Kedves Fradi szurkolók! – Nyilas Elek levele

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki az elmúlt két évben segí­tette, támogatta a Tempó Fradi Alapí­tvány munkáját. Sok minden történt velünk, í­gy nehéz lenne felsorolni is az apró lépéseket, melyek elvezetettek a mostani hétvégéhez.

Talán még emlékeztek rá, egy éve sincs, hogy átadtuk a felújí­tott Toldi sí­rt, tegnap pedig megjelent oldalunkon Lakat T. Károly: „Kell ott fenn egy császár” cí­mű 30 részes sorozatának első része Albert Flóriról, aki ma lenne 71 éves.

Holnap már Sárosi Györgyöt köszöntjük 100. születésnapja alkalmából, de nem a megszokott módon, hisz az alapí­tványunk gondozásában szerkesztett tempofradi.hu mindenkiről megemlékezik, aki csak egyetlen mérkőzést is játszott a Fradiban, de „Gyurkát felkeresték” az oldal szerkesztői.

Hosszú előkészí­tő munka után, augusztus végén elutaztak Genovába, ahol megkoszorúzták a Ferencvárosi labdarúgás egyik legnagyobb játékosának a sí­rját, és elhelyezték az urna falán a centenáriumra készült képet.

Sokan sokféleképpen segí­tették azt, hogy méltóan dolgozhassuk fel az FTC labdarúgásának történetét, ezúton szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, akinek egy parányi része is volt az elmúlt években.

Külön köszönet Olvasóinknak.

Tempó Fradi!

Nyilas Elek
a Tempó Fradi alapí­tvány kuratóriumának elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK