Feljegyzések a fotelból – Győztes pótlás
Hétfőn este amikor leültem a tévé elé és a távirányítót megkaparintva a Real Madrid-Cordoba mérkőzésre kapcsoltam, nem tagadom, voltak hátsó gondolataim. Amellett, hogy kedvelem a Real-t (még akkor is, ha a címerükben van egy számomra eléggé csúnyának tartott szín is), az egyik kedvenc spanyol városom Cordoba, melynél hangulatosabbat nem nagyon alkotott a történelem, ahol a római, a mór és a spanyol kultúra olyan bájos keveréke található mely örökre beszippantja az embert. Ráadásul a város focicsapata is történelmet írt, hiszen feljutott az első osztályba, ahol az első mérkőzését a sorsolás „szeszélye” folytán a királyi gárda otthonában játszotta. Újoncként a világ egyik legjobbja ellen, a Santiago Bernabéu stadionban. A kíváncsiságom is éppen ebből a tényből fakadt. Vajon milyen taktikát választ az újonc? Vajon rombolni, ütközni, verekedni akarnak majd, vagy „csak” tisztelni a játékot és megpróbálni a legjobbat kihozni belőle? Aki látta, az tudja a végeredményt: 2:0-ra nyert a Real egy olyan mérkőzésen ahol alig volt szabálytalanság, ahol végig a hazaiak domináltak, de a vendégek sem elégedettek meg a buszuk leparkolásával. Egyszerűen élvezni akarták a lehetőséget, meg akarták mutatni a világnak, hogy úgy is lehet egy kiscsapatnak vendégként pályára lépni, hogy ne kelljen állandóan a 104-s számot tárcsáznia a hazaik gyúrójának.
Ezek után meg valószínűleg nem nehéz kitalálni, hogy milyen hátsó gondolatok is vezéreltek a távirányító elfoglalásával. Egy nappal voltunk túl a Nyíregyháza 29 szabálytalansággal tankolt buszos mérkőzésén, amit végül is magabiztosan behúztunk, de a mérkőzés nagy tanulsága az volt a számomra, hogy addig amíg ilyen felfogásban játszanak az NB I-s csapatok, addig a magyar foci egy tapodtat sem volt előre vánszorogni. Erre hétfőn egy spanyol újonc megmutatta, hogy a spanyol foci miért is van ennyire előttünk. És vajon szerdán a másik magyar újonc, a Dunaújváros melyik csapatot fogja másolni? A Nyíregyháza magyar fociját vagy a Cordoba spanyol stílusát?
A bevezetőm után gondolom nem nehéz kitalálni a választ, hiszen tegnap este majdnem sikerült lekopírozni a hétfői Real-Cordoba bajnokit. És nem csak azzal, hogy mi is 2:0-ra nyertünk, hanem azzal, hogy az Üllői út 129. szám alatt nagyon régen láthattunk ilyen szimpatikus ellenfelet. A vendégek tényleg minden dicséretet megérdemelnek. Nem rúgtak-haraptak, nem könyököltek, nem voltak alattomosak. Ők játszani jöttek és mondhatnánk, hogy felvállalták a tisztes vesztes szerepét, de szerintem nem erről szólt ez a mérkőzés.
Hanem magáról a fociról. Amiért szeretjük, amiért rajongunk és amiért még szerda délután is utaztunk több mint száz kilométert azért, hogy újra beléphessünk a Szentélybe és kiszurkolhassuk az újabb három pontot, mellyel már ott lihegünk a Videoton nyakában. Az ellendrukkerek most mondhatják azt, hogy vajon miért voltunk csak 8 ezren, hogy miért nem rúgtunk még 5-6 gólt, a stadion miért nem szakadt be a hangorkán alatt, miért kellett sorban állni a sörért és vajon miért is engedjük, hogy háromnaponta egy masina megnézze, hogy normálisan folydogál-e bennünk a vér. Azok válaszát akik tegnap ott voltak a lelátón nem nehéz megfogalmazni, de mivel nem akarok fölöslegesen indulatok generálni, csak ennyit írok le (legszívesebben csupa nagybetűvel):
Tegnap este nagyon jó volt Fradistának lenni, jó lehetett Dunaújváros szurkolónak lenni (a vereség ellenére is) és talán jó lehetett semleges fociszeretőnek is lenni.
Természetesen nem akarom túldimenzionálni a tegnapi győzelmünket. Voltak hibák – ez tény. Továbbra sincs igazi szélsőjátékunk, bár Ugrainak voltak ügyes próbálkozásai, szép gólt is lőtt, mégis sok esetben az utolsó „gondolatai” nem sikerültek. Lauth jobb oldalra állítása szerintem tévedés volt, valójában alig találkozott a labdával, ahogy Busainak sem ez lett a legjobb meccse. Ettől függetlenül az első pillanattól kezdve a kezünkben tartottuk az irányítást, és bár még nem ismerem a részletes statisztikát, valószínűleg ott is elég jó adatok fognak napvilágra kerülni. És ha már egy-két játékos „negatívumát” megemlítettem, ki kell újfent emelnem Mateos tanári játékát, Gerzson zseniális ütempasszait, és elől Böde Dani erejét. Akik „élőben” látták azok tudják mire gondolok. A második félidőben többször előfordult, hogy a megkapott labdával egyedül próbált 2-3 védővel szemben helyzetet kialakítani. Amikor nekilódult (elnézést a szóhasználatért, de tényleg ez fejezi ki legjobban), látni lehetett a védők arcán a rémületet. Ezekből igaz nem született gól, mégis szinte mindegyik „meglódulását” tapssal honoráltuk. Mert benne volt az erő és a lendület. De akkor vajon mi hiányzott a gólhoz?
A segítség jobb oldalon. Most leírhatnám egy négybetűs csatár nevét aki az ilyen szituációkban nagy segítségére lenne Daninak, de sajnos egyre kisebb rá az esély, bár van még három napunk. Ahogy a következő, MTK elleni bajnokira, mely minden bizonnyal sokkal nehezebb lesz mint a Dunaújváros vagy a Nyíregyháza. Végül is három nap alatt behúztuk a két kötelezőt, ezzel ott vagyunk a dobogón. Öt mérkőzésből négy győzelem. Annak nem néztem utána (statisztikával foglalkozó szerkesztőtársam kapásból tudná), hogy mikor indultunk ilyen jól a bajnokságban, de az elmúlt években biztosan nem.
Ez még mindig nem jelenti az álmok kapuját, mert attól még nagyon messze vagyunk. Az első lépéseket megtettük, de a neheze még hátra van.
10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Győztes pótlás bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Tisztelettel jelentem, hogy az NB I-ben éppen tíz éve, 2004 őszén álltunk az 5. forduló után 4 győzelemmel és 1 verességgel.
*
Amúgy egyre inkább feltűnik nekem valami tavasz óta az ellenfél csatárai egyre bizonytalanabbak a kapunk előtt. Olyan lehetőségeik sem mennek gyakran a kapu felé sem, amelyekből az „ifi valahányban” (manapság előkelően „az U valahányban”) is illik legalább a kapust eltalálni.. Nem mintha nem örülnék neki, de kíváncsi lennék a miértjére. Vagy ez már inkább lélektani kérdés?
*
Rokonszenves volt a két ex-fradista játéka számomra. Tették a dolgukat, nem is rosszul. Nem akartak régebbi vélt vagy valós sérelmekért törleszteni. De az látszott a játékukon, hogy ez a Fradi már sok lenne nekik.
Tisztelt YSE
Amit utoljí ra a két ex-fradistí ròl ìr talí n a legravaszabb és szebb elismerése a jelenlegi Fradinak
Józsi Gyuri azért tett róla, hogy észrevétlen maradjon. Orosz Márk meg akkor tűnt fel, amikor lecserélték. 🙂
Abban tökéletesen igazad van, hogy nekik már ez a Fradi is sok.
Az persze egy másik kérdés, hogy mondjuk Józsi, ha csereként beáll a 70. percben, tudott-e volna kevesebbet mutatni játékban, mint Havojic.
Ha Józsiról nem tudom, hogy a pályán van, fel se tűnt volna. Orosz próbálkozott becsülettel, de a hatékonyságával voltak gondok. A mi cseréink sem hagytak mély nyomokat bennem …
Lacikám, nem értek veled egyet. Orosz Márkkal nemegyszer meggyűlt Gyömbér baja, be is sárgult miatta, mert csak egy mutatós lerántással tudta megállítani. Pedig ez nem jellemző rá. És Józsi is szerzett nemegy kellemetlen percet a védelmünknek, főleg az első félidőben.
Persze, azért tartósan nem jelentettek veszélyt. Bár mindkettő rokonszenves volt számomra, de ebbe a Fradiban már nem valók.
Havojic sokkal lendületesebb, mint Józsi valaha is volt, jóval veszélyesebb, ha összeszokik a társakkal és némileg lehiggad, még sok örömünk lehet benne.
Tisztelt YSE
Szép amit Havojicròl ìrt.
Ennek a fiatal legénynek még nincs meg az önbizalma és az arcí ròl lerì, hogy fél és nem bìzik még abban, amit tundna, de amit még nem tud — az egész csapattal közösen — kihozni magí bòl.
Nem hií ba ví lasztotta Doll a keretbe. Gondolom nem hií ba is fog bìzni benne.
Jò érzés, hogy az edzô, valòszìnûleg, csak a legutolsò pillanatokban fogje majd letenni a kezét ròla.
Havojicnak nagyon sok biztatí s kell a mí sik tí rsaktòl. Ezt csak lassan kapja, mivel a csapat még nem szokott össze. De azért lassan mí r gyakrabban keresik a labdí val. Ez szerintem egy jò jel.
Kedves Imre bátyám!
Megadom magam! Mentségemre legyen mondva, ott a helyszínen jobban figyeltem a mi játékosainkat, plusz még mindig elvarázsol az új Szentély. 🙂
Az ellenfélnél egyedül Villám Balázst figyeltem, mert ő is kalocsai és gyerekként apámnál tanulta a labdarúgást alapjait. Azóta is hálával gondol azokra az évekre és természetesen mi is büszkék vagyunk rá, ahogy Pákolicz Dávidra is (Nyíregyháza), aki szintén nálunk tanulta a labdarúgás alapjait.
5 meccsből 4 győzelem volt a realitás (a Győr helyett a Pápa). Most kezdődik a bajnokság a jelenleg dobogósok számára.
Most kezdődik a tánc! 🙂
Kedves lalolib
Semleges nézônek is szép meccs lett volna. Nagyon tetszett a két csapat közti „meleg csí kí nyví ltí s” a tí madò szektorokban. Ez még a semleges szpikernek is feltünt. ìgy lehet, nem a Fradi szurkolòtí bora nôl meg, de a szimpí tia irí nta. Ez mí r jobb lenne, mert szimpí tií bòl…
A dunaùjví rosi edzô meg nagyon sportszerûen nyilatkozott a Fradiròl. Le a kalappal ! Ezt Sem hallani sokszor, hogy „ôk jobbak voltak”.
Nem tudom mit fog Doll edzô a varí zskalapbòl varí zsolni, de biztos vagyok benne, hogy valami olyasmi fog lenni, amire Sem a szurkolòk, Sem az ellenfél nem lesz elkészülve. Nem vesz csodí t, hogy a Televìziò mí r csakis talí n ezért megsokszorozta a Fradi-meccseknek a közvetìtését, mert erre mí r a „semleges” nézôk is rí bukantak, hogy unalmas Fradi meccs mostaní ban nem igen Volt.
A kesérletezés a fejlôdésnek í rnyéka. A „lépcsôfokok”-nak, ahogy ezt Doll a mùltkor mondta meg az a veszélye, hogy alaposan el csùszhat az ember. Ha nem fogòdzkodik a korlí tokban, akkor meg még csùnyí n le is eshet. A korlí tok ezért — képletessen — fontosok. Nem csak a fellegekben jí rni (de ott is), hanem a földön is maradni. Jò tudni, hogy valamiben kell (és lehet) kapaszkodni. Ezek talí n az elért sikerek, a beví lt kombiní ciòk. Nem szabad elfeledni a csavarteszû edzôt Sem, aki mindig tud valamit varí zsolni a kalapjí bòl. Vagy nyulat, vagy zöld sast.
De ha mí r, akkor inkí bb zöld sast.