2025.IV.23. MK, Ferencváros – MTK: 3-1

Fordított a Ferencváros az MTK ellen, és bejutott a Magyar Kupa döntőjébe

Hiába vezetett az MTK, a folytatásban jobb volt a hazai csapat. A kupadöntőben – akárcsak tavaly – ismét a Paks lesz a zöld-fehérek ellenfele.
A labdarúgó Magyar Kupa szerdai elődöntőjében a Ferencváros hazai pályán 3–1-re legyőzte az MTK-t, és bejutott a május 14-ei döntőbe, ahol a címvédő Paks lesz az ellenfele.

Nyilatkozatok:

Robbie Keane: — A szomszédunkkal játszunk a kupa elődöntőjében, ahol bármi megtörténhet. Egy kupameccs mindig különbözik kicsit a többi mérkőzéstől. Izgatottan várjuk, hiszen megvan a lehetőségünk, hogy bejussunk a fináléba, és természetesen ez is a célunk. Ez az elsődleges feladat, de ehhez nagyon koncentrálnunk kell. Ismerjük az MTK-t, ugyanúgy szereti játszani a focit, mint mi. Szóval remélem, hogy jó meccs lesz. Olyan intenzív játékot kell mutatnunk szerdán, ami az elmúlt időszakban jellemzett minket. Az utóbbi hat hétben, két hónapban ez nagyon jól működött. Ezt kell folytatnunk, és meg kell tartanunk a lendületünket.

A mérkőzés:

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, ELŐDÖNTŐ:

Ferencváros — MTK Budapest: 3-1 (1-1)
Groupama Aréna, 20:00. 11.057 néző.
Vezette: Pintér Csaba (asszisztensek: Vígh-Tarsonyi, Rózsa; Videóbíró: Dr. Csonka Bence; VAR asszisztens: Georgiou; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Derdák)

Ferencváros: Dibusz — Cissé, Gartenmann, Szalai G. — Makreckis, Júlio Romao, Tóth A. (Ben Romdhane, 74.), Keita (Maiga, 46.), Ramírez (Civic, 84.) — Saldanha (Varga B., 46.), Pesic (Joseph, 74.)
kispad: Gróf, Abu Fani, Zachariassen, Kehinde, Cirkovic, Henrique, Kaján
vezetőedző: Robbie Keane

MTK Budapest: Csenterics — Varju, Beriashvili (Végh, 81.), Kádár T., Kovács P. — Kata M., Horváth A. (Németh K., 75.) — Molnár Á. (Bognár I., 61.), Kosznovszky (Polievka, 81.), Molnár R. — Jurina
kispad: Demjén, Balázs J., Nagy Zsom., Bakó, Szőke, Kenesei
vezetőedző: Horváth Dávid

Gól: Ramírez (45.), Pesic (51.), Joseph (75.) illetve Molnár R. (16.)
Sárga lap: Pesic (44.) illetve Beriashvili (44.), Kovács P. (87.), Molnár R. (90+2.), Kádár (90+3.)

SZÓ SEM LEHETETT TARTALÉKOLÁSRÓL a Ferencváros és az MTK Budapest részéről, elvégre mindkét csapat meg akarta váltani jegyét a Mol Magyar Kupa május 14-i döntőjébe, ezért a szakmai stábok erős összetételben küldték pályára az övéiket. Robbie Keane a Nyíregyházát hét góllal kivégző Ferencvároson három helyen változtatott: a bal oldali szárnyvédőként Eldar Civic helyett Cristian Ramírez játszott, Habib Maiga feladatát Júlio Romao látta el hatosként, míg Mohammed Abu Fanitól Naby Keita vette át a karmester szerepét. A túloldalon a 100. MTK-s tétmérkőzésén irányító Horváth Dávid sem érezte indokoltnak a túl sok változtatást, ő a Fehérvárral pontosztozkodó csapatán a frissítést szem előtt tartva négy helyen módosított: Demjén Patrikot Csenterics Adrián váltotta a kapuban, míg Bognár István, Robert Polievka és a Vidi ellen kisebb bokasérülést szenvedő Németh Krisztián helyett Horváth Artúr, Marin Jurina és Molnár Ádin kapott lehetőséget. A vendégek annyiban húzták meg a váratlant, hogy a négyvédős rendszert háromvédősre cserélték, Molnár Ádinnak kellett bejátszania a jobb szélt.

A találkozó előtt gyászszünettel tisztelegtek a kedden 86. életévében elhunyt Garami József mesteredző előtt, aki a Ferencvárost 2002 és 2003 között, míg az MTK Budapestet két ízben, 1996 és 1998, valamint 2004 és 2015 között irányította vezetőedzőként. A kezdő sípszó után két perccel pedig a Fradi-tábor Simon Tibor tragikus halálának 23. évfordulóján emlékezett meg görögtüzekkel, drapériával és a neve hangos skandálásával a korábbi kedvencről.

Meglepően kezdődött a meccs: az MTK, ha nem is rendezkedett be a hazai térfélen, sokat időzött a támadóharmadban, az első veszélyesebb átlövést a kék-fehérek jegyezhették – amint az első gólt is! Negyedóra elteltével Molnár Ádin hozta helyzetbe Molnár Rajmundot, aki szemtelen lövőcsellel becsapta Naby Keitát és Júlio Romaót, majd nagy erővel a kapuba lőtt – mestermunka volt a javából! A Fradi nem tért észhez a kapott góltól, továbbra is a vendégek akarata érvényesült, mígnem Molnár Ádin felelőtlen labdavesztését követően Alekszandar Pesics került helyzetbe, Csenterics Adrián védett.

Ez a hiba fordulópontot jelentett, innentől kezdve ugyanis a Ferencváros magasabb fordulatszámra kapcsolt, átvette az irányítást, de a tudatosan kidolgozott nagy helyzetek elmaradtak. A 37. percben Júlio Romao parádés helyzetfelismeréssel stukkolta kapura tizenkét méterről a labdát, amely átszállt a kapuját elhagyó Csenterics felett, Kata Mihály azonban a gólvonal előtt estében kifejelte szögletre a labdát – csapatkapitányhoz méltó mozdulat volt. A szünet előtt azonban jött egyenlítés, Cristian Ramírez lövése után Csenterics mellé nyúlt a takarásból érkező és előtte földre pattanó labdának.

A második játékrészre beállt Varga Barnabás. Noha a válogatott első számú centere nincs kimondottan jó formában, ezúttal hat percre volt szüksége a villanáshoz: gyönyörűen varázsolta Alekszandar Pesics fejére a labdát, a szerb pedig megszerezte idei kilencedik gólját – az elsőt március 2-án jegyezte!

A Fradi ezután visszavett a tempóból, és ellenfele megingásaira várt, míg a kék-fehérek csak keresték az első húsz percben mutatott bátor és ügyes játékukat, elvétve értek fel a hazai tizenhatos előterébe. A 80. percben kellett várni a következő, végzetes vendéghibára: Lenny Joseph használta ki Ilia Beriasvili és Varju Benedek teketóriázását – érdekesség, hogy a cserecsatár Dibusz Dénes tért ölelő ívelése után tört kapura.

Az MTK majdnem válaszolt, ám Németh Krisztián csiki-csuki helyzetben „eltörte” a labdát, amelyet Ibrahim Cissé felszabadított, majd pár perccel később Habib Maiga mentett az utolsó pillanatban. A Ferencváros kétgólos győzelemmel abszolválta az örökrangadót, ezzel eldőlt, hogy – az előző idényhez hasonlóan – a zöld-fehérek küzdhetnek meg a Pakssal a Mol Magyar Kupa trófeájáért. 3–1

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Robbie Keane, az FTC vezetőedzője

– Mennyivel volt nehezebb ez az összecsapás, mint a Nyíregyháza elleni?
– Minden meccs más és más, hangsúlyoztam is a srácoknak, nehezek az elődöntős találkozók, jó csapattal mértük össze az erőnket. Az ellenfél megérdemelte a vezető gólt, de a változtatásaink miatt sikerült fordítanunk.

– Az első félidőben döcögött együttese játéka. Mivel lepte meg csapatát az MTK?
– Jobban tartotta a labdát a középpályán, ahol a technikás játékosaival meggyűlt a bajunk. Edzőként reagálni kell arra, ha valami nem működik, márpedig azért cseréltem, mert változtatásokra volt szükség.

– A szünetben beálló Varga Barnabásnak elévülhetetlenek az érdemei a továbbjutásban?
– Kicsit szerencsétlen helyzetben volt, amiért nem kezdett, mert a Matheus Saldanha, Alekszandar Pesics páros remekül teljesített az előző meccsen. Miután beszállt, lekötötte a védők figyelmét, nagyszerű gólpasszt adott és Lenny Joseph góljában is nagy szerepe volt. Nagyon örülök a döntőbe jutásnak!

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője

– Csapata jól kezdte a mérkőzést.
– Az első perctől lehetett látni, mi az egyértelmű szándékunk. Az első harminc-harmincöt perc úgy alakult, ahogyan szerettük volna, jó megoldásokat választottunk, birtokoltuk a labdát. Gondoltuk, hogy egy góllal aligha sikerül a továbbjutás, ezért nem azt kértem a srácoktól, hogy visszaálljunk, hanem hogy próbáljunk játszani.

– Csakhogy az álmosan kezdő Fradi feltámadt…
– Ellenfelünk nagy erőket mozgósított, hogy átvegye a kezdeményezést. Próbáltuk kihozni magunkból a maximumot, ám elkövettünk hibákat, amelyekért megbűnhődtünk. A játékunk miatt nem lehetek csalódott, viszont a vereség miatt búslakodhatunk.

– A második félidőben mi volt a gond?
– Ekkor már középen is meg tudtak minket bontani, szabadabbak voltak a bejátszott területek, a két támadó meg tudta játszani egymást. Kockázatot vállalva más arcunkat mutattunk, és nem sikerült végigvinnünk a támadásainkat. Nagy energiát mozgósítottunk, hogy hajrában egyenlítsünk, ám a harmadik gól eldöntötte a továbbjutást.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2025.IV.23. MK, Ferencváros – MTK: 3-1 bejegyzéshez

  • Hola, mi nombre es walter maldonado soy argentino y algo fan del fradi, hace poco me viene interesando el club y buscaba ver sus partidos si laguien sabe de alguna forma ver los partidos en vivo desde argentina se agradece

    • MAGYARUL:
      Helló, a nevem Walter maldonado vagyok argentin és a Fradi rajongója. Már régóta érdekel a klub, és kerestem, hogy hol tudom nézni a mérkőzéseket. Ha valaki tudja, mi a módja annak, hogy élőben nézhessem a játékot Argentínából köszönöm.
      (jobb híján lefordítottam)

  • PERCRŐL PERCRE

    19:03
    Üdvözöljük kedves olvasóinkat!
    19:05
    Elődöntő
    Következik a Magyar Kupa 2024– 2025-ös idényének második elődöntője, ahol örökrangadót rendeznek: a Ferencváros az MTK-t látja vendégül a Groupama Arénában. Tartsanak velünk!

    19:07
    Megismétlődhet a tavalyi döntő
    Mint ismert, kedden a Paks 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget, és sorozatban másodszor jutott be a kupa döntőjébe. Amennyiben tehát a Ferencváros ma továbbjut, akkor megismétlődik a tavalyi finálé.

    19:13
    A Ferencváros kezdőcsapata

    19:14
    Az MTK kezdőcsapata

    19:27
    Egymás ellen
    A csapatok a bajnokságban idén kétszer játszottak egymás ellen: tavasszal a Ferencváros idegenben 3-1-re győzött, a tavaszi mérkőzésen azonban 0–0-s döntetlen született a Groupama Arénában.

    19:37
    Varga Barnabás csak a kispadon a hazaiaknál
    Saldanha és Pesics kezd a csatársorban a zöld-fehéreknél. Az MTK egy csatárral, Jurinával próbálkozik majd a Groupama Arénában.

    19:40
    Játékvezető
    Pintér Csaba vezeti majd az összecsapást, segítői az oldalvonalnál Vígh-Tarsonyi Gergő és Rózsa Dávid lesznek. A videobíró Csonka Bence, a tartalékjátékvezető Derdák Marcell.

    19:44
    Gyász
    Kedden életének 86. évében Pécsen elhunyt Garami József korábbi labdarúgó és vezetőedző, aki 1987-ben öt mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, valamint edzőként 797 élvonalbeli bajnokin ült a kispadon. A szakember a Ferencvárost és az MTK-t is irányította.

    19:56
    Érkeznek a csapatok a pályára!
    Hagyományos zöld-fehér mezében játszik a Ferencváros, kékben az MTK.

    19:59
    Megemlékezés
    Egyperces gyászszünettel kezdődik a találkozó. Garami Józsefre emlékeznek.

    20:01
    Elkezdődött a mérkőzés!
    A zöld-fehérek indították útjára a labdát.

    20:04
    2. perc
    Meg is van az első kapura lövés, Dibusz fogta könnyedén Molnár Rajmund lapos lövését.

    20:07
    4. perc
    Füst gomolyog az MTK kapuja előtt, de azért nem annyira, hogy Csentericset akadályozza a védésben.

    20:09
    6. perc
    Nem kezdődik nagy iramban a találkozó, türelmesen adogat a Ferencváros, az MTK a saját térfelére rendezkedett be. Helyzet eddig nem alakult ki.

    20:13
    11. perc
    Kulturáltan adogatott az MTK, a végén Gartenmann lábáról pattant a labda Horváth Artúrhoz, aki 20 méterről lőtt, de nem találta el a kaput.

    20:17
    15. perc
    Újabb MTK-próbálkozás, Molnár Ádin tekert el a labdát, amely azonban középre ment – Dibusz ha nem is elsőre, de másodjára megfogta.

    20:19
    16. perc GÓÓÓL! VEZET AZ MTK!
    VEZET AZ MTK! Nem tudott felszabadítani a Ferencváros védelme, Molnár Ádin játszott Molnár Rajmundhoz, aki megcsinált egy cselt, majd pont a büntetőpontról a léc alá lőtte a labdát. Esélye sem volt Dibusznak. 0–1

    POY_8545
    Fotó: Polyak Attila

    20:22
    20. perc
    Komoly gondjai vannak eddig a Ferencváros védelmének az MTK támadásaival. A vendégek kulturáltan futballoznak, és egyelőre teljesen megérdemelten vezetnek.

    20:25
    23. perc
    Ferencvárosi lehetőség! Molnár Ádin előbb megszerezte, majd könnyelműen eladta a labdát, Pesics lőhetett ezután kapura, Csenterics azonban védett.

    20:27
    26. perc
    Ramírez kapott nagy labdát a bal oldalon, középre lőtte volna a labdát, amely azonban elakadt Varjuban.

    20:31
    29. perc
    Keita pörgette volna Saldanhához a labdát, akit azonban körbevettek az MTK védői, így nem tudott kapura lőni.

    20:35
    33. perc
    Pesics játszotta ki a labdát a bal szélen érkező Ramíreznek, aki a hosszú oldalra ívelt, de pontatlan volt a beadás.

    20:36
    35. perc
    Az utóbbi percekben az MTK térfelén folyik a játék, de a Ferencváros egyelőre nem tud nagy iramot diktálni, és sok a pontatlanság is a hazaiak játékában.

    20:39
    36. perc
    Makreckis szöktette az üresbe bemozduló Saldanhát, aki kapura lőtt volna, Beriasvili azonban blokkolt és szögletre mentett.

    20:41
    37. perc
    Óriási mentés Katától! A szöglet után Csenterics rossz helyre ütötte a labdát, Romao okosan bólintott, a léc alól sikerült kifejelnie a labdát a vendégek játékosának.

    20:45
    44. perc
    Ramírez végzett el szögletet a jobb oldalról, Csenterics mozdult ki és ütötte el a labdát. Majd Beriasvili maradt lent a földön és került összetűzésbe Pesiccsel. Előtte egyébként Szalai kiosztott egy könyököst, de úgy tűnik, nem videózzák az esetet. Pesics meg kap egy sárgát.

    20:47
    45. PERC GÓÓÓL! EGYENLÍT A FRADI!
    MÁR NEM VEZET AZ MTK! A szöglet után középre fejelték ki a labdát az MTK védői, Ramírez távolról egyből lőtt, még el is esett, középre is ment a labda, Csenterics mégsem tudta kiütni. 1–1

    20:48
    45+1. perc
    Kettő perc lesz a hosszabbítás az első félidőben. Az MTK most már örülne annak, ha döntetlennel menne a szünetre.

    20:49
    45+3. perc
    Gartenmann mentett nagyot Horváth Rajmund elől! És ezzel vége is az első félidőnek, döntetlen a szünetben.

    20:51
    Igazságos a döntetlen
    Jobban kezdte a meccset az MTK, amely kulturáltan passzolgatott és birtokolta is a labdát a félidő első felében. Horváth Rajmund szép találatával megérdemelten került előnybe a vendég együttes, ezután azonban összekapta magát a Fradi, és Ramírez szerencsés, „potyaízű” góljával megérdemelten egyenlített. Döntetlen tehát a szünetben.

    20:54
    Váltott a Fradi
    Jó 35 percig egyáltalán nem volt nagy iramú a meccs, és a lassú játék kedvezett is az MTK-nak. Ezt követően azonban érezhetően sokkal nagyobb tempóba kapcsolt a Ferencváros, és ezzel már nem tudott mit kezdeni a kék-fehér csapat.

    21:03
    Jön a folytatás!
    21:04
    46. perc
    Kettőt is cserélt a Ferencváros a szünetben: lement a visszafogott Saldanha és Keita, beállt Varga Barnabás és Maiga.

    21:07
    48. perc
    Varga játszotta volna középre a labdát, a jól helyezkedő Kádár mentett szögletre Pesics elől.

    21:09
    49. perc
    Az eddig nagyon masszív Beriasvili most ügyetlenkedett és nehéz helyzetbe hozta Csentericset. Majdnem nagyobb baj lett belőle.

    21:10
    50. perc
    Makreckis vállalkozott egyéni játékra, középre cselezett, majd Maigát játszotta volna meg – tisztázott az MTK védelme.

    21:12
    51. perc GÓÓÓL! FORDÍT A FRADI!
    SAKK-MATTRA KIJÁTSZOTTÁK! Varga Barnabás kapott remek ütemű kiugratást, a tizenhatoson belülről, jobb oldalról középre emelt, Pesics pedig három méterről az üres kapuba fejelt. 2–1

    21:16
    56. PERC
    Makrecikis futtatta volna Pesicset, de hosszú volt a labda.

    21:17
    58. perc
    Tóth kapott labdát a jobb oldalon, Kádár mellett még középre passzolt, de Beriasvili megint jól helyezkedett és mentett.

    21:19
    59. perc
    Pesics sarokkal játszotta meg Vargát, aki jó helyzetben lövés helyett önzetlenül passzolni akart, az utolsó pillanatban mentett az MTK védelme. Nem volt les.

    21:19
    60. perc
    Varga jó csere volt, nem nagyon tudnak eddig mit kezdeni vele az MTK védői.

    21:20
    61. perc
    Cserél az MTK, Bognár István érkezik az első félidőben nagyon aktív Molnár Ádin helyett.

    21:22
    62. perc
    Jurina eddig nem sok vizet zavart, de most okos pördítéssel veszélyeztette a Fradi kapuját – fölé.

    21:25
    66. perc
    Kata kettőt tolt a labdán, majd 23 méterről lőtt, ez is fölé. Sokkal inkább, mint Jurina iménti pördítése.

    21:28
    Már hátrányból próbálkozik az MTK
    POY_8564
    Fotó: Polyak Attila

    21:30
    70. PERC
    Pesics a bal oldalról, Beriasvili szorításában ívelte át a labdát a hosszú oldalra, ahol azonban most nem érkezett senki.

    21:31
    71. perc
    Kosznovszky megcsinált két jó cselt, majd Bognárt játszotta volna meg, de jó ütemben lépett ki a védelem közepéből Cissé.

    21:33
    Meccs előtti hangulat
    POY_8394
    Fotó: Polyak Attila

    21:34
    74. perc
    Ismét kettőt cserél Robbie Keane: lemegy a második gólt szerző Pesics és Tóth Alex, érkezik Joseph valamint Ben Romdan.

    21:35
    75. perc
    A túloldalon Németh Krisztán váltja Horváth Artúrt.

    21:37
    78. perc
    Kontrát indított volna a Ferencváros, de Beriasvili megállította Vargát a jobb oldalon. A grúz bekk csapata talán legjobbja a meccsen.

    21:41
    80. perc GÓÓÓL! KETTŐVEL MEGY A FRADI!
    ÚGY TŰNIK EZ ELDŐLT! Az eddig szinte hiba nélkül futballozó Beriasvili ezt most csúnyán elvétette, nem tudta elfejelni a labdát, amely így tökéletes volt a csereként beállt Josephnek, aki estében, közelről a kapuba lőtt. 3–1

    21:43
    83. perc
    A bal oldalon felfutó Kovács Patrik kereste Németh Krisztiánt, aki nem találta el igazán jól a labdát, de Cissének így is a gólvonal elől kellett mentenie.

    21:45
    84. perc
    Még egy csere a Ferencvárosnál, Civic érkezik az első hazai gólt szerző Ramírez helyett.

    21:46
    87. perc
    Kovács Patrik ment emberre, egészen pontosan Josephre. Sárga lap.

    21:47
    88. perc
    Bognár lőtt távolról, Dibusz ütötte szögletre a középre, de léc alá tartó labdát.

    21:50
    90. perc
    Négy perc lesz a hosszabbítás.

    21:52
    90+2. perc
    Molnár Rajmund visszahúzta Maigát, ez is sárga.

    21:53
    90+3. perc
    Kádár is kap még egy sárgát.

    21:54
    90+5. perc
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! Fordított és kupadöntőbe jutott a Ferencváros.

    21:56
    Megismétlődik a tavalyi kupadöntő
    Hiába vezetett az MTK, a folytatásban nagyobb tempóba kapcsolt a Ferencváros, és Robbie Keane remek cseréinek is köszönhetően megérdemelten fordított, és nyerte meg 3–1-re a mérkőzést. A májusi kupadöntőben a Paks lesz a fővárosiak ellenfele, megismétlődik tehát a tavalyi finálé. Köszönjük a figyelmet!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK