2022.VIII.18. EL-Play-off: Ferencváros – Shamrock Rovers: 4-0

A visszavágó már csak formalitás? Négy góllal nyert a Ferencváros

Sokkal jobban futballozott a magyar bajnok a Shamrock Roversnél, és még többször betalálhatott volna.
A Ferencváros 4–0-ra megverte odahaza a Shamrock Roverst a labdarúgó Európa-liga-selejtező rájátszásának első találkozóján.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a találkozó előtt:

„Kielemeztük a Shamrockot, vannak jó játékosaik, jól működnek csapatként, fizikailag erősek és hasonlóan kemény futballt játszanak, mint amit a szigetországi csapatoktól megszoktunk. Képesek hosszú labdákkal operálni. A játékunk elég ingadozó volt az elmúlt időszakban, sokszor akár egy meccsen belül is két ellentétes félidőt produkáltunk. Szeretnénk kilencven percen keresztül ugyanazt a szintet tartani, harcos, domináns csapatot akarunk látni a pályán. A holnapi meccs fél hétkor lesz, arra is felkészültünk, hogy nagy lesz a forróság.

A kerettel kapcsolatban elmondta, Rasmus Thelander megsérült a Mol Fehérvár ellen, illetve Kristoffer Zachariassen és Samy Mmaee sem feltétlenül áll rendelkezésre a csütörtöki mérkőzésen. Remélik, a visszavágón már számíthatnak rájuk. A heti két meccs miatt egyébként is igyekeznek frissíteni a csapatot, és nemcsak azt nézik, hogy fizikailag milyen formában vannak a játékosok, hanem azt is figyelembe veszik, hogy milyen a mentális állapotuk.

Stephen Bradley, a Shamrock Rovers menedzsere így vélekedik a párharc első mérkőzése előtt.

„Hatalmas lehetőség kapujában állunk, szeretnénk az idegenbeli mérkőzésen jó eredményt elérni, majd a visszavágón, hazai pályán bebiztosítani a továbbjutást. Az Európa-liga csoportkörébe eljutni fantasztikus eredmény lenne. Az elmúlt években egyre jobbak és jobbak lettünk, az előző körökben elért eredmények pedig növelték az önbizalmunkat. Megfelelő minőségünk van, hogy nagy gondot okozzunk a Ferencvárosnak.

Úgy véli, ez a párharc lesz az eddigi legnehezebb azokból, amelyeket a nemzetközi porondon játszottak ebben az idényben. A Rovers legnagyobb erősségének pedig a csapatjátékot tartja. A Budapestre utazás viszontagságairól elmondta, hozzászoktak már ehhez, s bár nem a legideálisabb helyzet, de megbirkóztak vele.

Sztanyiszlav Csercseszov felvetésére, hogy a brit stílusú focit játszanak, nem kívánt reagálni.

A mérkőzés:

Európa Liga, Play-off kör, 1. mérkőzés:

Ferencváros — Shamrock Rovers: 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 18:30. 15.239 néző.
Vezette: Glenn Nyberg (asszisztensek: Beigi, Söderqvist; tartalékjv.: Ladeback – svédek)

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Botka, Knoester, Pászka (Civic, 84.) — Besic (Vécsei, 70.), Laidouni — Auzqui (Marquinhos, 63.), Nguen, Traoré (Mercier, 84.) — R. Mmaee (Boli, 63.)
kispad: Bogdán, Mergl, Esiti, Lisztes
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Shamrock Rovers: Mannus — Hoare, Cleary, Grace — Gannon (Farrugia, 60.), Watts (Ferizaj, 70.), O’Neill, Kavanagh (Byrne, 60.), Lyons — Gaffney (Towell, 60.), Greene (Tetteh, 79.)
kispad: Pohls, Leitis, Leddy
vezetőedző: Stephen Bradley

Gól: Auzqui (13.), Traoré (35., 48.), Civic (90+3.)
Sárga lap: Auzqui (27.), Knoester (45+2.) illetve Hoare (13.), Grace (48.), Faruggia (72.)

A KEZDŐRÚGÁS PILLANATÁBAN 36 Celsius-fokot mértek a Groupama Arénában. Hiába volt este fél hét, a levegő beszorult a létesítménybe, a napos oldalon üldögélők között egyesek félmeztelenre vetkőzve kezdték buzdítani a Ferencvárost. Az ír futballisták sem repestek az örömtől a tikkasztó hőség miatt, pláne, hogy a meccs időpontjában Dublinban mindössze húsz Celsius-fok volt, aligha ehhez a klímához vannak szokva…

A Fradi azonban mit sem törődött a forrósággal!

Már a kezdőrúgásnál megmutatkozott, a magyar bajnok meg akarja nyomni a meccs elejét, az elkapkodott indítást visszafújta a játékvezető, így a labdát másodszor is útjára kellett indítani. Nagyszerűen kezdett az FTC, a nyolcadik percben a sérüléséből felépülve a helyét a csatársorban visszafoglaló Ryan Mmaee lőtt kapufát, négy perccel később Tokmac Nguen lövésébe léptek bele az utolsó pillanatban, a következő szögletet követően Carlos Auzqui már nem hibázott, közelről a kapuba vágta a labdát. A szélső a Ferencvárosba érkezése óta először volt kezdő nemzetközi kupamérkőzésen, a jelek szerint a Mol Fehérvár elleni hétvégi teljesítményével és az ott szerzett góljával meggyőzte Sztanyiszlav Csercseszovot. Auzqui fülig érő szájjal ünnepelt a ferencvárosi ultrák előtt, majd még mielőtt visszakocogott volna a középkezdéshez, futva a kispadon ülő Marquinhos nyakába ugrott – érdekes volt látni az összeölelkező argentin és brazil játékost.Hamar bebizonyosodott, az operáción áteső Ryan Mmaee visszatérése jelentős plusz a Ferencvárosnak. A marokkói csatár előbb újabb kapufát lőtt, majd gyakorlatilag kihagyhatatlan helyzetbe hozta Adama Traorét, a Fradi ezzel megduplázta előnyét, hogy aztán mesteri sarkazásokkal tarkított akció végén ajtó-ablak ziccerben gurítson Alan Mannus kapus kezébe. Látszott Mmaeén, hogy erőnlétileg nincs még tökéletes állapotban, de ha formába lendül, ezeket a helyzeteket könnyedén belövi. Az oldalvonal mellett Csercseszov nem tűnt túl idegesnek, heves kézmozdulatokkal hajtotta játékosait előre, az ír Shamrock Rovers erejéből az első negyvenöt percben néhány ellentámadásra futotta, de ezek nem okoztak különösebb gondot a hazai védelemnek. A Ferencváros négy-öt góllal is vezethetett volna a szünetben, ám a kapufák és a kihagyott helyzetek miatt be kellett érnie a kettő nullával.

A fordulás után nem kellett sokat várni az újabb gólra, máris az ír bajnok kapujában pihent a labda: az akciót Adama Traoré zárta le, tegyük hozzá, a gólhoz a vendégvédők és a kapus hathatós segítsége is kellett. Ryan Mmaee aztán egymaga rúghatott volna még két gólt, látszott rajta, mennyire idegesíti, hogy nem talál be a kapuba, lecserélésekor orrát lógatva ballagott a kispadhoz, és csak intett egyet Sztanyiszlav Csercseszov irányába. Friss erők érkeztek a magyar bajnok támadósorába, Franck Boli és Marquinhos közül utóbbi került előbb helyzetbe, ám rosszul találta el a labdát.

A Shamrock vagy gyenge napot fogott ki, vagy csupán ennyire képes, a kapuban Dibusz Dénesnek alig volt munkája, néhány hosszú indításnál kellett észnél lennie. A vendégeknek az első és a második félidőben is egy-egy szabadrúgás volt a legnagyobb lehetőségük, igazi ziccert egyet sem alakítottak ki. A védekezésük sem működött, hiába tömörültek időnként kilenc mezőnyjátékossal a saját tizenhatosuk előterében, Traoré és társai könnyen megbontották a hátvédsort, csak a Fradin múlott, hogy nem lett sokkal simább a vége. A vendégek vezetőedzője cserékkel próbált életet lehelni csapatába, ám ez sem jött össze, az utolsó negyedórára aztán az egész mérkőzés tempója lassabb lett, a vendégek erejéből nem futotta többre.

A hazai közönség a lefújás előtti percekben felállva ünnepelte a győzelmet, több mint tizenötezer ember ugrált egyszerre a lelátókon, az ilyen atmoszférához talán az írek sincsenek hozzászokva. A ferencvárosi játékosokon látszott, szerettek volna még gólt szerezni, majd amikor már mindenki a meccset végét várta, a tartalék játékvezető jelezte, hét perc ráadás következik – szerencsére. Merthogy jött is még egy gól, a csereként beálló Eldar Civic vágta kapásból a labdát a bal alsó sarokba, megkoronázva az estét.

A magyar bajnok alighanem eldöntötte a továbbjutás kérdést, és akár nyolc-tíz gólt is rúghatott volna a Shamrock Roversnek. A Ferencváros sorozatban negyedszer jut be európai kupasorozat csoportkörébe – és szinte biztos, hogy az idén (is) az Európa-ligába. E párharc vesztese pedig az Európa-konferencialiga-főtáblán folytatja majd az ősszel. 4–0

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.

„Nem lehet minden támadást, helyzetet gólra váltani. Voltak olyan taktikai elemek, amiket megbeszéltünk a fiúkkal, és nem azt láttam a pályán, amit szerettem volna. Ilyenkor muszáj ordítanom, hiszen tizenötezer ember szurkolása mellett másképp nem tudom irányítani a csapatot. Erős ellenfél ellen játszottunk, jó erőben voltak a játékosai, de sikerült felülkerekednünk rajtuk. Mit mondtam most az öltözőben? Ugyanazt, amit a Slovan elleni győzelemkor: nem volt rossz. Néha jó volt a játék, de voltak rossz periódusok is. Az edzőnek egy ilyen győzelem után is objektívnek kell maradnia. Örülünk az eredménynek, de hosszú út vár még ránk az idényben. A négy-nullás győzelem után ugyanolyan komolyan készülünk a visszavágóra, nem vehetjük fél vállról, hiszen ellenfelünk célja is az, hogy bejusson az Európa-liga csoportkörébe.”

A sok helyzetet kihagyó, két kapufát lövő Ryan Mmaee-val kapcsolatban elmondta, sokáig sérült volt, reméli, hogy a következő mérkőzésen szerencsésebb lesz a csatár.

Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője a következőket mondta.

„Jobb csapattól kaptunk ki, főleg a támadójátékban volt sokkal jobb az ellenfelünk. A második félidő legelején kapott gól volt a legfájóbb: éppen csak kijöttünk az öltözőből, és mindjárt eladtuk a labdát. Az egyéni hibák is hozzájárultak a vereséghez, de csapatként nyerünk és vesztünk. A Ferencváros könyörtelenül megbüntette az eladott labdáinkat, a hibáinkat. Ezen a szinten minden egyes hibánkért komolyan büntet az ellenfél, ebből is tanulhatunk, ha nem nyújtjuk a maximumot, akkor annak ez lesz a vége. Alapvetően szorosabb mérkőzésre számítottam, de olyan alaphibákat követtünk el, amelyek kiküszöbölhetőek lehettek volna.”

A Rovers vezetőedzője újságírói kérdésre elmondta, a Ferencvárost a nemzetközi porondon az AC Milan szintjére tenné. Játékosai gyorsak, a csapat támadójátéka kiváló.

Eldar Civic:

Túl jó volt a Fradi a Shamrockhoz képest – ír lapszemle

„A Ferencváros bizonyította, hogy túl jó a Shamrockhoz képest” – ezzel a címmel közli tudósítását a Ferencváros–Shamrock Rovers mérkőzésről az ír közszolgálati média, az RTE. Az újságírók szerint a vendégek jól kezdték ugyan a mérkőzést, de már a találkozó elején sem bírtak az FTC támadóinak sebességével.

Az ír Independent már tényként kezeli, hogy az Európa-koncerencialiga csoportköre vár a Shamrockra, miután vereséget szenvedett Budapesten.

„Egy osztállyal magasabb szintet képviselnek a kimerült íreket legyőző magyar bajnokok” – áll a The Irish Times hasábjain. A lap szerint reménykedtek a Shamrocknál az Európa-ligába jutásról, de a nem tudtak válaszolni a Ferencváros fenyegető támadásaira. Az újságnál kiemelik, hogy sok volt a hat hiányzó az írek oldalán, valamint a zöld-fehérek jobban bírták a 36 fokos hőséget.

balls.ie kellemetlen vereségként értékeli a találkozót, és megemlíti, hogy a hazaiaknak sok helyzetük volt, a negyedik gól előtt többször is betalálhattak volna.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Shamrock Rovers hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2022.VIII.18. EL-Play-off: Ferencváros – Shamrock Rovers: 4-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+7.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    ELDAR CIVIC ballal a bal alsóba lő kissé balról, kapásból, 21-ről, Mercier jobb oldali szögletéből. 4–0!

    90+3.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (4–0) Civic
    90+3.

    PERC
    Boli ballal 15-ről, középről a léc alá lőne, de véd a kapus.

    90+1.

    PERC
    Csercseszov annyira mérges, már a pályán áll szinte.

    90.

    PERC
    Hét perc a ráadás!

    89.

    PERC
    Wingo ballal 18-ról rosszul találja el a labdát, Civic passza után.

    88.

    PERC
    Wingo jobb oldali beadásába belelép hősiesen Grace, ápolás.

    87.

    PERC
    Civic kitámad, kontra, Knoester nem bír Farruggiával, aki jobbal a léc fölé lő az ötös jobb sarkáról.

    84.

    PERC
    Xavier Mercier be, Traoré le, szélső helyett karmester!

    84.

    PERC
    Eldar Civic váltja Pászkát, csere posztra.

    83.

    PERC
    Marquinhos passzát Boli a bal alsó felé tekeri kissé balról, 11-ről, de vetődve eléri a labdát Mannus.

    81.

    PERC
    Az írekben gazdag vendégcsapatnak nem telik többre, a Fradi meg a tábor fergeteges drukkolása ellenére is is csak a mezőnyben passzolgat.

    80.

    PERC
    Jelentjük: leült a meccs.

    79.

    PERC
    Gideon Tetteh váltja. Ékcsere.

    77.

    PERC
    Botka odarúg Greennek, ápolás. Komoly az ügy, csere lesz.

    77.

    PERC
    Boli passzát Marquinhos ballal a bal alsóba rúgná 14-ről, picit balról, de nagyon gyengén, a 40 éves kapus vetődve fogja a labdát…

    74.

    PERC
    Marquinhos beadása gyenge, de kiejti a labdát Mannus, ám elpaskolja estében Knoester elől… Botka elől elrúgja a labdát Cleary az ötösön.

    72.

    PERC
    Sárga lap!

    72.

    PERC
    Pászka kap nagyot Justin Ferizajtól…

    72.

    PERC
    Justin Ferizaj be, Watts le. Szűrő a pályán.

    69.

    PERC
    Vécsei Bálint váltja Besicet, szűrőcsere itt.

    68.

    PERC
    Greene ballábas, kissé jobbról járó, 22 méteres szabadrúgását kifejeli Pászka a sorfal jobb széle mellett állva.

    65.

    PERC
    Nguen beadása rossz, de Marquinhos elé pattan… aki jobbal nem találja el a labdát az ötös jobb sarkán, abszolúte gólhelyzetben!

    63.

    PERC
    Franck Boli be, Mmaee le, ékcsere.

    63.

    PERC
    Marquinhos váltja Auzquit, szélsőcsere.

    62.

    PERC
    Green jobb oldali beadását kirúgja középről Knoester.

    61.

    PERC
    Neil Farrugia be, Gannon le. Jobbhátvéd helyett jobbszélső.

    60.

    PERC
    Jack Byrne be, Kavanagh le, karmestercsere.

    60.

    PERC
    Richie Towell váltja Gaffney-t. Középső középpályás a csatár helyett.

    59.

    PERC
    Fotók: Mirkó István

    Nincs elérhető leírás.

    59.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    59.

    PERC
    EZ MEG ÓRIÁSI AKKOR, Traoré ballal csodásan ad be, Mmaee becsúszva jobbal öt méterről az üresen tátongó kapu fölé lő!!!

    58.

    PERC
    Mi maradt ki? Nagy helyzet.

    58.

    PERC
    NINCS BENT, az ötös bal sarka elől Nguen nem mer lőni ballal, középre gurít, Mmaee jobbal lő, a balra eldőlő Mannus jobb kézzel felnyúlt azonban a labdáért…

    56.

    PERC
    Nguen 18-ról, középről ballal három méterről a bal alsó sarok mellé emel.

    56.

    PERC
    Csercseszov nagyon mérges, Wingo kap pár utasítást.

    54.

    PERC
    Traoré keresztpasszát Laidouni jobbal nagyon rosszul találja el 19-ről, középről.

    52.

    PERC
    Greene hatalmasat lök Knoesteren, szabadrúgás.

    48.

    PERC
    DE ITT A GÓL, a balra elmozduló kapus által kiütött labdát az ötös bal sarkáról Gannon ADAMA TRAORÉ elé rúgja, aki köszöni szépen, és kissé jobbról, hat méterről ballal okosan a jobb alsóba gurítja a labdát. A kirepülő kapus jobb bokája mellett. 3–0!

    48.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (3–0) Traoré
    48.

    PERC
    Nguen Mmaee remek passzát ballal a kapusba pazarolja kissé balról, hat méterről…

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Jó vétel volt?

    Mats Knoester új arc a ferencvárosi védelemben. A száztízezer lakosú Alphen aan den Rijn városában született, gyermekként a helyi klubban kezdett futballozni. Tizenhét esztendősen került a korábbi BEK-győztes Feyenoord utánpótlásához, a rotterdami egyesületben tanulta az alapokat, 2017-ben csatlakozott a felnőttkerethez, igaz, végül nem mutatkozott be a nagyok között. Két évvel később az ugyancsak élvonalbeli Heracles Almelóhoz távozott, amelynél alapemberré vált, a Ferencváros onnan szerezte meg szerződése lejárta után.

    FÉLIDŐ

    Fotók: Árvai Károly

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nem csoda, hogy az FTC toronymagasan a párharc esélyesének számít: a Transfermakt adatai szerint a Ferencváros kerete 40.35 millió eurót ér, míg a Shamrock Rovers játékosainak értéke ennek csaknem tizede, 4.45 millió euró.

    FÉLIDŐ

    Kollégája meg a Gaziantepben folytatja?

    FÉLIDŐ

    R. Mmaee után neves csapat érdeklődik.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Legutóbb két évvel ezelőtt, 2020 nyarán találkozott magyar csapat ír együttessel az európai kupaporondon. A Mol Fehérvár FC egy mérkőzésen, tizenegyesek után búcsúztatta szintén a Bohemianst az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

    FÉLIDŐ

    A Ferencvárost eddig egyszer sorsolták össze ír vetélytárssal, az UEFA-kupa 1997–1998-as évadának selejtezőjében találkoztak a Bohemian FC-vel. A zöld-fehérek előbb idegenben nyertek 1–0-ra, majd 5–0-ra kiütötték a dubliniakat az Üllői úton.

    FÉLIDŐ

    Hat évvel később ismét a Honvéd került szembe ír klubbal, a BEK első körében a Dundalkon kellett túljutnia Mezey György alakulatának. Az akadályt sikerrel vették a piros-feketék, a Bozsik József Stadionban elért 1–1-es döntetlen után 2–0-ra nyertek idegenben.

    FÉLIDŐ

    A Shamrock Rovers is találkozott már korábban magyar csapattal, a BEK 1985–1986-os idényének első fordulójában. A Ferencváros jelenlegi ellenfele akkor a Budapest Honvéddal mérkőzött meg. Az első meccsen a Honvéd hazai pályán 2–0-ra nyert, majd a visszavágón is győzött. Détári Lajos duplájával 3–1-es diadalt arattak a kispestiek, és bejutottak a következő fordulóba.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+5.

    PERC
    Besic nem figyel, de az ötös előtt nem tud mit kezdeni az ajándék labdával Gaffney, de közbelép Botka.

    45+2.

    PERC
    Mark Knoester odalép a felezőnél Gaffney-nek, abszolúte fölöslegesen, sárga lap.

    45+1.

    PERC
    Négy perc a ráadás!

    45+1.

    PERC
    Hopp, Kavanagh az ötös elé emeli a labdát, Grace a kapu tetejére fejel hatról, de les.

    45.

    PERC
    1973-ban az Újpesti Dózsa is összecsapott a BEK-ben ír gárdával. Az ellenfél a Waterford United volt, amely jelenleg a másodosztályban szerepel. A lila-fehérek 3–2-re nyertek idegenben, majd egy hazai 3–0-val döntötték el a továbbjutás sorsát.

    45.

    PERC
    Besic fejen rúgja véletlenül O’Neillt a 16-os előtt, szabadrúgás.

    45.

    PERC
    Testvére, a szintén kapus Ian a Glentoranban futballozott.

    44.

    PERC
    Az északír-kanadai Mannus 40 éves, 9-szeres válogatott, a Linfield neveltje, játszott a St.-Johnstone-ban is.

    43.

    PERC
    Mmaee Auzqui elé sarkazza a labdát, aki jobbal 19-ről Coady hátát találja el, Laidouni jobblábas, 24 méteres emelését elkapja a bal felső előtt Mannus.

    42.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    42.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    42.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    40.

    PERC
    Hosszas ápolás, alkalmi ivószünet.

    39.

    PERC
    Grace-t kell ápolni, a felezőnél ül a földön.

    38.

    PERC
    Mmaee… jobbal gyatrán a kapus elé gurítja az ötös bal sarka elől Laidouni passzát. Érthetetlenül gyenge megoldás, előtte remekül háromszögehett pedig Laidounival.

    35.

    PERC
    Besic közben hevesen magyaráz valamit Nguennek.

    34.

    PERC
    ISKOLAJÁTÉK! Laidouni indít, Mmaee ballal okosan és laposan középre lövi a labdát az ötös bal sarkáról, ADAMA TRAORÉ ballal a léc alá lő három méterről, picit balról. Clearyt és Grace-t megelőzve: 2–0!

    34.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–0) Traoré

    33.

    PERC
    KAPUFA! Nguen a 16-oson eladja a labdát, két méterre sem futott mellette Auzqui, de Mmaee elé pattan a labda a visszafelé nyújtózkodó argentin lábáról, Mmaee két csel után jobbal a jobb oldali kapufa tövére lő.

    33.

    PERC
    Laidouni megindul, mert Nguen a felező körül poroszkál éppen, Mmaee megindul a jobb szélen, a beadására egyetlen ember érkezik: Cleary.

    32.

    PERC
    Knoester indítását hazafejeli Traoré elől Manushoz Cannon.

    31.

    PERC
    Pászka beadása sem jó, éppen az előtte álló Grace-t találta el.

    31.

    PERC
    Nguen nem lő jobbal 16-ről, oldalra passzol, Auzqui beadását kornerre rúgják a védők.

    30.

    PERC
    A pályán közben visszább húzódott a Fradi, mert 5 védővel és 3 szűrővel harcol olykor az ellen.

    30.

    PERC
    Négy évvel később ismét a Vasas találkozott ír riválissal, ezúttal a Shelbourne FC-vel, az UEFA-kupa első fordulójában. A párharc első mérkőzését 1–0-ra megnyerte a Vasas a Fáy utcában, majd 1–1-es döntetlent ért el a visszavágón.

    30.

    PERC
    Az ír és a magyar együttesek nemzetközi összecsapásainak története egészen a 60-as évekig nyúlik vissza. Az első mérkőzést a Vasas játszotta a Dundalk FC-vel a Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1967–1968-as kiírásának első körében. Idegenben az angyalföldiek 1:0-s sikert értek el, majd hazai pályán nagyarányú győzelemmel, 8:1-gyel küldték haza ellenfelüket. A magyar–ír párharcok során erre a találkozóra látogattak ki a legtöbben, több mint 74 ezer ember gyűlt össze a Népstadionban.

    29.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    27.

    PERC
    Carlos Auzqui odalép a felezőnél Grace-nek, sárga lap.

    26.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    26.

    PERC

    26.

    PERC
    Folytatjuk!

    25.

    PERC
    Ivószünet.

    23.

    PERC
    Mmaee cselezget, majd jobbal, 18-ról, picit balról feladja a labdát a kapusnak.

    22.

    PERC
    Auzqui jobb oldali, jobblábas beadása a visszafutó Kavanaghé, majd Pászka középre cselezi magát, de jobbal 18-ról a jobb alsó mellé lő.

    20.

    PERC
    Megfogta a gól a vendégeket, nagyjából minden előremenő passzukat elrontják.

    19.

    PERC
    BŐVEBBEN ITT!

    19.

    PERC
    „Nyugodt vagyok! – felelte lapunk felvetésére a 28 éves futballista, aki hat Bajnokok Ligája-selejtezőn és két NB I-es bajnokin lépett pályára az új idényben. – Tisztában vagyok vele, ha idegeskednék, csak magamnak ártanék. Az edzéseken minden idegszálammal arra összpontosítok, hogy minél nagyobb százalékban használjam ki a lehetőségeimet, ha a mérkőzésen a kapu elé kerülök, ott se hibázzak. Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor nehezebben jönnek a gólok, de tudom, hamarosan ismét betalálok. A futball már csak olyan, ha eredményes vagyok, én vagyok a legjobb, ha viszont elmaradnak a gólok, egyből jönnek a kritikák. De nincs ezzel baj.”

    19.

    PERC
    Várja idénybeli első gólját. Tokmac Nguen, a Ferencváros egyik alapembere hosszú huzavona után döntött úgy a nyáron, hogy bár anyagilag jobb ajánlatokat is kapott, és Japánba is csábították, továbbra is a magyar bajnokcsapatnál marad. A norvég támadó akkor őszintén beszélt döntése hátteréről, elmondva, neki fontosak az emberi kapcsolatok, jól érzi magát a klubban, a családja is megkedvelte Budapestet, biztonságban érzik magukat.

    13.

    PERC
    Sean Hoare kap sárga lapot heves reklamálásért.

    13.

    PERC
    VEZET A FRADI, Laidouni jobbról jobbal középre ad, egy védő is beleért, Knoestler jobbal öt méterről belekotorna a labdába, de ebbe is beleér egy védő, a bal kapufa elől, éles szögből két méterről jobbal a rövid alsó sarokba lő CARLOS AUZQUI. Ebbe meg a vetődő kapus ért bele, de hárítani nem tudott. 1–0!

    13.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Auzqui
    13.

    PERC
    Pászka ballábas beadása magas picit középen Mmaeének, majd tiki-takázik a Fradi. Traoré ballábas beadása rossz, Nguen lő a bal alsó mellé 11-ről, kicsit jobbról, de közbelép a bevetődő Gannon.

    11.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    11.

    PERC
    Watts jobbal Dibusz ölébe küld egy 24 méteres, középről járó szabadrúgást.

    9.

    PERC
    KAPUFA! Mmaee szereli a 16-oson az ismét zavarodott Clearyt, jobbal kapura lő 17-ről, picit balról, félmagasan száll a labda, Manus nagyot repül… de kapufa!

    8.

    PERC
    Laidouni szerel a 16-oson, előrevágott labdáját Mmaee elől kirúgja ijedtében a lelátóra Cleary.

    7.

    PERC
    Mmaee ismét a felezőig megy hátra labdát szerezni, előrepasszol Nguennek, aki nagyon rossz passzt ad balra. És még lesre is futott Auzqui…

    7.

    PERC
    Besic bedob egy higgadt cselt a 16-osa előtt.

    6.

    PERC
    Knoestler cselezget, hazapasszol, Dibusz kirúgja oldalra a labdát Greene elől.

    5.

    PERC
    Kavanagh szereli Mmaeét a felezőnél kétméteres becsúszással.

    5.

    PERC
    Svéd játékvezetői csapat dolgozik ma. Glenn Nyberg 2008-ban lett hivatásos játékvezető, 2016 óta FIFA-kerettag, kellő nemzetközi rutinja is van, hiszen pályafutása során több mint negyven európai kupamérkőzésen fújta a sípot.

    3.

    PERC
    A szöglet jó Pászkától, Mmaee nyolcméteres fejese nem, de az előző támadást ő indította egy köténnyel.

    2.

    PERC
    Laidouni passzol szépen Nguen elé, aki kissé balról, hét méterről gyatrán Grace-be lő.

    1.

    PERC
    Majd ismét, mert Traoré túl lelkes volt.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek feketében, zöld-fekete vállrésszel.

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    Fotók: Borbola B.

    Nincs elérhető leírás.

    A korábbi ferencvárosi Balog Zoltán is a lelátón, aki Gyirmótról érkezett a meccsre.

    Nincs elérhető leírás.

    Pászka Lóránd, a Ferencváros védője szerint harcos összecsapásra számíthatnak.

    „Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen stílusban futballozik a Shamrock, e szerint készültünk ellene. Nyilván olyan erőt nem képvisel, mint a Qarabag, de biztos, hogy sok ütközést, egy az egy elleni párharcokat hozó mérkőzés lesz. Nagyon csalódottak voltunk, hogy nem folytathattuk a szereplésünket a BL-ben, viszont az élet nem áll meg, most mindenki arra koncentrál, hogy idén is meglegyen az Európa-liga. A hétvégi, Mol Fehérvár elleni nagy különbségű győzelem önbizalmat adott, szeretnénk hasonló eredményt elérni az írek ellen is. Nekem személy szerint óriási dolog, hogy a nemzetközi kupaporondon szerepelhetek, hiszen fél éve a másodosztályból érkeztem a Ferencvároshoz. Próbálom élvezni minden egyes percét, és azon vagyok, hogy minél jobban tudjam segíteni a csapatot.”

    Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta a találkozó előtt:

    „Kielemeztük a Shamrockot, vannak jó játékosaik, jól működnek csapatként, fizikailag erősek és hasonlóan kemény futballt játszanak, mint amit a szigetországi csapatoktól megszoktunk. Képesek hosszú labdákkal operálni. A játékunk elég ingadozó volt az elmúlt időszakban, sokszor akár egy meccsen belül is két ellentétes félidőt produkáltunk. Szeretnénk kilencven percen keresztül ugyanazt a szintet tartani, harcos, domináns csapatot akarunk látni a pályán. A holnapi meccs fél hétkor lesz, arra is felkészültünk, hogy nagy lesz a forróság.”

    36 Celsius-fok a stadionban, eközben Dublinban 21.

    Dylan Watts, a Shamrock Rovers középpályása a következőket mondta:

    „Természetesen örülünk annak, hogy az Európa-konferencialiga-szereplésünk már biztosítva van, de ez semmit sem változtat azon, hogyan állunk hozzá a Ferencváros elleni párharchoz. Nagyon erős ellenfélre számítunk, de mindkét meccsen szeretnénk megmutatni, mit tudunk, kihozni magunkból a maximumot.”

    Úgy véli, ez a párharc lesz az eddigi legnehezebb azokból, amelyeket a nemzetközi porondon játszottak ebben az idényben. A Rovers legnagyobb erősségének pedig a csapatjátékot tartja. A Budapestre utazás viszontagságairól elmondta, hozzászoktak már ehhez, s bár nem a legideálisabb helyzet, de megbirkóztak vele.

    Stephen Bradley, a Shamrock Rovers menedzsere így vélekedik a párharc első mérkőzése előtt.

    „Hatalmas lehetőség kapujában állunk, szeretnénk az idegenbeli mérkőzésen jó eredményt elérni, majd a visszavágón, hazai pályán bebiztosítani a továbbjutást. Az Európa-liga csoportkörébe eljutni fantasztikus eredmény lenne. Az elmúlt években egyre jobbak és jobbak lettünk, az előző körökben elért eredmények pedig növelték az önbizalmunkat. Megfelelő minőségünk van, hogy nagy gondot okozzunk a Ferencvárosnak.”

    „Kemény, masszív, erőnlétileg rendkívül jól felkészített csapat érkezik hozzánk – folytatta a holland belső védő. – A szakmai stáb több felvételt mutatott az írekről, láthattuk, mit szeretnek leginkább játszani. Hamisítatlan brit stílusú együttes vár ránk, amely ha beszorul a kapuja elé, vagy az ellenfél letámadja, hosszú előreíveléssel próbál meg akciót kezdeményezni. Hátul fel kell készülnünk a fejpárbajokra. Egy biztos, jobb csapat a miénk, de teljes koncentrációra lesz szükség, hogy ezt be is bizonyítsuk.”

    „A Qarabag elleni hazai mérkőzés óta sokat beszélgettünk róla, mi lehetett a gond – mondta lapunknak a 23 esztendős futballista, aki a nyáron érkezett Hollandiából a Ferencvároshoz. – A kapott gólokat több hiba okozta, nem lehet csak a védők nyakába varrni. Összetett a probléma, amelyet azóta elemeztünk, tudjuk, miben hibáztunk, és az edzéseken sokat gyakoroltuk.”

    A védelem stabilitására szükség lesz. A Ferencváros 18.30-tól az ír Shamrock Rovers együttesét fogadja az Európa-liga-rájátszás első mérkőzésén, a tét a csoportkörbe jutás. A zöld-fehérek az előző fordulóban a Bajnokok Ligája selejtezőjében az azeri Qarabag ellen véreztek el, többek között a belső védők bizonytalansága miatt. Éppen ezért lesz fontos Mats Knoester határozottsága (is) a csütörtöki összecsapáson, a holland utánpótlás-válogatott hátvéd jól tudja, az ír bajnok ellen nem lehet hátul hibázni.

    Mats Knoester, a Ferencváros holland belső védője felkészült a kemény fejpárbajokra, s az ír bajnok Shamrock Rovers elleni párharc megnyerése esetén korábbi klubjával, a Feyenoorddal is találkozhat az El-csoportkörben.

    Fotók: Borbola B.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nem lefutott – Orosz Pál a Shamrock-meccsről.

    Xavier Mercier kezdő volt a Fehérvár ellen, 57 percet kapott. A Qarabag elleni meccseken nem lépett pályára.

    Henry Wingo a Mol Fehérvár FC elleni, 4–0-ra megnyert meccsen csereként 29 percet kapott. Ezt megelőzően a Slovan Bratislava elleni budapesti mérkőzésen játszott a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében.

    Két helyen változott a Ferencváros labdarúgócsapatának El-kerete. Henry Wingo és Xavier Mercier is bekerült az ír Shamrock Rovers elleni névsorba, míg Kristoffer Zachariassen és Samy Mmaee kikerült.

    Bradley maga is tisztában van az erőviszonyokkal, ám éppen azt élvezi, hogy csapata az esélytelenek nyugalmával lép majd pályára a Ferencváros ellen!

    „A Ferencváros félelmetes ellenfél lesz, s valószínűleg hajtani fog a Qarabag elleni vereség után. De Bradley biztosan elvégzi majd a házi feladatát, főleg annak tudatában, hogy az FTC egyszer nyert, egyszer veszített a számunkra ismerős Slovan Bratislava ellen. Tavaly nyáron a Rovers három-kettes összesítésben maradt alul a szlovákokkal szemben a BL-selejtezőben, de az elmúlt hetekben nagy önbizalomra tett szert a csapat, s nem jön majd zavarba” – írta az Irish Mirror.

    Nem szabad elmenni a 37 éves vezetőedző, Stephen Bradley mellett, aki óriási népszerűségnek örvend Írországban.

    Az írek boldogsága és izgatottsága nem meglepő annak tudatában, hogy a Rovers fennállása során csupán másodszor jutott be európai kupasorozat csoportkörébe – 2011-ben az Európa-liga-selejtezőben remekelt, a csoportban akkor egyetlen pontot sem szerzet.

    Míg az FTC-nél csalódottságról lehet beszélni a kedd esti hazai vereség után, addig a Shamrock Roversnél örömmámorban úsznak. Ez valószínűleg akkor sem változik meg, ha a magyar zöld-fehérek – a Shamrock is ezekben a színekben játszik – oda-vissza legyőzik a 19-szeres ír rekordbajnokot, amely ebben az esetben az Európa-konferencialiga csoportkörében indulna.

    Az írek hazai pályán 3–1-re győzték le az északmacedón Skupit, majd vendégként is nyertek, ezzel simán továbbjutottak, s az FTC lesz az ellenfelük a playoffkörben.

    Mint ismert, a Ferencváros 3–1-es vereséget szenvedett el a Qarabagtól a Groupama Arénában, így 4–2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből. A zöld-fehérek jövő hét csütörtökön javíthatnak a Shamrock Rovers ellen az Európa-liga rájátszáskörében.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–SHAMROCK MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK