2023.X.8. Ferencváros – DVSC: 2-2

A Fradi 2–0-ról ikszelt a Lokival, Lisztest kiállították

A Debrecen nem hagyta magát, egy pontot hazavitt az Üllői útról – az NB I-ben először játszott döntetlent az FTC.
A gyenge sorozatban lévő Debrecen koncentrált játékkal egy pontot elhozott az Üllői útról a labdarúgó NB I 9. fordulójában. A Ferencváros 18 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, de a Debrecen talpra állt, és kiegyenlített (2–2).

Nyilatkozatok:

Dejan Stankovic: — Rengeteg energiánkat felemésztette a Fiorentina elleni mérkőzés, a találkozó nagy részében, nagyjából 65 percig remekül játszottunk, mondhatni domináltunk. Azonban az ellenfelünk egy roppant erős csapat volt, ezt láthattuk az utolsó 20-25 percben. Ránk erőltették az akaratukat, a támadók és a szélsők nagy nyomást helyeztek ránk, de mi ellenálltunk, és végül sikerült elhoznunk egy pontot, ami később még jól jöhet nekünk. Jó hozzáállással, kellő alázattal és mentalitással játszottunk, meccsről-meccsre erre lesz szükség. Ami most a legfontosabb, az a jó regeneráció, amikor az ember háromnaponta ilyen szintű meccseket játszik, akkor erre hatványozottan szükség van. Pénteken éjjel érkeztünk vissza Budapestre, aztán délelőtt már edzettünk is, de nem akarunk mentegetőzni, nem azért vagyunk itt, hogy sírjunk, hanem azért, hogy győzelemmel zárjuk ezt 6-7 meccses sorozatot. Fontos, hogy pozitív érzésekkel zárjuk a szezon ezen szakaszát, a nemzetközi válogatott találkozók alatt lesz idő egy kis pihenésre, de aztán megkezdjük a felkészülést a következő nyolc meccsre. A Debrecennek jó játékosai vannak, jól szervezik a játékot. Nem ívelgetik el a labdát, nem próbálnak mindent hosszú passzokkal megoldani, hanem hozzánk hasonlóan inkább próbálnak játszani, birtokolni a labdát, éppen ezért nem lesz könnyű dolgunk, de állunk elébe, győzni akarunk.

Srdjan Blagojevic: A legutóbbi ferencvárosi meccsünkhöz képest sajnos kicsit megváltoztak a körülmények, hiszen akkor a dobogóért harcoltunk idegenben az FTC ellen, most viszont nehéz helyzetben vagyunk. Mondjuk úgy, hogy ez egy problémás szituáció az előző vereségeink miatt, és főként amiatt, ahogyan kikaptunk. Ez mentálisan és fizikailag is nehéz számunkra, de próbálom azt hangsúlyozni a játékosoknak és az edzői stábnak is, hogy nem veszíthetjük el a hitünket. Aki nem képes felállni egy vereség után, az nem nyerheti meg a következő mérkőzést. Továbbra is hiszünk önmagunkban, az erősségeinkben és nem adjuk fel a harcot! A Ferencváros idén is pályázik a bajnoki címre, és egy európai kupában csoportkörös csapatról beszélünk. Nem is kell többet mondanom az erősségeikről, ők az esélyesebbek a vasárnapi találkozón, mint ahogyan az előző meccsünkön is azok voltak. Az a feladatunk, hogy továbbra is bízzunk magunkban, folytassuk a munkát és ne kételkedjünk abban, amit eddig végeztünk, függetlenül a jelenlegi nehéz helyzettől.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVSC: 2-2 (2-1)
Groupama Aréna, 16:30. 12.793 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Márkus, Berényi; Videóbíró: Pillók Ádám; VAR asszisztens: Király; VAR operátor: Kovács I.; tartalékjv.: Karakó)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Botka, 46.), S. Mmaee (Cissé, 46.), Wingo, Ramírez — Sigér, Abu Fani — Zachariassen (Owusu, 82.), Ben Romdhane (Pesic, 69.), Marquinhos (Lisztes, 69.) — Varga B.
kispad: Varga Á., Besic, Gojak, Civic, Abena, Pászka, Baráth P.
vezetőedző: Dejan Stankovic

DVSC: Megyeri — Baranyai (Bévárdi, 46.), Kusnyir, Romancsuk, Ferenczi J. — Ojediran, S. Loncar — Vajda B. (Szécsi, 46.), Dzsudzsák (Tuboly, 90.), Domingues (Kyziridis, 81.) — Bárány (Majdevac, 72.)
kispad: Milosevic, Engedi, Bódi, Varga J.
vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gól: Marquinhos (1.), S Mmaee (18.) illetve Vajda B. (45+4.), Domingues (64.)
Sárga lap: Abu Fani (36.), S. Mmaee (37.), Wingo (52.), Stankovic (62.), Pesic (86.), Lisztes (90+3., 90+4.) illetve Ojediran (11.), Bárány (57.), Romancsuk (78.), Bévárdi (85.), Kusnyir (90+4.)
Kiállítva: Lisztes (90+4.)

TIZENHAT MÁSODPERC telt el a mérkőzésből, és máris vezetett a Ferencváros. Erre talán még a leginkább elvakult ferencvárosi szurkolók sem számítottak… Pedig az megszokottnak mondható, hogy a Ferencváros – különösen hazai pályán – nekiugrik az ellenfeleknek. A magyar futball dicsőséges évtizedeiben is érvényes volt a mondás, hogy az első tíz-tizenöt percet kell túlélni az Üllői úton, nos ez most nagyon nem sikerült a vendégeknek.

Pedig biztosra vehettük, hogy a Loki a frissebb, hiszen a Ferencváros csütörtök este kimerítő Konferencialiga-mérkőzést játszott Firenzében, ahol 2–2 lett a végeredmény. S ha már a frissesség szóba került: a szurkolók bizonyára jól tudják, a zöld-fehérek 2–0-ra vezettek, ám a hetvenedik perc körül elfáradtak (különösen Mohammed Abu Fani, Mohamed Ben Romdan készült el az erejével), így a mérkőzés előtt még az is kérdés volt, mennyit és hogyan rotál Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője.

Ez fontos kérdés, mert elődje, Máté Csaba akkor kapott kritikát, amikor két nemzetközi kupamérkőzés között némileg átalakította csapatot, s az FTC kikapott a Puskás Akadémiától a Groupama Arénában 2–1-re. Az FTC szerb trénere meghagyta a firenzei kezdőcsapatot, egyedül a Fiorentina ellen második gólt szerző Ibrahim Cissé maradt ki, de a tájékozott szurkolókat ez nem lepte meg, hiszen a légiós korábban sérüléssel bajlódott, most tért vissza, két mérkőzés ilyen gyorsan egymás után talán még sok lett volna neki. Henry Wingo került a helyére, akit a kezdés előtt ötvenedik élvonalbeli mérkőzése miatt köszöntöttek, és aki nagyszerű szereléssel igazolta, jó formában van, lehet rá számítani. A félidő közepén Dzsudzsák Balázs ragyogó labdával szöktette Bárány Donátot, aki egyedül tört Dibusz Dénes felé, amikor érkezett az amerikai védő, és remek közbeavatkozással az utolsó pillanatban menteni tudott.

Ekkor már az lehetett az ember érzése, hogy ez semmikép sem a Loki meccse lesz, főleg, hogy már 2–0-ra vezetett a Fradi…

No, de még néhány gondolat erejéig kanyarodjunk vissza a tizenhatodik másodpercig: a gyors gólhoz annyi kellett, hogy Cristian Ramírez felívelése után Varga Barnabás továbbcsúsztassa a labdát. És itt van a lényeges momentum: a Paksról a Ferencvárosba szerződő gólkirály szinte mindegyik fejpárbaját megnyeri, és szinte biztos volt, hogy ezúttal is megelőzi védőjét. Olekszandr Romancsuk az előírásoknak megfelelően követte a Fradi csatárát, de így a labda a belső védő által üresen hagyott területre érkezett, ezt érzékelve Ferenczi János keresztezett, ám rettenetesen találta el a labdát. Sem hazaadás, sem lelátóra kibikázott labda nem lett az esetből, úgy perdült fel a védő lábáról, hogy Marquinhos azonnal ziccerbe került, Megyeri Balázs ugyanis már kilépett a kapujából. A brazil szélső elegánsan átfejelte a Loki kapusa felett a labdát, és máris előnybe kerültek a házigazdák.

Aligha kétséges, a fárasztó olaszországi túra után a leginkább megnyugtató egy gyors gól, és ez érződött is a zöld-fehéreken. Felszabadultan, sokat passzolva építgették támadásaikat a folytatásban is.

Abu Fani lövésénél már gólt kiáltottak a ferencvárosi drukkerek, de Megyeri nagyszerű mozdulattal szögletre ütötte a labdát – az a Megyeri, aki 2003-ban, még általános iskolásként lett a Fradi serdülőcsapatának tagja, 2009 augusztusában bemutatkozhatott a Fradi NB I-es csapatában, és a zöld-fehérek kapuját védte 2010-ig, amikor Athénba, az Olympiakoszhoz szerződött. A következő mozdulata már nem volt ennyire szerencsés: a ferencvárosi szögletet követően az ökléről leperdült a labda, és Samy Mmaee – éppúgy, mint Marquinhos az első percben – fejjel a debreceni kapuba ívelte a labdát – 2–0 lett az állás.

Aligha erre készültek a debreceniek, akikről lehetett tudni, hogy nincsenek jó formában, egymás után három vereséget szenvedtek el, de az is tény, nem a Ferencváros otthona az a stadion, ahol az ellenfelek rossz sorozata megszakad… Ezzel együtt a Loki természetesen nem adta fel, és két ígéretes helyzetet is kialakított Dibusz kapuja előtt.

Aztán az okozott izgalmat, hogy Abu Fani megpróbált átöltözni (vélhetően túlöltözött, mert a meze alatt hordott pólót vette le), amikor néhány másodpercre megállt a játék, és kiderült, hogy Dejan Sztankovicsra sok tekintetben számíthatnak a játékosok. A szerb vezetőedző mintegy stylist igazgatta az izraeli légiós felszerelését, s közben néhány taktikai utasítást is adott neki.

Az első félidő második felében egyre többet volt a labda a Ferencváros térfelén, de ezt cseppet sem bánták a hazaiak. A debreceni játékosok egyik szélen sem tudtak a hazai védelem mögé kerülni, viszont ha labdát szereztek, villámgyorsan meg tudtak indulni, és ezekben a kontraakciókban mindig benne volt a gólveszély.

Amilyen jól kezdte a Ferencváros a mérkőzést, olyan jól fejezte be a Debrecen az első félidőt – Vajda Botond szépített a ráadásban, nyílttá téve az összecsapást.

A Loki majdnem úgy indította a második játékrészt, ahogy a Fradi az elsőt: egy perce sem ment a játék, amikor Sztefan Loncsar lövését Dibusz Dénes bravúrral védte. Ezzel együtt a vendégek ziccere jelezte, hogy a Loki semmiképpen sem akar pont nélkül távozni. A félidő közepén elfogyott az energia a hazai akciókból, igaz, Megyeri újabb bravúrral tartotta meccsben csapatát, és a hatalmas védésnek néhány perccel később nőtt meg igazán az értéke, amikor Brandon Domingues kihasználta a ferencvárosiak hibáját, és Dibusz kapujába lőtte a labdát. Egyenlített tehát a Loki, és írni sem kell, tomboltak a vendégszektorban a debreceni drukkerek, de a másik oldal sem maradt csendben, a zöldek igyekeztek erőt adni a hajrára kedvenceiknek.

S ha már erő: Mohamed Ben Romdan és Marquinhos is lejött a pályáról, Sztankovics friss embereket küldött be a meccs záró szakaszára.

Kristoffer Zachariassen fejelte a labdát a Loki kapujába, de a VAR-vizsgálat megerősítette az asszisztenst, aki szerint a támadó néhány centis lesen tartózkodott.

Nem esett több gól, pedig mindkét csapat megnyerhette volna a bajnokit, ugyanakkor hatalmas küzdelmet, négy gólt és sok izgalmat hozott az összecsapás, amelynek utolsó másodperceiben elszabadultak kissé az indulatok – Lisztes Krisztián megkapta második sárga lapját és így a pirosat is. Összességében a Ferencváros fantasztikusan kezdte a mérkőzést, de talán kiütközött a csütörtöki mérkőzés fáradtsága, a Loki viszont nagy akarattal meg tudta szakítani rossz sorozatát, és kétgólos hátrányból felállva értékes pontot szerzett. 2–2

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

A Debrecen trénere, Szrdjan Blagojevics nem árult el nagy titkot azzal, hogy nem terveztek gólt kapni a 16. másodpercben.

„Nem volt könnyű nekünk, mert nem vagyunk a legjobb periódusban az előző meccsek miatt, a keretben is vannak problémáink, eltiltottunk is volt. Nem az volt a probléma, hogy változtatnunk kellett a kapott gólok után, hanem el kellett kezdenünk úgy játszani, ahogy korábban is. Azt kértem a játékosoktól, hogy legyenek önmaguk, függetlenül attól, ki az ellenfél. Mindent figyelembe véve kisebb csodát értünk el. Bátrak voltak a játékosok, mert nem akartunk mélyen védekezve várni a csodára. Szeretném megdicsérni a játékosokat, csodálatosak voltak. Tisztelem a Ferencvárost, nagyszerű csapat, nagy klub, a legjobb jelenleg Magyarországon. A játékosoknak viszont elmondtam, hogy ettől függetlenül nem szeretnék ünnepelni egy döntetlent.”

A Ferencváros vezetőedzőjének, Dejan Sztankovicsnak elment a hangja a mérkőzésen, ezért helyette segítője, Leandro tartotta a sajtótájékoztatót. Adódott a kérdés, vajon azért ment el a szerb szakember hangja, mert feszült volt, és sokat kiabált a találkozón.

„Beteg is kicsit. Parázs hangulatú meccs volt. Sztankovicsnak játékosként is megvolt a mentalitása, ez edzőként sem változott. Nem volt idegesebb, mint máskor, ilyen szokott lenni mindig.”

Arra is kerestük a választ, miért nem tudta az FTC megtartani előnyét.

„Kettő nulla után azt hittük kicsit, vége a meccsnek. Nem tartottuk be, amit terveztünk. Tizennyolc nap alatt ez volt a hatodik meccsünk. Nem keresünk kifogást, örülünk, hogy ennyit játszhatunk, de van némi fáradtság a játékosokban. Persze kétgólos előnyről, főleg itthon nem szabad kiengedni a győzelmet. Hajtottak, mentek, a tabellát így is vezetjük, úgyhogy dolgozunk tovább.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.X.8. Ferencváros – DVSC: 2-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+6.

    PERC
    Vége a meccsnek, kétgólos hátrányból jött vissza a Debrecen, és egy pontot elhozott az Üllői útról. 2–2

    90+4.

    PERC
    Lisztes Krisztián elkésett becsúszása újabb sárgát ér, ez pedig piros lap.

    90+3.

    PERC
    Lisztes kapott sárga lapot műesésért. Valóban úgy volt.

    90+2.

    PERC
    Abu Fani nagy csel után jól adott be jobbról, Pesics teljesen egyedül fejelhetett 7 méterről, de csúnyán mellé.

    90+1.

    PERC
    Hiába, nem lett belőle tizenegyes.

    90+1.

    PERC
    Botka lövése után kiáltott fel a közönség, hogy „Kéz!”

    90+1.

    PERC
    Öt perc a hosszabbítás.

    90.

    PERC
    Tuboly Máté Dzsudzsák Balázs
    90.

    PERC
    Támadásban a Debrecen, előbb Dzsudzsák lövésébe kellett belelépni Wingónak, majd Majdevac fejelt mellé.

    87.

    PERC
    Pesics kapott sárga lapot, reklamálás miatt.

    87.

    PERC
    A szabadrúgás után Cissé ütközött Ojedirannal, aki belefejelt a francia vállába, és ez fájt neki.

    85.

    PERC
    Bévárdi Zsombor rántotta le Lisztest, sárga lap.

    82.

    PERC
    Owusu Kwabena Zachariassen Kristoffer
    81.

    PERC
    Kiziridisz Alekszandrosz Domingues Brandon
    79.

    PERC
    Ápolni kell a gólvágót…

    78.

    PERC
    Romancsuk csúnyán felrúgta Vargát, sárga lap.

    78.

    PERC
    Pesics lövése 14-ről megpattant az előtte álló védőn, éppen Megyeri kezébe esett a labda.

    77.

    PERC
    Letámad a Debrecen, hátha a győztes gólt is megszerezheti. Nagyon nyílt a találkozó.

    74.

    PERC
    Zachariassen fejelt formás akció végén a hálóba 5 méterről, de lesről tette, nem érvényes a gól.

    72.

    PERC
    Majdevac Andrija Bárány Donát
    71.

    PERC
    Rákapcsolt a Debrecen is, az imént Loncsar lőtt kevéssel fölé.

    70.

    PERC
    Hemzsegnek már a támadók a Fradiban, lehet, hogy ez hozza meg a sikert?

    69.

    PERC
    Lisztes Krisztián Marquinhos José Marcos
    69.

    PERC
    Pesics Alekszandar Ben Romdan Mohamed Ali
    68.

    PERC
    Őrületes ziccer maradt ki! Abu Fani tette le Sigérnek, aki 17 méterről ellőtte, és a lábak között a labda Vargához pattant, aki 8 méterről nem tudta belőni Megyeri mellett.

    66.

    PERC
    Bátran játszott a Debrecen, ennek a jutalma volt az egyenlítés.

    64.

    PERC
    GÓÓÓL!! EGYENLÍTETT A DEBRECEN! Labdát vesztett félpályánál a Ferencváros, Sigér rosszul keresztezett, Domingues kicselezte Cissét, majd lőtt 13 méterről, a labda pedig Dibuszról pattant a bal felsőbe. 2–2

    61.

    PERC
    A szöglet után Cissé fejelte vissza Wingo felé, a védők viszont takarítottak.

    60.

    PERC
    Botka lőtt egyet szép csel után a tizenhatos jobb sarka közeléből, Megyeri vetődve mentett szögletre.

    60.

    PERC
    A csütörtöki, firenzei 2–2-vel megszakadt az FTC 10 tétmeccsen át tartó győzelmi szériája, ám az NB I-ben zsinórban 5 nyertes mérkőzésnél járnak a zöld-fehérek. Sorozatban 6 bajnokit legutóbb az előző idény legelején, Sztanyiszlav Csercseszovval vívtak meg győztesen.

    59.

    PERC
    Marquinhos esett el a tizenhatoson belül Kusnyír mellett, de a bíró nem adott tizenegyest. Nem is volt az.

    57.

    PERC
    Bárány Donát rúgta fel Sigért, ezért is járt a sárga lap.

    57.

    PERC
    Megyeri nagy védése! Ben Romdan adott be jobbról, Kusnyír kis híján a saját kapujába passzolt, Megyeri azonban nagyot védett.

    52.

    PERC
    Wingo kapott sárga lapot, Ojediran lábára tartott rá.

    47.

    PERC
    Majdnem egyenlített a Debrecen! Loncsar maradt szabadon a ferencvárosi tizenhatoson belül, a lövését viszont Dibusz bravúrral védte.

    46.

    PERC
    Szécsi M. Márk Vajda Botond

    46.

    PERC
    Bévárdi Zsombor Baranyai Nimród

    46.

    PERC
    Botka Endre Makreckis Cebrail

    46.

    PERC
    Cissé Ibrahim Mmaee Samy

    46.

    PERC
    Elkezdődött a második félidő, mindkét csapatnál 2-2 cserével.

    FÉLIDŐ

    Így örült a góljának Marquinhos (fotó: Török Attila)

    45+4.

    PERC
    A Debrecen szépítő gólja Vajda Botondtól (fotó: Török Attila)

    45+6.

    PERC
    Vége az első félidőnek, bár jobb volt a Ferencváros, a végén visszajött a meccsbe a Debrecen. 2–1

    45+4.

    PERC
    GÓÓÓL!! SZÉPÍTETT A DEBRECEN! Romancsuk szedett össze egy lecsorgó labdát a jobb oldalon, az alapvonal közeléből visszaemelte, ahonnan Domingues visszafejelte Vajda Botondnak, aki 5 méterről bevágta. 2–1

    45.

    PERC
    Három perc a hosszabbítás.

    45+1.

    PERC
    Abu Fani szöktette Zachariassent a bal oldalon, a norvég az alapvonal közeléből beadott, Marquinhos pedig 4 méterről rosszul fejelt, még a kaput sem találta el.

    45.

    PERC
    Abu Fani bal oldai beadása nem volt jó, Megyeri elcsípte a labdát.

    41.

    PERC
    A szögletből nem lett semmi.

    41.

    PERC
    Vajda lőtt 16 méterről, a labda Mmaee-ról pattant szögletre.

    41.

    PERC
    12 793 néző figyeli a helyszínen az eseményeket.

    40.

    PERC
    Valamelyest megnyugodott a Debrecen, most már a hazai kapu is veszélybe kerül olykor.

    40.

    PERC
    A szabadrúgást Dzsudzsák beívelte a tizenhatoson belülre, Ferenczi azonnal jobbról visszatette, Bárány 4 méterről belepiszkált, Dibusz nagy bravúrral mentett.

    37.

    PERC
    Mmaee visszarántotta Bárányt, ez is sárga lap

    36.

    PERC
    Abu Fani kapott sárga lapot, mert felrúgta Ojedirant.

    32.

    PERC
    A Ferencváros vendégeként egyébként alig volt sikerélményük a debrecenieknek, az 52 alkalomból 12 döntetlen mellett csupán 5-ször – 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2012-ben és idén – tudtak győzni.

    26.

    PERC
    Dzsudzsák óriási kiugratásával Bárány lódult meg Dibusz kapuja felé, Wingo azonban utolérte, és szabályosan szerelte. Hatalmas mentés volt.

    25.

    PERC
    Romancsuk vette mellre a labdát 14 méterre a hazai kaputól, majd azon nyomban rá is lőtte, kicsivel fölé.

    23.

    PERC
    Dzsudzsák emelt a ferencvárosi tizenhatoson belülre egy szabarúgást, de a védők könnyen tisztáztak.

    18.

    PERC
    GÓÓÓL!! BENT VAN A MÁSODIK! A bal oldali szöglet után Varga csúsztatta meg, Loncsar fejéről felpattant a labda, Megyeri rosszul öklözött, éppen Mmaee fejére, ő pedig 10 méterről nagy erővel a léc alá fejelt. 2–0

    18.

    PERC
    Nagy védés! Abu Fanit nem támadátk meg középen, ő pedig 18 méterről a jobb alsót vette célba, Megyeri viszont vetődve szögletre mentett.

    13.

    PERC
    Letámadással próbálkozik a Debrecen, hátha ezzel megzavarja a hazai védőket.

    11.

    PERC
    Ojediran kapott sárga lapot, mert kézzel ütöte el a labdát.

    9.

    PERC
    Az előző 11 találkozójukból egy sem lett döntetlen, 8-at az FTC nyert meg és csak 3-at a Loki. 2021 decemberében a piros-fehérek 2–0-s hazai diadala edzőbuktató siker volt, hiszen utána köszöntek el a Fradinál Peter Stögertől, idén májusban pedig a zöld-fehérek már bajnokként maradtak alul a a debreceniekkel szemben a Groupama Arénában (1–3). Az akkor duplázó Dorian Babunszki azóta már Svájcba szerződött.

    6.

    PERC
    Szabadrúgáshoz jutott az FTC nagyjából 28 méterről, balról, Abu Fani rálőtte, de a kaput nem találta el, jó másfél méterrel ment fölé a labda.

    5.

    PERC
    Varga vette észre, hogy Megyeri kicsit kimozdult a kapujából, át akarta emelni felette, de elméretezte a lövést.

    3.

    PERC
    Marquinhos fejel, és nemsokára gól (fotó: Török Attila)

    3.

    PERC
    16 másodperc kellett a Ferencvárosnak a gólhoz…

    1.

    PERC
    GÓÓÓL!! MÁRIS VEZET A FERENCVÁROS! A középkezdés után Varga csúsztatott meg egy előreívelést, Ferenczi rosszul ért hozzá a labdához a saját tizenhatosánál, a felpattanót Marquinhos megfejelte 10 méterről, és a labda Megyeri fölött a hálóba hullott. 1–0

    1.

    PERC
    Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros zöld-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban, a Debrecen tiszta pirosban játszik.

    Majdnem egyenlített a Debrecen! Loncsar maradt szabadon a ferencvárosi tizenhatoson belül, a lövését viszont Dibusz bravúrral védte.

    Debreceniek is jöttek (fotó: Nagy-Pál Tamás)

    A Fradi-tábor (fotó: Nagy-Pál Tamás)

    A mérkőzésről szóló beharangozónkat ide kattintva lehet elolvasni.

    1943 óta 101-szer mérték össze erejüket a legfelső osztályban, az örökmérleg 48 ferencvárosi siker, 25 döntetlen, 28 Loki-győzelem.

    Szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az Üllői úton a Ferencváros–Debrecen mérkőzés a labdarúgó NB I 9. fordulójából. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK