2026.VIII.30. Puskás Akadémia – Ferencváros: 1-2
A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton
Nagy Zsolt május 15. után visszatért, és összehozott egy tizenegyest a vendégeknek • Cikkünkből kiderül, miért dönthetett úgy Antal Péter, hogy nem adja meg a 2. felcsúti gólt.
A labdarúgó NB I 6. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert a Puskás Akadémia otthonában. A hajrában a felcsútiak egyenlítettek, ám VAR-döntés után visszavonták Lamin Colley gólját.
Nyilatkozatok:
Hajnal Tamás: — Természetesen önbizalmat adott a csapatnak az UEL-továbbjutás, viszont fontos hangsúlyozni, hogy az európai porond és a hazai pontvadászat két teljesen különböző dolog. Egyértelmű célunk a bajnoki cím visszahódítása, ehhez pedig győzelmekre van szükségünk, ennek megfelelően fel kellett készülnünk a Puskás Akadémia ellen, amely nagyon jól rajtolt, ők vezetik a tabellát, nagyon jó teljesítményre lesz szükségünk, hogy elérjük a célunkat, ami természetesen a három pont lesz. Többször átéltük már a nemzetközi szereplés előnyeit és hátrányait egyaránt, most ismét egy olyan meccs következik, ahol az ellenfél csak erre a találkozóra készült, míg nekünk kevesebb időnk volt készülni a hétközi nemzetközi meccs okán. De a feladat egyértelmű, győzelmekre van szükségünk a bajnoki címhez, ezért utazunk vasárnap Felcsútra.
A mérkőzés:
Puskás Akadémia — Ferencváros: 1-2 (0-0)
Felcsút, Pancho Aréna, 19:00. 3.789 néző.
Vezette: Antal Péter (asszisztensek: Szert, Ország; Videóbíró: Bogár Gergő; VAR asszisztens: Buzás; VAR operátor: Berényi; tartalékjv.: Zimmermann)
Puskás Akadémia: Lehoczki — Orján (Nagy Zs., 75.), Golla, Harutjunjan, Ormonde-Ottewill (Farkas B., 45+1.) — Okeke (Varga Zs., 54.), L. Duarte, Kern — Dárdai P. (Soisalo, 54.), Lukács D. — Németh A. (Colley, 75.)
kispad: Markek, Vékony, Szolnoki, Pál B., Krupa, Mondovics, Nagy Z.
vezetőedző: Babó Levente
Ferencváros: Dibusz — Osváth, Raemaekers, Gómez, Cadu — Nagy Á., Corbu — Varga Z. (Yusuf, 46.), Zachariassen (Keita, 89.), Arzani (O’Dowda, 67.) — Joseph (Lisztes, 14.)
kispad: Varga Á., Zohoré, Birmancevic, Levi, Kanichowsky, Nagy O., Lakatos Cs.
vezetőedző: Borbély Balázs
Gól: Harutjunjan (58.) illetve Zachariassen (53.), Lisztes (63.)
Sárga lap: Orján (48.), Colley (90.) illetve Cadu (24.), Leandro másodedző (58.), Lisztes (81.), Zachariassen (88.)
A rekordbajnok a listavezető otthonában – minden országban rangadó. Még akkor is, ha ezúttal a rekordbajnok az aktuális 11. helyezettként érkezett is Felcsútra, hiszen tudjuk, az európai porondon is vitézkedő, ott kiválóan menetelő, az Európa-liga főtáblájára jutó Ferencváros helyezése abból fakad, hogy kettővel kevesebb meccset játszott, mint a mezőny legtöbb tagja. Ha azt a kettőt megnyerték volna a zöld-fehérek, akkor persze az is igaz lenne: az első és a második helyezett csap össze a Pancho Arénában – ami pedig ugyancsak minden ország minden osztályában rangadó.
Vajon a török Trabzonspor elleni gála, a hazai 4–0-s nagyszerű siker mámorában élő Ferencváros fel tud-e pörögni a Puskás Akadémia ellen? – ez volt a mérkőzés egyik nagy kérdése. Borbély Balázs, a vendégek vezetőedzője mindenesetre nem pihentette különösebben az európai kupameccs hőseit, nyolcan most is jelen voltak az első perctől a csütörtöki kezdők közül, csupán Nagy Olivér, Bamidele Yusuf és Callum O’Dowda nem volt ott a kezdő sípszónál a pályán, a helyüket Osváth Attila, Varga Zétény és Daniel Arzani foglalta el. És ott volt a Fradi kezdőcsapatában az a Corbu Máriusz, akire különösen kíváncsiak lehettek a felcsúti szurkolók, a vendégek ragyogó formában játszó támadó középpályása ugyanis 2020 és 2024 között a Puskás Akadémiát erősítette. A másik korábbi PAFC-kedvenc, Jonathan Levi ezúttal sem tudott bekerülni a kezdők közé vendégoldalon.
Jó hír volt a felcsútiaknak, hogy saját nevelésű válogatott játékosuk, Nagy Zsolt a hónapok óta tartó sérülése után most már a kispadra le tudott ülni. Némi meglepetésre a csapatkapitány, Szolnoki Roland is csak a cserék között kezdte meg a találkozót, a helyén, jobbhátvédként az az Orján Roland kezdett, aki az előző fordulóban a Vasas ellen váltotta őt a szünetben, majd gólpasszt adott a győztes találatnál.
Az augusztus végi nyári hőségben a hazaiak vezetőedzője, Babó Levente váratlant húzott: „karácsonyfa-alakzatban” rakta fel a csapatát a pályára az eddigi 4–2–3–1-es taktikai hadrend helyett. Most megerősítette a középpálya közepét, elöl pedig jobbról Dárdai Pál, balról Lukács Dániel támogatta az egy sorral előrébb játszó csatárt, Németh Andrást, a csapat eddigi házi gólkirályát.
Egyértelműen a Ferencváros volt a kezdeményezőbb az első tíz percben, a Borbély-csapat próbálta nyomás alá helyezni ellenfelét, amelynek térfelén is huzamosabb ideig tudta birtokolni a labdát. Ám a mérkőzés korai szakaszában nagy veszteség érte a zöld-fehéreket: egy párharc végén a földön csúszó Lenny Josephnek maga alá fordult a jobb lába, és szinte azonnal jelezte, hogy nem tudja folytatni a játékot, így 14 perc után le kellett cserélni. Mivel a „természetes” cseréje, Franko Kovacevic hetek óta tartó sérülése miatt nem volt a keretben, Lisztes Krisztián váltotta Josephet, és ez taktikai változással sem járt, Lisztes lett a Fradi legelöl játszó futballistája.
A félidő közepére kiegyenlítődött a játék, a felcsútiak kiszabadultak a nyomás alól, és egyre bátrabban próbálkoztak támadásvezetéssel, Kern Martinnak és Dárdai Pálnak is volt egy-egy ígéretes beívelése balról. De mindkét együttesnek remekül zárt a védelme, működött a pozíciós játék, kevés volt a technikai hiba, így tényleges gólhelyzetek nem igazán alakultak ki.
Majd, amikor ezt leírtuk, „természetesen” rögtön messzire elpattant a labda Wojciech Gollától, Lisztes Krisztián lecsapott rá, ügyesen megteremtette magának a lövőhelyzetet, ballal lőtt is, kevéssel a bal kapufa mellé. A következő percben pedig jobbról beérkező szöglet után Mariano Gómez közeli, bár nem túl erős fejesét kellett védenie Lehoczki Bendegúznak. Újabb perc elteltével meg már Corbu Máriusz tesztelte a 19 éves felcsúti kapust, aki – ahogy az idény eddigi meccsein – ezúttal is magabiztos volt.
Viszont látványosan megélénkült a mérkőzés.
Ezt bizonyította a 38. percben Osváth Attila remek lövése is, amely csak centiméterekkel süvített el a léc fölött (Lehoczki ezen is rajta volt, védte volna). A félidő „harmadik harmada” (bár nemhogy két, de egy ivószünet sem volt, amely szétszabdalta volna a játékrészt) újra a Ferencvárosé volt, beszorult a Puskás Akadémia, amely kénytelen volt kizárólag a védekezésre koncentrálni. Ezt azonban sikerrel tette, mert kihúzta kapott gól nélkül a szünetig. Nem úszta meg viszont a sérülést a hazai gárda, amely a játékrész végén elveszítette balhátvédjét, Brandon Ormonde-Ottewillt. Így mindkét szakvezető sérülések miatt kényszerült változtatni már az első félidőben. A brit hátvédet pedig Farkas Bendegúz váltotta, aki a Puskás Akadémián nevelkedett, 2022 óta kölcsönben a Nyíregyháza Spartacusban játszott, így most mutatkozhatott be nevelőegyesülete felnőttcsapatában, 22 évesen.
A Fradiba a második félidőre Varga Zétény helyére beállt Bamidele Yusuf, élénkítendő a támadásvezetést a jobb oldalon. Hamar szeretett volna tizenegyeshez jutni a vendégcsapat, de amikor a büntetőterületen belül a Wojciech Gollával párharcot vívó Lisztes Krisztián a földön maradt, Antal Péter játékvezető és a VAR-vizsgálat sem állapított meg szabálytalanságot.
Az 51. percben addigi legnagyobb helyzetét dolgozta – és hagyta – ki a Puskás Akadémia. Egy kontránál elszáguldott a bal oldalon Németh András, visszavette a labdát, és kiszolgálta Lukács Dánielt, aki ballal lőtt – nagyot védett Dibusz Dénes. Ám ez az elengedett lehetőség gyorsan megbosszulta magát, mert másfél perccel utána vezetést szerzett a Fradi! Daniel Arzani balról jobbal mesterien ívelte a labdát Kristoffer Zachariassen fejére, aki hat méterről a jobb alsó sarokba bólintott.
Azonnal kettős cserével reagált az eseményekre Babó Levente, Mikael Soisalónak és Varga Zsombornak is lehetőséget biztosítva.
De onnan érkezett az egyenlítő gól, ahonnan kevesen várták: a belső védő posztjáról. Laros Duarte jobbról középre ívelt szabadrúgása után légi párbajt vívott egymással Dibusz Dénes és Georgi Haratjunjan, a kapus csak beleérni tudott a labdába, az örmény védő pedig remek helyzetfelismerésről tanulságot téve, a kapunak háttal állva Dibusz helyére, az üres kapuba emelt. Rendkívül látványos, szemfüles és – ami ennél is fontosabb – eredményes megoldás volt!
De nem késett a fővárosiak válasza sem! Bamidele Yusuf meghúzta a jobb szélt, Lehoczki Bendegúznak pedig nem volt esélye hatástalanítani a középen ajtó-ablak helyzetben érkező Lisztes Krisztián lövését. Nagyszerű volt Osváth Attila hosszú labdája, amellyel elindította Yusufot!
Három gól tíz perc leforgása alatt – remek mérkőzés alakult!
A 73. percben Mikael Soisalónak akadt gólszerzési lehetősége, éles szögből leadott lövését azonban hárította Dibusz. A hajrára beállt a hazai csapatban Nagy Zsolt és Lamin Colley is. Nagy Zsolt azonban rögtön tizenegyest érően szabálytalankodott. Yusuffal rendkívül megélénkült a Fradi támadójátéka, és a frissen beálló válogatott játékos is csak szabálytalan eszközökkel tudta féken tartani a nigériai futballistát. Más kérdés, hogy nem tudott élni a meccslabdával a Fradi, mert Toon Raemaekers tizenegyesét kivédte Lehoczki Bendegúz! Középmagasan, a kapu jobb oldalába akart helyezni Raemaekers, ám a fiatal kapus érezte az irányt, és remekül védett.
A másik felcsúti csere viszont majdnem hőssé vált, a 90. percben ugyanis Lamin Colley a kapuba fejelt, ám a VAR-vizsgálat után Antal Péter lest ítélt. Mikael Soisalo állt lesen az akció során, de labdába érése előtt ellenféltől, Naby Keitától került hozzá a labda, a játékvezető viszont úgy ítélte meg, hogy Keita nem szándékosan játszotta meg a labdát, csak továbbpattant róla, így nem volt tekinthető ellenféltől kapott labdának az, amelybe beleért Soisalo.
Ennyin múlott, hogy a Fradi nyerte meg a rangadót. 1–2
További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók
Nyilatkozatok:
BABÓ Levente, a Puskás Akadémia vezetőedzője
– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Az eredménytől függetlenül a legnagyobb tanulsága a mérkőzésnek, hogy az első félidőben nem nyújthatunk ilyen visszafogott teljesítményt. Valamiért görcsösek voltunk. A kapott gól után változott ez meg, utána oldódtunk csak fel. Az első félidővel nagyon nem vagyok megelégedve, a másodikkal már inkább.
– Igazságosnak érzi a végeredményt? Mert benne volt a döntetlen lehetősége is.
– Én is azt érzem, hogy abszolút benne volt a pontszerzés lehetősége a meccsben, de a Fradi sok szempontból jobb teljesítményt nyújtott, és egy büntetőt is kihagyott. Másrészt biztosan voltak olyan mérkőzések, amelyeket mi nyertünk meg úgy, hogy az ellenfél érezhette azt, neki kellett volna nyernie vagy pontot szereznie.
– Hogy élte meg a kilencvenedik perc drámáját?
– Rosszul. De nem tudok ezekkel a dolgokkal mit kezdeni, méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz is. Mit kellene ilyenkor tenni, megkérdezni Naby Keitát, hogy mit szeretett volna csinálni, letenni a labdát a társának, vagy csak rúgott egy kacskát? Szerintem van olyan jó játékos, hogy ha labdához ér, kontrollálja is.
BORBÉLY Balázs, a Ferencváros vezetőedzője
– Jobban futballoztak, de nehezen lett meg a három pont.
– Nagyon jó NB I-es meccs volt ez, a vezető gólig nagyjából az történt, amit szerettünk volna, kontrolláltuk a játékot, talán ez volt az eddigi négy bajnokink közül a legjobb, minőségi futballt mutattunk. Meg is szereztük a megérdemelt első gólt, de egy egyéni hiba visszahozta a meccsbe a hazaiakat, ám tudtunk erre is reagálni. Tény, hogy a tizenegyest be kell rúgni, hogy előbb lezárjuk a mérkőzést.
– Egy hete gondolta volna, hogy rágósabb falat lesz a Puskás Akadémia, mint a Trabzonspor?
– Nem lehet összehasonlítani a két mérkőzést. Két teljesen más sztori. Nem változtattam sokat a kezdőcsapaton a csütörtökihez képest, mert a stabilitást fontosabbnak éreztem. Örülök, hogy így is ilyen intenzív mérkőzést tudtunk játszani, a fizikai állóképességünk rendben van.
– Bamidele Yusuf beállítása lendületet hozott. Addig is jól játszott a csapata, de ő kellett az eredményességhez?
– Minden csapatnak szüksége van minőségi játékosokra, és ő azt játszotta, amit kértünk tőle. Minőséget jelentett, lendületet adott, tizenegyest harcolt ki, gólpasszt adott, nagyon elégedett vagyok a teljesítményével.
Lisztes Krisztián:
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Puskás Akadémia hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)




Összefoglalók:
https://www.youtube.com/watch?v=7RT0qn7aXDA
https://www.youtube.com/watch?v=H-6aPDGcmUc
PERCRŐL PERCRE
90+5′
VÉGE
VÉGE! A Ferencváros 2–1-re győzött a Puskás Akadémia otthonában. Köszönjük a figyelmüket!
90+3′
VAR
Nincs gól! Antal Pétert kihívták, hogy vizsgálja meg az esetet és úgy ítélte meg, hogy Keita mozdulata nem kontrollált volt, így Soisalo lesen volt.
90+2′
VAR
Vizsgálják a gólt, Soisalo lesen volt az akció során, de Keitáról került elé a labda. Kérdés, hogy Keita így akarta-e elrúgni a labdát?
90+1′
Sárga lap
Colley levette a mezét gólöröm közben, sárga lap lett a jutalma.
90′
Soisalo beadási kísérlete levágódott egy védő lábáról, de Farkas ívelése már pontos volt. A beadás után Colley öt méterről fejelt a bal alsó sarokba.
89′
CSERE
Cserélt az FTC. Zachariassen helyére Keita állt be.
88′
Sárga lap
Zachariassen buktatta ellenfelét, sárga lap.
81′
Sárga lap
Lisztes rántotta le hátulról Duartét, sárga lap.
78′
Kihagyott 11-es
KIMARADT! Raemaekers a kapu jobb oldalába szerette volna lőni a labdát, Lehoczki érezte az irányt és védett.
77′
Veszélyes helyzet
Tizenegyes! Nagy Zsolt rúgta meg Yusuf bal lábát a tizenhatoson belül, a játékvezető habozás nélkül büntetőt ítélt.
74′
CSERE
Németh András helyére Colley érkezett.
74′
CSERE
Kettőt cserélt a Puskás Akadémia. Orján helyére Nagy Zsolt állt be.
73′
Soisalo került helyzetbe a tizenhatoson belül, éles szögből, nyolc méterről kapura lőtt, Dibusz védett.
70′
Fotó: Kovács Péter
67′
CSERE
Cserélt az FTC. Arzani helyére O’Dowda állt be.
65′
63′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓL! ISMÉT VEZET AZ FTC! Osváth indította Yusufot a jobb szélen. Yusuf lekezelte az indítást majd remekül centerezett Liszteshez, aki öt méterről a léc alá lőtt. 1–2!
60′
58′
GÓL
GÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A PUSKÁS AKADÉMIA! Duarte szabadrúgása után az ívelésre Dibusz rosszul mozdult ki, Harutjunjan elfejelte előle a labdát, amely az örmény védő előtt maradt. Harutjunjan 11 méterről kapura emelte a labdát, a menteni igyekvő Dibusz és egy védőtársa már nem tudta kivágni a gólvonal elől a labdát. 1–1!
56′
54′
CSERE
Dárdait Soisalo váltotta.
54′
CSERE
Kettőt cserélt a Puskás Akadémia. Okeke helyére Varga Zsombor érkezett.
53′
GÓL
GÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS! Arzani beadása után Zachariassen megelőzte Gollát és előre vetődve nyolc méterről fejelt a jobb alsó sarokba. 0–1!
51′
Veszélyes helyzet
Megvolt az első nagy Puskás-helyzet! Németh egy csel után passzolt vissza Dárdaihoz, aki 12 méterről lőtt, Dibusz védett.
49′
Németh András kezét érintette a labda a hazai kapu előtt, de ezért a mozdulatért nem járt büntető.
48′
Sárga lap
Orján kapott sárga lapot.
46′
CSERE
Varga Zétény helyére Yusuf állt be.
46′
Folytatódott a mérkőzés. A szünetben cserélt az FTC.
45+3′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45+3′
Szünet
Gól nélkül ért véget az első félidő.
45+1′
CSERE
Kényszerűségből cseréltek a hazaiak is. Ormonde-Ottewill helyére Farkas Bendegúz állt be.
45′
Minimum három perc hosszabbítással zárul az első félidő.
42′
A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett 15-ször találkoztak, és a leggyakoribb kimenetel az iksz volt, amely összesen 7-szer fordult elő, ebből 5-ször 1–1 volt az eredmény. Ötször győztek a hazaiak és mindössze háromszor a ferencvárosiak: 2015 áprilisában és tavaly novemberben 2–1-re, 2022 októberében 4–2-re.
40′
Fotó: Kovács Péter
38′
Lisztes elől kanalazta el a labdát Harutjunjan majd Osváth 17 méterről lőtt a kapu fölé.
35′
Lisztes passza után Corbu a tizenhatos vonalától lőtte kapura a labdát, Lehoczki magabiztosan védett.
34′
Cadu jobbról elvégzett szöglete után Gómez 5 méterről fejelt kapura, Lehoczki könnyedén védett.
32′
Veszélyes helyzet
Egy labdaszerzés után Lisztes játszotta tisztára magát egy csellel a tizenhatoson belül majd 13 méterről a kapu mellé lőtt.
29′
Az előző bajnokságban mind a három mérkőzésük 2–1-es eredményt hozott, a legutóbbi kettő a ferencvárosiak, az azt megelőző a felcsútiak sikerével végződött. Ha ismét a zöld-fehérek nyernek, olyan 3-as győzelmi sorozatot állítanak be, amelyre csak egyszer, 2014 és 2015 között volt példa a két csapat párharcában.
25′
Dárdai élesen kapura lőtt egy jobbról elvégzett szögletet, Dibuszt nem lepte meg a próbálkozás, kitenyerelte a labdát a léc alól.
24′
Sárga lap
Cadu kapott sárga lapot reklamálásért.
20′
Duarte ívelt egy szabadrúgást az FTC kapuja elé, a hosszú sarok közelében Orján érkezett de nem tudta kapura lőni a labdát.
17′
Fotó: Kovács Péter
15′
14′
CSERE
Cserélt is a Ferencváros, Lisztes érkezett Joseph helyére.
14′
Sérülés
Joseph bokája néhány perccel ezelőtt sérült meg Kern szerelése után, úgy tűnik az FTC támadója nem tudja folytatni a játékot.
12′
A listavezető Puskás Akadémiának és a Ferencvárosnak ez lesz a 35. élvonalbeli találkozója, az örökmérleg 8 felcsúti diadalt, 13 döntetlent és 13 ferencvárosi győzelmet mutat, tehát a fővárosiak állnak jobban.
8′
Eltiltott egyik csapatban sincs, a hazaiaknál Fameyeh és Favorov, a vendégeknél Ötvös és Rommens hiányzik sérülés miatt. A hazaiaknál hosszú idő után újra leülhetett a kispadra Nagy Zsolt, aki legutóbb május közepén volt a felcsútiak keretének tagja.
4′
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
2′
2′
A Ferencváros fehérben, a Puskás Akadémia kékben játszik.
1′
Meccs indítása
Elkezdődött a mérkőzés, a Ferencváros indította útjára a labdát.
Köszöntjük Önöket! Az élen álló Puskás Akadémia és a jelenleg még osztályozós helyen álló Ferencváros mérkőzésével zárul a labdarúgó NB I 6. fordulója. Tartsanak velünk!