2018.X.27. DVTK – Ferencváros: 1-4

Böde mesterhármast szerzett, nagy bajban a DVTK

Négy egyre nyert idegenben az FTC. Vajon meddig tart a türelem Fernandóval és a játékosokkal szemben?
A Ferencváros a mesterhármasig jutó Böde Dániel vezérletével – közel nyolcezer néző előtt – 4–1-re nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó NB I 12. fordulójában.

Nyilatkozatok:

Fernando Fernández: — Mindenki tudja, hogy milyen fontos ez a meccs. Nehéz mérkőzésre számí­tok, mert a listavezető látogat hozzánk. Az sem könnyí­ti meg a dolgunkat, hogy legutóbb vereséget szenvedtek a PAFC ellen, sőt a legutóbbi két mérkőzésen a megszerezhető hat pontból csak egyet húztak be. Biztosan nagy győzni akarással érkeztek, de ez nem lehet nagyobb a mi sikeréhségünknél. Múlt héten egészen jól kezdtünk, megszereztük a vezetést, azonban mégsem sikerült gyarapí­tani a pontjaink számát. Most arra kell figyelnünk, hogy ne legyenek hullámvölgyek a játékunkban; az egész találkozón kiegyensúlyozott, jó teljesí­tményt kell nyújtani.

Szerhij Rebrov: — A Puskás Akadémia elleni vereség alkalmával mindenki hibázott, nem lehet senkit sem kiemelni, jobban fel kell készülnünk a jövőben. A DVTK ellen itt a lehetőségünk a javí­tásra, minden erőnkkel azon leszünk, hogy visszatérjünk a győztes útra. Ez biztos nem lesz egyszerű, hiszen ellenfelünknek is nagyon fontosak a pontok, és azon lesznek, hogy ne győztesen hagyjuk el a pályát.

A mérkőzés:

DVTK — Ferencváros: 1-4 (0-3)
Diósgyőr, 17:00. 7.768 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Georgiou, Horváth R.; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Bogár; tartalékjv.: Lémon)

DVTK: Antal — Sestakov, Brkovic, Karan, Tamás M. — Tóth B. (Bacsa, 46.), Márkvárt (Mazalovic, 79.) — Vernes (Hasani, 55.), Tajti, Juhar — Mihajlovic
kispad: Rados, Nagy T., Szabó B., Polgár K.
vezetőedző: Fernando Fernández

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Heister — Bőle (Csernik, 81.), Sigér, Spirovski, Petrjak (Varga R., 52.) — Lanzafame, Böde (Gorriarán, 66.)
kispad: Holczer, Takács Zs., Finnbogason, Rodriguez
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Mihajlovic (71. – 11-esből) illetve Böde (26., 37., 47.), Spirovski (39.)
Sárga lap: Márkvárt (14.), Vernes (46.) illetve Petrjak (19.), Heister (66.), Leandro (71.)

Böde Dániel két kezét a magasba emelve, nagyot fújtatva sétált vissza a kezdőkörbe második gólja után.

A Fradi erőcsatára eddig nem számí­tott alapembernek az augusztusban kinevezett Szerhij Rebrovnál, az ukrán szakvezető olyan játékrendszerre szavazott, amelyben csak egyetlen előretolt csatárnak jutott hely, a bizalmat pedig Davide Lanzafame élvezte. Beszédes adat, hogy a Diósgyőr elleni bajnokin fordult elő először az új szakmai érában, hogy az olasz támadó és a 24-szeres válogatott csatár egyaránt a kezdőben kapott helyet – a csapat pedig már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. Jelentős részben Böde Dánielnek köszönhetően.

Pedig a kiesés elől menekülő hazaiak mindent megtettek, hogy megnehezí­tsék a bajnoki cí­mre törő listavezető játékosainak életét, és az első húsz perc alapján semmi sem utalt a nagy különbségű vendéggyőzelemre. A piros-fehér hátvédek és a besegí­tő védekező középpályások sokszor jól zárták le a területet és a passzsávokat a két Fradi-csatár elől, a gondok akkor kezdődtek, ha Davide Lanzafame visszalépett a labdáért. Az olasz szabad szerepkörben futballozhatott, sokszor a szélekre is kihúzódott, mí­g az erőteljes fradista feladata elsősorban a felí­velt vagy felpasszolt labdák megtartása, illetve lekészí­tése volt.

Bár a labdát a zöld-fehérek birtokolták többet, a miskolciak nem mondtak le a kontratámadásokról, és ki tudja, hogyan alakul a mérkőzés, ha néhány másodpercen belül nem ment kétszer is nagyot a vendégek védelme. Előbb Miha Blazic pöckölte el a labdát a kapu torkában érkező Márkvárt Dávid elől, majd Vernes Richárd közeli fejesét blokkolta a gólvonal előtt Sigér Dávid. A másik oldalon viszont az FTC csapatkapitánya nem hibázta el a ziccert, Antal Botond rossz helyre kiütött labdáját könnyedén fejelte a kapuba. Erre még válaszolhatott volna Fernando Fernández együttese, Szerhij Sesztakov jobb oldali beadása tökéletes í­vben szállt a kapu előtt teljesen üresen hagyott Vernes Richárd fejére, ám a támadó hatalmas ziccerben a bal kapufa mellé bólintott. Mint utóbb kiderült, ez volt az utolsó szalmaszál…

Az első félidő utolsó negyedórájában előbb az addig többször bizonytalankodó Lovrencsics Gergő passzolt, s Böde Dániel szép lövéssel megduplázta az előnyt, majd Bőle Lukács szöglete után Sztefan Szpirovszki volt jókor jó helyen, í­gy a félidőben már három góllal vezetett a Ferencváros – és ha néhány perccel korábban a DVTK kapusa nem véd nagyot a felesleges sárgát begyűjtő Ivan Petrjak csavarásánál…

A szünetre a Fradi elvarrta a szálakat.

Néhány perccel a fordulás után aztán Lanzafame elsőrangú kiszolgálása után jött a harmadik Böde-gól; a magyar támadó legutóbb márciusban, a Balmazújváros elleni 5–0-s győzelem alkalmával talált háromszor a hálóba, összességében pedig már a 4. mesterhármasát jegyezte az FTC szí­neiben bajnoki mérkőzésen. A padlóra küldött hazaiak nem tehettek mást, a hátralévő időben igyekeztek menteni a becsületüket, a szépí­tő találat Branko Mihajlovics büntetőből szerzett gólja után meg is született (1–4). Más öröme ugyanakkor nem lehetett a hazaiaknak, akik továbbra sem találják a gödörből kivezető utat. A játékoskeretben nem látni azt a futballistát, aki képes lenne lökést adni az együttesnek, pedig az egyre kilátástalanabb helyzetben nem egy, hanem legalább négy-öt ilyen labdarúgóra lenne szükség.

A DVTK tulajdonosa, Leisztinger Tamás egy hónapja úgy fogalmazott, a spanyol vezetőedző helye biztos a kispadon, a mostani idényben nem tervez edzőváltást. Nem tudni, hogy szombat este változott-e a véleménye, ám a szakvezető áprilisi kinevezése óta a csapat 18 bajnokiból mindössze hármat nyert meg. Ilyen mutatóval aligha lehet bent maradni az NB I-ben, kérdés, meddig tart a türelem – magyar vezetőedző esetében ilyen eredménysor után már biztosan elfogyott volna.

További képek: fradi.hunso.hu

Nyilatkozatok:

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov azzal kezdte: nagyon fontos volt a három pont megszerzése az után, hogy az előző fordulóban elszenvedték első vereségüket.

Hosszú utat kell még bejárnunk, de már látszik a fény az alagút végén. Abszolút nem számí­tottam könnyű meccsre, de ilyen különbséggel is megérdemelt a sikerünk, mert a fiúk úgy küzdöttek, ahogy azt elvártam tőlük.”

A Nemzeti Sport ezután arról kérdezte: számí­thatunk-e arra, hogy Böde Dániel és Davide Lanzafame a jövőben is együtt szerepel a pályán?

„A kezdőcsapatba mindig azok kerülnek be, akik megérdemlik. Dani keményen dolgozott az edzéseken, úgyhogy megérdemelte. Emellett az ellenfélhez képest is állí­tom össze a kezdőt, úgyhogy most abszolút kettejük együtt szerepeltetése volt a siker kulcsa.”

A Diósgyőr trénere, Fernando Fernández az első félidőt látva nehezen hitte el, hogy háromgólos hátrányban mentek a pihenőre.

„Volt hat helyzetünk a térség legjobb csapata ellen, de ezeket nem sikerült kihasználnunk. Természetesen látom a kiutat, a játékosok ma is megmutatták a személyiségüket, hogy tudnak harcolni, és biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban is az NB I-ben fogunk játszani.”

Kollégánk ezután megkérdezte: mivel 12 meccs alatt csupán egyetlen győzelmet szerzett csapatával a bajnokságban, nem gondol-e a lemondásra?

„Sohasem gondolok a lemondásra, biztos vagyok benne, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy megőrizzük az élvonalbeli tagságunkat.”

Kollégánk nem hagyta annyiban: „Saját magát akkor képesnek tartja arra, hogy kiví­vja a bennmaradást?”

„Természetesen. A csapat életben van, kettő pontra vagyunk attól, hogy ne legyünk kiesők. Háromkörös a bajnokság, még csak a másodikat kezdtük el, és a csapat sokkal erősebb most, mint amikor elkezdtük a bajnokságot.”

Stefan Spirovski: — Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, három gyors találatot szereztünk. Így könnyebb volt játszanunk, de oda kellett figyelnünk, mert nekik is voltak nagy helyzeteik 0-0-nál. Ebben a bajnokságban minden meccs nehéz, ez is az volt, de jól játszottunk, és bezsebeltük a három pontot, mert mi vagyunk a Fradi, a legjobbak. Szerencsés volt a gólom, mert pont elém jött a labda. Nem volt nehéz dolgom, de nagyon örülök neki, hogy sikerült belőnöm. Remélem, megmarad a lendület, most elkezdjük a felkészülést a Sárvár elleni kupameccsre.

Böde Dániel:

Nagyon hiányzott a lelkének a mesterhármas?

A győzelem volt, ami igazán kellett, és nemcsak nekem, hanem az egész csapatnak – felelte lapunknak Böde Dániel, a Ferencváros 32 esztendős támadója, aki mesterhármast szerzett a DVTK ellen 4-1-re megnyert bajnokin. – Az más kérdés, hogy az én lelkemnek mire van szüksége. Bí­zom benne, hogy a jövőben is lehetőséget kapok, és bizonyí­tani tudom, hogy lehet rám számí­tani.

A DVTK ellen bizonyí­totta.

Szombaton kijött a lépés, de egy fordulóval korábban, a Puskás Akadémia elleni egy nullás vereségnél semmi sem sikerült. A csapat is gyengén futballozott, én sem tudtam gólt szerezni, kétszer is a lécre fejeltem a labdát. Nagyon bosszantó volt, de ilyen a futball: egy hete eltemettek, most pedig felemelnek. Csak annyit tehetek, hogy minden héten igyekszem a legtöbbet kihozni magamból, akár öt, akár kilencven perc jut nekem az adott meccsen.

Gondolta volna, hogy ennyire sima győzelmet aratnak Miskolcon?

Az elején nem érződött, hogy negyvenöt perc alatt eldönthetjük a találkozót. A harmadik és a negyedik gólunk után már nem forgott veszélyben a győzelmünk, de ne felejtsük el, hogy a Diósgyőrnek döntetlennél és egygólos hátrányban is voltak helyzetei. Ha az ellenfél szerzi az első gólt, nehéz helyzetbe kerülhettünk volna, szerencsére nem í­gy történt.

A Debrecen elleni kettő kettes döntetlen, majd a Puskás Akadémia elleni egy nullás vereség után feszültebbé váltak?

A Debrecen ellen egy buta kiállí­tás miatt kerültünk nehéz helyzetbe, és bár tí­z játékossal is jobban futballoztunk, mint a vendégek, sajnos nem sikerült nyernünk. Ezzel szemben Felcsúton az egész csapat rossz napot fogott ki, ha hajnalig játszunk, akkor sem találtunk volna a hálóba. A két meccset nem lehet összehasonlí­tani, az elveszí­tett öt pont viszont mindenkit bántott. A szombati győzelem után viszont úgy tűnik, hogy visszataláltunk a helyes útra.

A mesterhármassal bejátszotta magát a kezdőbe?

Szerhij Rebrovnál senki sem veheti biztosra, hogy automatikusan kezdő lesz.

Az ukrán szakvezető irányí­tása alatt a Diósgyőr ellen először fordult elő, hogy Davide Lanzafaméval együtt mindketten a kezdőben kaptak helyet. Mennyire érzik egymást a pályán?

A mostani bajnokságban eddig háromszor kezdtünk egyszerre, és mindhárom bajnokit négy egyre nyertük meg. Nem mondom, hogy mindig mi szerezzük a gólokat, de ha Dávidét vagy engem üresen hagynak a kapu előtt, gyorsan helyzetbe kerülhetünk, s ha szorosan őriznek minket, akkor a többiek előtt nyí­lhatnak területek. Szerintem eredményesen futballozunk együtt, de nem az én feladatom, hogy összeállí­tsam a kezdőt.

Az ukrán vezetőedző első meccsén csereként beállva szerzett győztes gólt a Mezőkövesd ellen. Meglepte, hogy ennek ellenére sem került be a kezdőbe?

Minden játékosnak el kell fogadnia, ha csereként számolnak vele.

Úgy tűnik, folyamatosan kell harcolnia a helyéért. A korábbi vezetőedzőnél, Thomas Dollnál is félévente érkezett új támadó a klubhoz, akivel versengenie kellett a kezdőbe kerülésért, és az augusztusi edzőváltás után is ebben a helyzetben találta magát.

Mondhatom, hogy eddig mindig kiálltam a próbát, csakhogy előbb-utóbb a játékos elfogy. Teljesen más huszonhét-huszonnyolc évesen versengeni, mint harminckét esztendősen. Idővel ez a harc egyre nehezebbé válik, de bí­zom benne, hogy sikerül ezúttal is bizonyí­tanom: a kezdőben van a helyem!

Két éve, a harmincadik születésnapján úgy fogalmazott, továbbra is kirobbanó erőben érzi magát. Szerdán ünnepelte a harminckettediket – mi a helyzet most?

Arra céloztam, hogy mentálisan nehéz évről évre felvenni a harcot, az erőnlétemmel továbbra sincs semmi baj. Csak a sok kritikus hangoztatja, hogy kövér vagyok, megöregedtem és lelassultam. Semmivel sem vagyok gyorsabb vagy lassúbb, mint öt évvel ezelőtt, és ahogy tí­z éve sem voltam kövér, most sem vagyok. Csak sajnos a károgás gyorsan terjed, ha valaki elkezdi ezeket szajkózni, sokan gondolkodás nélkül elhiszik.

Születésnapi ajándéknak azért beillett a mesterhármas…

Fogalmazhatunk í­gy is. A múlt szerdán, amikor betöltöttem a harminckettediket, a négy fal között ünnepeltem, úgyhogy a barátokkal és a családdal csak vasárnap találkoztam, a délelőtti edzés után ugrottam haza. Nagyobb ünneplésről viszont szó sem lehetett, hétfőn indultam vissza a Népligetbe, elvégre szerdán már a Magyar Kupában kell továbbjutnunk a Sárvár ellen. Ráadásul a vasárnap délután sem kizárólag az ünneplésé, a Madocsa meccsét nem akartam kihagyni.

Továbbra is élvezi az edzősködést a Tolna megyei másodosztály negyedik helyén álló csapatánál?

Természetesen.

A 12. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Gróf (Bp. Honvéd) 7 — Kusnyir (DVSC) 6, Gévay (Paks) 6, Kamber (Bp. Honvéd) 6, Baráth (Bp. Honvéd) 7 — Kiss T. (Puskás Akadémia) 6, Tőzsér (DVSC) 7, Protic (Kisvárda) 7, Pátkai (MOL Vidi FC) 7 — Böde (Ferencváros) 8, Torghelle (MTK) 7
A forduló játékvezetője: Berke Balázs (DVTK — Ferencváros) 8 — Georgiou Theorodos, Horváth Róbert, Andó-Szabó Sándor, Bogár Gergő

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2018.X.27. DVTK – Ferencváros: 1-4 bejegyzéshez

  • a tegnapi mérkőzésen a 4 gól feledtette a hibákat.A mester minden intézkedésével és elképzelésével csak egyet érteni lehet.A Diósgyőr kihagyott helyzetei és a védelmi hibák,ha nem történnek meg nem tudom,hogy milyen eredménnyel lett volna vége a mérkőzésnek.ami viszont most nem számí­t,mert nyert a csapat.Arra kell készülniük,hogy egy kimondottan jó egységes harcos MTK lesz a következő ellenfél, abban is reménykedem,hogy jó meccset fogok látni.A szerdai mérkőzés meg jól jön egy kis edzőmérkőzésre,de ezt is komolyan kell venni.Ami viszont bosszant,hogy sok sárga lapot kaptak,főleg, megint azok akikre nagy szükség van minden meccsen.

  • PERCRŐL PERCRE

    90+3.

    PERC
    Osztálykülönbség?

    90+3.

    PERC
    A bajnokság első körében is négy egyre nyert a Fradi a DVTK ellen.

    90+3.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Heister balról éles szögből középre ad, Antal lábbal véd!

    90+2.

    PERC
    Bacsa még harcol, szereli Lovrencsicset, de nincs társ. Most igen, de Tamás beadása csapnivaló.

    90+2.

    PERC
    Varga passza után Gorriarán emel elegáns gólt, de les.

    90+1.

    PERC
    Lanzafame az ötös jobb sarkán tűnik most fel, Brkovics szereli azonban.

    89.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    89.

    PERC
    Lanzafame Varga passzával elcselezi magát az ötös bal sarkán, Antal a nevető harmadik.

    88.

    PERC
    Varga 34-ről jobbal a bal alsó mellé lő, Antal kocogás közben biztosí­tott.

    88.

    PERC
    Varga jobbal a sorfalba lő, pontosabban Mihajlovics blokkolt fejjel, bátran.

    87.

    PERC
    Lovrencsics harcosan labdát szerez, Gorriarán cselez, gyorsan ellöki őt Mazalovics. Szabadrúgás 25-ről.

    86.

    PERC
    Hazaindul jó néhány diósgyőri szurkoló. Jelzésérték.

    85.

    PERC
    Lovrencsics í­velése nem az igazi, Tamásét meg fejjel hazaadja Heister.

    80.

    PERC
    Márkvárt le, Tomiszlav Mazalovics be. Karmestercsere.

    80.

    PERC
    Bőle helyett Csernik Kornél a pályán. A szélsőnek az előbb keményen odalépett lövése közben egy védő.

    79.

    PERC
    Heister beadása után Bőle szereli a tétova Karant, de ballal két méterről Antal jobb lábát találja el! ZICCER!

    77.

    PERC
    DE! A 2018-as naptári évben a Fradi ellen csak két vendéglátója szerzett egynél több gólt: a DVTK (2–1-es miskolci siker márciusban) és a Balmazújváros (3–3). REMÉNY.

    76.

    PERC
    Romlik a mérleg: a DVTK legutóbbi 8 hazai bajnoki vereségének mindegyike egygólos volt!

    76.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    74.

    PERC
    Brkovics labdát szerez, amelyet Hasani ballal 27-ről a nézők közé lő.

    74.

    PERC
    Ez Gorriarán idénybeli 7. bajnokija, összesen csak 379 percet játszott eddig, Matí­as Rodrí­guez 3 meccsen 40 percet kapott összesen.

    73.

    PERC
    Bőle passzát Lanzafame ballal 10-ről a léc fölé vágja. Gólzápor lehetett volna a végére.

    72.

    PERC
    A szöglet után Brkovics 17-ről az égbe lő, jobbal.

    72.

    PERC
    Bacsa két csel után az ötös jobb sarka elől kapura lő, Heister blokkol. De nagy mentés!

    71.

    PERC
    BRANKO MIHAJLOVICS jobbal a jobb felső sarokba bombázza a labdát. Nagyon mérges lehetett: 1–4!

    70.

    PERC
    Sárga lap is.

    70.

    PERC
    BÜNTETŐ! Jobb oldali Hasani-szöglet és egy Karan-csúsztatás után a kapu torkában Mihajlovics feje elől kézzel ment Leandro!

    67.

    PERC
    Juhar bal oldalról, ballal, 21-ről kapura lő, de Dibusz ölét találja el.

    66.

    PERC
    Marcel Heister kap sárgát, belerúgott hátulról Sesztakovba.

    65.

    PERC
    Ék helyett szűrő, Lanzafame megy egy sorral előrébb.

    65.

    PERC
    A Diósgyőr a legutóbbi három hazai mérkőzésén csak egy gólt és egy pontot szerzett.

    64.

    PERC
    Böde mehet pihenni, Fernando Gorriarán be. Leandro az új csk.

    64.

    PERC
    Sesztakov beadása Blazic fejét találja meg Bacsáé helyett.

    61.

    PERC
    A vendégek otrombaságokkal válaszolnak. Szájkarate.

    61.

    PERC
    Felharsan a kórus a lelátóról, a hazai oldalról: Hűha, gyenge!

    60.

    PERC
    Lanzfame bal oldali beadása az oldalhálóban landol.

    60.

    PERC
    Egyre jobban nyom a Diósgyőr, de nagyon meddő ez a fölény.

    58.

    PERC
    Márkvárt középtávoli, jobblábas lövése méterekkel célt téveszt.

    55.

    PERC
    A Diósgyőr egészen pocsék formában van: legutóbbi hat bajnokiján nyeretlen, az előző négyet elveszí­tette. Legutóbb április-májusban volt a DVTK-nak négyesnél hosszabb vereségsorozata, akkor hatnál állt meg a mutató. A diósgyőriek egyébként huszonöt 2018-as bajnokijukból tizenhatot elveszí­tettek, és kezd a szemlélőnek „addig jár a korsó a kútra…” érzése lenni. Ilyen rossz mérleget nem lehet minden idényben megúszni.

    54.

    PERC
    Florent Hasani váltja, csatár helyett szélső.

    54.

    PERC
    Vernest mindjárt lecserérik, de bead előtte jobbról egy szögletet… ment Böde.

    53.

    PERC
    Luxuscsere, de hát a Fradinál Otigba, Georgijevics, Rui Pedro, Frimpong, Lovrencsics Balázs a keretbe sem fér be…

    52.

    PERC
    Petrjak le, Varga Roland be a vendégeknél.

    51.

    PERC
    Lanzafame beadása Antalé.

    51.

    PERC
    Petrjak bal oldali beadását nem éri el Antal, Tamás ellenben ment jobbal a gólvonal és a mögötte érkező Bőle elől. A kapu fölé, bravúrral.

    49.

    PERC
    Lanzafame bal oldal beadása éppen csak magas Bödének, Petrjak megy a labdáért, Antal eléri, a szélső meg bedob egy műesést. Tovább.

    47.

    PERC
    SAKK ÉS MATT! A Bőle remek passzával ellépő Lanzafame bal oldali beadásából BÖDE DÁNIEL jobbal, három méterről a bal alsóba lő. Tamás nagyon lemaradt róla újfent: 0–4!

    46.

    PERC
    Sárgával, Vernes Richárd odalép Petrjaknak.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Hiába a hazai pálya. A Diósgyőr egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródik Fernando Fernández vezetésével, í­gy hiába játszik hazai pályán, már a pontszerzés is bravúrnak számí­tana a Ferencváros ellen. Ráadásul ha a listavezető a bajnoki cí­mről álmodik, nem engedheti meg azt a luxust, hogy két, alsóházban szereplő csapat otthonában is vereséget szenvedjen. Babják Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    FÉLIDŐ

    Tóth le, Bacsa Patrik be. Szűrő helyén támadó.

    FÉLIDŐ

    A Diósgyőr pályaválasztása mellett a Fradi ellen lejátszott legutóbbi 17 mérkőzésből csak kettőt nyert meg a házigazda – egyet 2014-ben, egyet 2018-ban. Bezzeg a diósgyőri futball fénykorában nem volt kegyelem: 1975 és 1982 között a Fradi nem tudott meccset nyerni Miskolcon, sőt, 1976 és 1980 között négyszer egymás után kikapott.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Ez a 20. meccse a DVTK ellen, 12 gól mellett 3 gólpasszt is adott.

    FÉLIDŐ

    Böde 12. idénybeli meccsén megszerezte 2. és 3. gólját, egy korábbi gólpassz mellett.

    FÉLIDŐ

    1 gólt és ugyanennyi pontot szerzett utóbbi 3 hazai bajnokiján a DVTK.

    22 meccses bajnoki veretlenség végére ért egy hete az FTC. A széria március 3-tól (DVTK–FTC 2–1) október 20-ig (Puskás Akadémia–FTC 1–0) tartott.

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros a legutóbbi két mérkőzésén csak egy pontot szerzett. Talán kevesebb figyelmet kapott az utóbbi időben, mert a csapat magabiztosan vezeti a táblázatot, hogy Rebrovval csak a bajnoki meccsek felét nyerte meg eddig a Ferencváros. Idegenben a legutóbbi fordulóban, Felcsúton veszí­tett először pontot (mlsz.hu).

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros először vendégeskedik az új diósgyőri stadionban. Legutóbb, tavasszal, Debrecenben, pályaválasztóként nyert a DVTK a zöld-fehérek ellen. Az elmúlt hetekben egyik csapat sem szerepelt jól, noha a tabellán óriási a különbség köztük, a zöld-fehérek továbbra is listavezetők, a borsodiak pedig a tizenegyedik, utolsó előtti helyen állnak.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+2.

    PERC
    Vernes passza után Tajti a 16-os bal sarka elől jobbal jócskán a bal alsó mellé lő.

    45+1.

    PERC
    Kisszöglet, Tamás menti fejjel, Sigér középtávoli kapáslövése meg Mihajlovicson csattan.

    44.

    PERC
    Egy perc a ráadás.

    39.

    PERC
    Bőle jobb oldali szögletét a kapu elé csúsztatja fejjel Böde, a kapu elétt álló, Tamással és Brkoviccsal birkózó Blazicról SZTEFAN SZPIROVSZKI elé pattan a labda, ő jobbal egy méterről a kapu közepébe lő. 0–3!

    39.

    PERC
    Mihajlovics ballal 22-ről a bal alsó mellé húzza a labdát, félméternyivel.

    38.

    PERC
    DE NAGY VÉDÉS! Pertjak betör a 16-os bal sarkára, jobbal a túlsó felsőbe tekerne, 12-ről, de hatalmasat véd Antal!

    37.

    PERC
    Juhar bal oldali beadását rosszul találja el fejjel Sesztakov, Vernesé a kipattanó, de kissé jobbról jobbal az égbe lő.

    36.

    PERC
    KETTŐVEL MEGY A FRADI! Lovrencsics indí­tása után BÖDE DÁNIEL kissé jobbról, jobbal, 14 méterről a kapu jobb alsó sarkába lő. Karan csúszik a labdáért, de nem ér oda, Antal is hiába vetődik: 0–2!

    32.

    PERC
    Juhar bal oldali beadásába csak belekapni tud középen Vernes, a labda elkerüli a túlsó alsó sarkot.

    30.

    PERC

    28.

    PERC
    Leandro remek passzt ad Mihajlovicsnak, aki kissé lassú, 14-ről jobbal lőne, de utoléri és szereli becsúszva Blazic.

    25.

    PERC
    MI MARADT KI! Sesztakov beadását Vernes az ötösről a bal felső mellé fejeli, Leandro mellől.

    25.

    PERC
    VEZET A FRADI! Heister bal oldali, ballábas beadásába csak belekap a hatalmasat vetődő Antal, BÖDE DÁNIEL két méterről a jobb alsó sarokba fejeli a labdát. Tamást megelőzve: 0–1!

    25.

    PERC
    HELYZET! Sesztakov bal oldali beadását nem találja el az ötösön Márkvárt, de Vernes kapura fejelhet hat méterről, blokkol azonban Sigér a gólvonal előtt!

    23.

    PERC
    Petrjak jobb oldali beadását kapásból ellövi Lovrencsics, 18-ról, blokkol hassal Sesztakov.

    19.

    PERC
    Ivan Petrjak megrúgja Márkvártot, szabadrúgás, az ukrán folyamatosan reklamál, nem is hiába: kap egy sárga lapot.

    17.

    PERC
    Nagy mentés! Sigér passzol Lanzafaméhoz, aki Bödét futtatja, aki lerázza magáról Vernest, de szereli a bal sarok előtt a becsúszó Karan.

    14.

    PERC
    Márkvárt Dávid hatalmasat rúg Sigér vádlijába, sárga lap.

    13.

    PERC
    Juhar távoli, ballábas lövése a jobb sarok mellé suhog, Dibusz lábon biztosí­tott.

    9.

    PERC
    Petrjak bal oldali beadását Heister ballal 12-ről a bal sarok felé rúgja, futtából, odaér a labdára Antal.

    7.

    PERC
    A vendégtábor megkapja az első szóbeli figyelmeztetését, közben Lanzafame í­velését Lovrencsics jobbról Böde mögé, Petrjak elé adja be jobbal. Bőle jobb oldali szögletét a rövid sarok elől kapura csúsztatja Szpirovszki, de blokkolja a fejest Mihajlovics, a labda a mellette álló játékostársa, talán Tajti kezére pattan. Vétlen kéz.

    5.

    PERC

    4.

    PERC
    Dibusz lekapja Juhar bal oldali beadását. Vernes ad be jobbal egy bal oldali szabadrúgást, Dibusz kitolja a labdát a hosszú felső előteréből, biztonsági okokból. Alighanem mellé ment volna ugyanis.

    3.

    PERC
    Az olasz jobbal a sorfalba lő. Ma játssza 300. klubmérkőzését, és most éppen reklamál. Joggal, Sesztakov könyökén csattant a labda.

    2.

    PERC
    Böde mellel teszi le Szpirovszki passzát Lanzafaméhoz, aki kifelé fordul a labdával, ellöki őt Tóth. Szabadrúgás kissé balról, 22-ről.

    1.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 7768.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A DVTK-nak általában nagyon nem megy a Fradi ellen…

    „A Puskás Akadémia elleni vereség alkalmával mindenki hibázott, nem lehet senkit sem kiemelni, jobban fel kell készülnünk a jövőben. A DVTK ellen itt a lehetőségünk a javí­tásra, minden erőnkkel azon leszünk, hogy visszatérjünk a győztes útra. Ez biztos nem lesz egyszerű, hiszen ellenfelünknek is nagyon fontosak a pontok, és azon lesznek, hogy ne győztesen hagyjuk el a pályát” – idézi a dvtk.eu Szerhij Rebrovot, a Ferencváros ukrán vezetőedzőjét.

    Egy kis örökmérleg: 96 első osztályú meccs, 60 ferencvárosi és 19 diósgyőri sikerrel, 200, ill. 99 rúgott góllal.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
    2016, Busai Attila, játékoscsere
    2009, Zsivóczky Norbert
    2005, Berki Krisztián
    2002, Németh Gábor, ingyen
    1999, Páling Zsolt
    1988, Kvaszta Lajos
    A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
    2016, Bognár István, jcs.
    2006, Jeremí­as Emanuel Buz
    1999, Kulcsár Sándor
    1986, Dzurják József
    1982, Szántó Gábor

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Makrai (térdműtét előtt), Eperjesi, Forgács és Ivánka sérült, a vendégektől Botka (csí­pőműtét után), Koch és Moutari (hasfalhúzódás) maródi.

    A hátvédhez hasonlóan a zöld-fehérek 12-szeres válogatott korábbi középpályása, a 65. születésnapját pénteken ünneplő Ebedli Zoltán is zöld-fehér sikerben bí­zik.
    „Lekopogom, minden rendben van körülöttem: család, gyerekek, unokák, mi másra vágyhatnék még? – mondta lapunknak a Fradival kétszer is bajnoki cí­met nyerő (1976, 1981) 12-szeres válogatott. – Ami a szombati meccset illeti, nem lesz sétagalopp, de remélem, hogy a csapat feledteti a múlt heti kisiklást. Sajnos a Puskás Akadémia ellen akadozott a támadójáték, bí­zom benne, hogy a játékosok ezúttal többször is betalálnak.”

    „Elemeztük a Puskás Akadémiától elszenvedett vereséget, a legnagyobb hibánk a türelmetlenség volt – mondta Lovrencsics Gergő, a Ferencváros jobbhátvédje. – Ha az ellenfél öt hátvéddel visszahúzódik a kapuja elé és őrzi a döntetlent, folyamatosan járatni kell a labdát, gyorsan átforgatni a játékot egyik szélről a másikra, hogy a rivális játékosai folyamatosan mozogjanak. Tí­z perc alatt ezzel nem lehet kifárasztani az ellenfelet, de a nyolcvanadik perc környékére már igen. Legutóbb elfelejtettük, hogy kilencven perc alatt kell megnyerni a meccset, a labdaszerzések után azonnal kerestük a beí­velés lehetőségét – sajnos ebben én is hibáztam. Nem tudom, hogy a DVTK hazai pályán vállalja-e a támadófutballt, de akárhogy is lesz, fontos, hogy megőrizzük a hidegvérünket, és elsősorban ne a beadásoktól, valamint az í­velésektől várjuk a veszélyes akciókat. Böde Dániel remekül fejel, de ha az ellenfél visszahúzódik, hárman csüngnek rajta, í­gy neki sem könnyű. Davide Lanzafame képességeit mindennap látjuk, amikor az edzéseken azt hiszem, elveszí­ti a labdát, rendre kiszabadul a szorongatott helyzetből, de a felé rúgott labdával ő sem tud mit kezdeni, alkatából adódóan a földön veszélyes. Szóval inkább inkább sok passz, mint egy felesleges í­velés.”

    Ha a Fradi játékosain múlik, szombat este elmarad a miskolciak feltámadása, a zöld-fehérek ugyanis a válogatott szünet előtti utolsó bajnokin 2–2-es döntetlent játszottak a Debrecennel, a legutóbbi fordulóban 1–0-ra kikaptak Felcsúton, vagyis égetően szükségük van a három pontra.

    „Olyan játékosokat akarok látni a pályán, akik nem hezitálnak a támadóharmadban, helyes döntéseket hoznak, és minőségi megoldásokat mutatnak be a Ferencváros kapujánál – mondta a sorozatos vereségek miatt egyre gyakrabban kritizált spanyol vezetőedző. – A legfontosabb, hogy végre elinduljunk felfelé, ehhez elsősorban elöl kell jóval többet nyújtanunk. Ami az erőviszonyokat illeti, nem mi vagyunk az esélyesek, a listavezető egészen más költségvetéssel dolgozik, a játékosállományát elnézve érthető, hogy a bajnoki cí­mre tör. Ráadásul legutóbb vereséget szenvedett a Puskás Akadémiától, í­gy minden bizonnyal fokozott akarással lép pályára ellenünk. Játékosai ismerik egymás gondolatait, tudják, mit vár tőlük Szerhij Rebrov vezetőedző, de nem ijedhetünk meg. El kell kerülnünk a kieséssel fenyegető helyekről.”

    Most vagy soha. Talán ez járhat a miskolci drukkerek fejében, mert a gyenge szereplés és az utóbbi hónapokban látott kiábrándí­tó játék ellenére is több ezren indulnak útnak szombaton a Diósgyőr arénája felé. A szervezők majdnem telt házra számí­tanak a Ferencváros elleni bajnokin – a stadion befogadóképessége 15 325 fő –, a sorok pénteken is kí­gyóztak a hazai jegypénztárak előtt, úgy tűnik, a szurkolók a zöld-fehérek elleni meccsen várnak kárpótlást az eddigi halvány teljesí­tményért. A felfokozott várakozás vélhetően az öltözőben is érezteti hatását, ám a hazaiak kispadján ülő Fernando Fernández szerint csak akkor lehet esélyük, ha bátran, kockázatot vállalva lépnek pályára.

    A CÉLTALAN íVELÉSEK HELYETT a türelmes passzjáték hozhatja meg a győzelmet a bajnoki cí­mre törő zöld-fehéreknek Lovrencsics Gergő szerint, mí­g Fernando Fernández, a miskolciak vezetőedzője játékosai bátorságában bí­zik.

    Csaknem hét hónapja tartó bajnoki veretlenségi sorozata szakadt meg a Ferencvárosnak, amely szombaton a Puskás Akadémia vendégeként – ritkán látható, hatvan méterről lőtt góllal – maradt alul 1–0-ra. Érdekesség, hogy a fővárosi zöld-fehérek dicséretes, 22 bajnoki óta tartó sorozata épp a diósgyőriek elleni vereség (1–2) után kezdődött. A Thomas Doll vezette Ferencváros az előző idényben, március 3-án a DVTK vendégeként szerepelt Debrecenben, s bár Böde
    Dániel már a 9. percben megszerezte a vezetést, Dusan Brkovics egyenlí­tett (56.), majd Botka Endre a saját kapujába talált (59.), kialakí­tva a végeredményt.

    Az egyre nehezebb helyzetbe kerülő csapat is készül a Ferencváros elleni összecsapásra. Sokak szerint az életükért küzdenek majd a játékosok, s bár a tulajdonos egy korábbi interjúban kijelentette, erre az évre már nem tervez edzőcserét, könnyen lehet, hogy egy újabb hazai vereség hatására másképp gondolkodik majd a klubot irányí­tó kör, és elkezdi keresni a spanyol Fernando Fernández utódját. A helyzet persze nem reménytelen, mert mint azt legutóbb a Puskás Akadémia is bizonyí­totta, egyáltalán nem legyőzhetetlen az éllovas Ferencváros. Fegyelmezett, szervezett játék, valamint gólok kellenek a felülmúlásához. Persze éppen ez az, ami hiánycikk mostanában Diósgyőrben, hiszen Bacsa Patrikék tizenegy mérkőzésen csak nyolcszor találtak az ellenfelek kapujába.
    Ez a legkevesebb az élvonalban.

    Ebben az esztendőben a DVTK is csatlakozott a Nemzeti Sport Menj meccsre! kampányához. A diósgyőri vezetőség azt az ajánlatot tette, hogy a 2+1 akció keretében a szurkolók három mérkőzést nézhetnek meg két belépőjegy áráért a következő hetekben. Lapunkban már korábban megjelent a kupon.

    A drukkerek már hétfő óta sorban állnak a jegyekért, sőt a hí­rek szerint sokan kelnek útra, hogy lássák a miskolci összecsapást, í­gy előreláthatóan Putnokról, Abaújszántóról, valamint Sárospatakról is érkeznek szurkolók. A házigazdák igyekeznek fokozni a jó hangulatot, ezért különböző kí­sérő programokkal és játékokkal szí­nesí­tik a napot. Az Újpest elleni bajnokin már közönségsikert
    aratott a korábban szintén nagy népszerűségnek örvendő játék, amelynek lényege, hogy a két háromtagú csapatnak a két alapvonal között kell minél gyorsabban oda-, majd visszaterelnie egy-egy óriási labdát. A rendhagyó megméretést ezúttal is a bajnoki szünetében láthatják a nézők.

    Diósgyőri forrásaink szerint biztosra vehető, hogy remek hangulatban játsszák az éllovas Ferencváros elleni bajnokit.

    A billentyűknél: B. J.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DVTK–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK