Feljegyzések a fotelból – Nehezebben, mint szokott

Kedden véget ért a nagy utazás. Csodás út volt még akkor is, ha tudtuk, a mi autónk a leglassabb a mezőnyben, de kit érdekel a lassúság, mikor Barcelona felé a Costa Brava lenyűgöző szépségű Földközi-tengeri útszakaszán mehetünk az örökké nyüzsgő város felé. Vagy Torino felé az A4-s autópályán, megállva Velencében, Veronában és Milánóban. Volt egy kis esélyünk folytatni a kalandot, de a szerencse is folyamatosan elkerülte a csapatot. Mindentől függetlenül varázslatos utazás volt, és ahhoz, hogy jövőre megismétlődjön a kaland, a bajnokságra kell összpontosítani. Ezzel eddig sem volt sok gondunk, magabiztosan vezetjük a bajnokságot, az utánunk kullogó Fehérvárnak egyedül Márton edző ígért örömteli karácsonyt, álmában a tabella tetején látta a csapatát, melyre annyi esélye volt, mint Makó lovagnak eljutnia Jeruzsálembe. Mindez persze nem jelenti azt, hogy nekünk a bajnoki cím olyan könnyű lenne mint Katát táncba vinni, főleg azért, mert a „táncpartnerek” ellenünk akarják bizonyítani, hogy ők bizony Michael Flatley szteppiskolájába járnak. A végén persze az ellenkezője derül ki, hiába volt a kettős terhelés, Rebrov mester rotálási akciói, akik pályára lépnek, folyamatosan bizonyítják, hogy nem csak a „nagy utazás” volt a fontos Európában, hanem az országunk belüli kirándulásokat is komolyan vesszük. Még akkor is, ha látható, ez egyre nehezebb. Az augusztus közepei indulás óta 25 tétmérkőzést játszottunk, voltak olyan idők, amikor egész szezonban kellett ennyiszer pályára lépni. De nincs apelláta, ezt vállaltuk, ezt vártuk, a siker ritkán szokott ölbe hullani. Tegnap éppenséggel nem haragudtunk volna, ha a győzelem minden erőlködés, küszködés nélkül lepottyan az égből, de még két hét a szent ünnepig, az ajándékok sok helyen már becsomagolva várakozna, de a Groupama aréna zöld gyepén a Zalaegerszeg másfajta ajándékkal készült.

Megakartak minket lepni, azzal a makacssággal léptek a pályára, hogy ezen a ködös, borongós decemberi napon megpróbálják a lehetetlen küldetést, és elcsenik a Fradi klubcsúcsot jelentő bajnoki veretlenségi sorozatát, mely immár 59 mérkőzést számlált az Üllői úton (19 órától már 60!). Úgy nekünk estek , mint „tót gyerek a túrós csuszának”, az első 15 percben csak annyi közünk volt a mérkőzéshez, hogy mi is 11 játékossal léptünk a pályára. Egy kicsit idegesítő volt látni, hogy a vendég játékosok egy pillanatnyi levegővételt sem engednek a védőinknek, talán még Zrinyi sem rohant ki olyan vehemensen Szigetvár várából, mint ahogy a ZTE játékosok rontottak a labdát megszelídíteni, babusgatni kívánó zöld-fehérekre. Ez meg is zavarta a hátsó alakzatot, negyedóra alatt össze is hoztak három olyan lehetőséget a vendégek számára, melyet ha értékesítenek, egy kissé melegebb lett volna a pite.

Először Heister unta meg az egyoldalúságot, Mak remek passzát a berobbanó Isael fejére varázsolta, akinek ajtó-ablak, de ő inkább a vendégek kapusát találta telibe, de jeleztük, no-no gyerekek, ne olyan nagy hévvel, nem eszik olyan forrón a kását, mert egyrészt hamar elfogtok fáradni, meg aztán tudjátok jól, nekünk nem kell sok helyzet, ha „találunk” egy lehetőséget, azt bizony beverjük. Erre egy kicsit többet kellett várnunk, bár a 30. perc környékén már érezhető volt, a vendégeknek szép lassan elfogy a puskaporuk. Előbb Mak, majd Tokmac került helyzetbe, de a megoldásokon látszott, a gépezet akadozik, a lábak fáradtak, a fejek meg már nagyon nem kívánják a hátralévő mérkőzéseket. Szerkesztőtársam a skype-s meccsnézés közepette más jelzőt használt, rá is trafált rendesen, de most inkább „illendőségből” nem idézném.

A szünetben Rebrov mester valószínűleg egy kicsit felemelhette a hangját (ezt csak „elvben” tudom elképzelni), mert a második 45 percben már azt történt, amit mi akartunk. A ZTE továbbra is lelkesen küzdött, de amíg a mérkőzés első felében találkoztak is a labdával (sőt, talán náluk többet is volt), a második félidőben már csak kergették. Ezt összeadva a „Zrínyis taktikával”, már túl sok volt a vendégek számára. A 60. perctől már csak „hátsó bejáraton” vették a levegőt. Ezt kihasználva, három perc alatt el is döntöttük a három pont sorsát. Először Mak szögletére érkezett menetrendszerű pontossággal Laidouni, majd egy villámgyors kontra után a labdát vezető Zubkov addig bűvölte a hátráló vendég védőket (melyhez kellett Mak beindulási „álcája” is), amíg a Baturina olyannyira egyedül maradt a jobb oldalon, hogy Rokonak arra is volt ideje, hogy átvegye a lasztit, felnézzen, integessen az otthon üllő rokonoknak, majd ballal a kapu jobb sarkába penderítse a másodikat.

Ezzel meg le is zárult a mérkőzés. Pedig a vendégek még akkor sem adták fel, próbálkozásból, lelkesedésből jelesre vizsgáztak, de csak ezekért a jelzőként még nem adnak pontokat. Ezzel egy kicsit megtudták nehezíteni a dolgunkat, de valójában egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Ami annyit is jelent (amit mi már eddig is tudtunk), hogy Márton gazdának elég rossz karácsonya lesz, az álma egy füstbe ment terv lett, de legalább megígérheti, hogy tavasszal tovább fogja ostromolni (azért ne essek túlzásba) a harminckettedikre menetelő zöld-fehéreket.

Ritkán szoktam külön kiemelni játékost, mindig csapatként szemlélem a történéseket, de most kivétel teszek, mert Laidouni már hetek óta kiváló teljesítményt nyújt, olyannyira, hogy az ellenfelek a legtöbb esetben csak szabálytalanságok árán tudják az útját állni. Nem vezetek statisztikát, de az biztos, hogy ő kapja a legtöbb „ajándékpuszit”, a ZTE játékosok sem kímélték, de legalább sikerült betalálnia, kacsa(pingvin?) táncán – amit még lehetne tökéletesíteni – is látszott, mennyire vágyott már a gólra. Baturina sem tétlenkedik, a kezdeti bizonytalanságot, volt olyan meccse amikor 10 percre állt be és kihagyott három ziccert, kapott is a NS-től egy 3-s osztályzatot. Majd mikor szintén csereként beállva gólt lőtt, már osztályzat nélkül maradt. Mindegy, legyintsünk, értékeljük ezt az újság írói munkásságának a részeként.

Mi meg örüljünk az újabb három bajnoki pontnak, az újabb kapott gól nélküli győzelemnek (akcióból már nem is emlékszünk mikor kaptunk utoljára gólt) és annak, hogy bár vége a nagy utazásnak, de a karácsonyfa alatt már ott virít egy új autó, mely már gyorsabb, mely már bármelyik európai úton megállja a helyét.

Ahhoz, hogy be is tudjunk szállni, és eltudjuk indítani a négykerekűt egy újabb európai kaland felé, még vannak feladataink. Hol könnyebbek, hol nehezebbek.

A tegnap esti ZTE elleni a nehezebbek közé tartozott.