebb, mint 10 bajnoki után lőtt újra gólt. Gólpassza sem volt azóta.
    63`
    VEZET A FRADI! Varga Roland passzát Leandro a 16-osról sarokkal teszi vissza a feladó elé, aki vezeti a labdát Poór mellett, majd jobbal a jobb sarok elől, három méterről, éles szögből Hegedüs fölött a túlsó felsőbe lő. 2–1!
    62`
    Gera Dániel lövése már jóval veszélytelenebb.

    Amerikai források szerint a Chicago Fire szemet vetett Khaly Iyane Thiamra (22), az MTK szenegáli légiósára. A középpályás 2012-ben érkezett Magyarországra, és az élvonaltól búcsúzó Kaposvári Rákóczitól igazolt az MTK-hoz.
    61`
    HOPP! Dibusz kipiszkálja a bal alsó elől Thiam 23 méteres, jobblábas lövését.
    59`
    EGYENLŐ! Varga elviharzik a jobbon Poór mellett, középre adását a Grgicet megelőző Gera Zoltán ballal két lépésről a jobb sarokba teszi. Középről: 1–1!
    57`
    Hajnal szögletét 10-ről Gera a bal alsó felé fejeli meg, de ez csemege Hegedüsnek.
    56`
    Hajnal 17 méteres lövését blokkolja Thiam, majd Ramí­rez beadását kifejeli Lamah elől Grgic.
    53`
    Vadnai szereli Hajnalt a jobbon, kirúgás, hiába reklamál Hajnal.
    50`
    Varga jobbos beadása után Poór ment Hajnal elől az ötösön, a másik szélről Lamah ad be balról, de éppen csak hosszan Bödének.
    48`
    Gera Zoltán lapos passzával Böde forgolódik a jobbon, de csak addig, amí­g Bese nem szereli. Ezt a labdát Bese miatt be se vitte a 16-osig Böde.
    47`
    Bese távoli lövése távolról sem jó.
    46`
    FOLYTATJUK!

    Doll beküldte összes Rolandját.
    45`
    Radó és Nagy le, Varga Roland és Roland Lamah be.

    És a kispadon a titkos fegyver. Torghelle kényszerű távolléte alatt csapata legyőzte a Haladást (3–1), a Debrecent (1–0) és a Paksot, gól nélküli döntetlenre végzett a Diósgyőrrel, és 4–1-re kikapott Pakson. Érdemes megjegyezni: Teodoru Vaszilisszel a kispadon az MTK 2016-ban bajnoki mérkőzéseken egyetlen ponttal szerzett kevesebbet (huszonegyet), mint a Ferencváros. Az MTK csak az emlí­tett paksi találkozót veszí­tette el, és ebben a naptári évben (érdemes í­gy fogalmazni, mert a tavaszi szezon ugye már 2015 végén elkezdődött) mindössze hét gólt kapott – ebből négyet egy meccsen, Pakson – e tekintetben az NB I legjobb csapata.

    Ellenben három MTK-labdarúgó is áprilisban szerezte első gólját a magyar élvonalban. Gera Dániel és Hajdú Ádám a Békéscsaba 3–0-s legyőzésekor talált a hálóba, mí­g Baki Ákos ugyebár legutóbbi, Paks elleni meccsen szerzett győztes gólt a hosszabbí­tásban.

    Egyébként a korábbi 9 bajnokin egyetlen kanadai pontot sem jegyzett Kanta!

    Kanta felavatta MTK-s részről a Groupama Arénát, idénybeli nyolcadik gólja volt. A Fradi ellen 15 meccsen 3 gól és 6 assziszt a mérlege.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Legutóbbi három bajnokiján nem kapott gólt az MTK, 330 perce érintetlen a kék-fehérek kapuja. A paksi 4–1-es vereség óta tehát jól zár a csapat védelme.

    Otthon csak az Újpesttől kapott ki a Fradi (0–1), és a DVTK ellen vesztett két pontot (2–2), 13 hazai bajnokiját megnyerte. Pályaválasztóként egyedül az Újpest elleni meccsen nem szerzett gólt, mí­g két találkozón csak egyszer talált be az ellenfél kapujába (Békéscsaba, Videoton), 12 hazai mérkőzésen azonban legalább két gólt szerzett.
    45`
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS ELSŐ FÉLIDEJE!
    44`
    Poórt kicselezve Ramí­rez lő kapura jobbal 17-ről. Ez gyengébbik lába, nyilvánvaló. Kirúgás.
    43`
    Leandro beadását a jobb sarok mellé fejeli 10-ről Böde, Grgicet könnyedén leharcolva.
    42`
    Nagy beadása elmegy Bödéék mögött, Vadnai kontrázhat, de elrontja.
    38`
    Thiam 17-ről ballal jócskán elvéti a jobb sarkot, méterekkel.
    36`
    Hajnal bal oldali beadására szépen lép ki az ötös elé Hegedüs.
    35`
    A középre lopakodó Vadnai 25 méteres lövése csemege Dibusznak.

    A Ferencváros ebben az idényben 15 találkozót ví­vott eddig a Groupama Arénában, a mérlege 13–1–1. Az MTK vendégként 14 meccsen van túl, a mérlege 2–6–6. A kék-fehérek 2002. szeptember elseje óta nem nyertek bajnoki mérkőzést a Ferencváros pályaválasztása esetén (mlsz.hu).

    Az örökrangadón az első és a második helyezett találkozik a Groupama Arénában. A bajnoki cí­m sorsa már eldőlt, í­gy csak az a kérdés a Fradi szempontjából, hogy mekkora előnnyel végez az élen. A kék-fehérek ellenben szeretnék megtartani a második helyüket, noha nemzetközi kupaindulásuk nagy valószí­nűséggel nem forog veszélyben még egy esetleges vereséggel sem. A két csapat egymás elleni párharcain az utóbbi időben mindig a pályaválasztó dominált, a legutóbbi kilenc hivatalos meccsen hazai győzelem született. Több mint hat éve, 2010. április 10. óta nem végeztek döntetlenre egymással.
    32`
    Poór ment Böde elől a kapu torkában Gera indí­tása és Hajnal bal oldali beadása után.
    30`
    Gera Dániel kap sárgát Nagy akasztásáért.
    29`
    Nalepa passzát Pintér a 16-os elől nem sokkal küldi a bal alsó mellé, Hegedüs biztosí­tott.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Kanta első idei gólja, több mint 500 perc után szerez gólt a Fradi aktuális otthonában az MTK.
    25`
    GÓL, VEZET AZ MTK! Kanta József jobbal a jobb alsóba teker, a sorfal jobbján lehajoló Bese háta fölött. Dibusz nem erre számí­tott, nem mozdult: 0–1!
    25`
    Vladan Csukics löki a 16-os előtt Gera Dánielt, sárga, és szabadrúgás 21-ről.
    23`
    Vadnai-szóló után rossz Hajdú-lövés 25-ről.
    22`
    Böde passzát menti Poór a 16-oson Radó elől.
    21`
    Nagy bal oldali beadását menti Bese, a szöglet után Nalepa elől kifejeli a labdát Vass, Csukics beadása meg Hegedüsé.
    17`
    Hegedüs elkapja Ramí­rez bal oldali beadását.
    13`
    Pintér 30 méteres, jobbos lövését kipiszkálja a jobb sarok elől Hegedüs, vetődve.
    11`
    A szöglet után Hajnal ment önfeláldozó módon a 16-oson a lőni akaró Gera Dániel elől.

    A Fradi 21 ponttal gyűjtött többet az MTK-nál, a jelentős különbség többek között abból adódik, hogy idegenben sokkal eredményesebb az FTC, mint riválisa(i). Pályaválasztóként a Ferencváros 40, az MTK 38 pontot szerzett, ebben tehát nincs nagy eltérés, vendégként viszont kinyí­lt az olló, a zöld-fehérek 31 pontot gyűjtöttek, a kék-fehérek csupán 12-t.
    10`
    MTK-helyzet! Vadnai bal oldali beadását Csukics menti Nikacs elől az ötösön, nem sokkal a bal felső mellé.
    10`
    Pintér Ádám kap sárgát, odarúgott a felezőnél Thiamnak.

    Egymás elleni mérkőzések a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!
    9`
    Varga elmenne a balon, Bese fellöki.

    Erre beindul az MTK-tábor, ez meg a hazai fanoknak nem tetszik.
    8`
    Vadnai megindul a balon, öles léptekkel, Pintér feldönti.

    Dilaver lesérült a bemelegí­tés közben, Csukics ugrott be helyére, de a légiós középső védő lesz, Leandro húzódott ki jobbra.
    5`
    Helyzet: Gera Zoltán jobb oldali beadásának lyukat rúg Nagy az ötösön.
    1`
    Vadnai í­velését borzalmasan találja el a 16-oson belül Nikacs.
    1`
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak fehérben, a vendégek kék mezben és fekete nadrágban.

    NB I, 30. forduló, április 16., 20.30. Groupama Aréna. Játékvezető: Iványi Zoltán.

    A hazai kispadon: Jova (k.), Csukics, Varga R., Busai, Lamah, Trinks és Gyömbér.

    A vendégekén: Groppioni (k.), Baki, Vukmir, Deutsch, Vogyicska, Torghelle és Varga Sz.

    Egy kis örökmérleg: 208 meccs az élvonalban, 84 FTC- és 77 MTK-góllal, 332, ill. 324 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az MTK-hoz:
    2014, Hidvégi Sándor, kölcsönbe
    2013, Batik Bence, k., i.
    2000, Dr. Füzi Ákos, ik.
    1995, Szekeres Tamás
    1991, Keresztúri András
    1989, Zsiborás Gábor
    1987: Pölöskei Gábor
    1933, Turay József
    1916: Schlosser Imre
    Az MTK-tól a Ferencvároshoz:
    2013, Hidvégi Sándor, i.
    2010, Rodenbücher István, i.
    2004, Zavadszky Gábor
    1989, Szeibert György

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Dilaver (húzódás), Batik (részleges térdszalagszakadás) és Nagy Á. (térdszalaghúzódás) sérült, a vendégektől Hrepka (térdszalaghúzódás), Ramos (combizomszakadás) és Strestí­k (vádliszakadás) maródi.

    „így is öt pont az előnyük a harmadik helyen álló Debrecennel szemben. Ezért is mondom, hogy hihetetlen a csapat szereplése. Ugyanakkor borzasztóan nehéz hajrá előtt állunk, a bajnok Ferencváros mellett a hozzánk hasonlóan dobogóra hajtó Videotonnal, valamint a kiesés elől menekülőPuskás Akadémiával és Vasassaltalálkozunk. Érzésem szerint az utolsó fordulóban, az angyalföldiek ellen dől majd el, hogy érmes helyen végzünk-e.”

    „A jelenlegi helyzetünkben még az is megeshet – válaszolta Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője. – A viccet félretéve, ott tartunk, hogy a hátralévő négy meccsen tizenkét-tizenhárom játékosra számí­thatunk. A vezetők által összeállí­tott keret magyar szinten erősnek mondható, csakhogy jelenleg nem beszélhetünk keretről, mindössze kezdőcsapatról és két-három cseréről. Az első háromban végezni a csoda kategóriába tartozna. Két szezon óta hontalanok vagyunk, tavasszal pedig elképesztő sérüléshullám söpör végig az alacsony átlagéletkorú csapaton. Játékosként megtanultam, hogy a csatár „fogyóeszköz”, ez a tétel az utóbbi hónapokban edzőként is igazolódott.”

    Ön is pályára lép szombaton?

    „Örömmel megtenném, csakhogy… Valószí­nűleg nem teszem meg, mert már nincs nagyon kit bedobni a mély ví­zbe. Akadnak tehetséges fiatalok a Fradiban, de csak azért, hogy az újságok megí­rják rólam, lám, Thomas Doll még több fiatalnak ad lehetőséget, nem teszek be egy-két ifjút a kezdőbe. Senkinek sem adom ajándékba a pályára lépést. Én annak idején tizenhét évesen kerültem fel a felnőttek közé, kérdem én, itt hol vannak a tizenhét-tizennyolc esztendős feltörekvő fiatalok? De látni kell, senki sem akarja letépni Gera Zoltánékról a mezt.”

    Thomas Doll sokat panaszkodik, mondván, sok a sérült, jó lenne néhány futballistát pihentetni – ennek tükrében elképzelhető, hogy a hátralévő fordulókban bedob a mély ví­zbe egy-két fiatalt is?

    „A kiállí­tás és a vezetés megszerzése után egyértelműen mi uraltuk a játékot, a szünet után csak rövid ideig kerekedett fölénk a Debrecen. Abban a periódusban kis hí­ján elaltattuk magunkat. Vezettünk, úgy voltunk vele, többen is vagyunk a pályán, mintha kicsit hátradőltünk volna, ne szépí­tsük, passzí­vak voltunk.”

    Az ötvenéves vezetőedző a Loki ellen nem csupán az eredménnyel (3–0), hanem a játékkal is elégedett volt.

    „Furcsálltam, hogy a mi bajnoki találkozónkat a szövetség áttette vasárnap estére, mí­g a Debrecen szombaton letudta a saját meccsét – í­gy a német tréner. – Emiatt bosszús voltam, egyszerűen nem értettem, hogyan lehetett í­gy meghatározni a játéknapokat. Kérdem én, hol voltak itt az egyenlő feltételek? Még szerencse, hogy í­gy is döntőbe jutottunk.”

    Thomas Doll szerint Németországban nem fordulhatott volna elő, hogy a kupaelődöntős csapatok közül az egyiknek egy nappal több ideje legyen a regenerálódásra.

    „A rengeteg üzenet között volt egy Batik Bence barátomtól is, akivel nagyon jóban vagyunk. Jó egy éve lehetett, amikor azt í­gértem a csapattársaimnak, ha gólt lövök, levágom a szakállamat, de ha ezt mostanáig nem tettem volna meg, már a térdemig érne, úgyhogy ezúttal ennek nem volt aktualitása.”

    Mire Baki beért az öltözőbe, üzenetek sorakoztak a telefonján, még vetélytárs csapat játékosa is gratulált neki.

    A dunaújvárosi albérletben a meccsre kí­váncsi háromszáznyolcvan néző nem keltett túl nagy hangzavart, s a játéktéren sem dúlt öldöklő küzdelem. Amikor már majd’ mindenki elkönyvelte a gól nélküli döntetlent, a 93. percben jött Vass Ádám szabadrúgása és Baki Ákos parádés fejese, amely az MTK 1–0-s győzelmét eredményezte.

    Csendesen zajlott a huszadik fordulóból elhalasztott, kedden lejátszott MTK–Paks bajnoki – szó szerint.

    A legutóbbi tizenkét Ferencváros–MTK végeredménye:
    2015–2016: 2–0, 2014–2015: 2–0, 2013–2014: 2–0, 2012–2013: 2–0, 2010–2011: 3–0, 2009–2010: 2–1, 2005–2006: 1–0, 2004–2005: 2–1, 2003–2004: 2–0, 2003–2004: 2–1, 2002–2003: 2–1, 2002–2003: 0–1.

    Sok sikerben nem volt része az MTK-nak az elmúlt tizenkét évben, amikor a Ferencváros volt a pályaválasztó az örökrangadón. A kék-fehérek legutóbb 2002. szeptember 1-jén Zavadszky Gábor góljával (1–0) nyertek idegenben bajnokit, még a régi Üllői úti stadionban. Az azóta lejátszott tizenegy Ferencváros–MTK bajnokin kizárólag a zöld-fehérek győztek, legutóbbi öt összecsapásukon gólt is csak ők szereztek. Szombaton a 209. örökrangadó következik, s a vendégek a rossz sorozat megszakadásában bí­znak.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–MTK LABDARÚGÓ NB I-ES MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK