2024.VII.23. BL-selejtező: Ferencváros – The New Saints: 5-0
EGY KÖRREL BELJEBB? A FERENCVÁROS ÖT GÓLLAL GYŐZÖTT A WALESIEK ELLEN
A magyar bajnok gyakorlatilag továbbjutott a The New Saints ellen, amivel biztossá válik a főtáblás szereplése is.
A labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában a Ferencváros 5–0-ra megverte idehaza a walesi The New Saintset, ezzel gyakorlatilag eldőlt a párharc. A továbbjutással biztossá válik (ha nem is azonnal a BL-ben) a főtáblás szereplés.
Nyilatkozatok:
Elérkezett a pillanat. Pascal Jansen vezetőedző a június 13-i kinevezését követően július 23-án – kedden 20 órakor – immár hivatalosan is bemutatkozik a Ferencváros kispadján. A holland tréner 39 napnyi közös munka után debütál az FTC-nél, az első alkalom mindig emlékezetes az életben, még akkor is, ha futballmérkőzésről van szó…
Mindegy, hogy negyven, vagy húsz nap a felkészülés
Pascal Jansen ráadásul a Ferencváros szurkolói előtt, a Groupama Arénában irányíthatja először tétmeccsen új csapatát, az első benyomás, így a The New Saints elleni eredmény hatványozottan fontos. Kíváncsiak voltunk rá, a mögöttünk hagyott 39 nap mire volt elég, mennyire sikerült megismerni a futballistákat, mindenkiről tiszta képet kapott-e, vagy akadnak azért még kérdőjelek a fejében?!
„A felkészülésre valóban kellő időnk volt, az más kérdés, ha a negyven helyett csak húsz napunk lett volna, annak is elégnek kellett volna lennie – felelte lapunk kérdésére a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Pascal Jansen. – Az első tétmérkőzésre mindenképpen készen kell hogy álljunk! Ne feledjük, új országba, új klubhoz kerültem, nekem is adaptálódnom kellett, de úgy érzem, sikerült mindenkit megismerni, képet kapni arról, ki mire képes.”
A holland tréner szerint igazi elit klub az FTC
Az 51 éves tréner a felkészülés alatt mindenkinek megadja a lehetőséget a bizonyításra – a Dejan Sztankovicsnál a keretből kitett futballistáknak is –, akadt aki élt vele, akadt aki nem… Az elmúlt idényben fegyelmezetlenség miatt száműzött Alekszandar Pesics a jelek szerint megragadta a kínálkozó lehetőséget, Varga Barnabás fejsérülése után első számú csatárrá lépett elő, alighanem a The New Saints ellen is ő kezd elöl.
De vajon mit várhatnak a drukkerek a csapattól?
„Energikus Fradira számíthatnak a szurkolók! – szögezte le a holland tréner. – A Ferencváros elit klub, márpedig ezzel együtt felelősség is jár. Nem csak nekem, vezetőedzőnek, a játékosoknak is. Mindenki keményen dolgozott az elmúlt hetekben, de hogy végül is mennyire sikerült átadnom az általam elvártakat, az első tétmérkőzésen kiderül. A pálya sosem hazudik, kedd este minden kiderül.”
Új vezetőedző kinevezését követően rendre nagy kérdés: vajon milyen stílust, filozófiát képvisel a labdarúgásban?!
Pascal Jansen Londonban született, holland édesapja zenészként, angol édesanyja énekesnőként dolgozott. A holland-angol kettős állampolgárságú tréner a hollandiai Zaandamban nőtt fel, ott kezdett futballozni, és korai térdsérülése miatt az edzősködést is Hollandiában kezdte – stílusban tehát a holland iskolát képviseli. Ifjúsági csapatokat, utánpótlás akadémiát is vezetett, a felnőttek között az AZ első csapatát 2020 decembere és 2024 januárja között dirigálta. Ebből a szempontból a ferencvárosi lehetőség fejesugrás a mély vízbe, az ismeretlenbe.
„Amikor először megérkeztem Budapestre, és Hajnal Tamás sportigazgatóval találkoztam, rögtön úgy éreztem, a klubbal máris egy energiaszintem mozgunk. És ez jó érzéssel töltött el. Ami a játékot illeti, nálam nincs félgőz, végig maximális fordulatszámon kell pörögni. Kedden ráadásul hazai pályán lépünk pályára, és ezt az energiával teli játékot sok-sok támadással szeretnénk fűszerezni. Edzőként nagyon nem szeretem, ha nincs nálunk a labda. Intenzív játékot kérek a futballistáimtól, és ha az ellenfél birtokolja a labdát, azt minél gyorsabban vissza kell szereznünk.”
Direkt futballt játszik a walesi bajnokcsapat
Játékosai az elmúlt hetek közös munkáját követően alapos vezetőedzőnek jellemezték Pascal Jansent. Olyan típus, aki egyetlen részletet sem szeret kihagyni, és az edzőtáborokban nem csupán a tréningeken van előírt program, a szabadidőben is percre pontosan le van osztva minden. A tréner nem tagadta, szereti az alaposságot, így természetesen a keddi riválist, a TNS-t is töviről-hegyire kielemezte stábjával.
„Meglátjuk, mire lesznek képesek. A The New Saints személyében is bajnokcsapatról beszélünk, tudják hogyan kell mérkőzéseket nyerni, címeket elhódítani. De ez már az európai porond, itt keményebb a harc. A Bajnokok Ligájában nincsenek könnyű ellenfelek, és bár a montenegrói ellenfelükön könnyedén túlléptek, abból nem vonhattunk le messzemenő következtetéseket. Direkt stílusban futballoznak, odahaza a walesi bajnokságban dominálnak, számomra nagy kérdés, hogy a Ferencváros ellen is képesek lesznek-e ugyanerre a játékra?”
Craig Harrison határozottan érkezett a mérkőzés előtti budapesti sajtótájékoztatóra. Van is oka önbizalomra, 2011 óta második időszakban irányítja a The New Saintst, összesen nyolcszor repítette bajnoki címig a walesi együttest. A játékosként Middlesbrough-ban nevelkedő, majd Bryan Robsonnál a felnőttek között bemutatkozó hátvéd edzőként is a biztos védekezést tartja szem előtt.
– Kőkemény mérkőzés vár ránk – mondta Craig Harrison a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón. – Az első fordulóban jól teljesítettünk, rászolgáltunk, hogy itt legyünk. Készen állunk az újabb kihívásra, még véletlenül sem turistaként érkeztünk Budapestre. Gyönyörű stadionban léphetünk pályára, egyértelmű célunk, hogy életben tartsuk a továbbjutási reményeinket.
A vezetőedző angol, és az öltözőben több az angol, mint a walesi játékos. Olyannyira, hogy a huszonkilenc tagú keretben mindössze hét olyan futballista szerepel, aki ízig-vérig walesi. Mindenesetre száz százalékig brit együttes a TNS, hiszen légiósai angol állampolgárok, akad amerikai-angol, lengyel-angol és ír-angol is. A tréner elmondta, nem könnyítette meg a helyzetüket, hogy a Ferencvárosnak Pascal Jansen személyében új vezetőedzője van.
„Kénytelenek voltunk a korábbi klubja, az AZ meccseit elemezni. Abból jobban láthattuk, milyen stílusban játszik Pascal Jansen csapata, mit várhatunk a Ferencvárostól. Új filozófiát képvisel a klubnál, talán négy−három−hármas felállásban futballozhat az együttes, kedd este a kezdő sípszó után tíz perccel után már okosabbak leszünk.”
A 46 éves szakvezető elmondta, az ő erősségük az összeszokottság, néhány labdarúgó tíz éve együtt játszik. A bajnokságban egyértelműen a támadófutballt erőltetik, annak pedig kifejezetten örül, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában idegenben is betaláltak az FK Decsics kapujába (1–1). A Ferencváros otthonában a harci szellem viheti őket előre, szoros eredményre számít.
A mérkőzés:
Bajnokok Ligája, 2. selejtező kör, 1. mérkőzés:
Ferencváros — The New Saints: 5-0 (3-0)
Groupama Aréna, 20:00. 16.231 néző.
Vezette: Guillermo Cuadra (asszisztensek: G.P. Ayuso, A.E. Iglésias; tartalékjv.: M.B. Ferrer; VAR: Valentín Gómez; VAR asszisztens: M.Á. Ortiz Arias – spanyolok)
Ferencváros: Dibusz — Makreckis (Botka, 76.), Cissé, Raul Gustavo (Knoester, 82.), Ramírez — Rommens, Maiga (Tóth Al., 77.), Zachariassen — Traoré, Pesic (Kady, 76.), Marquinhos (Owusu, 76.)
kispad: Varga Á., Ben Romdhane, Abena, Kehinde, Gruber, Kaján, Katona B.
vezetőedző: Pascal Jansen
The New Saints: C. Roberts — D. Davies (Baker, 90.), Bodenham, Pask, J. Daniels — Redmond (D. Williams, 63.), L. Smith, B. Clark (Bradley, 90.) — J. Williams (Holden, 63.), Young (Mcmanus, 76.), Brobbell
kispad: Edwards, Marshall, Hudson, McGahey, Canavan, Woollam, Jones
vezetőedző: Craig Harrison
Gól: Traoré (15., 21., 54.), Zachariassen (24.), Marquinhos (62. – 11-esből)
Sárga lap: Marquinhos (63.) illetve J. Williams (50.)
KÉT HÓNAP ÉS HÁROM NAP után ismét zöld-fehérbe borult a Groupama Aréna környéke. A május 19-i bajnoki záró fordulót és az éremátadó ünnepséget követően hosszú idő telt el – viszont a vakációzásra és ami a futballban fontosabb, a felkészülésre is több idő jutott… Meccsre kiéhezett, Fradi-mezbe öltözött drukkerek masíroztak a stadion irányába, ott pedig korábbi kedvencekkel, az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportkörbe jutó legendákkal is találkozhattak, ifjabb Albert Flórián, Telek András, Szűcs Mihály és Dejan Milovanovics is várta a közös fotóra vágyó drukkereket. Hogy a hangulat minél jobb legyen az idény első tétmérkőzésén, arról a Groupama Aréna új szponzora gondoskodott: aki három sört vásárolt a büfékben, a negyediket ajándékba kapta.
Ami azonban a körítésnél is jobban érdekelte a drukkereket: vajon az új vezetőedző irányításával mire lesz képes a bajnokcsapat? A felkészülés megkezdése előtt két nappal érkező Pascal Jansen a walesi The New Saints ellen mutatkozott be a magyar bajnok kispadján. Amikor a holland tréner előbukkant a játékoskijáróból, és elfoglalta (álló)helyét a kispad előtt, kiderült, sportos öltözékben szeret meccselni. A mérkőzés pedig úgy kezdődött, ahogyan a szakvezető megígérte, ment előre azonnal, támadott a Ferencváros!
Az első néhány percben pillanatokig volt csak a walesieknél a labda, a holland tréner nem véletlenül mondta, nagyon nem szereti, ha az ellenfél birtokolja. Igaz, azt is látni lehetett, hogy bár a rivális elszánt és harcos, technikai téren – és ezen a szinten (Bajnokok Ligája-selejtező) – vannak hiányosságai, védekezésben mindenképpen…
Hol a jobb, hol a bal oldalon ment előre a Fradi, azaz a mérkőzés gyakorlatilag egykapuzással kezdődött. Pascal Jansen két nyári igazolást nevezett a kezdőbe, a brazil Raul Gustavo csapatba állítása nem volt meglepetés, a belga Philippe Rommens pedig korábban volt játékosa, így pontosan tudta, mire képes a középpályás, aki a holland Go Ahead Eaglestől érkezett. A The New Saints szertárosa „mesterien” választott kapusszerelést, Connor Roberts tetőtől talpig lilában állt a ferencvárosi kemény mag elé – kapott is hideget-meleget –, és negyedóra sem telt el a mérkőzésből, máris a hálóból szedhette ki a labdát. Adama Traoré magasra ugorva bólintotta a labdát a hálóba, majd a földre borulva köszönte meg, hogy jókor volt jó helyen.
S ha egy üzlet beindul.
A mali támadó nem sokkal később megszerezte második gólját, s ha valaki a felkészülés alatt felajánlotta volna neki, az új idényt huszonegy perc alatt duplával kezdi, alighanem elfogadta volna. A Ferencváros itt azonban nem állt meg, három perccel később Kristoffer Zachariassen a bal alsóba passzolt, a magyar bajnok az első ivószünetig gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást. A kispad előtt vizet kortyolgató játékosok közül Pascal Jansen Philippe Rommensnek magyarázott a legtöbbet, a jelek szerint a belga védekező középpályás kulcsembere lehet a mostani Ferencvárosnak – egyfajta összekötő kapocs a futballisták és a szakmai stáb között.
Craig Harrison, a TNS vezetőedzője zsebre dugott kézzel, egykedvűen nézte a pályán zajló eseményeket, alighanem benne is tudatosult, a magyar bajnok túl nagy falat csapatának. A háromgólos előny arra mindenképpen jó volt, hogy végképp megnyugodjon a Fradi, a kezdeti rohamtempóból némileg visszavettek a játékosok, és a szünet előtti percekben már nem törtek minden támadásból kapura. Előfordult, hogy nyugodtan, kényelmesen járatták a labdát, hátul Raul Gustavo is két kézzel intette nyugalomra a mellette futballozó társait, és ekkor már az addig végig ácsorgó Pascal Jansen vezetőedző is leült. A félidő hajrájában a walesiek megmozdulásain ugyan némi bizonytalanság érződött, Jordan Williams a tizenhatoson kívülről a lécet találta telibe, jelezve, azért még nem adták fel a harcot.
Adama Traoré a fordulást követően ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta: veszélyesen indult be a védők mögé, az oldalvonalnál pedig Guadalupe Porras Ayuso személyében spanyol partjelző hölgy figyelte, lesre fut-e. A ferencvárosiak szélsője újabb bal oldali akció végén fejelte a labdát a kapuba, a folytatásban pedig a Zachariassen buktatásáért járó büntetőt értékesítette Marquinhos. A brazil támadó gólja után a szögletzászlónál magasba emelt mezét csókolgatta, és mivel – orosz lapinformációk szerint – a Lokomotív Moszkva mesés fizetéssel csábítja, nem elképzelhetetlen, hogy ez amolyan búcsúgesztus volt a részéről…
A keretben biztosan lesznek még változások – Mohammed Abu Fani iránt is élénk az érdeklődés –, de hogy a The New Saints elleni visszavágón nem kell megfeszülnie minden kulcsjátékosnak, az szinte biztos. A magyar bajnok magabiztos játékkal fektette két vállra a nála jóval gyengébb játékerőt képviselő walesieket – Marquinhos a hajrában a kapufát is eltalálta –, és nagy különbségű győzelmet aratva megérdemelten nyert. Pascal Jansen és stábja rákanyarodhat a Midtjylland feltérképezésére, a harmadik selejtezőkörben alighanem a dán együttes lesz az ellenfél, amely Andorrában győzte le 3–0-ra a Santa Colomát.
A Ferencváros győzelemmel kezdte a 2024–2025-ös idényt, az új vezetőedző kiütéses győzelemmel mutatkozott be a kispadon. A párharc visszavágóját július 30-án, kedden – magyar idő szerint 20 órától – játsszák a csapatok a walesi–angol határon fekvő Oswestry városában. Olybá tűnik, az a kilencven perc (plusz a várható ráadás) már csak formalitás lesz. 5–0
További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
A mérkőzés után Pascal Jansen, Ferencváros vezetőedzője is értékelte a látottakat.
– Ilyen bemutatkozásról álmodott?
– Elégedett vagyok azzal, ahogyan a labdát birtokolva és anélkül játszottunk, agresszívan futballoztunk. Örültem a játékosok energikus teljesítményének, ahogyan annak is, ahogyan a stábommal együtt fogadott minket a közönség.
– Mennyire volt nehéz kialakítani az új stílusú játékot?
– Tisztában vagyok azzal, hogy a futballunk most eltér attól, amit például a szélső védőink eddig játszottak, de a játékfilozófiámban az ő feladatuk nagyon fontos, a támadások felépítésének, előkészítésének fontos elemei, szükség van rájuk egyfajta irányítóként is. Ez sok munkát kíván, sok videózáson és megbeszélésen vagyok túl a labdarúgóimmal, ettől fejlődnek, ez kell a folyamatos építkezéshez, de még van munkánk. Marquinhos megoldásaira gyorsan reagáltak az ellenfelek, ezért fontos volt, hogy Cristian Ramíreztől befelé jöjjön a labda, Raul Gustavo pedig megjátssza a brazil szélsőnket.
– Marquinhos tizenegyesből szerzett gólt: mit gondol a mezlevétele arra utalt, hogy ezen a mérkőzésen búcsúzott el a Ferencvárostól?
– Bízom benne, hogy nem! Én a vezetőedző vagyok, a pályán zajló eseményekért felelek, míg a klubnál vannak, akik a játékosok karrierjéért. A párharcra visszakanyarodva: jól állunk, hiszen kapott gól nélkül arattunk nagy különbségű győzelmet, de még nem végeztünk a munkával, vár ránk a második felvonás. Most a regenerálódásra összpontosítunk, és ha továbbjutottunk, akkor foglalkozunk a következő mérkőzéssel.
Kristoffer Zachariassen:
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a The New Saints hivatalos honlapja alapján)
Összefoglalók:
https://videa.hu/videok/sport/ferencvaros-5-0-the-new-bajnokok-ligaja-champions-league-kKfOAiWheLF8SHw5
https://videa.hu/videok/sport/ferencvaros-5-0-the-new-bajnokok-ligaja-champions-league-gTVhVUR7eoetoFgC
Nyilatkozatok:
https://videa.hu/videok/sport/dibusz-denes-2024.07.23-bajnokok-ligaja-champions-league-JQMJ3l6xJp5TpSus
Mérkőzés után:
https://videa.hu/videok/sport/fradi-the-new-saints-utan-bajnokok-ligaja-champions-league-4MkccNxL4pyW2M7p
PERCRŐL PERCRE:
96′
A visszavágót július 30-án rendezik Oswestryben.
95
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
92′
Rommens lő kapura 18-ról, véd magabiztosan Roberts kapus.
91′
Traoré rossz levétel után ellöki Bakert.
90′
De lesz még 4 perc ráadás.
90′
Nem lesz több csere ma.
90′
CSERE
Ashley Baker áll be Davies helyére.
89′
CSERE
Clark le, Bradley be, de ez nem a Liverpool.
86′
Cissé a kezét fogva visszatér.
86′
Jelzi, visszatér majd. Tóth megy hátra eggyel. A másik középső védő: Ramírez.
86′
Nem lesz Fradi-csere, az egészen biztos. Cissé lemegy a pályáról.
85′
Hűha, Cissé nagyon rosszul esik, a bekötözött bal karja fáj. Jelzi, csere lesz. Mcmanusszal harcolt, aki meghúzta a védő fájós kezét.
83
CSERE
Mats Knoester váltja.
79′
Gustavót kell ápolni egy szerelés után.
79′
Mcmanus helyzetben, jobbal hétről a bal alsóba lőne kissé balról, Brobell balról jövő remek csele után. Cissé és Gustavo most bizony nem remekelt.
78′
CSERE
Declam Mcmanus váltja a másik oldalon Youngot.
A fiatal, Young helyén egy rutinos manus.
77
CSERE
Kady be, Pesics le.
77′
CSERE
Botka Endre váltja Makreckist.
77′
CSERE
Maiga le, Tóth Alex be.
77′
CSERE
Marquinhost Kwabena Owusu váltja.
76′
És már négyes Fradi-csere!
75′
Ivószünet és ápolás.
74
Maigát kell ápolni, éppen ő rúgott pedig oda a felezőnél Smithnek.
70′
Rommens beadása után Pesics lövése rossz.
70′
Újabb játékos öltözik át, hármas csere lesz.
69′
Davies szereli a Makreckis passzával a jobb szélen meginduló Traorét.
69′
A hatalmasat repülő Roberts kapus beleért még a brazil lövésébe… BRAVÚR!
69′
KAPUFA! Gustavo passzát két csel után jobbal félmagasan 16-ról, középről a bal oldali kapufára tekeri! A kipattanó Pesicsé, aki a kapuba lő hatról, de les.
67′
Kettőt is.
67′
Cserél a Fradi is.
67′
Cissé emel jobbra Traoré elé, a jobblábas beadás a kapusé.
66′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
64′
CSERE
Daniel Williams be, Redmond le. Cserék posztokra.
64′
CSERE
Rory Holden be, Williams le.
63′
Sárga lap
Majd kap egy sárga lapot mezlevételért Marquinhos. GÓLVIDEÓ ITT!
62′
11-es
MARQUINHOS jobbal a bal felsőbe lő. 5–0!
61
BÜNTETŐ! Zachariassen ellöki hátulról Ramírez bal oldali beadása után a visszafutó szélső, Williams.
55′
Ramírez bal oldali, ballábas beadását a bal alsóba fejeli kissé jobbról, öt méterről, Davies mellől. 4–0!
53
GÓL
EZ NAGYON ELDŐLT, ADAMA TRAORÉ MESTERHÁRMAST SZERZETT!
49′
Helyzet! Rommens jobb oldali szögletét jobbal kapura rúgja Traoré az ötös bal sarkáról, bevetőve fejjel ment a kapu előtt… Zachariassen!
47
Második félidő
CSERE NINCS, FOLYTATJUK!
46′
Fotó: Koncz Márton
46′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
46′
Ha a Ferencváros búcsúzik a Bajnokok Ligája selejtezőjétől, az Európa-liga 3. selejtezőkörébe kerülne át, ahol kiemeltként az alábbi BL-párharcok vesztesével mérkőzhetne meg:
APOEL (ciprusi, k)–Petrocub (moldovai)
Ludogorec (bolgár, k)–Dinamo Minszk (fehérorosz)
Panevezys (litván, k)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
46′
A Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros a továbbjutása esetén is kiemelt lenne. A 3. fordulóban az alábbi párharcok győztesét kaphatja:
UE Santa Coloma (andorrai)–Midtjylland (dán, k)
Malmö (svéd, k)–Klaksvík (feröeri)
Panevezys (litván, k)–Jagiellonia Bialystok (lengyel)
46′
A jövő keddi visszavágóra hétfőn délelőtt indul útnak Angliába a csapat – a The New Saints a walesi és angol határon lévő két határváros, a Llansantffraid és az Owestry közös egyesülete, hazai összecsapásaikat az angol oldalon fekvő Owestryben játssza.
46′
„Amikor először megérkeztem Budapestre, és Hajnal Tamás sportigazgatóval találkoztam, rögtön úgy éreztem, a klubbal máris egy energiaszintem mozgunk. És ez jó érzéssel töltött el. Ami a játékot illeti, nálam nincs félgőz, végig maximális fordulatszámon kell pörögni. Kedden ráadásul hazai pályán lépünk pályára, és ezt az energiával teli játékot sok-sok támadással szeretnénk fűszerezni. Edzőként nagyon nem szeretem, ha nincs nálunk a labda. Intenzív játékot kérek a futballistáimtól, és ha az ellenfél birtokolja a labdát, azt minél gyorsabban vissza kell szereznünk.”
46′
Pascal Jansen Londonban született, holland édesapja zenészként, angol édesanyja énekesnőként dolgozott. A holland-angol kettős állampolgárságú tréner a hollandiai Zaandamban nőtt fel, ott kezdett futballozni, és korai térdsérülése miatt az edzősködést is Hollandiában kezdte – stílusban tehát a holland iskolát képviseli. Ifjúsági csapatokat, utánpótlás akadémiát is vezetett, a felnőttek között az AZ első csapatát 2020 decembere és 2024 januárja között dirigálta. Ebből a szempontból a ferencvárosi lehetőség fejesugrás a mély vízbe, az ismeretlenbe.
46′
A két csapat még nem találkozott egymással korábban.
46
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+5
Szünet
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
44
Négy perc a ráadás.
42′
LÉC! Davies bal oldali beadását Williams kissé jobbról, 18-ról ballal a lécre vágja, nem sokkal elvétve a jobb felső sarkot. Dibusz hiába repült.
41′
Marquinhos beadását nem ér el Pesics, de kitör a pánik a walesiek között, „finnesen” egymásba rúgja a labdát két védő, hatról meg a bal alsó mellé töri a labdát Maiga. ZICCER VOLT!
40′
Marquinhos egy remek csel után balról jobbal keresztbe passzol az ötös jobb sarka elől Traoré ballal Daviesbe lő.
39′
Williams jobb oldali, lapos, jobblábas beadása elakad a bal sarok előtt Gustavóban.
37
Daviest nem veszik komolyan, kissé balról ballal a léc fölé lő.
34′
Cissé emelésére nem indul Traoré, kirúgás.
34′
(Fotó: Koncz Márton)
32′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
32′
Makreckis megindul harciasan a jobb oldalon, ellökik… szabadrúgás. De a vendégeknek.
32′
Marquinhos újabb beadása rossz, de mindegy, mert les.
30
Okos találat volt, az szentigaz! GÓLVIDEÓ ITT!
25
Ivószünet.
25
Egy jobb oldali szöglet után sarokkal ötről a bal felső fölé teszi a labdát elegánsan Brobell!
24
GÓL
ÚJABB FRADI-GÓL AZ ELLEN HÁLÓJÁBAN, Marquinhos balról jobbal laposan, okosan középre ad, tízről jobbal a bal alsóba lő az embere mellől, kissé balról KRISTOFFER ZACHARIASSEN. 3–0!
22′
Ramírez indítja Pesicset, aki éles szögből ballal… a labda mellé rúg. Kirúgás.
21
GÓL
ÚJABB FRADI-GÓL, eldőlni látszik a meccs. Gustavo emelését Zachariassen mellel Pesics elé teszi, ő visszagurít, ADAMA TRAORÉ ballal a jobb alsóba lő 10-ről, kissé jobbról. 2–0!
GÓLVIDEÓK ITT!
16′
Williams jobb oldali beadása Cisséé.
15
GÓL
VEZET A FERENCVÁROS, ADAMA TRAORÉ a jobb alsóba fejeli a labdát az ötös jobb sarkáról, remek ívben. Marquinhos bal oldali beadását az ötösről, középről a Pesicset megelőző Bodenham fejelte a szélső elé. 1–0!
8′
Traoré jobb oldali beadását a kapu fölé fejeli középről, hétről Pesics.
7′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
6′
Marquinhos szépen megy el a bal szélen, középre ad jobbal… de a védőké a labda.
5′
VAR
Nincs 11-es.
5′
Marquinhos jobb oldali beadását a túloldali kapufa elől rosszul fejeli középre Pesics. Zachariassen visszaszerezné, elesik… tovább.
4′
Traoré jobb oldali beadását bevetődve nem sokkal teszi az ötös rövid sarkáról Bodenham!
3′
Nincs telt ház, az M4 szerint 16 ezer néző van a stadionban, de remek a hangulat, és jó az idő.
1
Meccs indítása
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A Fradi zöld-fehér mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta sötétkékben.
A visszavágót július 30-án rendezik Oswestryben.
TOSIN KEHINDE: NEKEM OLYAN VOLT A MANCHESTER UNITEDBEN JÁTSZANI, MINT A MAGYAR GYEREKEKNEK A FERENCVÁROSBAN
CEBRAIL MAKRECKIS A BL CSOPORTKÖRÉIG JUTNA A FRADIVAL
„Meglátjuk, mire lesznek képesek. A The New Saints személyében is bajnokcsapatról beszélünk, tudják hogyan kell mérkőzéseket nyerni, címeket elhódítani. De ez már az európai porond, itt keményebb a harc. A Bajnokok Ligájában nincsenek könnyű ellenfelek, és bár a montenegrói ellenfelükön könnyedén túlléptek, abból nem vonhattunk le messzemenő következtetéseket. Direkt stílusban futballoznak, odahaza a walesi bajnokságban dominálnak, számomra nagy kérdés, hogy a Ferencváros ellen is képesek lesznek-e ugyanerre a játékra?”
„Energikus Fradira számíthatnak a szurkolók! – szögezte le a holland tréner. – A Ferencváros elit klub, márpedig ezzel együtt felelősség is jár. Nem csak nekem, vezetőedzőnek, a játékosoknak is. Mindenki keményen dolgozott az elmúlt hetekben, de hogy végül is mennyire sikerült átadnom az általam elvártakat, az első tétmérkőzésen kiderül. A pálya sosem hazudik, kedd este minden kiderül.”
„A felkészülésre valóban kellő időnk volt, az más kérdés, ha a negyven helyett csak húsz napunk lett volna, annak is elégnek kellett volna lennie – felelte lapunk kérdésére a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Pascal Jansen. – Az első tétmérkőzésre mindenképpen készen kell hogy álljunk! Ne feledjük, új országba, új klubhoz kerültem, nekem is adaptálódnom kellett, de úgy érzem, sikerült mindenkit megismerni, képet kapni arról, ki mire képes.”
Elérkezett a pillanat. Pascal Jansen vezetőedző a június 13-i kinevezését követően július 23-án – kedden 20 órakor – immár hivatalosan is bemutatkozik a Ferencváros kispadján. A holland tréner 39 napnyi közös munka után debütál az FTC-nél, az első alkalom mindig emlékezetes az életben, még akkor is, ha futballmérkőzésről van szó…
A vezetőedző angol, és az öltözőben több az angol, mint a walesi játékos. Olyannyira, hogy a huszonkilenc tagú keretben mindössze hét olyan futballista szerepel, aki ízig-vérig walesi. Mindenesetre száz százalékig brit együttes a TNS, hiszen légiósai angol állampolgárok, akad amerikai-angol, lengyel-angol és ír-angol is.
– Kőkemény mérkőzés vár ránk – mondta Craig Harrison a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón. – Az első fordulóban jól teljesítettünk, rászolgáltunk, hogy itt legyünk. Készen állunk az újabb kihívásra, még véletlenül sem turistaként érkeztünk Budapestre. Gyönyörű stadionban léphetünk pályára, egyértelmű célunk, hogy életben tartsuk a továbbjutási reményeinket.
Craig Harrison határozottan érkezett a mérkőzés előtti budapesti sajtótájékoztatóra. Van is oka önbizalomra, 2011 óta második időszakban irányítja a The New Saintst, összesen nyolcszor repítette bajnoki címig a walesi együttest. A játékosként Middlesbrough-ban nevelkedő, majd Bryan Robsonnál a felnőttek között bemutatkozó hátvéd edzőként is a biztos védekezést tartja szem előtt.
A MÉLY VÍZBE DOBHATJA ÚJ JÁTÉKOSÁT PASCAL JANSEN. Elemzés itt!
SZENTÜL HISZEM – THURY GÁBOR JEGYZETE
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!