2023.III.16. EL, Ferencváros – Bayer 04 Leverkusen: 0-2
A Puskás Arénában is legyőzte a Leverkusen a Ferencvárost
Nem tudott csodát tenni a magyar bajnok, ismét kikapott a tartalékos Fradi – 50 675 néző előtt.
Idegenben és Budapesten, a Puskás Arénában is 2–0-ra kapott ki a Bayer Leverkusentől a Ferencváros, így a német csapat nyerte meg az Európa-liga-nyolcaddöntős párharcot.
Nyilatkozatok:
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző tréfásan megjegyezte: játékosai szerencsések, mert ő csak 10 jegyet kapott. (Ahogy egyébként Dibusz is, csak a többit megvásárolta).
„Tudjuk, hogy kétgólos hátrányból indulunk. Kint megvalósítottuk, amit szerettünk volna, de az eredmény ezt nem tükrözte. Tudjuk, mire képes az ellenfél, hatékony volt az első mérkőzésen, mi pedig nem lőttünk gólt a kevés helyzetünkből. Ezért hajtanunk kell az eredményért, de nem játszhatunk naivan, koncentrálnunk kell. Másként kell felállnunk, mint az előző meccsen, hiszen minimum két gólt kell lőnünk. A jó csapatok ellen nehéz megtalálni a megoldást, de még ma este is videózni fogunk. Remélhetőleg a mérkőzésen nem sérül meg senki, mert jelenleg tizenhárom felnőtt játékosunk van a keretben, a többiek utánpótláskorúak.”
Felvetették neki: mit szólt ahhoz, hogy Leverkusenben a nevét skandálta a Ferencváros szurkolótábora.
„Jobb, amikor ünnepelnek, mint amikor szidnak. A szurkolóink Leverkusenben egy kicsit jobbak voltak, mint a csapat. Reméljük, holnap együtt győzelemre vezetjük a fiúkat. A holnapi lesz a tizenhatodik nemzetközi mérkőzésünk, ez egy nagyon hosszú út, amelyet a szurkolókkal együtt jártunk be. Úgy gondolom, történelmi mérkőzést játszunk holnap.”
A Bayer Leverkusen spanyol vezetőedzője, Xabi Alonso azzal kezdte: a hétvégén remek mérkőzésen nyertek 3–2-re a Werder Bremen ellen.
„A csapat energiája rendben volt, ezt szeretnénk továbbvinni. Intenzív meccset várunk, mert tudjuk, hogy a Fradi jó ellenfél, készen kell állnunk mindenre.”
A trénernek két sárga lapja van az Európa-ligában, így ha a Fradi ellen is kap egyet, akkor továbbjutás esetén nem ülhet a kispadra az első negyeddöntőben.
„A legfontosabb, hogy továbbjussunk. Remélem, hogy nem lesz eltiltásom, ám nem ígérhetek semmit, nincs ráhatásom a sárga lapokra. Nem csak én, néhány játékos is hasonló helyzetben van. De most a meccsre koncentrálunk, nem a jövőre. Intelligensnek kell lennünk, és készen állnunk, mert nem érhet minket meglepetés.”
Xabi Alonso megerősítette, amiről nemrég mi is beszámoltunk: Patrick Schick nem tartott a csapattal Budapestre, ugyanakkor Florian Wirtz itt van a kerettel. A vezetőedző ezután a Puskás Arénát méltatta – amely egyébként a döntőnek is a helyszíne lesz.
„Addig még hónapok vannak hátra, és rengeteg meccset kell megnyerni. Ami biztos, hogy lenyűgöz a stadion. Lukas Hradeckynek is mondtam, hogy az Atlético Madrid stadionjához tudnám hasonlítani. Nagyon jó az atmoszférája, ami mindig motiváló, de készen kell állnunk erre a hangulatra. Intenzív meccsre számítunk, koncentrálnunk kell, mert az apró részletek is sokat számíthatnak.”
A mérkőzés:
Európa Liga, nyolcaddöntő, 2. mérkőzés:
Ferencváros — Bayer 04 Leverkusen: 0-2 (0-1)
Groupama Aréna, 21:00. 50.675 néző.
Vezette: Artur Dias (asszisztensek: Soares, Ribeiro; tartalékjv.: Nobre; VAR: Martins; VAR asszisztens: Godinho – portugálok)
Ferencváros: Dibusz — Wingo (Marquinhos, 14.; ifj. Lisztes, 90.), Abena, Knoester, Civic — Esiti, Vécsei — Traoré, Gojak (Manner, 78.), Zachariassen — R. Mmaee (Frederiksen, 90.)
kispad: Bogdán, Őri, Kovacevic, Varga Z., Tóth A.
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Bayer 04 Leverkusen: Hrádecky — E. Tapsoba, Tah, Hincapié (Kossounou, 82.) — J. Frimpong (Fosu-Mensah, 82.), Palacios, Andrich (Demirbay, 86.), Bakker — M. Diaby, Azmun (A. Adli, 71.), Wirtz (Hlozek, 71.)
kispad: Pentz, Lomb, Hudson-Odoi, Azhil
vezetőedző: Xabi Alonso
Gól: M. Diaby (3.), A. Adli (81.)
Sárga lap: Csercseszov (40.) illetve —
A Thököly úti gyorsbüfében talán sosem volt ilyen kemény munka a kiszolgálás. A pultnál dolgozók nem győzték kiadni a Ferencváros–Leverkusen Európa-liga-meccsre igyekvőknek az italokat, ki üdítővel, ki sörrel, ki meleg teával hangolt az összecsapásra. Az előzetes figyelmeztetések ellenére rengetegen próbáltak autóval eljutni a stadionig – vagy legalább a környékéig –, csakhogy a közeli utcák többsége le volt zárva. Néhányan idegesen keringtek, ide-oda kanyarodtak, egy-két külföldi rendszámú gépkocsi sofőrje pedig kétségbeesetten próbált behajtani a rendőrség által lezárt utcába.
A Dózsa György úti éjjel-nappali bolt előtt már oldottabb volt a hangulat, két órával a kezdés előtt tucatnyian álldogáltak dobozost sört szorongatva, valamilyen zöld-fehér kiegészítő mindenkin volt. A többség Fradi-sálban és sapkában, a fanatikusabbak a zöld kabátra sem sajnálták a pénzt. Nyugodtan mondhatjuk, csütörtök estére zöld-fehérbe borult Zugló ezen része.
A Puskás Aréna is zöldben és fehérben pompázott. A válogatott mérkőzésein hozzászoktunk a piros-fehér-zöld színkombinációhoz, a piros égőket ezen az estén nem kellett bekapcsolni – különleges látványt nyújtott így is a stadion.
Sejteni lehetett, hogy a hangulattal nem lesz gond, ám a ferencvárosi szurkolók minden képzeletet felülmúló látványképpel készültek: március 15. alkalmából óriási magyar huszár rajzolódott ki a kapu mögötti szektorban.
A felvezetés parádés volt, csak a folytatás ne jött volna…
Két perc és negyvenkét másodperc elteltével megszerezte a vezetést a Bayer Leverkusen. Vagyis amitől a leginkább tartottak a magyar csapatnál (is), az pillanatok alatt bekövetkezett. A támadáshoz fellépő Eldar Civic oldala üresen maradt, Mats Knoester pedig képtelen volt felvenni a futóversenyt Moussa Diabyval, aki profikhoz illő nyugalommal gurította a labdát Dibusz Dénes mellett a kapuba.
A Ferencvárost tovább sújtotta a balsors, tíz perccel később Henry Wingo dőlt ki a sorból, nem volt elég az eddigi öt, különböző problémával küzdő hiányzó, valamint az eltiltott Botka Endre, az amerikai jobbhátvéd nem tudta folytatni a játékot. Sztanyiszlav Csercseszovnak ekkor el is fogytak a(z ütő)kártyái, beküldte a pályára Marquinhost, és ez eddig rendben is volt, ám vészmegoldásként a támadó Kristoffer Zachariassent volt kénytelen visszarendelni a védelem jobb szélére. A német együttes a gyorsan megszerzett vezetés birtokában értelemszerűen nem sürgette a játékot, a Leverkusen futballistái rutinosan visszahúzódtak saját térfelükre, és a három belső védővel, valamint a két szélső hátvéddel elzárták a kapujuk felé vezető utat. A Ferencváros a nehéz helyzetben sem omlott össze, előbb Eldar Civic lőhetett volna a kapu jobb oldalába, majd Amer Gojak hagyott ki hatalmas helyzetet. Ami gond volt a BayArenában, az a Puskás Arénában sem működött, hiába lett volna lehetőség a gólszerzésre, a lövés elkerülte a kaput, a ziccer pedig kimaradt. A vendégek ráadásul mintha már maguk is úgy érezték volna, a továbbjutás eldőlt, ha náluk volt a labda, laza, könnyed cselekkel haladtak előre, és az FTC tizenhatosán belül is pimaszul húzogattak.
A Ferencvárosnak szerencséje sem volt…
Németországban Zachariassen emelése után csattant a labda a lécen, ezúttal Adama Traoré megpattanó lövése vágódott vissza a mezőnyből onnan. Tény, jobb csapat a Leverkusen, viszont azzal, hogy a Ferencváros hadilábon állt a szerencsével, esély sem volt a jó eredmény elérésére. A kimaradt lehetőségek miatt az oldalvonal mellett Csercseszov is feszültnek, frusztráltnak tűnt, a szünet előtti percekben reklamálásért sárga lapot kapott. Unalmasnak nem volt mondható az összecsapás, nem csak a Ferencváros, a Leverkusen is a kapuba találhatott volna még, az első félidőben Dibusz Dénesnek kellett nagyot védenie, néhány lövés után a labda csak centiméterekkel kerülte el a hazai kaput.
Ha a fordulást követően lehetett valamiben bízni, a villámgyors ferencvárosi gól lett volna, ehhez képest a vendégek találták el – a kapufát. A gólszerző Moussa Diaby kis híján megduplázta a Bayer Leverkusen előnyét, és ha eddig könnyedén, lazán futballoztak a német csapat labdarúgói, a második félidőben rátettek még egy lapáttal, hiszen olykor lövőhelyzetben is toltak egyet a labdán, ám ekkor már láthatóan nem a maximális fordulatszámon pörögtek.
A Ferencváros ment előre, próbálkozott, de a hajrához érve monotonná vált az összecsapás. A vendégek nem erőltették a tempós játékot, a hazai játékosok pedig ekkor lelkiekben már alighanem feladták a küzdelmet. A ferencvárosi szurkolók megállás nélkül hajtották előre a csapatot, az ötvenezer magyar alaposan kitett magáért a lelátókon, emlékezetes pillanatok voltak, amikor a stadionban állva és ugrálva zúgták a rigmusokat.
A hajrában Csercseszov a pályára küldte a 17 éves Manner Balázst, aki az Európa-ligában mutatkozott be a felnőttcsapatban, aztán a lefújás előtti percekben a leverkuseniek végképp lezárták a párharcot, újabb góljuk a budapesti győzelmüket is biztossá tette.
A Ferencváros hosszú út végére ért, amely július 6-án a kazah Tobol otthonában indult, a szlovák Slovanon, az azeri Qarabagon, az ír Shamrock Roversen, a török Trabzonsporon, a szerb Crvena zvezdán és a francia bajnokságban szereplő Monaco együttesén át vezetett az Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé, a nyolc között azonban már a Bayer Leverkusen lesz ott. A német együttes két győzelemmel, 4–0-s gólkülönbséggel jutott az El legjobb nyolc csapata közé, és terveik szerint visszatérnek Budapestre, a finálé helyszínére.
A pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson már nincs tehát magyar csapat neve egyetlen gömbben sem, de a Ferencváros idei nemzetközi kupaszereplése így is elismerést érdemel.
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
„Büszkének kell lennünk arra az útra, amit bejártunk a csapattal. Ma volt a tizenhatodik meccsünk, ez egy nagyon hosszú út. Behoztuk Európába a magyar futballt, ami nagyon jó és a szurkolóink megmutatták, ők a legjobbak Európában – ezek a legfontosabbak” – kezdte a Leverkusen elleni El-búcsút követő értékelését a Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov.
A szakember hangsúlyozta, a csütörtöki teljesen más mérkőzés volt, mint a németországi volt, ugyanakkor rengeteget számított, hogy a sok hiányzó miatt taktikailag nem volt lehetősége változtatni meccs közben.
„Ha megnézzük az első meccset, idegenben az ellenfélnek nem volt gólhelyzete, mégis két gólt kaptunk. A mai egy más meccs volt, de ma is megvoltak a helyzeteink, nem használtuk ki ezeket. Hat játékosunk hiányzott, ez sok mindent befolyásolt, de annak örülhetünk, hogy fiatalok is pályára léphettek. Mondtam a fiataloknak, ne felejtsék el, ki az az ember, aki pályára küldte őket. Tanulnunk kell ezekből a meccsekből, ki kell elemezni őket és menni az úton tovább” – fogalmazott Csercseszov, aki a következő idényre vonatkozó terveiről is beszélt.
„Az én célom, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában jussunk el a tizenhat közé. Gratulálok a játékosoknak, innentől a bajnokságra kell koncentrálni.”
„Intenzív meccset játszottunk, ami után elégedettek lehetünk. Ez a mérkőzés megmutatta számunkra, hogy milyen teljesítményre van szükség nemzetközi szinten ahhoz, hogy sikeresek tudjunk lenni. A helyzeteink alapján több gólt is szerezhettünk volna, túl sok lehetőséget pazaroltunk el, ezen a téren javítanunk kell a folytatásban” – kezdte a meccs utáni értékelését Xabi Alonso, a Bayer Leverkusen vezetőedzője.
A spanyol edző kiemelte, a párharc pozitívumának tartja, hogy egyik meccsen sem kaptak gólt.
A szakember a Nemzeti Sport kérdésére arról is beszélt, lehet-e cél ezek után csapata számára a döntőbe jutás, a visszatérés
„Nagyon hosszú út vezet még a döntőig, de természetesen ez motivál minket. Lépésről lépésre kell haladni, de ez egy fantasztikus stadion, kitűnő minőségű pályával. Gratulálok a gyepmestereknek, nagy élmény itt játszani” – fogalmazott Xabi Alonso.
El: „Xabi Alonso besétált a negyeddöntőbe” – német sajtóvisszhang
A kicker.de röviden foglalkozott a két edző kezdőcsapatban eszközölt változtatásaival, majd azzal kezdte a beszámolót, hogy a Bayer – Diaby gólja révén – álomszerűen nyitotta a mérkőzést, aztán kitért a Ferencvárosra, amely „a kezdeti sokk után magához tért és Civic révén már a kapura is veszélyes volt”.
„A Bayer nem engedett sok lehetőséget ellenfelének, de az előrejátékban sem rángatta igazán az
istrángot. A szünet előtti egyenlítés nem lett volna meglepetés, mivel a Ferencváros két ízben is ziccerbe került, de a szerencse a Leverkusen oldalán állt. Előbb Marquinhos megpattanó lövése jutott el Gojakhoz, viszont Hradecky bravúrral védett, majd Traoré (ugyancsak megpattanó) lökete döngette meg a keresztlécet” – értékelte az első félidő hajráját a Kicker, hozzátéve, hogy a félidő hajrájában azért a Bayernek is volt két lehetősége a gólszerzésre.
A német szaklap beszámolója szerint a második félidőben már csak idő kérdése volt a második leverkuseni gól – a magyar bajnok már nem zavart sok vizet, míg Xabi Alonso együttese fejben már a Bayern München elleni vasárnapi rangadón volt.
A sport1.de szerint a Bayer Leverkusen könnyedén kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé, megjegyezve, hogy a „gyógyszergyáriak” urai voltak a budapesti mérkőzésnek. A német oldal ezután idézi az RTL-nek röviden nyilatkozó Lukas Hradeckyt, a Bayer finn válogatott kapusát.
„Érett, európai kupacsapathoz méltó teljesítményt nyújtottunk” – fogta rövidre gondolatait Lukas Hradecky.
A német bulvárlap, a Bild szerint „Xabi Alonso besétált a negyeddöntőbe”, megjegyezve, hogy a Leverkusen – a Freiburg és az Union Berlin búcsúja után – az utolsó német együttes, amely érdekelt az Európa-ligában. A bulvárlap rövid összefoglalójában arra szorítkozik, hogy a Ferencváros Traoré kapufáját leszámítva nem sok vizet zavart a találkozón, míg Xabi Alonso alakulata nem ingott meg az ellenséges légkörben.
Végül, de nem utolsósorban a Welt egy cikkben foglalkozik a Leverkusen budapesti sikerével, valamint az Union Berlin belgiumi kudarcával, kiemelve, hogy míg Belgiumban egy tündérmese ért véget, úgy Budapesten a Bayer „megoldotta a kötelező feladatot”. A patinás napilap szerint Xabi Alonso együttese „megőrizte hidegvérét a budapesti boszorkánykatlanban a magyar klubfutball legfontosabb mérkőzésén az elmúlt 20 évben” – a mérkőzés összefoglalójából kiderül, hogy a Bayer „összeszedetten, higgadtan, de hibákkal” futballozott, míg a Ferencváros helyzete az első játékrészben még nem volt reménytelen, hiszen a magyar csapat több alkalommal is gólt szerezhetett volna.
Érdekesség, hogy míg a Kicker és a Welt nem ejt szót a budapesti döntőről, addig a sport1.de és a Bild beszámolója azzal zárul, hogy Xabi Alonso és csapata szívesen visszatérne a Puskás Arénába a döntő egyik résztvevőjeként.
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Bayer 04 Leverkusen hivatalos honlapja alapján)
Aktív tanár koromban (úgy 40-50 éve…) nemegyszer elmondtam a történelem órákon, hogy „a történelmet nem feltételes módban írják”. De most én teszem fel a kérdést: mi lett volna teljes csapattal?…
Egyébként a Bayer igazán megköszönhetné a Debrecennek és az Újpestnek, hogy szétrúgták a fél csapatot.
Összefoglalók:
https://indavideo.hu/video/Bayer_Leverkusen_2-0_Ferencvaros_1
https://indavideo.hu/video/Ferencvaros_0-2_Bayer_Leverkusen
Nyilatkozatok:
https://indavideo.hu/video/Dibusz_Vecsei_es_Zachariassen_-_20230316
Mérkőzés után:
https://indavideo.hu/video/Bayer_Leverkusen_-_Fradi_utan_20230309
PERCRŐL PERCRE
90+3.
PERC
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
90+2.
PERC
Bakker passzát Adli ballal nyolcról Dibuszba rúgja…
90+1.
PERC
Nikolai Baden Frederiksen váltja Mmaeét.
90+1.
PERC
Lisztes Krisztián váltja Marquinhost.
90.
PERC
Civic ad be balról egy szabadrúgást, az ötösön a labda alá fejel Traoré! Pár centiméternyi súlypontemelkedés kellett volna még.
89.
PERC
Két perc a ráadás.
89.
PERC
Fotó: Török Attila
89.
PERC
Nincs elérhető leírás.
89.
PERC
Fotó: Mirkó István
89.
PERC
Nincs elérhető leírás.
86.
PERC
Kerim Demirbay be, Andrich elfáradt a végére.
86.
PERC
A 0–2 ellenére a ferencvárosi tábor három szinten egyszerre ugrál és skandálja: „Mi vagyunk a Ferencváros”. És felállásra buzdítja az egész stadiont. Óriási hangerővel zúg most a „Mi vagyunk a Ferencváros”, majd a Fradi-induló – jelentik a helyszínről.
86.
PERC
A 17 éves középpályás, Manner Balázs még sosem szerepelt az első csapatban, ebben az idényben kilenc mérkőzésen hat gólt szerzett az U19-es bajnokságban, a második csapatban, az NB III-ban pedig kilenc mérkőzésen három gólt szerzett.
82.
PERC
Timothy Fosu-Mensah váltja Frimpongot.
82.
PERC
Odilon Kossounou be, Hincapié le. Védőcsere.
81.
PERC
AMINE ADLI eldönti a mérkőzést, Civic rossz passzát elcsípi Vécsei elől Hlozek, Diaby a 16-os jobb sarka elől középre teszi a labdát, és kissé balról ballal, 11 méterről a bal alsóba lő a cserejátékos Adli. A labda a kapufa tövéről pattan a hálóba: 0–2!
81.
PERC
GÓÓÓL!!! (0–2) Adli
78.
PERC
A 17 esztendős Manner Balázs debütál a Fradiban, Gojaknak nem ment ma.
77.
PERC
Bakker lő ballal a bal sarok felé a 16-os előteréből, kissé balról, Dibusz vetődve eléri a félmagasan szálló, sistergős lövést.
76.
PERC
Frimpong passzol a kapu felé futó Adlihoz, de eléri a labdát a visszafutó Civic! Hatalmas sprint végén hatalmas mentés.
76.
PERC
Civic beadását Knoester csak a levegőbe tudja felfejelni az ötösön.
75.
PERC
Mmaee ad be balról éles szögből, de közbelép azonnal Tah. De legalább sarokrúgás.
74.
PERC
Diaby egy csel után kissé jobbról, 20 méterről ballal Esitibe lő.
73.
PERC
HOPP, Dibusz higgadtan elküldi egy csellel a 16-oson belül Diabyt gyufáért.
72.
PERC
Civic bal oldali beadását Abena hatról nem sokkal fejeli a bal felső sarok fölé!
71.
PERC
Adam Hlozek be, Wirtznek nem ment ma, balszélsőcsere.
70.
PERC
Amine Adli be, Azmun le, ék helyett szélső.
70.
PERC
Nincs elérhető leírás.
Szétnéztünk a stadionban, hogy a körbe kihelyezett, középen településnévvel ellátott magyar zászlók alapján, honnan érkeztek szurkolók határon innen és túl: Békéscsaba, Tata, Lipót Solymár, Kistarcsa, Zebegény, Füzesabony, Cegléd, Bogyiszló, Szigetszentmárton, Gyenesdiás, Százhalombatta, Keszthely, Kisgéres, Sukoró, Nyírbátor, Kisújszállás, Celldömölk, Kőröstetétlen, Zalaegerszeg, Felvidékről pedig Csallóközcsütörtök, Várna és Zselíz „képviselteti” magát – jelenti Pór kolléga.
70.
PERC
Fotó: Török Attila
69.
PERC
Nincs elérhető leírás.
69.
PERC
Nagyon fáradtnak tűnnek a közeli képeken a ferencvárosi játékosok.
68.
PERC
Német fölény, rossz Diaby-passzal a végén.
64.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
64.
PERC
Gojak kissé jobbról, 21-ről a bal alsóba lőne, de Hrádecky vetődve fogja a labdát. Azmun beleért még a 16-oson a labdába, ellenben Bakker csak sétálgatott az eset előtt.
63.
PERC
… kifejeli Mmaee és Traoré közül az ötösről Andrich.
63.
PERC
Civic bal oldali, ballábas szögletét…
62.
PERC
Traoré balról ballal középre adna, de közbelép az előtte megfordított Frimpong.
62.
PERC
De Marquinhos sincs jó formában, az előző 5 fordulóban a bajnokságban egyetlen kanadai pontot sem szerzett.
61.
PERC
Ellenben az előző 4 bajnokin 3 kanadai ponttal jeleskedett, miután az azt megelőző 4 fordulóban egyetlen egyet sem szerzett.
60.
PERC
Traoré: 7 meccs az El-ben, 2 kanadai ponttal, de az első 2 fordulóban szerezte ezeket.
59.
PERC
R. Mmaee: 7 meccs az El-ben, 0 kanadai ponttal. Az utóbbi 5 bajnokiján 2 gólig és 0 asszisztig jutott.
57.
PERC
KAPUFA! Azmun lapos passzát Diaby kissé jobbról, 14-ről jobbal a bal oldali kapufa tövére vágja. Dibusz beleért még: BRAVÚR!
57.
PERC
… de nem lesz az.
56.
PERC
A VAR büntetőt gyanít…
56.
PERC
MEKKORA VÉDÉS?! Nagy. Wirtz jobb oldali szögletét a jobb alsóba fejeli majnem Abena (!) az ötösről, de jobbra vetődve nagyot véd Dibusz.
55.
PERC
Szép német támadás, Azmun passzát Diaby ballal 13-ról kapura teszi, de közbelép Civic, a labda a hátáról a léc fölé pattan.
55.
PERC
Traoré beadását elhalássza Mmaee elől Tah.
54.
PERC
Traoré emel Marquinhos elé, rossz a levétel, keresztez Tah. Vécsei ad be balról, de magas a labda Gojaknak, közbelép a visszafutó Andrich.
54.
PERC
Rákezdenek a szurkolók is, érzik, kell a támogatás.
53.
PERC
Megúszta a Fradi. A villámgyors Frimpong most komolyan vette…
53.
PERC
Bakker balról középre passzol, Frimpong egy lépésről jobbal a kapuba talál a bal alsó elől, de LES!
52.
PERC
Traoré megindul a bal szélen, de fennakad az első védőn.
52.
PERC
Traoré szereli a magyarázó Frimpongot könnyedén. Lazán veszik páran a meccset már a németek közül.
49.
PERC
Nagyjából ez az a lelkes hozzáállás, ami kellene mindenkitől a fordításhoz.
49.
PERC
Hűha! Diaby a 16-os előtt, balra passzol a felfutó Bakkernek, aki ballal milliméterekkel lő a jobb alsó mellé nyolcról… mert Zachariassen méterekről odacsúszott elé, és ő blokkolt végül.
46.
PERC
FOLYTATJUK!
FÉLIDŐ
Nincs elérhető leírás.
Sálerdő. Fotó: P. K.
FÉLIDŐ
FÉLIDŐ
50-50 százalékban volt a labda ma a két csapatnál, a hazaiak 8-szor lőttek kapura, 2-szer a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 7/5.
FÉLIDŐ
Fotó: Árvai Károly
FÉLIDŐ
https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/94/62/17/cikk_2946217/20230316_1009_KAR1.JPG
FÉLIDŐ
Fotók: Árvai Károly
FÉLIDŐ
https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/94/62/17/cikk_2946217/ARVAIKARESZ_960px.jpg
FÉLIDŐ
https://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/94/62/17/cikk_2946217/20230316_1008_KAR1.JPG
FÉLIDŐ
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+2.
PERC
Ismét német helyzet, Azmun körömpasszát ballal a jobb, azaz a rövid felső mellé vágja ballal Diaby az ötös bal sarkáról.
45+1.
PERC
Egy perc a ráadás.
44.
PERC
Helyzet ez is, Wirtz lő jobbal kapura az ötös bal sarka elől, Dibusz balra vetődve eléri a félmagasan szálló labdát!
43.
PERC
Német tiki-taka, a közönség fütyül.
40.
PERC
Sztanyiszlav Csercseszov kap sárga lapot reklamálásért.
39.
PERC
Traoré lövése Andrichon és Tapsobán is megpattant egyébként.
39.
PERC
Frimpong veszélyes kontrát vezet, szereli azonban a 16-oson belül Civic, szabályosan.
39.
PERC
LÉC! Marquinhos jobb oldali beadását Traoré kissé balról, 14-ről kapura rúgja, a labda egy védőről a lécre pattan. A kipattanó Mmaeéé, aki jobbal az ötös jobb sarka elől az előtte álló Hincapiét találja el.
34.
PERC
HELYZET! Tapsoba hétről Dibusz ölébe fejeli Wirtz jobbról jövő, jobblábas kornerét.
33.
PERC
Bakker elviharzik a bal szélen, a ballábas beadást kirúgja Azmun elől Knoester.
32.
PERC
De a labda a németeké, Diaby a felfutó Frimpong elé passzol, aki az ötös jobb sarkáról jobbal kapura lő, de Dibusznak elég felemelnie a kezét a védéshez. Vetődnie sem kellett.
32.
PERC
Azmun elvariálja, nem lő az ötös elől, cselez, még egyet cselez, még egyet, hátulról elpöcköli előle a labdát Esiti.
29.
PERC
Civic emel Traoré elé a balon, a 16-oson szereli őt Tapsoba, akrobatikus mozdulattal maga mögé húzva a labdát.
29.
PERC
Az FTC a meccs előtt az El-keretbe nevezett játékosai közül a védő Samy Mmaeéra, Muhamed Besicre és két támadóra, Tokmac Nguenre, valamint Owusu Kwabenára sem számíthatott sérülés miatt, az első meccsen sárga lapot kapott Botka Endre pedig eltiltás miatt nem játszhat. Most pedig kivált a Botkát helyettesítő Henry Wingo is. Így pedig, Marquinhos beállásával már csak két, az első csapat keretéhez tartozó mezőnyjátékos maradt a Fradi kispadján: a védő Adnan Kovacevic és Nikolai Baden Frederiksen – jelentik a Puskás Arénából.
28.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
28.
PERC
Mmaee kissé jobbról, 23-ról a bal felső mellé lő, nem is sokkal. Esiti passza után nem vették komolyan a németek az éket.
28.
PERC
Gojaknak nem megy ma, Azmun kétszer is szereli fél percen belül.
27.
PERC
Letámad a Bayer, de Dibusz roppant magabiztos ma lábbal.
27.
PERC
Palacios szereli a 16-os előtt Vécseit, de nem jön vissza a labda a szögletzászlóról.
25.
PERC
Vécsei ballal 23-ról jócskán a léc fölé lő, Abena passza után.
23.
PERC
Wirtz cselezget a jobb sarok előtt, de elfogy előle a pálya.
23.
PERC
NINCS BENT! Marquinhos kissé balról, 19-ről jobbal kapura lő, de az ötösön álló Gojak blokkol, ellenben övé a labda, így ziccerben találja magát, jobbal azonban a kivetődő Hrádeckybe lő. Pontosabban a cseh jobb lábbal hatalmasat védett, egykoron a nagy Harald Schumacher lépett ki így, nyújtott lábbal.
20.
PERC
HELYZET lehetett volna, de Mmaee rosszul vette át a labdát az ötösön Civic szöglete után, amikor meg már lőtt volna hatról, kissé jobbról, gyorsan belépett elé Diaby.
19.
PERC
Fotó: Török Attila
19.
PERC
Nincs elérhető leírás.
18.
PERC
Civic beadása Tapsobáé, Mmaee rosszul helyezkedett.
18.
PERC
Zachariassen ellenben sokszor volt jobb oldali középpályás, még ha nem is védő, írja a Transfermarkt.
17.
PERC
Érdekes: nem a védő Kovacevic jött be a kispadról, igaz, a karrierje során soha nem játszott még a védelem vagy a középpálya jobb szélén.
15.
PERC
Bakker bal oldali beadását elcsípi Amun elől az ötös előterében Civic, de les.
15.
PERC
Éppen ilyen kezdésről álmodott… (Fotó: Árvai Károly)
15.
PERC
Nincs elérhető leírás.
14.
PERC
Marquinhos váltja, Zachariassen lesz a jobbhátvéd.
14.
PERC
Még megpróbálta folytatni Wingo, de leül a földre, nagy fájdalmai vannak.
12.
PERC
Ellenben csere lesz.
11.
PERC
Bakker elmegy a bal szélen, mert Wingo leáll, a jobb combja fáj, a beadást szerencsére kivágja Azmun elől Knoester. Nagy mentés!
11.
PERC
Az első percek jól látható problémája az volt a Fradi játékában hogy túl távol voltak egymástól a társak. Így hibák csúsztak a passzokba és nem működött a védelemben egymás kisegítése. Azonban ahogy egy kicsit szűkíteni tudta elöl a területet a Fradi, rögtön tudott helyzetet kialakítani – jelentik.
11.
PERC
Civic szereli a 16-oson belül Frimpongot.
10.
PERC
19-szeres holland válogatott, Ajax-nevelés, és az atyja, Edwin is játszott egykoron az Ajaxban.
9.
PERC
Bakker is volt PSG-s, a hétvégén nagy gólt lőtt a Brémának.
9.
PERC
Troré jobb oldali beadása az ötösre befutó Tapsobáé, a felszabadítás ellenben Civicé, aki ballal 19-ről Bakkert megelőzve a bal alsó mellé lő! Hrádecky vetődve biztosított.
8.
PERC
Dias engedi a kemény, férfias futballt, ez nem ízlik egyelőre a Fradinak. De hiába tiltakoznak.
7.
PERC
Civic ívelését nem éri el Gojak, nem ugrik elég magasra az ötösön, de mindegy, mert les.
7.
PERC
Ebben az idényben 34 meccsen 12 gólt lőtt, és adott 6 gólpasszt.
6.
PERC
Diaby 8-szoros francia válogatott, 50 millió eurót ér a játékjoga, a PSG-től négy éve 15 millióért vették.
5.
PERC
Wirtz szereli Wingót, aki nem hagyja magát, odalép a karmesternek a 16-os előtt, és megszerzi, visszaszerzi a labdát.
5.
PERC
Knoester nagyon alulmaradt a futópárbajban, Tapsoba a saját 16-osa elől indított, ez gólpassz lett.
4.
PERC
4.
PERC
VEZET A BAYER! MOUSSA DIABY megindul a jobb szélen, nincs rajta védő, betör a 16-osra, és kissé jobbról, tíz méterről okosan a kapu közepébe lő, laposan, jobbal. 0–1!
3.
PERC
GÓÓÓL!!! (0–1) Diaby
3.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
2.
PERC
Mezőnyharccal és kemény belépőkkel.
1.
PERC
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A Fradi zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek piros mezben és fekete nadrágban.
A Himnuszt éneklik a magyar szurkolók.
Fotó: P. K.
Nincs elérhető leírás.
Nincs elérhető leírás.
Fotó: B. B.
Nincs elérhető leírás.
„Föl föl vitézek a csatára!” – ez a szurkolók üzenete, és hamarosan emelkedik a stadionon végigfutó koreográfia, jelentik a helyszínről.
A vendégtábor. Mintegy 300 szurkoló érkezett a mérkőzésre Németországból – jelenti a helyszínről Pór Károly.
Nincs elérhető leírás.
Pályán a Fradi! Már melegítenek a csapatok (Fotó: P. K.)
Nincs elérhető leírás.
Sztanyiszlav Csercseszov két helyen változtatott az első meccsen pályára küldött csapatán, hiszen a sárga lapok miatt eltiltott Botka Endre helyén Henry Wingo szerepel jobbhátvédként, míg Marquinhos helyett Amer Gojak van ott a támadószekcióban.
Fotó: Árvai Károly
Nincs elérhető leírás.
Xabi Alonso ellenben szerkezetet is változtatott a múlt heti mérkőzéshez képest, hiszen ezúttal három/öt védőt küld pályára, kikerült Kossounou, Demirbay és Amiri is, helyettük visszatért Palacios, Andrich és Bakker is.
Fél órával a kezdés előtt azért még sok az üres hely, de meg nem erősített hírek szerint valamivel több mint 50 ezer jegy kelt el a meccsre. Fotó: Pór Károly
Nincs elérhető leírás.
Történelmi meccs előtt – Thury Gábor jegyzete.
A hna.de a meccs kapcsán hozzáteszi még, hogy Patrik Schick sérülés, Karim Bellarabi pedig betegség miatt nem utazhatott el Budapestre (mint arról szerdán beszámoltunk), ugyanakkor a legutóbbi, a Werder Bremen elleni, 3–2-re megnyert bajnokit izomproblémái miatt kihagyó Florian Wirtz ott lesz a visszavágón és az előkészítő passzaival kulcsszerepet játszhat a Bayer támadójátékában.
„A rajtpozíciónk rendben van, de még semmi sem dőlt el. Az első meccsen láthattuk, hogy a budapestieknek jó csapatuk van, megvoltak a lehetőségeik. A visszavágón mindent bele fognak adni, nekünk is ezt kell tenni” – fogalmazott Rolfes.
„Várjuk a mérkőzést! Hangulatos arénában játszhatunk, ez olyan európai kupaérzést adhat, amiért egész évben dolgozunk. Meg akarjuk nyerni a mérkőzést, be akarunk jutni a következő körbe” – idézte a hna.de Simon Rolfest, a Bayer Leverkusen ügyvezető igazgatóját a Ferencváros elleni, a Puskás Arénában rendezendő El-nyolcaddöntő visszavágója kapcsán.
Felvetették neki: mit szólt ahhoz, hogy Leverkusenben a nevét skandálta a Ferencváros szurkolótábora.
„Jobb, amikor ünnepelnek, mint amikor szidnak. A szurkolóink Leverkusenben egy kicsit jobbak voltak, mint a csapat. Reméljük, holnap együtt győzelemre vezetjük a fiúkat. A holnapi lesz a tizenhatodik nemzetközi mérkőzésünk, ez egy nagyon hosszú út, amelyet a szurkolókkal együtt jártunk be. Úgy gondolom, történelmi mérkőzést játszunk holnap.”
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző tréfásan megjegyezte: játékosai szerencsések, mert ő csak 10 jegyet kapott. (Ahogy egyébként Dibusz is, csak a többit megvásárolta).
„Tudjuk, hogy kétgólos hátrányból indulunk. Kint megvalósítottuk, amit szerettünk volna, de az eredmény ezt nem tükrözte. Tudjuk, mire képes az ellenfél, hatékony volt az első mérkőzésen, mi pedig nem lőttünk gólt a kevés helyzetünkből. Ezért hajtanunk kell az eredményért, de nem játszhatunk naivan, koncentrálnunk kell. Másként kell felállnunk, mint az előző meccsen, hiszen minimum két gólt kell lőnünk. A jó csapatok ellen nehéz megtalálni a megoldást, de még ma este is videózni fogunk. Remélhetőleg a mérkőzésen nem sérül meg senki, mert jelenleg tizenhárom felnőtt játékosunk van a keretben, a többiek utánpótláskorúak.”
Nincs elérhető leírás.
Fotó: B. B.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Bayer Leverkusent 423 német szurkoló fogja buzdítani a Puskás Arénában.
A „gyógyszergyáriak” kapusa, Lukas Hradecky kijelentette: nem hibázhatnak a Ferencváros ellen.
„Jól kell védekeznünk, és az a tervünk, hogy mi szeretnénk lőni az első gólt. Remek érzés lesz ennyi ember előtt játszani, volt már benne részem a karrierem során. Ismerem a magyar szurkolókat, tudom, mennyire szokták buzdítani a csapatukat. Láttam, hogy készülnek a koreográfiára is, úgyhogy már az elejétől fantasztikus hangulat lesz, ezért kell minél hamarabb gólt szereznünk, hogy mindent bebiztosítsunk.”
„Addig még hónapok vannak hátra, és rengeteg meccset kell megnyerni. Ami biztos, hogy lenyűgöz a stadion. Lukas Hradeckynek is mondtam, hogy az Atlético Madrid stadionjához tudnám hasonlítani. Nagyon jó az atmoszférája, ami mindig motiváló, de készen kell állnunk erre a hangulatra. Intenzív meccsre számítunk, koncentrálnunk kell, mert az apró részletek is sokat számíthatnak.”
Xabi Alonso megerősítette, amiről nemrég mi is beszámoltunk: Patrick Schick nem tartott a csapattal Budapestre, ugyanakkor Florian Wirtz itt van a kerettel. A vezetőedző ezután a Puskás Arénát méltatta – amely egyébként a döntőnek is a helyszíne lesz.
„A legfontosabb, hogy továbbjussunk. Remélem, hogy nem lesz eltiltásom, ám nem ígérhetek semmit, nincs ráhatásom a sárga lapokra. Nem csak én, néhány játékos is hasonló helyzetben van. De most a meccsre koncentrálunk, nem a jövőre. Intelligensnek kell lennünk, és készen állnunk, mert nem érhet minket meglepetés.”
A Bayer Leverkusen spanyol vezetőedzője, Xabi Alonso azzal kezdte: a hétvégén remek mérkőzésen nyertek 3–2-re a Werder Bremen ellen. „A csapat energiája rendben volt, ezt szeretnénk továbbvinni. Intenzív meccset várunk, mert tudjuk, hogy a Fradi jó ellenfél, készen kell állnunk mindenre.”
A trénernek két sárga lapja van az Európa-ligában, így ha a Fradi ellen is kap egyet, akkor továbbjutás esetén nem ülhet a kispadra az első negyeddöntőben.
A mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Xabi Alonso vezetőedző mellett Lukas Hradecky válaszolt az újságírók kérdéseire.
A Ferencvárosnak a Leverkusen elleni lesz a hetedik olyan európai kupamérkőzése (a Közép-európai Kupa nélkül), amelyen kétgólos hátrányból várja a párharc visszavágóját, és fájdalom, a korábbi hat alkalomból csak egyszer sikerült továbbjutnia. Az első, amikor a Fradi kétgólos hátrányba került az első meccsen, az 1960–1961-es Kupagyőztesek Európa-kupájának selejtezőjében történt, amikor is a Rangers 4:2-re nyert az Ibrox Parkban. A Népstadionban rendezett visszavágón a zöld-fehérek csak 2:1-re győztek, ami a búcsút jelentette. A következő alkalom már örömtelibb volt: az 1967–1968-as Vásárvárosok Kupájának első fordulójában a Ferencváros ugyan 3:1-re kikapott a román Arges Pitesti-től, ám a visszavágón 4:0-ra lemosta ellenfelét, és meg sem állt a Leeds United elleni (vesztes 0:1, 0:0) döntőig. Az 1983–1984-es UEFA-kupa első fordulójában a PSV volt a Fradi ellenfele, és az eindhoveni meccsen 4–2-re nyert a holland csapat, amely sajnos, a visszavágón is jobbnak bizonyult két góllal (0–2). A huszadik század utolsó kétgólos hátrányát 1999-ben szedte össze a Ferencváros, amikor az UEFA-kupa első fordulójában 3–1-re kikapott a cseh Teplicétől. A visszavágóra azért reménykedve nekifeszülő zöld-fehérek csak 1–1-et játszottak az Üllői úton, és kiestek. A 2005 –2006-os szezonban szintén az UEFA-kupában indult a Fradi, de már az első selejtezőkörben elbukott az MTZ-RIPO Minszk ellen, igaz, a hazai 0–2 után Fehéroroszországban nyerni tudott a magyar csapat 2–1-re. A Leverkusen előtt legutóbb a Midtjylland ellen kellett volna ledolgozni kétgólos hátrányt: a 2017–2018-as Európa-liga-idény második selejtezőkörében az első, magyarországi meccsen 4–2-re nyertek a dánok, majd – sajnos – 3–1-re odahaza is…
MÁTYUS János, a Budafok vezetőedzője, az FTC 34-szeres válogatott védője: – Nekem nagyon tetszik, ha időnként irreálisnak tűnő célokat tűz ki maga elé az ember, mert talán ez kell ahhoz, hogy igazán messzire jusson… Sokan túlzásnak tartották, amikor a ferencvárosiak kijelentették: miután a Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét, el akarnak jutni odáig! Budafokon hivatkoztam erre, mi meg akarjuk nyerni a Magyar Kupát. Semennyi esélyünk sem volt erre az ősszel, és tessék, a négy között vagyunk, ettől még persze ugyanannyi esélyünk van az MK-győzelemre, mint a Fradinak az El-elsőségre… Ez már magas szint, láthattuk a leverkuseni mérkőzésen, és bár a hátrány tetemesnek tűnik, ha a Ferencváros megszerzi a vezetést, új mérkőzés kezdődik. Az El őszi csoportmeccsein már megmutatta, tud kiemelkedően teljesíteni, szóval, nem kilátástalan a helyzete, de persze nagyon nehéz. Az meg külön megtisztelő, hogy a klub vendégül lát egy ilyen mérkőzésen, akárcsak a Honvéd és a válogatott. Annak idején, amikor játszottam, az idősebb, korábbi futballisták panaszkodtak, nem törődnek velük, szerencsére mára ez sokat változott, mi érezzük a törődést, a megbecsülést – természetesen a helyszínen szurkolok a továbbjutásért.
„A Bayer Leverkusen elleni első mérkőzés pozitívuma volt, hogy az ellenfél gyakorlatilag nagy helyzet nélkül játszotta le a kilencven percet – mondta még Dibusz Dénes. – Az első és a második gólja sem kidolgozott akcióból született, nem tudta megbontani a védekezésünket. A visszavágón is erre kell törekedni, mármint hogy a német csapatnak minél kevesebb lehetősége nyíljon a gólszerzésre. Idegenben jó százalékban megvalósítottuk a tervünket, mégis csalódást keltő kétgólos vereséggel tértünk haza Németországból. Bízom benne, a második összecsapáson ezeket elkerüljük, mi pedig hatékonyabban használjuk ki a lehetőségeinket. Fontos lenne, hogy mi szerezzük az első gólt, akkor bármi előfordulhat.”
Dibusz Dénes, a zöld-fehérek csapatkapitánya jól tudja, milyen az, ha a hangorkán felzúg a legnyagyobb magyar arénában, a válogatott tagjaként hatszor, ferencvárosiként pedig az elmúlt évi, Paks ellen 3–0-ra megnyert Magyar Kupa-döntőben védett a Puskás Arénában, illetve a 2020-as BL-csoportkörben a Juventus és a Barcelona ellen, igaz, utóbbival zárt kapus összecsapáson. Kíváncsiak voltunk arra, mekkora előnyt jelent, egyáltalán jelent-e bármiféle előnyt, hogy túl van már néhány meccsen a Ferencváros csütörtök esti otthonában
„Szerencsére már itt is jól kiismerem magam, és ami az egyik leglényegesebb szempont, kiváló minőségű talajon futballozhatunk csütörtök este – mondta a 32 esztendős labdarúgó. – Válogatottként többször játszhattam már itt, ez nyilván előnyt jelent, hiszem, hogy a Puskás Aréna ugyanúgy hazai pálya lesz nekünk ma este, mint a Groupama Aréna, remélhetőleg legalább ötvenezer ferencvárosi szurkolóval a lelátón.”
Egy fiatalokból álló társaság a kellemetlenül szeles időjárás ellenére is jóízűen kortyolgatta a kiülős helyek egyikén a jéghideg sört, egyik rendelés követte a másikat. A fiúkból álló csapat ugyan hallott a Leverkusen csütörtöki meccséről, ám miután Münchenből érkeztek – mint mondták –, szó sem lehet róla, hogy kimenjenek a Puskás Arénába.
A belváros szokás szerint zsúfolt volt. A megtelt táblát a legtöbb kávézóra, étteremre, cukrászdára ki lehetett volna akasztani, a gombamód elszaporodó kürtőskalácsárusok előtt pedig kígyóztak a sorok. Kínai, spanyol, amerikai és angol turisták nézelődtek a Vörösmarty téren, a szív fölé tűzött kokárdával sétálgató magyarok pedig a Duna-parton lévő képkiállítást nézegették. Német szurkolókat egy nappal a Ferencváros–Leverkusen El-nyolcaddöntő visszavágója előtt alig lehetett látni.
Csütörtökön 21 órától a Ferencváros kétgólos hátrányát próbálja meg ledolgozni a Bayer Leverkusen ellen: a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján felejthetetlen hangulat várhatja a csapatokat, Dibusz Dénesnek is több mint száz jegyigénylést kellett teljesítenie.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–BAYER LEVERKUSEN MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!