2025.XI.27. EL, Fenerbahce – Ferencváros: 1-1

Varga Barnabás a Fener kapuját is bevette, a Ferencváros pontot szerzett Isztambulban

Az első félidőben a zöld-fehérek kétszer, a hajrában a hazaiak egyszer találták el a kapufát. Az FTC továbbra is veretlen az El-alapszakaszban.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 5. fordulójában a Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce otthonában. A zöld-fehérek már az első félidőben megszerezhették volna a vezetést, de Yusuf kétszer is a kapufát találta el. A második játékrészben Varga Barnabás fejes góljára hamar érkezett a hazai válasz, a gyors gólváltás után ki is alakult a végeredmény.

Nyilatkozatok:

Erdő mellett, nyugodt, a Népligethez valamelyest hasonló környezetben találni a Fenerbahce edzőközpontját. Az Isztambul külvárosában található komplexum egyik helyiségében Domenico Tedesco vezetőedzőt lehetett kérdezni a csütörtöki esti Ferencváros elleni Európa-liga-mérkőzésről. Az alulméretezett sajtóterem dugig volt újságíróval, az olasz-német szakember (és a mellette ülő sajtófőnök) pedig mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy kérdezzen. Lapunk afelől érdeklődött, az El szintjén milyen csapatnak tartja a Fradit – emlékezhetünk, a Viktoria Plzen csapatkapitánya, Matej Vydra úgy értékelt, ellenfeleiket figyelembe véve a sorozat leggyengébbje ellen hullajtottak pontokat.

„A tabella a bizonyíték arra, hogy az egyik legnehezebb ellenféllel csapunk össze – mondta Domenico Tedesco– A Ferencváros vertikális, direkt játékot erőltet, olyan futballistákkal, akik vezetik a statisztikákat. Varga Barnabásnak például a fejjátéka kiemelkedő, de mások mellett említhetném Naby Keitát is, aki megannyi címet nyert a Liverpoollal és korábbi klubomnál, a Leipzignél is szerepelt. Számunkra ez egy fontos, nehéz meccs lesz, úgyhogy az első másodperctől kezdve készen kell állnunk.”

A török média egyik képviselője arról kérdezte, mi lehet az ellenszer a magyar csapat beadásaira. Domenico Tedesco válaszából kiderül, tudják, mi vár majd rájuk, ennek megfelelően készültek, és van elképzelésük arról, hogyan oltsák ki a zöld-fehérek legfőbb fegyverét.

„Nemcsak a beadásokról van szó, hanem a hátulról történő építkezésről is, ellenfelünk célja valamilyen módon megtalálni Varga Barnabást. Ő nyeri a legtöbb támadó párharcot Európában, fantasztikusan olvassa a labda ívét, érzi a hosszú passzokat. Tudja, mikor kell emelkedni és hogyan kell ugrani. Azt hiszem, a góljanak harminc százalékát fejjel szerezte, szóval jól kell védekeznünk ellene. Apróságok dönthetnek, sok múlik majd azon, hogy megakadályozzuk a vendégeket a beadásokban, és tudnunk kell a dolgunkat, ha mégis a tizenhatosunkon belülre érkezne a labda. Emberfogást kell alkalmaznunk, folyamatosan ott kell lennünk az ellenfél sarkában. Éberségre és jó mentalitásra lesz szükség, hogy ha helyzet van, tisztázzunk. Mindent megbeszéltünk a srácokkal, kedden elemeztünk, de meglátjuk, mit mutatunk majd a pályán.”

Kitért arra is, hogy az Európa-liga, valamint a nemzetközi mérkőzések egyfajta bónuszt jelentenek a Fenerbahcénak. Azt már mi tesszük hozzá, hogy csapata több sebből vérzik, annyi eltiltottja (Jayden Oosterwolde, Fred, Ismail Yüksek) és sérültje (Sebastian Szymanski, Caglar Söyüncü) van.

„Ez azonban a játék része. Ha ilyen feszes a versenynaptár, előfordulhat, hogy sokan kidőlnek. Ez nem probléma, mert erős a keretünk, elegendő jó képességű futballistával. Néha örülök is, ha új arcokat látok, és esélyt adhatunk mindenkinek, aki megérdemli.”

*

Robbie Keane-nek feltettük a kérdést, mit mondott a játékosainak a fiaskó után, volt-e következménye a vereségnek.

„Nem ismétlem meg, amit a srácoknak mondtam, az a lényeg, hogy a futballistáim tudják, miről volt szó – mondta az ír szakember a hivatalos sajtótájékoztatón. – Időnként belefér a vereség, ki lehet kapni, a szombati meccs azonban elfogadhatatlan volt, és ezt a játékosaim is tudják – egyébként öt hétig lenyűgözően teljesítettek a srácok, remélem, akkor dicsérte őket. A Fenerbahce elleni mérkőzés teljesen más lesz, nemzetközi szinten, hihetetlen körülmények között nagyszerű csapat ellen léphetünk pályára, úgyhogy nagyon várom.”

Keane szerint kemény összecsapás vár a Fradira, azzal együtt is, hogy a törököknek sok a hiányzójuk.

„Teljesen mindegy, mennyi eltiltottjuk és sérültjük van, ugyanolyan jó csapat maradt – ott lesz Marco Asensio, Ederson és még sok topjátékos, úgyhogy jelentős kihívás vár ránk. Akik beugranak, szintén kiemelkedő futballisták. A lehető legerősebb összetételű Fenerbahcéra készülünk. Jól ismerjük az ellenfelet és hogy milyen erős, ha támadásba lendül. Gondolom, a hazai szurkolók azt várják, mindenképpen nyerjenek, hiszen sokkal nagyobb a költségvetésük, de hozzájuk hasonlóan mi is tizenegyen lépünk pályára. A játékosaim nyerni akarnak, mindegy, ki az ellenfél. Ez lesz az eddigi legnagyobb nemzetközi mérkőzésünk az idényben, nagy teszt vár ránk. Mondtam is a srácoknak, bárcsak én is pályára léphetnék, mert ez olyan meccs lesz, amit mindenképpen át kell élni. Játszottam korábban Törökországban, itt mindig hihetetlen a hangulat.”

Domenico Tedesco elismerőn nyilatkozott a Ferencvárosról, az olasz-német tréner Varga Barnabás fejjátékát külön kiemelte – erre Robbie Keane is reagált.

„A kezdés előtt személyesen is megköszönöm neki a kedves szavakat. Tudom, nehéz José Mourinho után átvenni a csapat irányítását, és hogy hétfőn nagy meccs vár rájuk a Galatasaray ellen. Arra a párharcra a legjobbakat kívánom neki és a klubnak, de ezúttal meg akarjuk keseríteni az életüket. Jól teljesítettünk a ligaszakasz első felében, ez önbizalmat adhat. Európában talán túl is teljesítettünk valamelyest, ugyanakkor remélem, ismét jó eredményt érünk el. ”

Ha már José Mourinho szóba került: újságírói kérdésként felvetődött, sajnálja-e, hogy a portugál sztáredző szeptemberben távozott a Fenerbahcétól és nem vívhat vele különcsatát.

„Jól ismerem Josét, kiváló srác, hihetetlen szakember – talán a valaha volt egyik legjobb. Nagyszerű lett volna ellene meccselni, sajnálom, hogy nem jött össze, de ez van, most már a Benficával teljesít jól.”

A mérkőzés:

Európa Liga, Főtábla, 5. forduló:

Fenerbahce — Ferencváros: 1-1 (0-0)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 18:45. 42.000 néző.
Vezette: Ricardo de Burgos (asszisztensek: De Francisco, Pérez De Mendiola; tartalékjv.: Cordero; VAR: Cesar Soto Grado; VAR asszisztens: Trujillo Suárez – spanyolok)

Fenerbahce: Ederson — Nélson Semedo, Efe Demir (Müldür, 76.), Skriniar, A. Brown — Talisca, M. Asensio (Nene, 60.), E. Álvarez  — Aydin, En-Nesziri (Durán, 60.), Aktürkoglu (Levent, 60.)
kispad: Irfan Can Egribayat, Tarik Cetin, Szymanski, Kamil Efe Üregen, Haydar Karatas
vezetőedző: Domenico Tedesco

Ferencváros: Dibusz — Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Makreckis, Kanichowsky (Ötvös, 81.), Keita (J. Romao, 81.), Zachariassen (Tóth A., 60.), Cadu (O’Dowda, 60.) — Varga B., Yusuf (Joseph, 74.)
kispad: Radnóti, Gróf, Levi, Gruber, Madarász, Nagy B.
vezetőedző: Robbie Keane

Gól: Talisca (69.) illetve Varga B. (66.)
Sárga lap: Efe Demir (21.), Skriniar (73.), Nélson Semedo (80.), Talisca (90+6.) illetve Zachariassen (42.), Szalai G. (55.), O’Dowda (70.), Raemaekers (90+2.)
Kiállítva: Durán (90+1.)

Mit árul el egy csapatról, ha a nemzetközi kupaporondon ezer fokon ég, minden várakozást felülmúlva nagyszerűen teljesít, jó játéka pedig még eredménnyel is párosul, míg odahaza, a nemzeti bajnokságában szemlátomást nem teszi kellőképpen oda magát, adós a szórakoztató futballal és a helyezése is alulmúl minden várakozást?

A kérdés megválaszolását ráhagyjuk az olvasóra, mindenesetre a fentebbi jellemzés megítélésünk szerint tökéletesen illik a Ferencvárosra. A zöld-fehérek az Európa-liga liga- vagy alapszakaszának 5. játéknapját meglepetésre a harmadik helyen várták az addig gyűjtött tíz pontjuknak köszönhetően, ám az NB I-ben elfoglalt – szintén harmadik – pozíciójuk korántsem ad okot a büszkeségre. Az FTC legutóbb hazai pályán kapott kellemetlen, 3–1-es pofont a Nyíregyházától, és nem lehetett tudni, mindez milyen hatással lesz a futballistáira: bizonyítási vággyal telve elismerésre méltó teljesítménnyel rukkolnak ki, vagy épp ellenkezőleg, a blama „megfogja” a társaságot és emiatt nem tudja tudása legjavát nyújtani?

Nem kisebbítve a Ferencváros érdemeit, mindeddig négy rossz passzban lévő csapattal mérte össze az erejét az El-ben: a Plzen az egymás elleni 1–1-es döntetlent követően menesztette vezetőedzőjét, a Genk is a tabella közepén vegetált, a Salzburg rég nem látott visszaesést produkál, a Ludogorec pedig a pocsék formája miatt vezetőedző hiányában a tartalékok trénerével utazott Budapestre. Nem túlzás tehát, hogy az eddigi legnehezebb kihívása várt az együttesre, hiszen a Fenerbahce otthonában vendégszerepelt. A török ezüstérmes játékosállománya, anyagi lehetősége és szurkolótáborának nagysága össze sem mérhető az említett riválisokéval – ezt alátámasztandó legyen elég annyi, hogy a nyáron csaknem 90 millió eurót költött az átigazolási időszakban, olyan világsztárokat csábított magához, mint a négyszeres BL-győztes Marco Asensio vagy a Manchester Citytől érkező Ederson, szimpatizánsainak száma pedig a becslések szerint 20-25 millió fő.

Robbie Keane vezetőedző nem forgatta fel csapatát, egyedül Tóth Alex kimaradása volt meglepő, az ő helyén Kristoffer Zachariassen kezdett. A hazaiakat irányító Domenico Tedesco sem húzott sok váratlant, sérülésektől, eltiltottaktól és nem regisztrált játékosoktól hemzsegő keretéből a lehető legerősebb összetételű tizenegyet küldte pályára. Talán csak a 21 éves Yigit Efe Demir lógott ki a klasszisokat felvonultató névsorból, aki mindeddig egy meccsen kapott két perc erejéig lehetőséget a szakmai stábtól, rutint csak a török másodosztályban szerzett – arra lehetett apellálni, hogy Varga Barnabás vagy Bamidele Yusuf időnként leválik róla.

Már a találkozó kezdete előtt nyomasztó hangulat uralkodott a Sükrü Saracoglu Stadionban. Előbb a pályaszemle, majd a bemelegítés során fütyülték ki a Fener-szurkolók a magyar csapatot, a névsorolvasás során keltett hangzavar pedig alighanem az öltözőfolyosóra is behallatszott. Mint azt Szalai Attila lapunknak elmondta, emberfüggő, ki hogyan kezeli ezt a légkört, szerencsére azonban a Ferencvárost nem bénította meg az Európában szokatlan atmoszféra. Pedig beszédes volt, hogy Szalai Gábor a középkezdést követő első ívelésénél 15 métert tévedett, ez baljós előjelnek tetszett, az első veszélyes támadást azonban az FTC vezette: Bamidele Yusuf hagyta faképnél az őrzőjét, és ha pontosan ad középre, ki tudja, Varga Barnabás milyen megoldást választ. Dibusz Dénesnek a 17. percig kellett várnia az első védésre, Talisca lövése után rutinszerűen gördült le a jobb alsó irányába tartó labdára.

Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, milyen jól játszott Naby Keita. A guineai középpályásnak nem volt rossz megmozdulása, higgadtsága elképesztően fontos volt, magabiztossága pedig átragadt társára is. Testcselei, ütempasszai élményszámba mentek, és még labdaszerzései, jó ütemű becsúszásai is voltak. Mellette Kristoffer Zachariassen és Gabi Kanikovszki is kivette a részét a „piszkos munkából”, fel és alá robotoltak. A 24. percben Dibusz Dénesnek ismét védeni valója akadt, újabb tizenhatoson kívülről érkező labdát hárított, és ez jelezte, hogy résen kell lenni, a Fenerbahce megrázva magát ugyanis hatékony kispasszos játékra volt képes. Nemcsak a kombinatív húzásaira, de az időnként védelem mögé lőtt labdára is figyelni kellett, a házigazda igyekezte kihasználni támadói sebességbéli előnyét. Alapvetően jól zárt a Ferencváros védelme (némileg a bal oldala volt sebezhető), azonban nemegyszer előfordult, hogy engedte tiszta lövőhelyzetbe kerülni az ellenfelet – a 33. percben Marco Asensio is próbára tette Dibusz Dénest – hiába. Két perccel később úgy tűnt, a magyar válogatott kapus is verve lesz, földbe gyökerezett a lába, ám Juszef en-Nesziri fejese után a labda kevéssel elkerülte a bal sarkot.

A félidő végére mintha elfogyott volna a Ferencváros, nem volt képes támadásokat vezetni és hosszabb időre eldugni a labdát, mégis, egy kósza bedobás után Varga Barnabás óriási helyzetbe hozta Bamidele Yusufot, aki két méterről a bal kapufát találta el, s ez lendületet adott a zöld-fehéreknek, sőt a légiós a játékrész végén ismét eltalálta a kapufát, ezúttal 14 méterről a jobb oldalit. Az első 45 percben ez volt a zöld-fehérek összesen két lövése, viszont ők jártak közelebb a vezetés megszerzéséhez.

A fordulás után eleinte az FTC veszélyeztetett, sikerült többször is labdát szereznie ellenfele védőharmadában, az 57. percben azonban a remek ütemben berobbanó Juszef en-Nesziri fejelt ismét a kapu mellé szögletet követően. Robbie Keane érezte, frissítésre szorul a csapat, ezért a sokat futó Kristoffer Zachariassen és a támadásban és védekezésben sem igazán hasznos Cadu helyére beállt Tóth Alex és Callum O’Dowda. A ferencvárosiak középpályása kisvártatva pazar labdával ugratta ki Bamidele Yusufot, aki a kapuig robogva lövésre lendítette a lábát, ám az utolsó pillanatban Yigit Efe Demir becsúszva mentett.

Hiába mondta el Domenico Tedesco a mérkőzés előtt, hogy készülnek Varga Barnabásból, együttesének megoldhatatlan feladatot jelentett a semlegesítése: vezetéshez juttatta a Ferencvárost, szöglet után, védjegyéhez híven a kapuba bólintotta a labdát! Egészen elképesztő, de ez volt minden sorozatot figyelembe véve a 14. fejes gólja az idényben – úgy látszik, semmilyen szinten nincs rá ellenszer. Viszont alig több mint három percig futballozott előnyben a magyar csapat, mivel Taliscának negyedjére már elsült a lába, Dibusz Dénes csak beleérni tudott a kissé takarásból érkező labdába. Tíz perccel később a léc segítette ki a Ferencvárost, Dorgeles Nene lőtte meg majdnem élete gólját.

A hajrára két belső középpályást is cserélt Robbie Keane, ami kockázatos húzásnak tűnt. Az utolsó percekben irdatlan hangerővel szurkoltak a hazaiak, azonban az FTC – a fejét elvesztve piros lapot kapó Jhon Duránnal ellentétben – bírta a nyomást: óriási küzdelemben 1–1-es döntetlennel zárt Isztambulban, ami kalapemelést érdemel. A Ferencváros még veretlen az Európa-liga alapszakaszában, s ismét közelebb került a továbbjutáshoz.

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Domenico Tedesco, a Fenerbahce vezetőedzője

Már a Galatasary elleni derbi járt a játékosok fejében…?
Eddig egyáltalán nem foglalkoztunk a Galatasaray elleni hétfői rangadóval, csak a Ferencváros elleni meccsre összpontosítottunk – persze tudjuk, milyen fontos mérkőzés lesz az a szurkolóknak, a Fener családnak. Előnyt jelenthet, hogy ilyen intenzív nemzetközi meccset játszhattunk a várva várt találkozó előtt.

A mérkőzés előtt említette, készülnek Varga Barnabásra – mit gondol, mégis hogyan fejelhetett remek gólt a Fradi csatára?
A kilencven perc alatt jól védekeztünk ellene, a játékosaink fantasztikusak voltak. Ugyan nem láttam még statisztikákat, szerintem Varga Barnabás több párharcot veszített, mint általában szokott, a szögletnél azonban jól érkezett és fejelt. A meccs előtt is elmondtam, előfordulhatnak helyzetek, amelyeknél nehéz védekezni.

Mekkora hatász gyakorolt a találkozóra, hogy sok volt a sérült és az eltiltott?
Helyettesítettük őket, a csapat jól reagált a változtatásokra. Yigit Efe Demir miatt különösen boldog lehetek, mert nulla játékperccel nyújtott nagyszerű teljesítményt. Egyébként minden játékosommal a szokásosnál is jobban elégedett vagyok, figyelembe véve a körülményeket. Közel jártunk a győzelemhez.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Ilyen válaszra számított a Nyíregyháza elleni vereség után?
Miért hozzák fel állandóan ezt a meccset!? Ez teljesen másik sorozat! Minden egyes alkalommal reakciót várok a játékosaimtól, teljesen mindegy, nyertes vagy vesztes mérkőzés után vagyunk. Különben is, öt meccs óta veretlenek vagyunk az európai kupaporondon.

Egy pontot szereztek – elégedett?
Sohasem utazom sehová döntetlenért, nem ilyen a mentalitásom, ezzel együtt néha a realitás talaján kell állni. Az első félidőben két-három nagy lehetőséget alakítottunk ki, kettővel is vezethettünk volna, míg ellenfelünknek nem voltak ígéretes helyzetei. Ebben a stadionban nagyon nehéz nyerni, figyelembe véve a körülményeket, a hihetetlen hangulatot. Mindenben nagyszerűek voltak a játékosok, támadásban és védekezésben is nagyszerűen teljesítettek.

Naby Keita játékáról mit gondol? Fontos láncszemnek tűnt.
Tudtam, hogy nagy hasznára lesz a csapatnak, mert hozzászokott az ilyen helyzetekhez, hideg fejjel futballozik. A hozzá hasonló nyugodt játékosokra volt szükség, mint amilyen Gabi Kanikovszki és Kristoffer Zachariassen, akik őrült módjára futottak. Úgy gondolom, sikerült taktikailag eltalálni ezt a mérkőzést.

„Utólag nézve nem gondolom, hogy ez lett volna a legnehezebb meccsünk most az El-ben – kezdte Varga Barnabás, a Ferencváros gólszerzője a televízió kamerája előtt. – Persze a Fenerbahce nagyon jó csapat, viszont mi nagyon stabilan játszottunk, úgyhogy legalább az egy pontot megérdemeltük. Jól védekeztünk, nem hagytunk nekik sok lehetőséget, sőt, talán a nagyobb helyzeteket mi alakítottuk ki, hiszen rúgtunk két kapufát is. Remek taktikát dolgozott ki az edzői stáb, szinte az egész mérkőzésen ült – jó helyeken tudtunk labdát szerezni, támadásokat indítani, melyekből kisebb-nagyobb helyzetekig is eljutottunk.”

A találatáról is beszélt a 31 éves csatár: „Mindig készülünk a rögzített helyzetekre, ám azt kell mondanom, most szerencsénk is volt. Amikor betömörülünk, nagyon nehéz megállapítania az ellenfélnek, hogy hová jön majd a labda, kit kellene blokkolni, s most szinte egyedül tudtam fejelni, nem fogott senki. Az elmúlt másfél hét fényében siker a döntetlen, hiszen még mindig veretlenek vagyunk az Európa-ligában, de már jó lenne a hazai porondon is elkezdeni sorozatban nyerni a mérkőzéseket, tehát most ez a következő cél.”

A török lapok szerint a Fenerbahce edzője eltaktikázta magát a Ferencváros ellen

Fanatik az elemzésében a Fenerbahce vezetőedzőjét, Domenico Tedescót kritizálta: „Ez a mérkőzés tökéletesen megmutatta, hogy a szerkezetek és taktikák folyamatos cserélgetése mennyire megtöri a játék ritmusát. Egy csapatnak lélektana is van, nem lehet állandóan belenyúlni…”

„A Fener egyszerűen nem kapta meg, amit akart. Az kiderült, hogy Marco Asensio és Anderson Talisca nem lehetnek egyszerre a pályán. Megfojtották egymás játékát, nem sikerültek a támadások. A 60. percben végrehajtott hármas cserével véget ért a passzivitás” – a SporX így látta a történteket.

FotoMac kiemelte a Ferencváros mentális erősségét, hiszen a zöld-fehéreket nem ijesztette meg a hangulat, amely már a kezdőcsapatok bejelentésénél pokoli volt – a portál szerint a hangzavart az öltözőben is hallhatták Robbie Keane játékosai. „Hősies küzdelemmel elvittek egy pontot Isztambulból.”

Véleménycikkében szintén a kísérletezést látta a törökök legnagyobb problémájának a Hürriyet: „Elszomorító, hogy a Stuttgartot és a Nice-t legyőztük, de olyan csapatok ellen, mint a Dinamo Zagreb, a Viktoria Plzen és a Ferencváros, nem jött össze a három pont. Utóbbi három esetében Tedesco újítani akart, de egyszer sem járt sikerrel…”

Milliyet hasonlóan vélekedett Tedesco döntéseiről, annyit azonban hozzátettek: „Nem szabad elfelejteni, hogy az FTC veretlenül érkezett Isztambulba!”

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, az UEFA, a Ferencváros és a Fenerbahce hivatalos honlapja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111101001ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+8′
    VÉGE
    VÉGE! A Ferencváros Isztambulban is megőrizte veretlenségét az El-alapszakaszban. Varga Barnabás újabb gólt szerzett. Köszönjük a figyelmüket!

    90+7′
    A kispadon reklamáló Tedesco is kapott egy lapot.

    90+6′
    Sárga lap
    Raemaekers neve mellé is feljegyezhettünk egy sárgát. Elszabadultak az indulatok a végére…

    90+6′
    Sárga lap
    Talisca is kapott egy sárgát reklamálásért.

    90+5′
    VAR
    Semedo esett el Joseph mellett a 16-oson belül. De nincs tizenegyes!

    90+1′
    Piros lap
    PIROS LAP! Durán fejelte meg Raemaekerst. A játékvezető azonnal kiállította a hazaiak támadóját.

    90′
    Négy perc hosszabbítással zárul a találkozó.

    88′
    Kettő perc hátra a rendes játékidőből. Látunk-e még gólt?

    83′
    Aydin 22 méteres lövését könnyedén fogta Dibusz.

    82′
    Veszélyes helyzet
    Talisca 19 méterről, ballal tekert a bal alsó irányába, Dibusz leért és szögletre ütötte a labdát.

    81′
    CSERE
    Kanikovszkit Ötvös váltotta.

    81′
    CSERE
    Kettőt cserélt a Ferencváros: Keita helyére Romao állt be.

    80′
    Sárga lap
    Semedo kapott sárgát reklamálásért.

    79′
    Veszélyes helyzet
    KAPUFA! Talisca passza után Nene 18 méterről forgácsolta szét a felső lécet.

    76′
    CSERE
    Cseréltek a hazaiak: Demir helyére Müldür állt be.

    74′
    CSERE
    Cserélt a Fradi: Yusuf helyére Joseph érkezett.

    73′
    Sárga lap
    Skriniar buktatta Yusufot, sárga lap járt ezért is.

    71′
    Sárga lap
    O’Dowda kapott bele Nene arcába, sárga lap.

    69′
    Balról érkező beadás után O’Dowda nem tudta elfejelni a labdát a hosszún érkező Nene elől. Nene Taliscához passzolt, aki 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–1!

    69′
    GÓL
    GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FENER!

    66′
    Kanikovszki bal oldali szöglete után Varga Barnabás 4 méterről fejelt a kapu jobb oldalába! 0–1!

    66′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS!

    61′
    Veszélyes helyzet
    Yusuf tört be a 16-oson belülre, már az ötösön belül lövésre lendítette a lábát, Demir azonban becsúszva nagyot mentett.

    60′
    CSERE
    Zachariassent Tóth Alex váltotta.

    60′
    CSERE
    A Ferencváros kettőt cserélt: Cadu helyére O’Dowda állt be.

    60′
    CSERE
    en-Nesziri helyére Durán állt be.

    60′
    CSERE
    Asensiót Nene váltotta.

    60′
    CSERE
    Hármat cseréltek a hazaiak: Aktürkoglu helyére Levent állt be.

    57′
    Veszélyes helyzet
    Asensio szöglete után en-Nesziri elszakadt védőitől és 4 méterről a kapu mellé fejelt.

    55′
    Sárga lap
    Szalai állított meg hazai kontrát Aktürkoglu lerántásával, sárga lap.

    51′
    Aydin passzolt Taliscához, aki 20 méterről, ballal csúnyán a kapu fölé lőtt.

    50′
    A Fenerbahce hazai pályán, a Ferencváros idegenben százszázalékos az alapszakaszban. A zöld-fehérek Belgiumban 1–0-ra nyertek a Genk ellen, Ausztriában pedig 3–2-re a Salzburg ellen.

    46′
    Második félidő
    Folytatódott a mérkőzés.

    45+1′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    45+1′
    Szünet
    Vége az első félidőnek! A gólszerzéshez a Ferencváros járt közelebb, mivel Yusuf kétszer is a kapufát találta telibe.

    45′
    Veszélyes helyzet
    MEGINT KAPUFA! Yusuf Skriniar mellől, 10 méterről tekerte kapura a labdát, amely ezúttal a jobb kapufát találta telibe.

    42′
    Sárga lap
    Zachariassen buktatta Taliscát, sárga lap.

    40′
    Veszélyes helyzet
    KAPUFA! Makreckis nagy bedobása után a hazai védőkről Varga elé került a labda. Varga Yusufhoz passzolt, aki 3 méterről a bal kapufát találta telibe.

    35′
    Veszélyes helyzet
    Aktürkoglu jobb oldali szöglete után en-Nesziri 6 méterről fejelt a kapu mellé.

    33′
    Asensio ismét megpróbálta 21 méterről, Dibusz ezúttal is védett.

    30′
    Asensio és Brown kevergetett a bal oldalon, majd az angol hátvéd 4 méterről az oldalhálóba bombázta a labdát.

    29′
    Aydin passza után Varga lábán perdült fel a labda, majd Skriniar lőtt 17 méterről a kapu mellé.

    24′
    Yusuf robogott el Skriniar mellett, de nem tudott középre passzolni Vargához, mert a kapujából kilépő Ederson lábbal blokkolt. Ráadásul a labda végül Yusufról került az alapvonalon túlra.

    24′
    Ismét Dibusz védett egy távoli lövést, Asensio próbálkozott 23 méterről.

    21′
    Sárga lap
    Demir rángatta meg a nyakánál Yusufot, sárga lap.

    17′
    Semedo passza után Talisca kényszerítőzött Asensióval, majd 19 méterről kapura lőtt, Dibusz védett.

    15′
    A Fenerbahce az alapszakaszban eddig mindkét hazai mérkőzését megnyerte. A törökök a német Stuttgartot 1–0-ra, a francia Nice-t 2–1-re verték.

    10′
    A Fenerbahce végezte el a találkozó első szögletét, Aktürkoglu beívelése nem okozott veszélyt.

    7′
    Ferencvárosi labdaszerzés után Yusuf emelt a 16-oson belülre, ahol Varga és Zachariassen is helyezkedett, de a kettejük között felugró Demir tisztázni tudott.

    5′
    Semedo beadása után en-Nesziri próbált kapura fordulni Raemaekers mellett a 11-es pont magasságában, de védője mellett a földre huppant. Szabálytalanság nem történt.

    1′
    A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

    1′
    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.

    A Fenerbahce kék-sárgában, a Ferencváros zöld-fehérben játszik.

    Köszöntjük Önöket! A Ferecvárosban Isztambulban, a Fenerbahce otthonában folytatja szereplését az Európa-liga alapszakaszában. Tartsanak velünk!

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK