2025.IV.27. MTK – Ferencváros: 2-3
Az FTC legyőzte az MTK-t és őrzi hárompontos előnyét a tabella élén
A Ferencváros három fejes gólt is szerzett az első félidőben, de csak egy találattal nyert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Ferencváros 3–2-re nyert az MTK vendégeként, ezzel őrzi hárompontos előnyét a Puskás Akadémia előtt.
Nyilatkozatok:
Robbie Keane: — Nehéz mérkőzésre számítok idegenben. Az MTK talán a legjobb csapat, amelyikkel találkoztunk ebben a szezonban, és a legjobban tartja a labdát. Minőségi a játékuk, szeretnek futballozni, ezért kemény találkozót várok vasárnap. Az elmúlt néhány hónapnyi munkánkat nézve, elégedett vagyok. A csapat nagyon jól játszik, nyeri a mérkőzéseket. Sok gólt szerzünk, a legutóbbi öt találkozón 17-szer találtunk az ellenfél hálójába. Azt gondolom, nagy dolog, amit sikerült elérnünk. Azt mondtam, hogy szeretném, ha a szurkolók élveznék a játékunkat, szeretnénk szórakoztató futballt produkálni, és bízom benne, hogy sikerült ezt elérnünk. Időbe telt, de természetesen időbe telik, amikor új csapatod van, és januárban érkezel. Ez mindig nehéz. De az elmúlt néhány hónapban voltak szórakoztató meccseink, és lőttünk gólokat, ezt szeretnénk folytatni.
A mérkőzés:
MTK Budapest — Ferencváros: 2-3 (0-3)
Hidegkuti Stadion, 15:30. 4.831 néző.
Vezette: Káprály Mihály (asszisztensek: Tóth II. V., Horváth Z.; Videóbíró: Erdős József; VAR asszisztens: Szalai B.; VAR operátor: Szőts; tartalékjv.: Kovács I.)
MTK Budapest: Demjén — Kata M. (Németh K., 81.), Végh, Kádár — Molnár Á., Kosznovszky, Horváth A., Bognár I., Kovács P. — Molnár R. (Polievka, 27.), Jurina
kispad: Csenterics, Balázs J., Nagy Zsom., Szőke, Bene
vezetőedző: Horváth Dávid
Ferencváros: Dibusz — Gartenmann, Cissé (Zachariassen, 82.), Szalai G. — Kaján (Ben Romdhane, 90+3.), Tóth A., Maiga (Abu Fani, 59.), Júlio Romao, Civic (Ramírez, 59.) — Pesic (Joseph, 59.), Varga B.
kispad: Varga Á., Gróf, Saldanha, Traoré, Kehinde, Cirkovic, Henrique
vezetőedző: Robbie Keane
Gól: Jurina (58.), Polievka (63.) illetve Gartenmann (9.), Szalai G. (13.), Pesic (39.)
Sárga lap: Kata M. (44.), Bognár I. (90+3.) illetve Szalai G. (76.), Abu Fani (86.)
TÓTH ALEX ZICCERBEN – Horváth Artúr becsúszva ment. A Fradi üdvöskéje az ötödik percben keveredett Demjén Patrik kapuja elé, és formáját ismerve alighanem mindenki elkönyvelte, hogy betalál az MTK Budapest kapujába, ám a hazaiak középpályása hősiesen állta a labda útját. Robbie Keane vezetőedző dühöngött is egy sort, mondván, legtehetségesebb fiatalja miért nem ballal vállalkozott lövésre – a helyzet ezt kívánta volna meg –, ezzel együtt elégedett lehetett azzal, amit csapatától a találkozó legelején látott. Szerdán a Groupama Arénában rendezett Mol Magyar Kupa-elődöntő első húsz-harminc percét ugyan átaludták a futballistái, de négy nappal később nem követték el ugyanazt a hibát, szó sem volt bóbiskolásról: a magyar rekordbajnok címvédőhöz méltón, nagy iramot diktálva kezdett, és a kilencedik percben megszerezte a vezetést – egyik legmegbízhatóbb védője, Stefan Gartenmann csúsztatott jobb oldalról elvégzett szöglet után a jobb sarokba. Négy perccel később balról jött a sarokrúgás, és máris kettővel vezetett a Fradi, Szalai Gábor a Nyíregyháza után az MTK Budapest ellen is gólt szerzett.
Horváth Dávid vezetőedzőt az ág is húzta: nem elég, hogy sérülés miatt nem számíthatott Ilia Beriasvili, Hej Viktor, Stieber Zoltán, Bobál Dávid, Gruber Zsombor és a betegséggel küszködő Varju Benedek játékára, a 27. percben kényszerű cserét kellett végrehajtania, egyik legjobbját, Molnár Rajmundot Róbert Polievka váltotta. Nem csupán ezért főhetett azonban a feje, bosszúságra adhatott okot az is, hogy a játékrész végén ismét gólt kapott csapata, ezúttal távoli szabadrúgást nem tudott hatástalanítani, a kirobbanó formában lévő Alekszandar Pesics szerezte meg idénybeli tizedik gólját. Úgy fest, a ferencvárosiak egyik legfőbb fegyverévé váltak a beadások, áprilisban ugyanis hét fejes gólt szereztek. Hazai szempontból a félidő egyetlen pozitívuma Demjén Patrik 45. percben bemutatott védése volt, a szétnyíló sorfal (Róbert Polievka vajon mire gondolt…?) ellenére kiütötte Eldar Civic jobb sarokba tartó labdáját.
A fordulás után Júlio Romao került helyzetbe, majd az MTK mutatott életjelet, Molnár Ádin előretörése után Dibusz Dénesnek kellett védenie. Kisvártatva majdnem öngólt szerzett a Ferencváros – hogy máshogy, fejjel –, ám a gólvonal elől Alekszandar Pesics mentett. Felbátorodott a házigazda, amit többek között az is jelzett, hogy Marin Jurina mintegy 45 méterről próbálta átemelni Dibusz Dénest, sikertelenül. A boszniai csatár azonban nem hagyta annyiban, az 58. percben ziccerben lépett ki és szépített. Ezután Robbie Keane hármat cserélt, amire nem csak azért volt szükség, hogy az egyébként bő keretből többen játéklehetőséget kapjanak, hanem azért is, mert visszaesett csapata teljesítménye. Hiába azonban a változtatások, a kék-fehérek a vendégek asszisztálásával faragtak a hátrányukból, Róbert Polievka villant meg. A szlovák csatár a 74. percben is helyzetbe került, ám nem találta el jól a labdát. A hajrában a belső védőt játszó Kata Mihály helyére Németh Krisztián állt be, jelezve a hazaiak szándékát, de az erőfeszítéseket nem koronázta egyenlítés, a 91. percben ugyanis Németh Krisztián hatalmas helyzeténél Dibusz Dénes parádésan védett, így a Ferencváros a szerdai után a vasárnapi örökrangadót is megnyerte. A zöld-fehérek ezzel visszaelőzték a Puskás Akadémiát a tabellán, és hárompontos előnnyel, éllovasként várhatják a két csapat soros bajnokiját, míg az MTK-nak egyre kevesebb esélye van arra, hogy odaérjen a negyedik helyre, ami az idény végén minden bizonnyal nemzetközi kupaindulást ér majd.
További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
HORVÁTH Dávid, az MTK vezetőedzője
– Miért nem volt ellenszerük a Ferencváros fejjátékára?
– Nagyban befolyásolta az első félidőt, hogy olyan védelemmel álltunk fel, amely még edzésen sem készült együtt. Kellett idő, hogy kialakuljon az összeszokottság, de ilyen kaliberű csapat kihasználja, ha nem egységes az ellenfél védelme.
– Sérültjei miatt kevés variációs lehetősége volt. Hogyan tudott változtatni padlóra küldött csapata játékán?
– A lélektan volt a döntő tényező. Háromgólos vezetésnél nem támadt le nagy létszámban egy az egyben a Ferencváros, ami kedvezett nekünk, de ahhoz, hogy legyen önbizalmunk, kitisztult fejekre volt szükség. Mentálisan kellett felkészíteni a labdarúgókat, hogy agresszívabban játsszanak – ez megvalósult, feljebb toltuk a csapatot, jobban védekeztünk, gólokat szereztünk, reális esélyünk volt a pontszerzésre.
– Németh Krisztián helyzeténél mi hiányzott a gólszerzéshez a 91. percben?
– Ha az esélytelenebb csapat támad, általában egy nagy helyzete azért akad, nekünk is volt lehetőségünk. Az olyan tudású csatároknak, mint akik nálunk szerepelnek, nem kell külön mondani, hogy koncentráljanak, mert odafigyelnek, de van, hogy nem sikerül gólt szerezniük, ami szerencse kérdése is – remélem, legközelebb ugyanilyen helyzetben betalálunk.
Robbie KEANE, a Ferencváros vezetőedzője
– Mondhatjuk, hogy ez a mérkőzés a szerdai örökrangadó inverze volt?
– Meglehet, kívülről élvezetes meccsnek tűnt, de nekem a második félidő semmiképpen sem volt az. Az első félidőt uraltuk, rögzített helyzetekből eredményesek voltunk, de a második játékrész szörnyű volt, pocsékul játszottunk.
– A hétközi mérkőzésen Habib Maiga becserélése után stabilabb lett az FTC középpályája, míg ezúttal a lecserélése után változott a játék képe. Ennyit jelent a csapatnak a jelenléte?
– Amióta felépült korábbi sérüléséből, stabilitást ad a középpályának, agresszívan futballozik, felőröli az ellenfelet, hasznos a játéka. Az előző meccsen kapott egy erősebb rúgást, érezte a vádliját, ezért figyelnünk kellett rá, nehogy kidőljön, mint Naby Keita vagy Cebrail Makreckis.
– Egyetért a Puskás Akadémiát irányító Hornyák Zsolttal abban, hogy a következő, egymás elleni mérkőzésen dőlhet el az aranyérem sorsa?
– Nem, mert még négy bajnoki van hátra az idényből. Mindig a következő meccsre koncentrálunk, akkor is, ha a Puskással játszunk, és akkor is, ha bárki más az ellenfél.
Szalai Gábor:
„Mindenki két különböző félidőt láthatott: az első rendben volt, a másodikban nagyon visszaestünk – nyilatkozta lapunknak az MTK ellen 3–0-s félidő után 3–2-re megnyert vasárnapi mérkőzés után a Hidegkuti Nándor Stadion vegyes zónájában a találkozó első gólját fejelő Stefan Gartenmann. – Elfogadhatatlan, hogy három-nullás vezetésnél izgalmassá tesszük a meccset. Örülünk a győzelemnek, de nem szabad a szünet után így teljesítenünk. Nem volt megfelelő a csapat mentalitása, túl gyorsan, túl hosszú labdákkal akartunk játszani. Ennél jobban meg kell becsülnünk a labdát, s a következő napokban dolgoznunk kell ezen! Az első kapott gólt a védők közti kommunikációs zavar okozta. Valamelyikünk előrébb lépett, és vagy elfelejtett szólni, vagy egyszerűen nem hallottuk. Időnként megtörténik ilyesmi, de nem engedhetjük meg magunknak többször. Sokat dolgozunk a rögzített játékhelyzeteken, variációkon. A változás abban rejlik, hogy pontosabbak lettek a beívelések, és oda érkezik a labda, ahova megbeszéltük, begyakoroltuk. Remekül fejelő játékosaink vannak, de ebben az idényben nem találtuk meg őket elégszer. Ez a játékelem döntő fontosságú lehet, ha sikerül folytatnunk, ezt a mérkőzést is emiatt nyertük meg. Ilyen újdonságokkal folyamatosan meg kell lepnünk az ellenfeleinket. Tudom, unalmas válasz, de a Puskás Akadémia elleni meccsre sem készülünk másképpen. Vagyunk annyira magabiztosak, hogy tudjuk, ha úgy játszunk, ahogyan mostanában, nyerünk. Egyértelmű, hogy ez nagy meccs, nemcsak nekünk, hanem a magyar futballnak is, nagyon várjuk, hogy pályára lépjünk és győzzünk!”
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az MTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=zlv6T83s0VI
Nyilatkozatok:
https://indavideo.hu/video/Robbie_Keane_-_20250427
PERCRŐL PERCRE
90+3′
VÉGE
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! 3–2-RE NYERT ÉS ŐRZI ELŐNYÉT A TABELLA ÉLÉN A FERENCVÁROS!
90+2′
CSERE
Kaján helyén Ben Romdan a hajrára.
90+1′
Sárga lap
Bognár kapott sárga lapot
90′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
90′
Veszélyes helyzet
Hatalmas hazai helyzet! Kosznovszky tettebe jobbról, Jurina nem tudta kapura fejelni, de Szalai Gábor elesett, így Németh öt méterről lőhetett, a labda elakadt Dibuszban.
90′
Varga Barna lőtt távolról, de nem találta el a kaput.
88′
Joseph elvitte már Demjén mellett is a labdát, de túl éles szögből próbálkozott, Demjén vissza is ért, így hazai szöglet jön.
86′
Sárga lap
Abu Fani is sárga lapot kap.
83′
Varga csúsztatott Joseph-hez, aki mellé lőtt.
82′
CSERE
A sérült Cissé helyet Zachariassen érkezik.
81′
CSERE
Katát Németh Krisztián váltja a hazaiaknál.
78′
Cissé húzza a lábát, visszamegy a pályára, de lehet hamarosan le kell cserélni.
77′
Bognár István lőtt nagyjából 25-30 méterről Dibusz könnyedén fogta a labdát.
76′
Szalai Gábor kapott sárgát
74′
Jurina tette Kovácsnak, aki az alapvonalról jobbal visszatette, Róbert Polievka kapásból lőtt, de nem találta el jól a labdát
69′
Polievka szépen cselezett, majd középre tette Molnár Ádinnak, aki nem tudta átvenni a labdát.
63′
GÓÓÓL! Újabb hazai gól. Molnár Adin szerez labdát, Horváth Artúr a csereként beszálló Polievkához passzol, aki 18 méterről laposan a jobb alsó sarokba talált. 2–3
59′
Hármas csere a hazaiaknál! Civic, Pesics és Maiga ment le. Ramírez, Joseph és Abu Fani a pályán.
58′
Szépít az MTK! Jurina gyönyörű kiugratást kapott, combbal maga elé tette, majd Dibusz mellett a jobb alsóba talált! 1–3
56′
Dibusz mozgott el a kapujától, Jurina gondolt egyet és távolról próbálkozott, de mellé ment az emelése.
54′
Ismét Molnár Ádin volt aktív, kiharcol egy szögletet. A sarokrúgást Végh Bence fejelte kapura.
51′
Kaput eltaláló lövés
Az eddigi legnagyobb MTK-helyzet, Molnár Ádin ugrott ki, Dibusz bravúrral védett.
48′
Júlio Romao ment el a bal oldalon több védő mellett is, éles szögből lőtt, de Demjén szögletre mentett.
46′
Meccs indítása
Háromgólos ferencvárosi előnyről folytatódik a mérkőzés!
46′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+2′
Szünet
Véget ért az első félidő!
45′
18 méterről végezhetett el szabadrúgást az FTC, Civic próbálkozása elment a sorfal között, de Demjén hárít.
44′
Sárga lap
Kata kapott sárga lapot
40′
Egyelőre a Ferencváros a levegő ura az MTK tizenhatosán belül.
Fotó: Török Attila
39′
Újabb fejesgól! Ezúttal nem szöglet, hanem szabadrúgás előzte meg a találatot. Civic ívelt középre, majd Pesics fejelt a tizenegyespontról a kapu jobb oldalába. 0–3
31′
Bognár végezhetett el jobb oldalról szabadrúgást, Dibusz jól mozog ki kapujából és lehúzza a labdát.
27′
CSERE
Cserélnek a hazaiak. Molnár Rajmund megsérült, Róbert Polievka váltja.
24′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
22′
Varga elől Végh Bence ment szögletre. Tóth Alex szöglete is az ötösön belülre érkezett, ezúttal viszont nincs vendég fejes.
18′
Molnár Rajmund lőtt a tizenhatos sarkáról, Dibusznak ez nem okozott gondot.
13′
Újabb vendég szöglet, újabb gól, ismét védő szerezte. Szalai Gábor fejelt ötösön belül sok játékos gyűrűjében a kapuba. 0–2
9′
Civic szöglete az ötös sarkára érkezik, ketten is érkeznek, végül Stefan Gartenmann csúsztatja a jobb kapufa mellé. Idénybeli második gólját szerezte a védő. 0–1
8′
Maiga lövését Kovács blokkolta.
5′
Civic csapott le a labdára, majd Pesicset hozta játékba, Varga Barnabás pedig Tóth Alexet ugratta ki. A lövés pillanatában beleért egy hazai védő. A szöglet pedig nem jelentett veszélyt a hazai kapura.
4′
Kovács Patrik esett rosszul egy ütközés során, de tudja folytatni a játékot
3′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
1′
Meccs indítása
Elkezdődött a mérkőzés! A labdát a kékmezes hazaiak indították útra, az FTC zöld-fehér csíkos mezben és fehér nadrágban játszik.
A 86. életévében elhunyt Garami Józsefre emlékeztek a jelenlévők.
Így áll fel a hazai pályán játszó MTK:
A vendég Ferencváros kezdőcsapata.
Ez történt a két csapat hétközi kupameccsén.
Érdekességek a meccs előtt:
♦ Miután szerdán a Mol Magyar Kupa-elődöntőjében is összecsaptak (3–1-re a zöld-fehérek nyertek), a klubok nyilvántartása szerint, minden tétmeccset beszámítva már a 280. örökrangadó – közte a 227. bajnoki találkozó – következik az MTK és az FTC között, bár a különböző adatbázisokban más-más adatok szerepelnek. Az eltérés oka két 1925-ös mérkőzés, az országos bajnoki döntő – 0:0 és 4:1-es MTK-siker –, de ezeket a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével. A 226 élvonalbeli összecsapásukból 79-et nyertek meg a kék-fehérek, 53 döntetlen és 94 ferencvárosi siker mellett.
♦ Robbie Keane február 2-i bemutatkozó bajnokiján a Ferencváros hazai pályán nem bírt az MTK-val (0–0), és ezzel megszakadt a kék-fehérek elleni 4-es győzelmi sorozata, amely során a zöld-fehérek mindig kaptak gólt, de legalább 2-t szereztek is. A legutóbbi MTK-siker 2022 májusában jött össze, amikor a bennmaradásért harcoló kék-fehérek a Groupama Arénában 3–0-ra verték meg a már bajnokként pályára lépő ferencvárosiakat.
♦ A két csapat bajnoki párharcának 11 helyszíne volt, és bár a Hungária körúton legutóbb, szeptemberben 3–1-re a vendégek nyertek, a mérleg nyelve továbbra is az MTK felé billen: 75 találkozón 28 győzelem, 21 iksz, 26 vereség. A Ferencváros idegenben legutóbb 2014 márciusában kapott ki, még a régi Hidegkuti Nándor Stadionban (2–3), az új létesítményben viszont még veretlen a kék-fehérekkel szemben (6 győzelem, 3 iksz).
♦ Pályaválasztóként mostanáig utoljára nyolc és fél évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében, Dunaújvárosban győzte le az MTK az FTC-t (2–1), a mindent eldöntő gólt akkor és a már említett 3–2-es budapesti találkozón is Torghelle Sándor szerezte.
♦ Az MTK 4 bajnoki óta nyeretlen, mialatt felváltva vesztett, illetve ikszelt. Ha a sorminta folytatódik, most vereségnek kellene jönnie.
♦ Az FTC az előző 5 tétmeccsét legalább kétgólos különbséggel nyerte meg, 11 találkozó óta nem kapott ki (9 siker, 2 döntetlen) – ennél hosszabb veretlenségi sorozata legutóbb tavaly február és május között Dejan Sztankoviccsal volt, amikor zsinórban 14-szer nem maradt alul.
♦ A kék-fehérek a középmezőny elején vannak a hazai táblázaton, az otthoni mérlegük 7–2–4. A Hidegkuti-stadionban legutóbb november 23-án, az ETO-val ikszeltek (2–2), azóta 4-szer nyertek, 3-szor vesztettek.
♦ Az FTC vezeti a vendégtabellát, ráadásul a gólkülönbsége is a legjobb (+7). A 14 házon kívüli találkozójának a felét (7) nyerte meg, 4-szer ikszelt, 3-szor kapott ki, legutóbb február 9-én Felcsúton (0–1).
A hétközi Magyar Kupa-találkozó után a bajnokságban is találkozik egymással az MTK és a Ferencváros, ám ezúttal az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Tartsanak velünk!
Köszöntjük kedves olvasóinkat!