2014.VIII.27. Ferencváros – Dunaújváros PASE: 2-0
Újabb újoncverés, a Dunaújváros legyőzésével a dobogón a Fradi
Végig uralták a meccset a zöld-fehérek, akik Ugrai és Böde góljával begyűjtötték a három pontot.
A labdarúgó NB I 3.fordulójából bepótolt találkozón a Ferencváros az Üllői úton 2–0-ra legyőzte az újonc Dunaújvárost, és így feljött a tabella harmadik helyére.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Thomas Doll: – Bár valóban közel van egymáshoz a Nyíregyháza és a Dunaújváros elleni mérkőzésünk, ez semmilyen gondot nem okozhat. A Groupama Aréna első bajnoki találkozója ráadásul kiválóan sikerült. Jó volt az összjátékunk, ami annak is köszönhető, hogy a szélső védőink rendszeresen felmentek a támadásokkal, és aktívan segítették azokat. A szurkolók bátor futballt láthattak a mieinktől, aminek nagyon örültem. Ez a győzelem nagy erőt adhat csapatomnak. Szeretnénk a Dunaújvárosnak is minél többször gólt lőni, ehhez ugyanolyan elszántság és koncentráció kell, mint vasárnap.
Dobos Barna: – Természetes volt, hogy a zöld-fehérek Chelsea elleni stadionavatója miatt belemegyünk a halasztásba, ám úgy egyeztünk meg a Fradival, hogy későbbi időpontban pótoljuk a mérkőzést. Nehéz időszakban vagyunk, hiszen kilenc nap alatt – Kecskemét, FTC, Győr – háromszor kell idegenben pályára lépnünk. Számunkra nagy könnyebbséget jelentett volna, ha nyugalmasabb időszakban rendezik az FTC elleni találkozót. A fentiekből is látható, hogy nehéz sorozat vár ránk, de idegenben is gyűjtögetnünk kell a pontokat, hiszen az eddig megszerzett két ponttal nem lehetünk elégedettek. Erre azért is szükség van, mert nem szeretnénk leszakadni a mezőnytől, mire elkészül a villanyvilágítás a stadionunkban. Ahhoz, hogy a Fradi ellen meglepetés okozzunk, kulcsfontosságú lesz a szervezett, biztos védekezés, ám támadásban is javulnunk kell.
A mérkőzés:
Ferencváros – Dunaújváros PASE: 2-0 (2-0)
Groupama Aréna, 7.789 néző, vezette: Erdős József (Márkus, Theodoros)
Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig – Gyömbér – Lauth, Gera (Havojic 79.), Busai (Cukic 60.), Ugrai (Kukuruzovic 71.) – Böde
kispad: Jova, Batik, Nalepa, Bosnjak
vezetőedző: Thomas Doll
Dunaújváros: Milinte – Villám, Gavric, Szekeres A., Csehi T. – Józsi – Zsótér, Böőr (Sóron 76.), Petneházi (Muscat 46.), Orosz M. (Thiago 69.) – Urbin
kispad: Dániel, Sárközi, Pascua, Jakab
vezetőedző: Dobos Barna
Gól: Ugrai (30.), Böde (44.)
Sárga lap: Gyömbér (37.), Pavlovic (63.) illetve Szekeres A. (38.), Muscat (55.)
A hétvégén már a 6. forduló jön az NB I-ben, szerdán azonban még a harmadik fordulóból jött egy meccs – mint ismert, a zöld-fehérek Chelsea elleni stadionavatója miatt tolódott el a találkozó. A Nyíregyháza elleni siker után egy újabb újonc jött, a ferencvárosiak a Dunaújvárossal csaptak össze, és egy győzelemmel a dobogóra is felléphettek volna.
Lelkesen is kezdte a Fradi a meccset, rögtön az első tíz percben két hatalmas lehetősége is volt a hazaiaknak: előbb Lauth lépett ki Gera passzával a szélen, és vágta kiszorított helyzetből a kapu fölé a labdát, majd Milinte védett hatalmasat, miután Lauth lefordult védőjéről, és laposan, 10 méterről bombázott. Ezt követően sem állt le a Fradi, sorra jöttek a ferencvárosi helyzetek, Böde, Gera és Busai is megszerezhette volna csapata első találatát, de Milinte kapuját egyszerűen nem sikerült bevenniük a hazaiaknak. A 30. percben aztán csak sikerült begyötörni a hőn áhított gólt a hazaiaknak: egy lassan csordogáló, sok passzos játék végén Ugrai Roland kapta vissza a tizenegyespontnál a labdát, majd a bal alsóba bombázott (1–0). Az első félidő végén már a jól kontrázó, Zsótér vezette Dunaújvárosnak is akadt helyzete, az újabb gólt azonban így is a Fradi szerezte: Ugrai ugratta ki a szélen Dilavert, aki átemelte emberét, majd visszagurította a labdát Böde Dánielnek, akinek így már csak annyi dolga volt, hogy az ötösről a kapuba passzoljon (2–0).
A szünet után is a Fradi dominált, és nem sokkal a fordulás után jött is az újabb gól, a hazaiak azonban mégsem örülhettek: egy kapufáról lepattanó Böde-bomba után Ugrai pöccintett a kapuba, de az asszisztens közben beintette a lest. Az eredmény ezt követően már nem változott, 2–0-ra nyertek a zöld-fehérek, akik ezzel a győzelemmel megelőzték a Paksot, és feljöttek a tabella harmadik helyére – hátrányuk már csak három pont az éllovas Videoton mögött.
További képek: fradi.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Lendvai Róbert
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
„A Fradi ránk erőltette az akaratát, de azért nekünk is akadtak helyzeteink, ezeket azonban nem tudtuk kihasználni. Hatalmas előny volt a Fradinak, hogy meg tudta szerezni a vezetést. Képtelenek voltunk visszajönni a meccsbe, megérdemelten nyertek a hazaiak. Ahhoz, hogy egy ilyen csapattal felvegyük a versenyt, a gazdasági helyzetünknek is változnia kell, a Fradi legyőzéséhez jobb játékosok kellenek. Itt most az a feladatunk, hogy helytálljunk” – mondta a találkozót közvetítő Duna Tv kamerái előtt Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője.
„A lényeg, hogy fejlődjünk. Rengeteg lehetőségünk volt, de sokat kell még javítani a helyzetkihasználásunkon. Nincs mit tenni, meg kell tanulnunk befejezni az akciókat, nincs szükségünk arra, hogy az eredmény miatt idegeskedjenek a játékosok. Bosszankodok, hiszen rengeteg energiát fektetünk az akciók építésébe, de a találatok nem jönnek olyan tempóban, ahogy szeretnénk, és így könnyen meg is büntethetnek minket. Nem hat-hét gólokat akarunk rúgni, de nem szabad egy-nullánál leállni” – mondta Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője.
Ugrai Roland:
(Az nso.hu, a Ferencváros és a Dunaújváros hivatalos honlapja, valamint az MLSZ adatbankja alapján)
Két gyengécske ellenfélen vagyunk túl, de mindkét meccs, leginkább az első félidők, nagyon biztatóak. Ma különösen jó volt látni Ugrait és Dilavert, így még nem játszottak, amióta itt vannak, tartsák meg ezt a jó szokásukat (ha már mostanság érkezettek: Kukuruzovic talány, nem érzem helyét a csapatban, Lauth csak nagyon időlegesen tudja meghaladni a Tuijp-szindrómát, Havojic meg egyértelműen NB3-as szint), Böde beindulásai végre megint feltűntek – igaz, az Újváros karakán volt, játszani akart és így helyünk is nyílt, viszont nekik is voltak egyértelmű helyzeteik, ez viszont nem megengedhető komolyabb riválisok ellen -, Gerzson pedig még mindig egyértelműen zseni, ha Pinyő nem gondolja meg magát jövő hétig, akkor inkább nem is mondok semmit, pedig esély csak akkor lenne erre, ha Zoli addig Győrbe igazolna, de attól Isten ments, meg ne károgjak itt. Szóval várom a vasárnapi örökrangadót.
Atyai szurkoló-kommentársunk, YSE diókrémje alakul, alakulgat, zserbó lesz-e ebből vagy bejgli, nem tudom, de megjött az étvágyam.
Szí momra a Dunaùjví ros egy szép emlék.
A 80-as évek elején még az NB I-ben voltak és a Fradival is mérkôztek. Az a Nyilasi és Szokolai meg Bí lint, Martos-idôk voltak.
Visszajön-e megint az akkori Fradi szìve és lelke ?
Ezen a meccsen most nem vettem észre sok ví ltozí st vagy fejlôdést a mùlt Nyìregyhí zi-meccsel szemben.
Bejöttek többé-kevésbé a cselek és passzok, de ùjbòl megint az elsô félidôre maradt a hajrí , mìg a mí sodik félidô lí tszòlag alul maradt az elví rí soknak.
De vajon milyen és kinek az elví rí sainak A szurkolòk fûttyeit felví ltottí k a tapsai és fordìtva. A szurkolòk ùjbòl megbìzhatòk. (vagyis mindig is azok voltak ?)
Doll ezdzô megint egy egész mí s arcí t mutatta. Szokatlan hévvel és haragal lí tszotta értékelni azokat a mí sodik félidôben lí tottakat, de – ahogyan ezt a meccs utí nni beszí molí sa alkalmí bòl elmondta – nem a jí tékosokra, hanem a jí tékosokért haragudott. Ez most valami egészen szokatlan dolog. Ez egy kicsit szokatlan a magyar labdarùgí sban. Nem a megalí zò (7:0-í s) gyôzelem a cél, hanem a 3:0. Aztí n meg szépen hí tra lehet dôlni.
Be lehet mutatni egy néhí ny szép hùzí sokat és cseleket és a nézô is hí tradôl. A szurkolí sbòl meg szépségi gí la vagy élvezet lesz.
A kihagyott helyzeteknek meg nem a sokasí gí t bìrí lta Doll edzô, hanem azoknak a hí tuk mögött rejtett elfecsérelt jí tékoserôért haragudott meg.
Nem tudom, hogy ebben a haragban milyen gondolkodí sok rejlenek. Doll talí n egy könyvelô-tipus lenne, aki a legtakarékossí g mellet érvelne mindig ? Vagy Doll ismeri a labdarùgò-sportolò lelkét is, melyben az elfecsérelt fizikai erôk lelki sùjjí , elfí sultsí ggí és hasonlò tünetekké ví lhatnak ?
A harag utí nni kibékélés azonban – ùgy tûnt – mí r a mikrofon mellett megtörtént, ùgy hogy az edzô – szintén szokatlan mòdon szintén – még a szpikernek is kezet nyùjtott és egy mosolyal az arcí n elhagyta a harcteret.
Mindig többet az a benyomí som, hogy nagy í ldí s a Fradinak ez az edzô. Bí r mindig szolgí l – legalí bb szí momra – sok meglepô dolgokkal és sosem kiszí mìthatò, de ezt most lassan minnél inkí bb annak tulajdonìtom, hogy minden helyzethez (és jí tékoshoz) megpròbí l indomulni és a legtöbbet a legtakarékos mòdon pròbí l kiharcolni, illetve kihozni belôlük.
Sajnos Lauth és a horví t labdarùgòegyetemista megint sok bìztatí sra szorultak és még nem az igazik. A bajnoksí g azonban még hosszù és érdekes fog majd lenne, hogyan fognak ezek a fiatal jí tékosok beilleszkedni a csapatba. Doll meg megbìz bennük. Mindig beteszi ôket a mí sodik félidôben. Aztí n Ezek utí n nyugodtan az òrí t is be lehetne í llìtanunk.
Dilavernek mí r megjött a jí tékkedve és merészebb meg magabiztossabb is.
Jò, hogy a csapatban van egy Gera Zoltí n meg egy Böde Dí niel, akik mindig lelkesen és megbìzhatòan jí tszí k végig az ô meccsüket. Ròluk valòjí ban azt lehetne mondani, hogy nem csak a Fradi, hanem a sají t meccsüket is jí tszí k. Velük a megbìzhatòsí g van jelen. Az egykori – és – remélem a jövô Fradi bélyege is.