1912.IX.5. Corinthian dí­j, BTC – FTC 1:0

1912. szeptember 5., 16:30, Millenáris, BTC – FTC 1:0 (0:0)
vezette: Herczog Ede
nézőszám: 4 000
BTC: ? — ?, Szendrő — Földi, ?, Ficzere — Dobó, ?, Pócz, *Horváth I., Mészáros
FTC: Fritz — Manglitz, Payer — Weinber, Bródy, Blum — Weisz F., Pataky, Koródy, Schlosser, Tóth-Potya
Gól: Dobó (*63. – 11-esből)

A Korintián-vándordij elődöntője

— A Budapesti Torna-Klub legyőzte a Ferencvárosi Torna-Klubot. —

Négy esztendeig volt a Korintiánok gyönyörű vándordí­jának védője a F. T. K. Minden vetélkedésből az ő csapata került ki győztesként és szinte úgy látszott már, hogy örökre az üllői-uti klubházban marad Anglia legjobb amatőrjeinek serlege. A mai mérkőzés is elintézett dolognak látszott a bajnokcsapat részére. Vasárnap óriás gólképességről tett tanúságot csatázósora, védelme is kifogástalanul végezte dolgát, a millenáris pályán megjelent négyezer néző tehát csak arra volt kiváncsi, hogy meg tudja-e ismételni a vasárnapi gólzáport.

Váratlan momentummal kezdődött a meccs, a melyre mind a két csapat legjobb legénységével állt föl. A B. T. K. egy gyors támadással meglepte ellenfelét s percekig bombázta a F. T. K. kapuját. A F. T. K. védelmét annyira meglepte a B. T. K. friss mozgású játékmodora, hogy kapkodva, csaknem fejvesztve teljesí­tette a dolgát s nyugalmát többé nem is nyerte vissza. Ezen dőlt el tulajdonképpen a meccs. A bajnokcsapat nem tudott egységesen föllépni, halfsora nem merte a csatázósort követni, mért félt, hogy egy hirtelen támadással meglepik és lefutják. A B. T. K. ugyanis lelkes, észszerű s igy rendkivül eredményes játékot produkált. A legkritikusab helyzetből pillanat alatt át tudott csapni a támadásba s percig sem hagyta levegőhöz jutni a zöld-fehéreket. A hajdan félelmetes piros-fehér csapat játszott ezúttal a Korintián-dijért, a régi erényekkel ékesen. A gyorsaság és a labdára való energikus ráfutás volt a főereje a csapatnak s mert az iramot is jobban állta ellenfelénél, meg kellett nyernie a meccset.

A F. T. K. csak az első félidőben volt az igazi nagy F. T. K. Akkor még tudással, kombinációkkal dolgozva akarta megnyerni a mérkőzést. A második félidőben, a mikor szembetűnően felsőbbségbe került a B. T. K., az erőszakos játékmodor lépett az összejátszás helyébe. Különösen Weinber és Bródi feledkezett meg a futballjáték szelleméről többszörösen s nem tudjuk eléggé kárhoztatni a bí­rót, hogy nem vette elejét a kellemetlen jeleneteknek. Szerencsére a B. T. K.-ra nem ragadt át a tulságba vitt erőkifejtés s noha egymásután váltak harcképtelenné játékosai, mégis abszolút fairen játszotta végig a küzdelmet. A döntő gól a második félidő elején esett tizenegyesből, a melyet Weinber foultja miatt kelett megí­télni. Dobó volt a góllövő. A F. T. K. ezután szilajon küzdött a kiegyenlí­tésért, de a remekül küzdő B. T. K.-védelem derekasan helyt állt. A győztes csapatnak Szendrő, Földi, Ficzere, Pócz és Mészáros voltak a legjobb emberei. A F. T. K.-ban Payer magaslott ki, a csatázósorban pedig Weisznak voltak pompás akciói. Schlosser csak a második félidő közepéig volt jó, azontúl fáradtan és lélek nélkül játszott. A vasárnap nagyszerűen játszó Tóthnak nem volt egyetlen sikerült dolga sem.

Biró Herczog Ede volt.

(Budapesti Hí­rlap, 1912. szeptember 6.)

A Corinthian-dijat, melyet már négyszer nyert egymásután meg a FTC és a mely már ép úgy, mint a bajnokság úgyszólván hivatalból járt ki a zöld-fehéreknek, az idén elütötték a kezükről. A bűnös az egykor félelmetes BTC volt, a mely megismételte őszi szenzációs győzelmét a bajnok csapat fölött. Bizonyára nagyon kevesen vannak, a kik a BTC-tól irigylik ezt a dicsőséget, mert hiszen a piros-fehér szí­neknek lelke mélyén mindenki barátja és ha a csapat kiérdemli, hát újból elfoglalja a szivekben azt a helyet, a melyet hajdanta okkupált magának. Ez a „kiérdemlés“ azonban nagyon nehezen megy a mostani piros-fehéreknél. A csapat tagjai egy-kettő kivételével úgyszólván mind fiatalkorú játékosok, akiknek a lelkesedése bár nagyon értékes, de épen a komoly rutin hiánya miatt bizonytalan hasznú. Szeszélyesek még eme ifjú játékosok, a kiket lángra gyújt egy-egy sikerültebb akció, indulatba hoz valami csekélység és a kiknek kedvét szegi egy kis kudarc, egy kis csalódás. Fiatalok még, ez az ő főbűnük. Ez a fiatalság azonban értékké válik, ha önfegyelmezettséggel egyenes mederbe szorí­tják. Ha erre képes a BTC ifjú csapata, úgy övé a jövő.

(Sportvilág, 1912. szeptember 9.)

Corinthián vándordí­j. (1911—12. évi elődöntő.) BTC—FTC 1:0 (0:0). Biró: Herzog Ede.

(Nemzeti Sport, 1912. szeptember 8.)

A dijak. Távol álljon tőlünk, hogy a most elmondandókkal akár klubot, vagy egyént megakarnánk bántani. Ezt már előre is kijelentjük. Csupán egy ügyes kis históriát akarunk itt leadni, mely: si nonne vero.

Nagy meglepetés volt a tavaszi szezonban Tóth Istvánnak, a népszerű Potyának klubcseréje. Az NSC-ből tudvalevően az FTC-be lépett. Midőn a hozzá közelállók megkérdezték, hogy tulajdonképpen mi is az oka elhatározásának, ő részletesen, minden tartózkodás nélkül elmondotta azokat, végül szerényen azt is megjegyezte, hogy az FTC-ben, az erkölcsi dicsőségen kivül, még sok dijat is nyerhet. E beszélgetés után Tóth tényleg át is lépett az FTC-be.

Multak a hónapok és midőn most szeptemberben az FTC, a Corinthián dijért folyó küzdelemben, vereséget szenvedett a BTC-től, Tóth egy levelet kapott. Az í­rás ismeretlen. Felbontja és a levél is üres. Már el akarja hají­tani, midőn az alsó sarokban finom betűkkel irott három rövid szót talál: „Egy dijjal kevesebb!”

Midőn az elmúlt napokban az MTK— FTC 4:2-s match után hazamegy, mire sem gondolva bont fel egy az asztalon talált levelet. Alighogy azonban olvasni akarja, ismét csak három szónyi mondatot lát ; „Két dijjal kevesebb!”

Nem tudjuk, hogy ki az a csökönyös emlékeztető, de igazán kí­vánjuk az FTC-nek, meg Tóth-nak is, hogy több ily levelet ne kapjon már.

(Sportvilág, 1912. szeptember 30.)

*Pesti Hí­rlap, 1912. szeptember 6.