2023.III.3. Ferencváros – Mezőkövesd: 1-1

A Ferencváros nem tudta legyőzni odahaza a Mezőkövesdet

Pocsékul kezdtek a vendégek, de kilábaltak a kezdeti hullámvölgyből, és a VAR is megsegítette őket.
A Ferencváros 1–1-et játszott odahaza a Mezőkövesddel a labdarúgó NB I 22. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — A debreceni mérkőzésen sajnos két újabb sérültünk lett Samy Mmaee és Pászka Lóránd személyében, de a napokban Amer Gojak és Baráth Péter újra edzésbe állhatott. Ez a hét is a felkészüléssel telt, mint mindegyik. Mivel pénteken játszunk, egy nappal kevesebb időnk jutott a gyakorlásra, de a célunk nem változott: a folytatásban már nem szeretnénk pontokat veszíteni. Most nagyon jó a csapatszellem. Nem számítok könnyű meccsre a Mezőkövesd ellen, nehéz dolgunk lesz, de felkészültünk. 

Kuttor Attila: — Sajnos nem sikerült kivívnunk a továbbjutást a kupában, de máris itt a következő feladat, a bajnokság listavezetőjéhez, a Ferencvároshoz látogatunk, ahol nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Csak akkor lehet esélyünk a jó eredmény elérésére, ha az első pillanattól fogva maximálisan koncentrálunk és bátran futballozunk. A Ferencváros nagyon komoly játékerőt képvisel, de igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ponttal, pontokkal távozzunk a fővárosból.

A mérkőzés:

Ferencváros — Mezőkövesd-Zsóry: 1-1 (1-1)
Groupama Aréna, 20:15. 7.127 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Vígh-Tarsonyi, Bornemissza; Videóbíró: Karakó Ferenc; VAR asszisztens: Kovács G.; VAR operátor: Oláh; tartalékjv.: Bogár)

Ferencváros: Dibusz — Wingo, Abena, Kovacevic, Civic — Sigér, Esiti (Vécsei, 46.) — Traoré, Mercier (Zachariassen, 64.), Marquinhos (Gojak, 77.) — R. Mmaee (Frederiksen, 46.)
kispad: Bogdán, Botka, Auzqui, Baráth P., Boudjemaa, Redzic
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Mezőkövesd-Zsóry: Piscitelli — Kállai K., Lukic, Pillár, Filip — Besirovic, Karnyicki (Brtan, 79.), Cseri (Da. Babunski, 64.) — Molnár G. (Beriasvili, 90+1.), Drazic, Lehoczky (Vajda S., 46.)
kispad: Rjabenko, Tordai, Bobál G., Márkus, Zahary, Ephestion
vezetőedző: Kuttor Attila

Gól: Traoré (11.) illetve Drazic (24.)
Sárga lap: Wingo (44.), Marquinhos (44.) illetve Lukic (44.), Cseri (45+6.), Karnyicki (48.), Besirovic (50.)

Eseménydúsra sikeredett az első félidő. Farkas Ádám játékvezetőnek rá is kellett számolnia hat perc hosszabbítást, így ötvenegy perccel a lábukban mehettek a játékosok szünetre.

Persze nem véletlen volt a ráadás.

A mérkőzés elején úgy tűnt, a Ferencváros magabiztosan, erőtől duzzadva tartja otthon a három pontot, Adama Traoré révén már a 11. percben megszerezte a vezetést. Szép támadás végén talált a kapuba a mali légiós, két perccel később pedig jött a duplázás. Egy percig abban a tudatban volt a Groupama Aréna közönsége, hogy máris eldőlt a találkozó, ám a VAR elemzése után visszavonták a találatot, a kapu előtt keresztbe futó, lesen helyezkedő Ryan Mmaee zavarta Riccardo Piscitelli kapust. A kétgólos előny helyett maradt az egy, sőt, nem sokkal később egyenlített az időközben magához térő Mezőkövesd. Sztefan Drazsics sok kellemetlen percet szerzett a hazai védőknek, és ennél a szituációnál is jókor volt jó helyen, közelről vágta a léc alá a labdát. A ferencvárosiak a lábát húzó Adama Traoré miatt aggódtak két-három percig, ám a szélső folytatta a játékot. A szünet előtti percekben pedig amolyan kocsmai tömegjelenet alakult ki a kövesdi térfél közepénél. A vendégek nehezményezték, hogy a földön fekvő, arcát fájlaló társukra fittyet hányva Xavier Mercier nem az oldalvonalon túlra, hanem kapura lőtte a labdát, és jókora tumultus alakult ki a gyepen. Volt ott minden, lökdösődés, fenyegetés, sőt még szakállhúzás is, ám mindenki megúszta sárga lappal.

A fordulás után is mezőnyfölényben játszott a fővárosi csapat, ám eleinte a nagyobb helyzeteik a vendégeknek voltak. Olyannyira, hogy Dibusz Dénesnek nagy bravúrral kellett védenie Sztefan Drazsics fejesét: ha a kapusnak nincsenek ilyen reflexei, az utolsó fél órának előnnyel futhatott volna neki a vendégegyüttes.

Jöttek is a friss emberek a Ferencvárosba, a szünetben Vécsei Bálint és a dán Nikolai Baden Frederiksen, később pedig Kristoffer Zachariassen, majd a sérülése utáni első tavaszi mérkőzésén pályára lépő Amer Gojak is. Csakhogy a zöld-fehérek játékában nem volt kellő átütőerő, nem voltak veszélyes átlövések sem, sőt a hajrára a kövesdiek bátorodtak fel, és kétszer-háromszor is veszélyesen törtek előre. A Ferencváros Kristoffer Zachariassen révén lesről talált a kapuba, a VAR-szobában elemezték is bőszen a helyzetet, és a monitorokon úgy látszott, ha milliméterekkel is, de a norvég szélső előrébb állt a védőknél – élőben, a helyszínen ez másként festett…

Az első félidei hatperces hosszabbítás után Farkas Ádám játékvezető ezúttal hét percet tett rá a negyvenötre, és a ráadásban is tört előre a hazai együttes, ám ekkor a vendégek már nyolc-tíz mezőnyjátékossal tömörültek a kapujuk előterében, ellentámadással nem is próbálkoztak – és megszerezték az egyik pontot.

A Ferencváros döntetlennel hangolt a csütörtöki, Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntőre, a kövesdiek pedig a kétszázötvenedik élvonalbeli mérkőzésükön nem kaptak ki a Groupama Arénában – alighanem ők voltak az elégedettebbek.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a következőket mondta.

„Jól kezdtük a mérkőzést, mindjárt az elején lőttünk egy gólt, aztán még egyet, de azt elvették. Egy ilyen szituáció visszafoghatja a játékot, és emiatt egy jó kontratámadás után egyenlített az ellenfelünk. Sok energiát fektettünk ebbe a mérkőzésbe, ehhez képest kevés pontot vettünk ki belőle. Természetesen pont ilyen mérkőzésre számítottam, a Mezőkövesd a téli szünet után jó formában van, nem veszített mérkőzést. A fiúk mindent beleadtak a pályán, csak volt néhány hiba, ami benne van a fociban. Az, hogy ma döntetlent játszottunk, semmilyen hatással nem lesz a Bayer Leverkusen elleni El-meccsünkre.”

Külön kitért Amer Gojakra, aki hosszú idő után játszott ismét a Ferencvárosban, hiszen sérült volt. Elmondta, mivel rá is szükség lehet a nemzetközi kupameccsen a sok sérült játékos miatt, húsz percet kapott, hogy ritmusba kerüljön. Jó helyzetet harcolt ki, de sajnos nem talált kaput.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így értékelt.

„Elégedettek lehetünk ezzel a döntetlennel. Elindultunk egy úton, hiszünk abban, amit csinálunk, harcolunk egymásért, ennek az eredménye ez a mai pontszerzés is. Ma is kihoztuk magunkból a maximumot, ez a Ferencváros ellen egy ikszre volt elég. Volt egy tervünk, amivel eredményesek szerettünk volna lenni, de az első húsz percben kiderült, hogy ez nem fog működni. Bátrabb játékkal szerettük volna nyomás alá helyezni az ellenfelet, de élesen léptek pályára és ezt a nyíltabb presszinget nem tudtuk érvényesíteni. Változtatunk kellett, zártabban védekeznünk, s ez a taktika bevált. Bár a második félidőben nyomott a Ferencváros, nekünk is voltak lehetőségeink arra, hogy megnyerjük a mérkőzést. De még egyszer mondom, nem vagyunk elégedetlenek az egy ponttal.

Az FTC mérkőzés végén szerzett, de les miatt elvett góljával kapcsolatban elmondta, mivel az asszisztens egyből jelezte a leshelyzetet, ezért bízott benne, hogy a VAR-vizsgálat is az ő igazát támasztja alá. 

Tabella:

Góllövőlista:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Mezőkövesd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.III.3. Ferencváros – Mezőkövesd: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+7.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+6.

    PERC
    Abena távoli emelése távolról sem veszélyes.

    90+6.

    PERC
    Meccslabda?

    90+5.

    PERC
    Traoré passzát Gojak a léc fölé vágja jobbal kissé balról, 14-ről.

    90+5.

    PERC
    Kuttor mérgesen integet, ne hátráljanak be az övéi.

    90+4.

    PERC
    Hét perc a ráadás.

    90+2.

    PERC
    Iija Beriasvili be, Molnár le. Szélső helyett bekk.

    89.

    PERC
    ÉS LES.

    88.

    PERC
    Videobíró.
    88.

    PERC
    De éppen a szélső nem volt lesen? Legalábbis alaposan ki kell kockázni… Igen, lesen volt a gólszerző.

    87.

    PERC
    Wingo 18 méteres, ballábas lövése megpattan Lukicon, Zachariassen a bal alsóba fejeli a labdát három méterről, de les. A kapust meg ápolni kell.

    85.

    PERC
    Piscitelli elkap egy bal oldali Civic-beadást.

    84.

    PERC
    Drazsics kapura tör, két csel után szereli őt a visszafutó Sigér.

    79.

    PERC
    Marko Brtan váltja.

    79.

    PERC
    Odalép Wingo elé, bátran… és elterül. Nem szimulált, nagyon fáj neki, cserét kér.

    79.

    PERC
    Karnyicki meggyógyult.

    78.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    78.

    PERC
    Gojak november után vívhat ismét bajnokit.

    78.

    PERC
    Karnyicki válla fáj, rosszul esett, éppen a brazil szélső rántotta le őt. Nem szimulál.

    77.

    PERC
    Amer Gojak be, Marquinhos le, szélső helyett középső középpályás. Karmester.

    76.

    PERC
    A vendégeknél 13.

    75.

    PERC
    14 légiós a hazai keretben, plusz 4 a kispadon.

    74.

    PERC
    Sigér beadását Vécsei középre fejeli, Piscitelli kivetődve elüti a labdát Frederiksenék elől.

    73.

    PERC
    Civic jobbról ballal az ötösre emeli a labdát, Zachariassen a kapus ölébe fejeli onnan a labdát.

    73.

    PERC
    Abena beadása után Pillár elrúgja a labdát a kapu torkában Abena elől.

    72.

    PERC
    Zachariassen jobb oldali beadását blokkolja Vajda.

    71.

    PERC
    Vécsei emelése is kapuscsemege, Frederiksennek esélye sem volt elérni a labdát.

    70.

    PERC
    Sigér emelését nem éri el Wingo, Piscitelli a nevető harmadik.

    68.

    PERC
    A borsodiak legutóbb 2019 novemberében szereztek pontot az Üllői úton (1–1), majd egy évvel később, épp a címvédő elleni 0–3 zárta le Kuttor Attila első matyóföldi vezetőedzői korszakát.

    68.

    PERC
    Az FTC pályaválasztásával a 13. bajnoki összecsapásuk következik, és a zöld-fehérek még sosem kaptak ki a Mezőkövesdtől (9 diadal, 3 iksz, 29–9-es gólkülönbség).

    68.

    PERC
    A Ferencváros kétszer kapott ki a bajnokságban, előnyről azonban csak a kövesdiek ellen, még az október 16-i odavágón (1–2). 2019 augusztusában Felcsúton 1–0 után 1–4 lett a vége, azóta az NB I-ben ez volt az egyetlen eset, hogy a zöld-fehérek vezettek, mégis vereséggel zárták a meccset.

    68.

    PERC
    Drazsics beadása Dibuszé.

    65.

    PERC
    Lejött a két veterán.

    64.

    PERC
    David Babunszki be, Cseri le.

    64.

    PERC
    Kristoffer Zachariassen be, Mercier le.

    64.

    PERC
    Mercier jobb oldali beadását Marquinhos a bal alsó mellé fejeli az ötös bal sarkáról.

    63.

    PERC
    Civic lapos, 15 méteres, balról jövő lövése is a kapusé.

    61.

    PERC
    Nincs sem VAR-ozás, sem 11-es.

    61.

    PERC
    Videobíró.
    61.

    PERC
    A szöglet után Drazsics passzol Filiphez, aki ballal 12-ről kapura lő, de hátulról odalép neki Marquinhos, és bokán rúgja.

    60.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    60.

    PERC
    Filip balról ballal az ötösre emel, Drazsics kapura fejel, Dibusz elképesztően nagyot véd a jobb alsó sarok előtt, villámgyors védéssel. EZ IGEN!

    59.

    PERC
    Ez a kövesdiek jubileumi, 250. mérkőzése, és ha nyernek, a 80. győzelme az élvonalban, az eddigi mérlegük 79 gy., 65 d., 105 v.

    59.

    PERC
    A Ferencváros 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatban van az NB I-ben (9 siker, 3 iksz).

    59.

    PERC
    Sigér és Mercier akciója végén Marquinhos lő ballal kapura 18-ról, Piscitelli balra ledőlve fogja a labdát.

    57.

    PERC
    Civic passzát az ötös elől a léc fölé fejeli Abena.

    51.

    PERC
    A Karnyicki indította Molnár helyzetben, de nagyon lassú, ballal lő 18-ról, beéri és blokkolja addigra Civic. Drazsics meg ott futott a kapura törő Molnár jobbján.

    48.

    PERC
    Dino Besirovicnak sárga lap Vécsei felvágásáért.

    47.

    PERC
    Aljakszandr Karnyicki kap sárga lapot Sigér felrúgásáért.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Vécsei Bálint váltja Esitit, szűrőcsere.

    FÉLIDŐ

    Nikolai Frederiksen be, Mmaee le, ékcsere.

    FÉLIDŐ

    Vajda Sándor be, Lehoczky le.

    FÉLIDŐ

    63 százalékban volt a hazaiaknál a labda ma, 7-szer lőttek kapura, 3-szor a kapu felületére. A vendégeknél ez az arány 2/1.

    FÉLIDŐ

    Fotó: Árvai Károly

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    A Mezőkövesd ugyan kedden a Magyar Kupában 4–1-re alulmaradt otthon a ZTE ellen, de tavasszal még nem kapott ki a bajnokságban (3 diadal, 2 iksz), és közben mindössze a fehérvári Lirim M. Kastrati tudott betalálni neki.

    FÉLIDŐ

    Az élvonal két legjobb formában lévő csapata találkozik ebben a párosításban, mindkét gárda 11 pontot gyűjtött az előző öt bajnokiján.

    FÉLIDŐ

    A Fradi veretlenül vezeti a hazai tabellát (8 győzelem, 2 döntetlen), a Kövesd pedig 1–3–6-os mérlegével vendégként az utolsó előtti, egyetlen diadalát épp legutóbb, Pakson aratta (2–0).

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői:
    Nguen Tokmac 6
    Böde Dániel 6
    Franck Boli 5
    Varga Roland 4
    Dino Besirovic 3

    FÉLIDŐ

    NEM LENNÉK MEGLEPVE, ha a Fradiból néhányan rápihennének a Leverkusen elleni, jövő heti El-meccsre. Az más kérdés, hogy a sérültek listája nem rövid, van olyan poszt, amelyen nincs lehetőség rotálásra. A Mezőkövesd az idén még nem kapott ki a bajnokságban, meglehet, pénteken véget ér a sorozata. BORBOLA Bence a mérkőzés előtt.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+6.

    PERC
    Cseri Tamás odalép Merciernek, sárga lap a rossz ütemű becsúszásért.

    45+4.

    PERC
    Filip Molnár keresztpasszát ballal nem sokkal vágja a bal alsó mellé, kissé balról, 21 méterről. Dibusz vetődve biztosított.

    45+4.

    PERC
    Hat perc a ráadás.

    45+2.

    PERC
    Mercier ad be jobbról, Abena közelről Lukic hátára fejeli a labdát, Traoréé a lecsorgó, jobbal, talppal háromról a léc alá tolná a labdát, de látványos robinzonáddal véd Piscitelli!

    45+1.

    PERC
    Hat perc a ráadás.

    45.

    PERC
    Marquinhos is kap egy sárga lapot végül.

    45.

    PERC
    Lukic arcon csapta picit Wingót, Cseri azt reklamálta, Mercier miért nem rúgta ki a labdát? Abena odarúgott előtte Drazsicsnak.

    45.

    PERC
    Andrej Lukicnak is sárga lap.

    44.

    PERC
    Henry Wingónak sárga lap.

    44.

    PERC
    Marquinhos és Kállai kibékül.

    44.

    PERC
    Mercier lő a léc fölé, Drazsics a földön, aki áll, meg egymást lökdösi. Cseri és Mercier a főszereplő, odafut Marquinhos, Cseri a földön. Meghúzták a szakállát?

    40.

    PERC
    Karnyicki szereli a 16-os bal sarka előtt Marquinhost. A szélső nem reklamál, azonnal felpattan, harcol a labdáért. És ellöki Besirovicot.

    38.

    PERC
    Lehoczky sarkaz Drazsics elé, de szereli őt a 15-os előtt Kovacevic.

    38.

    PERC
    Abena most Drazsicsnak lép oda, ez szabadrúgás már. Jogos.

    36.

    PERC
    Piscitelli látványosan húzza az időt.

    36.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    35.

    PERC

    35.

    PERC
    A Mezőkövesd a keddi, hazai MOL Magyar Kupa-mérkőzésen, a ZTE ellen elveszítette idei veretlenségét (mlsz.hu).

    35.

    PERC
    A zöld-fehérek már pénteken lejátsszák a fordulóba kiírt bajnoki mérkőzésüket, ez a találkozó jelenti a főpróbát a leverkuseni Európa-liga-negyeddöntő előtt. TPályaválasztóként eddig háromszor játszott idén, megnyerte az Újpest elleni derbit, de előtte és utána döntetlenre végzett előbb a Vasassal, majd a Kecskeméttel.

    35.

    PERC
    Abena szereli acélkemény becsúszással a bal szélen Lehoczkyt, Besirovic emelése Dibuszé.

    34.

    PERC
    Wingo adhat be jobbról kecsegtető helyzetből, kapura is lőhetne akár. Kövesdi bedobás.

    32.

    PERC
    Molnár szabadrúgása pontatlan, Cseri indítja Besirovicot, szereli Civit, aki Cserihez passzol, ő Marquinhoshoz. Három másodperc múlva már Lukicé a labda.

    30.

    PERC
    Sigér indítja a jobb szélen Wingót, a jobblábas, lapos beadásra kivetődik szépen Piscitelli.

    29.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    28.

    PERC
    Mmaee megbirkózik Pillárral, elesik, tovább, nincs büntető.

    28.

    PERC
    Drazsics: 10 meccs a Fradi ellen, 2 góllal.

    28.

    PERC
    Drazsics: 25 meccs az idényben, 11 góllal és 1 gólpasszal.

    27.

    PERC
    Cseri a Fradi nevelése, de a profik között nem játszott.

    25.

    PERC

    23.

    PERC
    Besirovic passza után Filip ballal a bal alsóba lőne 24-ről, picit balról, Dibusz vetődve véd. Civic rossz helyre rúgja a labdát, Besirovic ballal 13-ról kapura lő, az ötösön blokkol Abena, a labda a jobb alsó elé csorog, a bevetődő SZTEFAN DRAZSICS ballal a léc alá lő, egy méterről. 1–1!

    23.

    PERC
    EGYENLÍT A MEZŐKÖVESD!

    23.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Drazsics
    23.

    PERC
    Mercier emel balról az ötös jobb sarkára, Mmaee a bal alsó mellé fejel, jócskán.

    21.

    PERC
    Cserinek látványosan nem megy ma, rossz passzok után pocsék levétel.

    19.

    PERC
    Civic ballábas beadását blokkolja Kállai.

    18.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    18.

    PERC
    70 százalékban ugyanis a hazaiaknál a labda. 6 lövésből 4 ment kapura, a másik oldalon 0/0 ez az arány.

    18.

    PERC
    Megúszta a Kövesd, de fellelkesednek-e a vendégek?

    16.

    PERC
    Takarta bizony, nem gól a gól!

    16.

    PERC
    De Mmaee zavarta a kapust? Előtte állt közvetlenül, takarta a kilátást.

    15.

    PERC
    Videobíró.
    15.

    PERC
    A Mmaee indította ADAMA TRAORÉ kicselezi a 16-os előtt Pillárt, ballal 17 méterről, középről a jobb alsóba lő, az ötös előtt álló, menteni akaró Filipen megpattant még a labda, Piscitelli nem érte el így. 2–0! 2–0?

    12.

    PERC

    12.

    PERC
    Hátrányból a Kövesd szerezte eddig a legtöbb pontot (13) az NB I-ben, pedig már 15-ször vezettek az ellenfelei. Háromszor sikerült fordítania, négyszer pedig egy pontot megmentenie.

    12.

    PERC
    A VAR szerint is gól a gól.

    12.

    PERC
    VEZET A FRADI, Sigér passzol ADAMA TRAORÉHEZ, aki kissé jobbról, hatról ballal a jobb alsóba lő, Filip és Lehoczky közül. 1–0!

    11.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Traoré
    10.

    PERC
    Kállai csak nézte őt.

    9.

    PERC
    MELLÉ! Mercier jobb oldali szögletét az ötös bal sarkáról a jobb, azaz a rövid sarok mellé fejeli Traoré.

    6.

    PERC
    Az arca fáj. És a nyaka.

    6.

    PERC
    Piscitelli is megsérül, ápolás, nyilván a pályán.

    6.

    PERC
    Civic rosszul ér földet Kállai becsúszása után, ápolás.

    4.

    PERC
    Wingo kiharcol a jobb szélen egy szögletet.

    3.

    PERC
    Mercier bal oldali beadását kiüti Mmaee elől Piscitelli, előtte Sigér és Esiti 17 méteres lövését blokkolta Karnyicki, illetve Pillár.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta kékben.

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Egy kis örökmérleg! Eddig 21-szer találkozott a két csapat egymással NB I-es mérkőzésen, a mérleg 14 ferencvárosi siker, 4 döntetlen, 3 mezőkövesdi győzelem.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Mezőkövesdhez:
    2022, Csontos Dominik
    2021, Derekas Zoltán, ingyen
    2019, Silye Erik, kölcsönbe
    2018, Amadou Moutari
    2018, Wieland Dominik
    2018, Silye Erik, kölcsönbe
    2017, Bognár István, ingyen
    2014, Kunsági Roland, k.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Besic (térdszalagszakadás), guen (lágyékhúzódás), Pászka és Vécsei (combizomhúzódás), Owosu és S. Mmaee (bokaszalag-húzódás) sérült, a vendégektől Nagyon kívül bevethető.

    „Sajnos nem sikerült kivívnunk a továbbjutást a kupában, de máris itt a következő feladat, a bajnokság listavezetőjéhez, a Ferencvároshoz látogatunk, ahol nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Csak akkor lehet esélyünk a jó eredmény elérésére, ha az első pillanattól fogva maximálisan koncentrálunk és bátran futballozunk. A Ferencváros nagyon komoly játékerőt képvisel, de igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ponttal, pontokkal távozzunk a fővárosból”– így Kuttor Attila csapata honlapján.

    „Ez a hét is a felkészüléssel telt, mint mindegyik. Mivel pénteken játszunk, egy nappal kevesebb időnk jutott a gyakorlásra, de a célunk nem változott: a folytatásban már nem szeretnénk pontokat veszíteni. Most nagyon jó a csapatszellem. Nem számítok könnyű meccsre a Mezőkövesd ellen, nehéz dolgunk lesz, de felkészültünk. Nem gondolok arra, hogy nekünk most revansot kéne vennünk. Mindig a következő mérkőzés jár a fejemben, nem fontos, hogy elveszítettük a mezőkövesdiek elleni első meccset. Nincs futball vereség nélkül, de ezúttal nem veszíthetünk – mondta a pénteki ellenfél kapcsán Csercseszov. Mint ismert, a két csapat legutóbbi bajnoki meccsét, hazai pályán a Mezőkövesd nyerte meg 2–1-re.

    A bosnyák válogatott Amer Gojak sérülése miatt 2023-ban még egyetlen tétmeccsen sem szerepelt a Ferencvárosban, viszont múlt héten, a DVSC ellen már elülhetett a kispadra. A februárban szerződtetett, egyszeres magyar válogatott Baráth Péter viszont még keretben sem volt, mióta a DVSC-től kölcsönbe a Fradihoz került . A középpályás kisebb sérülés után érkezett az Üllői útra, de a héten már együtt edzhetett új társaival. Az egyelőre kérdéses, mikor léphet pályára új csapatában.

    „A debreceni mérkőzésen sajnos két újabb sérültünk lett Samy Mmaee és Pászka Lóránd személyében, de a napokban Amer Gojak és Baráth Péter újra edzésbe állhatott” – idézi a fradi.hu Sztanyiszlav Csercseszovot.

    „Németországban ott voltam a pályán, de azóta sok minden megváltozott, sőt véleményem szerint a jelenlegi Leverkusen sokkal erősebb az akkorinál. Nagy különbség az is, hogy ezúttal nem a csoportkörben, hanem az Európa-liga nyolcaddöntőjében találkozunk, már az is nagy fegyvertény a részünkről, hogy idáig eljutottunk. Meglátjuk, most mire megyünk a német csapattal. Idegenben természetesen a jó eredmény elérése a cél, és akkor a budapesti vissza vágón a Puskás Arénában telt ház szurkol majd nekünk.”

    A 26 esztendős játékos a csütörtöki, Bayer Leverkusen elleni Európa-liga-nyolcaddöntő előtt a mezőkövesdiek ellen lendülne ismét formába, s elmondta: hazai pályán, listavezetőként csakis a győzelem jöhet szóba. Ami pedig a nemzetközi kupaporondot illeti, a 24-szeres bosnyák válogatott jól emlékszik a Leverkusen ellen 2021 őszén lejátszott két mérkőzésre (akkor az első összecsapáson 2–1-re kikapott, a Groupama Arénában 1–0-ra győzött az FTC).

    „Korábban néhány napig beteg voltam, ezért kénytelen voltam kihagyni a legutóbbi hazai, Kecskemét elleni meccsünket. Most már rendben vagyok, teljesen felkészülten várom a pénteki összecsapást, sőt kifejezetten örülök, hogy a kihagyás után ismét kezdő lehetek, szükségem van a játékra, a teljes meccset a pályán szeretném tölteni. Felkészültünk a Mezőkövesd futballjából is, tisztában vagyok vele, hogy ellenfelünk az idén bajnoki meccsen még nem kapott ki. Igaz, a hét közben láttam a Zalaegerszeg ellen elveszített kupamérkőzését, de a pénteki teljesen más lesz, a megszokott szervezett futballra számítok a kövesdiektől.”

    Az NB I-es tabella élén álló Ferencváros a jó formában lévő Mezőkövesdet fogadja, Eldar Civic kilencven percet szeretne játszani a Leverkusen elleni Európa-ligamérkőzés előtt. A VÉDELEM BAL OLDALÁN Eldar Civicnek biztos a helye, hiszen posztriválisa, Pászka Lóránd – Samy Mmaeéhoz hasonlóan – a legutóbbi, a Debrecen otthonában 2–0-ra megnyert mérkőzésen megsérült. A rutinos bosnyák futballista betegség után tért vissza a pályára a Loki ellen.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–MEZŐKÖVESD MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK