2019.IX.1. Ferencváros – DVTK: 1-0
Szinte 90 perc emberhátrány – így is nyert a Ferencváros
Isaelt az 5. percben kiállították, a Ferencvárosnak ennek ellenére még egy büntető kihagyása is belefért a DVTK ellen.
A szinte a teljes mérkőzést emberhátrányban töltő Ferencváros 1–0-ra nyert odahaza a tabella utolsó helyére süllyedő Diósgyőri VTK ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójának záró mérkőzésén.
Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov: — Felfokozott hangulatban van a csapat és a szurkolók is, hiszen sikerült elérnünk a nagy célunkat, bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Mindemellett természetesen nem szabad megfeledkezni a bajnokság kihívásairól is, ahol ugyanolyan lelkesedéssel fogunk harcba szállni, mint eddig, hiszen ugyanolyan fontos ez a sorozat, mint a ránk váró EL. A cél a Ferencvárosnak nem lehet más, mint a végső győzelem, ebben a mentalitásban kell pályára lépni minden bajnokin. Úgy érzem, nagy erőt adhat a folytatásra a csütörtöki győzelem. Gólzáporos mérkőzéseket játszottunk tavaly a DVTK-val, kétszer is négyet, egyszer pedig hetet lőttünk nekik, így biztos bennük lesz a bizonyítási vágy. Nekünk persze csak a saját dolgunkra kell koncentrálnunk, és otthon, hazai közönség előtt három pontot kell szereznünk. Természetesen várhatóak változtatások a kezdőcsapatot illetően, de ez normális, amikor egy együttes több fronton is helyt áll, és heti kétszer is pályára lép. Mindig az játszik, aki a legjobb formában és állapotban van. Bő keretünk van, mindenki egyenlő értékű tagja a csapatnak, így minden adott ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el.
Fernando Fernández: — Három vesztes mérkőzés után a legfontosabb célunk, hogy megszakítsuk a negatív sorozatot. Ha három pontot tudnánk szerezni, az nagyszerű lenne, ha egy pontot, az is jó, de mindenképpen olyan teljesítményt kell nyújtanunk, amire építeni tudunk majd. A Ferencváros kerete olyan erős, hogy két csapatot is ki tudna állítani és mind a kettő esélyes lenne a bajnoki címre, de úgy érzem, hogy a játékosok készen állnak a mérkőzésre. Megértem a szurkolókat. Amióta itt dolgozom, a szurkolókra mindig számíthatott a csapat. Mindig támogattak, és mindenhová elkísértek bennünket. A klubnak három nagyon fontos pillére van jelenleg, az egyik a történelem (a két Magyar Kupa győzelem), amire büszkének kell lenni, a másik a fiatal labdarúgók, akikkel foglalkozni kell, mert ők a klub jövője, a harmadik pedig a szurkolótábor, mert a diósgyőri drukkerek teszik – a többi magyar csapattal összehasonlítva – különlegessé a klubot. Nagyon fognak hiányozni. Hétről-hétre magasabb szinten teljesítettek, mint mi a pályán. Rendkívül fontos, hogy visszatérjenek, de erre csak egy recept van, jobb eredményeket kell elérni.
A mérkőzés:
Ferencváros — DVTK: 1-0 (1-0)
Groupama Aréna, 18:00. 8.055 néző.
Vezette: Bognár Tamás (asszisztensek: Kóbor, Szalai; alapvonali jv.: Farkas Á., Szőts; tartalékjv.: Vígh-Tarsonyi)
Ferencváros: Dibusz — Botka, Blazic, Dvali, Civic — Ihnatenko — Isael, Sigér (Haratin, 86.), Bőle (Varga R., 79.), Zubkov (Frimpong, 90+1.) — Szihnyevics
kispad: Gróf, Lovrencsics G., Boli, Nguen
vezetőedző: Szerhij Rebrov
DVTK: Danilovic — Brkovic, Karan, Tamás M. — Márkvárt, Szabó B. (Tóth B., 65.) — Sesztakov, Hasani (Korbély, 89.), Prosser, Vági (Polgár, 7.) — Tabakovic
kispad: Bukrán, Bacsa, Zsolnai, Ternován
vezetőedző: Fernando Fernández
Gól: Szihnyevics (37.)
Sárga lap: Zubkov (30.), Botka (55.), Bőle (60.) illetve Tamás M. (30.), Sesztakov (58.), Tabakovic (80.)
Kiállítva: Isael (5.)
Mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy eseménytelenül – unalmas passzolgatással – kezdődött volna a találkozó. Kis túlzással be sem melegedtek a csapatok, Olekszandr Zubkov az első formás támadás végén máris telibe találta a kapufát, hogy aztán ijesztő jelenet játszódjon le a gyepen. A kipattanó labdára rácsapó, menteni igyekvő Vági András lábára Isael durván rátartott, a védő combján felszakadt a bőr, a közelben álló játékosok azonnal intettek a pálya szélén álldogáló mentősöknek, siessenek, segítségre van szükség: a diósgyőri játékos combján – közel a lágyékához – a felszakadt bőr alatt az izom is látszódott.
Kórházba azonban nem kellett vinni a futballistát, a diósgyőri csapatorvos sebész, így az öltözőben összevarrta a sebet…
Ami a mérkőzést illeti: a Szerhij Rebrov által megálmodott forgatókönyv percek alatt átíródott, hiszen a Ferencvárosnak kilenc mezőnyjátékossal kellett futballoznia. Emberhátrány ide, kevesebb hazai futballista oda, a zöld-fehérek továbbra is irányították a játékot, nem volt észrevehető, hogy valakit kiállítottak a csapatból.
A miskolciak szinte ki sem jöttek a térfelükről, különös ezt leírni, de a Diósgyőr erejéből az első negyvenöt percben egyetlen komoly támadásra sem futotta…
Védekezett, harcolt a miskolci együttes, de érezhető volt, csak idő kérdése, mikor szerzi meg a vezetést a Ferencváros. A hazaiaknál Bőle Lukács tizenegyest rontott, ám a szünet előtt mégis bepréseltek egy gólt a vendégek kapujába, Mikalaj Szihnyevics a legfőbb erényét villantotta meg, jókor volt jó helyen, és közelről a hálóba belsőzte a labdát. A hét közben a litván Suduva kiejtésével az Európa-liga csoportkörébe jutó Ferencváros könnyedén hozta le az első félidő.
A diósgyőrieknél Tajti Mátyás keretben sem volt a vasárnapi mérkőzésen, ami már csak azért volt meglepő, mert a játékos eddig mind a négy bajnoki mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helye, úgy tudjuk, Lengyelországba igazolhat, de olyan pletyka is keringett vasárnap a Groupama Arénában, amely szerint az ifjú érkezik az Üllői útra, érte pedig a portugál Rui Pedrót adják a zöld-fehérek.
Hogy a fordulás után Fernando Fernández miért nem változtatott valamit a taktikán, nagy kérdés, hiszen miközben csapata hátrányban volt, emberelőnyben futballozhattak, mégis maradt az ötvédős rendszernél, és szinte semmit nem kockáztatott.
Ennek az lett a vége, hogy a szünet után sem nagyon jutottak el a vendégtámadók Dibusz Dénes kapujáig, és továbbra is azt történt a pályán, amit a zöld-fehérek szerettek volna. A hazaiak az előny tudatában türelmesen járatták a labdát, alighanem úgy voltak vele, tíz emberrel nekik megfelel ez az eredmény, és egészen a hajráig Szerhij Rebrov sem nyúlt bele a csapatba cserékkel. A vendégeknek csupán a lefújás előtti percekben akadtak helyzeteik – két komoly is –, ám a szerencse nem állt melléjük.
A Ferencváros fontos mérkőzést nyert meg – az emberhátrány ezúttal nem volt hátrány…
További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
Először a vendég DVTK mestere, Fernando Fernández mondta el a véleményét a mérkőzésről.
„Összességében rossz eredményt értünk el, el kell kezdeni a jövőn gondolkodni. Az első félidőben rossz teljesítményt nyújtottunk, félelmet éreztem a csapaton. A második félidőben már jobban játszottunk, volt két nagy helyzetünk is, de gólt nem sikerült elérni. Minél kevesebb területet akartunk hagyni a Fradinak, de annyira erős csapat, hogy tíz emberrel is nagyszerűen támadta az üresen hagyott területeket. Azt gondoltam, hogy a második félidőben több lehetőség is adódik a gólszerzésre, ami azonban nem valósult meg.”
A DVTK vezetőedzője arra is kitért, hogy eleve rossz hatással volt a találkozóra az, hogy három vereség után érkeztek a Ferencvároshoz. Ráadásul a Mol Fehérvár elleni mérkőzés bemelegítésekor Joachim Adukor, most pedig Vági Andrást sérült meg. Ennek ellenére mégsem örül a válogatott hét miatti szünetnek, mert úgy véli, hogy minél gyorsabban meccset kellene játszani, hogy ezen átlendüljön a csapat. A játékosok azonban motiváltak, a kitűzött célt, a bennmaradást pedig májusban kell elérniük.
Miután a Diósgyőr az elmúlt héten már a harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, a szervezett szurkoló csoportok bojkottot hirdettek, s ennek megfelelően nem is kísérték el a csapatukat a Groupama Arénába, ahol egyébként mintegy hetvenen ültek a vendégszektorban.
„Megértem a szurkolókat, abszolút megvan a joguk, hogy ne jöjjenek el a mérkőzésre – válaszolta Fernando az NSO Tv kérdésre. – Erre egyeltenegy ellenszer van, hogy meccseket nyersz, és jó teljesítményt nyújtasz. Többször elmondtam, hogy az ország legjobb szurkolótábora a miénk. Ez olyan, mint egy családi kapcsolat, ott is van, hogy összeveszünk a feleségünkkel, barátnőnkkel, barátunkkal, de utána meg lehet találni a kiegyezést, ami mindenkinek megfelelő.”
Végül újságírói kérdésre kitért arra is, miért nem volt a Ferencváros ellen keretben Tajti Mátyás.
„Nagyon vártam már az átigazolási időszak végét, mert vannak olyan fiatal játékosaink, akik célkeresztben voltak, és nem igazán maradt tiszta a fejük. Néhány ország piaca még nyitott, ilyen például az izraeli is, de most már jó lenne ha vége lenne, és kialakulna a végleges keret. Úgy éreztem, Tajti Mátyás nem állt készen erre a meccsre, azért nem neveztem.”
Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.
„Nyilván nem arra készültünk, hogy szinte az egész meccset tíz emberrel játsszuk le, de így is domináltunk a DVTK ellen, pedig ez nagyon megerőltető. A második félidőre el is fáradtunk, de végig küzdöttek a fiúk és koncentráltak voltak.”
A kihagyott tizenegyessel kapcsolatban elmondta, hogy a mérkőzés előtt azt beszélték meg, hogy Isael lövi az esetleges büntetőket, de őt ugye kiállították.
„Ha kiesik egy játékos, akkor a többi játékoson múlik, hogy ki lövi, de alapvetően Szihnyevics jött volna sorban. Ezért Bőle Lukácsot kell megkérdezni, hogy miért ő lőtte.”
Mikalaj Szihnyevics:
— A bajnokság szünetel, ám ön nem pihen, hazautazott Fehéroroszországba, hogy a válogatottal készüljön. Nem fáradt?
— Egyáltalán nem. Hétfőn indultam haza Boríszovba, a napokban az itthoni edzőtáborban készülünk, csütörtökön útra kelünk Észtországba, hogy péntek este Európa-bajnoki selejtezőt játsszunk Tallinnban. Noha sokat utazom, nem érzem magam fáradtnak.
— A pénteki selejtező már csak azért is különösen fontos, mert a csoport két pont nélküli együttese találkozik. Aligha szeretne bárki is szégyenszemre utolsóként végezni.
— Erről mi is beszélgettünk az öltözőben. Észtországban nem szabad kikapnunk, több szempontból is fontos találkozó lesz. Noha eddig Hollandiában, Észak-Írországban és idehaza a németektől és az északírektől is kikaptunk, talán csak a rotterdami találkozón játszottunk alárendelt szerepet. Észtország ellen kemény kilencven perc várható, mindkét csapat teljes erőbedobással fog küzdeni, ebben biztos vagyok. Tallinnból Walesbe utazunk a jövő héten rendezendő felkészülési mérkőzésre.
— A hét végén győztes gólt lőtt a Diósgyőr ellen. Jót tett a lelkének?
— Nagyon. Fontos volt, hiszen győzelmet ért. Egy csatár lelkének mindig jót tesz a gól, nekem most különösen szükségem volt rá. Szeretném elkapni a fonalat, minél többet játszani a csapatban, és ehhez gólokra van szükség. Különös meccs volt a Diósgyőr elleni, gyakorlatilag az egész találkozót emberhátrányban futballoztuk végig, mégis mi irányítottuk a játékot, a vendégeknek csupán az utolsó öt percben volt két lehetőségük.
— Mit szól hozzá, hogy kedden menesztették a Diósgyőr edzőjét, Fernando Fernándezt?
— Tényleg? Miután itt vagyok a válogatottnál, nem tudtam róla.
— Ha úgy vesszük, az ön gólja miatt kellett távoznia.
— Sajnálom, de nekem ez a feladatom.
— A Ferencvárossal bejutottak az Európa-liga csoportkörébe, sok játékosnak új lesz a kupaporond világa, önnek a BATE együttesével ellenben volt már lehetősége hozzászokni. Mire számít?
— Nem féltem a csapatot. Az ősszel nagyobb terhelésnek leszünk kitéve, de ennek mindannyian örülünk. A keretünk elég bő ahhoz, hogy több fronton is helytálljunk. Az Európa-liga csoportkörében persze teljesen más intenzitású találkozókra számíthatunk, ezen a szinten már nagyon jó csapatok vannak. A BATE Boriszovval négy éven átjátszottam ilyen terhelés alatt, hetente két mérkőzésünk volt, de így van ez jól. Egy biztos, ha szeretnénk a csoportkörben is szép eredményeket elérni. Tapasztalatból mondom, leginkább hazai pályán kell pontokat szereznünk, idegenben sokkal nehezebb összecsapások várnak ránk. A Fradi elérte célját, csoportkörbe jutott, minden pontért meg kell harcolnunk, és minden megszerzett pontnak nagyon fogunk örülni.
— Ön a Ludogorec elleni két találkozót eltiltása miatt kihagyta, de játszott már a CSZKA Moszkva vagy az Espanyol ellen valaha?
— Egyik együttes ellen sem léptem még pályára. Ebből a szempontból nekem a Ludogorec elleni összecsapások is újdonságot jelentenek Barcelonában, az Espanyol otthonában kezdünk, az lesz az egyik legnehezebb találkozó. A CSZKA elleni meccseket pedig különösen várom, hiszen a csapat vezetőedzőjét és másodedzőjét is ismerem. Honfitársam, Viktar Gancsarenka irányítja a moszkvaiakat, annak idején ő vitt Boriszovba, később pedig a CSZKA mostani másodedzője vette át a csapatot. Az igazi nyilván az lenne, ha sikerülne borsot törni az orruk alá, azaz ha nyernénk és gólt is lőnék a CSZKA-nak.
Pogacsics (Kaposvári Rákóczi) 7 — Botka (Ferencváros) 6, Musliu (MOL Fehérvár) 7, Civic (Ferencváros) 7 — Radó (ZTE) 7, Gazdag (Bp. Honvéd) 7, Huszti (MOL Fehérvár) 7, Balogh B. (Paks) 7 — Nagy R. (Kaposvári Rákóczi) 7, Ádám (Kaposvári Rákóczi) 7, Hahn (Paks) 8 A forduló játékvezetője: Pintér Csaba (Mezőkövesd — Paks) 9 — Király Krisztián, Lémon Oszkár, Karakó Ferenc, Kulcsár Katalin |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
PERCRŐL PERCRE
90+3.
PERC
90+3.
PERC
ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, TABELLA, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
90+3.
PERC
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90+3.
PERC
Márkvárt adja be jobbról jobbal a Sesztakov által kiharcoltat, a Frimpongot megelőző Tabakovicé a labda, de 14-ről nagyon gyengén fejel a jobb alsó elé. Dibuszé, vetődnie sem kell.
90+1.
PERC
Három perc a ráadás.
90.
PERC
Abraham Frimpong váltja Zubkovot, szélső helyett védelmi mindenes.
90.
PERC
Varga lő jobbal 23-ról egy szabadrúgást majdnem a léc alá, de figyel Danilovics.
89.
PERC
Korbély Kristóf be, Hasani le, szélső helyett ék a Diósgyőrben.
89.
PERC
ISMÉT HELYZET! Hasani ballábas, jobb oldali beadását Brkovics hét méterről nem sokkal fejeli a bal felső sarok mellé!
86.
PERC
Sigér le, Ihor Haratin be, motorcsere a Fradiban.
85.
PERC
EZ IS KIMARAD! Szép jobb oldali Szesztakov-beadást Tóth jobbal 13-ról, középről az előtte álló Ihnatenkóba lő. Micsoda blokk!
84.
PERC
Tabakovic áll elő egy borzalmas lövéssel.
84.
PERC
Ma csak plusz egy, de pontban ez pont nulla.
83.
PERC
Idegenben nem megy jól a DVTK-nak, pedig az év jól kezdődött. Február 9-én a Diósgyőr 2–1-re győzni tudott a Fehérvár otthonában, ám azóta nem tudott vendégként három pontot szerezni, kétszer döntetlent játszott, hatszor kikapott. A nyolc mérkőzésből ötször három vagy több gólt kapott a DVTK, összesen 28-szor kapitulált a védelem, ami riasztóan magas szám.
83.
PERC
Új éves rekord lesz? A Diósgyőr elveszítette legutóbbi három mérkőzését, ebben a naptári évben ez már a második hasonlóan rossz szériája a borsodi csapatnak.
80.
PERC
Ez is egyértelmű: Haris Tabakovic lekönyökli Sigért, sárga lap.
80.
PERC
Bőle lassan jön le, Pintér figyelmezteti az új szabályokra, hogy máshol is lemehet már, Máté Csaba is elmondja a véleményét. Sárga lap a segédedzőnek.
78.
PERC
Bőlének nem ment ma, Varga Roland váltja.
78.
PERC
Zubkov jobb oldali beadása nagyon rossz, a kirúgás Prosseré, de elveszíti, mivel csak hat ellenfél vette körül…
77.
PERC
Szihnyevics beadása is Danilovicsé.
76.
PERC
Hiány. A Diósgyőr legutóbbi nyolc bajnokijának mindegyikén három vagy több gól esett.
76.
PERC
A Ferencváros legutóbbi 22 bajnoki mérkőzése mindegyikén szerzett gólt, 2018. november 10-én a Haladás tudta „lenullázni”.
76.
PERC
Mint említettük, a Ferencváros megnyerte legutóbbi 12 bajnokiját a Groupama Arénában, s hazai veretlensége immár 38 találkozót számlál. A klubrekord 40, egymás után veretlenül megvívott hazai mérkőzés (1966–1969). NB I-es mérkőzésen legutóbb (2017. április 15-én) a Vasas tudott nyerni az FTC otthonában (1–2), pontot pedig a Debrecen tudott csenni a Fraditól (2018. október 6., 2–2).
76.
PERC
A Ferencváros otthonában óriási meglepetésre rögtön győzni tudott a Diósgyőr 1941-ben (0:1), ám azóta csak háromszor – 1972-ben, 1998-ban és 2009-ben – hagyta el győztesen a zöld-fehérek otthonát. A Ferencváros pályaválasztóként 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van a Diósgyőr ellen.
74.
PERC
Fordult a kocka, Zubkov ad be jobbról, Bőle 20-ról a bal alsó felé lő, de Danilovicsnak csak le kell hasalnia a labdára. Meg is teszi.
73.
PERC
MELLÉ! Bőle ad be balról laposan, Szihnyevics okosan átlépi, Zubkov meg ballal 16-ról milliméterekkel lő a bal alsó mellé.
71.
PERC
1353: a Fradi-tábor is besegít az adománygyűjtésbe.
70.
PERC
Ivószünet is egyben.
70.
PERC
Zubkov kornere Tabakovicé, majd Botka és Sesztakov összefejel. Ápolás.
69.
PERC
Zubkov emel egy szabadrúgást ravaszul Bőle elé jobbra, a lágy beadásra nincs hazai érkező, Blazic sem erre a figurára számolt.
66.
PERC
Sigér ment Márkvárt elől, előtte Civic mellől adott be Sesztakov szép mozdulattal, csak éppen Dvalinak.
64.
PERC
Szabó helyett Tóth Barnabás a vendégeknél, motorcsere. Karmester és ék kellene.
60.
PERC
Tabakovic meg lesre fut.
59.
PERC
Bőle Lukács kap sárga lapot belemenésért. Karan volt az áldozat, úgy láttuk.
59.
PERC
Hopp, Polgár bal oldali beadását 14-ről a bal felső felé fejeli Tabakovic, szép lágyan, Dibusz-csemege.
59.
PERC
Fotó: Pusztai Viola
59.
PERC
57.
PERC
Szerhij Sesztakov kap sárga lapot, a labdát mellette elpasszoló Civicet rúgta fel jobb későn, mint soha alapon.
55.
PERC
Sigér Dávid lerántja a felezőnél Prossert, kap is érte egy sárga lapot.
54.
PERC
Blazic passza után Bőle indul meg, de szereli a 16-os előtt a visszafutó Márkvárt.
51.
PERC
Botkát szereli Polgár, Prosser meg kioszt egy kötényt, a másik oldalon már eladják.
51.
PERC
49.
PERC
E két csapat közelmúltbeli párharcainak góllövőlistájának élvonala:
Böde 12, Varga R. 6, Seydi, Gera Z. és Szihnyevics 3-3.
46.
PERC
CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
FÉLIDŐ
DVTK: 0 lövés, 0 szöglet, 4 szabálytalanság…
FÉLIDŐ
Ferencvárosi TC
@Fradi_HU
± 39′ | 1︃£-0︃£ | Sihnevich opens the scoring #fradi #ftc #ferencvaros
Beágyazott videó
21
18:39 – 2019. szept. 1.
Twitter Ads-információk és Adatvédelem
Tekintsd meg Ferencvárosi TC egyéb Tweetjeit is
FÉLIDŐ
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
FÉLIDŐ
4 győzelmet aratott mindöszsze a Ferencváros vendégeként a Diósgyőr.
12 meccses győzelmi és 38 meccses veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a bajnokságban hazai pályán
az FTC.
FÉLIDŐ
Nyer a Fradi. CSZKA, Ludogorec, Espanyol – tekintélyes névsor, csakhogy közben vasárnap érkezik a Diósgyőr. Szerhij Rebrov együttese nem játszhat még egyszer olyan gyatrán, mint legutóbb a Puskás Akadémia ellen 4–1-re elveszített találkozón, immár arccal a bajnokság felé is kell fordulnia. Meg is lesz az eredménye, egy góllal győz a Fradi. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.
FÉLIDŐ
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+4.
PERC
Mezőnyharc továbbra is.
45+3.
PERC
Érdekes: Bőle a Transfermarkt szerint eleddig egy büntetőt lőtt karrierje során, azt értékesítette.
45.
PERC
Öt perc a ráadás!
45.
PERC
Vagy Isaellel lefutott két vendégjátékos is? Más, reális magyarázatot nem találtunk egyelőre.
45.
PERC
Nem műszaki hiba, hogy nem adunk számot jó, élvezetes, veszélyes vagy egyáltalán bármilyen DVTK-támadásról, mert gyakorlatilag nincs is ilyen. Ennyi erővel gabonaköröket is számolhatnánk a gyepen.
44.
PERC
Sigér távolija távolról sem jó.
40.
PERC
A hangulat remek, Máté Csaba előre megmondta: ilyen is csak a Fradinál lehet.
40.
PERC
Válogatott behívó ide vagy oda, a Szpirovszki ma sem fért be a keretbe.
40.
PERC
Bőle a jobb sarok előtt, de csak vacakol a labdával, szereli Brkovics.
39.
PERC
A lassítások alapján Szihnyevics lesen volt, a feje megelőzte Karan fejét a beadás pillanatában.
39.
PERC
Botka nagyot esik a 16-os és Szabó előtt, de tovább.
39.
PERC
Vágit közben ellátta az orvosi stáb, már a kispadon ül a védő.
38.
PERC
GÓÓÓL!!! Signevich (1–0)
38.
PERC
VEZET A FRADI! Civic ad be balról menetrend szerint, három csodás csel után, a beadás megpattan Brkovicson, Karan lemarad, a becsúszó MIKALAJ SZIHNYEVICS pedig jobbal az ötösről a bal alsóba lő. 1–0!
36.
PERC
Ihgnatenko emel jobbal az ötösre, Bőle elől ment fejjel Brkovics.
35.
PERC
A zöld-fehérek csupán két bajnoki mérkőzést játszottak le eddig az idényben, a Kaposvárt 1-0-ra megverték, a Puskása Akadémiától 4-1-re kikaptak, mindkétszer szinte a második csapatukkal játszva. Hazai pályán a legutóbbi tizenkét bajnoki mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, 2017. április 15. óta veretlenek. A Diósgyőr az első fordulóban győzött, de azóta háromszor kikapott. Idegenben február 9. óta mindössze két pontot szerzett (mlsz.hu).
32.
PERC
SZÁMTAN. A Fradi-keretben 11 légiós kezdett, írják sokan, de Ihor Haratin magyar állampolgár is felmenői miatt.
31.
PERC
Megúszta a bajnok.
31.
PERC
Tamás visszahúzta a szélsőt, aki mérgében a védő után rúgott, idegi alapon. Ez bizony nagyon könnyen lehetett volna piros lap is!
30.
PERC
… és Olekszandr Zubkov is kapott sárga lapot.
30.
PERC
Tamás Márk és…
30.
PERC
Újabb belemenés…
27.
PERC
Folytatjuk, Danilovics kirúgásával.
26.
PERC
Ivószünet.
25.
PERC
Laposan, gyengén – pocsék büntető volt!
25.
PERC
BŐLE LUKÁCS a labda mögött, és ballal a jobb alsóba lőne, de Danilovics éppen erre számított!
24.
PERC
BÜNTETŐ! Botkát rúgja meg a 16-os jobb sarkán belül abszolúte fölöslegesen Polgár!
23.
PERC
Bőle folytatja végül.
21.
PERC
Csere lesz? Nguen a kispadok előtt áll már.
19.
PERC
Bőlét bokán taposták a passz közben, ápolás. Mitha Sesztakov lett volna, előtte Sigér szerelte acélkeményen Brkovicsot.
19.
PERC
Sigér passzol Bőlének, ő Civic elé passzol, aki ballal lő is az ötös bal sarka elől, nyolc méterről, de nagyon szépen blokkol Karan.
18.
PERC
Sesztakov szereli Bőlét Civic újabb passza után, de másodpercek alatt elad minden labdát a DVTK.
17.
PERC
A Fradi 7 légióssal állt ki, a DVTK 6-tal.
17.
PERC
Civic újabb ballábas beadása közben Danilovicsé, majdnem, de csak majdnem közbelépett az ötös sarkán Bőle.
16.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
16.
PERC
A Diósgyőr tájékoztatása szerint a szakmai stáb úgy döntött, nem számol Mihajloviccsal és Ousmannal, ezért átadólistára kerültek, valamint csak az NB III-as tartalékcsapat edzéseit látogathatják.
16.
PERC
A 28 esztendős szerb támadó tavaly nyáron igazolt Diósgyőrbe. Mihajlovics az előző idényben 27 tétmérkőzésen összesen négy gólt szerzett a miskolciak színeiben. A kameruni utánpótlás-válogatott Ousman februárban írt alá a DVTK-hoz. A 22 éves középpályás a tavasszal csupán egyszer, a Puskás Akadémia elleni 1–0-s győzelem alkalmával lépett pályára (csereként 22 percet kapott).
16.
PERC
A Diósgyőri VTK jelezte, 32 fősre szűkült a kerete, mivel Branko Mihajlovicsot és Ismaila Ousmant átadólistára tette, a 21 éves Boros Gábor pedig felkerült a felnőttcsapat keretébe.
14.
PERC
Civic emel remekül Zubkov elé, balról, ballal, az ukán azonban az ötös jobb sarka elől fejjel nagyon elméri a túlsó felső sarkot.
10.
PERC
Vági jobb belső combja nagyon csúnyán felszakadt Isael stoplisa miatt.
10.
PERC
BOJKOTT: 60 fős a vendégtábor.
10.
PERC
Vági helyett Polgár Kristóf a pályán, csere posztra.
8.
PERC
7.
PERC
Csere. Nem csoda, elképesztően kegyetlenül lépett neki oda a légiós.
7.
PERC
A kipattanó után Váginál a labda, Isael nagyon csúnyán odatalpal neki. Ápolás. Hordágy.
5.
PERC
ISAEL azonnal piros lapot kap, abszolúte megérdemelten.
5.
PERC
Dvali ívelését rosszul fejeli ki Brkovics, Zubkov egy csel után az ötös bal alsó sarka elől ballal a jobb oldali kapufára lő, félmagasan. Bőle remekül állta el testtel Brkovics útját, ez is kellett a lövéshez.
5.
PERC
KAPUFA!
3.
PERC
Dvali emelése jobb, de Karan és Brkovics összezár Isael előtt.
1.
PERC
Danilovics szépen jön ki Civic bal oldali, ballábas beadására.
1.
PERC
Az idő remek, a hivatalos nézőszám 8055.
01.
PERC
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.
Fotó: Pusztai Viola
JÖTTEK-MENTEK!
A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
2016, Busai Attila, játékoscsere
2009, Zsivóczky Norbert
2005, Berki Krisztián
2002, Németh Gábor, ingyen
1999, Páling Zsolt
1988, Kvaszta Lajos
A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
2016, Bognár István, jcs.
2006, Jeremías Emanuel Buz
1999, Kulcsár Sándor
1986, Dzurják József
1982, Szántó Gábor
Ez lesz a 99. mérkőzés a Ferencváros és a Diósgyőr között az élvonalban. Az örökmérleg: 62 Fradi-siker, 17 döntetlen, 19 diósgyőri győzelem.
Eltiltott nincs.
A hazaiaktól mindenki bevethető, a vendégektől Adukor (térdsérülés) maródi.
„Három vesztes mérkőzés után a legfontosabb célunk, hogy megszakítsuk a negatív sorozatot. Ha három pontot tudnánk szerezni, az nagyszerű lenne, ha egy pontot, az is jó, de mindenképpen olyan teljesítményt kell nyújtanunk, amire építeni tudunk majd. A Ferencváros kerete olyan erős, hogy két csapatot is ki tudna állítani és mind a kettő esélyes lenne a bajnoki címre, de úgy érzem, hogy a játékosok készen állnak a mérkőzésre. Megértem a szurkolókat. Amióta itt dolgozom, a szurkolókra mindig számíthatott a csapat. Mindig támogattak, és mindenhová elkísértek bennünket. A klubnak három nagyon fontos pillére van jelenleg, az egyik a történelem (a két Magyar Kupa győzelem), amire büszkének kell lenni, a másik a fiatal labdarúgók, akikkel foglalkozni kell, mert ők a klub jövője, a harmadik pedig a szurkolótábor, mert a diósgyőri drukkerek teszik – a többi magyar csapattal összehasonlítva – különlegessé a klubot. Nagyon fognak hiányozni. Hétről-hétre magasabb szinten teljesítettek, mint mi a pályán. Rendkívül fontos, hogy visszatérjenek, de erre csak egy recept van, jobb eredményeket kell elérni” – így Fernando Fernández a dvtk.eu-n.
„Tippelni nem szeretnék, hiszen mindkét csapat közel áll hozzám. Azt látni kell, hogy a Fradi toronymagas esélyese ennek az összecsapásnak, főleg hazai pályán. A játékoskerete jóval erősebb, bár nyilván a Diósgyőr sem feltett kézzel megy majd a Groupama Arénába. Minden elfogultság nélkül ez a meccs országos egyesnek néz ki, már csak azért is, mert a Fradinak mindenképpen ki kell köszörülni a csorbát a múlt hétvégi vereség után.”
Dzurják József gyermekkora óta fradista, ám vasárnapi ellenfelünk, a DVTK is különleges helyet foglal el az életében – 1984 tavaszán a miskolci csapat színeiben mutatkozhatott be az élvonalban, ráadásul éppen a Fradi ellen! A manapság a másodosztályú Kazincbarcika pályaedzőjeként és az FTC-öregfiúk vezetőedzőjeként is dolgozó szakember a vasárnapi Ferencváros–Diósgyőr előtt nyilatkozott a FradiMédiának.
„Természetesen várhatóak változtatások a kezdőcsapatot illetően, de ez normális, amikor egy együttes több fronton is helyt áll, és heti kétszer is pályára lép. Mindig az játszik, aki a legjobb formában és állapotban van. Bő keretünk van, mindenki egyenlő értékű tagja a csapatnak, így minden adott ahhoz, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el.”
„Felfokozott hangulatban van a csapat és a szurkolók is, hiszen sikerült elérnünk a nagy célunkat, bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Mindemellett természetesen nem szabad megfeledkezni a bajnokság kihívásairól is, ahol ugyanolyan lelkesedéssel fogunk harcba szállni, mint eddig, hiszen ugyanolyan fontos ez a sorozat, mint a ránk váró EL. A cél a Ferencvárosnak nem lehet más, mint a végső győzelem, ebben a mentalitásban kell pályára lépni minden bajnokin. Úgy érzem, nagy erőt adhat a folytatásra a csütörtöki győzelem. Gólzáporos mérkőzéseket játszottunk tavaly a DVTK-val, kétszer is négyet, egyszer pedig hetet lőttünk nekik, így biztos bennük lesz a bizonyítási vágy. Nekünk persze csak a saját dolgunkra kell koncentrálnunk, és otthon, hazai közönség előtt három pontot kell szereznünk” – hangsúlyozta Szergej Rebrov ugyanott.
„A korábbi eredményekből szerintem kár kiindulni, az új idényre változott a Diósgyőr is. Ellenfelünk bármikor képes meglepetést okozni – azon leszünk, hogy most ne tudjon majd.”
„Megpróbáltuk gyorsan lezárni a felcsúti mérkőzést, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy csütörtökön fontos feladat várt ránk. Láttuk, hogy melyek azok a hibák, melyeket nem szabad újra elkövetni, szerintem senki nem szeretné újra átélni azt, ami a Puskás Akadémia vendégeként történt – mondta a FradiMédiának a zöld-fehrek hátvédje, az eddigi mindkét bajnokit végigjátszó Botka Endre. – Bízom abban, hogy a Suduva elleni siker lendülete kitart, ráerőltetjük majd a saját játékunkat a Diósgyőrre és jó focival győzünk.”
A hétközi kupasiker után az NB I-ben is győzelemre tör a Fradi, Botka Endre szerint A BAJNOKI PONTOK lEGALÁBB ANNYIRA FONTOSAK, mint az Európa-liga-szereplés.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FRENCVÁROS–DIÓSGYŐR NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!
https://www.dailymotion.com/video/x7j9otr