2025.II.27. MK, ETO FC Győr – Ferencváros: 3-4

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Kétgólos hátrányból egyenlített az ETO, de az FTC jutott tovább, és az Újpest vár rá a negyeddöntőben.
A labdarúgó Mol Magyar Kupa utolsó nyolcaddöntős mérkőzésén az ETO FC Győr a tavalyi döntős Ferencvárost fogadta. A továbbjutás a rendes játékidőben nem dőlt el, a 116. percben Zachariassen gólja bizonyult döntő találatnak – 4–3-ra győzött az FTC.

Nyilatkozatok:

Borbély Balázs: — Akárhogy is áll a bajnokságban a Ferencváros, véleményem szerint akkor is a mezőny legjobb, legerősebb kerettel rendelkező csapata. Azt is látni kell, hogy jelenleg tíz-tizenkettővel több lejátszott mérkőzés van a lábaikban, mint bármely más együttesnek. Tavasszal például nekünk a kupameccs lesz az ötödik tétmeccsünk, nekik, ha jól számolok, a kilencedik… Ebből a szempontból nincsenek könnyű helyzetben, de ők a legnagyobb favoritok, ezért úgy dukál, hogy támadó szellemű focit produkáljanak. Hogy ez nekünk előny-e vagy hátrány, azt majd a két meccs megmutatja. Az offenzív futballt játszó csapatok ellen, ha nálad van a labda, akkor valóban nagyobb területek nyílnak előtted, ha viszont náluk van, akkor rengeteget kell futnod, és hihetetlenül koncentráltnak kell lenned, mert az olyan kaliberű játékosok, amilyenek a Fradiban vannak, minden megingást kíméletlenül kihasználnak.

Robbie Keane:

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, 5. FORDULÓ, A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT:

ETO FC Győr — Ferencváros: 3-4 (1-2, 3-3, 3-3)hosszabbítás után
Győr, 20:00. 1.800 néző.
Vezette: Dr. Csonka Bence (asszisztensek: Tóth II. V., Bornemissza; Videóbíró: Berke Balázs; VAR asszisztens: Andó-Szabó; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Derdák)

ETO FC Győr: Petrás — Tóth R. (Beqja, 98.), Heitor (Bitri, 46.), Krpic, Stefulj — Ouro (Marku, 46.), Anton, Vitális — Bumba (Bánáti, 87.), Benbuali (Njie, 111.), Gavric (Sahli, 75.)
kispad: Ruisz, Gyurákovics, Diarra, Szépe, Biró B., Herczeg M.
vezetőedző: Borbély Balázs

Ferencváros: Gróf — Makreckis, Cissé, Gartenmann, Civic (Ramírez, 53.) — Júlio Romao, Tóth A. — Traoré (Kehinde, 61.; Raul Gustavo, 118.), Ben Romdhane (Zachariassen, 79.), Cirkovic (Joseph, 79.) — Varga B. (Saldanha, 61.)
kispad: Varga Á., Radnóti, Keita, Pesic, Abu Fani, Kaján
vezetőedző: Robbie Keane

Gól: Gavric (11.), Vitális (52.), Júlio Romao (54. – öngól) illetve Ben Romdhane (33.), Varga B. (34. – 11-esből, 50.), Zachariassen (117.)
Sárga lap: Bitri (63.), Krpic (70.), Benbouali (78.), Sahli (90+3.), Anton (107.) illetve Júlio Romao (90.), Tóth Al. (111.)

Ellenfélre várt az Újpest. A kora esti Mol Magyar Kupa-sorsoláson kiderült, hogy az utolsó nyolcaddöntős mérkőzés, azaz az ETO FC Győr–Ferencváros összecsapás továbbjutója a lila-fehéreket fogadhatja a sorozat következő körében. Sokan dörzsölték a tenyerüket az esetleges újabb derbi miatt, azonban Győrben teljesen máshogy gondolták. Csütörtök este az ETO Park környékén szinte nem is lehetett közlekedni, megmozgatta a várost a Fradi érkezése, a legtöbben a stadionhoz felé menet arról beszéltek, hogy bizony az ETO a mérkőzés esélyese. Jogosan bizakodhattak a győriek, ugyanis kiválóan kezdték a tavaszt, az első négy bajnokin három győzelmet és egy döntetlent értek el, így veretlenül fogadták a Ferencvárost. Ezzel szemben az FTC nehézkes évkezdeten van túl, az Európa-ligából kiesett, míg a bajnokságban csak az előző hétvégén volt képes megszerezni első 2025-ös győzelmét.

Miután nem túl kedvesen üdvözölte egymást a két szurkolótábor, a kezdőrúgás előtt Varsányi Tibort köszöntötték a hazaiak: a korábbi kiváló labdarúgó szerdán volt nyolcvanesztendős, évekig erősítette a győri csapatot, tagja volt az 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben Magyar (Népköztársasági) Kupát nyerő Győri Vasas ETO-nak.

Ahogyan csütörtökön az ország nagy részén, úgy Győrben is egész nap szakadt az eső, amit a gyepen észre is lehetett venni, főleg a két kapu előtti rész nem nézett ki jól. A csúszós-vizes körülmények ellenére mindkét csapat igyekezett a földön járatni a labdát, ám néhány technikai hibával. A látottak alapján nem volt akkor meglepetés, hogy a 11. percben tetszetős bal oldali támadás után Zseljko Gavrics megszerezte a vezetést az ETO-nak. A szerb támadó korábban a Ferencvárost erősítette, találata után a két kezét felemelve jelezte, esze ágában sincs megünnepelni gólját volt klubja ellen. A kapott gól után kezdett magához térni az FTC, előbb Eldar Civic beadása után Miljan Krpics talált kis híján a saját kapujába, majd Ibrahim Cissé és Mohamed Ben Romdan próbálkozása után sem ért célt a labda. Eldar Civic már közelebb járt a gólhoz, szinte az oldalvonal mellől váratlanul lőtt, ám a kapufáról kipattant a labda, ahogy néhány perccel később Stefan Gartenmann próbálkozása után is. Tovább nyomtak a fővárosiak, Eldar Civic sokadik elfutása után Mohamed Ben Romdan közelről már nem hibázott – megérdemelten egyenlített az FTC. Kicsivel később Heitor buktatta a tizenhatoson belül Varga Barnabást, a tizenegyest pedig a sértett váltotta gólra. Nem lassítottak a zöld-fehérek, Adama Traoré még a szünet előtt betalált, ám hosszas videózás után kezezés miatt a bíró érvénytelenítette a gólt, így egygólos vendégelőnnyel vonultak öltözőbe a felek.

A fordulás után felpörögtek az események, Varga Barnabás pöckölte a győri kapuba a labdát, ezzel már két góllal vezetett a Ferencváros, de…. Tévedett, aki azt hitte, hogy a lényegi kérdések eldőltek, mert az ETO két perc alatt kiegyenlített: előbb Vitális Milán bombázott a léc alá, majd Júlio Romao fejelte a labdát a saját kapujába (3–3). A lélektani fölény a hazaiaknál volt, s az sem segítette a vendégeket, hogy Varga Barnabást bokasérülés miatt le kellett cserélni (nem jó hír ez Marco Rossi szövetségi kapitánynak a közelgő, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozó előtt négy héttel…). A folytatásban a Ferencváros irányította a játékot, ám szinte az összes győri ellentámadásban ott volt a veszély, Gróf Dávidnak nem is tetszett, ahogy előtte védekeznek a társak. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre visszafogottabb a tempó, egyik csapat sem akart már kockáztatni, ám Kristoffer Zachariassen és Vazsid Szahli lábában is ott volt a győztes gól, ám ott is maradt. Kilencven perc után 3–3 volt az eredmény, jöhetett a hosszabbítás.

Amelynek első tizenöt percében egyetlen helyzet volt, az Matheus Saldanha előtt adódott, a brazil azonban fölé lőtt. Azért a végén meglett az eredménye a Ferencváros erőfeszítéseinek, ugyanis a 116. percben végletekig kijátszott támadás végén Kristoffer Zachariassen megszerezte a győztes gólt. A Ferencváros készülhet az Újpest elleni negyeddöntőre, s bár az ETO kiesett, a győriek minden dicséretet megérdemelnek eredményes játékukért, és azért, ahogyan küzdöttek. 3–4

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.

„Nem örülök, hogy ilyen korán hátrányba kerültünk, de annak igen, hogy ebből fel tudtunk állni és szereztünk három gólt. Viszont az elfogadhatatlan, hogy a második félidőben négy perc alatt kaptunk két gólt – ezt abszolút a koncentráció hiánya. Azonban ez a továbbjutás fordulópont lehet a csapat életében, hiszen leszámítva a néhány perces kihagyást, remekül játszottunk. Varga Barnabás lecserélése után azt kértem, hogy ne operáljunk hosszú indításokkal, Matheus Saldanhának ugyanis mások az erősségei. Igyekeztünk a széleket erőltetni, hiszen Tosin Kehinde és Lenny Joseph személyében új energiák érkeztek oda.”

A Nemzeti Sport érdeklődésére a sérülés miatt lecserélt Varga Barnabással kapcsolatban elmondta, egyelőre nem tudnak pontos információkat a támadó állapotáról, további vizsgálatok szükségesek.

Arról, hogy a negyeddöntőben az Újpesttel találkoznak, annyit mondott, mindig örül a derbiknek, de most csakis az ETO elleni vasárnapi bajnokira koncentrálnak.

Borbély Balázs, az ETO FC Győr vezetőedzője így értékelt a kupabúcsú után.

„Izgalmas meccs volt, jól kezdtünk, a vezető gól után volt még egy ígéretes lehetőségünk Daniel Stefulj révén, ám sajnos kimaradt. Az első félidő második felében nem játszottunk jól, nyomás alá kerültünk, jöttek a hibák, fordított az ellenfél. A szünetben változtattunk a védekezésen, de ismét hibáztunk, s jött a harmadik FTC-gól. Dicséretes, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk, sőt, Vazsdi Szahli lábában ott volt a győztes gól a végén. A hosszabbításban látszódott, hogy a Ferencváros kerete nagyobb, és jobb játékosokból tevődik össze, ekkor is sokat hibáztunk, jöttek a vendéghelyzetek, s meg is szerezték a győzelmet. Kár érte, közel voltunk a tizenegyespárbajhoz. A hétvégi, Fradi elleni bajnoki? Stabilabban kell védekeznünk a Groupama Arénában, nem szabad ilyen hibákat elkövetnünk, mint csütörtökön, hiszen azokat az ilyen kaliberű játékosok kíméletlenül kihasználják.”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az ETO FC Győr hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111101001ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    19:44
    A kezdés előtt
    Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, melyik zöld-fehér csapat csatlakozik nyolcadikként a Mol Magyar Kupa negyeddöntőjének mezőnyéhez. A párosítás érdekessége, hogy vasárnap az Üllői úton a bajnokságban találkozik egymással a két csapat. A tavaly őszi győri bajnokijuk 1–1-re végződött, három éve a kupa elődöntőjében 4–1-re nyert az FTC az akkor másodosztályú ETO otthonában.

    19:46
    Hány magyar játékos van a két kezdőcsapatban?
    A 22 kezdő játékosból öt született Magyarországon. Az ETO-ból Tóth Rajmund és Vitális Milán, az FTC-ből Gróf Dávid, Varga Barnabás és Tóth Alex. Ha figyelembe vesszük, hogy Claudiu Bumba és Miljan Krpics kettős állampolgár, akkor hét magyar játékos szerepel a kezdőkben.

    19:58
    Három helyen változtatott Keane
    Az ETO kezdő tizenegye ugyanaz, mint a legutóbbi bajnokin, a Fradiban viszont három változás is van: Ben Romdhan, Civic és Csirkovics új a Fehérvár elleni mérkőzéshez képest. Abu Fani, Ramirez és Kehinde maradt ki az FTC-ből, ők a cserepadon várnak bevetésre.

    20:00
    Kezdődik
    1. perc: Fehérben az ETO, zöld-feketében az FTC. A hazaiak kezdik a kupameccset.

    20:09
    Az Újpesttel játszik a győztes
    A mérkőzés előtt lezajlott a következő forduló sorsolása. Az Újpest várja a jelen mérkőzés győztesét a legjobb négy közé jutásért.

    20:12
    1-0
    GÓÓÓL!
    11. perc: GÓÓÓL! Szép a győri akció a bal oldalon, Bumba szökteti Stefuljt, a beadására Gavrics érkezik középen, és hét méterről a jobb alsóba lő. Se Csirkovics, se Cissé nem ér oda. 1-0

    20:17
    Petrás Varga elől
    17. perc: Varga B. felé száll az előreívelt labda, azonban jól lép ki a kapujából Petrás, és lábbal tisztáz.

    20:20
    Petrás bravúrja
    20. perc: Tóth A. bal oldali szöglete után Cissé fejel hat méterről, Petrás óriási bravúrral véd. Ben Romdané a kipattanó, ezt Benbouali blokkolja.

    20:23
    Korábbi játékosa talált be a Fradi kapujába
    Gavrics a 2021-2022-es idényben 15 tétmérkőzésen lépett pályára az FTC-ben. Ebből három Magyar Kupa-találkozó volt, ezeken egy gólt szerzett, a Hatvan ellen volt eredményes. Az ETO-ban ez Gavrics 22. tétmeccse és a 4. gólja. Ezekből egyet szerzett a Magyar Kupában, az 1. fordulóban a Putnok ellen.

    20:26
    Újabb párharcot nyer meg a győri kapus Vargával szemben
    25. perc: Varga B. kap remek labdát, azonban ismét jól jön ki a kapujából Petrás. Ütközik a két játékos a tizenhatoson belül, a győri kapust ápolni kell.

    20:28
    Varga emelése
    27. perc: Varga B. a tizenhatos jobb sarkáról próbálja a labdát kapura emelni, de egy métert téved.

    20:31
    Kapufa! Aztán megint kapufa!
    30. perc: Alig másfél perce Civic beadása találta el a felső lécet, aztán Gartenmann lövése is a kapufát találja el.

    20:34
    1-1
    GÓÓÓL!
    32. perc: Egyenlít az FTC! Civic beadását Petrás próbálja kiütni, de egy győri védőről épp Ben Romdan elé kerül a labda, aki hat méterről Heitor és Anton között a kapuba lő. 1-1

    20:37
    11-es
    37. perc: Varga B. lábait Heitor akasztja össze a tizenhatoson belül: büntetőt lőhet az FTC.

    20:39
    1-2
    GÓÓÓL!
    38. perc: Varga Barnabás a jobb felsőbe lövi a 11-est. Petrás beleér, de védeni nem tud. 1-2. Ez Varga első gólja az aktuális kupasorozatban.

    20:46
    Nincs gól kezezés miatt
    44. perc: Varga B. fejjel teszi a labdát Traoré elé. A kimozduló Petrás védeni tudja a Traoré lövését, aki tovább sodorja a labdát, és végül Stefulj mellett valahogy a kapuba lő. Ám a VAR vizsgálata során kiderül, hogy Traoré bal kezére pattant a kapusról a labda, így a találat nem érvényes.

    20:48
    Még három perc
    45+1. perc: Három perc a ráadás.

    20:49
    Szünet jön
    45+4. perc: Vége az első félidőnek.

    20:52
    Ben Romdan első gólját szerezte a kupában
    Ben Romdan 6. kupameccsén először szerzett gólt. Összességében a 69. tétmeccsén a 8. gólját lőtte a Ferencváros tunéziai játékosa.

    21:04
    Kettős csere hazai oldalon a szünetben
    46. perc: A szünetben Ouro és Heitor helyére Bitri és Marku áll be a győrieknél. Folytatódik a mérkőzés.

    21:09
    1-3
    GÓÓÓL!
    50. perc: Labdát veszít saját térfelén az ETO, aztán egy indítás után Varga B. a kimozduló Petrás mellett a kapu bal oldalába lő. 1-3

    21:13
    2-3
    GÓÓÓL!
    52. perc: Bal oldali győri akció végén Bumbáról pattan a labda a hosszún érkező Vitális elé, aki futtából, 9 méterről lő a léc alá. 2-3

    21:13
    Csere a vendégeknél
    53. perc: Civic helyére Ramírez áll be.

    21:14
    3-3
    GÓÓÓL!
    54. perc: Öngól! Marku beadását Júlio Romao hét méterről fejeli a saját kapujába. 3-3

    21:20
    Kettős ferencvárosi csere
    61. perc: Varga B. megsérült, a helyére Saldanha áll be, Traorét pedig Kehinde váltja.

    21:24
    Saját nevelésű játékos szerzett gólt az ETO-ban
    Vitálisé volt tétmeccsen az ETO első olyan gólja az idényben, amelyet magyarországi születésű játékos lőtt. Vitális egyébként az ETO saját nevelésű játékosa, aki a télen tért vissza a győriekhez Dunaszerdahelyről.

    21:24
    Sárga lap
    64. perc: Bitri kap sárga lapot Saldanha felrúgásáért.

    21:27
    Benbuali lövése
    67. perc: Megint a győri bal oldalról jön a beadás, Benbuali lő kapura középen, szögletre ment Ramirez.

    21:28
    Gróf véd nagyot
    68. perc: Bal oldali győri szöglet után középen Stefulj lő laposan, Gróf nagyot véd.

    21:29
    Sárga lap Krpicnek
    70. perc: Krpic rossz ütemű becsúszása sárga lapot ér.

    21:32
    Győri helyzet
    73. perc: Előbb Gavrics beadása után kell tisztáznia a vendég védelemnek, aztán Marku próbálkozik távolról egy pattogós lövéssel, ami elmegy Gróf kapuja mellett.

    21:34
    Győri csere
    75. perc: Gavricsot Szahli váltja.

    21:38
    Újabb győri sárga
    78. perc: Benbuali kap sárgát.

    21:40
    Kettőt cserél Keane
    79. perc: Ben Romdan helyére jön Zachariassen, Csirkovicsot pedig Lenny váltja.

    21:43
    Zachariassen lövése
    83. perc: Zachariassen lövését védi Petrás.

    21:46
    Jön Bánáti
    87. perc: Bumba helyett Bánáti Kevin a folytatásban a győrieknél.

    21:49
    Sárga lap Júlio Romaónak
    90. perc: Júlio Romao csúszik rá Tóth Rajmund lábára: sárga lap.

    21:51
    A ráadás négy perc
    90+1. perc: Négy perc a hosszabbítás.

    21:53
    Sárga lap reklamálásért
    90+3. perc: Szahlit rúgja fel Joseph. A szabálytalan ferencvárosinak nem, de a reklamáló győri játékosnak felmutatja Csonka a sárga lapot.

    21:54
    Szahli lövése
    90+4. perc: Szahli lövi a labdát a jobb felső sarok fölé.

    21:55
    Nem született döntés 90 perc alatt
    90+5. perc: Csonka Bence hármas sípszava a rendes játékidő végét jelenti.

    22:00
    Indul a 2×15 perc ráadás
    91. perc: Kezdődik a hosszabbítás első félideje.

    22:01
    Saldanha lövése
    93. perc: Saldanha 20 méterről lő nagy erővel, Petrás véd.

    22:03
    Joseph lövése
    94. perc: Vitális elesik a győri tizenhatos előtt, a labda Joseph elé kerül, ő pedig 17 méterről lő. Petrás ezt is védi.

    22:07
    Győri csere
    98. perc: Tóth Rajmund nem tudja folytatni, Beqja áll be.

    22:09
    Saldanha lövése
    101. perc: Saldanha hat méterről lövi a labdát a győri kapu fölé.

    22:11
    Ápolás miatt áll a játék
    103. perc: Marku és Kehinde fejel össze az oldalvonalnál. Ápolni kell őket.

    22:14
    Térfélcsere
    105. perc: Vége a hosszabbítás első felének.

    22:16
    Folytatódik a meccs
    106. perc: Az ETO kezdi a második hosszabbítást.

    22:17
    Sikerül tisztázni
    107. perc: Kavarodás az FTC kapuja előtt, Benbuali lő végül, de blokkolni tud a védelem.

    22:18
    Sárga lap Antonnak
    108. perc: Anton kap sárga lapot.

    22:19
    Joseph lövése
    109. perc: Joseph szerez labdát, majd lövi azt kapu mellé 14 méterről.

    22:21
    Sárga lap Tóth Alexnek
    111. perc: Lerántja Benbualit Tóth Alex. Sárga lap.

    22:21
    Jön Njie
    111. perc: Njie áll be Benbuali helyére.

    22:22
    Kehinde lövése
    113. perc: Kehinde lövi a labdát 9 méterről, balról a hosszú kapufa mellé.

    22:28
    3-4
    GÓÓÓL!
    116. perc: Bitri Saldanhát találja el, így szerez labdát az FTC. Petrás kimozdul a kapujából, Saldanha visszapasszol Tóth Alexnek, ő pedig Zachariassennek továbbítja a labdát, végül Zachariassen lő az üres kapuba. 3-4

    22:29
    Ferencvárosi csere
    119. perc: Kehinde helyére Raul Gustavo áll be.

    22:31
    Még egy perc
    120. perc: Egy perc a ráadás.

    22:31
    Szahli nem talál kaput
    120+1. perc: Szahli lövése elmegy a kapu fölött.

    22:33
    Az FTC a továbbjutó
    120+2. perc: Vége a mérkőzésnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK