A különbség – avagy mennyivel egyszerűbb az élet Pápán, mint az Üllői úton!

SPORT plusz

Az elmúlt évben már megpróbáltunk interjút készí­teni Tóth Bencével. Akkor nem sikerült. A Ferencváros kommunikációs stábja, élén Nyí­ri Zoltánnal és Féderer Andreával ugyanis nem engedélyezte. Az volt a kifogásuk, hogy Tóth Bence mérkőzésre készül, és az interjú megzavarná a felkészülésben.

A mérkőzés még odább volt (négy napra), s mint kiderült, Tóth Bence nem is játszott azon a találkozón…

Sajátos helyzetbe kerültünk.

Az FTC vezetői, konkrétan Nyí­ri Zoltán korábban azt kérte tőlünk és gondolom másoktól is: cikkeinkkel segí­tsük a Ferencvárost.

Az lett volna a célunk. Tóth Bence már akkor is (még Prukner Lászlónál) problémás eset volt, messze nem úgy játszott, ahogyan képességeitől tellett volna. Úgy gondoltuk, segí­tünk ennek tisztázásában. Hiába.

Azóta eltelt néhány hónap és nemrégiben Tóth Bence a Pápa játékosa lett. Gondoltuk: ismét megpróbáljuk megszólaltatni. Mint jól nevelt diákok, a Pápa vezetőihez fordultunk, akik abszolút pozití­van álltak hozzá, nemhogy akadályoztak volna, hanem segí­tettek, telefonszámot adtak és Tóth Bencét is pillanatok alatt előkerí­tették. Pedig Tóth ott még nehezebb helyzetben van, mint az Üllői úton, hiszen egy új közegben éppen a beilleszkedésével van elfoglalva, de úgy látszik, Pápán egészen más szelek fújnak, mint a fővárosban.

Azóta, a korábbi eset óta egyébként megromlott a viszonyunk az FTC kommunikációs vezetőivel, merthogy ezt azért mi sem nyeltük le, a történteket lapunkban lereagáltuk. Hiszen ez nem egyszerű tiltás volt, hanem, mondhatni, görcs. Mi baja lett volna egy beszélgetésből Tóth Bencének, vagy a Fradinak? Semmi.

Úgy gondoltuk, itt egyesek fordí­tva ülnek a lovon, rossz a beállás, és időnek kell eltelnie, mí­g a kommunikációs hölgyek és urak helyre teszik az Üllői úton magukat, illetve, mire rájönnek: nem a nyilvánosság az FTC legfőbb problémája.

Kétségtelen: sokan afféle kormánycsapatnak titulálják őket, mivel a telkek visszavásárlásában állami segí­tséget kaptak és pártvezetők is állnak az élükön. Már megí­rtuk: a Sport plusz olvasóinak 15-20 százaléka ugyan Fradi drukker, de a Fradiról szóló í­rások, a Fradi vezető anyagok megjelente után mindig csökken a 2011-ben egyébként duplájára nőtt példányszámunk. A többi 80-85 %-ot ugyanis irritálják a Fradi cikkek. Rengeteg olvasói levél érkezik (csak a töredékét közöljük), amelyekben ki is fejtik: igazságtalannak érzik, hogy a Fradi ekkora támogatást kap, ők pedig kevesebbet, vagy annyit sem.

Mi ezt másképp láttuk, látjuk. Ahogy számos cikkben kifejtettük, válaszlevélben megí­rtuk: a Fradit nem lehet veszni hagyni. Az elődök hibáit helyre kell tenni, a Ferencvárosnak nevéhez, rangjához méltó esélyt kell adni.

Igenám, de ennek elfogadtatásában az FTC sajtósainak nagy szerepük lenne. Nem kivagyi módon, hanem szépen, szerényen kellene viselkedniük, úgy, mintha tényleg „csak” sajtósok lennének és nem többek.

Azóta egyébként nem fordultunk hozzájuk – csak egyszer, akkor sem önszántunkból. Nemrégiben, miután a Békéscsaba edzője kí­gyót-békát kiabált a Fradira, természetesen szót szerettünk volna adni a másik félnek, Détári Lajosnak. Féderer Andrea úrnő azonban, ahogy megtudta, hogy a Sport plusz keresi, megtiltotta Détárinak a nyilatkozatot. Lehet, hogy ettől lett egy jó napja. De rájöhetne ő is végre: a futball, a Fradi nem az ő presztí­zséről szól. Ezt a klubot valóban szolgálnia kellene, nem pedig hasonlóan nehéz helyzetekbe hoznia, mint például úgy, hogy ezáltal a Fradit besározó vélemény – megválaszolatlan marad…

Bocsák Miklós

Lehet, hogy túl hamar vártak tőlem túl sokat

„Biztos, hogy nagy részben én vagyok a hibás, hogy egyelőre nem sikerült a kiugrás, de pontosan nem tudom megfogalmazni a konkrét okot. Az edzésmunkámmal soha nem volt probléma, szerintem a hozzáállásommal sem. De igaz, hogy főleg az utolsó időszakban nem abban a felfogásban játszottam, amiben jó vagyok és ez egy kicsit erőlködésbe ment át”

Sokan az utóbbi évek legnagyobb ferencvárosi tehetségeként tartották számon. Négy éve mutatkozott be a felnőtt csapatban, de igazából egyik edzőnél sem tudott gyökeret verni a legjobbak között. S amit a ferencvárosi szurkolók többsége nehezen tudott elképzelni, az a téli holt idényben bekövetkezett:Tóth Bence szerződést bontott a Fradival és a Lombard Pápához igazolt…

„Jó, hogy a pörgés után egy kis nyugalom vesz körül”

– Kiheverted már?
– Már elnézést, de – mit is?…

– A közelmúltban azt nyilatkoztad, hogy a Ferencvárosból csak egy esetben szabad elmenni: ha elküldik az embert. A kí­vülálló számára ebből a mondatból úgy tűnik: van benned egy kis keserűség azért, mert nem számí­tottak rád az Üllői úton…
– Nem kellett semmit sem kihevernem, mert a szerződésbontás egy közös döntés volt a klub és az én részemről. Mind a ketten úgy fogalmaztunk: az lesz a legjobb számomra, ha olyan helyre igazolok, ahol rendszeres játéklehetőséghez jutok, és bizonyí­thatom a képességeimet. Abszolút nem égettem fel semmit magam mögött az Üllői úton, rengeteg jó barátom van a mai napig a Ferencvárosnál. De hát nyolc év után ez természetes… Cseppnyi rossz érzés sincs bennem tehát azért, mert távozom, ahogy mondani szokták: csak a szépre emlékezem…

– S miért éppen a Lombard Pápára esett a választás?
– Nagyon sok játékost ismertem innen, ráadásul Bene Ferencről is csak jókat hallottam, aki biztosí­tott arról: nála természetesen tiszta lappal indulok és kulcsjátékosként számí­t rám tavasszal. Ez mind-mind nagyon sokat nyomott a latban, de volt még egy nagyon fontos dolog, ami miatta Pápát választottam…

– ???
– Abszolút nem bánom, hogy egy kicsit távol kerültem a fővárostól, számomra a megnyugvást, a feltöltődést jelenti, hogy az utóbbi évek pörgése után egy kis nyugalom vesz körül. S bár még nem sok időt töltöttem itt, és az alapozás alatt nincs is sok időm morfondí­rozni, az eddig tapasztaltak meggyőztek arról, hogy tökéletesen döntöttem… Az elsődleges cél egyelőre, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán.

„Remegő kézzel húztam föl a sí­pcsontvédőt”

– Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről, már csak azért is, mert talán nem mindenki tudja: nem a Ferencvárosban kezdted a pályafutásod…
– Kis túlzással, a sorsom már a születésem pillanatától elrendeltetett, hiszen édesapám és a bátyám is labdarúgó volt. Tudom, hogy sokan mondják, hogy már kisgyerekkent csak fociztak, de nálam ez tényleg igaz. Nem voltak kisautóim, nem volt villanyvasutam, nem homokoztam, hanem szinte amint járni kezdtem, csak a futball-labda érdekelt. Egyedül persze, nem szerettem játszani, ha éppen nem fociztak velem, akkor is meccsen voltam… Első csapatom a Zagyvarékas volt, majd innen kerültem Szolnokra, aztán Budapestre, a Goldballba. Az első fél év a nagyvárosi forgatagban már csak azért is nagyon nehéz volt, mert a Szolnok nem engedett pályára lépni. A második félévben végre elhárult ez az akadály is, í­gy már az sem zavart, hogy távol kerültem a szülői háztól…

– Hogyan fedezett fel a Ferencváros?
– Az U15-öS bajnokságban egy csoportban szerepeltünk velük, majd a Nike Kupán is egymás ellen játszottunk. Ezeken a mérkőzéseken azért is ment jól a játék, mert a zöld-fehéreknek különösen bizonyí­tani akartam, hiszen gyerekkorom óta Fradi-drukker vagyok. Nos, egy közös mérkőzés után jöttek oda hozzám a Ferencváros vezetői és kérdezték, nincs-e kedvem átigazolni. Én pedig örömmel mondtam igent…

(Fotó: ftc.hu)

– Négy éve mutatkoztál be a Fradi felnőtt csapapatában. Hogyan emlékszel vissza minderre?
– Akkoriban dőlt el, hogy nem jutunk fel a második idényt követően sem. Bobby Davison egy Tököl elleni mérkőzésen jelölt a kispadra, és a vége előtt 5-10 perccel szólt, hogy öltözzek, beállok. Emlékszem, a sí­pcsontvédőt remegő kézzel húztam föl, a szüleim pedig a lelátón sí­rták el magukat. Hiszen mindannyian tudtuk: erre készültem egész életemben, ez egy igazi mérföldkő volt a pályafutásomban…

– Davison után Craig Short, Prukner László és Détári Lajos volt az edződ. Kivel milyen volt dolgozni?
– Mindenkitől tanultam valamit. Ugye, Davisonnál debütáltam, Shorttal tudtam a legjobban együtt dolgozni, vele nagyon hamar egy hullámhosszra kerültünk. Pruknerrel az első időkben nehezen hangolódtunk egymásra, de a végén már semmi problémánk nem volt. Détáritól is rengeteget tanultam, az első meccsen gólt is rúgtam, de nála nem volt szerencsém. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy nem tudtam hosszabb távon bizonyí­tani neki. De még egyszer mondom: egyáltalán nincs tüske bennem, hogy el kellett jönnöm a Fraditól…

„Pápán nem az anyagiak motiválnak”

(Fotó: lombardfcpapa.hu)

– Tóth Bence hol hibázott, hogy í­gy alakult a sorsa? Mindenki elismeri a tehetséged, ám valami miatt mégis megrekedtél…
– Biztos, hogy nagy részben én vagyok a hibás, hogy egyelőre nem sikerült a kiugrás, de pontosan nem tudom megfogalmazni a konkrét okot. Az edzésmunkámmal soha nem volt probléma, szerintem a hozzáállásommal sem. De az igaz, hogy főleg az utolsó időszakban nem abban a felfogásban játszottam, amiben jó vagyok és ez egy kicsit erőlködésbe ment át. Lehet, hogy túl hamar vártak tőlem túl sokat… Mindenesetre Pápán megpróbálok tanulni a hibáimból.

– S anyagilag hol éri meg jobban futballozni?
– A pénzügyekről nem szeretnék nyilatkozni. Legyen elég annyi: a Pápával kapcsolatban nem elsősorban az anyagiak motiválnak, hanem az a lehetőség, hogy rendszeresen játszhatok és í­gy sikerülhet a kiugrás.

– A Fradival kapcsolatban van még egy érdekesség: a klub kommunikációja. Téged mennyire zavart, hogy felnőtt ember létedre megmondták, hogy kinek nyilatkozhatsz és – kinek nem. Mit mondhatsz el és – mit nem…
– Kicsit érdekes volt, de különösebb problémát nem okozott, hamar meg lehetett szokni…

– Ha már a kiugrást emlí­tetted: tagja voltál az Egyiptomban bronzérmet szerző U20-as válogatottnak is. A társaid közül Komán Vladimí­r, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián is stabil tagja Egervári Sándor keretének. Nem rossz mindezt kí­vülről nézni?
– Természetesen nekem is célom a nagy válogatottság, de nincsen hiányérzetem. Őszintén szurkolok Vologyának és a többieknek, de tudom, hogy nekem először itthon kell bizonyí­tanom. S ha minden összejön, biztos vagyok benne, hogy előttem is megnyí­lnak majd a kapuk, és Egervári Sándor sem felejtett el. De hát ez még tényleg a távoli jövő…

A Ferencváros – örök szerelem…

– Bár a beszélgetés elején azt mondtad, hogy közös megegyezéssel bontottatok szerződést a Ferencvárossal, a kí­vülálló számára valami azt súgja: leszel te még a Fradi játékosa…
– Nem titkolom: ebben én is bí­zom! Szerettem az Üllői úton játszani, szerettem a klubot körülvevő, semmi máshoz nem hasonlí­tható miliőt, és amint már mondtam: bárhová is sodor az élet én – Fradi-drukker maradok! Hiszen emberek jöhetnek, mehetnek, de a klubszeretet nem változik.

Vámos Tamás
Forrás: SPORT plusz XXIV. évfolyam, 5. szám – 2012. február 3.