2023.XII.14. EKL-csoportkör: Ferencváros – Fiorentina: 1-1

Iksz a Fiorentina ellen, továbbjutott a Ferencváros!

Folytatás 2024-ben: Zachariassen góljával vezetett a Fradi, nyerni nem tudott, de jöhet a playoffkör.
A Ferencváros 1–1-re végzett odahaza a Fiorentinával a labdarúgó Európa-konferencialiga 6., utolsó fordulójában, a zöld-fehérek így a második helyen végeztek, és továbbjutottak a playoffkörbe.

Nyilatkozatok:

Dejan Sztankovics angol helyett ezúttal olaszul beszélt – a népes számú Olaszországból érkezett újságíró legnagyobb örömére.

„Nagy kihívás lesz, ezért is szép játék a futball. Firenzében az odavágón alábecsültek minket. A Fiorentina ezúttal nyomás nélkül fog játszani, már biztos továbbjutó. Mi eközben huszonkét nap alatt hét meccset játszunk. Az edzőnek ilyenkor varázslónak kell lennie, hogy rávegye a játékosokat arra, hogy futballozzanak, eddzenek és megfelelően kipihenjék magukat. A Fiorentina nincs ilyen nyomás alatt, nem kell rizikótól tartania, nem fenyegeti veszély, kipróbálhat dolgokat, miközben mi ezt nem tehetjük meg.”

A szakember elárulta: eléggé aggasztja, hogy kedden csupán 14 játékosnak tudott edzést tartani, ráadásul közülök hárman, Tokmac Nguen, Baráth Péter és Amer Gojak nincsenek nevezve az Ekl-be, vagyis rájuk nem számíthat a Fiorentina ellen. (Az nem derült ki egyértelműen, hogy csak a mezőnyjátékosokat számolta-e bele a 14-be, vagy a kapusokat is, de valószínűleg utóbbiakat nem).

„Most az jár a fejemben, hogyan tudnánk a sérülteket valahogy visszahozni a csapatba. Jelenleg úgy érzem, több munkát rakunk bele a mérkőzésekbe, mint amennyit aztán a pályán visszakapunk.”

A Ferencváros vezetőedzőjéhez, Dejan Sztankovicshoz hasonlóan a Fiorentina trénerének, Vincenzo Italianónak is a sok sérült miatt fő a feje. Több játékosára nem számíthat, köztük olyan alapemberekre, mint a 22-szeres brazil válogatott Arthur vagy a 16-szoros olasz válogatott Giacomo Bonaventura.

„Nem örülök ennek a helyzetnek, de nagyon kevés idő van a meccseink között, a futballisták ilyen rövid idő alatt nem jönnek helyre. Viszont akik egészségesek, nagyon jól fognak játszani, hiszen sok remek labdarúgónk van. Bizakodóak vagyunk, igyekszünk jól játszani, és az első helyen továbbjutni.”

Italiano ezután még egyszer hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy megnyerjék a csoportot, mert nem szeretnének részt venni a playoffkörben.

„Nagyon erős csapatokkal kerülhetnénk össze. Persze, továbbjuthatunk onnan, de jobb lenne ezt a plusz párharcot inkább elkerülni. Viszont holnap egy félelmetes csapattal fogunk megmérkőzni.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mit gondol arról, hogy a Fradi az elmúlt hetekben több váratlan vereséget is elszenvedett.

„Láttam ezeket az eredményeket, de minden csapat életében vannak nehezebb időszakok. Egy európai kupameccsen azonban minden játékos átalakul, és a legjobb teljesítményt szeretné nyújtani. Amióta Sztankovics a Ferencváros vezetőedzője, azt látom, hogy új identitása lett a csapatnak, fejlődik, jó úton jár. Úgyhogy nagyon nehéz, nagyon kemény és nagyon jó meccs vár ránk holnap.”

A mérkőzés:

Európa Konferencialiga, F-csoport, 6. forduló:

Ferencváros — Fiorentina: 1-1 (0-0)
Groupama Aréna, 18:45. 20.657 néző.
Vezette: Luis Godinho (asszisztensek: Teixeira, Pedro Almeida; tartalékjv.: Baixinho; VAR: Helder Malheiro; VAR asszisztens: V. Santos – portugálok)

Ferencváros: Dibusz — Makreckis, Aaneba, Cissé, Civic (Botka, 65.) — Abu Fani, Esiti (Ben Romdhane, 79.) — Katona B. (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos — Varga B. (Lisztes, 58.)
kispad: Varga Á., Radnóti, Owusu, Sigér, Pászka, Pesic
vezetőedző: Dejan Stankovic

Fiorentina: O. Christensen — Kayode, Milenkovic, Ranieri, Parisi — Mandragora (Nzola, 63.), Maxime Lopez, Barák — Nicolás González (Ikoné, 20.), Beltrán, Brekalo (Kouamé, 63.)
kispad: Terracciano, Vanucchi, Infantino, Mina, Martinez Quarta, Comuzzo, Pierozzi, Amatucci
vezetőedző: Vincenzo Italiano

Gól: Zachariassen (48.) illetve Ranieri (73.)
Sárga lap: Cissé (60.) illetve Mandragora (10.), Milenkovic (31.)

1. perc: 1. Fiorentina, 2. Ferencváros, 3. Genk

A magyar bajnokcsapat úgy vághatott neki az utolsó csoportkörös mérkőzésnek, hogy ha nem kap ki, az elmúlt évi Európa-liga nyolcaddöntője után újabb kupatavaszt él meg… Nem csoda, hogy a meccs előtt sűrű sorokban sétáltak a szurkolók a Groupama Aréna irányába, a telt ház táblát már kedd este ki lehetett volna akasztani a stadion bejárataira. Ha a továbbjutás Dejan Sztankovics vezetőedző lelkesedésén múlt volna, le sem kellett volna játszani a mérkőzést, a Ferencváros szerb trénere a meccs előtt úgy fogalmazott, ha a pályán a saját testvére jönne vele szembe, rá is ellenségként tekintene.

Nos, Dejan Sztankovics meg is húzta a váratlant.

Varga Barnabást nyolchetes kihagyás után – huszonkét játékperccel a lábában – nyomban a kezdőcsapatba tette, és csak bízni lehetett benne, a csatár ott folytatja, ahol a sérülése előtt abbahagyta. Az Európa-konferencialiga csoportkörében két mérkőzésen két gólt szerzett, a Csukaricski után a Fiorentina kapujába is betalált – ez utóbbi volt a legutóbbi meccse az Ekl-ben.

21. perc: 1. Fiorentina, 2. Ferencváros, 3. Genk

Jött a hír, hogy Belgiumban megszerezte a vezetést a Genk. A ferencvárosi játékosok odabent a pályán nem értesültek az eredmény alakulásáról, különösen, hogy volt gondjuk bőven az olaszokkal… A Fiorentina agresszívan, agilisan vetette magát játékba, jele sem volt annak, hogy tökéletesen megfelelne neki a 0–0-s (unalmas) döntetlen. A védelem két szélén Eldar Civicnek és Cebrail Makreckisnek is volt dolga, és Dibusz Dénesnek is akadt védenivalója. A Fradi legfeljebb annak örülhetett, hogy nem kapott gólt, és az sem vált a hátrányára, hogy Fiorentina (egyik) legjobbját, Nicolás Gonzálezt sérülés miatt le kellett cserélni, az argentin csatár vétlen szituációban kapott a combjához, az eset súlyosságát mutatta, hogy hordágyon kellett levinni a pályáról. A vendégszektorban többször is felzendült az „Újpest, Újpest!” rigmus, miután a Megyeri úti ultrák is befutottak a lila-fehér vendégtáborba. Eközben a ferencvárosiak alighanem elfogadták volna, ha bűn rossz, eseménytelen, színtelen-szagtalan, gól nélküli kilencven percet látnak az Üllői úton, és a csapat így harcolja ki a csoportból a továbbjutást.

45. perc: 1. Fiorentina, 2. Ferencváros, 3. Genk

Továbbra is csupán fél szemmel kellett a másik mérkőzést figyelni, hiszen a Ferencváros döntetlennel vonulhatott szünetre. Egyelőre nem kellett attól a forgatókönyvtől tartani, hogy a zöld-fehérek egynél több góllal kapnak ki a Groupama Arénában, miközben a Genk hazai pályán nyer. Már csak azért sem, mert az első félidő hajrájában felélénkült a Fradi játéka: előbb Katona Bálint, majd a támadást kísérő Eldar Civic szerezhette volna meg a vezetést, nem sokkal később pedig Varga Barnabás is túl volt az első helyzetén, hogy nem szerzett gólt, nem volt csoda, kiszorított helyzetből próbálta a labdát a kapuba lőni. Dejan Sztankovics vezetőedző idegesen toporgott az oldalvonal mellett, aligha tudta ekkor, hogy a Genk tíz emberre fogyatkozott, ez újabb reménysugár lehetett a magyar bajnoknak. A szünet előtt két petárdát dobtak a vendégtáborból a hazai szektorba, néhányan akkorát ugrottak, mint a Fradi védője, Ibrahim Cissé az olaszok előreívelésénél. Barátságosnak egyáltalán nem lehetett mondani a mérkőzést, több kemény ütközetet láthattunk, a játékosok nem kímélték egymást. Negyvenöt percnyi játék után a Fiorentina mögött továbbra is a Ferencváros állt továbbjutásra, és csak bízni lehetett benne, Varga Barnabás nem csupán egy félidőt bír – láthatóan már a jelenléte is sokat jelentett.

48. perc: 1. Ferencváros, 2. Fiorentina, 3. Genk

Micsoda kezdés! Három perc sem telt el a félidőből, amikor a Ferencváros megszerezte a vezetést. A találathoz némi szerencse is kellett, hiszen a labda kétszer is vendégjátékosról pattant hazai elé – na, de kit érdekelt ez?! A fáradhatatlan Mohammed Abu Fani a bal oldalon tört befelé, centerezésére középen Kristoffer Zachariassen érkezett, és a „gyengébbik” lábával, ballal megszerezte idénybeli kilencedik gólját, ami a tabella élére repítette a magyar bajnokot – innentől a Fiorentinának kellett mennie az egyenlítésért. Varga Barnabás a fordulás után még tizenhárom percet bírt, majd jött az alighanem előre tervezett csere: Lisztes Krisztián érkezett.

73. perc:  1. Fiorentina, 2. Ferencváros, 3. Genk

Egyenlítettek az olaszok… Vincenzo Italiano magas játékosokat küldött be a támadósorba, és érezhető volt, leginkább a kapu előtti fejesekben bízik a firenzeiek vezetőedzője. Mondani sem kell, a vendégek szöglet utáni fejest követően egyenlítettek, a lepattanó labdáról lemaradtak a ferencvárosiak, Dibusz is csak hozzáérni tudott, a Fiorentina pedig visszavette a tabella első helyét. Időközben a Genk megszerezte második gólját is a Csukaricski ellen, lehetett izgulni: ha újabb gólt kap a Fradi, búcsúzik a nemzetközi kupaszerepléstől. Ráadásul M’bala Nzola óriási helyzetet puskázott el, a Groupama Arénában szinte hallható volt a több mint húszezer drukker felszabadult sóhajtása.

90. perc:  1. Fiorentina, 2. Ferencváros, 3. Genk

Noha a találkozó hajrájára is maradtak izgalmas pillanatok – főleg a Ferencváros tizenhatosán belül –, az utolsó percekben a két csapat játékosai már szemlátomást nem szakadtak bele, hogy újabb gólt szerezzenek. A pálya szélén Sztankovics és Italiano is nyugtatta a futballistáit, de ami a lényeg, az eredmény nem változott, a döntetlennel a Ferencváros az Európa-konferencialiga F-csoportjának második helyén végzett. Nem kellett sárga és piros lapokat számolgatni, vagy azt, hogy melyik csapat szerzett idegenben több gólt, vagy melyiknek magasabb a koefficiense, a Fradi veretlenül zárta a csoportkört, és megérdemelten várhatja a folytatást tavasszal a sorozat rájátszásában. 1–1

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fiorentina 6 3 3 14–6 +8 12
2. FERENCVÁROS 6 2 4 9–6 +3 10
3. KRC Genk 6 2 3 1 8–5 +3 9
4. Cukaricki 6 6 2–16 –14 0

A csoport másik mérkőzésén: KRC Genk (belga) — Cukaricki (szerb) 2–0

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

„Maradt bennem keserű szájíz, mert szerettem volna, ha lövünk még egy gólt, és zavar, hogy ismét szögletből szerzett gólt az ellenfél, de az az igazság, hogy a meccs utolsó negyedében már megállíthatatlanul tört előre a Fiorentina” – kezdte a meccs utáni értékelését Dejan Sztankovics, akit arról faggattunk ezután, holt tart most a csapat, ahhoz a játékhoz képest, amit hosszú távon szeretne látni tőle.

„Elégedett vagyok, mert sikerült továbbjutnunk a csoportkörből, elértük a legfontosabb célt, amit a szurkolók és a klub kitűzött elénk. Annyi meccset játszottunk ősszel, amennyit Magyarországon egy teljes idényben játszik egy csapat, ezért is vagyok nagyon elégedett.”

Ezek után Nicolás Gonzálezt méltatta olasz újságírók kérdésére, és gyors gyógyulást kívánt neki, majd beszélt a Fiorentináról is.

„Nagyon erős Fiorentina ellen tudtunk két meccset játszani úgy, hogy egyszer sem kaptunk ki. Pedig két napja még csak tizenegy embernek tudtam edzést tartani, így zártuk nagyon szép eredménnyel ezt a meccset.”

Sztankovics a Nemzeti Sport kérdésére a tavaszi folytatásról is beszélt.

„Nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni a folytatást illetően, a csapatban, az őszinteségben hiszek. Elegendő mindig a következő meccsre gondolni, most előttünk áll egy pihenő időszak, aztán meglátjuk, mi következik ezután.”

A tréner kérdést kapott a gyengébb bajnoki szereplésről és Katona Bálint teljesítményéről is.

„Katona Bálint rendkívül tehetséges, remélem, hogy így tud tovább fejlődni, nem meglepő számomra a játéka, csak megerősített abban, amit eddig is tudtam róla. A Ferencváros az elmúlt öt évben mindent megnyert, így furcsa lehet, hogy most nem az első helyen áll, de ilyen a futball, mi folytatjuk a megkezdett munkát.”

Vincenzo Italiano először is azzal kapcsolatban kapott kérdést, mi a titka az általa irányított Fiorentinának, amely olyan jó mérleget még nem produkált, mint az idén.

„Mindig adódhatnak nehézségek, de mindig sikerül megfelelően felkészíteni a csapatot, és nagyon örülünk a jó eredményeknek. Ahogy annak is, hogy első helyen jutottunk tovább, így kevesebb meccset kell játszanunk tavasszal. A mai mérkőzésen akár veszíthettünk is volna, de megvolt a helyzetünk ahhoz is, hogy nyerjünk, összességében jó meccset tudhatunk magunk mögött” – értékelt a vendégek vezetőedzője.

Elmondta, voltak hiányzóik, ez szűkítette a választási lehetőségeit, és ehhez most hozzáadódott Nicolás González mai sérülése is az első félidőben.

„Folyamatosan igyekszünk fejlődni, a csapat mindent megtesz ezért. Rendkívül fontos, hogy a kapott gólok után fel tudunk állni, mint a mai napon is, és nem kerülünk kétgólos hátrányba.”

Kristoffer Zachariassen:

Ekl: „Ki kell emelni Sztankovics gesztusát” – olasz lapszemle

„Elég volt a budapesti döntetlen is a Fiorentina csoportelsőségéhez! Az iksszel megmaradt a kétpontos előny, így a liláknak nem kell meccselnie a rájátszásban” – írta a Corriere dello Sport.

Ehhez hasonló módon foglalta össze a történteket a Football Italia is, míg a Tuttosport így fogalmazott: „Végrehajtotta küldetését a Fiorentina, a budapesti döntetlennel megvan a csoportgyőzelem! A firenzeiek mellett a magyar klub is továbbjutott, de részt kell vennie a rájátszásban.”

A számunkra legérdekesebb azonban a La Gazzetta dello Sport cikke, amelyben külön kiemelik a Ferencváros vezetőedzőjét: „A Fiorentina és a magyar csapat is örülhet ennek a döntetlennek, megvan a továbbjutás. Előbbinek a csoportgyőzelem is, de nem lehet felhőtlen a boldogság, hiszen Nico González megsérült, látszólag súlyosan. Itt ki kell emelni a Ferencváros edzőjét, Dejan Sztankovicsot, aki jelesre vizsgázott fair playből, hiszen a hordágy mellett vigasztalta a firenzeiek szélsőjét…”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Fiorentina hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.XII.14. EKL-csoportkör: Ferencváros – Fiorentina: 1-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE:

    90+4.

    PERC
    A hosszabbításban már sokat elárult a Firorentina hozzáállásáról, hogy több volt a hátra és oldalpassz mint az előre. Az 1–1-es döntetlennel mindkét csapat elégedett lehet, örömtüzek gyúltak a ferencvárosi táborban és a vendégek is éltetik övéiket.

    90+4.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+3.

    PERC
    Most már hátrafelé gurigázik a Fiorentina is.

    90+2.

    PERC
    Akit szerencsére igen kemény fából faragtak.

    90+2.

    PERC
    Ikoné a jobb oldalon, bedob egy cselt, ballal 14-ről arcon találja a labdával Cissét.

    90.

    PERC
    Három perc a ráadás!

    89.

    PERC
    Nzola és Kouamé sem lő 14-ről, Ikoné ballal 17-ről Fanit találja el, aki éppen előtte állt.

    88.

    PERC
    Fanit már másodszor kell ápolni.

    88.

    PERC
    Szép csendesen csordogál a meccs. De Romdan labdát szerez, Fanihoz passzol, akit szerel keményen, becsúszva Ranieri.

    86.

    PERC
    Fotó: Török Attila

    86.

    PERC

    84.

    PERC
    Nyom, nyom a Fiorentina, de helyzetek nélkül. Kezd azonban fáradni a Fradi a cserék ellenére is…

    80.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    80.

    PERC
    Érdekes jelenet a pálya szélén: Esitivel a lecserélését követően jó fél percig beszélgetett a vonal mellett Sztankovics. Nem számonkérően, inkább okítóan, és elmutogatott neki egy helyzetet jól látható testbeszéddel, hogyan kell mozogni egy adott játékhelyzetben. A középpályás is reagált, beszélgettek egy jót, majd megveregette az edző a nigériai játékos vállát és útjára engedte a kispadra.

    79.

    PERC
    Mohamed Ali Ben Romdan váltja Esitit… motorcsere.

    79.

    PERC
    Muhamed Besic be, Katona le, szélső helyett védelmi mindenes.

    79.

    PERC
    Dibusz csak belekapni tudott.

    79.

    PERC
    Jönnek Sztankovics utolsó cseréi.

    78.

    PERC
    KÖSZÖNJÜK… Lopez ívelését Nzola jobbal a bal alsó mellé gyötri az ötös jobb sarkáról, méterekkel. Makreckis nagy hibája után.

    78.

    PERC
    Per pillanat továbbjutásra áll a Fradi. De kikapni nem szabad.

    75.

    PERC
    Egy jobb oldali szöglet után Milenkovics tízről, középről balra fejeli a labdát, az érkező, Esitit megelőző LUCA RANIERI négy méterről jobbal a kapu túlsó, azaz bal felső sarkába emeli a labdát. Belsővel: 1–1!

    73.

    PERC
    EGYENLÍT A FIORENTINA!

    73.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Ranieri
    72.

    PERC
    Dibusz nem jön ki egy beadásra, de nem is kell, Cissé az úr az ötösön.

    70.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    64.

    PERC
    Botka Endre be, Civic le, Makreckis megy át a másik oldalra.

    64.

    PERC
    KAPUFA! Marquinhos megindul, Katonához passzol, ő balra tolja a labdát Zachariassen elé, aki ballal nagy erővel kapura lő hatról, éles szögből. Christensen lábbal véd a rövid alsó mellett, és a kapufára tolja a labdát!

    62.

    PERC
    M’Bala Nzola be, Mandragora le, karmester helyett ék.

    62.

    PERC
    Christian Kouamé be, Brekalo le, szélső helyett csatár.

    61.

    PERC
    Lisztes: 26 meccs az idényben, 7 góllal és 4 gólpasszal, 1060 perc alatt!

    60.

    PERC
    Lopez emel előre Mandragora felé, közbelép Cissé.

    59.

    PERC
    Ibrahim Cissé sárga lapot kap Barák lekönyökléséért. Jogosan.

    57.

    PERC
    Lisztes Krisztián váltja Varga Barnabást. Ék helyett szélső, támadó középpályás.

    57.

    PERC
    Marquinhos megindul, Christensen elcsúszik, de így is menteni tud lábbal a brazil szélső elől. Majdnem besegített a hazai pálya, de szó szerint.

    55.

    PERC
    A gól óta egy emberként ugrál a ferencvárosi tábor, de körbe a stadionban is sokan állva szurkolnak.

    55.

    PERC
    Varga ment hátul szögletre Lopez elől. Dibusz nem lép ki Lopez jobb oldali beadására… Milenkovics 10-ről nem sokkal fejel a bal alsó sarok mellé!

    53.

    PERC
    Zachariassen: 28 meccs az idényben, 9 góllal és 6 gólpasszal. Előző 5 meccsén 3 gólt lőtt.

    52.

    PERC
    Marquinhos bal oldali beadását Ranieri bevetődve elrúgja az ötösön Varga elől.

    51.

    PERC
    Varga eddig bírta a jelek szerint. Csere lesz.

    51.

    PERC
    Kellett egyébként is szerencse a gólhoz, mert Marquinhos elől a 16-os bal sarkán úgy tolta el a labdát Lopez, hogy ez jó volt passznak Faninak.

    50.

    PERC
    Fotó: Török Attila

    50.

    PERC

    49.

    PERC
    Megindul a bal szélen Fani, ballal középre ad, Milenkovicsról KRISTOFFER ZACHARIASSEN elé pattan a labda, aki ballal a léc alá kanalazza azt klasszikus centermozdulattal. 1–0!

    48.

    PERC
    GÓLLAL, VEZET A FRADI!

    48.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–0) Zachariassen Kristoffer
    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Ha a Fiorentina bejut valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe, mindig megéli a kupatavaszt. Amióta a Bajnokok Ligáját csoportkörös rendszerben rendezik, a Fiorentina háromszor is bekerült, 1999-ben csoportmásodikként jutott a második csoportba, 2008-ban harmadik lett és az UEFA-kupában folytathatta tavasszal, míg 2009-ben megnyerte a csoportját, amelyben akkor is volt magyar ellenfele. A Debreceni VSC-t a Puskás Ferenc Stadionban 4–3-ra, az Artemio Franchiban 5–2-re győzte le. Az UEFA-kupa/Európa-ligában 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban is csoportelső lett, 2007-ben és 2015-ben másodikként kvalifikálta magát a kieséses szakaszba. Az Európa-konferencialigában is kifejezetten sikeres: bár tavaly megelőzte a Basaksehir, végül az ezüstéremig menetelt a csapat, s idén is a sorozat egyik legnagyobb esélyese. A 2024-es tavaszi kaland lehetősége már biztos, azonban az ötödik európai csoportelsőség még nem, hiszen ehhez az kell, hogy a firenzeiek legalább egy pontot szerezzenek Budapesten a Ferencváros ellen.

    FÉLIDŐ

    Traoré egy ideig még nem játszhat.

    FÉLIDŐ

    48 százalékban volt a Fradinál a labda, 4-szer lőtt kapura, 3-szor a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 5/1.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Fotók: Török Attila

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Barák megindulna a jobb szélen, ha Civic nem keresztezne. De keresztez.

    45+1.

    PERC
    Makreckis jobb oldali, jobblábas beadása után Fani hétméteres, kissé balról jövő fejese nem veszélyes. Éppen a kapus ölébe tartott.

    45.

    PERC
    Zachariassen emel a 16-os jobb sarka és a meginduló Varga elé, de keresztez szépen Ranieri.

    44.

    PERC
    Két perc a ráadás.

    44.

    PERC
    Nincs sok izgalom most a pályán. Akkor hangerőt fel!

    44.

    PERC
    A hivatalos nézőszám: 20 657.

    42.

    PERC
    Petárdáznak a vendégdrukkerek, közben a klasszikus Vinci pernoi! (Nyerjetek nekünk!) rigmust zengik.

    40.

    PERC
    Ikone kapura mehetne, de rossz a levétel. Megúszta a Fradi, Mandragora nagy labdát adott.

    40.

    PERC
    Lopez emel jobbra a meginduló Ikoné elé, aki kivezeti a labdát az alapvonalon túlra.

    38.

    PERC
    A Genk időközben 10 főre fogyatkozott.

    36.

    PERC
    Zachariassen passzol Varga elé a 16-osról, aki jobbal kapura lő kissé jobbról, hétről, véd Christensen kifutva, bal térddel… kirúgás.

    35.

    PERC
    Civic beadását Katona jobbal a jobb alsóba lőné kissé balról, 15-ről, vetődve véd Christensen, a kipattanó Civicé, aki ballal a léc alá lőne balról, hatról, éles szögből, de ezt is fogja a dán kapus.

    34.

    PERC
    Brekalo jobbal 22-ről a bal felső fölé lő.

    31.

    PERC
    Nikola Milenkovics sárga lapot kap Civic ellökéséért.

    30.

    PERC
    Ugyanakkor hozzá kell azt is tenni, kezd kijönni a Fradi a kezdeti szorításból, egy többször tud átlépni a magyar bajnok az ellenfél térfelére.

    30.

    PERC
    Közel fél óra elteltével az egyetlen jó hír a Fradi számára a folytatásra nézve, hogy a vendégek legértékesebb és talán legjobb játékosa, Nico González már nincs a pályán… Ezzel együtt természetesen jobbulást kívánunk a megsérült argentinnak.

    30.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    30.

    PERC
    Cissé labdát szerez a 16-oson belül, megindul, a felezőnél ellöki őt Parisi.

    28.

    PERC
    Varga kap nagyot a bal szélen Milenkovicstól. Sárga lap nincs.

    26.

    PERC
    Civic szereli a jobb szélen meginduló Brekalót.

    25.

    PERC
    A hazai tábor elég sokat foglalkozik a vendégekkel, akik közben végig dalolnak, ugrálnak, de egy-két magyar szó is kihallatszik időnként a vendégszektorból. Ugyanis újpesti drukkerek is csatlakoztak az olaszokhoz – jelenti Pór Károly.

    23.

    PERC
    Christensen elrúgja Varga elől a labdát a 16-oson kívül.

    22.

    PERC
    Vezet a Genk!

    19.

    PERC
    Jonathan Ikoné be, Nicolás González le.

    19.

    PERC
    Egyszerűen rosszul lépett González, meghúzódott a combja, hordágyon viszik le a pályáról.

    18.

    PERC
    Csere lesz.

    18.

    PERC
    Közben lassacskán megtelt a vendégszektor és nagyjából az egész stadion. Igaz, a vendégszektor legfelső részét rendőrök foglalják el.

    18.

    PERC
    A földön fekszik, és nagy fájdalmai vannak. A közönség egy része nem éppen megértő vele szemben, sőt.

    17.

    PERC
    González a földön, nagyon szenved, komoly a sérülés!

    15.

    PERC
    Meglepetés még, hogy Varga Barnabás bekerült a kezdőcsapatba, mert őszi sérülése óta eddig csak Pakson játszott csereként a múlt héten.

    14.

    PERC
    Hazai oldalon Esiti, Aaneba és Katona is először kezd az Ekl-ben (egyébként mindhármójuknak ez második meccse a sorozatban).

    14.

    PERC
    Bejött az olasz sajtó mérkőzés előtti jóslata, a Serie A-ban kevesebbet játszó Fabiano Parisi, Maxime Lopez, Antonín Barák trió bekerült a Fiorentina kezdőcsapatába.

    12.

    PERC
    Barák a korner után ballal a jobb alsó mellé lő kissé jobbról, 11-ről. Helyzet volt ez is!

    11.

    PERC
    A jobb szélen elfutó Kayode lapos beadása után Brekalo jobbal kapura lő az ötös jobb sarkáról, de közbelép Aaneba.

    10.

    PERC
    Rolando Mandragora sárga lapot kap Katona felrúgásáért. Mandragora egyszeres olasz válogatott.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    9.

    PERC
    Kontra, de Parisi azonnal szereli Katonát a bal szélen.

    9.

    PERC
    Nem a legjobb helyre, majd elöl ragad, Mandragora ballal 14-ről, kissé balról kapura lő, balra vetődve Dibusz hatalmasat véd a léc alatt.

    8.

    PERC
    Cissé és Civic is zavarban, utóbbi elrúgja a labdát.

    7.

    PERC
    Zachariassen labdát szerez a felezőnél, Esitihez passzol, de felrúgja őt azonnal González. Szabadrúgás.

    5.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    4.

    PERC
    Megjöttek az újpestiek is (Fotó: B. B.)

    3.

    PERC
    Hangpárbajt vív egymással a két tábor.

    2.

    PERC
    Milenkovics szereli Vargát a bal szélen, Marquinhos passza után.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A Fradi zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta lilában.

    Fotó: P. K.

    Nincs elérhető leírás.

    A gyerekszektor, hóemberrel (Fotó: B. B.)

    Nincs elérhető leírás.

    A hazai szektorok megteltek.

    Néhány százan vannak a vendégszektorban – jelenti a helyszínről Pór Károly

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    A Nemzeti Sport kíváncsi volt, mit szól ahhoz, hogy a hírek szerint újpesti szurkolók nagy számban fogják támogatni csütörtökön a helyszínen is a szintén lila-fehér firenzei gárdát.

    „Olvastam a hírt, de többet nem tudok róla. Sokszor játszottunk telt házas stadionban, így lesz mot is, Firenzéből is sokan jönnek. Biztosan forró meccs elé nézünk.”

    A Fiorentina játékosa, Luca Ranieri végigjátszotta az olaszországi, 2–2-es döntetlennel véget ért első mérkőzést.

    „Az első félidőben nem játszottunk jól, a Ferencváros sokkal jobb volt, mi talán túl lazák voltunk. Ez a meccs más lesz, úgy fogunk futballozni, mint Firenzében a szünet után, vagy mint legutóbb a Roma ellen.”

    A Nemzeti Sport arról kérdezte: mit gondol arról, hogy a Fradi az elmúlt hetekben több váratlan vereséget is elszenvedett.

    „Láttam ezeket az eredményeket, de minden csapat életében vannak nehezebb időszakok. Egy európai kupameccsen azonban minden játékos átalakul, és a legjobb teljesítményt szeretné nyújtani. Amióta Sztankovics a Ferencváros vezetőedzője, azt látom, hogy új identitása lett a csapatnak, fejlődik, jó úton jár. Úgyhogy nagyon nehéz, nagyon kemény és nagyon jó meccs vár ránk holnap.”

    taliano ezután még egyszer hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy megnyerjék a csoportot, mert nem szeretnének részt venni a playoffkörben.

    „Nagyon erős csapatokkal kerülhetnénk össze. Persze, továbbjuthatunk onnan, de jobb lenne ezt a plusz párharcot inkább elkerülni. Viszont holnap egy félelmetes csapattal fogunk megmérkőzni.”

    „Nem örülök ennek a helyzetnek, de nagyon kevés idő van a meccseink között, a futballisták ilyen rövid idő alatt nem jönnek helyre. Viszont akik egészségesek, nagyon jól fognak játszani, hiszen sok remek labdarúgónk van. Bizakodóak vagyunk, igyekszünk jól játszani, és az első helyen továbbjutni.”

    A Ferencváros vezetőedzőjéhez, Dejan Sztankovicshoz hasonlóan a Fiorentina trénerének, Vincenzo Italianónak is a sok sérült miatt fő a feje. Több játékosára nem számíthat, köztük olyan alapemberekre, mint a 22-szeres brazil válogatott Arthur vagy a 16-szoros olasz válogatott Giacomo Bonaventura.

    A szakember elárulta: eléggé aggasztja, hogy kedden csupán 14 játékosnak tudott edzést tartani, ráadásul közülök hárman, Tokmac Nguen, Baráth Péter és Amer Gojak nincsenek nevezve az Ekl-be, vagyis rájuk nem számíthat a Fiorentina ellen. (Az nem derült ki egyértelműen, hogy csak a mezőnyjátékosokat számolta-e bele a 14-be, vagy a kapusokat is, de valószínűleg utóbbiakat nem).

    Dejan Sztankovics a meccs előtti sajtótájékoztatón angol helyett ezúttal olaszul beszélt – a népes számú Olaszországból érkezett újságíró legnagyobb örömére.

    „Nagy kihívás lesz, ezért is szép játék a futball. Firenzében az odavágón alábecsültek minket. A Fiorentina ezúttal nyomás nélkül fog játszani, már biztos továbbjutó. Mi eközben huszonkét nap alatt hét meccset játszunk. Az edzőnek ilyenkor varázslónak kell lennie, hogy rávegye a játékosokat arra, hogy futballozzanak, eddzenek és megfelelően kipihenjék magukat. A Fiorentina nincs ilyen nyomás alatt, nem kell rizikótól tartania, nem fenyegeti veszély, kipróbálhat dolgokat, miközben mi ezt nem tehetjük meg.”

    Le kell dobni a majmot! – Thury Gábor jegyzete.

    Itthon bárkit képesek vagyunk legyőzni – Zachariassen.

    A labdarúgó Európa-konferencialigában a Genk–Csukaricski mérkőzés előtt a hazaiak vezetőedzője, Wouter Vrancken arról beszélt, bosszantó, hogy nem elég győzniük a továbbjutáshoz és a budapesti Ferencváros–Fiorentina meccs eredményét is figyelniük kell, de ezt a kilencven perc alatt ki kell zárniuk és végig hinniük kell a sikerben.

    Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) honlapján ismertette a héten rendezendő Európa-konferencialiga-selejtezők bíróküldését, mely szerint a portugál Luis Miguel Godinho vezeti a Ferencváros Fiorentina elleni mérkőzését. A 38 éves portugál játékvezető 2015 óta bíráskodik élvonalbeli találkozókon, 2017 óta dolgozik a nemzetközi porondon. Bajnokok Ligája-, illetve Európa-liga-selejtezőkön, valamint főtáblás Európa-konferencialiga-találkozókon is közreműködött – 2017 nyarán az Európa-liga második selejtezőkörében az észt Nomme Kalju és a Videoton 0–3-mal végződő összecsapásának 35. percében a sérült Joao Capelát helyettesítette. Három segítője a pályán csütörtökön Rui Teixeira, Pedro Almeida és Ricardo Baixinho lesz, a VAR-szobában pedig Hélder Malheiro és Vasco Santos kap helyet.

    Még azzal együtt sem, hogy a hétvégén sikerült győznie a bajnokságban az Eupen vendégeként (3–1). Előtte viszont négy bajnokijából csak egyet nyert meg, és a múlt héten kiesett a Belga Kupából a másodosztály 14. helyén álló, gyakorlatilag csődbe jutott KV Oostende ellen (1–3). A kupakiesés után a sajtó és a szurkolótábor a vezetőedző, Wouter Vrancken fejét követelte. Peter Croonen klubelnök azonban kiállt a tréner mellett.
    „Vrancken menesztése nem téma. Nem erre van szükség, a jelenlegi helyzetért nem az edzői stáb vagy a játékosállomány okolható – mondta Peter Croonen a hln.be oldalnak, de megfogalmazta kritikáit is. – Oostendében egyszerűen nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, és az eredmény még kiábrándítóbb volt. Kétszeres csalódás. A kupa a legrövidebb út Európába, márpedig továbbra is célunk kijutni a nemzetközi porondra. Mindenki belátja, javítani kell, de az újratervezés még messze van.”

    A képlet úgy fest: az előzetesen a Ferencváros Ekl-csoportjából a két továbbjutó hely egyikére esélyesnek számító belga KRC Genk akkor juthat tovább a csoportból, ha legalább két góllal megveri az eddigi összes meccsét elveszítő szerb Csukaricskit, miközben a Ferencváros vereséget szenved hazai pályán a Fiorentinától, vagy egygólos belga siker is elég lehet, ha a Fradi többgólos vereséget szenved. Van még tehát esélye a Genknek a továbbjutásra, de nincs a saját kezében a sorsa – és a csapat sincs a legjobb formában.

    A Fiorentina a hétvégén az AS Roma otthonában játszott döntetlent (1–1) az olasz élvonalban, a hajrában már kettős emberelőnyben futballozva, a gólt Lucas Martínez Quarta szerezte. A firenzeiek így is tapadnak az élmezőnyre, a hetedik helyen mindössze egy pont választja el őket a rómaiaktól, akik a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyen állnak.

    NS-szakértő: Massimo MORALES, a Bp. Honvéd korábbi vezetőedzője
    Massimo MORALES, a Bp. Honvéd korábbi vezetőedzőj Legutóbb az Olasz Labdarúgó-szövetségnek dolgoztam scoutként, most éppen Németországban, Münchenben vagyok. Magyarországon legutóbb augusztusban jártam, Marco Rossival azóta is tartom a kapcsolatot, a téli szünetben is találkozunk. A Fiorentina támadó szellemű együttes, négy–három–hármas hadrendben szeret futballozni, a francia Jonathan Ikonét emelném ki. Ami a Fradi javára szólhat, hogy a Fiorentina védelmi vonala gyakran túlságosan magasan van, a hátvédek és a kapus közötti terület kellő kihasználása lehetőséget nyújt az ellenfélnek. Vincenzo Italiano az új generáció egyik legjobb vezetőedzője, kedvelem a stílusát, olykor talán túlságosan ragaszkodik az elképzeléseihez. Legutóbb a Napoli szerette volna megszerezni, de a Fiorentina nem engedte el, biztos vagyok benne, a nápolyiak a nyáron ismét harcba szállnak érte. A döntetlen a Ferencvárosnak és a Fiorentinának is jó lenne, ám ismerve Italiano mentalitását, Budapesten is győzni akar, a Fradinak ennek szellemében kell a mérkőzéshez hozzáállnia.

    – Mi lehet az oka az álmosabb kezdésnek? A könnyelműség aligha, hiszen pontosan tudták, milyen jó formában van az ellenfél.
    – Több oka is lehet, talán a fáradtság az egyik… Ne feledjük, mi július eleje óta átlagban heti két mérkőzést játszunk, egymást követik a tétmeccsek, sokszor elemezni sincs idő a történteket, máris itt az újabb kihívás. Ezt nem kifogásként mondom, pusztán tény. A szakmai stáb igyekszik forgatni a játékosokat, hogy mindenki megfelelő pihenőidőt kapjon, a rotálás hol jobban, hol gyengébben működött. Hosszú idény végéhez közeledünk, a kurta nyári pihenő után július tizenegyedikén már pályán voltunk, Feröeren játszottunk BL-selejtezőt, most pedig lassan itt van december közepe, és még mindig nagy tétért kell három-négy naponta játszanunk. Kár lenne tagadni, én is érzem már némileg magamon a fáradtságot, fizikailag, mentálisan egyaránt.

    Csoportelsőként jut tovább a Ferenc­város, ha…
    …legyőzi a Fiorentinát.
    Csoportmásodikként jut tovább a Ferencváros, ha…
    …döntetlent játszik a Fiorentinával.
    …kikap a Fiorentinától, ám a Genk hazai pályán nem győzi le a Csukaricskit.
    Kiesik a Ferencváros, ha…
    …kikap a Fiorentinától, a Genk pedig (minimum két góllal) legyőzi a Csukaricskit.

    – Hogy van a lába? Vasárnap Pakson a góljánál alaposan eltrafálták a térdét…
    – Szerencsére nincs nagyobb baj – felelte lapunknak Lisztes Krisztián, a Ferencváros fiatal támadója, aki a hétvégi fordulóban csereként beállva talált be a paksiak kapujába a 3–2-re elveszített mérkőzésen. – Miután elrúgtam a labdát, a paksi védő elég keményen rácsúszott a térdemre, még rendesen örülni sem tudtam a gólomnak, annyira fájt. Szerencsére, a szalagom nem sérült, csak a rúgás volt fájdalmas, néhány pillanatig csillagokat láttam. A vasárnapi mérkőzésünk másnapján már találkoztunk a Népligetben, és edzettem is. Fiatal vagyok, ahogy mondani szokták, bírom a kiképzést.

    Csütörtökön a labdarúgó Európa-konferencialigában 18.45-től a Fiorentinát fogadja a Ferencváros, a tét a csoportkör első, illetve második helye. A 18 éves Lisztes Krisztián tudja, nem szabad döntetlenre játszani, a sikerhez bízniuk kell magukban.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–FIORENTINA MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK