2020.IX.19. MK, Ráckeve VAFC – Ferencváros: 1-6

Hat gólt rúgott a Fradi a Ráckevének, egy találatig eljutott a kiscsapat is

Könnyedén győzött a tartalékos Ferencváros a ráckevei futballünnepen, a hazaiak elérték a céljukat, szereztek egy gólt.
A Magyar Kupa 6. fordulójában a Ferencváros 6–1-re nyert a megyei II. osztályú Ráckeve otthonában.

Nyilatkozatok:

Micsoda születésnap!

Szanyó Tibor szerdán volt 50 éves, és nem mindennapi ajándékot kapott: a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő, jelenleg 9. helyezett csapata szombaton 13 órától a Ferencvárost fogadja.

„Álomsorsolás – mondta nevetve az edző. –  Most mondja meg, mikor közvetítette a televízió egy megye kettes csapat tétmérkőzését?! Persze pontosan tudjuk, hogy ez nem nekünk szól, hanem a híres ellenfélnek, de ünnepnapra készülünk. Nagy szeretettel várjuk a Ferencvárost.”

Talán még a legelvakultabb fradisták sem tudják, a ráckevei szakember pályára lépett a zöld-fehéreknél.

„Középiskolás játékosként a Szent István tanulója és labdarúgója voltam – idézte fel a nyolcvanas évek második felét Szanyó Tibor. – Aztán az iskolai csapattal hazajöttünk egy nemzetközi tornáról az Egyesült Államokból, és megkeresett a Ferencváros: utolsó éves ifistaként menjek át a Fradiba. Így is lett, Vépi Péter volt az edzőm, Hajdu Attila a kapuban, Telek András a védelemben, elöl Wukovics Lászlóval, a szintén »istvános« Kiss Istvánnal voltunk a csatársorban. A tartalékok között is szerepet kaptam, és 1990 nyarán, mielőtt Nyilasi Tibor átvette volna a csapat irányítását, még Beregszászon játszott a felnőttkeret felkészülési mérkőzést, és azon az összecsapáson léptem pályára én is.”

Dzurják József kétszer, Kereszt­úri András egyszer volt eredményes azon a bizonyos beregszászi találkozón, 3–1-re nyert a Fradi – harminc évvel ezelőtt. A tehetséges szélső ezután a tartalékok között, majd katonaként futballozott. Mindig Ráckevén élt, és néhány esztendeje az utánpótlásban kezdett dolgozni, az elmúlt években lett a felnőttek szakvezetője. Nézzük, mire számít szombaton az FTC elleni, a legjobb 64 csapat közé jutásért rendezett egymeccses kupamérkőzésen?

„Egy biztos: a mérkőzés meghatározó élmény lesz a játékosainknak – mondta Szanyó Tibor. – Szerdán izgatottan néztük a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőjét, de természetesen nem azért, hogy feltérképezzük a hétvégi ellenfelet – dehogyis! Szurkoltunk a továbbjutásáért, nagy tett az, amit a Fradi véghez vitt. Számunkra teljesen mindegy, milyen összeállításban lép pályára az FTC, ha csak a kispadosok játszanak, akkor is sokkal erősebbek, ez magától értetődik. Örülünk, hogy sikerült a tapasztalt Kenesei Krisztiánt Rác­kevére csábítani, hátha kiharcolunk egy szabadrúgást, és akkor… Rajta kívül az NB II-ben, NB III-ban sok bajnokin szereplő Huszárik Zsolt futballozott már a miénknél magasabb szinten, és bízunk benne, hogy a megye kettőben sikeresen szerepelünk. Az egész település készül az FTC fogadására, az eredménytől függetlenül nagy nap lesz ez Ráckeve életében!”

Szerhij Rebrov:

A mérkőzés:

Magyar Kupa, 6. forduló (a 64 közé kerülésért):

Ráckeve VAFC — Ferencváros: 1-6 (0-2)
Ráckeve, 13:00. ~2.000 néző.
Vezette: Kiss Anikó (asszisztensek: Garai, Bornemissza; tartalékjv.: Bodzay)

Ráckeve VAFC: Zelei — Tóth R., Dudu, Gyurcsányi, Kalmár S. (Földi, 76.) — Huszárik, Agócs — Kiss K. (Márkus Zs., 61.), Markovic, Tóth D. — Kenesei K. (Tóth J., 70.)
kispad: Matus, Kelemen G., Agulanna, Török
vezetőedző: Kenesei Krisztián (az eltiltott Szanyó Tibor helyett)

Ferencváros: Bogdán — Csonka, Laidouni, Csontos, Heister — Vécsei — Zubkov, Katona (Molnár T., 63.), Skvarka, Varga R. — Baturina
kispad: Szécsi G., Mazzonetto A., Szabó L.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Markovic (86.) illetve Baturina (18., 52.), Katona (32.), Zubkov (56.), Varga R. (81.), Skvarka (83.)
Sárga lap: Dudu (55.), Markovic (88.)

Remek hangulatban, nagyjából 2000 néző előtt lépett pályára a Ferencváros a megyei II. osztályú Ráckeve otthonában. A kiscsapat ellen Szerhij Rebrov azoknak a játékosoknak adott lehetőséget, akik a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben nem léptek pályára.

Az FTC így is erős volt, a vezetést pedig már a 17. percben megszerezte Roko Baturina góljával. Az első félidőben még Katona Bálint is beköszönt, így a csapatok kétgólos vendégvezetéssel vonulhattak pihenőre.

A fordulás után az FTC tíz perc leforgása alatt két gólt szerzett: előbb Baturina, majd Olekszandr Zubkov talált a kapuba. A hajrában még Varga Roland és Michal Skvarka is beköszönt, majd a 86. percben Ognjen Markovic révén szépített a Ráckeve, így az FTC 6–1-re nyert, és könnyedén továbbjutott.

További képek: fradi.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Örülök annak, hogy minden játékosom komolyan vette a találkozót. Profi hozzáállással csináltuk a dolgunkat, úgy láttam, mindkét csapat élvezte a játékot. Jó felkészülés volt ez az előttünk álló feladatokra. Most azok kaphattak egy 90 perces terhelést, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, így ha bármikor szükség lesz rájuk, nyugodtan számolhatunk velük.

Szanyó Tibor vezetőedző nagyjából azt kapta, amit várt.

„Bíztam benne, hogy a csapat helytáll, nem törik össze. Szerintem a Ferencvárosnak jó felkészülési mérkőzésről gondoskodtunk, valamennyire meg is futtattuk őket. Az, hogy tudtunk gólt lőni, óriási dolog. Elkerülhető gólokat kaptunk, de a Ferencváros ellen nem lehet hibázni, ezt az NB I-es csapatok is tudják. Gyerekkori álmom valósult meg, hab a tortán, hogy az ötvenedik születésnapomkor. Gyerekkoromban ültem a lelátón és néztem, hogy mikor lesz Ráckevén NB I-es klub. Nem lett, de el tudtuk hozni a Ferencvárost.”

Bogdán Ádám:

Katona Bálint: Nagyjából olyan meccs volt, amilyenre számítottam. Nagyon szerettem volna gólt rúgni és bizonyítani a szakmai stábnak, úgy érzem, jól ment a játék. A gólom előtt remek passzt kaptam Roko Baturinától, nagy boldogság volt, amikor a labda áthaladt a gólvonalon. A hangulatra sem lehet panasz, a mi szurkolóink szurkoltak, ahogy mindig, nagyon lelkesek voltak a hazai drukkerek is. Azért dolgozom, hogy a jövőben is kiérdemeljen a bizalmat és megkapjam a lehetőséget a felnőttcsapatnál.

Roko Baturina:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Ráckeve hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.IX.19. MK, Ráckeve VAFC – Ferencváros: 1-6 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+2. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90. perc Zelei ment a tizenhatos előtt Zubkov elől.

    Két perc a ráadás.

    88. perc Ognjen Markovic kap sárga lapot Zubkov ellökéséért. Anno megfordult a hazai játékos a Bundesliga 2-ben is. A sértett szabadrúgása rossz, az ukrán meghajol aztán viccesen a közönség előtt. Gálameccs.

    86. PERC ITT A SZÉPÍTÉS, OGNJEN MARKOVIC kicselez két embert és jobbal az ötös bal sarkáról a kapu túlsó, azaz bal alsó sarkába lő. 1–6! Vécsei és Csonka is nagyot hibázott.

    85. perc Heister ballal 19-ről a bal alsó mellé lő.

    82. PERC MICHAL SKVARKA ballal a jobb alsóba rúgja öt méterről Baturina jobbról érkező, jobblábas, lapos beadását, Sakk-matt: 0–6!

    81. PERC VARGA ROLAND jobbal 17-ről, középről a bal alsóba lő jobbal Skvarka egy védőn megpattant indítása után, 0–5!

    79. perc Tóthot szerelik, Markovicsé a labda, ballal 18-ról a kapushoz lő. Kontra, Baturina kapura lő, ballal 14-ről nem tud túljárni a kapus eszén, aki balra eldőlve véd! ZICCER, BRAVÚR! A kornert Molnár a kapu mellé fejeli az ötös előteréből.

    77. perc Földi Roland váltja Kalmárt a hazai csapatban.

    Fáradnak és rekedtek már a hazai drukkerek, de még mindig lelkesek.

    75. perc Laidouni passzára kilép Svarka elé Zelei az ötösre.

    71. perc Kenesei lesántikál a pályáról, Tóth József váltja.

    69. perc Az eddigi legszebb hazai támadás, ment az ötös jobb sarkán Csonka a felfutó Tóth D. elől.

    Támadás, háború… (Fotó: Balogh László)

    67. perc Baturina ballábas, 14 méteres bombáját kivédi hatalmas bravúrral a jobb alsó előtt Zelei!

    64. perc Katona le, Molnár Tamás váltja.

    61. perc Márkus Tamás be, Kiss le a hazaiaktól.

    60. perc Gyurcsányi ment Baturina elől a kapu torkában, majd Zubkov lő ballal 18-ról Duduba.

    58. perc Varga 18 méteres, jobblábas lövése Duduról a jobb alsó mellé pattan.

    55. PERC ITT AZ ÚJABB GÓL, OLEKSZANDR ZUBKOV ballal 10 méterről a jobb alsó sarokba rúgja Varga balról jövő lapos szabadrúgását. 0–4!

    55. perc Dudu kap sárga lapot Heister ellökéséért.

    53. PERC ROKO BATURINA az ötös jobb sarka elől a bal felsőbe bólintja Heister nagyon szép ballábas, az alapvonalról érkező beadását. 0–3! Gyurcsányi sok nagy mentés után most lemaradt a gólszerzőről.

    51. perc Baturina balról jobbal a kapu elé lő, kivetődik szépen Zelei. Kontra, pár Kenesei csellel.

    46. PERC FOLYTATJUK!

    Hangulatjelentés (Fotó: Balogh László)

    MAGYAR KUPA-ADATBANK ITT!

    A Magyar Kupa-sorozat főtábláján négy élvonalbeli klub kapott NB-s ellenfelet, valamennyi a harmadik vonalból: a Budapest Honvéd Tiszaújvárosba, az Újpest FC Iváncsára (az NB III-as klub vonzza a topcsapatokat, 2019-ben az FTC játszott itt, most a lila-fehérek érkeznek), a Paksi FC pedig Hatvanba megy. Utazás szempontjából az MTK Budapest járt a legjobban: a 43. Sz. Építők SK ellen nem kell a fővárosból kimozdulnia, a Zalaegerszeg viszont átutazhatja az országot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztes VSE elleni találkozó kedvéért.

    • A 6. fordulóban 128 csapat várta az ellenfelét; amelyik gárda nyer, bejut a legjobb 64 közé, nincs visszavágó.
    • Három korábbi Magyar Kupa-győztes, egykori válogatott játékos húzta ki a csapatokat: Pisont István, Gera Zoltán és Juhász Roland.
    • A sorsolás a kiemeltekkel, azaz a profi gárdákkal indult. Az NB I és az NB II együttesei egy-egy alacsonyabb osztályú ellenfelet kaptak, s ezek lesznek minden esetben a pályaválasztók.
    • A 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18–20-án rendezik, ezzel is lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére.

    45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    44. perc KIMARAD! Katona jobb oldali beadását Zelei Baturina elé tudja csak tolni, de a támadó jobb sarkára pattan a labda az üres kapu előtt, onnan pedig a levegőbe perdül, nem a hálóba.

    43. perc HAZAI ZICCER! Kenesei a felezőtől jobbal remekül emel az ötös jobb sarka elé, Markovic jobbal azonban a léc fölé lő, méterekkel!

    41. perc Tóth szereli Baturinát a tizenhatoson belül, Vécsei ballal 18-ról méterekkel lő a bal alsó mellé.

    Legidősebb válogatott labdarúgónk 65 évvel ezelőtt játszott először a nemzeti csapatban. Időutazás a 93 éves Raduly Józseffel.

    41. perc Varga lő jobbal az ötös bal sarkáról Tóthba, majd Dudu szereli Zubkovot az ötös másik oldalánál.

    39. perc Huszárik emel balra Markovics elé, aki ballal ellő keresztbe a kapu előtt a 16-os bal sarkáról.

    Elmarad az Újpest FC szombati Magyar Kupa-mérkőzése, ugyanis az NB III-as Iváncsa több labdarúgója megfertőződött a koronavírussal. A Közép-csoportban tíz fordulót követően nyolc győzelemmel és két döntetlennel listavezető Fejér megyei klub létszámproblémái miatt kérte a találkozó elhalasztását. „Az egészségügyi hatóságokkal, az MLSZ-szel, valamint az Újpest FC-vel történt egyeztetések után született meg a döntés” – volt olvasható pénteken a harmadosztályú klub tájékoztatójában.

    34. perc Varga 23 méteres szabadrúgása Zeleié. Kenesei kissé balról jobbal 26-ról Bogdán ölébe teker egy szabadrúgást a másik kapu előtt.

    A fiatal ferencvárosi első gólja tétmérkőzésen zöld-fehérben.

    32. PERC: KATONA BÁLINT lő 11 méterről okosan a bal alsó sarokba, Baturina jobbról visszatett labdáját azonnal ellőve. 0–2!

    30. perc A pihenő óta mezőnyharc.

    25. perc Frissítő. A hazaiak megbízott mestere Kenesei erre a meccsre. A kispadon az MLSZ adatbázisa szerint Szanyó Attila ül technikai vezetőként, Szanyó Tibor eltiltott.

    Fotók: Nagy-Pál Tamás

    23. perc Dudu menti Skvarka beadását.

    20. perc Katona lő 17 méterről, kissé jobbról a léc fölé, az előbb a bal kapufa és Zelei kapus közös erővel mentette meg a hazaiakat egy fejes góltól, az ötös elől Zubkov veszélyetetett, Varga bal oldali szabadrúgása után.

    17. PERC VEZET AZ FTC, Katona labdaszerzése után Varga passzát ROKO BATURINA ballal a bal alsóba rúgja az ötös jobb sarkáról. 0–1!

    14. perc A volt bajai spíler, Dudu szereli becsúszva az ötös bal sarka előtt a Zubkov indította Heistert!

    12. perc Zubkov lő ballal az ötös bal sarka elől, de blokkol Kiss. Varga beadását Baturina három méterről a léc fölé csúsztatja fejjel. HELYZET!

    8. perc Varga passzát Skvarka jobbal ellövi a bal alsó mellett 17 méterről, kissé balról.

    5. perc Zubkov emel középről Varga elé, szépen jön ki a hazai kapus.

    4. perc Markovics megindul a balon, Laidouni fellöki azonnal. Helyszínen lévő NPT kollégánk szerint a hazai drukkerek zöme fradista, tehát mindkét csapatnak egyszerre drukkol.

    2. perc Tóth szereli Vargát a balon, a hazai közönség örül, Dudu keményen közbelép később, a nigériai légiós.

    1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

    Remek az idő, nincs szél sem, rengeteg a néző. Szép a pálya talaja is, Szanyó mester tegnap maga nyírta.

    – Úgy tűnik, a góllövéssel még mindig nincs gondja: három bajnokin négyszer volt eredményes. Gólkirály akar lenni?
    – Összesen hét meccset játszottam Ráckevén, tizenegy gólt rúgtam, de többször is betalálhattam volna, hiszen hagytam ki helyzeteket. A célunk a feljutás, de miután az egyik bajnokit elveszítettük, mondtam a srácoknak, ennél azért több kell. Ami pedig a gólkirályi címet illeti, inkább az öregfiúk-bajnokságban megyek rá, ott ugyanis három találkozón már tizenegyszer voltam eredményes.

    – Nehéz hét előtt áll a Fradi? Szerdán a Dinamo Zagreb ellen játszik a Bajnokok Ligájában, majd jön a Ráckeve elleni Magyar Kupa-mérkőzés.
    – Különösen az idegenbeli párharca ígérkezik nehéznek… Annak idején megtapasztaltam, ha könnyedebben vettünk egy alacsonyabb osztályban szereplő csapat elleni meccset, megszenvedtünk, volt, hogy ki is estünk. A Fradi elleni találkozó minden pillanatát ki kell élvezni, és bár előzetesen úgy terveztem, ha NB I-es vagy NB II-es együttest kapunk, nem lépek pályára, ha már így alakult, egy félidőt azért szeretnék játszani. Búcsúmeccsem úgy sem volt, majd úgy fogom fel, a Ferencváros elleni lesz az!

    – Valamikor áprilisban beszéltünk legutóbb, amikor a Komárom játékosaként azt mondta, a koronavírus-járvány előre hozta pályafutása befejezését.
    – Pontosabban úgy fogalmaztam, NB-s szinten már nem játszom, de ha lesz olyan klub, amelynél elfogadják, hogy csak a bajnokira megyek, és a szívem-lelkem kiteszem a pályára, akkor még futballoznék. Gondolkodtam, esetleg kimegyek Ausztriába, aztán úgy hozta az élet, hogy Böőr Zoltán keresett telefonon, és ha már beszéltünk, érdeklődött, nincs-e kedvem játszani. Kiderült, jó kapcsolatai vannak Ráckevén, és megkérdezte, megadhatja-e a telefonszámom a vezetőknek. Aztán a klubtól felhívtak, elmentem egy ebédre, elbeszélgettünk, de csak azt követően mondtam igent, miután a feleségem áldását adta: úgyis ez az életem, heti egy szombati meccs belefér.

    – A sok emlékezetes Ferencváros elleni összecsapás közül melyik a kedvenc?
    – Beugrik az a mérkőzés, amikor tizenhat évesen kispados voltam, és végül nem léptem pályára, aztán nem sokkal később volt egy meccs a Nép­stadionban, amelyből az maradt meg, hogy ollózva próbálok gólt szerezni. Emlékezetes az az MTK–Ferencváros, amelyen kétszer találtam be, és három nullára nyertünk, de mondhatom azt a szombathelyi bajnokit is, amelyet hátrányból fordítottunk meg a Haladással a két gólommal. S ha már Magyar Kupa… Amikor a Fradit kizárták az NB I-ből, a kupában a Vasassal összekerültünk vele. Az első meccsen kettő nullára nyertünk idegenben, és csereként beállva egy gólt szereztem, s bár a visszavágót három kettőre elveszítettük, a két gólunkat én lőttem, és ami lényeges, tovább is jutottunk.

    – Álomsorsolás?
    – Mondhatjuk így is – felelte egy mosoly kíséretében a 29-szeres válogatott támadó, Kenesei Krisztián, aki a Pest megyei másodosztályban szereplő Ráckeve VAFC csapatával jövő héten a Ferencváros ellen léphet pályára a Magyar Kupában. – A klubnál szurkoltak, lehetőleg élvonalbeli vagy NB II-es ellenfelet kapjunk, és tessék, teljesült a vágy. Egyébként nem emlékszem, korábban akár csak egyszer is megnéztem volna-e a sorsolást, de most úgy adódott, hogy miután az MTK-nál megtartottam az edzést, éppen hazaértem, és leültem a televízió elé. A feleségem előre szólt, meglátod, a Fradit kapjátok, és igaza lett. Amikor megláttam a párosítást, azt mondtam, ennél jobb nem is történhetett volna, hiszen megkaptuk az ország legnépszerűbb csapatát. Rendben, én már rengetegszer futballoztam a zöld-fehérek ellen, de a többieknek biztosan hatalmas élmény lesz a meccs – ha NB II-es ellenfelet fogadnánk, az is az lenne.Rengeteg emlékezetes futballcsata van már a korábbi gólkirály, Kenesei Krisztián mögött, aki – a csütörtöki Magyar Kupa-sorsolás eredményeképp – a megyei II. osztályú Ráckeve csatáraként a Ferencváros ellen készülhet.

    A csapatok célja (Fotó: Török Attila)

    „Egy biztos: a mérkőzés meghatározó élmény lesz a játékosainknak – mondta Szanyó Tibor. – Szerdán izgatottan néztük a Ferencváros Bajnokok Ligája-selejtezőjét, de természetesen nem azért, hogy feltérképezzük a hétvégi ellenfelet – dehogyis! Szurkoltunk a továbbjutásáért, nagy tett az, amit a Fradi véghez vitt. Számunkra teljesen mindegy, milyen összeállításban lép pályára az FTC, ha csak a kispadosok játszanak, akkor is sokkal erősebbek, ez magától értetődik. Örülünk, hogy sikerült a tapasztalt Kenesei Krisztiánt Rác­kevére csábítani, hátha kiharcolunk egy szabadrúgást, és akkor… Rajta kívül az NB II-ben, NB III-ban sok bajnokin szereplő Huszárik Zsolt futballozott már a miénknél magasabb szinten, és bízunk benne, hogy a megye kettőben sikeresen szerepelünk. Az egész település készül az FTC fogadására, az eredménytől függetlenül nagy nap lesz ez Ráckeve életében!”

    Dzurják József kétszer, Kereszt­úri András egyszer volt eredményes azon a bizonyos beregszászi találkozón, 3–1-re nyert a Fradi – harminc évvel ezelőtt. A tehetséges szélső ezután a tartalékok között, majd katonaként futballozott. Mindig Ráckevén élt, és néhány esztendeje az utánpótlásban kezdett dolgozni, az elmúlt években lett a felnőttek szakvezetője. Nézzük, mire számít szombaton az FTC elleni, a legjobb 64 csapat közé jutásért rendezett egymeccses kupamérkőzésen?

    Talán még a legelvakultabb fradisták sem tudják, a ráckevei szakember pályára lépett a zöld-fehéreknél.

    „Középiskolás játékosként a Szent István tanulója és labdarúgója voltam – idézte fel a nyolcvanas évek második felét Szanyó Tibor. – Aztán az iskolai csapattal hazajöttünk egy nemzetközi tornáról az Egyesült Államokból, és megkeresett a Ferencváros: utolsó éves ifistaként menjek át a Fradiba. Így is lett, Vépi Péter volt az edzőm, Hajdu Attila a kapuban, Telek András a védelemben, elöl Wukovics Lászlóval, a szintén »istvános« Kiss Istvánnal voltunk a csatársorban. A tartalékok között is szerepet kaptam, és 1990 nyarán, mielőtt Nyilasi Tibor átvette volna a csapat irányítását, még Beregszászon játszott a felnőttkeret felkészülési mérkőzést, és azon az összecsapáson léptem pályára én is.”

    „Álomsorsolás – mondta nevetve az edző. –  Most mondja meg, mikor közvetítette a televízió egy megye kettes csapat tétmérkőzését?! Persze pontosan tudjuk, hogy ez nem nekünk szól, hanem a híres ellenfélnek, de ünnepnapra készülünk. Nagy szeretettel várjuk a Ferencvárost.”

    Szanyó Tibor szerdán volt 50 éves, és nem mindennapi ajándékot kapott: a Pest megyei II. osztály Déli csoportjában szereplő, jelenleg 9. helyezett csapata szombaton 13 órától a Ferencvárost fogadja.

    A ráckevei edző, Szanyó Tibor a nyolcvanas-kilencvenes években zöld-fehér szerelésben játszott, úgyhogy neki most nagy ajándék az FTC elleni kilencven perc a labdarúgó Magyar Kupában.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK