2020.XII.16. Paks – Ferencváros: 1-3

Sorozatban hatodik bajnokiját is megnyerte a Ferencváros

Pakson tovább menetelt a címvédés felé a Fradi, a hazaiak több ziccert is elpuskáztak az első félidőben.
A Ferencváros 3–1-re nyert Pakson a labdarúgó NB I 15. fordulójában, a hazaiak Bognár György irányításával először kaptak ki a saját pályájukon.


Nyilatkozatok:

Szerhij Rebrov: — Jól ismerem a következő ellenfelet, amely hazai pályán eddig is több figyelemre méltó eredményt ért már el. A Paks veszélyes csapat, jó focit játszik, de a ZTE elleni meccs óta eltelt napokban volt idők felkészülni rá. Hozzászoktunk már, hogy az NB I-ben mindenki igyekszik 100 százalékot nyújtani a Fradi ellen, ez bizonyára szerdán, a Paks esetében sem lesz másként, ezzel is tisztában vannak a fiúk. Maximális koncentrációra lesz szükségünk. Nehéz mérkőzésre számítok.

A mérkőzés:

Paks — Ferencváros: 1-3 (1-1)
Paks, 20:15. Zártkapus mérkőzés.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Tóth II. V., Garai; alapvonali jv.: Farkas Á., Takács J.; tartalékjv.: Huszár)

Paks: Holczer — Lenzsér (Gévay, 46.), Szélpál (Vas G., 90.), Szabó J. — Osváth, Bognár I., Balogh B., Bertus — Nagy R. (Szakály D., 77.), Sajbán M. (Szendrei Á., 90.), Haraszti (Ádám, 66.)
kispad: Rácz G., Kulcsár D., Papp K., Csősz
vezetőedző: Bognár György

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Frimpong, Heister — Haratin, Laidouni — Mak (Somália, 69.), Uzuni (Dvali, 87.), Zubkov (Nguen, 55.) — Boli (Isael, 69.)
kispad: Bogdán, Vécsei, Skvarka, Varga R.
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Szabó J. (43.) illetve Frimpong (3.), Haratin (50. – 11-esből), Isael (85.)
Sárga lap: Lenzsér (14.), Szélpál (73.) illetve Zubkov (53.), Mak (64.), Frimpong (71.), Haratin (73.)

Holczer Ádám bravúrral védett! A Ferencváros egykori kapusa került be a paksi kezdőcsapatba, és még öt perc sem telt el a mérkőzésből, amikor Franck Boli lövésénél látványos mozdulattal hárította. Az öröme mégsem lehetett teljes, mert bár a meccs legelején voltunk, már vezetett a Ferencváros: az első vendégszögletet követően Abraham Frimpong lövésénél hiába állt négy-öt paksi is a gólvonalon, vagy annak előterében, a labda a lábak között valahogy utat talált a kapiba.

Az nem volt meglepő, hogy a fővárosiak nagyon motiváltam, a három pont megszerzésének szándékával futottak ki a szerda esti bajnokira. Miután a Mol Fehérvár FC kedden este csak egy pontot szerzett (1–1 a Puskás Akadémia ellen), a zöld-fehérek abban a tudatban léptek pályára, hogy a győzelemmel tovább növelhetik előnyüket legfőbb riválisukkal szemben. A kérdés az volt, hogy a nyár óta erőltetett menetben teljesítő FTC hány friss játékossal áll ki erre a mérkőzésre. Az ősz legjobbjának tekintett Tokmac Nguen ezúttal csak a kispadon kapott helyet, Sigér Dávidot nem is nevezték a keretbe, és Lasa Dvali helyett Abraham Frimpong kapott helyet a kezdőben (sokszor leírtuk már, hogy a Ferencváros kerete nagyon bő, hosszú a kispad, két, bajnokesélyes csapatot is ki tudna állítani).

A hazaiaknál Szélpál Norbert irányította a védelmet, mert Böde Dániel néhány nappal ezelőtt, Mezőkövesden megsérült, s egyelőre kérdés, mikor térhet vissza az FTC egykori támadója a paksi védősorba, hiszen ma már hátvédet játszik a Bognár György edzette csapatba. Dinamikusabb, gyorsabb volt a vendégcsapat a mérkőzés első szakaszában, ám szó sem volt arról, hogy a hazai együttes azzal, hogy gyorsan hátrányba került, azonnal bele is törődött volna a vereségbe. Több ütközés, test test elleni párharc jellemezte a találkozót, mozgalmas, küzdelmes volt az első félidő. Bognár István második lövése már tökéletesre sikeredett: a korábban a Ferencvárosban is megfordult középpályás remek mozdulattal lőtt az FTC kapujába, de balszerencséjére a lesen tartózkodó Sajbán Máté takarhatta a kilátást Dibusz Dénes előtt, így a játékvezetők érvénytelenítették a találatot.

A házigazda próbálkozott jobbról, lőtt középről, megpróbálta balról, de az első félidő végéig Dibusz Dénes és a ferencvárosi védelem ellent tudott állni, mígnem néhány másodperccel a szünet előtt Szabó János egyenlített, és mert rengeteget tett a gólért a Paks, mindez egyáltalán nem volt véletlennek minősíthető. Sőt, Bognár István még egy veszélyes lövéssel jelentkezett, mielőtt az öltözőbe sétáltak volna a csapatok – a két együttes támadójátéka alapján reális volt a döntetlen negyvenöt perc után.

A lendület a pihenőt követően sem csökkent, sőt mindkét csapat hatalmas energiákat mozgósított a második gól megszerzéséért. A bajnok ismét vezetést szerzett, igaz, furcsa körülmények között: Robert Mak kapott jó indítást, Holczer Ádám elütötte előle a labdát, Ezt követően ugyan volt kontaktus a két játékos között, azt sokkal inkább a támadó kereste, a kapust nem láttuk szabálytalannak. Berke Balázs játékvezető mégis tizenegyest ítélt, Ihor Haratin pedig higgadtan gólra váltotta a büntetőt.

Az ítélet felforrósította a hangulatot, mindkét kispad aktívvá vált, és a labdarúgók sem kímélték egymást, becsúszott néhány tisztátalan ütközés is. Szerencsére néhány perc elteltével ismét futballozni akartak a játékosok, és ennek csak örülhettünk, mert így a szezon egyik legjobb összecsapását láthattuk. Dibusz Dénesnek is többször bravúrral kellett védenie ahhoz, hogy megmaradjon az FTC előnye.

Bár a Paks kimondottan jó teljesítményt nyújtott, Isael lövése végül eldöntötte a mérkőzést. Az egyre többet támadó, így szellősebben védekező hazaiak között kilépő Aissa Laidouni már korábban eldönthette volna a mérkőzést, de a kapufa kisegítette a paksiakat, akiknek Isael megpattanó lövésénél már nem volt szerencséjük.

Győzött az FTC, tovább növelte az előnyét a nagy rivális fehérváriakkal szemben, de a Paks dicséretet érdemel a szerda esti teljesítményéért, ez a produkció nagyon sok csapat ellen bőven elég lett volna a győzelemhez.

Jó meccs volt ez!

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

A Paks trénere, Bognár György úgy látta: csapata nem érdemelt vereséget a mérkőzésen.

„A lehetőségeinket, a játék minőségét figyelembe véve és a bírói bakikat beleszámítva én azt gondolom, hogy semmiképp nem kellett volna kikapnunk. Mi futballoztunk, a Fradi kontrázott – az utolsó negyedórában rendkívül hatékonyan.”

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov látott már jobb meccset is együttesétől.

„Nagyon nehéz évnek járunk a végén, látszott is mindkét csapaton a fáradtság, úgyhogy nagyon fontos három pontot hoztunk ma el. Nem ez volt a legjobb meccsünk, főleg védekezésben. A Paks játéka nagyon agresszív és intenzív volt, ilyenre is számítottunk.”

Abraham Frimpong: „Minden meccs döntő nekünk, mert az a célunk, hogy megvédjük bajnoki címünket. Az összes mérkőzésre úgy készülünk, hogy a klub és szurkolóink miatt nyerni akarunk. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz a Paks elleni, az is volt, de a korai gól sokat segített. A szögletek mindig esélyt adnak nekünk, védőknek is, hogy gólt szerezhessünk, és örülök, hogy a gólommal hozzájárulhattam a Ferencváros győzelméhez.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2020.XII.16. Paks – Ferencváros: 1-3 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+5.

    PERC
    Bertus beadását kifejeli a védők, Osváth ismétlése pontatlan, majd Balogh passzát Bertus jobbal 22-ről a léc fölé vágja egy ölnyivel.

    90+4.

    PERC
    Bognár alatt most először kap ki odahaza a Paks.

    90+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás!

    90+1.

    PERC
    Vas legutóbb remekelt a Fradi ellen.

    90.

    PERC
    Sajbán le, Szendrei Ákos be. Ékcsere.

    89.

    PERC
    Szélpált Vas Gábor váltja.

    86.

    PERC
    Uzuni le, Lasa Dvali be, támadó helyett bekk.

    86.

    PERC
    Gévay ISAEL elé ment egy kósza emelést, a támadó ballal 24-ről kapura lő, Gévay lábáról a kapu közepébe pattan a labda, a balra elmozduló Holczer már nem ért vissza, pedig vetődött. 1–3!

    86.

    PERC
    ELDŐLT, DE MILYEN GÓLLAL?!

    85.

    PERC
    Isael hatról a jobb sarok mellé teszi Heister passzát, de megússza, mert les.

    84.

    PERC
    MECCSLABDA? Nguen remek passzát Uzuni jobbal 14-ről, kissé jobbról nem tudja ellőni a jó ütemben kilépő Holczer mellett.

    83.

    PERC
    Frimpong visszatér, Uzuni lesre fut.

    83.

    PERC
    Szakálynak ez a 17. meccse a Fradi ellen, a 2. gólját szerezhette volna ellene, vagy most az első gólpasszát.

    82.

    PERC
    Ádám rosszul ér bele fejjel Osváth jobb oldali beadásába, Szakály balról ballal kanyarint középre, Frimpong ment fejjel Ádám elől, hősiesen. Utána koccannak a fejek, ápolás. A védő húzta a rövidebbet.

    80.

    PERC
    A Paks hazai pályán veretlen a legutóbbi öt mérkőzésén és az ötből négyet megnyert, úgy, hogy ezeken összesen 14 gólt szerzett.

    80.

    PERC
    Bognár György érkezése után a Paks remek hatmérkőzéses veretlenségi sorozatot (5 győzelem, 1 döntetlen) mutatott be, ám legutóbbi négy bajnokijából csak egyet tudott megnyerni.

    79.

    PERC
    Aki második labdaérintésére gólt lőhetne, ballal leveszi Bognár passzát Frimpong mellett, jobbal hétről a bal alsó felé lő, de igen gyengén, legördül a labdáért Dibusz.

    77.

    PERC
    Nagyot Szakály Dénes váltja.

    77.

    PERC
    KAPUFA, Haratin passzát Laidouni jobbal 14-ről a bal oldali kapufa tövére tekeri, Bertus elől.

    75.

    PERC
    KIMARAD! Heister bal oldali beadását Nguen bevetődve a bal alsó mellé gyötri az ötösről, Szabó és Gévay csúnyán lemaradt róla.

    73.

    PERC
    Sárga lap Ihor Haratinnak is, aki nem akart elvégezni időben egy szabadrúgást.

    73.

    PERC
    Szélpál Norbert kap sárga lapot labdaeldobás utáni reklamálásért.

    73.

    PERC
    TITKOS FEGYVER. Ádám 6 élvonalbeli gólnál tart az idényben, 638 perc alatt.

    72.

    PERC
    A listavezető megnyerte legutóbbi öt bajnokiját.

    72.

    PERC
    A Paks hazai mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, a forduló előtt a paksiaknál (16 találat) csak a Fehérvár szerzett több gólt pályaválasztóként (19). A Ferencváros az egyetlen csapat, mely még őrzi idegenbeli veretlenségét (is), mérlege vendégként 4 győzelem, 2 döntetlen.

    72.

    PERC
    Holczer lép ki igen szépen Uzuni passza után Isael elé.

    71.

    PERC
    Abraham Frimpong kap sárga lapot Nagy megrúgásáért.

    70.

    PERC
    Rebrov jól érzi, ha még tíz percig kihúzza a Fradi kapott gól nélkül, elfárad már a Paks.

    69.

    PERC
    Boli kissé fáradtan mozgott ma, Isaellel pacsizik, ékcsere.

    68.

    PERC
    Maknak sem ment ma, a szélsőt a szűrő Somália váltja.

    66.

    PERC
    Harasztinak nagyon nem ment ma, ha koncentrál, mesterhármasig jutott volna. Ádám Martin váltja, Böde II Dániel a pályán.

    65.

    PERC
    Róbert Mak kap sárga lapot, lökést reklamált túl hevesen.

    65.

    PERC
    A mai Gévay 17. mérkőzése a Fradi ellen, 2 kanadai pontja van, és egy piros lapja.

    62.

    PERC
    Laidouni passzát Boli jobbal 22-ről Holczer lába elé teszi, középről.

    61.

    PERC
    Bognár jobb oldali kornerét Gévay hétről a jobb felsőbe fejelné, de hatalmasat véd ismát Dibusz!

    60.

    PERC
    Nguen: 11 NB I-es meccs az idényben, 7 gól és 1 gólpassz.

    60.

    PERC
    Ballal lőtt az ék, de lesről.

    59.

    PERC
    DIBUSZ! Kikapja a jobb felső sarok elől Sajbán közeli próbálkozását, Haraszti bal oldali, jobblábas szöglete után.

    58.

    PERC
    Osváth jobb oldali beadására nincs érkező, Balogh passzát Haraszi 13-ról egy védőbe rúgja.

    55.

    PERC
    Zubkov le, Tokmac Nguen be. Luxuscsere.

    53.

    PERC
    Nagy jobbal 14-ről a kapus ölébe lő.

    52.

    PERC
    Olekszandr Zubkov kap sárga lapot Bertus lekönyökléséért.

    51.

    PERC

    50.

    PERC
    IHOR HARATIN, ihol a gól, az ukrán szűrő jobbal a bal alsóba lő, Holczer majdnem eléri, de csak majdnem: 1–2!

    50.

    PERC
    Az ötös bal sarkánál történt az eset.

    49.

    PERC
    Laidouni remek passzát Mak elviszi a kivetődő Holczer mellett, majd elesik Holczer jobb kezében, BÜNTETŐ! Erősen véleményes, sőt a szakértők szerint egyenesen jogtalan!

    49.

    PERC
    BÜNTETŐ!

    48.

    PERC
    Szabó kap egy könyököst Uzunitól, de sárga lap nincs. Szabó alsó ajka vérzik.

    47.

    PERC
    Heister ballal hatról Holczerbe lő, ziccerrel kezdődik a félidő!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Lenzsért a hazai védelem tengelyében Gévay Zsolt váltja.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Egy gól dönt. A Fradi annyival erősebb már a mezőnynél, hogy akkor is nyer, ha csak közepesen játszik. Ha a Paks úgy védekezik, mint Mezőkövesden, ahol négy gólt kapott, nem sok esélye van, de ne legyenek kétségeink: szigorúbb, szorosabb védőfal várja a bajnoki címvédőt. A házigazda megnehezíti a vendégek dolgát, de a papírforma alapján egy góllal az FTC nyeri meg a meccset. SOMOGYI Zsolt a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    A párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Böde Dániel 8
    Varga Roland 6
    Tokmac Nguen 5
    Hahn János 4
    Olekszandr Zubkov 3

    FÉLIDŐ

    16 gólt szerzett az idényben hazai pályán a Paksi FC, a forduló előtt ennél csak a Mol Fehérvár ért el többet pályaválasztóként (19), ráadásul a Paks hazai pályán veretlen a legutóbbi öt mérkőzésén.

    FÉLIDŐ

    13 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban a Ferencváros, amely legutóbb június 23-án a Mol Fehérvár FC-vel szemben maradt alul (0–1), azóta két döntetlen mellett tizenegyszer nyert.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Így korner, Nagy beadását Szabó hatról nagyon a bal alsó mellé fejeli.

    45+1.

    PERC
    Hopp, Bognár nem sokkal lő a bal alsó mellé Laidouni mellől, ballal, 14-ről, a szűrő végül odanyúlt a jobb vádlijával.

    45.

    PERC
    Szabó lő a jobb alsó mellé 25-ről, ballal.

    44.

    PERC

    44.

    PERC
    ITT A GÓL, SZABÓ JÁNOS három méterről a kapu közepébe fejeli Bertus balról jövő, ballábas, Bolin megpattanó beadását. A kapus nem jött ki, Haratin meg bűnrosszul helyezkedett: 1–1!

    43.

    PERC
    Boli passzát Uzuni ballal a jobb alsóba tenné 16-ról, Holczer véd a jobb sarok előtt, a kipattanó Maké, aki ballal 12-ről átrúgja a labdát Földvár felé! Félútra.

    42.

    PERC
    És anno 7 meccsen 1 kanadai pontot szerzett a Fradiban.

    42.

    PERC
    Haraszti a 11. bajnokiján az idényben az 1. gólját szerezhette volna.

    41.

    PERC
    Ó, Nagy remek, sarkazásos perdítését Haraszti ballal az ötös bal sarka elől feladja Dibusznak. ZICCER!

    39.

    PERC
    Haraszti lő jobbal a bal felső felé 26-ról, de Dibusz véd a levegőben úszva! A korner után Nagy jobb oldali beadását rosszul találja el fejjel Szabó az ötös előterében. Kirúgás.

    38.

    PERC
    Bognár anno a Fradiban 13 meccsen 8 kanadai pontot szerzett, 765 perc alatt, de nem volt maradása.

    37.

    PERC
    A Ferencváros a MOL Fehérvár elleni idegenbeli döntetlen óta minden bajnoki mérkőzését megnyerte, idegenben a legutóbbi két alkalommal nyert. A Paks vendégeként 2012 óta csak egyszer kapott ki a Ferencváros, 2017-ben (mlsz.hu).

    37.

    PERC
    Bognár Györggyel a Paks öt mérkőzésen 13 pontot szerzett pályaválasztóként, igaz, minden mérkőzést figyelembe véve a legutóbbi négy mérkőzéséből csak egyet nyert meg. A paksiak a Ferencváros ellen legutóbb, hátrányból jól hajrázva, 2–2-es döntetlent játszottak otthon.

    37.

    PERC
    Nagy elesik a 16-oson belül Heister előtt, tovább. Kirúgás, jogos.

    36.

    PERC
    Balogh emel balról ballal Sajbán elé, rossz a levétel, Osváth távolról a bal felső felé lő, de véd könnyedén Dibusz.

    34.

    PERC
    Szabó 12 méteres lövését blokkolják, a kipattanó Nagyé, aki jobbal az ötös jobb sarka elől ellő a léc fölött.

    33.

    PERC
    A nagy hiányzó. A paksiak házi gólkirálya, Hahn János 9 gólt szerzett csapata 27 találatából, tehát együttese góljainak harmadát vállalta magára. Kovács Dávid (Budafok) szintén csapata góljainak harmadát szerezte (5/15), előttük Simon Krisztián volt csak a rangsorban (5/14) a forduló előtt.

    33.

    PERC
    Lovrencsics jobb oldali beadásának melléollóz Uzuni a 11-esponton, Zubkov balról a bal alsó mellé emel, Boli jobbal az égbe lő négyről.

    25.

    PERC
    Balogh passzát Sajbán a jobb felső mellé teszi 24-ről, blokkolt Frimpong, sarokrúgás balról. Haraszti beadását kifejeli Laidouni a kapu torkából, Nagy beadása jó aztán, Sajbán közeli fejeli pedig nagyon nem.

    22.

    PERC
    Bognár jobb oldali beadását kifejeli az ötös elől Haratin.

    20.

    PERC
    Nagy lő három csel után jobbal a 16-os bal sarka elől, blokkol Laidouni, Bognáré a kipattanó, jobbal a bal alsóba lő jobbal 22-ről, de lesen állt előtte Sajbán, zavarta a kapust.

    19.

    PERC
    10 bajnoki óta nem tudta legyőzni a Paksi FC a Ferencvárost, legutóbb 2017. április 12-én (3–1) nyert a fővárosi együttes ellen, azóta a mérlege hat vereség és négy döntetlen a mérlege.

    17.

    PERC
    ZICCER, de Dibusz védi Nagy jobbról jövő passza után Bognár jobblábas, tízméteres lövését, jobbra eldőve, a kipattanót Haraszti a kapu fölé töri, jócskán, 14-ről.

    16.

    PERC
    Zubkov lő kapura 21-ről, kissé jobbról, három jó csel után, de fogja Holczer a kezéhez menőt.

    15.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    14.

    PERC
    Boli bal oldali beadását elkapja Mak elől Holczer.

    13.

    PERC
    Nagy ad egy esernyőt Maknak, a ballábas beadása rossz azonban.

    12.

    PERC
    Osváth beadja, Dibusz kiöklözi, rossz helyre, de megússza.

    12.

    PERC
    Nagy jobb oldali beadása a védőké, a következő beadásával kiharcol egy kornert.

    10.

    PERC
    Mak indítja Bolit, aki betör a 16-osra, jobbal lő, Holczer balra vetődve fogja a félmagas lövést!

    5.

    PERC
    Nagy kérdés, Blazic a cipője orrának legvégével beleért-e, ha nem, akkor Haratiné a gólpassz, ő adott balról okosan középre, visszafelé.

    5.

    PERC

    3.

    PERC
    ITT A GÓL, Zubkov jobb oldali szögletét rossz helyre üti Holczer a jobb sarok elől, a labdába nem ér bele az ötös előtt Blazic, éppen így jól ABRAHAM FRIMPONGNAK, aki a jobb alsóba lő Lenzsér lába között. A hazai védő a jobb lábával a bal lábára rúgta a labdát, az onnan pattant a jobb alsóba: 0–1!

    3.

    PERC
    Ballal lőtt Frimpong, középről, 12 méterről.

    2.

    PERC
    Szabó megrúgja Uzunit, ápolás. Boka.

    1.

    PERC
    Szabó és Bognár Gy. máris hevesen reklamál egy lökés miatt. Felpörögtek rendesen.

    01.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta zöldben, a vendégek toszta fehérben.

    Remek történelmi összefoglalás ITT!

    „A Fradi ellen is ugyanúgy készülünk, mint bármely más csapat ellen, nincs semmi extra. A múlt hétvégi, vesztes mérkőzésünket szeretnénk kijavítani, így célként is ugyanúgy a három pont van kitűzve, egyébként soha senki ellen nem lehet más. Fontos lesz a stabilitás, hisz’ ellenfelünknek nagyszerű kvalitású játékosai vannak. Ha sikerül a Ferencváros ellen is megvalósítanunk a már hónapok óta játszott stílusunk, miszerint fentebb letámadunk, az meglepheti Őket. Jó állapotban vagyunk, készek a harcra” – fogalmazott Sajbán Máté a paksifc.hu-n.

    „Jól ismerem a következő ellenfelet, amely hazai pályán eddig is több figyelemre méltó eredményt ért már el. A Paks veszélyes csapat, jó focit játszik, de a ZTE elleni meccs óta eltelt napokban volt idők felkészülni rá. Hozzászoktunk már, hogy az NB I-ben mindenki igyekszik 100 százalékot nyújtani a Fradi ellen, ez bizonyára szerdán, a Paks esetében sem lesz másként, ezzel is tisztában vannak a fiúk. Maximális koncentrációra lesz szükségünk. Nehéz mérkőzésre számítok” – mondta a fradi.hu-n Szerhij Rebrov.

    Egy kis örökmérleg! A két csapat 28-szor mérkőzött meg eddig egymással NB I-es mérkőzésen. A Paks csak négyszer nyert, a Ferencváros tizennégyszer (28, ill. 60 góllal), a döntetlenek száma tíz.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Pakshoz:
    2019, Böde Dániel, ingyen
    2019, Holczer Ádám, i.
    2016, Rácz Gergő, i.
    2012, Kulcsár Dávid
    2007, Tököli Attila, ingyen
    2005, Nógrádi Árpád, i.
    A Pakstól a Ferencvároshoz:
    2015, Haraszti Zsolt
    2012, Böde Dániel, 200.000 euró
    2008, Márkus Tibor, ingyen
    2011, Pölöskei Péter, i.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Böde (aláfordult a bokája), Hahn J., Papp K. és Windecker (mindkettő térdműtét után) sérült, a vendégektől Civic és Sigér maródi.

    Ha eddig bírtuk az erőltetett menetet, akkor az esztendő utolsó két meccse előtt sem kereshetünk kifogásokat. Úgy látom, maradt még annyi bennünk, hogy sikerrel vegyük a hátralévő két bajnokit, a saját helyzetünket nehezítenénk meg, ha már most a téli pihenőre gondolnánk. Bognár György kinevezése óta a Paks minden meccsen vállalja a támadófutballt, kíváncsi vagyok, ellenünk mire készül, elvégre az együttesek jelentős része másként játszik a Ferencváros ellen, mint a többi bajnokin. Ezzel együtt csak magunkra kell figyelnünk, ha megfelelő lesz a hozzáállásunk, megszerezzük a három pontot. Ez az esztendő már így is fantasztikus volt, a héten szeretnénk feltenni a pontot az i-re.
    BOTKA Endre, a Ferencváros hátvédje.

    „Úgy készülünk, hogy mi szakítsuk meg a Ferencváros remek sorozatát – folytatta Hegedüs Lajos. – Az biztos, hogy nehéz bajnoki előtt állunk, a Fradi játékosai olyan érzelmi pluszt kaptak a Bajnokok Ligája-szerepléstől, amely a bajnokságban az előnyükre válhat. Bognár György majd kitalálja a megfelelő taktikát, de biztos, hogy a saját játékunkkal akarjuk megverni a listavezetőt. Más arcunkat kell mutatnunk, fontos, hogy az előző heti nagy hibákat elhagyjuk, mert ha nem, a Ferencvárosnál gyengébb csapat ellen sincs esélyünk.”

    A javításhoz nem mindennapi bravúrra lenne szükség, szerdán ugyanis a listavezető Ferencvárost fogadja az együttes. Ki ne tudná, a Fradi veretlenül áll az első helyen, ebben az idényben csak két csapat, az MTK Budapest (1–1) és a Mol Fehérvár (1–1) tudott pontot rabolni tőle, ráadásul az ellenfelek tizenkét bajnokin csak ötször vették be a kapuját. Az első körben a zöld-fehérek 5–0-ra legyőzték a koronavírus-járvány által megtizedelt paksiakat, majd a négy mérkőzés után egy ponttal sereghajtó Paks edzőt váltott, s Bognár György kezébe került az irányítás. De mi kell ahhoz, hogy ebben az idényben a magyar csapatok közül elsőként a Paks legyőzze a Ferencvárost?

    „Nem volt jó megélni a mezőkövesdi meccsünket – ment vissza az időben Hegedüs Lajos, a paksiak rutinos kapusa. – Az elején nem éreztük a ritmust, többször hibáztunk, ráadásul Böde Dániel megsérült. De aztán az első félidő vége, a második eleje már inkább a miénk volt. Tisztában voltunk vele, hogy mire számíthatunk ellenfelünktől, és bár próbáltuk a megszokott játékunkat játszani, a négy kapott gól is mutatja nem voltunk eléggé stabilak. Korábban a Mol Fehérvárt lenulláztuk, Mezőkövesden viszont olyan hibákat követtünk el, milyenek eddig elkerültek bennünket – van ilyen. Ám mindenki becsülettel tette a dolgát, nem tehetünk egymásnak szemrehányást – csak sok volt a hiba.”

    Amire Bognár Györggyel a kispadon még egyszer sem volt példa, megtörtént vasárnap: a Paksi FC négy gólt kapott Mezőkövesden (3–4), és másodszor maradt alul a szakvezetővel a bajnokságban. Az eredmény alakulásában minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a csapat kapitányát, Böde Dánielt bokasérülés miatt már a 13. percben le kellett cserélni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a paksiak több hibát is elkövettek védekezésben, ami a korábbi mérkőzéseken nem volt jellemző rájuk. Ez azért is bánthatja őket, mert az előző fordulóban rendkívül szervezett futballal 1–0-ra legyőzték a Mol Fehérvárt, felléptek a dobogóra, de a hétvégi vereség után három helyet visszacsúsztak a táblázaton.

    Kirobbanó formában az FTC csatára: nagy Baturina-portré ITT!

    Fotók: Nagy-Pál Tamás

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A PAKS–FTC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK