2024.II.28. MK, DVSC – Ferencváros: 1-1

A FERENCVÁROS EMBERHÁTRÁNYBAN, TIZENEGYESEKKEL JUTOTT TOVÁBB A KUPÁBAN A DEBRECEN ELLEN

Bár a Ferencváros szerzett vezetést, Abena kiállítása után egyenlített a Debrecen.
Paprikás hangulat, izgalom, hosszabbítás, tizenegyesek − akárcsak február 10-én, ezúttal is örülhetett a Ferencváros a Nagyerdei Stadionban, miután legyűrte a Lokit a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az 1–1-es végeredmény után tizenegyesekkel 5–3-ra nyertek a zöld-fehérek.

Nyilatkozatok:

Srdjan Blagojevic: — Először is büszkék vagyunk arra, hogy kupameccset játszhatunk a Ferencváros ellen. Felettébb tiszteljük az ellenfelünket, hiszen ahogyan már korábban említettem, a címvédővel és véleményem szerint a jövőbeli bajnokkal állunk szemben, amely a Magyar Kupa elnyerésére is esélyes. Az FTC a legjobb csapat Magyarországon, mely a nemzetközi kupában is jól szerepelt. Nehéz feladat vár ránk, de a legutóbbi 3-4 egymás elleni mérkőzésen megmutattuk, hogy versenybe tudunk szállni a Fradival. Az ellenfelünk tiszteletével párhuzamosan hiszünk magunkban, senki sem veheti tőlünk a reményt. Az előző találkozóból levonható tanulság az, hogy képesek vagyunk jól játszani ellenük. Az FTC egy szinttel magasabban van, de fel tudjuk venni a versenyt velük. Ugyanakkor ki kell használnunk a saját helyzeteinket és figyelnünk kell a részletekre, hiszen a legutóbbi meccsünket pont emiatt veszítettük el ellenük. Fókuszáltnak kell maradnunk, figyelnünk kell az intenzitásra, valamint egy kis szerencsére is szükség lehet. Remélem, hogy a bajnokihoz hasonlóan szoros találkozó lesz ez is, mi mindent megteszünk ezért. Természetesen elemeztük az ellenfelünk játékát. Nyilván nemcsak Varga Barnabásra kell figyelnünk, hiszen a fővárosi csapat tele van remek játékosokkal, mint például a csatársorban Pesic vagy Kodro. Néztem az 0-5-ös végeredményű Újpest-Fradi derbit, ahol az első húsz percben az Újpest állt jobban, aztán jött Varga Barnabás gólja és egyéni alakítása, ami után megváltozott a játék képe. Ha magasabb szinten lévő csapattal szeretnénk versenyezni, teljes figyelemre van szükségünk, bátornak kell lennünk, jól kell védekeznünk, de fontos, hogy önmagunk maradjunk és megmutassuk, mit tudunk. Biztos vagyok benne, hogy a Ferencváros ellen ezúttal is sok néző támogat minket a Nagyerdei Stadionban, és abban bízom, hogy a szombati, Mezőkövesd elleni bajnokin is sokan biztatják majd a csapatunkat.

Dejan Stankovic: — A klub, a csapat és a stáb számára rendkívüli fontossággal bír, hogy továbbjussunk a következő körbe. Minden energiánkat, erőnket és koncentrációnkat ebbe a mérkőzésbe fektetjük, jó teljesítményt kell nyújtanunk. A bajnokság mellett a hazai kupa is egy fontos célkitűzésünk, mindenképpen meg szeretnénk nyerni ezt a sorozatot. Tudjuk, hogy az út a Debrecenen át vezet, amely nem is olyan rég megmutatta, hogy komoly játékerőt képvisel, de ez nem lehet kifogás, győznünk kell!

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, 5. FORDULÓ, A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT:

DVSC — Ferencváros: 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) – 11-esekkel 3-5
Debrecen, Nagyerdei stadion, 18:00. 10.371 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Szert, Vígh-Tarsonyi; Videóbíró: Szőts Gergely; VAR asszisztens: Berényi; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Rúsz)

DVSC: Megyeri — Baranyai (Ste. Loncar, 65.), Dreskovic, Lagator, Manrique (Szuhodovszki, 65.) — Domingues (Bódi, 90.), Pellumbi (Romanchuk, 9.), Dzsudzsák, Ferenczi J. — Szécsi M. (Kocsis D., 46.), Bárány (Batai, 114.)
kispad: Erdélyi, Engedi, Hornyák, Tuboly, Ojediran, Vajda B.
vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Ferencváros: Varga Á. — Makreckis, S. Mmaee (Botka, 74.), Abena, Ramírez — Stj. Loncar (Zachariassen, 59.), Besic (Maiga, 59.), Abu Fani — Sevikyan (Cissé, 48.), Pesic (Kodro, 91.), Ben Romdhane (Marquinhos, 59.)
kispad: Dibusz, Varga B., Pászka, Kehinde, Dhonata, Tóth A.
vezetőedző: Dejan Stankovic

Gól: Bárány (80.) illetve Pesic (45+1., 11-esből)
Sárga lap: Baranyai (41.), Dzsudzsák (45+1.), Bárány (70.), Dreskovic (85.) illetve Besic (39.), Ben Romdhane (58.), Varga Á. (118.)
Kiállítva: Abena (46.), Dejan Stankovic (82.)

Februárban már másodszor lépett pályára Debrecenben a Ferencváros, és – csakúgy, mint a 18 nappal korábban lejátszott bajnoki meccsen – ezúttal is sokan voltak a Nagyerdei Stadion lelátóin. Egy Varga szerepelt a vendégek kezdő tizenegyében, de nem az, akitől manapság tart minden ellenfél, hiszen az NB I-es góllövőlistát vezető csatár, Varga Barnabás a kispadon várta, hogy lehetőséghez jusson, névrokona, Varga Ádám pedig Dibusz Dénes helyét foglalta el a kapuban. A 25 éves kapuvédő volt az egyetlen magyar a Fradi kezdőcsapatában, a mezőnyben tíz légiósnak szavazott bizalmat Dejan Sztankovics vezetőedző.

A hazaiaknál annak örülhetett a szakmai stáb, hogy Bárány Donát szombati sérülése nem bizonyult súlyosnak, így a center ott lehetett a pályán, s visszatért a Puskás Akadémia elleni bajnokit sérülés miatt kihagyó Jorgo Pellumbi is. Az albán belső védő meccse azonban nem tartott sokáig, a kilencedik percben a földön maradt, le kellett cserélni, helyére Olekszandr Romancsuk érkezett.

A DVSC bekezdett, a bajnoki címvédő csak nyomozta a labdát. A harmadik percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgása után Bárány Donát került helyzetbe, Varga Ádám pedig bizonyította, nem érdemtelenül kapott lehetőséget. Továbbra is a vendéglátók uralták a mérkőzést, a Ferencváros a felezővonalat is ritkán lépte át. Brandon Domingues és Dzsudzsák előtt is adódott lehetőség, a válogatottsági rekorder 22 méteres lövése után ismét hárítania kellett Varga Ádámnak. Hogy a labdarúgás nem mindig igazságos játék, az a félidő előtti percekben újfent bebizonyosodott, hiszen a Ferencváros első valamirevaló támadása végén Muhamed Besic lövésénél a labda Christian Manrique kezén megpattant, s bár a játékvezető nem észlelte a tizenhatoson belüli szabálytalanságot, a VAR segítségével büntetőt ítélt, amelyet Alekszandar Pesics gólra váltott. Azt valószínűleg csak Karakó Ferenc tudja, hogy a játékrész végén miért csupán két percet hosszabbított, amikor csak a tizenegyest érő kezezés és a büntető elvégzése között ennél jóval több idő telt el.

Úgy tűnt, a vezetés ellenére a vendégeknek volt több megbeszélnivalójuk, a negyedórás szünetet ugyanis elhúzták a ferencvárosiak, az első félidő lefújásától számítva 17 perc telt el, mire kikocogtak a pályára…

Hogy aztán harminc másodperc alatt érdektelenné váljon, ami az öltözőben elhangozott, merthogy Myenty Abena éppen a tizenhatos vonal előtt lerántotta a kiugró Dominguest. Jogosan villant a piros lap, megfogyatkozott a Fradi. A kiállított belső védő pótlására Ibrahim Cissé érkezett, Edgar Szevikjan bánta, mert őt cserélte le Sztankovics. Az emberelőnyben, de egygólos hátrányban futballozó hazai együttes átállt háromvédős játékrendszerre. Bár a zöld-fehérek kreatívabban futballoztak, mint az első félidőben, érezhető volt, hogy emberhátrányban nem bírják végig a nyomást. Így is történt, a 79. percben Domigues lövésénél Cissé kezezett a tizenhatosan belül, Karakó ezúttal egyből büntetőt ítélt, a VAR-szobából csak megerősítették döntését. Bárány tizenegyesét Varga ugyan kivédte, de a kipattanónál már nem hibázott a csatár.

Forrtak az indulatok, Sztankovicsnál el is szakadt a cérna, „kireklamált” magának egy piros lapot, majd gúnyosan meg is tapsolta a játékvezetőt. A feszültség maradt, gól már nem született a rendes játékidőben, így következett a hosszabbítás.

A ráadásban az egyre fáradtabb csapatok mentek előre becsülettel, s ebben benne volt a hibázás lehetősége. A pályán levők mozgósították erőtartalékaikat, Dzsudzsák Balázs az egyik ferencvárosi kontránál ötven méter sprint után utolsó emberként szerelt. A hazaiak mestere, Szrdjan Blagojevics nyugtatni próbálta játékosait, míg a másik kispadnál Nenad Szakics segédedző tüzelte a zöld-fehéreket. Az emberelőnyben játszó DVSC nyomasztó fölényben futballozott, a vendégek próbáltak játszani az idővel, és vártak egy lehetőségre. Gól azonban nem született (1–1), tizenegyesrúgások döntöttek a nyolc közé jutásról.

A Ferencváros kezdte a párbajt, Kenan Kodro jobbal a kapu bal oldalába lőtt, Bódi Ádám jobbal kilőtte a jobb felső sarkot. A második körben Abu Fani jobb lábbal a jobb felső sarokba lőtt, míg Kocsis Dominik jobb alsó sarokba tartó labdáját Varga kiütötte. A harmadik körben Cristian Ramírez ballal higgadtan a kapu jobb oldalába belsőzte a labdát, Szuhodovszki Soma sem hibázott, ballal a jobb alsó sarokba lőtt. A negyedik sorozatban Marquinhos jobbal lőtt a jobb alsó sarokba, Ferenczi János pedig ballal a bal alsóba. Az ötödik körben Kristoffer Zachariassen jobbal lőtt, s a labda a jobbra vetődő Megyeri Balázs lába alatt jutott a kapuba.

Továbbjutott – 11-esekkel (3–5) – a Ferencváros!

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

A DVSC trénere, Szrdjan Blagojevics gratulált a Ferencvárosnak.

„Drámai meccset játszottunk, de büszke vagyok, hiszen az elmúlt időszakban négy-öt szoros meccset is játszottunk a Ferencváros ellen. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy az ellen a Ferencváros ellen, amelyik továbbjutott a Konferencia-liga csoportköréből, és nemrég szoros meccseket játszott az Olympiakosszal. Mivel harcba tudtunk szállni velük, azt bizonyítja, hogy nekünk is megvan a minőségünk. Jól játszottunk az első félidőben is, amikor még nem voltunk emberelőnyben. Megvoltak a helyzeteink, sok lövésünk volt, de nem sikerült betalálnunk, a győzelemhez pedig gólok kellenek. Kontrolláltuk a mérkőzést, emberelőnyben végképp, de döntetlen lett a vége. Egy ilyen meccs megnyeréséhez gólokat kell lőni, és kicsit több türelemre lett volna szükség a hosszabbításban, amikor a támadásokat építettük, túl gyorsan szaladtunk előre. Ettől függetlenül büszke vagyok, és nagyon sajnálom ezt a meccset, szomorú vagyok a játékosok miatt. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért, szeretném, ha minden meccsen ez lenne, nem csak a Fradi ellen. Végül szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik összeállítják a mérkőzések időpontját. Most már elmúlt este tíz óra, szombaton pedig kora délután fél egytől játszunk. Nehéz lesz, főleg, hogy százhúsz percet játszottunk, plusz a büntetők. De azt üzenem, hogy ezt is túl fogjuk élni!”

A Ferencváros részéről a kiállított Dejan Sztankovics helyett a másodedző, Leandro értékelt.

„Szerintem nagyon izgalmas meccset játszottunk. Labdarúgóink megmutatták, hogy szenvedni, csúszni, mászni is tudnak. Teljesen az ő érdemük ez a továbbjutás, meg a padon ülőké is, akik végig buzdították, hergelték a többieket. A szurkolótábor is nagy erőt adott a csapatnak.”

Leandrótól megkérdeztük: mennyire volt nehéz feladat lefogni a feldühödött Sztankovicsot a kiállítása után.

„Nem erről kellene szólnia ennek a meccsnek, hanem arról, hogy nyolcvan percet tíz emberrel játszva is sikerült dominálnunk, mekkorát küzdöttünk, milyen karakteres volt a csapat. Ha egy csapat piros lapot kap, akkor szétesik vagy küzd, velünk utóbbi történt. A harciassággal sikerült továbbjutnunk.”

Nehéz mérkőzés volt, úgy látszik, ez a Magyar Kupa-kiírás nekünk rendre százhúsz perces élet-halál meccseket hoz – mondta lapunknak Varga Ádám, az FTC kapusa, aki kitűnő védésekkel járult hozzá a továbbjutáshoz.  – Az első félidőben nem volt sok helyzet, inkább a középpályán zajlott a játék, a Debrecen letámadott, mi pedig próbáltuk keresni a csatárunkat. Szerencsére a szünet előtt megszereztük a vezetést, ám a második félidő a lehető legrosszabbul kezdődött, hiszen emberhátrányba kerültünk. Innentől iszonyúan nehézzé vált a meccs, több-kevesebb sikerrel próbáltunk ellentámadásokat vezetni. Sajnos a Debrecen is kapott egy tizenegyest, amelyet hárítottam, de éppen a lövő játékos elé került a kipattanó labda. A gól eléggé lehangolt… Több mint hetvenöt percet játszottunk emberhátrányban, elképesztően nehéz volt, de nagyon büszke vagyok a társakra. Emberhátrányban kétszer annyit kell futni, nagyon elfáradtak a végére, éppen ezért még nagyobb tett a továbbjutás. Fáradtan még nehezebb tizenegyeseket rúgni, és mindent elmond, hogy a Fradi oldalán senki sem hibázta el a lövést. Még én is elfáradtam a kapuban, képzelem, a mezőnyjátékosok hogy érezhették magukat… Hatalmasat küzdöttünk.”

Varga Ádám a tizenegyespárbajban Kocsis Dominik lövését hárította.

Elég furcsán sétált oda a tizenegyeshez, a mérkőzés hevéhez képest feltűnően lazán kezelte a helyzetet. Nekem valamelyest tiszteletlennek tűnt, ezért mérgesebb voltam a kelleténél, szerencsére jó irányba mozdultam el, és hárítani tudtam. Nem ismerem személyesen Kocsis Dominikot, nem akarom megbántani, csupán a testbeszéde alapján véltem úgy, hogy túlságosan lazán kezeli a szituációt. Hozzáteszem, tehetséges játékosnak tartom.

Dejan Sztankovicsot, a Ferencváros vezetőedzőjét Karakó Ferenc játékvezető reklamálás miatt kiállította, a szerb szakember nem tudta türtőztetni magát, a piros lap felmutatása után kezet nyújtott, majd visszarántotta és gúnyosan megtapsolta a bírót…

A vezetőedzőnk minden meccset úgy él meg, mintha ő is a pályán lenne. Nem mondanám, hogy utána megnyugodott, felfokozott hangulatban volt, de természetesen az öröm volt az erőteljesebb érzése, mintsem a düh. Hogy mit mondott nekem a lefújás után? Gratulált, ahogy a csapattársaimnak is, és elmondta, hogy boldog a továbbjutás miatt.”

Varga Ádám ebben az idényben egy Konferencialiga-selejtezőn, valamint két-két bajnoki és kupamérkőzésen kapott lehetőséget, rendre nagyszerű teljesítményt nyújtott, ám nincs könnyű dolga Dibusz Dénes mögött.

Örülök neki, hogy jó formában vagyok, jól érzem magam az edzéseken, érzem, hogy ha lehetőséget kapok, tudok élni vele. Dibusz Dénes mellett nincs könnyű dolgom, őt nagyon nehéz lenne kiszorítani, de Magyarország legjobb és a válogatott első számú kapusa húz előre és motivál. Látom az edzéseken, milyen nagyszerűen teljesít, ez arra sarkall, hogy én is a legjobbamat nyújtsam. A legfontosabb a türelem, ki kell várnom a pillanatot és élnem kell az adódó lehetőséggel. Eddig sikerült, remélem, a jövőben is így lesz.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVSC hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

3 hozzászólás a(z) 2024.II.28. MK, DVSC – Ferencváros: 1-1 bejegyzéshez

  • Lóránt és Bárány

    Nekem a debreceniek embervadászatáról szegény Kertész Tamás jutott eszembe. Amikor szurkoló lettem (1954-ben, te jó ég 70 éve…) ő volt az egyik közönségkedvenc. De sorsát megpecsételte, hogy fradista (bocsánat “Kinizsi”) pályafutása elején minden idők talán legdurvább magyar hátvédje, Lóránt Gyula úgy kikészítette, hogy sohasem lett a régi. Valójában ez a sérülése tért vissza-és-vissza. És így lett válogatott…
    De ehhez két dolgot hozzá kell tennem. Abban az időben megszokott volt, hogy minden csapatnak megvolt az „ítéletvégrehajtója”. Mint a nyugatnémeteknek Liebrich, aki Puskást „tanította móresre az emlékezetes 8:3-as meccsen. Másrészt Lórántra tulajdonképpen sértő, hogy a semmit sem nyújtó, valójában a szerencsemalac farkába kapaszkodó jelentéktelen alattomos Báránnyal egy hozzászólásban említem. Mert Lóránt az említettek ellenére (vagy éppen ezekkel együtt) klasszis játékos volt, és külföldön edzőként is komoly teljesítményt nyújtott. Remélem azért Sammy nem jár olyan rosszul, mint Kertész.
    *
    Ugyanakkor nem értem, mit akarnak elérni Debrecenben, hiszen csak a „körülmények kedvező egybeesésének” köszönhetik, hogy nem estek ki a normál játékidőben. Elképesztő, hogy több mint 90+60(+ még valamennyi) játékidőben képtelenek voltak gólt rúgni…

  • PERCRŐL PERCRE

    18:53
    SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!
    18:56
    VARGA BARNABÁS NINCS AZ FTC KEZDŐJÉBEN. SZTANKOVICS SZERINT A KORÁBBI SÉRÜLÉSE UTÁN NEM AKARJÁK TÚLHAJTANI.
    19:01
    ELKEZDŐDÖTT A TALÁLKOZÓ, A DEBRECEN TISZTA PIROSBAN, A FERENCVÁROS ZÖLD-FEHÉR CSÍKOS MEZBEN, FEHÉR NADRÁGBAN JÁTSZIK.
    19:03
    3. PERC
    Szabadrúgáshoz jutott a Debrecen 23 méterre a ferencvárosi kaputól.

    19:04
    3. PERC
    A szabadrúgást Dzsudzsák a sorfalba rúgta, de maradt a labda a Debrecennél, Bárány fordult kapura, és 6 méterről lőtt volna gólt, ha a kimozduló Varga testéről nem pattan le a labda.

    19:05
    5. PERC
    Letámadással próbálkozik a Debrecen, nehezen hozta ki a labdát a Ferencváros.

    19:08
    A KÉT TÁBOR

    Fotó: Nagy-Pál Tamás

    A ferencvárosi tábor

    19:09
    9. PERC
    Szegény Pellumbi nem sokat volt a pályán, máris megfájdult a lába, és cserélni kell.

    19:10
    PELLUMBI HELYETT ROMANCSUK ÁLLT BE A DEBRECENBE.
    19:12
    12. PERC
    Dzsudzsák jobb oldali szöglete megtalálta a túloldalon Dreskovicsot, aki rosszul fejelt, így lett kirúgás.

    19:15
    15. PERC
    Ben Romdan a debreceni tizenhatoson belül rossz szögből lőni akart, lőtt is, egy védőben elakadt a próbálkozás.

    19:17
    17. PERC
    Aktívabb a Debrecen, ezúttal Ferenczi lőtt nagyon távolról nagyon fölé.

    19:22
    22. PERC
    Ramírez iramodott meg remekül a bal oldalon, felnézett, és tökéletesen gurított középre, érkezett is Loncar, és 15 méterről, nagy helyzetben leperdült a lábáról a labda.

    19:28
    27. PERC
    Élénk az iram, az imént Domingues lőhetett 11 méterről, nagy lehetőségnek tűnt, de Makreckis a legjobb ütemben tette a lábát a labda útjába.

    19:32
    31. PERC
    Szabadrúgáshoz jutott a Debrecen 25 méterre az FTC kapujától. Dzsudzsák végezte el, csavarodó, lecsapódó lövése még így is vagy fél méterrel elment a léc felett.

    19:35
    35. PERC
    Szécsi futott el a jobb oldalon nagyon ígéretesen, hogy aztán csalódást keltően íveljen középre…

    19:37
    37. PERC
    Hosszasan passzolgatott az FTC, végül Loncar már a debreceni tizenhatoson belül próbált lövőhelyzetbe kerülni, de nem sikerült neki, elvették tőle a labdát.

    19:39
    39. PERC
    Besic kapott sárga lapot, mert lerántotta a meginduló Dominguest.

    19:40
    40. PERC
    Dzsudzsák nagy lövése 22 méterről be is fért volna a bal alsóba, ha Varga szép vetődéssel nem ment szögletre.

    19:41
    40. PERC
    A jobb oldali szöglet után megint üresen maradt a hosszú oldal, és az előrehúzódó Lagator nem sokkal fejelt a jobb fölső fölé.

    19:41
    41. PERC
    Baranyai kapott sárgát, mert odataposott Abu Faninak.

    19:42
    42. PERC
    Szevikjan gurított vissza jobbról Besicnek, aki 18 méterről kapásból ellőtte, a labda megpattant, Megyeri azonban így is bravúrral védett.

    19:44
    MEGNÉZIK, HOGY AZ ELŐZŐ ESETNÉL KÉZEN PATTANT-E MEG A LABDA.
    Nagyon úgy néz ki, hogy igen… Manrique kapta fel a kezét, arról pattant le a labda.

    19:44
    TIZENEGYES A FERENCVÁROSNAK!
    19:46
    GÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! 0–1
    45+1. perc: A tizenegyest Pesics végezte el, és jobbal a kapu közepébe lőtt, miközben Megyeri balra elszállt. 0–1

    19:46
    45+1. PERC
    A tizenegyes után Dzsudzsák reklamált, kapott egy sárga lapot. Pedig előtte ő is kuksolta a videót… Talán nem látta rendesen.

    (Fotó: Nagy-Pál Tamás)

    19:48
    VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK, VEZET A FERENCVÁROS. 0–1
    20:04
    ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ.
    20:05
    PIROS ABENÁNAK!
    20:06
    46. PERC
    Elszámították magukat a ferencvárosi védők, Domingues indult meg veszélyesen a kapu felé, Abena lerántotta még a tizenhatos vonala előtt a brazilt. Piros lap és szabadrúgást a Debrecennek.

    20:07
    48. PERC
    Cserélt a Ferencváros, Szevikjan helyére jött Cissé. Kell a belső védő…

    20:08
    49. PERC
    A szabadrúgást Dzsudzsák végezte el, remekül csavart a bal alsó felé, Varga azonban vetődve szögletre ütötte a labdát. A szöglet után Bárány fejese ment kicsivel fölé.

    20:14
    54. PERC
    Ben Romdan indult meg előre a saját tizenhatosáról, el is jutott a debreceni térfél közepéig, amikor szerelték. Szerinte szabálytalanul.

    20:15
    55. PERC
    Egy rövid felszabadítást Ferenczi lőtte el 18 méterről, Varga vetődve fogta a labdát.

    20:17
    HÁRMAT FOG CSERÉLNI A FERENCVÁROS…
    20:17
    58. PERC
    Ben Romdan rúgta el a labdát sípszó után, ezért kapott sárgát.

    20:20
    59. PERC
    Hármat cserélt a Ferencváros, Ben Romdan helyére Marquinhos, Loncar helyére Zachariassen, Besic helyére Maiga érkezett.

    20:24
    64. PERC
    Ramírez szúrt rá egy kipattantót kapásból vagy 28 méterről. Erő volt benne, de veszélytelen volt.

    20:26
    66. PERC
    Kettőt cserélt a Debrecen, Baranyai helyére Loncsar, Manrique helyére Szuhodovszki állt.

    20:30
    70. PERC
    Bárány vesztett labdát, ezért utánarúgott Mmaee-nak. Sárga lap.

    20:32
    73. PERC
    Úgy tűnik, Mmaee megsérült, cserélni kell. Botka jön a helyére.

    20:36
    76. PERC
    Bárány csinálta meg magának a helyzetet, de aztán csak a lövés járt a fejében, így nem vette észre, hogy passzolni is lehetne. A lövése gyatra volt.

    20:37
    TIZENEGYES A DEBRECENNEK?
    20:38
    79. PERC
    Domingues lőtte rá balról, Cissé is maga elé kapta a kezét, ez is jogos tizenegyes.

    20:40
    GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A DEBRECEN! 1–1
    80. perc: A tizenegyest Bárány végezte el, és a bal alsóra tartó labdát Varga vetődve kiütötte, de éppen Bárány elé, aki 6 méterről ezt már belőtte. 1–1

    20:42
    82. PERC
    Sztankovics kapott dührohamot a kispadnál, és bár ketten próbálták visszafogni, mégis durván kiabált a bíróval, ezért kiállították.

    20:43
    MEGÉREZTE A VÉRSZAGOT A DEBRECEN, EL AKARJA DÖNTENI A TOVÁBBJUTÁS KÉRDÉSÉT.
    20:44
    85. PERC
    Dreskovics kapott sárgát, mert ellökte Marquinhost.

    20:50
    EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI
    Avagy így ért véget a meccs idő előtt Dejan Sztankovicsnak…

    Az első sárga (fotó: Nagy-Pál Tamás)

    Dühöngés (fotó: Nagy-Pál Tamás)

    Elküldés a kispadról (fotó: Nagy-Pál Tamás)

    20:51
    90. PERC
    Domingues helyére jött be Bódi.

    20:51
    HAT PERC A HOSSZABBÍTÁS.
    20:56
    90+6. PERC
    Bódi adott remekül középre, és az érkező Lagator térdéről ment mellé a labda.

    20:56
    VÉGE A RENDES JÁTÉKIDŐNEK, JÖN A HOSSZABBÍTÁS. 1–1
    21:00
    91. PERC
    Cserélt a Ferencváros, Pesics helyére jött Kodro.

    21:01
    ELKEZDŐDÖTT A HOSSZABBÍTÁS ELSŐ FÉLIDEJE.
    21:02
    92. PERC
    Dzsudzsák ívelését Bárány fejelte nem sokkal a bal alsó mellé.

    21:08
    97. PERC
    Maiga lőtt rá egy kipattanót 18 méterről, és a labda végül elakadt a tömörülő debreceni védőkön.

    21:11
    100. PERC
    Marquinhos lőhetett a tizenhatos bal sarka közeléből, pechjére azonban csapattársát, Kodrót találta el.

    21:13
    101. PERC
    Kocsis 18 méteres lövése kijött Vargáról, Maiga azonban eltakarította onnan a labdát.

    21:16
    VÉGE A HOSSZABBÍTÁS ELSŐ FÉLIDEJÉNEK. 1–1
    21:18
    ELKEZDŐDÖTT A HOSSZABBÍTÁS MÁSODIK FÉLIDEJE.
    21:23
    111. PERC
    A Ferencváros sem adta fel a támadás lehetőségét, egyelőre kiegyenlített a küzdelem.

    21:26
    113. PERC
    Kodro indult meg a bal oldalon, nem tudták megállítani, és bár úgy tűnt, kint volt a labda, a bíró továbbengedte, így jutott el a tizenhatos vonaláig, ahonnan nem passzolt, hanem lőtt, Megyeri azonban szépen védett.

    21:26
    114. PERC
    Cserélt a Debrecen, Bárány helyére Batai állt.

    21:30
    117. PERC
    Ferenczi bal oldali beadását Szuhodovszki húzta kapura 7 méterről, csakhogy éppen Varga kezébe.

    21:30
    118. PERC
    Varga Ádám kapott egy sárgát időhúzásért.

    21:33
    SAMY MMAEE MANKÓVAL TÉRT VISSZA A FRADI KISPADJÁRA.
    21:34
    VÉGE A HOSSZABBÍTÁSNAK IS, JÖNNEK A TIZENEGYESEK!
    21:39
    A FERENCVÁROS KEZDI A TIZENEGYESEKET.
    21:40
    KODRO A BAL ALSÓBA LŐTT. 0–1
    21:40
    BÓDI ÁDÁM KÖVETKEZETT, ÉLESEN A LÉC ALÁ LŐTT. 1–1
    21:42
    ABU FANI MAGABIZTOSAN A JOBB FELSŐBE LŐTT. 1–2
    21:43
    RAMÍREZ ERŐBŐL SZOKTA MEGOLDANI, MOST AZONBAN INKÁBB HELYEZTE, MÉGHOZZÁ A JOBB ALSÓBA. 1–3
    21:43
    KOCSIS DOMINIK A JOBB ALSÓT VETTE CÉLBA, VARGA PEDIG VETŐDVE VÉDETT! 1–2
    21:44
    A FELEZŐVONALNÁL VALAMIN ÖSSZEKÜLÖNBÖZTEK A JÁTÉKOSOK, LE KELLETT NYUGTATNI ŐKET.
    21:45
    SZUHODOVSZKI AZONBAN NAGY ERŐVEL A JOBB ALSÓBA LŐTT. 2–3
    21:46
    FERENCZI NAGYON MAGABIZTOSAN GURÍTOTT A BAL ALSÓBA. 3–4
    21:46
    MARQUINHOS NAGYON PONTOSAN LŐTT A JOBB ALSÓBA. 2–4
    21:47
    ZACHARIASSEN MEGYERI HÓNA ALATT A KAPUBA LŐTT, TOVÁBBJUTOTT A FERENCVÁROS! 3–5
    21:48
    VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, FORDULATOS TALÁLKOZÓN A FERENCVÁROS JUTOTT A LEGJOBB 8 KÖZÉ A MAGYAR KUPÁBAN

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK