Az otthon zöld füvén IX.

Negyvennyolc emléke

Életünk során sok számmal találkozunk, és ahhoz nem is kell elmerülni a számmisztikában, hogy néhány hallatán egyből tudjuk, mit is jelentenek. Ha meghalljuk, hogy 48, egyből a szabadság, Petőfi és Kossuth üzenetét halljuk. Közel 150 éve egy mondás is kapcsolódik hozzá (Nem engedünk 48-ból), mely hitvallás végül is elvezetett az 1867-s kiegyezéshez. Most mégsem ehhez a csodás ünnephez kötődő eseményt ajánlunk a figyelmükbe, mert ha 48, akkor egy 100 évvel „fiatalabb” történelmi esemény kopogtat az ajtón, melyet sokan személyesen is átéltek, sőt, sokuk életét alapjaiban változtatta meg. Mert ha 1848 a szabadságról szólt, akkor 1948 a zsarnokság kezdetéről, a Rákosi rezsimről, melyre országosan a féktelen terror volt a jellemző. A Ferencváros is áldozatává esett, 1950-1956 között elvették a nevünket, zászlónkat, szí­nünket.

Az 1947/48-s bajnokság három csapat között dőlt el az utolsó fordulóban. A Vasas az MTK-t fogadta, a Fradi meg Csepelre látogatott, 1948. június 27-én. Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy 48 nyara hozta meg a teljes fordulatot hazánkban (június elején alakult meg a MDP), í­gy a teljes hatalomra törekedő Rákosi Mátyásnak sokak szerint szüksége volt egy munkás bajnokcsapatra. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy Csepelen, 35 ezer néző előtt, a Rudast nélkülöző Fradi, 4:3-ra kikapott a hazai „munkásoktól”.

De még milyen mérkőzésen! A mai napig vita tárgya az eredmény alakulása és aki elolvassa a következő fejezetet az nem csak a drámai mérkőzést ismerheti meg, hanem az alakuló diktatúra lélektanát is. A bajnokságot a Csepel nyerte, de a Fradi „nem engedett 48-ból” és a rákövetkező bajnoki szezonban alapos revánsot vett (140 gól, 11 pontos előny).

A Rákosi diktatúra meg a Fradin vett revánsot 1950-től, de ez már egy másik történet.