Puskás Ferenc

Puskás Ferenc (1927. április 1., Kispest – 2006. november 17., Budapest) a Kispest AC majd a Budapesti Honvéd (1942-57: 349 bajnoki / 358 gól; öt bajnokcsapat tagja; négyszeres gólkirály) és a Real Madrid (1958-67: 179 bajnoki / 159 gól; hat bajnok-, két kupagyőztes-, három BEK-győztes- és egy Világkupa-győztes csapat tagja; négyszeres gólkirály) balösszekötője, 1945 és 1956 között 85 válogatott mérkőzésen szerepelt és 84 gólt szerzett. Tagja és csapatkapitánya volt az 1952. évi olimpiai játékokon arany- és az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek. A spanyol válogatottban 1961-ben és 1962-ben négy alkalommal szerepelt. A Bp. Honvéd „Halhatalan tag”-ja.

A zömök termetű „Öcsi” – a „Sváb”, külföldön „Pancho” vagy éppen a „Száguldó őrnagy” – az Aranycsapat kapitánya, a magyar labdarúgás legnagyobb játékosainak egyike. Már gyermekkorában felcsillant nagy tehetsége. Egészen fiatalon, 1943-ban helyet kapott az NB I-es kispesti csapatban. A felszabadulás után szinte rakétaszerű gyorsasággal értek be kivételes képességei. Bár alakja nem mondható eszményinek, igazán jól csak bal lábbal rúgott és fejjátéka sem haladta meg a jó átlagot, mégis kiemelkedő tudású, világklasszis labdarúgó vált belőle. Éveken át a világ legjobb csatárai között emlegették. Játékát rendkí­vüli robbanékonyság, bal lábbal tökéletes labdakezelés, szellemes, ötletekben, váratlan húzásokban páratlanul gazdag elgondolások, 30-40 méterre is hajszálpontos átadások, nagy mozgékonyság, a helyzetek tökéletes és gyors felismerése és kivételes lövőkészség jellemezte. A „tömör” termetű fiatalember mesterien, hadvezérként irányí­totta csapatának játékát. A befejezéseknél is rendre a helyén volt.

Toldi Gézával a Bernabeu-ban

Orth György í­gy nyilatkozott Puskásról: „Egyetemi tanár lehetne a labdarúgás tudományának katedráján.”

A válogatott mérkőzések többségén a mezőny legjobbjai közé tartozott. Az 1952. július 28-án ví­vott olimpiai elődöntőben, az előző olimpiai bajnok svéd válogatott ellen aratott 6:0-ás magyar győzelem hőse a káprázatos teljesí­tményt nyújtó „Öcsi” volt. Nagy gólképességét sokszor csillogtatta. 1950-ben, az albánok ellen (12:0) négy gólt ért el. Négy további találkozón három-három gólt szerzett (1946. Luxemburg 7:2, 1948. Románia 5:1, 1949. Ausztria 6:1 és 1950. Ausztria 4:3). Több mint 50 válogatott mérkőzésen szerepelt a neve a gólszerzők között. Egyedülálló teljesí­tmény a magyar labdarúgás történetében!

1956-ban külföldre távozott. Spanyolországban, a világhí­rű Real Madrid csatapában egy évtizeden át szerepelt sikeresen. Többször játszott a spanyol válogatottban is. 1963. október 23-án, az Anglia elleni Világválogatottban szintén helyet kapott. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is a legnagyobb csatáregyéniségek között foglal helyet.

Visszavonulása után, 1967-től edzői feladatot is vállalt, kilenc országban volt mester, Spanyolországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Görögországban, Chilében, Szaud-Arábiában, Egyiptomban, Paraguayban és Ausztráliában. (1971-ben a Panathinaikosz együttesét a BEK-döntőig vezényelte.)

2002-ben Puskás lett a Népstadion névadója, 2004-ben a Nemzet Sportolójává választották. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2006-ban hunyt el.

*

A Fradi 1947-es mexikói túráján a Szusza, Sárosi dr., Puskás belsőhármas rohamozta az ellenfelek kapuját. Öcsi hét gólt szerzett kilenc ferencvárosi mérkőzésén.

Állnak (balról): Csanádi, Kispéter, Puskás (Kispest), Rudas, Ónody I., Hernádi, Szusza (Újpest), Opata Zoltán edző. Elől: Kéri, Csikós, Mészáros J. (Kispest), Lakat, Sárosi (fotó: Rudas Ferenc gyűjteményéből)

(Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak valamint a Bp. Honvéd kiadványainak felhasználásával)