2025.VIII.6. BL-selejtező: Ludogorec – Ferencváros: 0-0

A visszavágóra maradt a döntés a Ferencváros és a Ludogorec párharcában

Az első félidőben óriási fölényben játszott a Ferencváros, a második félidőben viszont már a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek.
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott a bolgár Ludogorec otthonában. Az első félidőben szinte pályán sem voltak a hazaiak, de a Ferencváros óriási fölénye ellenére nem tudott a kapuba találni. A második félidőre feljavultak a hazaiak, az utolsó percekben azonban ismét a Fradi hibázott el nagy lehetőségeket.

Nyilatkozatok:

A magyar rekordbajnok delegációja kedd délután Várnában landolt, majd busszal megérkezett a mérkőzés helyszínére, a találkozót megelőző sajtótájékoztatón Robbie Keane kitért arra, milyen fontos a hátsó stabilitás.

„Örültem, hogy a legutóbbi bajnokit kapott gól nélkül sikerült lehoznunk, hiszen minden jó csapat ismérve, hogy kevés gólt kap. Edzőként szeretek gólerős futballt látni, megvannak a játékosaink ehhez. Az újaknak időnként kicsivel több időre van szükségük az alkalmazkodáshoz, minél több mérkőzésen lépünk pályára, annál jobbak leszünk. A Ludogorec nagyon jó csapat, hasonló cipőben jár, mint mi, jó eredményeket ért el a közelmúltban. Nehéz összecsapásra számítok ellene, idegenben mindig meg kell küzdenünk – a helyi szurkolók biztosan adnak némi pluszt a bolgároknak. Veszteséget jelenthet a túloldalon, hogy a csapatkapitány elhagyta a klubot, de rendkívül gyorsak a szélsőik, ami veszélyforrást jelent. Ismerjük azonban a Ludogorec gyenge pontjait, igyekszünk semlegesíteni az erősségeit, megvan erre a taktikánk.”

A helyi újságírók az esélyekről faggatták a szakvezetőt.

„A házigazdához hasonlóan mi is a Bajnokok Ligája-főtáblán akarunk játszani. Talán az ellenfél a mérkőzés favoritja, mert hazai pályán fogad minket, de tudjuk a feladatunkat, nem hagyhatjuk, hogy hátradőlve nézzük, amint az ellenfél irányít, szeretnénk érvényesíteni az akaratunkat. Különben is, sosem utazom döntetlenért, mindig nyerni akarok. A játékosaimnak élvezniük kell az olyan meccseket, mint a szerdai, ezért lépnek pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjében.”

A Ludogorec edzőjének, Rui Motának is megvan az elképzelése arról, miként kell sikerrel venniük a párharcot.

„Elemeztük a Ferencvárost, nehéz mérkőzésre számítok. Robbie Keane igazi legenda, aki már hét éve edzősködik, és két címet nyert csapataival, világos elképzelései vannak a játékról. Kiváló futballisták szerepelnek az ellenfelünknél, de nekünk is megvan az elképzelésünk, hogyan vegyük sikerrel a párharcot, tudjuk, mire számíthatunk. Európában ebben a selejtezős szakaszban nincs könnyű meccs, ezért a koncentráltság és a bátorság lesz a legfontosabb.”

A mérkőzés:

Bajnokok Ligája, 3. selejtező kör, 1. mérkőzés:

Ludogorec — Ferencváros: 0-0
Razgrad, 19:30. 9.500 néző.
Vezette: Espen Eskas (asszisztensek: Engan, Dale; tartalékjv.: Kringstad; VAR: Dennis Higler – holland; VAR asszisztens: Aslam – norvégok)

Ludogorec: Bonmann — Son Gómez (J. Andersson, 74.), Kurtulus, D. Almeida, Nedyalkov — Kaloc (D. Duarte, 64.), P. Stanic (Chochev, 64.), Pedro Naressi — Erick Marcus (Bile, 82.), Tekpetey (Chouiar, 46.), Caio Vidal
kispad: Padt, Hristov, Shishkov, Nachmias, Gigov, Yordanov, S. Ivanov
vezetőedző: Rui Mota

Ferencváros: Dibusz — Gartenmann, Reamaekers, Szalai G. — Makreckis (Cadu, 85.), Ötvös, Tóth A., O’Dowda — Kanichowsky (Levi, 80.), Varga B. (Maiga, 72.), Joseph (Gruber, 85.)
kispad: Gróf, Tóth Z., Keita, Zachariassen, Botka, Kaján, Szabó Sz., Nagy B.
vezetőedző: Robbie Keane

Sárga lap: Tekpetey (18.) illetve Ötvös (11.), O’Dowda (63.), Makreckis (71.)

A razgradi szurkolók közül valaki skótdudát ragadott, és azt fújta hosszú perceken át. Pedig az első félidőben nem sok oka volt a hazai drukkereknek az örömre, a Ferencváros uralta a mérkőzést, amely előtt Robbie Keane vezetőedző nem véletlenül mondta, hogy a bolgárok méregfogát úgy lehet a leghatékonyabban kihúzni, ha nem hagyják őket kibontakozni.

Nos, a Fradi tudatosan, már saját térfelén letámadta – a labdavesztések után visszatámadta – ellenfelét, amely szemlátomást nem tudott mit kezdeni ezzel a stílussal. Alig volt a labda a hazaiaknál, akik ehhez különösebben nem lehetnek hozzászokva, hiszen Bulgáriában egyértelműen egyeduralkodók, sorozatban tizennégyszer lettek bajnokok. A Ferencváros a szünetre vonulva leginkább azt bánhatta, hogy ebből a fölényből nem sikerült valódi előnyt kovácsolnia, Lenny Joseph egymaga szerezhetett volna két-három gólt, az előrehúzódó Cebrail Makreckis is nagy lehetőséget rontott el, az igazsághoz azonban hozzátartozik, a szünet előtti pillanatokban a Ludogorec kis híján vezetést szerzett a semmiből. A brazil Erick Marcus a kezdőkör közeléből ívelt a tizenhatosnál álló Dibusz Dénes kapujára, a lécről visszavágódó labda a kapus kezéről pottyant az alapvonalon túlra. Ez az egyetlen helyzete volt a bolgároknak, nagy kár lett volna, ha ebből gólt szereznek, véleményünk szerint érdemtelenül tették volna.

Robbie Keane a támadósort frissítette fel leginkább erre az összecsapásra, a kezdőcsapatba nevezte a Jonathan Levi helyére bekerülő Gabi Kanikovszkit, a sérüléssel bajlódó Alekszandar Pesics helyén pedig a remek formában lévő Varga Barnabás kezdett. Sokszor tényleg a tűzzel játszott az első félidőben a Ludogorec, melyet olykor saját közönsége is kifütyült, nem ahhoz vannak szokva, hogy a rivális ennyire sakkban tartja őket… Nagy kár volt Lenny Joseph érvénytelenített góljáért, a játékosok már meg is ünnepelték a találatot, csak azt követően derült ki, hogy kétes a szituáció, és a videóbíró segítségével visszavonta a játékvezető. Lelkileg ez mindig nehéz helyzet, hiszen a futballisták néhány másodperc erejéig azt gondolhatják, megszerezték a vezetést, majd kiderül, mégsem… De a ferencvárosiakat ez sem zökkentette ki a ritmusból, azt követően is akadt még helyzet. A védekezést a szünetig megoldotta a csapat, ezúttal a helyzetkihasználás akadozott.

A Ludogorec a szünetet követően ritmust váltott. A hazaiak két és fél perc alatt több zavart okoztak a magyar bajnok védelmében, mint azt megelőzően összesen. Szép cselekkel, lendületes meglódulásokkal törtek kapura, Szalai Gáboréknak többször is az utolsó pillanatban kellett szerelniük. Azt nem lehetett mondani, hogy a Ludogorec egyértelműen a Fradi fölé nőtt volna, de a második félidőben nem volt akkora különbség a két fél között. A Ferencvárosnak leginkább a jobb oldali védekezése volt foghíjas, Stefan Gartenmannt többször is átjátszották, a mérkőzés ezen periódusában több lehetősége volt a bolgár bajnoknak. A hajrára fordulva kezdett eldurvulni a meccs, több játékos is sárga lapot kapott, a Fradi ekkor pedig már leginkább ellentámadásokból próbált helyzeteket kialakítani. A magyar bajnok szerencséje a fordulást követően az volt, hogy a bolgárok sem igen találták el a kaput, akcióik végén rendre pontatlanul céloztak, több lövésük is méterekkel Dibusz kapuja fölé szállt. A Fradinak viszont csupán centimétereken múlott a vezetés megszerzése, két nagy lehetősége is volt.

A döntetlennel a Ferencváros egy lépéssel közelebb került a Bajnokok Ligája rájátszásához, a Razgradban elért 0–0 ugyanis remek alap a jövő keddi, 20.15 órakor kezdődő visszavágóra, amelyet a Groupama Arénában rendeznek. A párharc továbbjutója a BL rájátszásába kerül, ahol minden valószínűség szerint az azeri Qarabag várna rá, amely idegenben győzte le 1–0-ra az északmacedón Shkëndiját.

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

– Nem kapott gólt csapata idegenben. Megfelelő alap ez a keddi visszavágóra?
– Örülök, hogy nem kaptunk gólt, de sajnos nem is szereztünk. Sok helyzetünk volt, megérdemeltük volna a győzelmet. Mi voltunk a jobb csapat ezen a napon a pályán.

– Mi a mérkőzés legnagyobb tanulsága?
– Tudtuk, hogy a Ludogorec bal oldala rendkívül veszélyes, és ezt be is bizonyította. A belső középpályásai is jól játszottak, szerintem tudatosan húzódtak vissza az első félidőben. Megpróbáltak kontrákból veszélyesek lenni, és várták, hogy a fordulást követően ránk jöhessenek.

– Mi kellhet a sikerhez a második összecsapáson?
– Hazai pályán, saját szurkolóink előtt léphetünk pályára, ez mindenképpen előnyt jelent. Sok szurkolónk Bulgáriába is elkísért bennünket, ismét fantasztikusan buzdítottak bennünket. A második félidőben nem voltunk olyan lendületesek, mint az elsőben, mégis voltak helyzeteink, lehetőségeink. A helyzeteinket odahaza jobban ki kell használni. A visszavágóra is alaposan felkészülünk.

Rui Mota, a Ludogorec vezetőedzője

– Nem sikerült előnyt szerezniük hazai pályán. Csalódott?
– El kell ismerni, az első félidőben nem játszottunk jól. Úgy is mondhatnám, tudásunk alatt futballoztunk. Nem is igazán alakítottunk ki helyzetet, leszámítva a szünet előtti távoli próbálkozásunkat.

– Megszidta futballistáit a szünetben? Teljesen más mentalitású együttes jött ki a második félidőre a pályára.
– Hogy mi történt az öltözőben, az kizárólag ránk tartozik. Nem voltam elégedett a látottakkal, de a visszavágó előtt pozitívum, hogy a fordulást követően képesek voltunk ritmust váltani. Sajnálom, hogy nem szereztünk legalább egy gólt, jó lett volna előnyt szerezni.

– Min múlhat a továbbjutás?
– Eddig mind a két riválisunkat hosszabbítást követően búcsúztattuk a BL-ből, nem leszek elégedetlen, ha a Ferencváros ellen is így lépnénk tovább. Nagyon szeretnénk ott lenni a Bajnokok Ligája rájátszásában. Nem dőlt még el semmi.

Az FTC irányított a szünetig; a két csapat mindent a budapesti visszavágóra tartogat – bolgár lapszemle

„A két csapat megosztozott a félidőkön, az elsőben a sorozatban hétszeres magyar bajnok Ferencváros volt a jobb, a másodikban felcserélődtek a szerepek. A gólhoz a Ludogorec volt legközelebb, amikor Erick Marcus távoli lövése a felső lécen csattant” – írja cikkében a bolgár sportal.bg.

A portál idézi Hendrik Bonmannt, a Ludogorec kapusát is: „Őszintén megmondva, az FTC-nek jobb lehetőségei voltak, de végül gól nélküli döntetlennel zárult az első felvonás, így minden nyitott a visszavágón. Készen kell állnunk a tizenegyespárbajra, gyakoroltuk ezeket és nekem is van néhány trükköm.”

„Tudtuk, hogy nyomást helyeznek ránk, sajnos sok egyéni hibát követtünk el, ami elvette a magabiztosságunkat. A második félidőben jobban irányítottuk a mérkőzést és lehetőségeink is voltak” – értékelt Rui Mota, a hazaiak trénere. A bolgár oldal megjegyzi, hogy bolgár csapat legutóbb 2003-ban nyert hazai pályán magyar együttessel szemben. Azóta mind a három bolgár siker egyaránt Magyarországon született (Ludogorec a Ferencváros ellen 3–0, Liteksz a Győr ellen 2–1 és CSZKA az MTK ellen 1–0).

„A Ludogorec és a Ferencváros mindent a budapesti visszavágóra hagyott” – írja cikkében gong.bg. A portál kiegyenlített játékról ír, külön kiemelve a Ferencváros lesgólját és Marcus távoli kapufáját.

Hasonló felütéssel ír a meccsről a temasport.com„a két csapat meghagyta az izgalmakat Budapestre. A vendégek többet birtokolták a labdát, mindkét oldalon kevés helyzet adódott.” A bolgár oldal hozzáteszi, hogy a Ludogorec az előző körben a Rijeka ellen is gól nélküli döntetlennel nyitott, akkor a visszavágón hazai pályán hosszabbítás után jutott tovább.

„A második meccsre megpróbálok javulni. Magyarországon úgy kell játszanunk, ahogy most a második félidőben” – idézte Caio Vidalt topsport.bg„Az FTC teljesen dominált a szünetig, de elpazarolt néhány ígéretes lehetőséget, a Ludogorec csak Marcus távoli lövésében bízhatott. A második félidőben a bolgár bajnok feljavult Rui Mota változtatásainak hála, de az áttörés elmaradt” – olvasható a portál összefoglalójában.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Ludogorec hivatalos honlapja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2025.VIII.6. BL-selejtező: Ludogorec – Ferencváros: 0-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4′
    VÉGE
    Véget ért a találkozó. Az első félidőben a Ferencváros a párharcot is eldönhette volna, a második félidőben viszont a hazaiak játszottak veszélyesebben. Az utolsó percekben a Fradi megnyerhette volna a mérkőzést, de kimaradtak a nagyobb lehetőségek. Köszönjük a figyelmüket!

    90+2′
    Levi jobb oldali szöglete után Gartenmann csúsztatása centikkel kerülte el a kapu jobb alsó sarkát.

    90+2′
    Gruber cselezte be magát a 16-oson belülre, majd éles szögből a bal alsó sarok irányába célzott, Bonmann védett.

    90′
    Letelt a rendes játékidő, három perc lesz a hosszabbítás.

    88′
    Cadu ívelése után Gruber 7 méterről csúsztatott a kapu mellé.

    86′
    A párharc továbbjutójának ellenfele az északmacedón Shkëndija vagy azeri Qarabag lesz. Annak a párharcnak az első mérkőzését tegnap az azeriek 1–0-ra nyerték idegenben. A vesztes félre az El-selejtezőben ugyanennek a párharcnak a vesztese vár majd.

    85′
    CSERE
    Joseph helyére Gruber állt be.

    85′
    CSERE
    Kettőt cserél a Ferencváros: Makreckis helyére Cadu érkezik.

    83′
    CSERE
    Újabb hazai csere: Marcus helyére Bile érkezik.

    82′
    Remekül járatták a labdát a hazaiak, Duarte passza után Vidal 14 méterről lőtt a kapu fölé.

    80′
    CSERE
    Cserélt a Fradi: Kanikovszki helyére Levi állt be.

    77′
    Vidal nagyon aktív lett a második félidőre, most 20 méterről lőtt a léc fölé.

    75′
    CSERE
    Ismét cseréltek a hazaiak: Son Gómez helyére Andersson állt be.

    72′
    CSERE
    Cserélt a Ferencváros: Maiga érkezett Varga Barnabás helyére.

    70′
    Sárga lap
    Makreckis taposott rá Vidal vádlijára, sárga lap.

    65′
    Vidal az alapvonal közeléből emelte középre a labdát, a csereként beállt Csocsev 11 méterről, ballal, kapásból lőtt a léc fölé.

    64′
    CSERE
    Kaloc helyére Duarte áll be.

    64′
    CSERE
    Kettőt cserélnek a hazaiak: Sztanics helyére Csocsev áll be.

    63′
    Sárga lap
    O’Dowda könyökölt oda Son Gómeznek, sárga lap.

    63′
    Bal oldali szöglet után Ötvös 17 méterről, ballal vette célba a bal alsót, Bonmann védett.

    57′
    O’Dowda cselezte magát tisztára a bal szélen, majd középre passzolt Tóth Alexhez, aki rosszul vette le a labdát és 11 méterről a kapu fölé lőtt.

    54′
    Mintha egy másik Ludogorec futott volna ki a második félidőre…ezúttal Erick Marcus lőtt 18 méterről, a labda a kapu fölé szállt.

    50′
    Makreckis tartotta meg három hazai védő között a labdát, majd 7 méterről a kapu mellé lőtt.

    49′
    Tiszta szerelés volt.

    48′
    Óriási lendülettel kezdte a második félidőt a hazai csapat. Vidal cselezte be magát a 16-oson belülre, de végül lövésig nem jutott el, elesett egy ferencvárosi védő mellett. A játékvezető továbbot intett.

    46′
    CSERE
    A szünetben cseréltek a hazaiak: Tekpetey helyére Chouiar állt be.

    46′
    Második félidő
    Folytatódott a mérkőzés.

    45+2′
    Óriási fölényben játszott a Ferencváros az első félidőben. A 23. percben Joseph hiába talált a kapuba, találatát les miatt érvénytelenítették. A hajrában egy elvesztett labda után majdnem a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Erick Marcus távoli emelése a felső lécen csattant.

    45+2′
    Szünet
    Véget ért az első félidő!

    45′
    Az első félidő végén kettő perc hosszabbítás következik.

    44′
    Tóth Alex bal oldali szöglete után Varga Barnabás 4 méterről fejelt a kapu mellé.

    43′
    Jobb oldali szöglet után Joseph fejese levágódott a védőkről, majd Gartenmann lőtt a kapu mellé 8 méterről.

    41′
    KAPUFA! A semmiből majdnem betaláltak a hazaiak… Egy megszerzett labdát Erick Marcus emelt kapura 34 méterről. Dibusz kint állt a kapujából, de szerencséjére a labda a felső lécen csattant, majd a kapus kezéről szögletre vágódott.

    36′
    Makreckis labdaszerzése után balról O’Dowda ívelt a kapu elé. A 11-es pont magasságában érkezett Makreckis és 8 méterről a kapu fölé lőtt.

    33′
    O’Dowda balról lőtte középe a labdát, Joseph első, 7 méteres lövését blokkolták, az ismétlés 9 méterről a kapu mellé lőtte a Fradi támadója.

    30′

    25′
    VAR
    Nincs gól! A beívelés pillanatában egy ferencvárosi játékos előrébb helyezkedett, lest ítélt a játékvezető.

    24′
    VAR
    Vizsgálják a találatot, a játékvezető is kimegy megnézni az esetet.

    23′
    Tóth Alex az oldalvonal mellől ívelt szabadrúgásból a 16-oson belülre. A Gartenmann által megcsúsztatott labdára Bonmann rosszul mozdult ki, a kapus éppen Joseph elé öklözte a labdát. A Ferencváros támadója 13 méterről lőtt az üresen maradt kapu bal alsó sarkába.

    19′
    A megítélt szabadrúgást a sértett Ötvös végezte el 21 méterről, lövése a jobb felső sarok fölé szállt.

    18′
    Sárga lap
    Tekpetey kaszálta el Ötvöst, sárga lap.

    15′
    Vidal emelte a hosszú sarok irányába a labdát. Tekpetey megelőzte védőjét, de Dibusz is jól mozdult ki a kapuból, így a hazaiak támadója nem tudott betalálni.

    11′
    Sárga lap
    Ötvös buktatta hátulról Vidalt, sárga lap.

    9′
    Tóth Alex ismét balról végzett el szögletet, a középen megcsúsztatott labdát Joseph a hosszú saroknál nem érte el.

    6′
    Tóth Alex bal oldalról elvégzett szöglete után Reamaekers fejelt a kapu fölé a rövid saroknál.

    5′
    A 2019–2020-as szezonban a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros oda-vissza verte a bolgárokat (hazai pályán: 2–1, idegenben: 3–2), majd ugyanebben az idényben az Európa-liga csoportkörében ismét összefutottak. Akkor a bolgárok 3–0-ra nyertek Budapesten, a razgradi visszavágó 1–1-es eredménnyel zárult. 2021 és 2022 nyarán felkészülési mérkőzéseket játszottak egymással a felek. Mindkét találkozót a Ferencváros nyerte (3–1, 3–0).

    1′
    A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

    1′
    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés, Varga Barnabás indította útjára a labdát.

    Érkeznek a csapatok: a hazaiak zöld-fehérben, a ferencvárosiak arany-fehérben.

    Köszöntjük Önöket! A Ferencváros a bolgár Ludogorec otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK