Kajdy György: 60

Kajdy György

Szülővárosában, a Gyulai SE csapatában kezdte a labdarúgást, majd miután a család a fővárosba költözött az FTC igazolt sportolója lett.

1976-tól a futást favorizálta, közel két évig koptatta a népligeti salakot.

Végül hátat fordí­tott az atlétikának, és a KSI-ben már csak a labdát rúgta. A sportiskola csapatában járta végig a szamárlétrát. 1982-ben igazolta le a másodosztályú Volán.

A bajnoki pontvadászat végén az NB II-es tabella élén végzett Lakat Karcsi bácsi csapata, í­gy a következő idényben egy osztállyal feljebb folytathatta a közlekedési gárda. Kajdy 1983 augusztusában debütált az NB I-ben.

Első élvonalbeli idényének végén csapata ugyan búcsút intett az első osztálynak, de Kajdy maradt az élvonalban miután a Hungária körútra igazolt, ahol végül három esztendőt töltött el.

Az 1986/87-es idényben tagja volt az MTK-VM bajnokcsapatának. 1987 nyarán hozta az Üllői útra Dalnoki Jenő.

A pipás mester távozása után, Rákosi Gyula már nem számí­tott rá, í­gy a szezon végén visszatért az NB II-es Volánhoz, és újabb három évig volt a rákospalotaiak játékosa.

A második esztendőben megnyerték az NB II-t (1989/90), mí­g Kajdy 15 góljával gólkirályi cí­met szerzett. A következő idényre csak átszálló jegyet váltottak az első vonalra, az idény végén Kajdy is továbbállt.

Pályafutását Finnországban, a Turun Palloseura csapatában folytatta. A turkui csapattal kupagyőztes lett 1991-ben.

A légióskodás után hazatért a másodosztályban szereplő III. ker. TVE-hez, majd egy rövid időt újra Finnországban, az MP Mikkeli csapatánál töltött el.

1994 őszén már a Nagykanizsa szí­neiben játszotta utolsó NB I-s mérkőzését.

Klubjai: Gyulai SE, FTC (1976-78), KSI (1978-82), Volán (1982-84: 24 NB I-es bajnoki / 4 gól), MTK-VM (1984-87: 37 bajnoki / 4 gól), FTC (1987/88: 5 bajnoki), Volán (1988-91: 28 NB I-es bajnoki / 2 gól), TPS Turku (1991-92: 49 bajnoki / 15 gól), III. ker. TVE (1993-94: 35 NB II-es bajnoki / 4 gól), MP Mikkeli (1994: 6 bajnoki), Nagykanizsa (1994: 7 bajnoki), Érd, Komárom

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Hát ez de érdekes: simán megvan a neve emléke bennem, mint MTK- vagy Volán-játékos, de ha valaki feltette volna nekem a kérdést, hogy na, játszott-e Kajdy valaha a Fradiban, kapásból nemmel felelek. Mondjuk a statisztikák alapján nem véletlen, hogy nem maradt meg bennem a nálunk töltött időszaka, de ennél kevesebb is elég szokott lenni a „köztudatomhoz”.
    Mindenesetre: Isten éltesse!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK