2023.X.5. EKL-csoportkör: Fiorentina – Ferencváros: 2-2

Két góllal is vezetett a Ferencváros Firenzében, de a vége döntetlen lett

Varga és Cissé góljával elhúzott a magyar bajnok, ám az elképesztően mozgalmas hajrában egyenlítettek az olaszok.
A labdarúgó Európa-konferencialiga F-csoportjának 2. fordulójában a Fiorentina otthonában 2–2-re végzett a Ferencváros, kétgólos magyar vezetés után. A csoport másik mérkőzésén a Genk két góllal megverte idegenben a Csukaricskit, de így is az FTC vezeti a négyest.

Nyilatkozatok:

A Fiorentina vezetőedzője, Vincenzo Italiano a Ferencváros elleni Ekl-csoportmeccs előtt beszélt csapata nehézségeiről, a lehetséges pihentetésről, Dejan Sztankovicsról és a vele való kapcsolatáról, valamint arról is, milyen állapotban vannak a játékosai. A sajtótájékoztatóról a Footbal Italia és a Sport Quotidiano is beszámolt.

„Nagyon fontos meccs vár ránk csütörtökön, hiszen ez lesz az első hazai mérkőzésünk a sorozatban. Az a célunk, hogy otthon tartsuk mindhárom pontot, de tiszteljük ellenfelünket, úgy futunk ki a pályára.”

„Lesznek változások, az biztos, kapusposzton például újra cserélek, ezúttal Christensen látja majd el a feladatot. Biraghi játéka kérdéses a védelemben, de javult a bokája, tegnap már teljes értékű edzésmunkát végzett, meglátjuk, játszik-e. Az biztos, jól jönne a játéka, mert a több játékosomnak is pihennie kell ebben az erőltetett menetben.”

„Néhány nap múlva újra bajnokit játszunk, csütörtökön az Ekl-ben szereplünk, pedig hétfőn még a bajnokságban voltunk érdekeltek. A Ferencváros egy nappal többet pihent, de nem hiszem, hogy ez döntő tényező lenne.”

„A Ferencváros erőssége a futballisták egyéni képességeiben rejlik, ezért nagyon oda kell figyelnünk hátul, ott igazán jelentős veszélyt jelenthetnek ránk.”

„Jól ismerem az ellenfél edzőjét, Sztankovicsot. Nagyszerű ember, akit tisztelek, ellenfélként többször találkoztunk egymással a pályán, ráadásul jó edző is, aki most jó helyen van” – mondta az olasz tréner.

A VÁROS, AMELY ÉLŐ MŰALKOTÁS. Firenze az olasz reneszánsz bölcsője, az opera szülőhazája, igazi ékszerdoboz, zsúfolásig értékes múzeumokkal, csodálatos utcákkal és terekkel, káprázatos építészeti kincsekkel. Firenzében az ember kicsit a múltban találhatja magát, az ókori rómaiak által létrehozott város a középkortól napjainkig fontos kereskedelmi és pénzügyi központnak számít, a helyi nevezetességek a világ minden tájáról mágnesként vonzzák a turistákat. A közel ezeréves Ponte Vecchio, az Öreg híd a világ egyik leghíresebb viaduktja, történelmét a mai napig megmaradt középkori műhelyek jelzik, melyekben kezdetben hentesek, cserzővargák és patkolókovácsok, majd az ezektől kevésbé zajos és bűzös aranyművesek használtak, és használnak ma is. A városban nem lehet úgy megtenni két utcasarkot, hogy ne botlanánk valamilyen szoborba, ami nem véletlen, a városhoz olyan hírességek neve köthető, mint a Medici család, Amerigo Vespucci, Sandro Botticelli, Michelangelo Buonarroti, Franco Zeffirelli, Guccio Gucci és még számos tudós, felfedező, művész – a látványosságokat nagy kihívás végigjárni.

Szívesen emlékszik az olaszországi évekre

A Ferencváros csütörtök este egy másik hírességet, a világszerte ismert firenzei futballcsapatot, a Fiorentinát próbálja két vállra fektetni. Dejan Sztankovics számára különös érzés lehetett Olaszországban landolni, a sors nagy rendező, a szerb tréner az Európa-konferencialiga első körében a szerb Csukaricski ellen (3–1) mutatkozzon be, a második fordulóban pedig pályafutása másik jelentősebb állomáshelyére térhetett vissza – Olaszországba!

A 45 esztendős edző karrierje során megfordult a Lazióban, legszebb éveit azonban az Inter Milanban töltötte, olyan világsztárok társaságában, mint Luís Figo, Esteban Cambiasso, Zlatan Ibrahimovic, Marco Materazzi vagy éppen Hernán Crespo. Azt is tudja, milyen érzés gólt lőni a Fiorentinának: 2007 januárjában, a Giuseppe Meazza Stadionban 3–1-re megnyert meccsen ő egyenlített a firenzeiek ellen – az akkori Inter-gólfelelős, a brazil Adriano gólpasszából.

„Nagyszerű időszakot töltöttem Olaszországban, mindig szívesen emlékszem majd azokra az időkre – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón lapunk kérdésére olasz nyelven Dejan Sztankovics– Hosszú éveket húztam le Olaszországban, ezerkilencszáz-kilencvennyolctól gyakorlatilag itt éltem, leszámítva az időszakot, amikor a Crvena zvezda vezetőedzője voltam. Korai lenne arról beszélni, edzőként mit tudok átültetni a Ferencváros játékába, de ez a kevés mérkőzés is elég volt ahhoz, hogy lássam, a klubnál remek munka folyik, és remélhetőleg szép közös jövő előtt állunk. A magam részéről megtiszteltetés, hogy ezúttal a Serie A top öt csapatának egyikével mérhetjük össze erőnket.”

A mostani Fiorentina jobb, mint az elmúlt idényben

Korai a számolgatáshoz, a Ferencváros egy kör után a tabella élén áll, csakhogy csütörtök este a csoportkör alighanem (egyik) legnehezebb kilencven perce vár a magyar bajnokra. A Fiorentina szinte minden mutatóban, értékben, adatban a zöld-fehérek előtt jár, az ellenfélről Sztankovicsnak közelmúltbeli élménye is van, hiszen nem is olyan régen még a Sampdoria vezetőedzőjeként a Serie A-ban dolgozott.

„A Fiorentina is folyamatosan játssza a mérkőzéseket, jó erőben vannak játékosai – folytatta az FTC trénere, akit a Sampdoria kispadjára azért neveztek ki, hogy valamilyen csoda folytán bent tartsa a genovaiakat a legjobbak között, a küldetés azonban nem sikerült. – Nem szeretem a különböző összehasonlításokat, nem foglalkozom vele, mi történt, amikor legutóbb a Sampdoria vezetőedzőjeként öt nullás vereséget szenvedtem itt. Maradjunk annyiban, a Fiorentina komoly klub, gyors játékosokkal, egyértelműen felkészültebb, mint az elmúlt idényben. Sokat fejlődött, az új játékosai közül talán M’Bala Nzolát emelném ki. Erős, képes megtartani elöl a labdát, nehéz ellökni. Ő az a játékos, aki hiányzott a Fiorentina gépezetéből. Vele egyértelműen erősödött a firenzei csapat. És ott van Giacomo Bonaventura, aki remekül köti össze az egyes csapatrészeket. Egyre inkább összeszoknak, a keret zöme három éve együtt futballozik. De… Ne felejtsük el, a Ferencváros is nagy múltú klub, szervezettek vagyunk, megvan bennünk a kellő minőség. Fontos kilencven perc vár ránk, és ugyebár van egy mondás, miszerint a döntőket nem játszani, hanem megnyerni kell! Nem lesz könnyű dolgunk, kollégám, Vincenzo Italiano fantasztikus munkát végez Firenzében, és hát nem könnyű terep ez sem. De jó játékosokkal van körbevéve, sok a fiatal a keretben.”

Az orvoskonferencia miatt megteltek a város szállodái

A Ferencváros egyébként rendhagyó módon a mérkőzés előtti napon csupán az ebéd után indult útnak Firenzébe, a szakmai stáb délelőtt még a Népligetben tartott edzést a játékosoknak. Dibusz Dénes és társai az utolsó simítások elvégzését követően a repülőtérre buszoztak, a firenzei landolást követően pedig egyenesen az Artemio Franchi Stadionba mentek. A futballisták, ha edzésen nem is léptek az 1931-ben épült aréna gyepére, a talajjal és az atmoszférával azért így is ismerkedhettek. A vasbetonból épített létesítmény fő tartóeleme egy hetven (!) méter magas torony, amelynek alapja körül spirális lépcsők vezetnek a földszintről a toronyépület tetejére.

A Ferencvárosnál azonban a földön járnak, Sztankovics is tisztában van vele, a csütörtök esti mérkőzés esélyesei nem ők, hanem az olasz ellenfél.

„Jó mérkőzést szeretnénk játszani. Erős a csoportunk, Európa-liga-szintű, de akár Bajnokok Ligája-szintű ellenfeleink vannak. Két hónapja dolgozunk együtt, és a jelek szerint működik a kémia. Egyelőre rövid ideje vagyunk együtt, egy öltözőt és a csapat taktikáját nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Hosszú út előtt állunk. Hálás vagyok a Ferencvárosnak, hogy vezetőedzőként újra itt lehetek az európai porondon.”

A csapat az estét a stadiontól mintegy hetven kilométerre fekvő Arezzo városában töltötte, miután a firenzei szállodák mindegyikére ki lehetett akasztani a „megtelt” táblát. A városban turistákból egyébként sincs hiány, ám a héten a környéken megrendezendő orvosi világtalálkozó és konferencia miatt a megszokottnál jóval többen vannak a városban.

Ha hinni lehet a híreknek, csütörtök este az Artemio Franchi Stadionban is sokan lesznek, huszonöt-harmincezren lehetnek a lelátókon – köztük kétezer magyar drukkerrel.

A mérkőzés:

Európa Konferencialiga, F-csoport, 2. forduló:

Fiorentina — Ferencváros: 2-2 (0-1)
Firenze, Artemio Franchi Stadion, 21:00. ~28.000 néző.
Vezette: Daniel Schlager (asszisztensek: Dietz, Waschitzki; tartalékjv.: Reichel; VAR: Sören Storks; VAR asszisztens: Schröder – németek)

Fiorentina: Terracciano — Kayode, Martínez Quarta, Ranieri, Biraghi (Parisi, 46.) — Maxime Lopez (Arthur Melo, 58.), Mandragora (Barák, 58.) — Nicolás González, Bonaventura (Ikoné, 79.), Sottil (Kouamé, 58.) — Beltrán
kispad: Martinelli, Milenkovic, Infantino, Duncan, Comuzzo, Amatucci, Brekalo
vezetőedző: Vincenzo Italiano

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, S. Mmaee, Cissé, Ramírez — Sigér, Abu Fani (Besic, 67.) — Zachariassen (Abena, 88.), Ben Romdhane (Owusu, 67.), Marquinhos (Civic, 82.) — Varga B. (Pesic, 82.)
kispad: Varga Á., Radnóti, Botka, Pászka, Katona B., Lisztes
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Barák (66.), Ikoné (90+3.) illetve Varga B. (25.), Cissé (50.)
Sárga lap: Nicolás González (86.), Vincenzo Italiano (90+5.) illetve Sigér (23.), S. Mmaee (55.), Varga B. (57.), Ben Romdhane (66.), Dibusz (70.), Nenad Sakic (90+1.)

Firenze belvárosát ellepték a Ferencváros szurkolói. Noha a városban van elég látványosság, turisták a világ minden tájáról érkeznek ide, a fekete egyenpólóba öltözött drukkerek látványa volt a leginkább feltűnő. Kora délután már több százan vonultak az utcákon, a helyiek és a bámészkodó turisták az út szélére húzódva nézték, fotózták őket. A Dóm környékén kávézgatók sokáig csak forgatták a fejüket, honnan szűrődik be a térre az átlagosnál nagyobb zaj, ám amikor a majd’ száz méter magas, gigantikus méretű épület mögül előbukkant a magyar sereg, egy pillanatra mintha mindenkinek kihagyott volna a pulzusa – a kávéscsészéiket letették, az olasz sütemények majszolását abbahagyták. A fekete pólós szurkolók azonban békésen vonultak, és már két órával a kezdés előtt megérkeztek az Artemio Franchi Stadionba.

S ha már a stadion és a környék…

Firenze különleges hely, s bár errefelé sokféle ember jár, arra azért nem gondoltunk, hogy a legendás arénától kétutcányira egy cowboy lóháton rendeli meg a kávéját… Szürreális jelenet volt, még akkor is, ha a város tele van történelmi épületekkel, és maga a stadion is lassan százéves. A nem éppen ultramodern létesítményben először másfél órával a kezdő sípszó előtt eresztette ki a majd’ kétezres zöld-fehér tábor a hangját, az olaszokat kevésbé hozta lázba a harmadik számú európai kupasorozat. Ők a Juventus, az AC Milan, az Internazionale elleni meccsekhez vannak szokva, a helyiek azt is rebesgették, hogy Vincenzo Italiano vezetőedző a hétvégi, Napoli elleni bajnoki miatt pihenteti néhány kulcs­emberét.

Nos, nem tette!

A legutóbbi kezdőcsapatán változtatott ugyan, sőt már a kezdés előtt is váltásra kényszerült, ugyanis a bemelegítés alatt a dán válogatott kapus, Oliver Christensen is megsérült – helyére a rutinos Pietro Terracciano ugrott be –, ám hogy a Fiorentina szakvezetője komolyan vette a csütörtök esti összecsapást, bizonyította, hogy az olasz válogatott Giacomo Bonaventura ugyanúgy a pályán volt, mint a 30 millió eurót érő,  argentin válogatott Nicolás González.

Erősen is kezdett a Fiorentina.

A lilák egyértelműen magukhoz ragadták a kezdeményezést, többet birtokolták a labdát és az első húsz percben lehetőségeik is voltak. A kezdeti megilletődöttség után azonban a Fradi egyre magabiztosabban járatta a labdát, és a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a korszerű, gyors ellenakciókkal. Előbb Marquinhos szerezhetett volna gólt, ha közeli lövését követően nem vetődik bele Michael Kayode a labda útjába (alighanem a jobb alsó sarokban kötött volna ki), majd jött – ki más, mint… – Varga Barnabás!

A magyar bajnokcsapat mesteri jobb oldali akciót vezetett, Kristoffer Zachariassen ütemváltással becsapta a védőjét, a beinduló Mohamed Ben Romdan remek ütemben lépett be a védők mögé, centerezését követően pedig Varga Barnabás olyan magabiztossággal lőtte a labdát a jobb sarokba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A csatár a tizenhetedik ferencvárosi tétmérkőzésén a tizenhetedik gólját szerezte – elképesztő mutató ez.

Hátul volt dolguk a ferencvárosi védőknek, a bal oldalon dél-amerikai csata alakult ki, az ecuadori Cristian Ramírez állandó harcban állt az argentin Nicolás Gonzálezzel, a hazaiak pedig egyre több távoli lövéssel próbálkoztak, az FTC játékosai közül azonban mindig akadt valaki, aki a labda útjába ugrott, vetődött, csúszott. Egy pillanatra sem lehetett kihagyni, a figyelem nem lankadhatott, hiszen az olasz támadók rögtön felgyorsítottak, Giacomo Bonaventura pedig próbálta megtalálni labdáival a szűk folyosót az elöl álló társai irányába. Ekkor kifejezetten statikusnak tűnt a hazaiak játéka, a támadóik sokszor háttal a kapunak, a védők ölébe beleülve várták a labdát, és ha nagy nehezen sikerült is kapura fordulniuk, Dibusz Dénes a helyén volt. A szünet előtti percekben néhány keményebb összecsapást is láthattak a nézők, az ápolások miatt többször is meg kellett szakítani a játékot – a félidei pihenő a legjobbkor jött a Ferencvárosnak.

A szünet után alig indult útjára a labda, máris Varga Barnabás buktatásáért ítélt (volna) tizenegyest a játékvezető, amit a VAR „közbenjárására” érvénytelenített, ám így is jött az újabb ferencvárosi gól. Miközben a vendégtáborban már javában égtek a görögtüzek és lobogott a több tucatnyi zöld-fehér zászló, Mohamed Abu Fani szögletét követően Ibrahim Cissé fejelt a léc segítségével a kapuba, sőt ezután is sorra követték egymást a ferencvárosi támadások, gólszerzési lehetőségek.

Mohamed Ben Romdan ziccerben a kapufát találta telibe, Cristian Ramírez távolról életerős lövéssel tesztelte a hazai kapust, a lelátón pedig fel is harsant az első füttyszó, és Vincenzo Italiano vezetőedző is megunta a tétlenséget, rögtön hármat is cserélt. Mindent egy lapra feltéve próbált támadni a Fiorentina, a játék egyértelműen áttevődött a ferencvárosi térfélre, és viszonylag gyorsan jött is a hazai szépítés.

A csereként beküldött cseh csatár, Antonín Barák kihasználta magasságát, és a nála jóval alacsonyabb Cristian Ramírez szorításában a kapu bal oldalába fejelte a labdát, innentől nem volt kérdés, hogy kőkemény utolsó huszonöt perc vár a Ferencvárosra. A magyar csapat játékosai elkezdték húzni az időt, idegőrlő időszak volt ez, a másodpercek ólomszárnyakon „repültek”, és az olasz szurkolótábor is új erőre kapott, egyre hangosabban tapsolt és énekelt. A Fradi szakmai stábja némi frissességet Owusu Kwabena és Muhamed Besic pályára vezénylésével próbált a játékba vinni, s próbálta valahogy kihúzni a meccs végéig a vendégcsapat (először egy hazai lesgól megdermesztett mindenkit, aki az FTC-sikerért szurkolt), s közel is volt ahhoz, hogy óriási bravúrt elérve legyőzze idegenben az elmúlt évi Európa-konferencialiga-döntős Fiorentinát.

Nem sikerült – az olaszok a hosszabbításban egyenlítettek..

A magyar bajnok legközelebb a belga Genk otthonába látogat a csoportkör harmadik fordulójában.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 2 1 1 5–3 +2 4
2. KRC Genk 2 1 1 4–2 +2 4
3. Fiorentina 2 2 4–4 0 2
4. Cukaricki 2 2 1–5 –4 0

A csoport másik mérkőzésén: Cukaricki (szerb)–KRC Genk (belga) 0–2

Győzelemre vezette a Genket az exfradista Joseph Paintsil. Húsz perc leforgása alatt elvarrta a szálakat a Genk a Ferencvárost is felvonultató F-csoport másik mérkőzésén a Csukaricski vendégeként Leszkovacban. A találkozó hőse Fiola Attila régi ismerőse, a Fradit 2017–2018-ban erősítő Joseph Paintsil volt, aki a 10. percben gólpasszt adott Bryan Heynennek, majd a 21.-ben ő maga szerzett gól tizenegyesből. Innen nem volt visszaút a szerb együttesnek, a Genk pedig két forduló után veretlen – és a következő játéknapon az FTC-t fogadja.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A Ferencvárost mindössze néhány perc választotta el az igazi bravúr elérésétől, a hétperces ráadásból mindössze négyet kellett volna még kibírnia, ám az is igaz, az olasz élcsapat a találkozó utolsó periódusában akkora nyomás alá helyzete a magyar bajnokot, hogy az idegenbeli bravúrhoz jókora szerencse (is) kellett volna.

A Ferencvárost így is dicséret illeti, játékosai egytől egyig nagyot harcoltak, Firenzében több kiemelkedő teljesítmény is volt a csapatban. Varga Barnabás a tizenhetedik ferencvárosi tétmérkőzésén a tizenhetedik (!) gólját szerezte, Mohamed Ben Romdan egyik, ha nem a legjobb meccsét játszotta zöld-fehérben, a belső védő Ibrahim Cissé pedig nem csak hátul állta a sarat, a második gólt ő fejelte a Fiorentina kapujába.

A lefújást követően Dejan Sztankovics vezetőedző a tőle megszokott szenvedélyességgel rántotta föl a gyepre rogyó futballistákat, látszott rajta, noha bántja az elszalasztott lehetőség, mégis inkább sikerként könyvelné el az olasz együttes otthonában elért 2–2-es döntetlent.

Feltettük neki a kérdést: milyen érzés szomorkodni egy Fiorentina otthonában elért döntetlent követően?!

„Nem vagyok szomorú! – mondta a lefújást követő sajtótájékoztatón Dejan Sztankovics, a Ferencváros 45 esztendős szerb vezetőedzője. – Nem kesergek, sőt! Büszke vagyok a csapatra, a játékosokra. Hatvanöt percig a mi akaratunk érvényesült a pályán, remekül működött, amit elterveztünk. Lehetett volna győzni? Igen! Lehetett volna jobban játszani? Igen! Mégis úgy gondolom, remek eredményt értünk el. A csoportban ez a mostani plusz pont a részünkről.”

A vezetőedző kérdés kapcsán Mohamed Ben Romdan teljesítményére is kitért, véleménye szerint is remek napot fogott ki, az ő remek játéka is kellett a Ferencváros pontszerzéséhez.

Megvolt az esély a harmadik gól megszerzésére, a végső döfés azonban elmaradt, a 93. percben pedig egyenlített a Fiorentina.

„Tényleg nem bánok semmit. Valóban megszerezhettük volna a harmadik gólunkat, eldönthettük volna a mérkőzést, ám a lefújás előtti pillanatokban mi is ugyanúgy kaphattunk volna gólt. Rendkívül erős Fiorentina otthonában játszottunk döntetlent, a Serie A legjobb három csapata közé sorolom őket. A szurkolóinknak nagy köszönetet szeretnék mondani, elképesztő, hogy ilyen sokan elkísértek bennünket.”

„Egy pontot érdemeltünk, többet nem! – nyilatkozta a meccset követő sajtótájékoztatón az olaszok vezetőedzője. – A Ferencváros megérdemelten vezetett, kifejezetten jól futballozott, az utolsó fél órában azonban a mi akaratunk érvényesült, sőt, talán meg is nyerhettük volna a találkozót. A cserék ezen a napon jól szálltak be, gyakorlatilag nekik köszönhetjük az egyenlítést.”

A tréner arra is kitért, hogy lassú volt a játékuk, nem tudták kihasználni a széleken lévő gyors labdarúgóikat, ellentétben a Ferencvárossal. Voltak olyan játékosaik, akik kevés lehetőséget kaptak eddig, ám most jól futballoztak. Olasz újságírók arra is rákérdeztek, mi a véleménye a sok gyenge teljesítményről, erre Vincenzo Italiano úgy reagált, mindezt ő is látta, valóban volt, aki gyengébb napot fogott ki, de nem gondolja úgy, hogy bárki is eljátszotta volna az esélyét nála.

„A hétvégén a Napoli otthonába látogatunk, jó lett volna pihentetni néhány kulcsjátékost, ám a mérkőzés nem tette lehetővé.”

„Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, nagyon jó meccstervet talált ki az edző. Később kétgólos előnyben elfáradtunk kicsit, de hát mégiscsak a Fiorentinával játszottunk. Készültünk azokra a szituációkra, amikor le tudjuk őket kontrázni, ez össze is jött, megvoltak a lehetőségek. Mindig van egy kis hiányérzet, amikor kétgólos előnyről nem jön össze a győzelem. Előzetesen aláírtuk volna az ikszet, de utólag kicsit csalódott vagyok” – mondta Varga Barnabás.  

„Tudtuk, hogy a Fiorentina magasan le fog támadni, így tudatosan játszottunk arra, hogy felrugdosom a labdákat Varga Barnabásnak, ez be is jött. Azt gondolom, hogy hatvan percig nagyon jól nézett ki a játék, felvettük a versenyt a Serie A egyik legjobb csapatával. Azt a vezetőedzőnk is elmondta, hogy az az intenzitás, amit az elejétől beletettünk, valószínűleg kilencven percig nem fog menni, ez így is lett. A végén bármi lehetett volna, több lövést is csak szemmel védtem…” – értékelt Dibusz Dénes.

Ekl: Sztankovics majdnem bosszút állt, felismerhetetlen Fiorentina – sajtóvisszhang

La Gazzetta dello Sport őrült Fiorentináról ír a főcímében, kiemelve, hogy kétgólos hátrányból egyenlített, majd kis híján győzött is az olasz csapat. A cikk azzal indít, hogy az első félidőben nagyon rosszul játszottak a hazaiak és a két cserejátékos, Antonín Barák és Jonathan Ikoné egy-egy gólja kellett ahhoz, hogy a második félidőben döntetlenre mentsék a Ferencváros elleni Ekl-meccset. A lap internetes oldalán található tudósítás kiemeli, hogy Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője  legutóbb, idén áprilisban, 5–0-s vereséggel távozott az Artemio Franchi Stadionból a Sampdoria vezetőedzőjeként, most viszont majdnem bosszút állt.

„A Fiorentina a meccs nagy részében felismerhetetlen volt, aztán viszont képes volt kiegyenlíteni a sorozatban a 11. győzelme felé közelítő Ferencváros abszolút megérdemelt, kétgólos előnyét” – írja a gazzetta.it.

Tuttosport.com a címében Ikoné ráadásban szerzett gólját helyezi fókuszba, amivel sikerült egyenlíteni a Fiorentinának  a Ferencváros ellen. A beszámoló pedig azzal kezdődik, hogy az előző idényben döntőt játszó olasz csapat két meccs utáni is győzelem nélkül, két 2–2-es döntetlent követően két ponttal áll Ekl-csoportjában. A cikk szerint a Fiorentina az első félidőben nagyon pontatlan volt a támadójátékban, így a Ferencváros úgy is előnybe tudott kerülni az első félidőben, hogy nem volt sok helyzete. A második félidő aztán keményen indult hazai szempontból, hiszen Ibrahim Cissé fejese után már 2–0-s hátrányban volt Vincenzo Italiano csapata.

„A Fiorentinának azonban sikerült felemelnie a fejét, a 67. percben Barák fejesével szépített, majd Nico González érvénytelenített gólja után Ikoné a 93. percben egyenlített” – írja a Tuttosport.

A Corriere dello Sport .it összefoglalója azzal kezdődik, hogy bár a Fiorentina hagyta ki a meccs első helyzetét Giacomo Bonaventura révén, az első félidőben Varga Barnabás góljával mégis a Ferencváros szerezte meg a vezetést.

„A második félidőben pedig hiába vártuk a Fiorentinától, hogy reagáljon a gólra, ehelyett a Ferencváros megduplázta az előnyét” – fogalmaz a tudósító, majd a mérkőzés további helyzeteivel folytatja, azt is kiemelve, hogy az egyenlítés után, Nico González 95. percben leadott lövésénél még a 3–2-es győzelemhez is közel állt.

A Corriere dello Sport külön cikkben foglalkozott a Firenzébe érkező kétezer ferencvárosi szurkolóval is, hangsúlyozva, hogy végig rendőri ellenőrzés mellett közlekedtek a városban, atrocitás nem történt.

La Nazione értékelése azzal foglalkozik, hogy a Ferencváros ötven percig abszolút felülmúlta a katasztrofálisan kezdő Fiorentinát, amely 0–2-nél kezdett felébredni a rémálomból. A jól sikerült hazai cserékkel varázsütésre megváltozott a csapat játéka és bár az egyenlítés után a hajrában a győzelemre is volt esélye a Fiorentinának, összességében igazságos döntetlen született.

„A violák ezzel életben tartották továbbjutási reményeiket, de két döntetlent követően már csak győzelmek jöhetnek” – írja a lanazione.it.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Fiorentina hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.X.5. EKL-csoportkör: Fiorentina – Ferencváros: 2-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+17.

    PERC
    59 százalékban volt az olaszoknál a labda ma, 85 százalékos pontossággal passzoltak, 27-szer lőttek kapura, 10-szer a kapu felületére, 15/8 ez az arány a másik oldalon.

    90+10.

    PERC
    Gólvideók ITT!

    90+9.

    PERC
    Nem kapott ki a Fradi Firenzében, nem lehet elégedetlen a jobb olasz hajrá ellenére sem. Voltak ziccerek a végén itt s ott is (Fotó: Árvai Károly)

    90+8.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    90+8.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+8.

    PERC
    Ez volt akkor a meccslabda.

    90+8.

    PERC
    EZ IS MELLÉ, Parisi balról ballal középre ad, Martínez ismét megelőzi Cissééket, de hét méterről a jobb alsó mellé fejeli a labdát.

    90+6.

    PERC
    Vincenzo Italiano is reklamál, túl hevesen: sárga lap.

    90+6.

    PERC
    MELLÉ, mellé, mellé, González ballal a jobb alsó mellé küldi tízről Kouamé balról jövő beadását.

    90+3.

    PERC
    JONATHAN IKONÉ tényleg titkos fegyver sajnos, ballal a kapu közepébe lő kapásból, öt méterről, picit balról. Parisi bal oldali beadását a 16-osról remekül fejelte a francia elé Martínez, a védők egyik esetben sem értek oda: 2–2!

    90+3.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–2) Ikoné
    90+2.

    PERC
    Ikoné passzát Arthur jobbal nem sokkal emeli a bal alsó mellé középről, 20-ról. Dibusz nem mozdult, nem ért volna oda…

    90+2.

    PERC
    Owusu újabb kiváló emelését elviszi jobbra Pesics, nem vállalt futópárbajt Ranierivel. Oda a helyzet.

    90+1.

    PERC
    Hét perc a ráadás.

    90.

    PERC
    Makreckis harciasan szereli az őt már kicselező Parisit, besegít Sigér is. Aki a legszebb napjait idézően játszik.

    90.

    PERC
    Arthur dobja ki jobbra a labdát, Kayode jobblábas beadását Kouamé tízről Dibusz elé fejeli. Fogja is kapus a labdát.

    88.

    PERC
    Nenad Szakics kap sárga lapot reklamálásért. Ő Sztankovics jobbkeze.

    87.

    PERC
    Myenty Abena be, Zachariassen le, középpályás helyett bekk.

    87.

    PERC
    Nagyon nyom a Fiorentina.

    87.

    PERC
    Parisi bal oldali kornerét rosszul találja el az ötösön fejjel Kouamé.

    86.

    PERC
    Nicolás González kap is egy sárga lapot.

    86.

    PERC
    Cissé és González összekap, a védő mentette Parisi beadását, a csatár lökött.

    85.

    PERC
    Quarta felcsap jobbszellőnek, a beadását elöklözi Dibusz.

    85.

    PERC
    Pesics kap egy remek passzt Owusutól, de kissé jobbról 11-ről gyatrán a már balra eldőlő kapushoz emeli a labdát!

    84.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    83.

    PERC
    Kouamé és Sigér összefejel, a védő húzza a rövidebbet. Szerencsére nincs baj, folytatja.

    82.

    PERC
    Eldar Civic be, Marquinhos le, szélső helyett balhátvéd.

    81.

    PERC
    Alekszandar Pesics váltja Varga Barnabást, ékcsere.

    81.

    PERC
    LES!!!!!

    80.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    80.

    PERC
    Nagyon ketyeg…

    80.

    PERC
    Videobíró.
    80.

    PERC
    De mit mond a VAR?

    80.

    PERC
    Ikoné remek passzát az ötös bal sarkáról kapura teszo Kouamé, Dibusz jobbra vetődve véd, a kipattanót a támadó a jobb kapufa elől ballal okosan középre teszi, NICOLÁS GONZÁLEZ ballal a jobb felsőbe emeli a labdát két méterről. 2–2???

    78.

    PERC
    Jonathan Ikoné be, Bonaventura le. Karmester helyett támadó, pályán a titkos fegyver. Tavaly 14.2 millió euróért vették, 4-szeres francia válogatott.

    78.

    PERC
    A kornert kifejeli Varga az ötösről, menetrend szerint.

    77.

    PERC
    Bonaventura emelne ballal a léc alá kissé jobbról, 17-ről, véd Dibusz szép robinzonáddal.

    74.

    PERC
    González lő balról 17-ről, középről kapura, blokkol a méterekről bevetődő Sigér.

    73.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    73.

    PERC
    Rákapcsolt a hazai közönség is.

    73.

    PERC
    Kouamé lő az ötös jobb sarka elől jócskán a bal, azaz a rövid sarok mellé.

    73.

    PERC
    Marquinhos megy el a bal szélen, de rossz a beadása.

    71.

    PERC
    Dibusz Dénes sárga lapot kap. Kitalálták: időhúzásért.

    70.

    PERC
    Barák 15-ről ballal a bal alsó mellé lő.

    70.

    PERC
    Mellé, González középről a jobb sarok mellé fejeli Beltrán jobb oldali beadását.

    67.

    PERC
    Muhamed Besic be, Abu Fani le, karmester helyett szűrő.

    67.

    PERC
    Kwabena Owusu váltja Ben Romdant, középpályás helyett szélső, de visszább lép a kiváló formában lévő Zachariassen.

    67.

    PERC
    SZÉPÍTENEK A HAZAIAK, Parisi adja be a szabadrúgást balról, ballal, középről, hat méterről ANTONÍN BARÁK a bal alsóba fejeli a labdát Cissé és Ramírez közül. 1–2!

    66.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–2) Barák
    66.

    PERC
    Mohamed Ali Ben Romdan kap sárga lapot, ellökte a bal szélen őt kicselező Parisit.

    65.

    PERC
    Makreckis is kettőt cselez, de hátrafelé. A felezőtől indult meg, nemsokára már Dibusznál a labda.

    63.

    PERC
    González lő két jó csel után középről, 17-ről a jobb alsó sarok mellé.

    61.

    PERC
    Parisi bal oldali szögletét kifejeli az ötös bal sarkán Ramírez. Ranieri aztán ballal kissé balról, hétről középre passzol, ballal González az előtte álló Quartába lő, a kipattanót ballal 18-ról a léc fölé emeli Bonaventura.

    58.

    PERC
    Arthur Melo be, Maxime Lopez le, szűrőcsere.

    58.

    PERC
    Christian Kouamé be, Sottil le, szélső helyett ék.

    58.

    PERC
    Antonín Barák váltja Mandragorát, szűrő helyett támadó középpályás.

    58.

    PERC
    Mmaee kér ápolást, a hasa fáj.

    57.

    PERC
    Varga Barnabás kap sárga lapot labdaelrúgásért.

    57.

    PERC
    Ramírez a 16-os bal sarka elől ballal kapura lő, véd a jobb felső előtt szép mozdulattal Terracciano.

    55.

    PERC
    Mmaee Samy kap sárga lapot, felrúgta a felezőnél Gonzálezt.

    53.

    PERC
    KAPUFA! Zachariassen jobbról indítja Ben Romdant, aki jobbal hatról, kissé balról nem sokkal véti el a jobb, azaz rövid felső sarkot, a labda a kapufán csattant!

    51.

    PERC

    50.

    PERC
    IBRAHIM CISSÉ! Fani balról jobbal az ötösre emel egy szögletet, a ferencvárosi védő Ranieri mögül, kissé balról a kapuba fejeli a labdát. A vetődő, robinzonádot bemutató Terracciano is beleért még, a léc is, de a kapuba pattan a labda, ott is a helye! 0–2!

    50.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–2) Cissé Ibrahim
    50.

    PERC
    Fani ad be balról Zachariassen kiváló indításából, de három társa között az ötösön éppen Quartához passzol. Oda a helyzet…

    49.

    PERC
    Ranieri nem rokona a neves mesternek, Claudio Ranierinek.

    48.

    PERC
    De les volt.

    48.

    PERC
    A Sigér remek pörgetésével meginduló Varga kicselezi az ötös jobb sarka előtt Ranierit, aki fellöki őt, 11-es!

    47.

    PERC
    BÜNTETŐ!

    47.

    PERC
    Zachariassen kontrázik, gyorsan felrúgja őt Ranieri.

    46.

    PERC
    Parisi ballábas beadását kifejeli Beltrán elől az ötösön Mmaee.

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Az olasz válogatott kerettag Fabiano Parisi váltja a rutinos, 15-szörös válogatott Biraghit.

    FÉLIDŐ

    57 százalékban volt a hazaiaknál a labda, 9-szer lőttek kapura, 3 alkalommal a kapu felületére, a vendégeknél ez az arány 9/4.

    FÉLIDŐ

    Mára szinte kiveszett a gyakorlat, hogy egy-egy válogatott klubcsapattal mérkőz­zön meg, de 1969 augusztusában még nem számított különösebben meglepőnek, hogy Magyarország együttese a Fiorentina stadionjában játszott nem hivatalos találkozót. A Sós Károly szövetségi kapitány vezette csapat a szeptember 14-én esedékes, Csehszlovákia elleni világbajnoki selejtezőre hangolt az olaszországi tesztmeccsel (a prágai fellépés aztán 3:3-as döntetlent hozott, következhetett a marseille-i rájátszás a csehszlovákok ellen decemberben és a tragédiaként megélt 4:1-es vereség). A Népsport augusztus 28-i számában olvassuk: „A kedden reggel indult magyar csapat Milánóig repülővel tette meg az utat, majd eléggé fárasztó földi utazás után érkeztünk meg Firenzébe. A csapat ennek ellenére este edzést tartott a Stadio Comunale (mai nevén Artemio Franchi Stadion – a szerk.), a városi pálya nagyszerű gyepszőnyegén. […] A város legelőkelőbb negyedében, a San Domenico dombon épült, XIV. századbeli kastélyból átalakított szállodában helyezték el a magyar csapatot. A szövetségi kapitány a luxusszálló társalgójában beszélgetett el kora délután a játékosokkal. Ki-ki megkapta a pontos taktikai feladatát.” És a jelek szerint meg is értette: a válogatott Dunai Antal mesterhármasával és Fazekas László góljával, Luciano Chiarugi duplája ellenében 4:2-re legyőzte a Fiorentinát a városi stadion ötvenezer nézője előtt.

    FÉLIDŐ

    A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE
    FÉLIDŐ

    A két világháború közötti őskorszakban Csapkay Károly játékos és edző mellett más honfitársaink is részt vettek a Fiorentina életében, Bánhegyi József, Nagy Gyula, Nehadoma (Nemes) János, Ottávi Ferenc, Posteiner Árpád, Viola József labdarúgóként, Feldmann Gyula, Rády Vilmos, Ging József, Molnár Ferenc edzőként vállalt szerepet. Ami a háború utáni időszakot illeti, 1947-ben rövid ideig Senkey Imre ült a kispadon, 1959-től Czeizler Lajos dolgozott a szakmai vezetőségben, 1960-ban pedig megérkezett a Fiorentina leghíresebb magyarja, Hidegkuti Nándor.

    FÉLIDŐ

    Újabb fejezettel bővül a firenzei klub magyar kapcsolatainak eddig is gazdag története. Rögtön az olasz egyesület színválasztása újpesti ihletésű, a helyi emlékezet szerint az 1928. december 30-i Fiorentina–Újpest (0:6) mérkőzésen látottak sarkallták arra a befolyásos vezetőket és kiváltképp Luigi Ridolfi elnököt, hogy a lila-fehér ellenfél játékának esztétikai élményét átmentsék saját csapatukhoz. BŐVEBBEN ITT!

    FÉLIDŐ

    A Ferencváros és a Fener mögött az izraeli Maccabi Tel-Aviv a 3. négy győzelemmel és egy döntetlennel, a többi csapatnak vagy van veresége vagy kétszer is ikszelt.

    FÉLIDŐ

    A 32 csapat között csupán kettő van, amelyik a legutóbbi öt tétmeccsét megnyerte: a Ferencváros és a török Fenerbahce. A táblázat készítői valószínűleg a gólkülönbséget, illetve a szerzett gólok számát is figyelembe vették, így kerülhetett a lista élére az FTC, amely a vizsgált öt mérkőzést – MTK–Ferencváros 1–6, Ferencváros–Kecskemét 1–0, Ferencváros–Kisvárda 1–0, Ferencváros–Csukaricski 3–1, ZTE–Ferencváros 2–6 – öt győzelemmel és 17–4-es gólkülönbséggel tudta le (a Nagyecsed elleni 8–0-s Magyar Kupa-győzelmet nem vették figyelembe – a szerk.). A Fener az öt győzelem mellett 16–3-as gólkülönbséget produkált.

    FÉLIDŐ

    Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Európa-konferencialiga hivatalos Twitter-oldalán közzétett egy kimutatást az Európa-konferencialigában szereplő csapatok aktuális formájáról, a sorozat csütörtöki meccsei előtt. A lista élén a Ferencváros áll ötből öt győzelemmel.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+3.

    PERC
    Sottil ad be balról szépen, Martínez megelőzi Mmaee-t, és kapura fejel az ötös jobb sarkáról, Dibusz ölében landol azonban a labda.

    45+1.

    PERC
    Makreckis rárúgja a labdát a bal szélen Sottilra, magyar bedobás.

    44.

    PERC
    Három perc a ráadás.

    44.

    PERC
    Ben Romdan kap egyet Quartától, ápolás.

    44.

    PERC
    Beltrán passzát Mandragora ballal kapura teszi 16-ról, Cissé lába között, Dibusz fogja a lapos labdát, vetődnie sem kell.

    43.

    PERC
    Ben Romdan 5, Fani 12 kanadai pontot termelt ebben az idényben.

    40.

    PERC
    Fanit kell ápolni egy ütközés után.

    38.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    38.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    37.

    PERC
    Raneri szereli az ötös jobb sarkán Ben Romdant.

    37.

    PERC
    Zachariassen rossz beadását Kayode Ramírez elé fejeli, aki ballal a 16-os bal sarka elől kapura lő, de blokkol éppen Kayode.

    35.

    PERC
    Bovantura cselezget, Beltrán elé passzol, de elrúgja előle a labdát az ötösn Cissé.

    34.

    PERC
    Beltrán kap passzt Makreckistől, középre passzol, Bonaventura Lopez elé passzol, aki jobbal 18-ról lő, Mmaee mellel blokkol.

    33.

    PERC
    A Genk már két góllal vezet, Paintsil is betalált.

    33.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    32.

    PERC
    Varga: 17 meccs az idényben, 17 góllal és 7 gólpasszal.

    31.

    PERC
    Fani balról Ben Romdan elé emeli a szabadrúgást, szereli őt azonban a rutinos Biraghi. Szabadrúgás kifelé aztán, lökött a légiós.

    31.

    PERC
    Kayode ellöki Marquinhost a szélen, nincs sárga lap.

    30.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    30.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    26.

    PERC

    26.

    PERC
    Zachariassen szerzett labdát harciasan a jobb szélen, aztán Ben Romdant futtatta, aki jobbal remekül adott be, laposan.

    26.

    PERC
    VEZET A FRADI, VARGA BARNABÁS jobbal 11 méterről, középről, Qarta mellől a jobb alsó sarokba lő. 0–1!

    25.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (0–1) Varga Barnabás
    23.

    PERC
    Sigér Dávid kap sárga lapot, a felezőnél odarúgott nyújtott lábbal Mandragorának.

    23.

    PERC
    Fani lő kapura a 16-os elől, de figyel Terracciano.

    20.

    PERC
    A korner után löki középen Zachariassen Biraghit, szabadrúgás.

    20.

    PERC
    Aki 19 éves, olasz U21-es válogatott, nigériai származású, és a Juventus neveltje.

    19.

    PERC
    MELLÉ, MELLÉ! Zachariassen jobb oldali beadását négyről jobbal kapura teszi Marquinhos, bevetődve, de blokkol a szintén bevetődő Kayode!

    17.

    PERC
    Makreckis közbelépése is kellett. Korner, Mandragora beadását Quarta az ötös jobb, azaz rövid sarka elől a léc fölé fejeli. Dibusz biztosított.

    16.

    PERC
    Cissé rossz passzát Beltrán nem lövi el 17-ről, oldalra passzol, Sottil emelése a bal alsó mellé száll.

    15.

    PERC
    A Genk vezet a Csukaricski ellen.

    14.

    PERC
    A Fiorentina különleges közegében nőtt fel Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának 49 éves elnöke, a csapathoz évtizedekig kötődő, 2012-ben elhunyt Zwack Péter Firenzében született fia.

    13.

    PERC
    Sigér lő 17-ről jobbal kapura, kissé jobbról, Fani passza után, blokkol az ötösön… Zachariassen! Aki lesen is állt ráadásul.

    12.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    11.

    PERC
    Bonaventura Beltrán lefejelt passzát a 16-os bal sarka elől jobbal jócskán a léc fölé vágja.

    10.

    PERC
    Ranieri tavalyelőttig U21-es válogatott volt, és az U-válogatottak oszlopa volt évekig.

    8.

    PERC
    HELYZET! Terracciano kapus Marquinhoshoz passzol lazán, a brazil 18-ról lő, vetődve véd a kapus a bal alsó előtt, Varga az ötös jobb sarka elől jobbal kapura teszi a kipattanót, de bevetődik elé azonnal Ranieri.

    6.

    PERC
    Makreckis szereli szépen a bal oldalon megiramodó Sottilt.

    5.

    PERC
    Nem megy ellenben a Sepsinek.

    5.

    PERC
    A Topolya közben fordított a maga csoportmeccsén.

    4.

    PERC
    Játszik ma a Liverpool is, Szoboszlai Dominik pedig…

    4.

    PERC
    Makreckis fut el a jobb oldalon, a beadására nem mozdul Varga, mert tudja: lesen van.

    3.

    PERC
    Cissé blokkolja az ötösön Beltrán veszélyes beadását, González elől.

    2.

    PERC
    Sottil ad be balról ballal, Fani rossz helyre ment az ötösről, de 17-ről jócskán a kapu mellé lő Mandragora.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A hazaiak tiszta lilában, a vendégek zöld-fehér mezben és fehér nadrágban.

    Fotó: Árvai Károly
    Nincs elérhető leírás.

    Fotó: Árvai Károly

    Nincs elérhető leírás.

    Videó: Borbola B.

    Egy kis örökmérleg: ez a két csapat első tétmérkőzése egymással.

    JÖTTEK-MENTEK! Nincsenek ilyenek.

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Yerry Mina, Niccolo Pierozzi, Gaetano Castrovilli, M’Bala Nzola és Dodo sérült, a vendégektől Halmai Ádám maródi.

    Christensen kapus lesérült a bemelegítés közben, Terracciano váltja, aki amúgy a bajnokikon is véd.

    A Ferencváros a csoportkör első fordulójában hazai pályán az FK Csukaricskit verte meg könnyedén 3–1-re, Alekszandar Pesics mellett Varga Barnabás és Owusu Kwabena volt eredményes, és miután a másik mérkőzésen a belga Genk hazai pályán 2–2-t játszott a Fiorentinával, a zöld-fehérek a csoport éléről várják a második kört.

    „Az olasz bajnokság szerintem az angol után a világ legerősebbje. Taktikailag hihetetlenül felkészült minden együttes, a védők kemények, a csatárok gyorsak. Örültem, amikor kiderült, hogy a Fiorentinával is találkozunk a csoportkörben, az ott játszó Nikola Milenkovics jó barátom, ha pályára lépek, alighanem többször szembekerülünk egymással. Az elmúlt napokban azonban nem kerestük egymást… Nemrégiben még Luka Jovics is a Fiorentina játékosa volt, vele is jó a kapcsolatom. A nyáron egyébként éppen Belgrádban láttam a Fiorentinát játszani, a Crvena zvezdával vívott felkészülési találkozót, nem gondoltam volna, hogy hamarosan tétmeccsen léphetek pályára ellene.”

    „Szeretnék helyesbíteni, Budapest máris harcba szállt az első két hely valamelyikéért – célzott a kedvenc városaira Alekszandar Pesics a közelgő Ekl-mérkőzés előtt. – A magyar főváros egyszerűen csodálatos, a családunkkal imádunk itt lenni. Bergamo is remek hely volt, Milánó egy ugrásnyira volt onnan. A francia Toulouse játékosaként kölcsönben szerepeltem az Atalantában, eleinte sérüléssel bajlódtam, ám így is szép időszakot töltöttem ott. Abban az idényben a Napoli, a Juventus, a Bologna vagy éppen a Torino ellen is pályára léphettem, az Olasz Kupában gólt szereztem, ettől függetlenül el kell ismernem, nem az volt életem legjobb évada… De ezzel együtt szívesen emlékszem arra az időszakra, Olaszországban tanultam meg, hogyan kell élvezni az életet, jókat enni vagy például odafigyelni az öltözködésre.”

    Tíz országban futballozott, többek között a Serie A-ban is megfordult, Szerbián kívül játszott Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, Moldovában, Szaúd- Arábiában, Dél-Koreában, Izraelben, Törökországban és most Magyarországon – Alekszandar Pesics igazi vándormadár. A 31 esztendős csatár lapunknak korábban elmondta, leginkább Törökországban és Olaszországban szeretett élni – a héten visszatérhet egyik kedvenc országába, hiszen a Ferencváros csütörtökön 21 órától az Európa-konferencialiga csoportkörében a Fiorentina vendége lesz.

    Legalább 13 millió eurós rekordbevétel az NB I-ben; új csúcson az FTC!

    – Varga Barnabás játékát elnézve rendre az jut eszembe, hol volt ez a srác eddig…?! Miért csak most, huszonnyolc évesen vált a Ferencváros és a válogatott első számú csatárává?
    – Talán mert most van a megfelelő helyen, a megfelelő társakkal körülvéve. Korábbi csapataiban a különböző játékstílusokból adódóan nem biztos hogy mindig lehetősége volt a sokoldalúságát megmutatni. Varga Barnabás megszerzése számunkra komoly befektetés volt, nagyobb összeget kellett fizetni, hogy a magyar gólkirályt elhozzuk Paksról. Nagy figyelemmel követjük a hazai piacot, és a külföldön játszó magyarokat is, törekszünk arra, hogy magyar játékosokkal is erősítsük a keretünket. Szerettünk volna tipikus kilences játékost, aki ha kell, ott van a tizenhatoson belül, éhes a gólra. Úgy tűnik, a két fél – a klub és a játékos – nagyon egymásra talált.

    – Mekkora siker, hogy a tizennyolc éves Lisztes Krisztiánt Frankfurtba adták el, és a tényleges vételára, különböző bónuszok teljesülése esetén néhány év alatt a 10.8 millió eurót is elérheti?
    – Óriási lépcsőfok ez a klub életében. Az ő esete azért más, mert a saját utánpótlásunkból hoztuk fel, fokozatosan építettük fel, játszott az NB III-as csapatban, Soroksáron, úgy került a felnőttekhez. Lám, a Ferencvárosból is el lehet jutni topbajnokságokba! Számomra fontos, hogy nagy figyelmet fektessünk az utánpótlásunkra, intenzíven követem az ott folyó munkát, és szoros kapcsolatban vagyok Palásthy Norberttel, az akadémia igazgatójával. Lisztes Krisztián minden fradista gyerek példaképe lehet, mi is büszkék vagyunk rá. Fantasztikus képességű játékos, nem véletlen, hogy más élklubok érdeklődését is felkeltette. De a Frankfurt gyorsan lépett, határozott elképzelései voltak, így a játékos az övék lett.

    – Mondhatjuk, hogy amilyen rosszul sikerült a téli átigazolási időszak, olyan jól sült el a mostani nyári?
    – Ezzel azért vitatkoznék. Itt van Kwabena Owusu, aki kiemelkedő képességű futballista, és Myenty Abena is érett, jó labdarúgó, korábban belső védőként nem tudott kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, ám az elmúlt öt mérkőzést hiba nélkül hozta le. Mostanra ő is beérett. Mindkettőjük abszolút célpontunk volt, korábbi klubjaik, a Qarabag és a Slovan erősségei voltak, mindkettőjüket hiányposztra igazoltuk. Két játékost Törökországból kölcsönbe hoztunk, ők az akkori sajnálatos természeti katasztrófa okán is kerültek hozzánk, ebben az is szerepet játszott, hogy segítő kezet nyújtsunk a nehéz helyzetbe került kluboknak és játékosoknak. Az ő esetükben ez egyfajta tesztelés is volt.

    – Néhány héttel ezelőtt véget ért a nyári átigazolási időszak. Ilyenkor lehet már ítéletet hirdetni?
    – A végső megítéléshez hosszabb időre van szükség, mindenesetre örömteli, hogy úgy látszik, szinte az összes új igazolásunk bevált – felelte lapunknak adott interjújában Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója, aki immár öt éve játszik meghatározó szerepet az FTC szakmai munkájában. – Hamar beilleszkedtek, rövid idő alatt meghatározó szereplővé váltak. És itt nem feltétlenül arra kell csak gondolni, hogy mindegyikőjük biztos kezdőjátékossá vált. Alekszandar Pesics a nyáron balszerencsés volt, gyorsan megsérült, mostanra azonban rugdossa a gólokat, minden mozdulatán látszik, mennyire nagyszerű futballista.

    „Az előző kiírás döntőseként szerintem továbbmegy a csoportjából a Fiorentina, a papírforma alapján illik megérnie a nemzetközi kupatavaszt  – mondta a Nemzeti Sportnak a 19 éves Dénes Adrián. – Ismerve Vincenzo Italiano vezetőedzőt, a stábjával megfelelően feltérképezi a Ferencvárost, minden meccset komolyan vesz a csapat. Biztos vagyok benne, hogy a Fiorentina uralni akarja a mérkőzést hazai pályán, számos rövid passzos támadást próbál vezetni, a széleken is törekszik a védelem megbontására, és akkor sem áll vissza, ha előnybe kerül. Magabiztos a gárda, a bajnokságban is szépen menetel és a Konferencialigában is vállalható eredményt ért el a Genk otthonában. Hiány­érzetük ugyanakkor lehet a játékosoknak, mert kétszer is vezettek Belgiumban, de nem voltak elégedetlenek, elvégre egy pontot szereztek a papíron legkeményebb vetélytárs otthonában. Topjátékosokból nincs hiány a gárdában: Nicolás González az argentin válogatott meghatározó tagja, hozzá hasonlóan Jonathan Ikoné is ragyogó képességű szélső, de klasszisnak nevezhető a középpályás Giacomo Bonaventura, ahogyan Arthur Melóra is figyelniük kell a ferencvárosiaknak, nem véletlenül szerepelt korábban a Liverpoolban, a Juventusban és a Barcelonában. A nyáron olyan jó képességű labdarúgók hagyták el a klubot, mint a Manchester Unitedbe szerződő Szofjan Amrabat vagy a már a Benficát erősítő Arthur Cabral, de az érkezők pótolták a távozó kulcsjátékosokat. A Fradi van olyan erős csapat, hogy veszélyeztetni tudja a hazaiak kapuját, a vendéggyőzelmet sem zárom ki, de biztos, hogy nagyon meg kell szenvednie Firenzében. A csapattársaim közül többen ismerik a zöld-fehéreket, s jó véleménnyel vannak róluk. Kint leszünk a meccsen, szerintem élvezetes kilencven percet láthatunk.”

    A Fiorentina Primavera-csapatában futballozó Dénes Adrián a nyáron bemutatkozott a firenzeiek első együttesében, a Ferencváros csoportellenfeléről a 19 éves szélsőt kérdeztük.

    „A Ferencváros erőssége a futballisták egyéni képességeiben rejlik, ezért nagyon oda kell figyelnünk hátul, ott igazán jelentős veszélyt jelenthetnek ránk. Jól ismerem az ellenfél edzőjét, Sztankovicsot. Nagyszerű ember, akit tisztelek, ellenfélként többször találkoztunk egymással a pályán, ráadásul jó edző is, aki most jó helyen van” – mondta az olasz tréner.

    „Nagyon fontos meccs vár ránk csütörtökön, hiszen ez lesz az első hazai mérkőzésünk a sorozatban. Az a célunk, hogy otthon tartsuk mindhárom pontot, de tiszteljük ellenfelünket, úgy futunk ki a pályára. Lesznek változások, az biztos, kapusposzton például újra cserélek, ezúttal Christensen látja majd el a feladatot. Biraghi játéka kérdéses a védelemben, de javult a bokája, tegnap már teljes értékű edzésmunkát végzett, meglátjuk, játszik-e. Az biztos, jól jönne a játéka, mert a több játékosomnak is pihennie kell ebben az erőltetett menetben. Néhány nap múlva újra bajnokit játszunk, csütörtökön az Ekl-ben szereplünk, pedig hétfőn még a bajnokságban voltunk érdekeltek. A Ferencváros egy nappal többet pihent, de nem hiszem, hogy ez döntő tényező lenne.”

    A Fiorentina vezetőedzője, Vincenzo Italiano a Ferencváros elleni Ekl-csoportmeccs előtt beszélt csapata nehézségeiről, a lehetséges pihentetésről, Dejan Sztankovicsról és a vele való kapcsolatáról, valamint arról is, milyen állapotban vannak a játékosai. A sajtótájékoztatóról a Footbal Italia és a Sport Quotidiano is beszámolt.

    MINIINTERJÚ: VÁLASZOL MOHAMED ABU FANI, a Ferencváros középpályása

    – Az elmúlt idényben a Maccabi Haifa játékosaként a Juventus ellen lépett pályára. Mi a véleménye az olasz futballról?
    – Valóban, a Bajnokok Ligájában volt szerencsém a Juventus ellen kétszer is játszani, hazai pályán kettő nullára legyőztük őket, idegenben három egyre kikaptunk. Az olasz futball összességében rendkívül taktikus, a játékosok okosak, tudják, az adott szituációban mit kell tenniük. A legtöbb csapat megszenved az olasz együttesek ellen.

    – Remek formában van, sorra adja a gólpasszokat. Minek köszönhető ez? Duzzad az önbizalomtól, vagy a pályán lévő szabadabb pozíció miatt van?
    – Valóban több kulcspasszom is volt az elmúlt időszakban, a kulcsa a jó teljesítménynek, hogy az edzéseken is keményen dolgozunk. Jól érzem magam a Ferencvárosban, örülök, hogy elfogadtam a klub ajánlatát, az pedig, hogy gólpasszokat adok, nem jelent extra teljesítményt tőlem. Ez a dolgom. Csak teszem, ami a feladatom.

    – Mekkora esélyt lát a Fiorentina otthonában a pontszerzése, a győzelemre?
    – Számtalan mérkőzését megnéztük ellenfelünknek, tudjuk, milyen hadrendben lép pályára, mik az erősségei egyes játékosainak. Jó eredményt szeretnénk elérni Firenzében is, nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de megpróbáljuk felborítani a papírformát.

    „Jó mérkőzést szeretnénk játszani. Erős a csoportunk, Európa-liga-szintű, de akár Bajnokok Ligája-szintű ellenfeleink vannak. Két hónapja dolgozunk együtt, és a jelek szerint működik a kémia. Egyelőre rövid ideje vagyunk együtt, egy öltözőt és a csapat taktikáját nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Hosszú út előtt állunk. Hálás vagyok a Ferencvárosnak, hogy vezetőedzőként újra itt lehetek az európai porondon.”

    „A Fiorentina is folyamatosan játssza a mérkőzéseket, jó erőben vannak játékosai – folytatta az FTC trénere, akit a Sampdoria kispadjára azért neveztek ki, hogy valamilyen csoda folytán bent tartsa a genovaiakat a legjobbak között, a küldetés azonban nem sikerült. – Nem szeretem a különböző összehasonlításokat, nem foglalkozom vele, mi történt, amikor legutóbb a Sampdoria vezetőedzőjeként öt nullás vereséget szenvedtem itt. Maradjunk annyiban, a Fiorentina komoly klub, gyors játékosokkal, egyértelműen felkészültebb, mint az elmúlt idényben. Sokat fejlődött, az új játékosai közül talán M’Bala Nzolát emelném ki. Erős, képes megtartani elöl a labdát, nehéz ellökni. Ő az a játékos, aki hiányzott a Fiorentina gépezetéből. Vele egyértelműen erősödött a firenzei csapat. És ott van Giacomo Bonaventura, aki remekül köti össze az egyes csapatrészeket. Egyre inkább összeszoknak, a keret zöme három éve együtt futballozik. De… Ne felejtsük el, a Ferencváros is nagy múltú klub, szervezettek vagyunk, megvan bennünk a kellő minőség. Fontos kilencven perc vár ránk, és ugyebár van egy mondás, miszerint a döntőket nem játszani, hanem megnyerni kell! Nem lesz könnyű dolgunk, kollégám, Vincenzo Italiano fantasztikus munkát végez Firenzében, és hát nem könnyű terep ez sem. De jó játékosokkal van körbevéve, sok a fiatal a keretben.”

    „Nagyszerű időszakot töltöttem Olaszországban, mindig szívesen emlékszem majd azokra az időkre – mondta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón lapunk kérdésére olasz nyelven Dejan Sztankovics. – Hosszú éveket húztam le Olaszországban, ezerkilencszáz-kilencvennyolctól gyakorlatilag itt éltem, leszámítva az időszakot, amikor a Crvena zvezda vezetőedzője voltam. Korai lenne arról beszélni, edzőként mit tudok átültetni a Ferencváros játékába, de ez a kevés mérkőzés is elég volt ahhoz, hogy lássam, a klubnál remek munka folyik, és remélhetőleg szép közös jövő előtt állunk. A magam részéről megtiszteltetés, hogy ezúttal a Serie A top öt csapatának egyikével mérhetjük össze erőnket.”

    BŐVEBBEN ITT!

    Egyébként Italiano a csapat felállásában a 4–2–3–1-et és a 4–3–3-at váltakozva használja, attól függően, mennyire vállalja fel a nyíltabb támadójátékot. Az Európa-konferencialigában általában a Fiorentina esetében támadóbbnak számító utóbbit alkalmazza, amelyben a csapat magasabban kezdi meg a védekezést, és a támadók is nagyjából egy sorban, a kaputól egyforma közelségben helyezkednek el. Mindkét rendszerben nagy szerepe van a szélsőknek. A jobb oldalon González a kulcsember, a bal szélen pedig vagy Riccardo Sottil, vagy a januárban érkező 33-szoros horvát válogatott Josip Brekalo játszhat az FTC ellen.

    A Fiorentina játékfelfogása sok labdatartásra épül (58.1 százalékos labdabirtoklással jelenleg a 2. ebben a mutatóban a Serie A-ban), és ebből is fakadóan sok csellel párosul, a statisztikák szerint a bajnokságban meccsenként átlagosan 9.3 cselt mutatnak be Gonzálezék, ami az első öt helyezett csapat közül a legmagasabb szám (egyébként pedig a 4.). Viszont a lövőhelyzetek kialakításában (11.3/ meccs, 13. hely a Serie A-ban) és a kaput eltaláló lövések számában (4.1/meccs, 9. hely) közepesnek mondható a teljesítménye az olasz élvonalban. Ám labdaszerzésekben meccsenkénti 6.3-as átlaggal csak 19. a gárda a Serie A-ban. Ez azért azt is jelzi, hogy klasszis szűrői nincsenek a csapatnak, és az sem segíti azt a helyzetet, hogy az előző idényben 6.47-es mutatóval a legjobb labdaszerzőnek bizonyuló Igor távozott a nyáron.

    Vincenzo Italiano együttese a keret átalakulásából fakadó nehézségek ellenére előző öt tétmeccsén nem kapott ki, és hármat meg is nyert közülük, legutóbb 3–0-ra a Cagliari elleni bajnokit. Az Inter elleni, szeptemberi 4–0-s vereséget leszámítva eddig kimondottan elégedett lehet a Németországban született vezetőedző az „átépítés alatt álló” csapatával, amelyet 2021 óta irányít. Az első idényben 7. lett a gárdával a bajnokságban, idén tavasszal 8., de bejutottak az említett két döntőbe, most pedig hét forduló után az 5. helyen állnak a Serie A-ban – ugyanúgy 14 pontjuk van, mint a 4. Juventusnak és a 3. Napolinak. Ráadásul úgy, hogy az előző bajnoki idény 1.55-ös gólátlagát hét forduló alatt 2.1-re javították, tehát egyelőre nem sínylette meg a csapat támadójátéka a két legeredményesebb csatárának, az előző bajnokságban 8, illetve 6 gólt szerző Cabral, Jovics párosnak a távozását. Ez köszönhető egyrészt a kiegyensúlyozott csapatteljesítménynek – kilenc játékos szerzett már gólt a Fiorentinában a 2023–2024-es idény eddigi tíz tétmeccsén –, másrészt Nicolás González remek formájának, aki kilenc meccsen hat gólt szerzett és egy gólpasszt adott. Kérdés, Italiano a Ferencváros ellen milyen szerepet szán majd az argentinnak, aki csak egy félidőt játszott a Genk ellen 2–2-re végződő első csoportmeccsen.

    Ugyanakkor az is tény, hogy ez a mostani firenzei csapat már nem ugyanaz, mint amelyik tavasszal két döntőbe is bejutott. A keret becsült értéke nyolcmillió euróval csökkent a nyáron, és a West Ham ellen 2–1-re elveszített Ekl-fináléban pályára lépő csapatból távozott a korábban a Real Madridban is szereplő szerb csatár, Luka Jovics (Milan – kölcsönbe), a Benfica által 20 millió euróért megvásárolt, az Ekl előző kiírásában hét góllal (holtversenyben) gólkirályi címet elérő brazil csatár, Arthur Cabral, a Manchester United által kölcsönvett vb-4. marokkói középpályás, Szofian Amrabat és az angol Brightonnak 17 millió euróért eladott brazil belső védő, Igor is. Jelentős vesztesége továbbá a Fiorentinának, hogy a Serie A 5. fordulójában megsérült a brazil válogatott jobbhátvéd, Dodo, akire előreláthatóan jövő márciusig nem számíthat a szakmai stáb.

    A Ferencvárosra nézve kissé ijesztően hangozhat, hogy csütörtökön, az előző idényben Olasz Kupa- és Európa-konferencialiga-döntőt játszó (mindkettőt elveszítő) Fiorentina lesz az ellenfél Olaszországban, Firenzében. Az a Fiorentina, amelynek becsült keretértéke (246.6 millió euró) az Ekl mezőnyében a 2. legmagasabb (az Aston Villa az első 597.7 millióval, 3. a francia Lille 207.8), több mint ötszöröse a Ferencvárosénak (48.2). Legértékesebb játékosa, a 30 millióra becsült, 25 éves Nicolás González, aki stabil tagja a világbajnok argentin válogatottnak; a szélső 26-szoros válogatott, a dél-amerikaiak legutóbbi öt meccsén egyaránt kezdő volt, csak pont a vb-ről hiányzott sérülés miatt.

    A Fiorentina–Ferencváros Európa-konferencialiga-mérkőzés előtt különböző statisztikák és korábbi mérkőzések tapasztalatainak felhasználásával mutatjuk be, mire számíthat a csütörtök esti találkozón az FTC.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FIORENTINA–FTC MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK