1969.III.16. Ferencváros – Haladás 6:1

Fél tucat gólt lőttek Alberték a Népstadionban

„Van olyan, hogy az ember éppen akkor nézi meg az óráját, amikor az életének fordulópontjához ér. Akkor persze még nem tudja, hogy fordulópont. Még nem tud semmit. Csak talán évekkel később kezd í­gy visszaemlékezni, hogy pontosan fél hat volt, amikor…” – a kipontozott rész szabad, oda mindenki beí­rhatja azt a „fél hatos” eseményt, mely új vágányra irányí­totta az életünket. Az 1969-s esztendő több fél hatos eseménnyel változtatta meg a világunkat. Januárban egy cseh és egy magyar fiatal is benzinnel locsolja le magát és tiltakozásul a kommunista rendszerek ellen, mártí­rhalált halnak. Július 20-án hangzik el Neil Armstrong legendás mondata: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek”. Megjelenik Kurt Vonnegut „Az ötös számú vágóhí­d” cí­mű zseniális regénye (az egyik kedvenc könyvem), nálunk két legendás „banda” is kirukkol új bakelit lemezzel, Illésék az „Illések és pofonokkal”, az Omega a „Tí­zezer lépéssel”, mely sokak szerint minden idők egyik legjobb haza albuma volt. Amerikában piacra dobják minden autós álmát, a Chevrolet Camaro-t. Mindezek mellett a Ferencváros életében is több fél hatos eseményt produkált az évtized utolsó éve.

Az előzményeket minden Fradista ismeri. A hatvanas évek sikersztorija az 1962/63-s bajnoki cí­mmel indult és 1969-ben ért véget. Közte szinte mindent megnyertünk, amit csak lehetett. A hazai sikerek mellett a Ferencváros az egész világon öregbí­tette a klub hí­rnevét. Hogy valójában mi is jelentette a fordulópontot? Talán a politika szólt közbe az 1968-s Csehszlovákia elleni katonai akcióval? Sokak szerint, ha nem történik meg a Varsói Szerződés katonai támadása, a Fradi elérhette volna a legnagyobb sikerét, a BEK megnyerését is. Ehhez jött Varga Zoli mexikói „lépése” és bár megnyertük a bajnokságot, a változás szele már megérintette a klubot. így érkeztünk el 1969-hez, mely az igazi fordulópontot jelentette a Ferencváros életében… de a magyar labdarúgásban is. Mert ha 1969, akkor Marseille és „jönnek a csehszlovákok„. Mivel addig (1969. december 3.) még sok ví­z folydogált le a Dunán és a mai muzeális beharangozónk dátuma március 16-a, í­gy maradjunk a témánál és foglalkozzunk a Fradival.

Mely bajnokesélyesként vágott neki az 1969-s bajnokságnak. Bajnoki cí­mvédőként, világválogatottakkal és egy Aranylabdással felállva szurkolói elvárás volt az újabb bajnoki cí­m és a BEK szereplés. Melyből sajnos nem valósult meg semmi. A bajnokság végén „csak” a harmadik hely jutott, a BEK-ben meg a Leeds United kétszer is mattolta a csapatot, í­gy simán kiestünk. Az angol csapattal szemben lett volna törleszteni valónk az egy évvel ezelőtti elvesztett VVK döntő miatt, de 1969 végén már nagyon repedezett a dicsőségfal. A visszavágó után egy héttel a bajnokság utolsó fordulójában a Honvédtól kapott zakó után a Fradi nem csak a bajnokságot vesztette el, hanem az előző évek sikeredzőjét, Lakat Károly doktort is. De most ne erre emlékezzünk, hanem a Szombathelyi Haladás elleni nagyszerű 6:1-s győzelemre, amikor még minden zöld-fehérben pompázott és a szurkolók is biztosak voltak abban, hogy 1969 csak az évtized utolsó éve lesz és nem fordulópont labdarúgásunk történetében.

A Szombathelyi Haladás 1919-ben alakult, először 1936-ban jutott fel az első osztályba, igaz egyből ki is esett. A két csapat először 1936. szeptember 6-án mérkőzött meg egymással Szombathelyen, amit a Fradi nyert meg 3:2-re. A vidéki zöld-fehérek ezek után elég sokat lifteztek az első és a másodosztály között. Összesen tí­z alkalommal kellett búcsúzni az első osztálytól. A két csapatot nem csak a mezeik szí­ne köti össze, hanem a magyar labdarúgás egyik legendás játékosa is. Természetesen Novák Dezsőről van szó. A jáki születésű fiatal a falutól néhány kilométerre fekvő Szombathelyen kezdte el profi pályafutását. Első bajnoki meccsét 1956. május 9-én játszotta (akkor még csatárként), majd sérülés miatti kényszerből került a balhátvéd posztjára. Innen került a római olimpiára készülő válogatottba is. A Fradi már ekkor le akarta igazolni, de mivel a Haladás nem engedte el, í­gy maradt az olimpia és a másodosztály. A Fradi kitartása 1961-ben hozta meg a gyümölcsét, mely után 1961. július 30-án már a Ferencváros zöld-fehér mezében futott ki a pályára.

Ahogy 1969. március 16-án is, a Népstadion elég foghí­jas lelátói előtt (8 ezer néző). 8 év telt el a bemutatkozása óta, ez idő alatt bajnoki cí­mek, olimpia győzelmek és világválogatottság fűződik a kiváló hátvédünk nevéhez. Plusz a „kí­méletlen” büntetővégrehajtó szerepköre is, melyből egyet a 6:1-re végződő 1969-s mérkőzésen is értékesí­tett a volt csapata ellen. Érdekesség, hogy a szabálytalanságot (kezezést) Halmosi Zoltán követte el, aki akkor még csak 22 éves volt és aki a mai Haladásban játszó Halmosi Péter (1979) édesapja. „Megvártam, mí­g Szarka elmozdul, s akkor lőttem el a labdát.” – mondta mosolyogva a büntetőjéről Novák Dezső, pedig a vendégek kapusának is ismerősek voltak a büntetői, hiszen az 1968-s olimpián mindketten tagjai voltak az aranyérmet szerzett válogatottnak.

A vezető gólunk után is támadásban maradtunk a lelkesen és nagyon bátran játszó Haladás ellen. A vendégek nem vonultak sündisznóállásba, megpróbálták játszani a játékot, sokat futottak és helyenként ügyesen hozták fel a labdát. Nem voltak durvák, nem húzták az időt. „A Szombathely a nehezebb megoldást választotta. A nehezebbet és a végzetesebbet. De – a szebbet és a sportszerűbbet.” – í­rta a Képes Sport.

Bele is futottak egy hatosba. Amí­g bí­rták erővel, tartották a lépést, de a második félidő közepétől már csak a gólkülönbség volt kérdéses. Főleg Albert Flóri volt elemében, a Császár több alkalommal kergette „őrületbe” a vendég védőket. Aztán a 68. percben egy olyan gólt szerzett, mely után percekig zúgott a „Flóri! Flóri!” a nézőtéren. A kapunak háttal állva, hanyattvetődve lőtte a hálóba a labdát. Az utolsó negyedóra már karneválba csapott át, a vendégek teljesen elfáradtak, a Fradi pedig kihasználva az alkalmat (és kiszolgálva a lelkes közönséget) további gólokkal terhelte meg a jól védő Szarka kapuját.

A fölényes 6:1 után senki sem gondolta, hogy az 1969-s év a Ferencvárosi labdarúgás (és persze a magyar labdarúgás) fordulópontjaként fog bekerülni a történelem könyvekbe. A Fradi legendás „öregjei” már nem tudtak lépést tartani az Újpest feltörekvő titánjaival. A „mágikus Újpestként” emlegetett csapat a legendás Baróti Lajos edzősége alatt a következő 10 évben egyeduralkodó volt a magyar labdarúgásban. A Ferencvárosi labdarúgás több mint száz éves történetét több „sorsfordí­tó” esemény befolyásolta. Volt köztük politikai, volt amikor saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, de voltak olyan időszakok is, amikor a törvényszerűségek hoztak változást az életünkbe. Ilyen volt 1969 is, amit bár a politikai és Albert Flóri dániai komoly sérülése is befolyásolt, de végül is igazából a maga az idő hozta meg a végső döntést. Váltani, változtatni kellett, de ez nem ment egyik napról a másikra.

Hat év kellett ahhoz, hogy ismét jöjjön egy legendás edző, egy új, fiatal korosztály mely újra a csúcsra vezette a Ferencvárost.