2021.XI.7. Kisvárda – Ferencváros: 0-4

Győzött a bajnok: négy gólt vágott Kisvárdán az FTC

A harcosan, lelkesen futballozó hazaiakkal kétszer is kitolt a VAR, az FTC kegyetlenül kihasználta az emberelőnyt.
A hét utolsó napján rangadót rendeztek a labdarúgó NB I-ben: az éllovas Kisvárda 4–0-ra kikapott odahaza a címvédő Ferencvárostól.


Nyilatkozatok:

Ha a Ferencváros a magyar Porto, akkor a Kisvárda Portugáliában melyik csapatnak felel meg?
A Moreirensének. Az is egy kisvárosi klub – felelte kérdésünkre Joao Janeiro, csapatunk vezetőedzője, a vasárnapi Ferencváros elleni mérkőzés kapcsán vele készített interjú első kérdésére.

A Moreirense meg tudná verni zsinórban kétszer a Portót?
Kizárt dolog.

És a Kisvárda a Ferencvárost?
Meg. Akár háromszor is. Az a célunk, hiszen a bajnokság során háromszor találkozunk a Fradival, és minden meccsen a győzelem reményében lépünk pályára. Persze, ez nem ilyen egyszerű. A futballban éppen az a gyönyörű, hogy háromféle eredmény születhet egy mérkőzésen, akkor is, amikor Dávidok és Góliátok találkoznak egymással. Nem kérdés, ebben a szereposztásban mi vagyunk a Dávid, hiszen a mezőny egyik legkisebb költségvetésű klubjaként találkozunk a legtehetősebbel.

Egy portugál játékos, Jota ezen a héten már szomorította a Ferencvárost, hiszen a Celtic színeiben gólt szerzett a csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzésen. Egy másik portugál is örülhet még ezen a héten a Fradi ellen?
Nagyon remélem, hogy én is borsot tudok törni a ferencvárosiak orra alá, de ebben a felállásban nem én vagyok a főszereplő. Nem rajtam múlik, vagy ha igen, akkor csak nagyon kis részben, hogy mi történik majd a mérkőzésen, a főszereplők a játékosok, nekik kell mindazt megvalósítaniuk, amit elterveztünk.

Érez-e magában különös feszültséget a Ferencváros elleni meccs előtt, illetve az öltözőben tapasztalt-e valamilyen vibrálást ennek kapcsán?
Különösebben nem, sem magamon, sem pedig a játékosokon, talán majd a mérkőzés napján. Az természetes, hogy a média úgymond felkapta a mérkőzést, és a Ferencváros miatt felfokozott a várakozás. Tudjuk, a Fradi elleni nagyon nehéz mérkőzés lesz, de a heti ritmusunk ugyanolyan volt, mint máskor. A szezon során a játékosok már megmutatták, hogy mire képesek, értelemszerűen mindenki játszani akar, és a Fradi ellen is bebizonyítani ugyanazt.

Minden meccs és szituáció más, de mégis: mutat-e az valamit, hogy míg a Fradi a Zalaegerszeg és az MTK elleni meccseken hazai pályán összesen egy gólt szerzett, addig mi ugyanezen csapatokkal szemben, ugyancsak itthon, kilencet?
Azt, hogy a Fradi egyetlen gólt szerzett azon a két meccsen, az az ellenfelünk dolga. Hogy mi ennyire eredményesek voltunk a legutóbbi két tétmeccsen, annak viszont nagyon örülök, és mutatja, a szezon kezdete óta folyamatosan fejlődnek a játékosok. Úgy tűnik, most már képesek vagyunk bármilyen szituációban jó döntéseket hozni. Az sem mellékes, hogy a két csapat jelenlegi gólkülönbsége között nincs lényegi különbség, hiszen mindkét csapat húsz gólt szerzett – igaz, ezek közül a Fradi többet is büntetőből, egyet ugye ellenünk, míg mi egyetlen tizenegyest sem lőhettünk még –, és a Fradi csak eggyel kapott kevesebbet, kilencet, mint mi. Az is igaz, ellenfelünk eggyel kevesebb meccset játszott tőlünk.

Úgy tűnik nagyon sok a jó formában lévő játékosunk. Nagy fejtörést okoz kijelölni a kezdő tizenegyet?
Igen, de ez az a probléma, amit minden edző szeretne a világon. Valóban, sok a jó passzban lévő játékosunk, közülük kell kiválasztanunk a legmegfelelőbb csapatot.

Sokan az ősz mérkőzésének tekintik a vasárnapi összecsapást. Ön is így tekint rá?
Ha azt vesszük, hogy a költségvetéseket tekintve az egyik legkisebb játszik a legnagyobbal, akkor nem feltétlenül, de a tabellán elfoglalt helyezések miatt mégis. Mindenki ezt a meccset várta Kisvárdán, ezt a legjobban az mutatja, hogy napokkal ezelőtt eldőlt, telt ház lesz. Különleges és izgalmas mérkőzésre van kilátás, amelyen várjuk a tizenkettedik játékosunk, a közönség segítségét. Mindeközben sosem feledjük szurkolónk közelmúltban elhunyt kislányát, Annácskát, érte is játszunk vasárnap.

Peter Stöger: — A Kisvárda nem érdemtelenül vezeti jelenleg a bajnokságot, függetlenül attól, hogy egy meccsel többet játszott, mint mi. Erős, fegyelmezett csapat benyomását keltették már a júliusi összecsapásunkon is, azóta pedig csak jobbá váltak. Szívvel, lélekkel kell majd játszanunk, emellett 100%-os koncentrációra lesz szükségünk, hogy jó eredményt érjünk el. Azt gondolom, hogy egy győzelem nagyon jót tenne az önbizalmunknak, de ehhez mindenkinek hibátlan teljesítményt kell nyújtania a pályán. Meglesznek a helyzeteink a gólszerzésre, de hátul vigyáznunk kell a hazai kontrákra.

A mérkőzés:

Kisvárda Master Good — Ferencváros: 0-4 (0-1)
Kisvárda, 15:30. 3.250 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Tóth II. V., Garai; Videóbíró: Kulcsár Katalin; VAR asszisztens: Szalai B.; VAR operátor: Németh Á.; tartalékjv.: Solymosi)

Kisvárda Master Good: Dombó — Hej, Prenga, Cirkovic, Leoni — Karabeljov (Simovic, 68.) — Navrátil (Bumba, 78.), Melnyik, Ötvös (Nagy M. K., 83.), Camaj (Asani, 68.) — Mesanovic (Zlicic, 78.)
kispad: Odincov, Kravcsenko, Rubus
vezetőedző: Joao Janeiro

Ferencváros: Dibusz — Wingo (Botka, 78.), Kovacevic, S. Mmaee, Cabraja (Vécsei, 63.) — Besic (Civic, 63.), Loncar — Zachariassen (Zubkov, 78.), Marin (Laidouni, 78.), Uzuni — R. Mmaee
kispad: Mergl, Somália, Nguen, Mak, Blazic, Szánthó
vezetőedző: Peter Stöger

Gól: Loncar (27.), Uzuni (69., 90.), Marin (74.)
Sárga lap: Karabeljov (29.), Leoni (53.) illetve Besic (43.), Wingo (47.)
Kiállítva: Leoni (56.)

Jegy nélkül senki se induljon el a meccsre – a közlemény már napokkal ezelőtt kikerült a Kisvárda hivatalos honlapjára, így a telt ház garantált volt a kicsivel több mint háromezer néző befogadására alkalmas Várkerti Stadionban vasárnap délután. A nagy érdeklődés nem volt véletlen, a sors, a sorsolás, na meg a Kisvárda remek szereplése nyomán a bajnokság eddigi meglepetéscsapata, a 12. fordulót még listavezetőként váró együttes (a Puskás Akadémia szombati győzelme miatt a második helyre csúszott vissza) éppen a klub 110. születésnapja előtti napon fogadta a bajnoki címvédő Ferencvárost.

„Ennél többet nem nagyon remélhettek volna a drukkereink – mondta lapunknak a meccs előtt Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – Ha esetleg most avatnánk a stadiont, és meg kellett volna hívni egy neves klubot az alkalomra, akkor sem találtunk volna jobb partnert a Ferencvárosnál – klubunk eddigi legjobban szereplő csapata találkozik Magyarország legjobb együttesével. A szurkolónak és a médiának nyilván érdekes a meccs, ugyanakkor az utóbbi években nagyjából mindig ilyen nagy felhajtás övezte a Ferencváros érkezését. Vagyis pontosan tudjuk, hogy a telt ház inkább a vendégcsapatnak szól, mint a mi teljesítményünknek. Akadtak olyanok, akik életükben először éppen ezen a vasárnapon akartak kijönni a stadionba, de ragaszkodtam hozzá, hogy őket semmiféle előnyben se részesítsük azokkal szemben, akik rendszeresen járnak a hazai meccseinkre. Vállalom a véleményemet: aki csak a Ferencvárosra kíváncsi, az menjen ki a Groupama Arénába. Ami pedig minket illet, az eddigi helyezésünk csalóka, részben annak is köszönhető, hogy az NB I legjobb csapatai még nem álltak össze a bajnokság elejére. A reális helyezésünk a harmadik-negyedik lehet a mostani idényben.”

A drukkerek a várakozásoknak megfelelően szállingóztak is a stadion felé, többen a Vár úti vendéglátó-helyiséget ejtették útba „bemelegítésként”, míg néhányan az arénához közeli szálloda előtt parkoló Fradi-busz sofőrjétől kérdeztek rá néhány kulisszatitokra (például, hogy milyen volt a leverkuseni túra). Kicsivel több mint egy órával a kezdés előtt aztán már a gyepen sétálgatott Peter Stöger, akinek némi könnyebbséget jelentett, hogy a kapuba visszatért az utóbbi fordulókban betegség miatt hiányzó Dibusz Dénes, a kispadra pedig már Botka Endre is leülhetett. A Celtic elleni csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzésen a szurkolók egy részétől éles kritikát kapó osztrák edző a mezőnyben hét (!) helyen változtatott a csütörtöki csapaton, abból az együttesből mindössze Samy Mmaee, Kristoffer Zachariassen és Myrto Uzuni maradt.

A kezdő sípszó előtt a hosszanti lelátón ülő nézők felmutatták a székekre előzetesen bekészített papírlapokat, amelyek piros és fehér színekből formázta meg a száztízes számot, és az első percekben úgy tűnt, a hazai játékosok tényleg mindent megtesznek a szép jubileumért. Előbb Bohdan Melnyik lövése után kerülte el a labda a vendégkaput, majd Driton Camaj célozta meg a bal alsó sarkot, és ekkor már Dibusz Dénes bravúrjára volt szükség, hogy ne kerüljön előnybe a Kisvárda. Az olykor lapos passzokkal, máskor a középpályán átszálló íveléssel építkező csapat következő lehetősége Ötvös Bence nevéhez fűződött, ám idővel a kelleténél idegsebben és szokatlan labdakezelési hibákkal kezdő Ferencváros is megérkezett a jó iramú meccsbe (talán csak az zavarhatta a nézőket, hogy mindkét csapat sötét tónusú szerelésben futballozott). Először Zachariassen veszélyeztetett, és bár lövésébe Dombó Dávid belekapott, a kipattanót nagy helyzetben csúnyán „eltörte” Stjepan Loncar. Az első fél óra végén viszont már ölelgették a társak a bosnyák futballistát, miután okosan szúrt bele Marijan Cabraja átlövésébe, így a Ferencváros szerzett vezetést a forduló rangadóján. Néhány perccel később úgy tűnt, nem sokáig örülhetnek a vendégek, hazai szabadrúgás után ugyanis Heidi Prenga a jobb alsó sarokba csúsztatta a labdát. A hazai közönség és a kisvárdai labdarúgók egyaránt egymás nyakába ugrottak, ám következett a hideg zuhany: a VAR-visszajátszás után a játékvezető érvénytelenítette a találatot, néhány centiméter ezúttal a Ferencvárosnak kedvezett, így aztán a kispadról többször felpattanó, játékosainak olykor heves gesztusokkal magyarázó Joao Janeiro és az eseményeket többnyire csöndben szemlélő Peter Stöger közül utóbbi vonulhatott elégedettebben a szünetre.

A fordulás után Dibusz-védés vezette fel a második játékrészt, majd Hej Viktor szép szólója után Jasmin Mesanovic egyenlíthetett volna, ám hatalmas helyzetben néhány centivel eltévesztette a jobb alsó sarkot. Bohdan Melnyik jobb sarokra tartó lövése után három perc alatt már három helyzetnél járt a hazai együttes, ám a magyar válogatott kapusa ezúttal is védett, majd az újabb hazai lehetőségnél a léc alól ütötte ki a labdát – Dibusznak igencsak sokat köszönhettek a társak. Meglehet, a hazaiak lendülete tovább is kitartott volna, ám következett az 53 perc, ami alapjaiban változtatta meg az eseményeket. Az első fordulóban a Groupama Arénában bombagólt szerző Matheus Leoni letalpalta Henry Wingót, a VAR-visszajátszás után a játékvezető kiállította a hazaiak védőjét. A döntés után repült is néhány piros és fehér kartondarab a pályára, a piros lapot kiharcoló Ferencváros védőjének labdaérintéseit fütyülte a hazai közönség. Őt azonban ez nem zavarta, szép szólója után remekül gurított vissza Zachariassennek, ám a középpályás nagy helyzetben Dombó kezébe emelte a labdát. Nem sokkal később viszont már nem hibázott a Ferencváros, Myrto Uzuni higgadt befejezése után pedig érezni lehetett, hogy kétgólos hátrányból, emberhátrányban már nem lesz visszaút a sokáig jól futballozó Kisvárda számára.

A meccs érdemi része ezzel véget ért, Marko Marin gólja a kegyelemdöfést is megadta, az utolsó negyedórára nem maradt izgalom a forduló rangadóján, a végén pedig az albán támadó gólja a kiütéses győzelmet jelentette. A három pont megszerzésével Peter Stöger fellélegezhetett, csapata pedig egy bajnokival kevesebbet játszva is a tabella élére ugrott. 0–4

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

Peter Stöger kiemelte, bár a végeredmény egyértelmű sikert mutat, a játék képe alapján szoros meccset vívott a Ferencváros a Kisvárdával. A kétgólos előny után viszont már láthatóan élvezték az FTC játékosai a mérkőzést. Az osztrák tréner szerint az ő érzései nem fontosak, maguk az eredmények válaszolnak az őt és a csapatot érő kritikákra.

„Nem az én érzéseim a fontosak. Természetesen érhető, ha a szurkolók csalódottak voltak a két hazai vereség után, de azt is látni kell, hogyan szerepelünk a bajnokságban idegenben. Nézzük meg, milyen eredményeket értünk el Pakson, Fehérváron és most Kisvárdán. Emellett az elvárás a nemzetközi kupa csoportköre volt, oda bejutottunk, mégpedig olyan négyesbe, amely akár BL-csoport lehetne. Arról lehet beszélni, hogy mennyire elfogadható, hogy ott négy kör után nulla pontunk van. Benne van, hogy ilyenkor a drukkerek egy része elégedetlen, de talán nekem sem kell mindent értenem.”

„Hátszél nélkül érkeztem egy olyan klubhoz, ahol az elődöm nagy sikereket ért el. A nemzetközi kupáról már beszéltem, de ha a bajnokságban ilyen ütemben szerezzük a pontokat, akkor a végére hetvenöt-hetvenhat pontunk lesz, ami nem lenne visszaesés az utóbbi idényekhez képest. A fejlődéshez idő kell, ezért dolgozunk a klubnál, ám ez az idő vagy megadatik, vagy nem” – mondta Stöger.

A hazaiak vezetőedzője, Joao Janiero szerint a piros lapig jól futballozott a Kisvárda, ám a tíz emberre való fogyatkozás miatt teljesen fel kellett borítania az addigi taktikát. Kiemelte, míg csapata hét-nyolc nagyobb helyzetet elpuskázott, addig a Ferencváros négyből négy lehetőséget értékesített.

„Nagyon igazságtalannak tartom a végeredményt. A Ferencvárosnak nagyjából négy helyzete volt, és ebből négy gólt szerzett, nekünk hét-nyolc lehetőségünk, és egyet sem használtunk ki. Ez a különbség. A csapat vezetőedzőjeként vállalom a felelősséget, de nem érdemeltünk ilyen nagy különbségű vereséget. Ez azért is kiábrándító, mert kizárólag a négy nulla alapján közünk sem volt a meccshez, de ez nem igaz” – mondta Joao Janeiro.

A portugál tréner a két videobírós esetről nem szeretett volna nyilatkozni – azért elmondta, hogy a piros lap jogos volt –, valamint arról sem, hogy a Nemzeti Sport információi szerint a Dunaszerdahely őt szemelte ki új vezetőedzőjének.

*

Tíz országban futballozott karrierje során, az élre a spanyol labdarúgást helyezi. Marko Marin nincs híján az önbizalomnak, és kétgyermekes apukaként a budapesti hétköznapokon sem unatkozik.

– Parádés góllal mutatkozott be az NB I-ben. Ösztönös mozdulat volt?
– Adta magát – felelte lapunknak Marko Marin, a Ferencváros 32 éves középpályása, aki a Kisvárda ellen 4–0-ra megnyert találkozón a harmadik gólt szerezte. – Ryan Mmaee mesterien sarkazott elém, én pedig amikor láttam, hogy a kapus kilép a gólvonalról, átemeltem rajta a labdát.

– A mozdulatból arra is következtethetnénk, tökéletes formában van.
– Messze vagyok a csúcsformámtól.

– Hol tart akkor most?
– A nyáron érkeztem Magyarországra, a képességeimmel mindenki tisztában van. Erőnlétileg kellett utolérnem magamat. Az önbizalmammal sohasem volt gond, tudom, mire vagyok képes, de ahhoz, hogy ezt meg is tudjam mutatni, munka kell. Sok munka. Immár készen állok rá, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba.

– A Kisvárda a szünet után emberhátrányba került. A piros lap mennyire változtatta meg a játék képét?
– Sokkal több terület nyílt előttünk. De az emberelőnyt nem ajándékba kaptuk, egy-egy párharcba nem lehet úgy belemenni, mint ahogyan Matheus Leoni tette. Ha mégis így tesz, ne csodálkozzon, ha piros lapot kap. A mérkőzésen egyébként ha öt perc gyengébb periódusunk volt. A fordulás után egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Dibusz Dénesnek köszönhetően jól jöttünk ki abból az időszakból.

– Nagy volt az öröm az öltözőben?
– Úgy vágtunk neki az összecsapásnak, hogy a válogatott szünetben mi álljunk a tabella élén. Fontos volt, hogy megmutassuk, az elmúlt hetek visszafogottabb teljesítménye után sem kerültünk hullámvölgybe. Nem volt felhőtlen a hangulat az öltözőben, a Celtic elleni Európa-liga-vereség mindannyiunkat megviselt. Szeretnénk bajnokok lenni, ehhez a vasárnapi mérkőzést is meg kellett nyerni.

– Megfordult néhány bajnokságban, a Bundesliga mellett játszott Olaszországban, Angliában, Spanyolországban, Belgiumban, Törökországban, Görögországban, Szaúd-Arábiában és Szerbiában is. Hol szeretett a legjobban futballozni?
– Nem is kérdés, a Bundesliga az első. Németországban nőttem fel, két és fél éves voltam, amikor oda költöztünk. Számomra Németország jelenti az otthont, Szerbia csak azután következik. A szüleim Belgrádban születtek, ott nőttek fel, ezért is volt számomra nagy esemény, hogy játszhattam a Crvena zvezdában. Valóban sok helyen megfordultam, és ha egyet kellene kiemelnem, az Spanyolország lenne. Egészen más stílusban játszanak ott a csapatok, mint bármelyik másik európai országban. Még Angliát sem lehet velük egy lapon említeni.

– És melyik volt a legjobb csapat, amelyben játszott? Egyáltalán tud választani?
– A Chelsea. Amikor kétezertizenkettőben oda igazoltam, a világ legjobb csapata volt, Didier Drogbával, Frank Lamparddal, John Terryvel. Érkezésem előtt nyerték meg a Bajnokok Ligáját, majd következett az Európa-liga-diadal. Pedig a Werder Bremen vagy éppen a Sevilla sem volt rossz együttes, utóbbival megnyertem az Európa-ligát.

– És a kétezertízes dél-afrikai világbajnokság? A német válogatottal bronzérmet nyertek.
– Sohasem felejtem el azokat a heteket. A bronzmérkőzésen Uruguayt győztük le három-kettőre, remek csapatunk volt. Minden játékosnak a csúcsot jelenti karrierjében, ha világbajnokságon szerepelhet. Nekem ez a legnagyobb élmény. Az elődöntőben a későbbi győztes spanyolok állítottak meg bennünket, állítom, ha a döntőben találkozunk, aranyérmesek vagyunk. És tudja, mi maradt meg bennem a mai napig arról a világbajnokságról?

– Éspedig?
– A vuvuzela hangja. A helyszínen eleinte idegesítő volt a jellegzetes hangszer monoton hangja, kellett egy-két mérkőzés, míg megszoktuk.

– Legutóbb Szaúd-Arábiában futballozott. Ott hogyan érezte magát?
– Jobban, mint amire számítottam. Egyáltalán nem olyan alacsony a bajnokság színvonala, mint ahogyan azt sokan feltételezik. Minden csapatban hét külföldi lehet, ők általában a minőséget képviselik. Én sem véletlenül mentem oda. És az ázsiai futballisták is nagyon jók. Sajnos a koronavírus miatt odaérkezésem után csupán az első három hónapban lehettek szurkolók a lelátókon, azt követően üres stadionokban futballoztunk. De jó volt új kultúrát megismerni, valami másba belekóstolni.

– A családja mindenhova költözik önnel?
– Számomra létkérdés, hogy a közelemben legyenek. Mindenhova jönnek velem, Szaúd-Arábia sem volt ez alól kivétel. A feleségemmel két kisgyermekünk van, a fiunk négyéves, a kislányunk most múlt egy. Nem unatkozom a hétköznapokban sem.

– A kisfia futballozik?
– Egyelőre csak velem, odahaza. De imádja a focit, a hétvégi, kisvárdai mérkőzés után is alig várta, hogy hazaérjek, és elújságolja, látta a gólomat a televízióban.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Kisvárda hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2021.XI.7. Kisvárda – Ferencváros: 0-4 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90.

    PERC
    GÓLVIDEÓK ITT!

    90+4.

    PERC
    Történelme legsúlyosabb hazai NB I-es vereségét szenvedte el a Várda.

    90+3.

    PERC
    Bumba lő 24 méterről jobbal a léc fölé.

    90+2.

    PERC
    Helyzetben Laidouni, szereli Melnik.

    90+2.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    90.

    PERC
    MYRTO UZUNI ISMÉT BETALÁL! Botka és Zubkov hoz össze neki helyzetet, utóbbi passzát ballal a jobb felsőbe vágja UZUNI kissé jobbról, hat méterről, parádés átvétel után. Prenga elesett a csel miatt, Dombónak esélye sem volt: 0–4!

    90.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–4) Uzuni
    88.

    PERC
    Aztán 10 méterről a kapu mellé csúsztatja Zubkov beadását.

    88.

    PERC
    Laidouni passzával Ryan Mmaee lefutja Prengát, de az ötös bal sarka elől ballal a kapusba lő.

    86.

    PERC
    Laidouni jobbal 17-ről nagyon a bal felső fölé lő.

    86.

    PERC
    Megy előre a Fradi még, de nem nagy tempóval. Az ereje végére ér lassan a nagyot harcoló Várda.

    83.

    PERC
    Nagy Mihály be, Ötvös le, karmester helyett csatár.

    83.

    PERC
    Közös a két csapatban, hogy hátrányból kétszer sikerült fordítaniuk, és ugyancsak kétszer vesztettek, ha az ellenfelük jutott előnyhöz.

    82.

    PERC
    Asani ballal feladja a labdát 28-ról, szabadrúgásból Dibusznak.

    80.

    PERC
    És nem lett éppen gyengébb a Fradi sem a cserékkel…

    80.

    PERC
    Vajon meglepetést hoz a veszélyes Bumba, Zlicsics kettős? Meglátjuk.

    78.

    PERC
    Olekszandr Zubkov váltja Zachariassent.

    78.

    PERC
    Aissa Laidouni be, Marin le.

    78.

    PERC
    Botka Endre be, a piros lap miatt nem éppen várdai kedvenc Wingo le.

    77.

    PERC
    Lazar Zlicsics váltja Mesanovicot.

    77.

    PERC
    Claudiu Bumba be, Navrátilnak nem ment ma.

    74.

    PERC
    EZ IGEN, Ryan Mmaee okos, sarkazásos visszapasszát MARKO MARIN kissé jobbról, hat méterről zseniálisan csippenti át Dombó fölött jobbal a jobb sarokba. 0–3!

    74.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–3) Marin
    72.

    PERC
    A Várda előző hat hazai bajnoki mérkőzésén csak egyszer fordult elő, hogy kettőnél kevesebb gólt szerzett a csapat (0–0 az Újpest FC ellen).

    72.

    PERC
    A gyirmóti 2–0-val sorozatban 21. idegenbeli bajnokiján nem kapott ki az FTC (14 győzelem, 7 iksz), legutóbb 2020. június 23-án Székesfehérváron vesztett 1–0-ra, de akkor úgy lépett pályára, hogy már biztos volt a bajnoki címe.

    72.

    PERC
    Igaz, 10 kanadai pontot két MK-meccsen hozott össze.

    71.

    PERC
    Uzuni: 25 meccs az idényben, 18 góllal és 8 gólpasszal.

    71.

    PERC
    Marin szögletét kiüti oldalra Dombó, Leoninak.

    69.

    PERC
    MYRTO UZUNI ELDÖNTI? Vécsei lapos passzát Zachariassen a 16-os elől sarokkal remekül teszi tovább, Prenga mellől UZUNI jobbal okosan a bal alsóba lő, 14-ről, középről. 0–2!

    69.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–2) Uzuni
    67.

    PERC
    Szlobodan Szimovics be, Karabeljov le, szűrőcsere.

    67.

    PERC
    Jasir Asani be, a mezőny egyik legjobbja, Camaj le. Szélsőcsere.

    67.

    PERC
    Dombó ráhasal higgadtan Wingo jobblábas beadására a bal alsó előtt. Aztán nem sokra rá Vécsei jobbal 15-ről ölön lövi őt.

    67.

    PERC
    Dombó ráhasal higgadtan Wingo jobblábas beadására a bal alsó előtt.

    66.

    PERC
    Igaz, 3 kanadai pontot a Tököl ellen jegyez, egyet meg a Zalgiris ellen.

    65.

    PERC
    A középpályást 1.5 millió euróért vették a nyáron, 18 meccsen 5 kanadai pontnál tart.

    65.

    PERC
    KIMARAD, Wingo meghúzza a jobb szélt, szép beadását Zachariassen jobbal 14-ről, középről feladja Dombónak!

    64.

    PERC
    A Kisvárda a Várkerti Stadionban még veretlen a bajnokságban, az öt meccséből négyet megnyert és csak az Újpest ellen ikszelt (0–0), amikor mintegy 60 percen át emberhátrányban játszott. Joao Janeiro együttese vezeti a hazai táblázatot az eggyel több mérkőzéséből ugyancsak 13 pontot gyűjtő Fehérvár előtt.

    64.

    PERC
    Bár az FTC négy forduló után még pont nélkül áll az Európa-ligában, a bajnokságban a legutóbbi öt fordulóban 3 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség a mérlege, ezzel a „formatabellán” második, és csak a Puskás Akadémia előzi meg.

    64.

    PERC
    Camaj beadása a Mesanovic elé kilépő Dibuszé.

    63.

    PERC
    Motor- és balbekkcsere.

    63.

    PERC
    Eldar Civic váltja Besicet.

    62.

    PERC
    Vécsei Bálint be, Cabraja le.

    62.

    PERC
    Nagy mentés, Mesanovic emel az ötösre Camaj elé, Samy Mmaee ment előle akrobatikus mozdulattal, Dibusz már aligha ért volna oda.

    57.

    PERC
    A preVAR időkben 1–1 és 11-11 ember.

    57.

    PERC
    Gól- és emberelőnyben az FTC.

    56.

    PERC
    Kész a döntés… MATHEUS LEONI KIÁLL!

    56.

    PERC
    Leoninak piros lap.

    55.

    PERC
    Na, ebből általában piros lap is lesz…

    54.

    PERC
    Piros lap lehet, jelez a VAR!

    54.

    PERC
    Videobíró.
    53.

    PERC
    Matheus Leoni kap sárga lapot Wingo letalpalásáért. Ápolás.

    51.

    PERC
    Micsoda jelenet, Hej jobb oldali beadását elméri Wingo, kissé balról, hétről jobbal a léc alá lőne kapásból Camaj, de véd Dibusz, szép robinzonáddal.

    49.

    PERC
    A Camaj indította Melnik a jobb alsót veszi célba most bőven a tizenhatos elől, 28 méterről, Dibusz vetődve véd!

    49.

    PERC
    MELLÉ, MELLÉ, Hej megindul középen, mesteri passzát az üresen álló Mesanovic jobbal a jobb sarok mellé rúgja az ötös jobb sarkáról. Nem sokkal… Dibusz vetődött, de ezt aligha érte volna el.

    46.

    PERC
    Henry Wingo kap Camaj ellökéséért sárga lapot.

    46.

    PERC
    Helyzettel, a Samy Mmaee által eléfejelt labdát Camaj jobbal a bal alsóba lőné kissé balról, 18-ról, de véd vetődve Dibusz!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    28.

    PERC
    GÓLVIDEÓ ITT!

    FÉLIDŐ

    50-50 százalékban volt a labda feleknél eleddig, 6 kapura lövés itt, 5 a vendégeknél, 2, ill. 3 ment ebből a kapu felületére. A hazaiak 8-szor szabálytalankodtak, a vendégek 3-szor.

    FÉLIDŐ

    Csere nem lesz, nem jelentett ilyet Zsoldos Barnabás, a legendás bemondó.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Kisvárda a hármas nyeretlenségi sorozatát (2 iksz, 1 vereség) lezárva a legutóbbi fordulóban 5–0-ra kiütötte a Zalaegerszeget. Először ért el egy meccsen kettőnél több gólt ebben a bajnokságban, NB I-es története legnagyobb különbségű győzelmét aratta, és a játékosai egyetlen figyelmeztető lapot sem kaptak ezen a találkozón.

    FÉLIDŐ

    A kisvárdaiak 2017 októberében a Magyar Kupában a 32 között NB II-es csapatként Horváth Zoltán tizenegyesből lőtt góljával elütötték a továbbjutástól a fővárosi zöld-fehéreket (1–0). A 2019-es kétmeccses párharcban a budapesti 0–2 után hazai pályán 1–1-et értek el és kiestek ellenük.

    FÉLIDŐ

    A kelet-magyarországi együttes otthonában 5 NB I-es meccsük volt, az első négyet az FTC nyerte meg, a legutóbbi gól nélküli döntetlent hozott. A várdaiak bajnokin hazai pályán csupán egyszer tudtak eredményesek lenni a Ferencváros ellen, 2020 februárjában a már távozott szerb Nemanja Obradovics révén.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői:
    Davide Lanzafame 2
    Leandro 2
    Isael 2

    FÉLIDŐ

    A JÁTÉKOSKERETE ALAPJÁN továbbra is a Ferencváros az NB I legerősebb csapata, és ha a
    Celtic elleni Európa-liga-vereség, valamint a szurkolók reakciója dacot szült a labdarúgókban, ha a bajnok presztízskérdést csinál a három pont megszerzéséből, vélhetően nyer Kisvárdán. Ellenben, ha a pofon után „tántorgó bokszolóval” találja magát szemben a listavezető, a hazai győzelem sem elképzelhetetlen. BABJÁK Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Leoni bedobása ravasz, Mesanovic ballal csúnyán eltöri a labdát az ötös bal sarka előtt.

    45+3.

    PERC
    A drukkerek igyekeznek jó hangulatot teremteni a rangadóra.

    45+2.

    PERC
    Mesanovic visszatért, Ötvös és Cabraja is szépen szereli ellenfelét.

    45+2.

    PERC

    FOTÓ: TÖRÖK ATTILA
    45+1.

    PERC
    Leoni beadása most igen rossz.

    45+1.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    45+1.

    PERC
    Nem ért szabadrúgást az eset.

    45.

    PERC
    Nem is, Ötvös passza után a légiós a becsúszó, őt szerelő Samy Mmaee lábában esett el, a vonalon kívül még.

    45.

    PERC
    Mesanovic elesik Wingo előtt, a 16-oson belül… tovább!

    43.

    PERC
    Camaj beívelése Dibuszé.

    42.

    PERC
    Muhamed Besic kap sárga lapot, szerelte a balon becsúszva Camajt, de közben kezezett. Sárga lap.

    42.

    PERC
    A gól óta mezőnyharc, nem a legizgalmasabb.

    41.

    PERC
    Farkas Ádám elhagyta a jelölőhabját, de megtalálta.

    41.

    PERC
    Az első és a második helyezett találkozik egymással, a Kisvárda áll jobban, noha az is tény, hogy az FTC egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. Mindkét csapat hét győzelmet és két vereséget számlál eddig, a különbség csak annyi, hogy a Kisvárda eggyel többször játszott döntetlent. A szabolcsiak pályaválasztóként még nem szenvedtek vereséget a bajnoki idényben, öt mérkőzésen 13 pontot gyűjtöttek. Február második napja óta egyetlen riválisuktól sem kaptak otthon egynél több gólt.

    40.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    39.

    PERC
    Csirkovics kifejeli az ötösről Marin ballábas beívelését.

    38.

    PERC
    Megúszta a Fradi.

    37.

    PERC
    LES!!! Nem ér a gól.

    37.

    PERC
    Időbe telik döntést hozni, ez most tényleg nem egyszerű.

    37.

    PERC
    De centiméterek döntenek mindenképpen, ide vagy oda.

    36.

    PERC

    36.

    PERC
    De ketyeg a VAR! Esélyes a les.

    36.

    PERC
    Videobíró.

    36.

    PERC
    Samy Mmaee és Loncar mellől fejelt Prenga, középen Wingo nem a labdát nézte, hanem Mesanovicot lökte…

    36.

    PERC
    DE ÍGY IS GÓL, HEIDI PRENGA az ötös jobb sarkáról a kapu jobb, azaz túlsó alsó sarkába fejeli Leoni ballábas szabadrúgását. 1–1!

    34.

    PERC
    Mesanovic megindul, még jóval a tizenhatos előtt ellöki őt Samy Mmaee.

    34.

    PERC
    A HNK Rijekában 113 meccsen 26 kanadai pontig jutott.

    34.

    PERC
    Loncart 2.5 millió euróért vették a nyáron, ez az első gólja új csapatában, a 14. mérkőzésén.

    29.

    PERC
    Janisz Karabeljov kap sárga lapot Wingo ellökéséért.

    27.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadását Ryan Mmaee elengedi a vele szemben érkező Cabrajának, aki ballal kapura lő a tizenhatos bal sarka elől, nem a legjobban, de az ötösön álló LONCAR jobbal a bal felsőbe továbbítja a labdát. Dombó mozdulni sem tud, Leoni éppen ott állt, de átszállt fölötte a labda: 0–1!

    27.

    PERC
    VEZET A FERENCVÁROS, STJEPAN LONCAR!

    27.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Loncar
    27.

    PERC
    Bremen, Sevilla, Chelsea, Fiorentina, Anderlecht, Czvena zvezda, Olympiakosz, Frankfurt, Mönchengladbach, Trabzonspor, al-Ahli…

    26.

    PERC
    A német öt eddigi meccsén a Fradiban 109 percet futballozott összesen.

    26.

    PERC
    Marin labdát szerez a tizenhatos bal oldala előtt, majd ballal éles szögből a kapu tetejére emeli a labdát.

    25.

    PERC
    Leoni: 11 meccs az idényben, 3 kanadai ponttal. Egy gól a Fradinak, két assziszt az MTK ellen.

    24.

    PERC
    Ötvös emel balra Leonihoz, aki ballal a léc fölé lő kissé balról, 25-ről.

    23.

    PERC
    Melnik jobbról ügyesen ad be az ötös elől, Samy Mmaee fejes párbajt nyer azonban Mesanovic ellen.

    21.

    PERC
    Camaj adja be jobbról, jobbal, fejjel ment a kapu torkában Besic.

    20.

    PERC
    Camaj bedob három cselt, Ötvös beadását blokkolja azonban Loncar. Korner.

    19.

    PERC
    Wingo fejese rossz, udvariasan visszakapja a labdát Csirkovicstól, a védő jobbal a bal felső fölé lő kissé jobbról, 14 méterről, kapásból.

    18.

    PERC
    … és ballal öt méterről nagyon a bal alsó mellé gyötri a labdát. ABSZOLÚTE ZICCER VOLT!

    17.

    PERC
    Marin emel az ötös jobb sarkára Zachariassen elé, aki jobbal a jobb alsóba lőne kapásból, de véd Dombó, bravúrral, azonban a vetődő kapus jobb kezéről középre jön ki a labda, érkezik Loncar…

    17.

    PERC
    Besic bal oldali beadása éppen csak magas az ötösön felugró Uzuninak!

    16.

    PERC
    Szép, Navrátil passzát Ötvös nem sokkal rúgja a léc fölé a 16-os jobb sarkára belépve. Dibusz biztosított.

    15.

    PERC
    Ugyanakkor a Ferencváros idegenbeli mérlege makulátlan, négy mérkőzés, négy győzelem, mindössze egy kapott góllal. A két csapat öt élvonalbeli találkozót vívott eddig Kisvárdán, legutóbb 0–0-ra végeztek, előtte négyszer a Ferencváros nyert (mlsz.hu).

    14.

    PERC
    Prenga megelőzi Zachariassent a 16-oson Loncar lapos indításakor. Cabraja megindulna, de elvéti a labdavezetést.

    13.

    PERC

    12.

    PERC
    Bravúr volt, csodás homorítással.

    11.

    PERC
    Dibusz! Kikapja nagyot vetődve a bal alsó sarok elől Camaj jobblábas, 17 méteres, kissé balról jövő tekerését! Ötvös indított szépen, Wingo és a középső védők nem vették komolyan a hazai szélsőt.

    10.

    PERC
    Előnymegtartásban a Kisvárda eddig a legjobb a mezőnyben, kilenc alkalomból hétszer nyert, egyszer ikszelt és csak a Honvéd tudott fordítani ellene.

    8.

    PERC
    Marin jobb oldali kornere Dombóé, Samy Mmaee elélép, hogy ne indítsa a kapus Navrátilt.

    8.

    PERC
    Karabeljov szereli az ötös előtt Uzunit is.

    6.

    PERC
    A Várda a két szélen vezeti a kontrákat eddig.

    6.

    PERC
    Marin jobb oldali beadása Karabeljové.

    5.

    PERC
    Zachariassen passzát elvéti Wingo, Leoni megindul, Mesanovic lekészít, Melnik jobbal 23-ról nagyon a jobb alsó mellé lő.

    5.

    PERC
    Telt ház, már a hét közepén sem lehetett jegyet kapni a rangadóra.

    3.

    PERC
    Letámad a Várda, nem talál ezen fogást a Fradi. Hej megindul, bedob egy megkerülős cselt, de szereli Cabraja.

    2.

    PERC
    Cabraja eladja, Navrátil jobb oldali beadásánál ment középen Camaj elől Samy Mmaee.

    1.

    PERC
    A hazai drukkerek szép élőképpel készültek a 110 éves klub tiszteletére.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek fekete-zöld mezben és fekete nadrágban.

    NB I: történelmi Kisvárda-csúcs, 10 éve volt ilyen kevés pontja az Újpestnek.

    A Kisvárda eddig az idény meglepetéscsapata. Bár soros ellenfele és üldözője, a Ferencváros egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, egy pont előnnyel a hazaiak állnak az élen. Ráadásul feljutása óta először, még júliusban 2–1-re tudott nyerni a Kisvárda a Groupama Arénában. A Ferencvárosnak kevesebb ideje maradt felkészülni a hétvége rangadójára, mivel csütörtök este a Celtic csapatát fogadta az El-ben. A Fradi vendégként még hibátlan az NB I-ben, sőt, négy látogatása során egyetlen gólt kapott.
    Kisvárda–Ferencváros 2018–2019: 0–2 , 0–1 , 0–2, kupa: 1–1 , 0–2, 2019–2020: 1–2 , 0–1, 0–1, 2020–2021: 0–0 , 0–2 , 1–1, 2021–2022: 2–1 Mérleg: 1–2–4

    Egy kis örökmérleg! Tízszer mérkőztek eddig az NB I-ben, az első 7 találkozón a zöld-fehérek győztek, a legutóbbi 3 meccsen azonban nem tudtak nyerni. A januári, budapesti 1–1 és az áprilisi, kisvárdai 0–0 után a július végi 1. fordulóban jókora megleptésre a Groupama Arénában jött össze a kisvárdaiak Fradi elleni első diadala (2–1).

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Kisvárdához:
    2017, Kovácsréti Márk, ingyen
    2015, Tarczy Pál, i.
    2015, Csilus Tamás, kölcsönbe
    2010, Fodor András, ingyen
    A Kisvárdától a Ferencvároshoz:

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Gosztonyi (combizomhúzódás) és Lucas (derékbántalmak) sérült, a vendégektől Sigér D. (térdműtét után) maródi.

    „Erőt adott, hogy Peter Stöger hitt bennem” – Vécsei Bálint és a kitartás diadala.

    Mint írtuk, 97. élvonalbeli mérkőzése lehet a vasárnapi Dombó Dávidnak, és ha minden jól megy – elkerülik a sérülések, nem tiltják el –, decemberben a Mol Fehérvár FC ellen mérföldkőhöz érkezhet.

    „Régi mondás a futballöltözőkben: nagy dolog az első osztályban játszani, de száz meccs már valami, az már nem lehet véletlen – nevetett a kapus. –  Nincs már messze, eddig is mindent megtettem, hogy megháláljam a bizalmat, ezután is ezen leszek. Vannak céljaim: ha alkut ajánlana valaki, hogy a száz mérkőzést nem érem el, de védhetek a magyar válogatottban, és kipróbálhatom magam egy külföldi csapatban, azt hiszem, elfogadnám. De nem szabad nagyon messzire tekinteni, az előző évadban is volt esélyünk a nemzetközi kupaindulást elérni, de ahogy ez téma lett, jött egy gyengébb széria, és nem lett belőle semmi. Ebből okulva most nem gondolunk az idény végére, még a tavaszra sem – bőven elég a Ferencváros elleni ütközetre készülni.”

    „Együtt maradt a keretünk, és nagyon jó a csapatszellem – folytatta Dombó Dávid. – A napokban szóba került, hogy közösen grillezünk, kikapcsolódunk, dumálunk egy jót. Átéltem már ilyesmit, és nem meglepő, ha valakinek nem jó az időpont, másnak épp nincs kedve, a harmadik a családjával töltené az időt – nálunk viszont azonnal mindenki igent mondott az ötletre, ott voltak a feleségek, menyasszonyok, nekem ez a hozzáállás is azt mutatja, egységesek vagyunk a pályán és azon kívül is. A tabellaállás ellenére azt mondom, a Fradi az esélyes, mi nyugodtan játszhatunk. Igaz, a városban már megszólítanak az emberek: ugye, elkapjuk a Fradit? Most olvastam, hogy minden jegy elfogyott, nagy a várakozás, még sincs vesztenivalónk, nem érezzük, hogy nyomás vagy győzelmi kényszer alatt kellene pályára lépnünk. Nagyon tiszteljük a Ferencvárost, tudjuk, a klub mit jelent a magyar labdarúgásban, most is tele a kerete kiemelkedő kvalitású játékosokkal, de nyilvánvaló, hogy szeretnénk megnyerni a mérkőzést.”

    A bajnoki rajton a Kisvárda a Groupama Arénában 2–1-re legyőzte az FTC-t, de a kapus július végén nem hitte volna, hogy novemberben a tabella első két helyén lesz ez a két együttes. És nyilván nem az a meglepő, hogy egyikük a Ferencváros.

    Kilencvenhetedik élvonalbeli mérkőzésére készül Dombó Dávid, az éllovas Kisvárda Master Good kapusa, de a közelgő jubileum helyett érthető módon a következő ellenfélre koncentrál. Az OTP Bank Liga rangadóján a listavezető ugyanis a tőle egyetlen ponttal lemaradó Ferencvárost fogadja vasárnap.

    A múlt heti, Zalaegerszeg elleni 5–0-s siker után a Kisvárda önbizalomtól duzzadva várja a vasárnapi meccset, és a hétközi Európa-liga-forduló után úgy tűnik, a hazai csapat lélektani szempontból a legjobbkor találkozik a Ferencvárossal. A forduló rangadóján a Kisvárda tovább írhatja a tündérmesét, míg a Ferencváros bizonyíthatja, hogy az NB I-ben változatlanul a legjobb lehet.

    A Joao Janeiro edzette Kisvárda duzzad az önbizalomtól, míg a Ferencváros a Celtic elleni vereség után bizonyíthatja, hogy az NB I-ben továbbra sincs ellenfele. KI GONDOLTA VOLNA, hogy Matheus Leoni bombagólja a hihetetlen sorozat első állomását jelenti majd? A Kisvárda vezeti az NB I-es tabellát, és a sikeres szereplés egyik kulcsa kétségtelenül az a szemlélet, amellyel a negyvenesztendős portugál szakember, Joao Janeiro vezeti az együttest.

    „A Kisvárda nem érdemtelenül vezeti jelenleg a bajnokságot, függetlenül attól, hogy egy meccsel többet játszott, mint mi. Erős, fegyelmezett csapat benyomását keltették már a júliusi összecsapásunkon is, azóta pedig csak jobbá váltak. Szívvel, lélekkel kell majd játszanunk, emellett 100%-os koncentrációra lesz szükségünk, hogy jó eredményt érjünk el. Azt gondolom, hogy egy győzelem nagyon jót tenne az önbizalmunknak, de ehhez mindenkinek hibátlan teljesítményt kell nyújtania a pályán. Meglesznek a helyzeteink a gólszerzésre, de hátul vigyáznunk kell a hazai kontrákra” – mondta Peter Stöger a FradiMédiának.

    Érez-e magában különös feszültséget a Ferencváros elleni meccs előtt, illetve az öltözőben tapasztalt-e valamilyen vibrálást ennek kapcsán?

    Különösebben nem, sem magamon, sem pedig a játékosokon, talán majd a mérkőzés napján. Az természetes, hogy a média úgymond felkapta a mérkőzést, és a Ferencváros miatt felfokozott a várakozás. Tudjuk, a Fradi elleni nagyon nehéz mérkőzés lesz, de a heti ritmusunk ugyanolyan volt, mint máskor. A szezon során a játékosok már megmutatták, hogy mire képesek, értelemszerűen mindenki játszani akar, és a Fradi ellen is bebizonyítani ugyanazt.

    Minden meccs és szituáció más, de mégis: mutat-e az valamit, hogy míg a Fradi a Zalaegerszeg és az MTK elleni meccseken hazai pályán összesen egy gólt szerzett, addig mi ugyanezen csapatokkal szemben, ugyancsak itthon, kilencet?

    Azt, hogy a Fradi egyetlen gólt szerzett azon a két meccsen, az az ellenfelünk dolga. Hogy mi ennyire eredményesek voltunk a legutóbbi két tétmeccsen, annak viszont nagyon örülök, és mutatja, a szezon kezdete óta folyamatosan fejlődnek a játékosok. Úgy tűnik, most már képesek vagyunk bármilyen szituációban jó döntéseket hozni. Az sem mellékes, hogy a két csapat jelenlegi gólkülönbsége között nincs lényegi különbség, hiszen mindkét csapat húsz gólt szerzett – igaz, ezek közül a Fradi többet is büntetőből, egyet ugye ellenünk, míg mi egyetlen tizenegyest sem lőhettünk még –, és a Fradi csak eggyel kapott kevesebbet, kilencet, mint mi. Az is igaz, ellenfelünk eggyel kevesebb meccset játszott tőlünk.

    Interjú Joao Janeiróval a kisvardafc.hu-n.

    A Révész az agy – Bodnár Zalán jegyzete.

    Révész Attila.

    Amikor engem kérdeznek, azt szoktam mondani: nem mi, hanem – ki?

    Hosszú hetek óta vezeti az NB I tabelláját a még mindig kiscsapatként elkönyvelt Kisvárda, és sokan kérdezik, meddig tarthat a csoda, de még többen azt: mi a titok?

    Ez még akkor is óriási szó, ha tudjuk, hogy a nemzetközi porondon is érdekelt zöld-fehéreknek van még egy elmaradt mérkőzésük, és hátrányuk egyetlen pont a kisvárdaiakkal szemben. Mégis elvitathatatlan, hogy az első tizenegy fordulóban elképesztő teljesítményt nyújtott a szabolcsi együttes, amely hét meccsét megnyerte két-két döntetlen és vereség mellett.

    Most, hogy a bajnokság második etapja kezdődik, és újra találkozik a két csapat, már azt kell írnunk: a címvédő vendégeskedik a listavezető otthonában.

    Amikor az idei bajnokság első fordulójában a Kisvárda az Üllői úton lépett pályára, még azt írhattuk: a története negyedik élvonalbeli idényét kezdő szabolcsi együttes vendégeskedik a 32-szeres bajnok, egyben címvédő Ferencváros otthonában (majd nyert 2–1-re).

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A KISVÁRDA–FERENCVÁROS NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK