Hétfőn este amikor leültem a tévé elé és a távirányí­tót megkaparintva a Real Madrid-Cordoba mérkőzésre kapcsoltam, nem tagadom, voltak hátsó gondolataim. Amellett, hogy kedvelem a Real-t (még akkor is, ha a cí­merükben van egy számomra eléggé csúnyának tartott szí­n is), az egyik kedvenc spanyol városom Cordoba, melynél hangulatosabbat nem nagyon alkotott a történelem, ahol a római, a mór és a spanyol kultúra olyan bájos keveréke található mely örökre beszippantja az embert. Ráadásul a város focicsapata is történelmet í­rt, hiszen feljutott az első osztályba, ahol az első mérkőzését a sorsolás „szeszélye” folytán a királyi gárda otthonában játszotta. Újoncként a világ egyik legjobbja ellen, a Santiago Bernabéu stadionban. A kí­váncsiságom is éppen ebből a tényből fakadt. Vajon milyen taktikát választ az újonc? Vajon rombolni, ütközni, verekedni akarnak majd, vagy „csak” tisztelni a játékot és megpróbálni a legjobbat kihozni belőle? Aki látta, az tudja a végeredményt: 2:0-ra nyert a Real egy olyan mérkőzésen ahol alig volt szabálytalanság, ahol végig a hazaiak domináltak, de a vendégek sem elégedettek meg a buszuk leparkolásával. Egyszerűen élvezni akarták a lehetőséget, meg akarták mutatni a világnak, hogy úgy is lehet egy kiscsapatnak vendégként pályára lépni, hogy ne kelljen állandóan a 104-s számot tárcsáznia a hazaik gyúrójának. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →