2023.IX.16. MK, Nagyecsed RSE – Ferencváros: 0-8

Sztankovics debütált, Lisztes-dupla és nyolc Fradi-gól Nagyecseden

Végig nagy fölényben játszott a magyar bajnok, de a lelkesen küzdő hazaiak nem adták olcsón a bőrüket.
A labdarúgó Magyar Kupa 3. körében a vármegyei I. osztályban szereplő Nagyecsed RSE fogadta a bajnok Ferencvárost, és bár az első félidőben még csak hárommal vezettek a vendégek, végül nyolc góllal nyertek, így bejutottak a 4. fordulóba.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Dejan Stankovic:Boldog és büszke vagyok, hogy itt lehetek a Ferencvárosnál. Amint az első interjúmban is elmondtam, ez egy nagy klub, fantasztikus történelemmel. Nagyon jól éreztem magam már az első napjaimban is Budapesten, de a fókusz a munkán volt, szerettem volna a lehető legjobban megismerni a csapattagokat, a játékosokat. Rengeteget beszélgettünk, nagyon élvezem a munkát az elejétől kezdve. A válogatott szünet után sok mérkőzés vár ránk, a hazai kupasorozatban kezdjük meg a szereplést. Nincs olyan, hogy egyik sorozat fontosabb, mint a másik, a célunk, hogy mindenhol sikeresek legyünk, ahol elindulunk. Ennek megfelelően maximálisan komolyan fogjuk venni az első mérkőzésünket a kupában. Mindent bele kell adnunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, a Magyar Kupát, és emellett sikeresen szerepelhessünk az európai kupában is.

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ, A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT:

Nagyecsed Rákóczi SE – Ferencváros: 0-8 (0-3)
Nagyecsed, ~3.500 néző, vezette: Lovas László (Vrbovszki, Flinta; Ujhelyi)

Nagyecsed RSE: Szabolcsi (Sarkadi Zs., 83.) — Nagy Z. (Bulyáki, 46.), Pócsi, Zámbó, Szabó T. — Nyíregyházi (Somlyai, 50.), Kóka, Sarkadi G. (Raffai, 83.), Nagy N. — Marinas (Jónás, 65.), Ladányi
kispad: Tóth D., Jóni, Tóth B., Tóth G.
vezetőedző: Harbula Balázs

Ferencváros: Varga Á. — Botka (Pászka, 55.), Cissé, S. Mmaee (Wingo, 46.), Ramírez (Civic, 55.) — Zachariassen (Gojak, 68.), Sigér — Owusu, Lisztes, Marquinhos (Besic, 70.) — Pesic
kispad: Szécsi G., Baráth P., Shadirac
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Pesic (12. – 11-esből), Lisztes (15., 45.), Zachariassen (48.), Owusu (51., 90+2.), Sigér (75.), Besic (79.)
Sárga lap: Szabolcsi (12.) illetve —

Ott, ahol az indulj el helyett azt mondják, öcsém, eredj, meg gidák az ürgék, senki se csodálkozzon, hogy a szotyola helyett magot fogyasztanak a szurkolók… Nagyecseden legalábbis így van.

A barátságos helyiek úgy fogadták szombaton a Mol Magyar Kupa-meccsre érkező Ferencvárost, mintha hazatért volna. Nem csoda, hiszen nyolc éven belül másodszor hozta össze a sors Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei első osztályban szereplő együttest az ország legnépszerűbb csapatával. Zámbó Krisztián, a hazaiak csapatkapitánya kijelentette, annak is örülnének, ha kevesebb gólt kapnának a nyolc évvel ezelőtti tíznél. Nos, 0-8 lett a vége, s ha minden vágya így teljesül a kapitánynak, boldog élete lesz – Dejan Sztankovics tehát fölényes győzelemmel mutatkozott be a zöld-fehérek kispadján.

Már harangoztak délre, amikor begördült a Ferencváros busza a felújított nagyecsedi pályára, s az öltözőbe vonuló labdarúgók is érezhették a kellemes szatmári szilva illatot, amely belengte a főépület környékét és a lelátókat. Özönlött a nép, s alig kezdődött el a találkozó, máris megmutatkozott a két csapat közti sebességkülönbség. Negyedóra sem telt el, már vezetett az FTC, Lisztes Krisztián harcolt ki tizenegyest, amelyet Alekszandar Pesics higgadtan értékesített, akkor még joggal hihette a szerb center, ő lesz a mérkőzés hőse. Tévedett, mert Szabolcsi Máté, a hazaiak kapusa kifogott a csatáron, aki legalább négyszer veregette vállon – a bravúros védések révén nem lett két számjegyű a különbség. Lecserélésekor vastaps kísérte az öltözőbe, még Pesics is összecsapta a tenyerét.

„Tudom, hogy a nyolc gombócból is sok. De azért jólesett az ünneplés és a gratuláció„ – mondta lapunknak boldogan a Nagyecsed kapusa.

Fodor András klubelnök elégedetten dörzsölte tenyerét, mint említette, az MLSZ-től járó összegen felül most a televízió is fizet, ráadásul ország-világ láthatta, milyen barátságosak az ecsedi emberek, meg azt is, hogy a játékosok sem ijedtek meg a Ferencvárostól.

A közvetítés dacára sokan érkeztek a meccsre a környékről és a határon túlról is. Ott volt a lelátón Kecskeméti Tibor is, aki ötven éve követi kedvenc együttesét, az FTC-t.

„Ha tehetem, külföldre is elutazok megnézni a csapat mérkőzését – mondta a Nemzeti Sportnak Kecskeméti Tibor. – Nemcsak én, hanem a családom is szereti a klubot, a fiam az utánpótláscsapatban futballozik.”

Pászka Lóránd arról beszélt: megható, hogy Erdélyből is sokan érkeztek, s vélhetően nemcsak a Ferencváros, hanem miatta is. Ott volt a lelátón Mátyus János, a Kisvárda vezetőedzője, mert bár a várdaiak vasárnap Pilisen játszanak a kupában, a következő bajnokijuk éppen az FTC elleni lesz.

„Jól érzem magam Szabolcsban – jegyezte meg Mátyus János. – Most a Fradi újra tapasztalhatta, milyen barátságos emberek élnek ezen a tájon.”

Ezt erősítette meg Botka Endre, az FTC csapatkapitánya, aki alig győzte a közös fotókat és az aláírásokat: „Túl vagyok a sérülésen, jól éreztem magam, megható volt számomra a közönség szeretete.”

A vereség ellenére boldogságban úszott Nagyecsed, s így volt ezzel a klub elnöke, valamint Tengyel Zoltán, a csapat támogatója is, akik sokat tettek azért, hogy nagyszerű élménnyel gazdagodjanak a meccsre érkezők.

További képek: fradi.hu, nso.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Harbula Balázs: — Megtettünk mindent, ami tőlünk tellett, igyekeztünk eljutni az ellenfél kapujáig, az első félidőben időnként sikerült is. Megmutatkozott az erőnléti és az osztályok közötti különbség, de büszke vagyok a játékosokra, és köszönjük a közönség szeretetét.

Dejan Sztankovics:  — Szívélyes fogadtatásban részesültünk. A játékosok végrehajtották, amit megbeszéltünk. Kellenek az ilyen találkozók, mert jó hírét viszik a labdarúgásnak.

Sigér Dávid:

Muhamed Besic:

(Az nso.hu, a szon.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.IX.16. MK, Nagyecsed RSE – Ferencváros: 0-8 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    MÁSODIK FÉLIDŐ

    90+3. perc: Vége a meccsnek, a Ferencváros jutott a 4. fordulóba. 0–8

    90+2. perc: NYOLC! Besic ezúttal is megpróbált egy csavarást, 13 méterről a bal kapufát találta el, a kipattanóra azonban lecsapott Owusu, és közelről megszerezte a második gólját. 0–8

    90. perc: Három perc a hosszabbítás.

    84. perc: Kettőt cserélt a Nagyecsed. Szabolcsi Máté helyére Sarkadi Zsolt érkezett a kapuba, Sarkadi Gergő helyére Raffai Erik állt be.

    80. perc: Pesics fejelhetett 11 méterről, nem is volt rossz, de ez sem ment be, mert Szabolcsi vetődve kivédte.

    78. perc: A HETEDIK. Itt már Szabolcsi sem segíthetett… Besic szerzett labdát 22 méterre a hazai kaputól, kicsit közelebb vitte, majd nagyon okosan a bal alsóba tekert. 0–7

    77. perc: Pesics szomorkodhatott, mert kétszer is lőhetett ziccerből, Szabolcsi viszont mindkétszer nagy bravúrral védett.

    76. perc: Ez is kapufa! Pesics egyelőre a helyzetelpuskázásban jeleskedik, most éppen 8 méterről találta el a lécet.

    74. perc: ÚJABB FTC-GÓL! Jobb oldalról jött a beadás, Pesics 6 méterről a jobb kapufára fejelt, a kipattanóra viszont érkezett Sigér, és közelről az üres kapuba lőtt. 0–6

    67. perc: Formás ferencvárosi támadás végén Pászka beadását Besic kapásból rosszul találta el, Szabolcsi könnyedén védett.

    66. perc: Még egy vendégcsere, Marquinhos helyett Besic érkezett.

    65. perc: Ferencvárosi csere, Zachariassen helyett Gojak játszik tovább.

    64. perc: Újabb nagyecsedi csere, Marinas helyett Jónás a pályán.

    60. perc: Tovább támadott a Ferencváros, és a fáradó védők között Zachariassen lőtt nagy erővel 6 méterről a kapu fölé.

    58. perc: Kettőt cserélt az FTC, Botka helyett Pászka, Ramírez helyett Civic a pályán.

    52. perc: OTT AZ ÖTÖDIK. Owusu indult be jó ütemben, majd jobbra kissé kisodródva elrúgta a labdát a kimozduló kapus mellett, aki beleért ugyan, de nem tudta megakadályozni az ötödik gólt. 0–5

    51. perc: Cserélt a Nagyecsed, Nyíregyházi helyett Somlyai a pályán.

    49. perc: GÓL! ZACHARIASSEN IS FELIRATKOZOTT! Lisztes harcolt két védővel a labdáért a nagyecsedi tizenhatos előterében, úgy tűnt, elpattan tőle, de közbeugrott Zachariassen, és laposan a hálóba lőtt. 0–4

    47. perc: Mindjárt egy Pesics-helyzettel indult a második félidő, a lövését viszont Szabolcsi védte.

    46. perc: Mindkét csapat cserélt egyet, a Nagyecsedben Nagy Zoltán helyett Bujáki játszik, a Ferencvárosban Mmaee helyett Wingo jött.

    46. perc: Elkezdődött a második félidő.

    ELSŐ FÉLIDŐ

    45+2. perc: Vége az első félidőnek, biztosan vezet a Ferencváros. 0–3

    45+1. perc: ÚJABB FTC-GÓL! Owusu elsőre nem tudott jobbról beadni, de a lepattanót összeszedte, majd középre gurított, a rövidre érkező Lisztes 5 méterről a kapu közepébe lőtt. 0–3

    42. perc: Egymás után háromszor rúghatott szögletet a Ferencváros, Ramírez beadása harmadszor sem volt tökéletes, mentettek a védők.

    37. perc: Rengeteg a les, ezúttal Pesicset fogta el a partjelző, bár a nagy helyzetből ezúttal sem találta el fejjel a kaput.

    35. perc: Ezúttal is Owusu került ziccerbe, de a jól kimozduló Szabolcsi megint csak védeni tudott.

    34. perc: Pesics növelhette volna csapata góljainak számát, 6 méterről azonban úgy megnézte a bal alsót, hogy pár centivel eltévesztette.

    33. perc: Sigér nagy passzából az amúgy lesen lévőnek tűnő Owusu kicselezett egy védőt, majd közelről lőtt, Szabolcsi viszont bravúrral védett.

    31. perc: Marinas és Mmaee harcolt a ferencvárosi tizenhatos jobb oldala közelében, és bár fájt a hazai játékosnak, a vendégek védőjének szerelése szabályos volt.

    29. perc: Nagy Norbert vágott ki egy hatalmas sprintet a bal oldalon, bejutott a ferencvárosi tizenhatoson belülre is, a beadása viszont nem talált meg egyetlen játszótársat sem.

    25. perc: Owusu ment el a jobb oldalon, az alapvonal közeléből beadott, a jól kimozduló Szabolcsi viszont lehúzta a labdát.

    24. perc: Az első húsz perc nagy ferencvárosi fölénye után valamelyest kijött a szorításból a Nagyecsed.

    18. perc: Szöglethez jutott a Nagyecsed a jobb oldalról, Marinas beadását kifejelték, Sarkadi azonban lecsapott a labdára, és 18 méterről nem sokkal lőtt kapu mellé.

    16. perc: GÓÓÓL! BENT VAN A MÁSODIK! Lisztes fordult le védőjéről a tizenhatos vonalánál, majd a kapus mellett a kapu jobb oldalába lőtt. 0–2

    13. perc: GÓÓL! VEZET AZ FTC! A tizenegyest Pesics végezte el, aki nagy erővel lőtt a bal felsőbe. 0–1

    12. perc: Tizenegyeshez jutott a Ferencváros! Lisztes ugrott ki a védők mögül, elhúzta Szabolcsi mellett a labdát, aki elgáncsolta a csatárt. Sárga lap is.

    8. perc: Jobb oldali ferencvárosi szöglet után Marquinhos játszott Zachariassenhez, aki jobbról áttette labdát a túlsó oldalra, Pesics kapásból a bal alsó mellé lőtt.

    5. perc: Lisztes esett el gyanús körülmények között a nagyecsedi tizenhatoson belül, a bíró sípja viszont néma maradt.

    4. perc: Pesics indult be üresbe, majd a kapus mellett a hálóba lőtt, csakhogy némileg lesről indult, így a gól nem lett érvényes.

    1. perc: Elkezdődött a találkozó, a Nagyecsed tiszta zöldben, a Ferencváros arany-feketében játszik.

    Nagyecsedi bemelegítés (Fotó: Árvai Károly)

    Dejan Sztankovics a kispadon, még a meccs előtt (Fotó: Árvai Károly)

    ELŐZMÉNYEK

    A találkozó beharangozóját ide kattintva lehet elolvasni.

    A Nagyecsedi RSE-t a sors először nyolc évvel ezelőtt hozta össze a Magyar Kupában a Ferencvárossal, s bár 10–0-ra nyert Thomas Doll vezetőedző együttese, fesztiválhangulat kerekedett a hatezer lelkes kisvárosban. Ma ismét az FTC érkezik a nagyecsedi együtteshez a Mol Magyar Kupában, a helyi csapat a 32 közé jutásért csap össze az NB I címvédőjével.

    A Ferencváros új vezetőedzője, Dejan Sztankovics szombaton, a Mol Magyar Kupában mutatkozik be a csapat élén. A szakember az FTC hivatalos oldalán beszélt arról, hogyan érzi magát Budapesten, és hogy számára minden sorozat ugyanannyira fontos.

    „A válogatott szünet után sok mérkőzés vár ránk, a hazai kupasorozatban kezdjük meg a szereplést. Nincs olyan, hogy egyik sorozat fontosabb, mint a másik, a célunk, hogy mindenhol sikeresek legyünk, ahol elindulunk. Ennek megfelelően maximálisan komolyan vesszük az első meccsünket a kupában. Mindent bele kell adnunk, hogy megnyerjük a bajnokságot, a Magyar Kupát, és emellett sikeresen szerepelhessünk az európai kupában is” – jelentette ki elszántan a vezetőedző.

    Nagyecseden kezdi a Magyar Kupát az FTC (Fotó: Árvai Károly)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK