Feljegyzések a fotelból – Győzelmi nyitány

Nem vagyok egy komolyzenei szakértő, de annyit tudok, hogy Beethoven egyetlen operáját a Fideliot több éven át í­rta, vagyis helyesebben mivel soha nem volt megelégedve azzal amit addig a kottákra vetett, újból és újból átkomponálta. Ráadásul úgy, hogy a számára annyira fontos nyitányt, minden alkalommal újra is í­rta. Az indokát nem tudom, de sejtésem szerint a zeneszerző géniusz úgy gondolta, ha már a nyitánnyal sikerül a székekhez „ragasztani” a közönséget, akkor azok végig kitartanak és értő fülekkel fogadják be Fidelo szenvedélyes történetét, melyben a sok szenvedés mellett benne van „az emberi érzés csí­rája, mely kivirágzik, ha a szabadság, az igazság verőfénye megérinti”. Csodás gondolat és bár természetesen nem Beethoveni magasságokban, de tegnap délután (kora este) ugyanezt éreztük a lelátón amikor Vad II. István befejezettnek nyilvání­totta a Ferencvárosi labdarúgás történetének egyik legemlékezetesebb mérkőzését. A jelzővel gondban vagyok, mert végül is nehéz elhelyezni egy magában szimpla NB I-s mérkőzést történetünk 115 évében, hiszen ha csak annyit olvasunk majd évek múlva, hogy Ferencváros-Nyí­regyháza 3-1, talán egy finom legyintéssel el is intézzük: Na és? Hazai pályán evidens, hogy megverjük az újoncot. Ez igaz. De a tegnapi nap nem csak a három pontról szólt, hanem a örökké élő Ferencváros ünnepnapjáról, a III. Szentély első bajnoki mérkőzéséről.

Amit másfél éve a II. Szentély bontása közben úgy gondoltunk, hogy ezen a napon az egész világ ránk fog figyelni, hogy már hetekkel előtte elfogynak a jegyek, hogy aznap az egész ország zöld-fehérben fog virágozni. Ezekből az álmokból sok minden meg is valósult, az aréna készen áll, egy olyan létesí­tménnyel lettünk gazdagabbak melyre igenis büszkének kell lennünk. Nem az épí­ttető miatt, hanem a Ferencváros miatt. Mert ez a stadion a miénk, ez a stadion fogja tovább vinni a Ferencváros 115 év utáni történetét. Itt születnek meg az újabb és újabb győzelmek és reményeink szerint itt fogjuk ünnepelni a 29. bajnoki cí­münket is. És talán évek múlva itt fogadjuk majd Európa elit csapatait és itt fog eggyé kovácsolódni a legendás Fradi szí­v. Mely most nem egységes, most számos helyen és fórumon a Fradihoz méltatlan civakodás folyik, és ezeket olvasva néha úgy érzem, hogy az a bizonyos 3E betű már csak szimbolika és nem összetartó erő.

Ezektől függetlenül akik ott voltunk tegnap délután, akik részesei lehettünk az új aréna első bajnoki mérkőzésének egy soha nem feledhető élménnyel gazdagodtunk. Ismétlem, nem a 3-1 miatt. Amiatt, hogy megadtuk a tiszteletet a 115 éves Ferencvárosnak és részesei lettünk a közös jövő első állomásának. Felemelő élmény volt már délután 3 óra környékén az aréna környékén sétálni. Volt tér, volt hol leülni és csodálni az arénát, volt kivel beszélgetni és szinte sorba kellett állni a Fradi Sas előtt egy-egy fotós emlék miatt. Ahogy sajnos a regisztrációs pultok előtt is több száz méteres sor várakozott. Valószí­nűleg sokan gondolták úgy, hogy az online megvásárolt jegyükhöz vagy bérletükhöz a mérkőzés előtt igazí­tják hozzá a vénájukat. Bár a klub előre szólt, hogy kb. mennyi a kapacitás, de ahogy bent az arénában a mozgóurnás lányoknak-fiúknál fel lehet tölteni a büfés költségeinket, úgy talán a regisztrációt is meg lehetett volna erősí­teni. És ha már a hiányosságokról is szót ejtünk, feltétlenül meg kell jegyezni, hogy két meccs után látható, hogy kevés az illemhely és kevés a büfépult. Jó lenne ezen változtatni, főleg az előbbin. És persze lehetne szólni a Napnak is, hogy legyen szí­ves a mérkőzés idején egy kicsit korlátozni az égető sugarakat, mert főleg az első félidőben olyan vehemensen tűzött a lelátóra ülőkre, hogy voltak olyanok, akik két hunyorgatás között éppen lemaradtak Gera Zoli bombagóljáról.

Melyről tudjuk, hogy nem az első Fradi bajnoki gól volt, mégis, évek múlva mindenki erre fog emlékezni. Ezzel persze nem akarom elvenni Busai Attilától a III. Szentély első bajnoki gólját, mellyel örökre beí­rta magát a Fradi történeti statisztikájának lapjaira. Melyre nem is kellett túl sokat várnunk. Már az első percekben láthatón volt, hogy a Nyí­regyháza kölcsönérte a Fradi győri buszát és úgy leparkolt a saját tizenhatosa előtt, hogy még benzint is elfelejtett venni hozzá. Emiatt az első félidőben ki sem mozdult onnan. Megpróbáltuk türelmesen, keresztlabdákkal, gyors passzokkal és lehetőleg szélsőjátékkal megbontani a zárt védekezést. Azt nem mondom, hogy mindezt hibátlanul műveltük, de Mateos kiváló keresztlabdáinak és Gera villámpasszinak volt szeme, Nagy és Bönig is többször próbált a védők mögé kerülni. Az első gólunk mégis egy „speciális” Fradi gól volt. Gera mintaszerű szabadrúgását Böde Dani lefejelte Busai elé, aki erőszakosan megelőzve a védőket, néhány méterről bevágta a jobb sarokba.

(üllői129.hu)

Bár akkor is teljes erővel zengett a Hajrá Fradi!, de ami a 28. percben történt, azt mindenki csak a legszebb álmában képzelhette el. Gerzson kapott egy labdát, majd a rárontó ellenféltől egy könnyed lépéssel ellépett, majd 25 méterről (vagy 30-ről) kipiszkálta a jobb felső sarkot. Ilyen bombák után szokták mondani, hogy a stadion összes pókja táviratot kapott, hogy gyorsan költözzenek el, mert itt veszélyben az életük. A pókok menekültek, Gerzson szaltózott, az aréna meg felrobbant. Kell ennél szebb nyitány?

Ami utána történt, az már egy könnyed játszadozás volt. Továbbra is uraltuk a játékot, a vendégek busza még mindig benzin nélkül ácsorgott. A szünetet a bí­rói sí­pszó mellett vastaps fogadta, melyre már elég régen volt példa. A második félidő egy kicsit álmosan kezdődött, bár továbbra is mi irányí­tottuk a játékot, de a szünetben a vendégek is tankoltak és sikerrel elvontatták a buszt a kapujuk előtt. Ez persze nem mentette meg őket a harmadik góltól. A jogos büntetőt Mateos végezte el, aki Gerzson mögött a legjobb teljesí­tményt nyújtotta. A harmadik találat talán egy kicsit jobban megnyugtatta a csapatot, vagy már előre gondoltak a szerdai fordulója, hiszen visszavettünk az iramból, Doll cserélt is hármat (Gerzsont felállva ünnepelte az aréna), ezzel sikerült elérnünk, hogy az örök Fradi mumusnak tartott Bajzát szépí­teni tudjon (ennyi öröme neki is lehet).

Vajon mennyit is ér ez a magabiztos győzelem? A meccs végén Thomas Doll nagyon tárgyilagoson nyilatkozott (ahogy tőle megszoktuk már), hogy ettől a három ponttól még a földön kell maradnunk. A csapatnak mindenképpen. Mert mi szurkolók azért egy kicsit lebeghetünk a föld felett. Nem a három pont miatt és nem is a játék miatt.

A győzelmi nyitány miatt. Mert részesei lehettünk, mert ott lehettünk a jövőnk első napján. Ezt az érzést meg soha, senki sem tudja elvenni tőlünk.